• Tartalom

19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás

19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás

a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szervezeti és működési rendjének meghatározásáról szóló 9/2010. (IX. 29.) BM–KIM együttes utasítás módosításáról1

2014.11.01.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 73. § (1) bekezdésében meghatározott hatáskörben eljárva – tekintettel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a következő utasítást adjuk ki:

1. § A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szervezeti és működési rendjének meghatározásáról szóló 9/2010. (IX. 29.) BM–KIM együttes utasítás mellékletének (a továbbiakban: SZMSZ) 1. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) a belügyminiszter, valamint a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 4. § (7) bekezdésével összefüggő honosítási eljárásokban a miniszterelnök általános helyettese irányítása és felügyelete alatt álló, jogi személyiséggel rendelkező központi hivatal.”

2. § Az SZMSZ 3. § t) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

t) engedélyezett létszáma: 1051 fő.”

3. § Az SZMSZ 4. § a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A Hivatal állami feladatként ellátandó alaptevékenységét, rendeltetését a vonatkozó jogszabályok, valamint az alapító okirat határozza meg a következők szerint)

a) a Hivatal ellátja a magyar állampolgárságról szóló törvényben hatáskörébe utalt feladatokat, valamint előkészíti a miniszterelnök általános helyettese és a belügyminiszter feladatkörébe tartozó állampolgársági döntéseket;”

4. § Az SZMSZ 4. § h) pontjában az „a továbbiakban: országinformációs központ” szövegrész helyébe az „a továbbiakban: Dokumentációs Központ” szöveg lép.

5. § Az SZMSZ 4. §-a a következő k) ponttal egészül ki:

(A Hivatal állami feladatként ellátandó alaptevékenységét, rendeltetését a vonatkozó jogszabályok, valamint az alapító okirat határozza meg a következők szerint)

k) a Hivatal ellátja az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény (a továbbiakban: Atv.) és végrehajtási rendeletei által a központi anyakönyvi szerv hatáskörébe utalt feladatokat.”

6. § Az SZMSZ 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

7. § A főigazgató a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően – a belügyminisztertől, valamint a miniszterelnök általános helyettesétől kapott utasítás és iránymutatás alapján – vezeti a Hivatal munkáját és felelős a Hivatal feladatainak ellátásáért.”

7. § Az SZMSZ 8. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

8. § A főigazgató irányítja
a) az Állampolgársági Igazgatóság,
b) az Egyszerűsített Honosítási Igazgatóság,
c) az Idegenrendészeti Igazgatóság,
d) a Menekültügyi Igazgatóság,
e) a Személyügyi Főosztály,
f) a Belső Ellenőrzési Osztály,
g) a Dokumentációs Központ,
h) a Főigazgatói Titkárság,
i) a regionális igazgatóságok, a befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ
szakmai tevékenységét.”

8. § Az SZMSZ 10. § f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

f) az e) pontban meghatározott kivétellel alapvető munkáltatói jogkörében eljárva gyakorolja a kinevezéssel, a jogviszony megszüntetéssel, az áthelyezéssel, a fegyelmi és kártérítési eljárással, az összeférhetetlenség megállapításával, a kinevezés tartalmának módosításával összefüggő jogkörét (a továbbiakban együtt: alapvető munkáltatói jog) a KH és a regionális igazgatóságok alkalmazottai felett. Egyéb munkáltatói jogköreit átruházza a KH szervezeti egységei vezetőinek (főigazgató-helyettes, igazgató, főosztályvezető, titkárságvezető, önálló osztály vezetője), a regionális igazgatóságok igazgatóinak hatáskörébe. Az átruházott jogkörben eljáró vezető e jogait az ügyrendben foglaltak szerinti körben és tartalommal gyakorolja.”

9. § Az SZMSZ 17. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A gazdasági főigazgató-helyettes eljár a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársasággal kötött vagyonkezelői szerződésekben foglalt kötelezettségvállalások körében.”

10. § Az SZMSZ 41. § a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A főigazgató általános kiadmányozási joggal rendelkezik, amelynek keretében kiadmányozza:)

a) a belügyminiszternek, a miniszterelnök általános helyettesének, a közigazgatási államtitkárnak, a rendészeti államtitkárnak és a helyettes államtitkároknak, a kabinetfőnöknek, az országgyűlési képviselőknek, a külképviseletek vezetőinek, más minisztériumok, központi államigazgatási szervek, nemzetközi szervezetek azonos, illetve hasonló beosztású, jogállású vagy besorolású vezetőinek címzett ügyiratokat;”

11. § Az SZMSZ 46. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

46. § A Hivatalt a Belügyminisztérium, a miniszterelnök általános helyettese, az egyéb állami és önkormányzati szervek, a társadalmi szervezetek, a gazdálkodó szervek, a nemzetközi és egyéb szervezetek előtt a főigazgató képviseli. E jogkörét – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a Hivatal vezető munkatársaira átruházhatja.”

12. § (1) Az SZMSZ 1/A. függelékének helyébe az 1. melléklet lép.

(2) Az SZMSZ 1/B. függeléke a 2. melléklet szerint módosul.

(3) Az SZMSZ 2. függeléke a 3. melléklet szerint módosul.

(4) Az SZMSZ 4. függeléke a 4. melléklet szerint módosul.

(5) Az SZMSZ 5. függeléke az 5. melléklet szerint módosul.

13. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti az SZMSZ 5. § (7) bekezdése, valamint az SZMSZ 9. §-a.

1. melléklet a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasításhoz

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szervezeti felépítése

2. melléklet a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasításhoz

1. Az SZMSZ 1/B. függelékének „A Központi Hivatal szervezeti egységei” alcíme az alábbi 1.3. ponttal egészül ki:
„1.3. Anyakönyvi Felügyeleti Osztály”
2. Az SZMSZ 1/B. függelék „Befogadó állomások” alcím helyébe a „Befogadó Állomás és Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ” alcím lép.
3. Az SZMSZ 1/B. függelék szerinti Befogadó Állomás és Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ szervezeti egységei az alábbiak szerint kerülnek megállapításra:
„1. Befogadó Állomás Székhelye: Bicske
1.1. Gazdasági Osztály
1.2. Telephelyek:
1.2.1. Bicskei Telephely
1.2.2. Debreceni Telephely
1.2.3. Vámosszabadi Telephely
1.2.4. Nagyfai Telephely
2. Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ Székhelye: Békéscsaba
2.1. Gazdasági Osztály
2.2. Telephelyek:
2.2.1. Békéscsabai Telephely
2.2.2. Debreceni Telephely
2.2.3. Nyírbátori Telephely”

3. melléklet a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasításhoz

1. Az SZMSZ 2. függelék 1.2.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.2.1. Állampolgársági Igazgatóság
Az Állampolgársági Igazgatóság a főigazgató irányítása alatt álló önálló szervezeti egység. Előkészíti a magyar állampolgárságról szóló jogszabályokban a belügyminiszter, továbbá a miniszterelnök általános helyettese hatáskörébe tartozó előterjesztések tervezetét, ellátja a Hivatal hatáskörébe utalt állampolgársági ügyintézési feladatokat, ellátja – a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény (a továbbiakban: Ápt.) 4. § (3) és (3a) bekezdései, valamint az 5. §-a alapján honosítottak és a visszahonosítottak kivételével – a hazai anyakönyvezéssel kapcsolatos, az anyakönyvi eljárásról szóló jogszabályokban megállapított feladatokat. Az Állampolgársági Igazgatóság a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény, valamint az annak végrehajtásáról szóló 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet alapján külföldön élő magyar állampolgárként nyilvántartásba veszi azon magyar állampolgárok személyes adatait, akik nem szerepelnek a polgárok személyiadat- és lakcímnyilvántartásában, azonban magyar állampolgárságukat megállapította, vagy a külföldön történt anyakönyvi eseményeiket hazailag anyakönyvezte. A magyar állampolgárság megállapítási eljárás és a külföldön történt anyakönyvi események hazai anyakönyvezési eljárása során, ha a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban nem szereplő személyek úgy nyilatkoznak, hogy Magyarországon élő magyar állampolgárként kérik a személyes adatainak nyilvántartásba vételét, az Állampolgársági Igazgatóság a nyilvántartásba vétel érdekében értesíti a személyiadat- és lakcímnyilvántartást kezelő központi szervet. Ellátja a fővárosi, megyei kormányhivatalok által szervezett anyakönyvi szakvizsgán az elnöki teendőket, kijelöli az anyakönyvi szakvizsga bizottság elnökét. Az Igazgatóság tevékenységét a Honosítási és Hazai Anyakönyvi Osztályon, az Állampolgárság Megállapítási Osztályon, valamint az Anyakönyvi Felügyeleti Osztályon keresztül látja el. Az Állampolgársági Igazgatóságot főosztályvezető besorolású igazgató vezeti.”
2. Az SZMSZ 2. függelék 1.2.1.1. pontja a következő eg) alponttal egészül ki:
(Honosítási és Hazai Anyakönyvi Osztály)
eg) anyakönyvezi annak a külföldön kiskorúként örökbefogadott nagykorú magyar állampolgárnak a születését, aki a külföldi örökbefogadási határozat hazai elismerése iránti kérelmet terjeszt elő;”
3. Az SZMSZ 2. függelék 1.2.1.1. pont i) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Honosítási és Hazai Anyakönyvi Osztály)
i) az Állampolgársági Igazgatóság által ellátott feladatokra tekintettel a főigazgató számára javaslatot tesz az Elektronikus Anyakönyvi Rendszer (a továbbiakban: EAK) használatához szükséges hozzáférési jogosultságok igénylésével és kezelésével kapcsolatban, valamint előkészíti az anyakönyvi kivonatok, a biztonsági íróeszközök és nyomtató patronok megrendeléséhez szükséges dokumentumokat;”
4. Az SZMSZ 2. függelék 1.2.1.1. pont j) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Honosítási és Hazai Anyakönyvi Osztály)
j) kezeli és őrzi a feladatkörébe tartozó ügyekben keletkezett hazai anyakönyveket, az állampolgársági iratokat, a hazai anyakönyvi alapiratokat és a névmutatókat a központi anyakönyvi irattárba történő elhelyezésig;”
5. Az SZMSZ 2. függelék 1.2.1.1. pontja a következő m) alponttal egészül ki:
(Honosítási és Hazai Anyakönyvi Osztály)
m) ellátja az anyakönyvi jogszabályban a hazai anyakönyvezéssel összefüggésben meghatározott egyéb feladatokat;”
6. Az SZMSZ 2. függelék 1.2.1.2. pont e) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Állampolgárság Megállapítási Osztály)
e) a lemondás törvényi feltételeinek hiánya esetén elkészíti az elutasító határozatok tervezetét;”
7. Az SZMSZ 2. függelék 1.2.1.2. pont f) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Állampolgárság Megállapítási Osztály)
f) az állampolgárság visszaállításának feltételeit megvizsgálja, a visszaállítás igazolásáról elkészíti a bizonyítvány tervezetét;”
8. Az SZMSZ 2. függelék 1.2.1. pontja a következő 1.2.1.3. ponttal egészül ki:
„1.2.1.3. Anyakönyvi Felügyeleti Osztály
a) ellátja a jogszabály által a központi anyakönyvi szerv feladatkörébe utalt feladatokat;
b) döntésre előkészíti a névváltoztatási ügyeket;
c) aláírásra előkészíti a névváltoztatási okirat másolatokat;
d) döntésre előkészíti a fővárosi, megyei kormányhivatalok anyakönyvi szakterülettel kapcsolatos döntésével szemben benyújtott jogorvoslati kérelmeket;
e) kezeli és őrzi a névváltoztatási iratokat;
f) figyelemmel kíséri és elemzi az anyakönyvre vonatkozó szabályok érvényesülését, szükség esetén kezdeményezi azok módosítását;
g) szakmai szempontból figyelemmel kíséri és értékeli az EAK működését, szükség esetén kezdeményezi a vonatkozó jogszabályok módosítását, illetve a rendszer korrekcióját, fejlesztését;
h) cél-, illetve témavizsgálatokat végez az anyakönyvre vonatkozó jogszabályok hatályosulásának vizsgálatára;
i) részt vesz a kormányhivatalok átfogó ellenőrzésében az anyakönyvi ügykörben és az egyszerűsített honosítási kérelmek átvételével kapcsolatban;
j) kidolgozza és szakmailag felügyeli az anyakönyvvezetők képzési, továbbképzési rendszerét, vizsgáztatását;
k) ellátja a fővárosi, megyei kormányhivatalok által szervezett anyakönyvi szakvizsgán az elnöki teendőket;
l) kapcsolatot tart a megyei anyakönyvi felügyelőkkel, anyakönyvvezetőkkel, a konzuli szolgálattal, a tőlük kapott információkat feldolgozza, elemzi;
m) részt vesz a kihelyezésre kerülő konzulok felkészítésében.”
9. Az SZMSZ 2. függelék 1.2.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.2.2. Az Egyszerűsített Honosítási Igazgatóság
Előkészíti a magyar állampolgárságról szóló jogszabályokban szabályozott, a belügyminiszter hatáskörébe tartozó előterjesztések tervezetét, ellátja továbbá az egyszerűsített honosítási eljárással összefüggő hazai anyakönyvezési feladatokat. Az Igazgatóság tevékenységét az Egyszerűsített Honosítási Ügyek Osztályán, a Honosítottak Hazai Anyakönyvi Osztályán és az Ügyviteli Osztályon keresztül látja el. Az Egyszerűsített Honosítási Igazgatóságot főosztályvezető besorolású igazgató vezeti.”
10. Az SZMSZ 2. függelék 1.2.2.2. pont b) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Honosítottak Hazai Anyakönyvi Osztálya)
b) kezeli és őrzi a feladatkörébe tartozó ügyekben keletkezett hazai anyakönyveket és hazai anyakönyvi alapiratokat a központi anyakönyvi irattárba történő elhelyezésig;”
11. Az SZMSZ 2. függelék 1.2.2.2. pont c) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Honosítottak Hazai Anyakönyvi Osztálya)
c) az anyakönyvi bejegyzésekről a jogszabályi előírásoknak megfelelően adatszolgáltatást teljesít;”
12. Az SZMSZ 2. függelék 1.2.2.2. pont d) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Honosítottak Hazai Anyakönyvi Osztálya)
d) az ügyfél részére vagy belföldi jogsegély keretében kiadja az anyakönyvi kivonatokat és az egyéb anyakönyvi okiratokat;”
13. Az SZMSZ 2. függelék 1.2.2.2. pont f) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Honosítottak Hazai Anyakönyvi Osztálya)
f) az Egyszerűsített Honosítási Igazgatóság által ellátott feladatokra tekintettel a főigazgató számára javaslatot tesz az EAK használatához szükséges hozzáférési jogosultságok igénylésével és kezelésével kapcsolatban, valamint előkészíti az anyakönyvi kivonatok, a biztonsági íróeszközök és nyomtató patronok megrendeléséhez szükséges dokumentumokat;”
14. Az SZMSZ 2. függelék 1.2.6.2. pontjában a „befogadó állomás” szövegrész helyébe a „befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ” szöveg lép.
15. Az SZMSZ 2. függelék 1.2.7.2. pont e) alpontjában a „befogadó állomás” szövegrész helyébe a „befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ” szöveg lép.
16. Az SZMSZ 2. függelék 1.2.7.2. pont p) alpontjában a „befogadó állomás” szövegrész helyébe a „befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ” szöveg lép.
17. Az SZMSZ 2. függelék 1.2.8.2. pont a) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Dokumentációs Központ)
a) információt gyűjt és tárol az elismerést kérő, a menekült, oltalmazott, a menedékes, valamint a befogadott származási országáról, továbbá az elismerés vagy az elismerés visszavonása szempontjából jelentőséggel rendelkező harmadik országokról;”
18. Az SZMSZ 2. függelék 1.2.10.1. pont c) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Igazgatási Osztály)
c) bírálóbizottsági tagként részt vesz egyes közbeszerzési eljárások lefolytatásában;”
19. Az SZMSZ 2. függelék 1.2.11.1. pont a) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Dublini Koordinációs Osztály)
a) felelős az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló 604/2013/EU parlamenti és tanácsi rendelet, valamint az egy harmadik ország állampolgára által a tagállamok egyikében benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó szempontok és eljárási szabályok megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó szempontok és eljárási szabályok megállapításáról szóló 353/2003/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 1560/2003/EK rendelet módosításáról szóló 118/2014/EU bizottsági végrehajtási rendeletből eredő feladatok ellátásáért (a továbbiakban: Dublini Rendeletek).”
20. Az SZMSZ 2. függelék 2.1.1. pont l) alpontjában a „honosítási és visszahonosítási eljárások tekintetében ellátja az ezen ügyekhez kapcsolódó egyéb feladatokat;” szövegrész helyébe a „honosítási és a visszahonosítási kérelmeket továbbítja a Hivatal Egyszerűsített Honosítási Igazgatóságára;” szöveg lép.
21. Az SZMSZ 2. függelék 2.1.1. pont m) alpontjában az „az Ápt. 4. § (3) bekezdése” szövegrész helyébe az „az Ápt. 4. § (3), (3a) bekezdése” szöveg lép.
22. Az SZMSZ 2. függelék 3.2. pont a) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
a) az elismerésüket kérők, a menekültek, oltalmazottak, menedékesek és befogadottak számára a vonatkozó jogszabályban meghatározottak szerint szállást és ellátást nyújt;”
23. Az SZMSZ 2. függelék 3.2. pont f) alpontjában az „Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat” szövegrész helyébe az „egészségügyi hatóság” szöveg lép.
24. Az SZMSZ 2. függelék 3.2. pontja a következő k) alponttal egészül ki:
k) Tájékoztatást nyújt az elhelyezettek napi problémáinak megoldásához, életvezetési tanácsadást végez, valamint a szükséges mértékben elősegíti a kiskorú köznevelésben történő részvételét.”
25. Az SZMSZ 2. függelék 4.2. pont e) alpontjában a „járási tiszti főorvos” szövegrész helyébe az „egészségügyi hatóság” szöveg lép.
26. Az SZMSZ 2. függelék 4.2. pont f) alpontjában az „elősegíti a vonatkozó jogszabályokban intézkedik a kiskorú gyermekek beiskolázása iránt” szövegrész helyébe a „szükséges mértékben elősegíti a kiskorú köznevelésben történő részvételét” szöveg lép.

4. melléklet a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasításhoz

1. Az SZMSZ 4. függeléke a következő 4.2.5. ponttal egészül ki:
„4.2.5. Jogi ügyintéző”
2. Az SZMSZ 4. függeléke a következő 6.4. ponttal egészül ki:
„6.4. Anyakönyvi Felügyeleti Osztály
6.4.1. Osztályvezető
6.4.2. Anyakönyvi ügyintéző”

5. melléklet a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasításhoz

Az SZMSZ 5. függelékében a „10%-ának” szövegrész helyébe a „20%-ának” szöveg lép.
1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2014. november 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére