• Tartalom

197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelet

197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelet

az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről

2018.01.02.

A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (1) bekezdés 5., 12. és 19. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A rendelet hatálya

1. § (1) E rendelet hatálya

a)1 az 1. melléklet 1. pontjában meghatározott elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriákba sorolt elektromos, elektronikus berendezésre,

b) az a) pont szerinti hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezésre,

c) az a) pont szerinti elektromos, elektronikus berendezések visszavételére, valamint

d) a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezések átvételére, gyűjtésére, szállítására, hasznosítására és ártalmatlanítására

terjed ki.

(2)2 Nem terjed ki e rendelet hatálya

a) az olyan elektromos, elektronikus berendezésre, amely Magyarország alapvető biztonsági érdekeinek védelmével kapcsolatos, továbbá a fegyverekre, a lőszerekre, a hadianyagokra, ide nem értve a nem kifejezetten katonai célokra szánt termékekben használt elektromos és elektronikus berendezést,

b) az olyan elektromos, elektronikus berendezésre, amely kifejezetten egy más jellegű, e rendelet hatálya alá nem tartozó elektromos, elektronikus berendezés részeként lett tervezve és elhelyezve, és amely csak az adott elektromos, elektronikus berendezés részeként töltheti be funkcióját,

c) az izzószálas villanykörtére,

d) a világűrben való felhasználásra tervezett elektromos, elektronikus berendezésre,

e) a nagyméretű, rögzített ipari szerszámra,

f) a nagyméretű, helyhez kötött elektromos, elektronikus berendezésre, kivéve azt az elektromos, elektronikus berendezést, amely nem kifejezetten e berendezés részeként lett tervezve és elhelyezve,

g) a személy- és áruszállítási eszközre, kivéve a típusjóváhagyással nem rendelkező kétkerekű elektromos járművet,

h) a kizárólag szakmai használat céljából rendelkezésre bocsátott nem közúti mozgó gépre,

i) a kifejezetten csak kutatás és fejlesztés céljából tervezett, kizárólag vállalkozások által egymás rendelkezésére bocsátott berendezésre,

j) az életciklusuk vége előtt várhatóan fertőzővé váló orvostechnikai eszközökre és in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökre, valamint az aktív beültethető orvostechnikai eszközökre.

2. Értelmező rendelkezések

2. §3 (1) E rendelet alkalmazásában:

1. aktív beültethető orvostechnikai eszköz: az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet 4. § (1) bekezdés 5. pontja szerinti elektromos vagy elektronikus berendezés;

2. elektromos, elektronikus berendezés: legfeljebb 1000 V váltakozó feszültségű, valamint legfeljebb 1500 V egyenfeszültségű árammal működő berendezés, amelynek rendeltetésszerű működése elektromágneses mezőtől vagy elektromos áramtól függ, ideértve az elektromágneses mező vagy elektromos áram előállítását, mérését, átvitelét biztosító eszközöket is;

3. elektromos, elektronikus berendezés háztartásban képződő hulladéka: olyan hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés, amely a háztartásban képződik, továbbá amely kereskedelmi, ipari, intézményi vagy egyéb forrásból származik, ha jellegénél és mennyiségénél fogva az elektromos, elektronikus berendezések olyan hulladékához hasonló, amely háztartásból származik, továbbá az olyan hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés, amelyet feltehetően háztartások és egyéb felhasználók egyaránt használnak;

4. eltávolítás: olyan kézi, gépi, vegyi vagy kohászati eljárás útján végzett kezelés, amelynek eredményeképpen a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezésből a veszélyes anyagok, valamint azok keverékei és összetevői egy elkülöníthető anyagáramba kerülnek vagy valamely anyagáram egy elkülöníthető részévé válnak; egy anyag, keverék vagy összetevő akkor tekinthető elkülöníthetőnek, ha ellenőrzés útján igazolható, hogy a kezelés környezetvédelmi szempontból biztonságos;

5. export: az elektromos, elektronikus berendezés kereskedelmi vagy egyéb célú, az Európai Gazdasági Térségen kívülre történő szállítása;

6. finanszírozási megállapodás: valamilyen elektromos, elektronikus berendezéssel kapcsolatos hitel-, bérleti, haszonbérleti vagy részletfizetési szerződés vagy megállapodás, függetlenül attól, hogy a szerződés vagy megállapodás, illetve bármely kiegészítő szerződés vagy megállapodás rendelkezik-e az elektromos, elektronikus berendezés tulajdonjogának átruházásáról vagy annak lehetőségéről;

7.4 forgalmazó: az a természetes személy vagy a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 2. § (1) bekezdés 14. pontjában meghatározott forgalmazó, aki, illetve amely az elektromos, elektronikus berendezés piaci hozzáférhetőségét biztosítja;

8. forgalomba hozatal: valamely elektromos, elektronikus berendezés piaci hozzáférhetőségének első alkalommal történő üzletszerű biztosítása Magyarország területén;

9. gyártó: a Ht. 2. § (1) bekezdés 16. pontjában meghatározott gyártó, aki (amely)

a) Magyarország területén letelepedett, és ott saját neve vagy védjegye alatt elektromos, elektronikus berendezéseket gyárt, vagy elektromos, elektronikus berendezéseket terveztet vagy gyártat, és a gyártott, illetve terveztetett vagy gyártatott berendezéseket saját neve vagy védjegye alatt forgalmazza,

b) Magyarország területén letelepedett, és ott saját neve vagy védjegye alatt más beszállítók által gyártott berendezések viszonteladásával foglalkozik, ahol a viszonteladó nem tekintendő gyártónak abban az esetben, ha a berendezés gyártójának márkaneve az a) pontban foglaltaknak megfelelően a berendezéseken megjelenik,

c) Magyarország területén letelepedett, és Magyarországon harmadik országból vagy egy másik tagállamból származó elektromos, elektronikus berendezéseket hoz üzletszerűen forgalomba, vagy

d) Magyarországon távközlő eszközök révén elektromos, elektronikus berendezéseket értékesít közvetlenül háztartások vagy egyéb felhasználók részére, de egy másik EGT-tagállamban vagy harmadik országban telepedett le;

nem tekintendő gyártónak az, aki (amely) valamely finanszírozási megállapodás értelmében kizárólagos finanszírozást nyújt, kivéve, ha egyúttal az a)–d) pontok szerinti gyártóként is működik;

10. hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés: a Ht. 2. § (1) bekezdés 23. pontja szerinti hulladék, ideértve valamennyi alkatrészt, készülékrészt és fogyóanyagot, amely a berendezés részét képezi, amikor attól megválnak;

11. import: elektromos, elektronikus berendezés vámjogszabályok szerinti, az Európai Unió vámterületén kívülről történő behozatala;

12. in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszköz: az az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló 8/2003. (III. 13.) ESZCSM rendelet 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti orvostechnikai eszköz és a 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti tartozék, amely elektromos vagy elektronikus berendezésnek minősül;

13. közvetítő szervezet: az a Ht. 2. § (1) bekezdés 38a. pontja szerinti közvetítő szervezet, amely törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott hulladékgazdálkodási feladatokat lát el, kivéve azokat a feladatokat, amelyek a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Ktdt.) hatálya alá tartozó termékdíjköteles termékekre vonatkoznak;

14. nagyméretű, helyhez kötött elektromos, elektronikus berendezés: különböző típusú készülékek vagy eszközök nagyméretű összessége,

a) amelyek összeszerelését, beüzemelését és leszerelését szakemberek végzik,

b) amelyeket állandó jelleggel egy előre meghatározott és kifejezetten e célra kijelölt területen lévő épület vagy egyéb létesítmény részeként kívánnak használni, és

c) amelyek kizárólag ugyanolyan speciális kialakítású berendezésekkel helyettesíthetők;

15. nagyméretű, rögzített ipari szerszám: gépek, berendezések, illetve azok alkatrészeinek nagyméretű összessége, amelyek egy adott alkalmazás céljából működnek együtt, és amelyeket szakemberek állandó jelleggel egy adott helyen beüzemelnek, leszerelnek, használnak, illetve karbantartanak valamely ipari gyártó létesítményben vagy kutatási és fejlesztési létesítményben;

16. nem közúti mozgó gép: fedélzeti energiaforrással rendelkező gép, amelynek működtetése folyamatos vagy részben folyamatos mozgást követel meg meghatározott munkavégzési helyek között;

17. orvostechnikai eszköz: az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 3. § h) pontja szerinti eszköz vagy tartozék, amely elektromos vagy elektronikus berendezésnek minősül;

18. piaci hozzáférhetőség biztosítása: Magyarország piacán egy termék gazdasági tevékenység keretében történő rendelkezésre bocsátása forgalmazás, fogyasztás vagy használat céljára, függetlenül attól, hogy az fizetés ellenében vagy ingyenesen történik;

19. történelmi hulladék: a 2005. augusztus 13. napján vagy azt megelőzően gyártott hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés;

20. vásárlási utalvány: olyan nyomtatott vagy elektronikus formában kiállított elismervény, számla, amely új elektromos, elektronikus berendezés vásárlása esetén az új termék árából a jogosultat az e rendeletben meghatározott összegű árengedmény igénybevételére jogosítja fel.

(2) E rendeletben az elem- és akkumulátorhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló kormányrendeletben, és az egyes hulladékgazdálkodási létesítmények kialakításának és üzemeltetésének szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott fogalmak is alkalmazandóak.

2a.5 Az elektromos, elektronikus berendezés előállítására vonatkozó szabályok

2/A. § (1) A 2. § (1) bekezdés 9. pont a) alpontja szerinti gyártó gondoskodik arról, hogy az elektromos, elektronikus berendezést úgy tervezze meg, úgy alakítsa ki és úgy állítsa elő, hogy abból a használt elemet és akkumulátort vagy az elem- és akkumulátorhulladékot a fogyasztó és a forgalmazó, vagy ha az elektromos, elektronikus berendezés fajtája ezt nem teszi lehetővé, akkor szakemberek könnyen és biztonságosan el tudják távolítani.

(2) Ahhoz az elektromos, elektronikus berendezéshez, amelybe elemet vagy akkumulátort építenek, a gyártó használati utasítást mellékel arra vonatkozólag, hogy a használt elemet és akkumulátort vagy az elem- és akkumulátorhulladékot a fogyasztó és a forgalmazó vagy szakemberek hogyan tudják könnyen és biztonságosan eltávolítani. A gyártó a fogyasztót és a forgalmazót tájékoztatja az elektromos, elektronikus berendezésbe épített elem vagy akkumulátor típusáról.

3. A gyártó visszavételi, átvételi, gyűjtési és kezelési kötelezettsége

3. § (1) A gyártó

a) az általa forgalomba hozott, használt elektromos, elektronikus berendezést, valamint

b) a más gyártó által forgalomba hozott, használt elektromos, elektronikus berendezést, amely a gyártó által forgalomba hozott elektromos, elektronikus berendezéssel jellegében és funkciójában azonos,

– különösen a használt elektromos, elektronikus berendezés újrahasználatának biztosítása érdekében – a fogyasztótól visszaveszi, ha azt a fogyasztó a részére visszavételre felajánlja (visszavételi kötelezettség).

(1a)6 Ha a természetes személy fogyasztó az (1) bekezdés szerinti használt elektromos, elektronikus berendezést a forgalmazás helyszínén a gyártónak visszavételre felajánlja, a gyártó a fogyasztó részére új elektromos, elektronikus berendezés vásárlása esetén az 1. melléklet 2. pontjában meghatározott összegű vásárlási utalványt ad a következő feltételek szerint:

a) a vásárlási utalványban szereplő összeg alapján adható árengedmény az új elektromos, elektronikus berendezés fogyasztói vételárának 10%-át nem haladhatja meg, kivéve, ha a gyártó több árengedményt vagy kedvezményt kíván a fogyasztó részére biztosítani;

b) egy darab vásárlási utalvány csak egy darab új elektromos, elektronikus berendezés vásárlásához használható fel, kivéve, ha a gyártó egyszerre több vásárlási utalványt is elfogad ugyanannak az új elektromos, elektronikus berendezésnek a vásárlásához;

c) a vásárlási utalvány csak a használt elektromos, elektronikus berendezés átadásának napján és helyszínén történő új elektromos, elektronikus berendezés vásárlása esetén használható fel, kivéve, ha a gyártó a vásárlási utalvány elfogadását nemcsak az átadás napján és helyszínén kívánja biztosítani;

d) a vásárlási utalvány összege nem áthárítható.

(2) A gyártó a fogyasztótól visszavett használt elektromos, elektronikus berendezés mennyiségét – ha annak újrahasználata nem biztosítható – a 2. melléklet 1. pontjában meghatározottak szerint gyűjtési mennyiségként elszámolhatja.

(3) A gyártó a használt elektromos, elektronikus berendezés visszavételét a fogyasztót terhelő fizetési kötelezettség teljesítéséhez nem kötheti.

(4)7 A gyártó a használt elektromos, elektronikus berendezés visszavételét megtagadhatja, ha az elektromos, elektronikus berendezés a visszavétel során a visszavételt végző egészségére vagy testi épségére súlyos veszélyt jelent.

(5) Ha a gyártó a (4) bekezdésben meghatározott eset valamelyikére hivatkozva a használt elektromos, elektronikus berendezés visszavételét megtagadja, a berendezést hulladéknak kell tekinteni. Ebben az esetben a Ht. 31. § (2) bekezdése alapján gondoskodni kell a hulladék kezeléséről.

4. § (1) A gyártó

a) az általa forgalomba hozott, hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést,

b)8 a más gyártó által forgalomba hozott, hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést, amely a gyártó által forgalomba hozott elektromos, elektronikus berendezéssel jellegében és funkciójában azonos, valamint

c)9 a történelmi hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés hulladékát

d)10

– a hulladék átadásának ösztönzése érdekében – a hulladékbirtokostól átveszi és gyűjti, ha a hulladékbirtokos azt a részére átvételre felajánlja (átvételi és gyűjtési kötelezettség).

(1a)11 Ha a természetes személy hulladékbirtokos az (1) bekezdés szerinti hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést a forgalmazás helyszínén a gyártónak átvételre felajánlja, a gyártó a hulladékbirtokos részére új elektromos, elektronikus berendezés vásárlása esetén az 1. melléklet 2. pontjában meghatározott összegű vásárlási utalványt ad a következő feltételek szerint:

a) a vásárlási utalványban szereplő összeg alapján adható árengedmény az új elektromos, elektronikus berendezés fogyasztói vételárának 10%-át nem haladhatja meg, kivéve, ha a gyártó több árengedményt vagy kedvezményt kíván a hulladékbirtokos részére biztosítani;

b) egy darab vásárlási utalvány csak egy darab új elektromos, elektronikus berendezés vásárlásához használható fel, kivéve, ha a gyártó egyszerre több vásárlási utalványt is elfogad ugyanannak az új elektromos, elektronikus berendezésnek a vásárlásához;

c) a vásárlási utalvány csak a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés átadásának napján és helyszínén történő új elektromos, elektronikus berendezés vásárlása esetén használható fel, kivéve, ha a gyártó a vásárlási utalvány elfogadását nemcsak az átadás napján és helyszínén kívánja biztosítani;

d) a vásárlási utalvány összege nem áthárítható.

(2) A gyártó a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés átvételét – a 25. § (2) bekezdésében meghatározott kivétellel – a hulladékbirtokost terhelő fizetési kötelezettség teljesítéséhez nem kötheti.

(3)12 A gyártónak a hulladékot abban az esetben is át kell vennie, ha a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés az elektromos, elektronikus berendezésre jellemző alapvető alkotórészeket nem tartalmazza vagy az elektromos, elektronikus berendezést megbontották. Ezekben az esetekben a gyártónak nem kell a hulladékbirtokos részére vásárlási utalványt adnia.

(4)13 A gyártó a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés átvételét abban az esetben tagadhatja meg, ha a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés az átvétel során az átvételt végző egészségére vagy testi épségére súlyos veszélyt jelent.

(5) Ha a gyártó a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés átvételét megtagadja, jegyzőkönyvet vesz fel. A jegyzőkönyvben a berendezés azonosítására alkalmas adatokat, továbbá az átvétel megtagadásának indokát, helyét és időpontját kell rögzíteni. A jegyzőkönyvet a gyártónak és a hulladékbirtokosnak alá kell írnia. A gyártó az aláírt jegyzőkönyv egy példányát a hulladékbirtokosnak átadja.

(6) Ha a gyártó a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés átvételét a (4) bekezdés szerinti indok valamelyikére hivatkozva megtagadja, a hulladékbirtokost a helyszínen tájékoztatja arról, hogy a hulladék hol és kinek adható át annak környezetvédelmi szempontból biztonságos kezelése érdekében. Szükség esetén a gyártó a környezetvédelmi hatóságot, illetve egy – a hulladék kezelésére jogosult – gazdálkodó szervezetet a hulladék elszállítása és annak környezetvédelmi szempontból biztonságos kezelése érdekében haladéktalanul tájékoztatja.

(7) Az átvétel megtagadása miatti eljárásban a (4) bekezdésben foglaltak bizonyítása a gyártót terheli. Ha az eljárásban a gyártó az (5) bekezdés szerinti jegyzőkönyvet nem mutatja be, az átvétel megtagadásának jogtalanságát vélelmezni kell.

(8) A gyártó a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés gyűjtéséről elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriánként legalább a 2. melléklet 1.1. pontjában foglalt táblázatban meghatározott gyűjtési aránynak megfelelő mértékben gondoskodik.

(9) A gyártó a tárgyévben gyűjtendő hulladékmennyiséget a tárgyév február 20. napjáig elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriánként maga állapítja meg.

5. § (1)14 Ha a gyártó az átvétel helyén megállapítja vagy – a 3. melléklet szerinti minimumkövetelményekre figyelemmel – a körülményekhez képest alapos okkal feltételezi, hogy a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés újrahasználata – újrahasználatra történő előkészítés útján – gazdaságosan biztosítható, a gyártó az újrahasználatra történő előkészítésnek a hasznosítással és az újrafeldolgozással szemben elsőbbséget biztosít.

(2) Ha a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés újrahasználata – újrahasználatra történő előkészítés útján – gazdaságosan nem biztosítható, a gyártó a hulladék hasznosításáról és újrafeldolgozásáról – elektromos- és elektronikusberendezés-kategóriánként – legalább a 2. melléklet 2.1. pontjában foglalt táblázatban meghatározott hasznosítási és újrafeldolgozási aránynak megfelelő mértékben gondoskodik (hasznosítási kötelezettség).

(3) Az olyan hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés vagy alkotórésze esetében, amelynek hasznosítására Magyarországon nem áll rendelkezésre hasznosítási kapacitás, a hasznosítási kötelezettség teljesítésének minősül a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés vagy alkotórészének az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban történő, az országhatárt átlépő hulladékszállításról szóló kormányrendelet szerint igazolt hasznosítása is.

(4)15 A hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés vagy alkotórészének hasznosítási célú exportja abban az esetben tekinthető a hasznosítási kötelezettség teljesítésének, ha az exportot végző a hulladékszállításról szóló, 2006. június 14-i 1013/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek, valamint az 1013/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet III. vagy IIIA. mellékletében felsorolt egyes hulladékoknak a hulladékok határokat átlépő szállításának felügyeletéről szóló OECD-határozat hatálya alá nem tartozó egyes országokba történő hasznosítási célú kiviteléről szóló 1418/2007/EK rendeletnek megfelelően, az országhatárt átlépő hulladékszállításról szóló kormányrendelet szerint az országos környezetvédelmi hatóság felé igazolja, hogy az adott országban a hasznosítás az e rendeletben foglaltakkal egyenértékű vagy jobb feltételekkel történik.

(5) Ha a gyártó a hulladék kezeléséről nem saját maga gondoskodik, a visszavitt használt és újrahasználatra nem alkalmas elektromos, elektronikus berendezést és annak valamennyi alkotóelemét, illetve az átvett hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést és annak valamennyi alkotóelemét elkülönítetten és hiánytalanul kell átadnia az átvételre hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkező jogosult részére.

6. § Ha az elektromos, elektronikus berendezés újrahasználatra alkalmatlan, illetve a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés hasznosítása, újrafeldolgozása gazdaságosan nem biztosítható, a gyártó gondoskodik a hulladék ártalmatlanításáról (ártalmatlanítási kötelezettség).

4. A gyártó tájékoztatási kötelezettsége

7. § (1)16 A gyártó a visszavételi, átvételi, gyűjtési, kezelési kötelezettségéről a fogyasztót, a forgalmazót és a hulladékbirtokost tájékoztatja.

(2) A gyártó gondoskodik arról, hogy a 2005. augusztus 13. napját követően gyártott elektromos, elektronikus berendezésen vagy – ha azon a termék mérete vagy rendeltetése miatt nem lehetséges – a termék csomagolásán, a használati útmutatóban vagy a garanciajegyen

a) a 4. mellékletben feltüntetett ábra,

b)17 a gyártó azonosításra alkalmas megjelölés

c)18

jól látható, felismerhető, olvasható és letörölhetetlen legyen.

(3) A gyártó a fogyasztókat magyar nyelven tájékoztatja arról, hogy

a) az elektromos, elektronikus berendezésekben található veszélyes anyagok a környezetre és az emberi egészségre milyen káros hatást gyakorolnak, ha azokat nem a vonatkozó környezetvédelmi előírásoknak megfelelően használják, működtetik;

b) az elektromos, elektronikus berendezés tartalmaz-e olyan alkatrészt, amely hulladékká válását követően veszélyes hulladéknak minősülne;

c) a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést elkülönítetten kell gyűjteni, és az a települési hulladékkal együtt nem helyezhető el azonos gyűjtőedényben, továbbá települési hulladékként nem ártalmatlanítható;

d) a 4. mellékletben szereplő ábra azt a jelentést hordozza magában, hogy a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést elkülönítetten kell gyűjteni;

e) az elem- és akkumulátorhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó elemet, akkumulátort tartalmazó elektromos, elektronikus berendezés milyen típusú elemet, akkumulátort tartalmaz, és az milyen módon távolítható el az elektromos vagy elektronikus berendezésből biztonságosan;

f) a használt és a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést a forgalmazás helyén, illetve valamennyi olyan forgalmazónak, amely a használt és a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezéssel jellegében és funkciójában azonos elektromos, elektronikus berendezést értékesít, térítésmentesen átadható;

g) tevékenységével milyen szerepet vállal az elektromos, elektronikus berendezés újrahasználatában, újrahasználatra történő előkészítésében, valamint a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés mennyiségének csökkentésében, hasznosításában és az újrafeldolgozás egyéb formáiban; valamint

h)19 a 12. § (1)–(5) bekezdése szerinti kötelezettségeinek teljesítésével kapcsolatban felmerült költségeket viseli, és a költségek viselésére kötelezettséget vállal.

(4)20 A gyártó a (3) bekezdésben meghatározott tájékoztatási kötelezettségét a fogyasztók részére a következő módon teljesíti:

a) az elektromos, elektronikus berendezésre vonatkozó hirdetést tartalmazó nyomtatott szórólapon, reklámújságban, továbbá katalógusban (ha ilyeneket a gyártó előállít) annak az internetes címnek a közzététele útján, amelyen keresztül a tájékoztatás elektronikusan korlátlanul elérhető;

b) az elektromos, elektronikus berendezésre vonatkozó nyomtatott használati útmutatóban, termékismertetőben, vagy a nyomtatott használati útmutatóban, termékismertetőben elhelyezett internetes címnek a közzététele útján (ha ilyeneket a gyártó előállít), amelyen keresztül a tájékoztatás elektronikusan korlátlanul elérhető;

c) a honlapján vagy egy más gyártóval vagy gyártókkal közösen üzemeltetett honlapon; valamint

d) a fogyasztók részére elektronikusan küldött hírlevélben és az általa üzemeltetett webáruház honlapján (ha a gyártó webáruházat üzemeltet).

(5)21 A tájékoztatást, a tájékoztatásra történő hivatkozást, valamint az internetes címet a (4) bekezdés szerinti sajtótermék magyar nyelvű felületén mindenki számára könnyen elérhető és felismerhető helyen, jól olvasható módon kell elhelyezni.

(5a)22 A (4) bekezdés a) pontja szerinti sajtótermék médiafelületén a tájékoztatást addig az időpontig kell megjeleníteni, amíg az adott elektromos, elektronikus berendezésre vonatkozó bármilyen jellegű hirdetés abban szerepel. A (4) bekezdés b)–d) pontja szerinti sajtótermék médiafelületén a tájékoztatást addig az időpontig kell megjeleníteni, amíg az adott berendezést a gyártó gyártja, illetve forgalmazza.

(6) A gyártó az új elektromos, elektronikus berendezés értékesítésekor a gyűjtéssel, a szállítással és a kezeléssel kapcsolatban felmerülő becsült költségeiről a fogyasztókat a számlán, a terméken, illetve annak csomagolásán tájékoztathatja. Ebben az esetben a ténylegesen felmerülő költségek nem haladhatják meg a tájékoztatás szerinti becsült költségeket.

(7)23 A gyártó kezelési kötelezettségével összefüggő, az elektromos, elektronikus berendezés alkatrészeinek és alapanyagainak meghatározására, veszélyes anyag tartalmára vonatkozó műszaki dokumentációt, kezelési utasítást az elektromos, elektronikus berendezés forgalomba hozatalától számított 1 éven belül az átvállalónak, az állami hulladékgazdálkodást közvetítő szervezetnek, továbbá a hasznosítást végző hulladékkezelőnek elektronikus formában hozzáférhetővé teszi.

8. § (1) A gyártó az elektromos, elektronikus berendezés forgalomba hozatalát követő 1 éven belül az Európai Unió területén első alkalommal forgalomba hozott elektromos, elektronikus berendezés valamennyi típusát illetően az újrahasználatra, az újrahasználatra előkészítésre és a kezelésre vonatkozó ingyenes tájékoztatást mindenki számára hozzáférhetővé teszi. A tájékoztatást különösen kézikönyvekben, valamint az elektronikus hírközlés szolgáltatásain keresztül kell biztosítani.

(2) A tájékoztatásnak legalább a következőkre kell kiterjednie:

a) az elektromos, elektronikus berendezésben található különböző alkatrészek és anyagok meghatározására, ideértve a berendezés működése szempontjából nem jelentős tartó és hordozó alkatrészeket is;

b) az elektromos, elektronikus berendezésben található veszélyes anyagok és keverékek meghatározására; valamint

c) arra, hogy a kezelés során a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezésből valamennyi folyadékot és legalább a 26. § (1) bekezdése szerinti anyagot, alkatrészt, tartozékot, összetevőt el kell távolítani.

5. A gyártó kötelezettségeinek átruházása

9. § (1)24 A gyártó a használt elektromos, elektronikus berendezés visszavételére vonatkozó kötelezettségének teljesítését – a forgalmazás helyén történő visszavételi kötelezettség kivételével – a Ktdt. hatálya alá nem tartozó elektromos, elektronikus berendezés vonatkozásában

a) megállapodás alapján a 10. § (1) bekezdése szerinti átvállalóra (a továbbiakban: átvállaló) vagy

b) közvetítő szervezetre

átruházhatja.

(2)25 A gyártó az átvételi és gyűjtési, valamint kezelési kötelezettségének teljesítését – a forgalmazás helyén történő átvételi és gyűjtési kötelezettség kivételével – a Ktdt. hatálya alá nem tartozó elektromos, elektronikus berendezésből képződött hulladék vonatkozásában

a) megállapodás alapján azt részben vagy együttesen átvállalóra vagy

b) közvetítő szervezetre

átruházhatja.

(3)26 A gyártó a Ktdt. hatálya alá tartozó termékdíjköteles elektromos, elektronikus berendezésből képződött hulladék gyűjtésére, kezelésére vonatkozó kötelezettségének a Ktdt.-ben meghatározott

a) egyéni teljesítés,

b)27 állami hulladékgazdálkodást közvetítő szervezeten keresztül történő kollektív teljesítés vagy

c) termékdíjátalány-fizetés

útján tehet eleget.

10. § (1) Átvállaló – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – lehet, aki (amely) az átruházni kívánt hulladékgazdálkodási tevékenység végzésére hulladékgazdálkodási engedélye folytán jogosult.

(2)28 Nem lehet átvállaló az, aki (amely) gazdasági tevékenységével vagy gazdasági tevékenysége körében a gyűjtési, kezelési kötelezettség átruházása céljából a gyártóval megkötött megállapodást megelőző 3 éven belül

a) a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény, valamint

b) a Ht.

előírásainak megsértésével kapcsolatban meghozott végleges hatósági határozatban vagy bírósági ítéletben megállapított jogszabálysértést követett el.

(3) Az átruházott kötelezettség tekintetében az átvállalóra a gyártóra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

11. § (1) Ha a gyártó a gyűjtési, kezelési kötelezettségének teljesítését az átvállalóra átruházza, a gyártó és az átvállaló között létrejött megállapodásnak a következőket kell tartalmaznia:

a) az átvállalt kötelezettség megjelölését,

b) az átvállalt kötelezettséggel érintett elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriát,

c) az átvállalt kötelezettséggel érintett elektromos, elektronikus berendezés mennyiségét (kilogrammban), valamint

d) az átvállalóra átruházott kötelezettség ellátásához kapcsolódó tevékenységének leírását.

(2)29 A gyártó az átvállalóval kötött megállapodást a megállapodás létrejöttét követő 15 napon belül az országos környezetvédelmi hatóságnak (a továbbiakban: országos környezetvédelmi hatóság) jóváhagyásra megküldi.

(3)30 A gyártó a megállapodás módosítását vagy megszűnését a módosítást vagy megszűnést követő 15 napon belül az országos környezetvédelmi hatóságnak bejelenti.

(4)31 Az országos környezetvédelmi hatóság a megállapodást vagy annak módosítását határozatban jóváhagyja, ha a megállapodás vagy a megállapodás módosításának tartalma megfelel a 10. §-ban és az (1) bekezdésben előírt követelményeknek.

6. A gyártó által viselt költségek

12. § (1) A gyártó – az (5) és (6) bekezdésben meghatározott eltéréssel – viseli a visszavételre, az átvételre, a gyűjtésre és a kezelésre vonatkozó kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos költségeket.

(2) Ha a gyártó a forgalmazóval értékesítési szerződést kötött, a gyártó a 22. §-ban és a 23. §-ban foglaltaknak megfelelően

a) a forgalmazó által visszavett elektromos, elektronikus berendezés tárolásának és a forgalmazótól történő elszállításának,

b) a forgalmazó által átvett hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés gyűjtésének,

c) a gyűjtőedények elhelyezésének, valamint

d) az elektromos, elektronikus berendezés háztartásban képződő hulladékának a háztartásokból a gyűjtőhelyre, továbbá a gyűjtőhelyről a hulladékkezelő létesítménybe történő elszállításának

költségeit viseli.

(3) A gyártó viseli a 2005. augusztus 13-át követően forgalomba hozott elektromos, elektronikus berendezésből képződött, nem háztartásból származó elektromos, elektronikus berendezés hulladékának gyűjtésével, környezetkímélő kezelésével kapcsolatban felmerült költségeket.

(4) A gyártó a forgalmazó kérésére az értékesítési szerződésben meghatározott mennyiségnek megfelelő elektromos, elektronikus berendezés háztartásban képződő hulladékát a forgalmazótól átveszi, és viseli az ezzel kapcsolatos költségeket.

(5) Ha az elektromos, elektronikus berendezés háztartásban képződő hulladéka történelmi hulladéknak minősül, a gyártó a történelmi hulladék átvételének, gyűjtésének és kezelésének költségeihez az adott kategóriába tartozó elektromos, elektronikus berendezés – amelyből a történelmi hulladék képződött – forgalomba hozatalának arányában járul hozzá.

(6) A gyártó vagy a nevében eljáró harmadik személy a gyártó által viselt költségek visszatérítésére visszafizetési eljárást alakíthat ki abban az esetben, ha az adott elektromos, elektronikus berendezést forgalomba hozatal céljából Magyarországon kívülre szállítják.

7. A gyártó biztosítékadási kötelezettsége

13. § (1) A gyártó a gyűjtési, kezelési kötelezettségei ellátásának biztosítására – a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel – vagyoni biztosítékot képez.

(2) A vagyoni biztosíték mértékét és számításának módját az 5. melléklet határozza meg.

(3) A tárgyévre vonatkozó vagyoni biztosítékot a tárgyév február 20. napjáig kell képezni. Ha a gyártó a tevékenységét a tárgyévben kezdi meg, a vagyoni biztosítékot a tárgyév végéig havonta kell képeznie.

(4) A gyártónak nem kell vagyoni biztosítékot képeznie:

a) ha a gyűjtési, kezelési kötelezettségének közvetítő szervezet útján tesz eleget vagy

b) a Ktdt. hatálya alá tartozó termékdíjköteles termékek vonatkozásában.

14. § (1) A vagyoni biztosíték típusa a következő lehet:

a) a gyártói részvétel a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezésekkel történő gazdálkodásra szolgáló finanszírozási rendszerben,

b) környezetvédelmi biztosítás,

c) hitelintézet vagy biztosító intézet által vállalt garancia vagy ezzel egyenértékű banki kötelezettségvállalás,

d) biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvény,

e) hitelintézetnél garanciavállalás céljából elhelyezett, elkülönítetten kezelt és zárolt pénzösszeg vagy

f) biztosítási szerződés.

(2)32 A vagyoni biztosíték létrehozására vonatkozó igazolást a gyártó az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésével egyidejűleg megküldi azországos környezetvédelmi hatóság részére.

(3)33 A gyártó a tárgyévi vagyoni biztosíték felett azországos környezetvédelmi hatóság által kiadott engedély birtokában rendelkezhet. A vagyoni biztosíték feletti rendelkezés engedélyezését a gyártó a tárgyévet követő év adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítésével egyidejűleg kezdeményezheti.

(4)34 A tárgyévi vagyoni biztosítékkal az országos környezetvédelmi hatóság jóváhagyását követően a gyártó szabadon rendelkezhet.

(5)35 A tárgyévi vagyoni biztosíték feletti rendelkezés jogát az országos környezetvédelmi hatóság a tárgyévet követő év szeptember 1-jéig akkor engedélyezi, ha a gyártó

a)36 a tárgyévi visszavételi, átvételi, gyűjtési, kezelési, valamint

b) az éves adatszolgáltatási

kötelezettségét teljesítette.

8. A gyártók és a közvetítő szervezetek nyilvántartásba vétele

15. § (1)37 A gyártó a 6. melléklet szerinti adattartalommal az országos környezetvédelmi hatóságnál kérelmezi a nyilvántartásba vételét, és az adataiban bekövetkezett változásokat – a változás bekövetkezését követő 15 napon belül – az országos környezetvédelmi hatóságnak az adatváltozás tényét igazoló dokumentum egyidejű csatolásával bejelenti. A nyilvántartásba vétel iránti kérelmet legkésőbb az elektromos, elektronikus berendezés forgalomba hozatalának megkezdéséig kell benyújtani. A nyilvántartásba vétel iránti kérelem és bejelentés módjára a 18/C. §-ban meghatározott szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(2)38 A 2. § 9. pont d) alpontja szerinti gyártót az elektromos, elektronikus berendezés forgalomba hozatalának helye szerinti európai uniós tagállamban kell nyilvántartásba venni.

(3)39 Ha a gyártó a gyűjtési, kezelési kötelezettségének teljesítését az átvállalóra vagy a közvetítő szervezetre átruházza, a nyilvántartásba vétel iránti kérelemhez – az (1) bekezdésben meghatározottakon túl – csatolni kell az átvállalóval vagy a közvetítő szervezettel kötött megállapodást is.

(4)40

(5)41 A gyártó e rendelet szerinti tevékenysége megszüntetését az országos környezetvédelmi hatóságnak bejelenti, és ezzel egyidejűleg a tárgyévre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségét teljesíti. A bejelentést és az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését követően az országos környezetvédelmi hatóság a gyártót a nyilvántartásból törli.

16. § (1)42 A hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek közvetítését végző közvetítő szervezetnek a tevékenysége megkezdéséhez, folytatásához szükséges nyilvántartásba vétel iránti kérelmét az országos környezetvédelmi hatóság részére kell benyújtania.

(2) A nyilvántartásba vétel iránti kérelemnek a következő adatokat és dokumentumokat kell tartalmaznia:

a) a gyártó és a közvetítő szervezet cégjegyzékszáma;

b) a kötelezettség teljesítésének módja;

c) az üzletszabályzat tervezete, ideértve az általános szerződési feltételeket is;

d) a közvetítő szervezettel szerződésben álló gyártók és forgalmazók listája; valamint

e) igazolás a (3) bekezdésben foglaltakról.

(3) A nyilvántartásba az a Ktdt. hatálya alá nem tartozó nonprofit gazdasági társaságként bejegyzett közvetítő szervezet vehető,

a) amelynek szolgáltatásait bárki igénybe veheti az alapszabályában vagy az alapító okiratában meghatározott feltételek teljesítése esetén;

b) amely az alaptevékenységéhez szükséges mértékű – legalább 30 millió forint összegű – alaptőkével rendelkezik; valamint

c)43 amely gazdasági tevékenységével vagy a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény előírásainak megsértésével kapcsolatban a nyilvántartásba vétel iránti kérelem benyújtását megelőző 3 éven belül meghozott jogerős vagy végleges hatósági határozatban vagy bírósági ítéletben megállapított jogszabálysértést nem követett el.

(4)44 Az országos környezetvédelmi hatóság a közvetítő szervezet nyilvántartásba vételével egyidejűleg a közvetítő szervezetnek nyilvántartási számot ad.

(5)45 A közvetítő szervezet a nyilvántartásba vételt követően a (2) és (3) bekezdésben meghatározott adatokban vagy körülményekben bekövetkezett változásokat – a változás bekövetkeztétől számított 15 napon belül – az országos környezetvédelmi hatóságnak a változás tényét igazoló dokumentum csatolásával egyidejűleg bejelenti. A bejelentés tényéről az országos környezetvédelmi hatóság a bejelentéstől számított 30 napon belül a környezetvédelmi hatóságot tájékoztatja.

(6)46 Az országos környezetvédelmi hatóság a közvetítő szervezetet törli a nyilvántartásból, ha a nyilvántartás feltételei már nem állnak fenn.

(7)47

9. 48 A gyártó, a közvetítő szervezet, az állami hulladékgazdálkodást közvetítő szervezet és az átvállaló nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettsége

17. §49 (1)50 A gyártó a 7. melléklet szerinti adattartalommal nyilvántartást vezet, és arról a tárgyév február 20. napjáig az országos környezetvédelmi hatóság részére adatot szolgáltat.

(2) Ha a gyártó termékdíjátalány-fizetés vagy az állami hulladékgazdálkodást közvetítő szervezeten keresztül történő kollektív teljesítés útján tesz eleget a gyűjtési, kezelési kötelezettségének, kizárólag a 7. melléklet 1. pontjában, valamint a 2. pont a)–c) és h) alpontjában foglaltakról kell adatot szolgáltatnia.

18. §51 (1) A közvetítő szervezet a 8. melléklet 1. pontja szerinti adattartalommal nyilvántartást vezet.

(2)52 A közvetítő szervezet a vele szerződésben álló gyártók összesített adatairól a tárgyév február 20. napjáig azországos környezetvédelmi hatóság részére a 8. melléklet 1. pontja szerinti adattartalommal adatot szolgáltat.

(3)53 A közvetítő szervezet a (2) bekezdésben foglaltakon túl az országos környezetvédelmi hatóság részére a tárgyév február 20. napjáig a következőkről szolgáltat adatot:

a) a tárgyévet megelőző évben az általa kötött megállapodások alapján visszavett elektromos, elektronikus berendezés tömegéről (kilogrammban);

b) a tárgyévet megelőző évben az általa kötött megállapodások alapján átvett és gyűjtött hulladék tömegéről (kilogrammban);

c) arról, hogy mely gyártókkal, forgalmazókkal, gazdálkodó szervezetekkel milyen mennyiségre kötött megállapodást visszavételre, átvételre, gyűjtésre, kezelésre.

18/A. §54 (1)55 Az állami hulladékgazdálkodást közvetítő szervezet a 8. melléklet 2. pontja szerinti adattartalommal nyilvántartást vezet, és arról a tárgyév május 20. napjáig az országos környezetvédelmi hatóság részére adatot szolgáltat.

(2)56 Ha a gyártó termékdíjátalány-fizetés vagy az állami hulladékgazdálkodást közvetítő szervezeten keresztül történő kollektív teljesítés útján tesz eleget a gyűjtési, kezelési kötelezettségének, az országos környezetvédelmi hatóság részére a 7. melléklet 2. pont d)–g) alpontjában foglaltakról az állami hulladékgazdálkodást közvetítő szervezet szolgáltat adatot tárgyév május 20. napjáig.

18/B. §57 (1)58 Az átvállaló a 8. melléklet 3. pontja szerinti adattartalommal nyilvántartást vezet, és arról a tárgyév február 20. napjáig az országos környezetvédelmi hatóság részére adatot szolgáltat.

(2)59 Az átvállaló az (1) bekezdésben foglaltakon túl az országos környezetvédelmi hatóság részére a tárgyév február 20. napjáig a következőkről szolgáltat adatot:

a) a tárgyévet megelőző évben az általa kötött megállapodások alapján visszavett elektromos, elektronikus berendezés tömegéről (kilogrammban);

b) arról, hogy mely gyártókkal, forgalmazókkal, gazdálkodó szervezetekkel milyen mennyiségre kötött megállapodást visszavételre, átvételre, gyűjtésre, kezelésre.

18/C. §60 (1) A nyilvántartást valamennyi kötelezettnek úgy kell vezetnie, hogy az alkalmas legyen arra, hogy annak alapján az e rendelet szerinti adatszolgáltatási kötelezettség teljes körűen teljesíthető legyen, és az ellenőrzések során a hulladékforgalom tételes nyomon követhetőségét biztosítsa.

(2) Az adatszolgáltatás a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó előírásai szerint teljesítendő.

19. § (1) Az adatszolgáltatás során közölt adatok teljeskörűségéért, az adatszolgáltatásra kötelezettre vonatkozó számviteli szabályokkal, statisztikai rendszerrel, valamint a saját egyéb nyilvántartási rendszereivel, mérési, megfigyelési adataival való egyezésért az adatszolgáltatásra kötelezett felel.

(2)61 Az adatszolgáltatás nyomtatványon vagy minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírással vagy bélyegzővel ellátott elektronikus okirat útján is teljesíthető.

20. § (1)62 Az országos környezetvédelmi hatóság minden év szeptember 1-jéig feldolgozza a teljesített adatszolgáltatások adatait. Az adatszolgáltatásból származó feldolgozott adatok nyilvánosak, és azországos környezetvédelmi hatóságnál honlapján keresztül folyamatosan, térítésmentesen hozzáférhetők. A gyártók és a nevükben eljáró harmadik személyek nyilvántartásba vételének megkönnyítése érdekében, az országos környezetvédelmi hatóság az európai uniós tagállamok nyilvántartási rendszeréhez történő hozzáférés lehetőségét az elérhetőség megjelölésével a honlapján biztosítja.

(2)63 A tartalmilag vagy formailag hibás adatot szolgáltató kötelezettet az országos környezetvédelmi hatóság az adatszolgáltatás legfeljebb 30 napon belül történő hiánypótlásra szólítja fel.

10. A meghatalmazott képviselő

21. § (1)64 Az Európai Gazdasági Térséghez tartozó államban székhellyel rendelkező, a 2. § (1) bekezdés 9. pont a)–c) alpontja szerinti gyártó az e rendeletben meghatározott valamennyi kötelezettségét meghatalmazott képviselője útján teljesítheti, ha Magyarországon székhellyel nem rendelkezik, és a meghatalmazott képviselő a tevékenységét nem a külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló 1988. évi XXIV. törvény 3. § (1) bekezdése szerinti valamelyik letelepedési formában végzi.

(1a)65 A 2. § (1) bekezdés 9. pont d) alpontja szerinti gyártó, amely egy olyan másik tagállamban értékesít távközlő eszközök útján elektromos, elektronikus berendezést, amelyben nincs letelepedve, az e rendeletben meghatározott valamennyi kötelezettségét meghatalmazott képviselője útján köteles teljesíteni, ha a meghatalmazott képviselő a tevékenységét nem a külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló 1988. évi XXIV. törvény 3. § (1) bekezdése szerinti valamelyik letelepedési formában végzi.

(2) A meghatalmazott képviselő írásbeli, állandó meghatalmazással jelölhető ki. A meghatalmazott képviselőnek magyar adószámmal kell rendelkeznie.

11. A forgalmazó kötelezettségei

22. § (1) A forgalmazónak felajánlott használt elektromos, elektronikus berendezés visszavételére a 3. § rendelkezéseit, a forgalmazónak felajánlott hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés átvételére és gyűjtésére a 4. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(2)66 A forgalmazó a hulladékbirtokos által felajánlott olyan elektromos, elektronikus berendezés háztartásban képződő hulladékát, amelynek egyik oldala sem haladja meg a 25 cm-t, a hulladékbirtokostól a legalább 400 m2 alapterületű elektromos, elektronikus berendezés értékesítésére alkalmas eladótérrel rendelkező kiskereskedelmi tevékenységet végző üzletében vagy az üzlet előtt, mellett kialakított speciális gyűjtőhelyre telepített gyűjtőedényben, vagy az üzletben közvetlenül veszi át.

(3)67 A gyűjtőedényt jól látható és könnyen hozzáférhető helyen kell elhelyezni.

(4)68 Ha a fogyasztó a forgalmazótól új elektromos, elektronikus berendezést vásárol, és azt a forgalmazó a fogyasztónak házhoz szállítja, a forgalmazó a fogyasztó által felajánlott, a vásárolt berendezéssel azonos mennyiségű és azonos használati célú elektromos, elektronikus berendezés háztartásban képződő hulladékát a nem természetes személy fogyasztótól (hulladékbirtokostól) legalább ingyenesen, a természetes személy fogyasztótól, hulladékbirtokostól vásárlási utalvány ellenében átveszi és elszállítja.

(5) Ha a forgalmazó a hulladék kezeléséről nem saját maga gondoskodik, a visszavitt elektromos, elektronikus berendezést és annak valamennyi alkotóelemét, illetve az átvett, hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést és annak valamennyi alkotóelemét elkülönítetten és hiánytalanul át kell adnia a gyártó vagy az átvételre hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkező jogosult részére.

(6)69 A forgalmazó a vásárlási utalvány, a kedvezmény összegét a gyártóra nem háríthatja át.

23. § (1) A forgalmazó az e rendelet szerinti kötelezettségéről a fogyasztót, a hulladékbirtokost tájékoztatja.

(2) A fogyasztók, hulladékbirtokosok forgalmazó általi tájékoztatására a 7. § (3)–(6) bekezdésében foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

12. Az újrahasználatra vonatkozó szabályok

24. § (1) Használt elektromos, elektronikus berendezés kizárólag a 3. mellékletben meghatározott feltételek teljesülése esetén hozható ismételten forgalomba.

(2) A hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés csak azt követően hozható forgalomba, hogy a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést tisztítás, javítás és ellenőrzés útján újrahasználatra megfelelően előkészítettek, és az a Ht. 9. § (1) bekezdésében és 3. mellékletében meghatározott valamennyi feltételt teljesíti.

(3) Ha a 3. mellékletben meghatározott feltételek nem teljesülnek, az újrahasználatra előkészíteni kívánt használt elektromos, elektronikus berendezést hulladéknak kell tekinteni, és a Ht. 31. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint gondoskodni kell annak kezeléséről.

13. A gyűjtésre, a szállításra és a kezelésre vonatkozó szabályok

25. § (1)70 A hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést – különösen az ózonlebontó anyagokat és fluorozott, üvegházhatást okozó gázokat tartalmazó hőcserélő berendezések hulladékát, a higanyt tartalmazó fénycsövek hulladékát, a fotovoltaikus panelek hulladékát, valamint az 1. melléklet 2. pont 2.5. és 2.6. alpontjában foglalt táblázatok szerinti elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriában meghatározott kisgépek és berendezések hulladékát – elkülönítetten kell gyűjteni.

(2) Ha az elektromos, elektronikus berendezés nem háztartásban képződő hulladéka történelmi hulladéknak minősül, és a nem természetes személy hulladékbirtokos a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést nem helyettesíti új, azonos vagy azonos funkciójú elektromos, elektronikus berendezéssel, a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést a hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkező gazdálkodó szervezet által üzemeltetett gyűjtőhelyen a jogosultnak átadja, és annak kezelési költségeit megfizeti.

(3) A hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést az átvételi helyhez, valamint az átvételi helytől a hulladék kezelésének helyére történő szállítása során nem kell veszélyes hulladékként szállítani.

(4) A hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés szállítását és gyűjtését úgy kell végezni, hogy a berendezésben lévő veszélyes anyagok elkülönítése, újrahasználatra előkészítése, újrafeldolgozása maradéktalanul biztosítható legyen. Az újrahasználatra előkészítés és az újrafeldolgozás különösen akkor biztosítható, ha a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés szállítása és gyűjtése során a hulladék nem károsodik, szennyeződik, és nincs kitéve az időjárás hatásainak.

(5)71 A hulladékká vált és a feltételezhetően hulladéknak minősülő használt elektromos, elektronikus berendezés szállítását a 9. mellékletben meghatározott minimumkövetelményeknek megfelelően kell végezni.

26. § (1) A kezelés során a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezésből valamennyi folyadékot és legalább a következő anyagokat, alkatrészeket, tartozékokat, összetevőket kell eltávolítani (eltávolítás):

a) a PCB, valamint PCB-t tartalmazó berendezések kezelésének részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletben meghatározott PCB-t tartalmazó berendezéseket;

b) a higanyt tartalmazó összetevőket, így különösen a kapcsolókat, a háttérvilágítást biztosító lámpákat;

c) az elem- és akkumulátorhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó elemeket, akkumulátorokat;

d) a mobiltelefonok nyomtatott áramköri lapjait általánosan, továbbá egyéb eszközök nyomtatott áramköreit, ha a nyomtatott áramköri lap felülete nagyobb, mint 10 cm2;

e) a tonereket (a folyadékos, zselés és színes tonereket egyaránt);

f) a brómtartalmú gyulladásgátló szert tartalmazó műanyagokat;

g) az azbeszthulladékot, valamint az azbeszttartalmú összetevőket;

h) a katódsugárcsöveket;

i) a fluorozott-klórozott szénhidrogéneket (CFC), a részlegesen halogénezett fluorozott-klórozott szénhidrogéneket (HCFC), a fluorozott szénhidrogéneket (HFC), a szénhidrogéneket (HC);

j) a gázkisülés elvén működő lámpákat;

k) a 100 cm2-nél nagyobb felületű folyadékkristályos kijelzőket (lehetőség szerint burkolattal együtt), valamint az összes olyan kijelzőt, amelynek háttérvilágítását gázkisüléses lámpával oldották meg;

l) a külső elektromos vezetékeket;

m) a külön jogszabály szerint meghatározott nehezen feldolgozható kerámiaszálakat tartalmazó összetevőket;

n) a radioaktív alkotókat tartalmazó összetevőket, kivéve a határérték alattiakat;

o) a 25 mm-nél nagyobb magasságú, 25 mm-nél nagyobb átmérőjű vagy hasonló méretű, veszélyes anyagokat tartalmazó elektrolitikus kondenzátorokat.

(2) Az elkülönítetten gyűjtött, hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezésből a következő alkatrészeket és összetevőket kell eltávolítani:

a) a katódsugárcsövek esetében a fluoreszkáló réteget;

b) az ózont lebontó gázokat tartalmazó elektromos, elektronikus berendezések és az olyan elektromos, elektronikus berendezések esetében, amelyek globális felmelegedési potenciálja a 15-ös értéket meghaladja, így különösen a habokat és hűtőberendezéseket, a gázokat ki kell vonni és azokat kezelni kell; az ózont lebontó gázokat az ózonréteget lebontó anyagokról szóló, 2009. szeptember 16-i 1005/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletében előírtaknak megfelelően kell kezelni;

c) a gázkisüléses lámpák esetében a higanyt.

(3) Az elkülönítetten gyűjtött, hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés kizárólag az (1) és (2) bekezdésben meghatározott előkezelést követően kezelhető.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltakat úgy kell alkalmazni, hogy az ne akadályozza az elektromos, elektronikus berendezés vagy a berendezés egyes összetevőinek környezetvédelmi szempontból megfelelő újrahasználatát és újrafeldolgozását.

(5) A hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés tömegét a kezelést megelőzően, a képződött hulladékfrakciók tömegét a kezelés befejezését követően meg kell mérni.

(6) A hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés kezelése során az elérhető legjobb technikát kell alkalmazni.

27. § A hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés kezelésére – a tárolást is ideértve – szolgáló helyen a következő feltételeket kell biztosítani:

a) mérleg a kezelt hulladék tömegének mérésére,

b) át nem eresztő felületek és víz-, illetve időjárásálló borítás a megfelelő területeken, a kiömlő anyag összegyűjtésére alkalmas eszközökkel, szükség esetén ülepítőkkel és tisztító-zsírtalanító berendezésekkel,

c) megfelelő hulladéktároló hely a szétszerelt alkatrészekhez, összetevőkhöz,

d) megfelelő tartályok a szárazelemek, a PCB/PCT tartalmú kondenzátorok és egyéb veszélyes hulladék, így különösen a radioaktív hulladék tárolására, valamint

e) vízkezelő berendezések, az egészségügyi és környezetvédelmi rendelkezéseknek megfelelően.

14. A hatósági ellenőrzésre vonatkozó szabályok

28. §72 A gyártó az e rendeletben meghatározott kötelezettségeinek teljesítését, valamint az átvállalónak és a közvetítő szervezetnek az e kötelezettségek átvállalása alapján végzett tevékenységét az országos környezetvédelmi hatóság ellenőrzi.

29. §73 Ha a gyártó és az átvállaló között létrejött megállapodás alapján a gyártó, az átvállaló a tárgyévi átvételi és gyűjtési kötelezettséggel érintett hulladékmennyiséget nem igazolja, az átvételi, gyűjtési, hasznosítási és ártalmatlanítási kötelezettségét nem teljesíti, az országos környezetvédelmi hatóság a kötelezettséggel érintett hulladék kezeléséről a gyártó vagy az átvállaló által nyújtott vagyoni biztosíték terhére, az arra feljogosított hulladékkezelő útján gondoskodik.

29/A. §74 Ha a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés kezelését végző szervezet akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított környezetközpontú irányítási vagy környezetvédelmi vezetési rendszert (a továbbiakban: EMAS) vezet be és működtet, a környezetvédelmi hatóság a szervezet erre irányuló kérelme alapján, a környezetközpontú irányítási rendszer vagy az EMAS keretében meghatározott ellenőrzési rendszernek megfelelő egyedi ellenőrzési rendet állapíthat meg a tevékenységével összefüggésben.

15. Tájékoztatás a tagállamok részére és jelentés az Európai Bizottság felé

30. § (1) A környezetvédelemért felelős miniszter gondoskodik az elkülönítetten gyűjtött elektromos, elektronikus berendezések olyan hulladékára vonatkozó információknak az Európai Unió tagállamainak részére történő ingyenes átadásáról, amelyet

a) a gyártók, illetve a nevükben eljáró harmadik személyek,

b) a forgalmazók vagy

c) gyűjtőhelyek és hulladékkezelő létesítmények üzemeltetői

vettek át, illetve gyűjtöttek össze.

(2) Az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló, 2012. július 4-i 2012/19/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 16. cikk (5) bekezdésében meghatározott jelentéstételi kötelezettség végrehajtásáról – a 2004/249/EK bizottsági határozat, valamint a 2005/369/EK bizottsági határozat alapján – a környezetvédelemért felelős miniszter gondoskodik.

16. Igazgatási együttműködés és információcsere

31. § (1) Annak érdekében, hogy a kötelezettek megfeleljenek e rendelet előírásainak, a környezetvédelemért felelős miniszter együttműködik az Európai Unió tagállamaival és az Európai Unió Bizottságával.

(2) Az együttműködés különösen a környezetvédelmi hatóság részére szolgáltatott adatokhoz, valamint a kötelezettek ellenőrzésének eredményeihez történő hozzáférés engedélyezésére terjed ki.

17. Záró rendelkezések

32. § (1) Ez a rendelet – a (2) és (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) A 36–39. §, a 10. melléklet és a 11. melléklet 2015. január 1-jén lép hatályba.

(3)75 A 40. és 41. § 2018. január 1-jén lép hatályba.

32/A. §76 (1) Azon gyártó esetében, amely 2018. január 1-jét megelőzően kérelmezte a nyilvántartásba vételét, az országos környezetvédelmi hatóság 2018. december 31. napjáig hivatalból eljárva módosítja a nyilvántartást a 2018. január 1. napjától hatályos hat elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriának megfelelően.

(2) A 2017. évre vonatkozó nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettséget a 2017. december 31. napján hatályos HEE jelzésű adatlapokon, a tíz elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriának megfelelően kell teljesíteni.

(3) A 2. melléklet 1.2. alpontjában a 2018. évi minimális gyűjtési kötelezettség megállapítása során a gyártó által a 2018. évben Magyarországon forgalmazott, adott kategóriába tartozó elektromos-, elektronikusberendezés-mennyiséget kell figyelembe venni.

(4) Az 5. melléklet 2.2.1. alpontjában a 2018. évre vonatkozó vagyoni biztosíték számítása során a gyártó által a 2018. évben gyártott vagy importált, adott berendezéskategóriába tartozó berendezésmennyiséget kell figyelembe venni.

33. § E rendelet rendelkezéseit a rendelet hatálybalépését követően indult ügyekben és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

34. § (1) A gyártó 2015. december 31-éig biztosítja, hogy az elkülönítetten gyűjtött elektromos, elektronikus berendezés háztartásban képződő hulladékának tekintetében az összegyűjtött hulladékmennyiség lakosonkénti éves átlagos aránya elérje a tárgyévet megelőző 3 évben összegyűjtött, hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezések átlagos tömegét, ha az éves gyűjtési arány meghaladja a 4 kilogramm mennyiséget.

(2) A gyártó 2016. január 1-jétől biztosítja, hogy az összegyűjtött, hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezések össztömege eléri a tárgyévet megelőző 3 évben forgalomba hozott elektromos, elektronikus berendezések átlagos tömegének legalább 45%-át. A gyártó biztosítja továbbá, hogy ez a gyűjtési arány 2018. december 31-éig folyamatosan növekedjen.

(3)77 Az országos gyűjtési kötelezettség keretében 2019. január 1-jétől biztosítani kell,, hogy az összegyűjtött, hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezések össztömege elérje

a) a tárgyévet megelőző 3 évben forgalomba hozott elektromos, elektronikus berendezések átlagos tömegének legalább 65%-át vagy

b) a Magyarországon képződött, hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezések legalább 85%-át.

(4) Az (1)–(3) bekezdésben meghatározottak teljesítése érdekében a gyártónak gondoskodnia kell a hasznosítási arányok teljesítéséről az Országos Hulladékgazdálkodási Tervvel összhangban.

35. § (1) Ez a rendelet

a) az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló, 2012. július 4-i 2012/19/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek;

b) a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. november 19-i 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek;

c) a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek;

d)78 az elemekről és akkumulátorokról, valamint a hulladékelemekről és -akkumulátorokról, továbbá a 91/157/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. szeptember 6-i 2006/66/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 11. cikkének és az azt módosító 2013/56/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a rendelet

a) a Cseh Köztársaság, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Szlovákia és Szlovénia részére az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló 2002/96/EK irányelvtől való ideiglenes eltérések engedélyezéséről szóló, 2004. március 30-i 2004/312/EK tanácsi határozat 1. cikkének;

b) az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló 2002/96/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtásáról szóló tagállami jelentések alapjául szolgáló kérdőívről szóló, 2004. március 11-i 2004/249/EK bizottsági határozat 1. cikkének;

c) az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló 2002/96/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv betartásának tagállami ellenőrzését és adatformáinak megállapítását célzó végrehajtási szabályainak megállapításáról szóló, 2005. május 3-i 2005/369/EK bizottsági határozat 1. cikkének, 2. cikk (1)–(3) bekezdésének, 3. cikkének, valamint mellékletének

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

(3) E rendelet tervezetének a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikk (7) bekezdése szerinti előzetes bejelentése megtörtént.

(4) E rendelet tervezetének a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 1998. június 22-i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8–10. cikke szerinti előzetes bejelentése megtörtént.

35/A. §79 A 7. § (2) bekezdését az elektromos, elektronikus berendezésnek minősülő nyomtatópatronokra 2015. december 31-ig nem kell alkalmazni.

36. §80

37. § (1)81

(2)82

38. §83

39. §84

40–41. §85

42–43. §86

44. §87

1. melléklet a 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelethez88

Elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriák

1. Elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriák:

 

 

1.1.    Hőcserélő berendezések;
1.2.    Képernyők, monitorok és olyan berendezések, amelyek 100 cm2-nél nagyobb felszínű képernyőt tartalmaznak;
1.3.    Lámpák;
1.4.    Nagygépek (amelyeknek bármely külső mérete meghaladja az 50 cm-t, ez a kategória nem foglalja magába az 1.1.–1.3. kategóriába tartozó berendezéseket):
1.4.1. háztartási gépek,
1.4.2. IT- és távközlési berendezések,
1.4.3. szórakoztatóelektronikai cikkek,
1.4.4. világítótestek,
1.4.5. hang- és képlejátszó berendezések,
1.4.6. zenei berendezések,
1.4.7. elektromos és elektronikus szerszámok,
1.4.8. játékok, szabadidős és sportfelszerelések,
1.4.9. orvostechnikai eszközök,
1.4.10. ellenőrző és vezérlő eszközök,
1.4.11. adagoló automaták,
1.4.12. elektromos áramot fejlesztő berendezések.
1.5.     Kisgépek (amelyeknek egyik külső mérete sem haladja meg az 50 cm-t, ez a kategória nem foglalja magába az 1.1.–1.3. és 1.6. kategóriába tartozó berendezéseket):
1.5.1. háztartási gépek,
1.5.2. szórakoztatóelektronikai cikkek,
1.5.3. világítótestek,
1.5.4. hang- és képlejátszó berendezések,
1.5.5. zenei berendezések,
1.5.6. elektromos és elektronikus szerszámok,
1.5.7. játékok, szabadidős és sportfelszerelések,
1.5.8. orvostechnikai eszközök,
1.5.9. ellenőrző és vezérlő eszközök,
1.5.10. adagoló automaták,
1.5.11. elektromos áramot fejlesztő berendezések.
1.6.    Kisméretű számítástechnikai berendezések és távközlési berendezések (amelyeknek egyik külső mérete sem haladja meg az 50 cm-t).

2. Az elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriák és a részüket képező egyes elektromos, elektronikus berendezések nem teljes listája vámtarifaszámok* alapján, valamint a vásárlási utalvány összegének legkisebb mértéke**:

2.1. Hőcserélő berendezések:

2.1.1. hűtőszekrények,

2.1.2. fagyasztók,

2.1.3. hűtött termékek automatikus kiadására szolgáló berendezések,

2.1.4. légkondicionáló berendezések,

2.1.5. párátlanító berendezések,

2.1.6. hőszivattyúk,

2.1.7. olajradiátorok és egyéb hőcserélő berendezések, melyek hőcserélő közegként víztől eltérő folyadékot tartalmaznak.

 

A

B

C

D

1

Vámtarifaszám:

Megnevezés:

Jellemző kivétel

Vásárlási utalvány értéke:

2

8415

 

 

Légkondicionáló berendezés motormeghajtású ventilátorral, hőmérséklet- és nedvességszabályozó szerkezettel, beleértve az olyan berendezést is, amelyben a nedvesség külön nem szabályozható

A gépjármű részeként beépített berendezés; az alkatrész alszám alá tartozó áru

700 Ft

3

8418

 

 

Hűtőgép, fagyasztógép és más hűtő- vagy fagyasztókészülék, elektromos működésű; hőszivattyú a 8415 kód alá tartozó légkondicionáló berendezés kivételével

Alkatrész alszám alá tartozó áru

700 Ft

4

8476

21
81

00
00

Automata elárusító gép beépített melegítő- vagy hűtőkészülékkel

 

1000 Ft

5

8516

29

10

Folyadékkal töltött radiátor

A hőcserélő közegként vizet tartalmazó radiátor

200 Ft

2.2. Képernyők, monitorok és olyan berendezések, amelyek 100 cm2-nél nagyobb felszínű képernyőt tartalmaznak:

2.2.1. képernyők,

2.2.2. televíziókészülékek,

2.2.3. LCD képkeretek,

2.2.4. monitorok,

2.2.5. hordozható számítógépek,

2.2.6. kisméretű hordozható számítógépek.

 

A

B

C

D

1

Vámtarifaszám:

Megnevezés:

Jellemző kivétel

Vásárlási utalvány értéke:

2

8471

30

00

10 kg-nál nem nehezebb hordozható automatikus adatfeldolgozó gép, amely legalább egy központi feldolgozóegységet, egy billentyűzetet és egy megjelenítő egységet tartalmaz

 

500 Ft

3

8528

 

 

Monitorok és kivetítők, beépített televízió-vevőkészülék nélkül; televíziós adás vételére alkalmas készülék, rádióműsor-vevő készüléket vagy hang-, képfelvevő vagy -lejátszó készüléket magában foglaló is

 

500 Ft

4

9504

30

10

Pénzérmével, bankjeggyel, bankkártyával, zsetonnal vagy bármely más fizetőeszközzel működő képernyős játék, az automata tekepálya-felszerelés és a biliárd kivételével

 

1000 Ft

2.3. Lámpák:

2.3.1. egyenes fénycsövek,

2.3.2. kompakt fénycsövek,

2.3.3. fénycsövek,

2.3.4. nagy intenzitású kisülőlámpák, beleértve a nagynyomású nátriumlámpákat és a fém halogénlámpákat,

2.3.5. kisnyomású nátriumlámpák,

2.3.6. LED.

 

A

B

C

D

1

Vámtarifaszám:

Megnevezés:

Jellemző kivétel

Vásárlási utalvány értéke:

2

8539

 

 

Elektromos kisülési cső, beleértve a zárt betétes fényszóróegységet és az ibolyántúli vagy infravörös lámpát is; ívlámpa;

8539 21,
8539 22,
8539 29 izzólámpa; alkatrész alá tartozó áru

50 Ft

3

8541

40

10

Fénykibocsátó dióda, beleértve a lézerdiódát

 

20 Ft

2.4. Nagygépek (amelyeknek bármely külső mérete meghaladja az 50 cm-t, ez a kategória nem foglalja magába a 2.1.–2.3. kategóriába tartozó berendezéseket):

2.4.1. mosógépek,

2.4.2. ruhaszárító gépek,

2.4.3. mosogatógépek,

2.4.4. tűzhelyek és sütők,

2.4.5. elektromos sütők,

2.4.6. elektromos főzőlapok,

2.4.7. világítótestek,

2.4.8. hang- és képlejátszó berendezések,

2.4.9. zenei berendezések (kivéve a templomi orgonát),

2.4.10. kötő- és szövőgépek,

2.4.11. nagyszámítógépek,

2.4.12. nagyméretű nyomtatók,

2.4.13. másolóberendezések,

2.4.14. érmével működő nagyméretű játékautomaták,

2.4.15. nagyméretű orvostechnikai eszközök,

2.4.16. nagyméretű ellenőrző és vezérlő eszközök,

2.4.17. termékek és pénz automatikus kiadására szolgáló nagyméretű berendezések,

2.4.18. fotovoltaikus panelek.

 

A

B

C

D

1

Vámtarifaszám

Megnevezés

Jellemző kivétel

Vásárlási utalvány értéke

2

8403

10

 

Központi fűtés céljára szolgáló kazán, a 8402 vtsz. alá tartozó kazán kivételével

 

500 Ft

3

8413

 

 

Folyadékszivattyú mérőszerkezettel vagy anélkül; folyadékemelő (elevátor)

8413 70 (2.5. kat.), az alkatrész alszám alá tartozó áru

400 Ft

4

8414

 

 

Lég- vagy vákuumszivattyú, lég- vagy más gázkompresszor és ventilátor; elszívó- vagy visszavezető kürtő beépített ventilátorral, szűrővel is

8414 51 (2.5. kat.), a nem elektromos és elektronikus berendezés; alkatrész alszám alá tartozó áru

300 Ft

5

8421

 

 

Centrifuga, beleértve a centrifugális szárítót is; folyadék vagy gáz szűrésére vagy tisztítására szolgáló gép és készülék

Alkatrész alszám alá tartozó áru

700 Ft

6

8422

 

 

Mosogatógép; palack vagy más tartály tisztítására vagy szárítására szolgáló gép; palack, kanna, doboz, zsák vagy más tartály töltésére, zárására vagy címkézésére szolgáló gép; palack, befőttesüveg, kémcső és hasonló tartály dugaszolására szolgáló gép; más csomagoló- vagy bálázógép (beleértve a zsugorfóliázó bálázógépet is); ital szénsavazására szolgáló gép

Nagyméretű, rögzített ipari szerszám; nagyméretű helyhez kötött berendezés; alkatrész alszám alá tartozó áru

700 Ft

7

8423

20
30
81
82
89

 

Mérleg (az 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységű mérleg kivételével) beleértve a súllyal működtetett számláló vagy ellenőrző mérleget is;

Nem elektromos és elektronikus berendezés, alkatrész alszám alá tartozó áru

100 Ft

8

8425

 

 

Csigasor és csigás emelő, a vedres felvonó kivételével; csörlő és hajóorsó; gépjárműemelő

 

300 Ft

9

8432

 

 

Elektromos talaj-előkészítésre vagy -megmunkálásra szolgáló gép

Alkatrész alszám alá tartozó áru

300 Ft

10

8433

 

 

Arató- vagy cséplőgép, szalma- vagy takarmánybálázó gép is; fű- vagy takarmánykaszáló gép; tojás-, gyümölcs- vagy más mezőgazdasági terméktisztító, válogató- vagy osztályozó gép, a 8437 vtsz. alá tartozó gép kivételével

Nem elektromos és elektronikus berendezés; nagyméretű, rögzített ipari szerszám; nagyméretű helyhez kötött berendezés; alkatrész alszám alá tartozó áru

200 Ft

11

8443

 

 

Nyomdaipari gép, amely nyomólapok, nyomóhengerek és más, a 8442 vtsz.
alá tartozó nyomóalkatrészek segítségével működik; más nyomtatók, másológépek és faxgépek, kombinálva is;

Nagyméretű, rögzített ipari szerszám; nagyméretű helyhez kötött berendezés; alkatrész alszám alá tartozó áru

300 Ft

12

8446

 

 

Szövőgép (szövőszék)

 

300 Ft

13

8447

 

 

Textilrostok előkészítésére szolgáló gép; fonó-, cérnázó- vagy sodrógép és textilfonalak készítésére szolgáló más gép; csévélő- vagy orsózógép
(vetülékorsózó is), továbbá a 8446 vagy a 8447 vtsz. alá tartozó gépeken használható textilfonalak előkészítésére szolgáló gép:

Nagyméretű, rögzített ipari szerszám; nagyméretű helyhez kötött berendezés

300 Ft

14

8450

 

 

Háztartásban vagy mosodában használatos mosógép, beleértve az olyan gépet is, amely mos és szárít is

Alkatrész alszám alá tartozó áru

700 Ft

15

8451

 

 

Textilfonal, szövet, vagy kész textiláru fehérítésére, festésére, appertálására, végkikészítésére, bevonására vagy impregnálására szolgáló mosó-, tisztító-, csavaró-, szárítógép (a 8450 vtsz. alá tartozó gép kivételével), vasaló-, sajtológép (beleértve a gőzsajtót is), és padlóburkoló anyag, pl. linóleumgyártásra használt pépnyomó gép, amely szövetre vagy más alapra viszi fel a pépet; átcsévélő-, lecsévélőgép, textilszövet-hajtogató, -vágó vagy -csipkéző gép

Nagyméretű, rögzített ipari szerszám; nagyméretű helyhez kötött berendezés, alkatrész alszám alá tartozó áru

500 Ft

16

8452

21
29

00
00

Varrógép, a háztartási varrógép kivételével

 

300 Ft

17

8458

 

 

Fémipari eszterga (beleértve az esztergálóközpontot is)

 

300 Ft

18

8459

 

 

Anyagleválasztással működő fémipari fúró-, furatmegmunkáló, maró-, menetvágó vagy menetfúró gép (beleértve a hordozható fúrógépet is), a 8458 vtsz. alá tartozó eszterga (beleértve az esztergáló központot is) kivételével

8459 10 00 Hordozható elektromos fúrógép

400 Ft

19

8460

 

 

Sorjázó, élező, köszörülő, csiszoló, tükrösítő, fényező vagy más módon simító szerszámgép fém vagy cermet köszörűkővel, csiszolókoronggal vagy polírozóval történő megmunkálására, a 8461 vtsz. alá tartozó fogaskerékmaró, -köszörülő vagy -simító gép kivételével:

Nagyméretű, rögzített ipari szerszám; nagyméretű helyhez kötött berendezés

400 Ft

20

8461

 

 

Gyalugép, véső-, hornyoló-, üregelő-, fogaskerékmaró, fogaskerék-köszörülő vagy fogaskerék-simítógép, fűrészgép, vágógép, valamint más vtsz. alá nem osztályozható, fém vagy cermet leválasztásával működő más szerszámgép

Nagyméretű, rögzített ipari szerszám; nagyméretű helyhez kötött berendezés

400 Ft

21

8463

 

 

Anyagleválasztás nélkül működő más szerszámgép fém vagy cermet megmunkálására:

 

400 Ft

22

8464

 

 

Szerszámgép kő, kerámia, beton, azbesztcement vagy hasonló ásványi anyag vagy üveg hidegmegmunkálására:

Nagyméretű, rögzített ipari szerszámok; nagyméretű helyhez kötött berendezés

400 Ft

23

8465

 

 

Szerszámgép (beleértve a szegező-, ragasztó- vagy más összeállító gépet is) fa, parafa, csont, keménygumi, kemény műanyag vagy hasonló kemény anyag megmunkálására

 

400 Ft

24

8468

 

 

Forrasztó-, keményforrasztó vagy hegesztőgép és készülék, vágásra alkalmas is, a 8515 vtsz. alá tartozó gép kivételével; gázzal működő gép és készülék felületi hőkezelésre

8468 10 00 (2.5. kat.), alkatrész alszám alá tartozó áru

400 Ft

25

8470

 

 

Jegykiadó gép

 

 

26

8471

 

 

Automatikus adatfeldolgozó gép és egységei; mágneses és optikai leolvasó-, adatátíró gép a kódolt adat adathordozóra történő átírására, máshol nem említett gépi adatfeldolgozáshoz

8471 30 (2.2. kat.)

500 Ft

27

8472

 

 

Más irodai gép (pl. stencil- vagy más sokszorosítógép, címíró gép, automata bankjegykiadó gép, érmeválogató, érmeszámláló vagy érmecsomagoló gép, ceruzahegyező, lyukasztó- vagy fűzőgép)

 

1000 Ft

28

8476

29
89

00

Automata elárusítógép (pl. postai bélyeg, cigaretta, étel vagy italárusítására), beleértve a pénzváltó gépet is, beépített melegítő- vagy hűtőkészülék nélkül

 

1000 Ft

29

8479

 

 

A 84. árucsoportban máshol nem említett gép és mechanikus készülék egyedi feladatokra

Nem elektromos és elektronikus berendezés; alkatrész alszám alá tartozó áru

400 Ft

30

8501

 

 

Elektromotor és elektromos generátor [az áramfejlesztő egység (aggregát) kivételével]

 

300 Ft

31

8502

 

 

Elektromos áramfejlesztő egység (aggregát) és forgó áramátalakító

 

300 Ft

32

8504

 

 

Elektromos transzformátor, statikus áramátalakító (pl. egyenirányító) és induktor

Alkatrész alszám alá tartozó áru

300 Ft

33

8515

 

 

Elektromos (az elektromosan hevített gázzal működő is), lézer- vagy más fény- vagy fotonsugaras, ultrahangos, elektronsugaras, mágnesimpulzusos vagy plazmaívforrasztó, keményforrasztó vagy hegesztőgép és -készülék, vágásra alkalmas kivitelben is; fém vagy cermet meleg porlasztására (szórására) szolgáló gép és készülék

8515 11 (2.5. kat.); alkatrész alszám alá tartozó áru

400 Ft

34

8516

10

 

Elektromos átfolyásos vagy tárolós vízmelegítő

 

300 Ft

35

8516

21
29

00
50
91
99

Helyiségek fűtésére szolgáló, elektromos lég- és talajmelegítő készülék, beleértve a hőtárolós radiátort és a hősugárzót is, beépített ventilátorral is

 

200 Ft

36

8516

60

10

Tűzhely (legalább egy sütővel és egy főzőlappal)

 

500 Ft

37

8516

60

80

Sütő beépítésre

 

500 Ft

38

8516

60

90

Más sütő; tűzhely

 

500 Ft

39

8519

20

 

Pénzérmékkel, bankjegyekkel, bankkártyákkal, zsetonokkal vagy más fizetőeszközzel működő készülék

 

300 Ft

40

8525

 

 

Rádió- vagy televízióműsor-adókészülék, -vevőkészülékkel vagy hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel egybeépítve is; televíziós kamerák (felvevők), digitális fényképezőgép, videokamera-felvevő

 

300 Ft

41

8528

62
69

00

Projektorok

 

300 Ft

42

8537

 

 

Kapcsolótábla, -panel, -tartó (konzol), -asztal, -doboz és más foglalat, amely a 8535 vagy a 8536 vtsz. alá tartozó készülékből legalább kettőt foglal magában, elektromos vezérlésre vagy az elektromosság elosztására szolgál, beleértve azt is, amely a 90. árucsoportba tartozó szerkezetet vagy készüléket tartalmaz, és numerikus vezérlésű készülék, a 8517 vtsz. alá tartozó kapcsolókészülékek kivételével

8537 20 99
72,5 kV-ot meghaladó feszültségre

200 Ft

43

8541

40

90

Fotovoltaikus elem

 

100 Ft

44

8543

10

00

Részecskegyorsítók

 

500 Ft

45

 

30

 

Galvanoplasztikát, elektrolízist vagy elektroforézist végző gép és készülék

 

500 Ft

46

8543

70

50

Napozóágyak, napozólámpák és hasonló, napozáshoz használt felszerelések

 

500 Ft

47

8711

60

 

Elektromos hajtómotorral működő motorkerékpár (beleértve a segédmotoros kerékpárt [moped] is), és
kerékpár segédmotorral felszerelve, oldalkocsival is;

Tricikli, négykerekű motorkerékpár és típusjóváha-
gyással rendelkező kétkerekű elektromos jármű

1000 Ft

48

9015

 

 

Földmérő (a fotogrammetriai földmérő is), hidrográfiai, oceanográfiai, hidrológiai, meteorológiai vagy geofizikai műszer és készülék, az iránytű kivételével; távolságmérő

 

500 Ft

49

9018

 

 

Orvosi, sebészeti, fogászati vagy állatorvosi műszer és készülék, szcintigráf készülék is, más elektromos és gyógyászati és látásvizsgáló készülék

 

500 Ft

50

9022

 

 

Röntgen-, vagy alfa-, béta- vagy gammasugárzással működő berendezés orvosi, sebészeti, fogászati vagy állatorvosi célra is, radiográf vagy radioterápiai készülék

Alkatrész alszám alá tartozó áru

500 Ft

51

9024

 

 

Keménység-, szakító-, nyomásszilárdság-, rugalmasságvizsgáló gép és berendezés vagy más mechanikai anyagvizsgáló gép (pl. fém, fa, textil,
papír, műanyag vizsgálatához)

Alkatrész alszám alá tartozó áru

400 Ft

52

9027

 

 

Fizikai vagy vegyi analízisre szolgáló műszer és készülék (pl. polariméter, refraktométer, spektrométer, füst- vagy gázanalizátor); viszkozitást, porozitást, nyúlást, felületi feszültséget vagy hasonló jellemzőket mérő vagy ellenőrző eszköz és készülék; hő-, hang- vagy fénymennyiségek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló műszer és készülék (a megvilágítási-időmérő is); mikrotom (metszetkészítő)

Alkatrész alszám alá tartozó áru

600 Ft

53

9405

 

 

Lámpa és világítófelszerelés, beleértve a keresőlámpát és a spotlámpát is és mindezek máshol nem említett alkatrésze; megvilágított jelzések,
reklámfeliratok, cégtáblák és hasonlók, állandó jellegű fényforrással szerelve, valamint mindezek máshol nem említett alkatrésze

9405 50 00 Nem elektromos lámpa és világító-
felszerelés; alkatrész alszám alá tartozó áru

100 Ft

54

9504

20

00

Biliárd

Nem elektromos és elektronikus berendezés

1000 Ft

55

9504

30

20

Pénzérmékkel, bankjegyekkel, bankkártyákkal, zsetonokkal vagy más fizetőeszközökkel működő elektromos és elektronikus más játék, automata tekepálya-felszerelés és képernyős játék kivételével

 

1000 Ft

2.5. Kisgépek (amelyeknek egyik külső mérete sem haladja meg az 50 cm-t, ez a kategória nem foglalja magába a 2.1.–2.3. és 2.6. kategóriába tartozó berendezéseket):

2.5.1. porszívók,

2.5.2. szőnyegseprűk,

2.5.3. varrógépek,

2.5.4. világítótestek,

2.5.6. mikrohullámú sütők,

2.5.7. szellőzőberendezések,

2.5.8. vasalók,

2.5.9. kenyérpirítók,

2.5.10. elektromos kések,

2.5.11. elektromos vízforralók,

2.5.12. órák,

2.5.13. elektromos borotvák,

2.5.14. mérlegek,

2.5.15. haj- és testápoló gépek,

2.5.16. számológépek,

2.5.17. rádiókészülékek,

2.5.18. videokamerák,

2.5.19. videomagnók,

2.5.20. hifiberendezések,

2.5.21. hangszerek,

2.5.22. hang- és képlejátszó berendezések,

2.5.23. elektronikus és elektromos játékok,

2.5.24. sporteszközök,

2.5.25. kerékpározáshoz, búvárkodáshoz, futáshoz, evezéshez stb., használt számítógépek,

2.5.26. füstjelző berendezések,

2.5.27. fűtésszabályozók,

2.5.28. termosztátok,

2.5.29. kisméretű elektromos és elektronikus szerszámok,

2.5.30. kisméretű orvostechnikai eszközök,

2.5.31. kisméretű ellenőrző és vezérlő eszközök,

2.5.32. termékek automatikus kiadására szolgáló kisméretű berendezések,

2.5.33. beépített fotovoltaikus paneleket tartalmazó kisgépek.

 

A

B

C

D

1

Vámtarifaszám

Megnevezés

Jellemző kivétel

Vásárlási utalvány értéke

2

8413

70

 

Búvárszivattyú, tömszelence nélküli centrifugális szivattyú fűtőrendszerhez és melegvíz-ellátáshoz, más centrifugálszivattyú

 

200 Ft

3

8414

51

00

Asztali, padlóra állítható, falra, ablakra, mennyezetre vagy tetőre szerelhető ventilátor, beépített elektromotorral, legfeljebb 125 W teljesítménnyel

 

100 Ft

4

8423

10
10
20
30
81
82
89

10
90

Mérleg (az 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységű mérleg kivételével) beleértve a súllyal működtetett számláló vagy ellenőrző mérleget is

Alkatrész alszám alá tartozó áru

100 Ft

5

8424

 

 

Folyadék vagy por kilövésére, szórására vagy porlasztására szolgáló elektromos gép, készülék

Alkatrész alszám alá tartozó áru

200 Ft

6

8452

10

 

Háztartási varrógép

 

300 Ft

7

8459

10

00

Hordozható elektromos fúrógép

 

100 Ft

8

8467

 

 

Kézi használatú szerszám, pneumatikus, hidraulikus vagy beépített elektromos vagy nem elektromos motorral működő:

Nem elektromos és elektronikus berendezés; alkatrész alszám alá tartozó áru

200 Ft

9

8468

10

00

Kézi hegesztőpisztoly

Nem elektromos és elektronikus berendezés

400 Ft

10

8470

 

 

Számológép és számoló funkcióval ellátott zsebméretű adatrögzítő, előhívó és megjelenítő gép; könyvelőgép, postai bérmentesítő gép, jegykiadó gép és hasonló gép számolószerkezettel; pénztárgép:

 

100 Ft

11

8505

90

21
29

Elektromágnes;

Elektro-
vagy
állandó
mágneses
tokmány, befogó
és hasonló
munkadarab-
befogó szerkezet

200 Ft

12

8508

 

 

Porszívók

Alkatrész alszám alá tartozó áru

100 Ft

13

8509

 

 

Elektromechanikus háztartási készülékek beépített elektromotorral, a 8508 vtsz. alá tartozó porszívók kivételével:

Alkatrész alszám alá tartozó áru

100 Ft

14

8510

 

 

Villanyborotva, hajnyíró gép és szőreltávolító készülék beépített elektromotorral

Alkatrész alszám alá tartozó áru

100 Ft

15

8512

 

 

Elektromos világító- vagy jelzőkészülék (a 8539 vtsz. alá tartozó kivételével), ablaktörlő, jegesedésgátló és páramentesítő készülék kerékpárhoz vagy gépjárműhöz

Kifejezetten más jellegű, a jogszabály hatálya alól kizárt vagy az alá nem tartozó berendezés (pl. gépjármű) részeként lett tervezve és elhelyezve, csak az adott berendezés részeként töltheti be funkcióját;

50 Ft

16

8513

10

00

Hordozható elektromos lámpa saját (pl. szárazelemes, akkumulátoros, elektromágneses) energiaforrással, a 8512 vtsz. alá tartozó világítókészülék kivételével

 

50 Ft

17

8515

11

00

Forrasztópáka és -pisztoly

 

100 Ft

18

8516

10

80

Tárolós vízmelegítő és merülőforraló

 

300 Ft

19

8516

31

00

Hajszárító

 

100 Ft

20

8516

32

00

Más fodrászati készülék

 

100 Ft

21

8516

33

00

Kézszárító készülék

 

100 Ft

22

8516

40

00

Villanyvasaló

 

100 Ft

23

8516

50

00

Mikrohullámú sütő

 

300 Ft

24

8516

60

50

Tűzhelylap, forralógyűrű és főzőlap

 

500 Ft

25

8516

60

70

Grillsütő és sütőrostély

 

500 Ft

26

8516

71

00

Kávé- vagy teafőző

 

100 Ft

27

8516

72

00

Kenyérpirító

 

50 Ft

28

8516

79

20

Olajsütő

 

300 Ft

29

8516

79

70

Más elektrotermikus háztartási készülék

 

300 Ft

30

8516

80

 

Elektromos fűtőellenállás

 

100 Ft

31

8518

 

 

Mikrofon és tartószerkezete; hangszóró, dobozba szerelve is, fejhallgató és fülhallgató, mikrofonnal összeépítve is, valamint egy mikrofonból és egy vagy több hangszóróból álló egység; hangfrekvenciás elektromos erősítő; elektromos hangerősítő egység

Alkatrész alszám alá tartozó áru

300 Ft

32

8519

30

00

Lemezjátszók erősítő nélkül (deckek)

Kifejezetten más jellegű, a jogszabály hatálya alól kizárt vagy az alá nem tartozó berendezés (pl. gépjármű) részeként lett tervezve és elhelyezve, csak az adott berendezés részeként töltheti be funkcióját;

300 Ft

33

8519

81

 

Mágneses, optikai vagy félvezető adathordozót használó hangfelvevő vagy hanglejátszó készülék

Kifejezetten más jellegű, a jogszabály hatálya alól kizárt vagy az alá nem tartozó berendezés (pl. gépjármű) részeként lett tervezve és elhelyezve, csak az adott berendezés részeként töltheti be funkcióját;

100 Ft

34

8521

 

 

Videofelvevő és -lejátszó készülék, videotunerrel egybeépítve is

 

300 Ft

35

8525

80

 

Televíziós kamerák (felvevők), digitális fényképezőgépek és videokamera-felvevők

 

300 Ft

36

8526

 

 

Radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék és rádiós távirányító készülék:

 

500 Ft

37

8527

 

 

Rádióműsor-vevőkészülék, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel vagy órával közös házban is*

 

100 Ft

38

8531

 

 

Elektromosan működő akusztikus vagy vizuális jelzőberendezés (pl. csengő, sziréna, jelzőtábla, betörést vagy tüzet jelző riasztókészülék), a 8512 vagy a 8530 alá tartozó kivételével

Alkatrész alszám alá tartozó áru

100 Ft

39

8536

 

 

Legfeljebb 1 000 V feszültségű elektromos áramkör összekapcsolására vagy védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra
szolgáló elektromos készülék (például kapcsolók, relék, olvadóbiztosítékok, túlfeszültség-csökkentők, dugaszok, foglalatok, lámpafoglalatok és más csatlakozók, csatlakozódobozok); optikai szálakhoz, optikai szálból álló nyalábokhoz vagy kábelekhez való csatlakozók

Az elektromos és elektronikus berendezések fogalmát nem kimerítő áru

80 Ft

40

8539

50

00

Fénykibocsátó diódás lámpa (LED-lámpa)

 

50 Ft

41

8543

 

 

A 85. árucsoportban máshol nem említett elektromos gép és készülék egyedi feladatokra

A 8543 10, a 8543 30 (mind 2.4. kat.), a 8543 70 03, 8543 70 10 (mind 2.6. kat.); alkatrész alszám alá tartozó áru

200 Ft

42

9006

 

 

Fényképezőgép (a mozgófényképészeti kivételével); fényképészeti villanófény-készülék és villanókörte, a 8539 vtsz. alá tartozó kisülési cső kivételével

Alkatrész alszám alá tartozó áru

300 Ft

43

9007

 

 

Mozgóképfelvevő (kamera) és -vetítő, hangfelvevő vagy hanglejátszó készülékkel vagy anélkül

Alkatrész alszám alá tartozó áru

300 Ft

44

9008

50

00

Állóképvetítő, a mozgófényképészeti gép kivételével; fényképészeti nagyító és kicsinyítő (a mozgó-fényképészeti kivételével):

 

300 Ft

45

9018

 

 

Orvosi, sebészeti, fogászati vagy állatorvosi műszer és készülék, szcintigráfkészülék is, más elektromos és gyógyászati és látásvizsgáló készülék

9018 31, 9018 32, 9018 39 Fecskendő, tű, katéter, kanül és hasonló

500 Ft

46

9019

10

10

Elektromos vibrációs masszírozó készülék

 

100 Ft

47

9025

 

 

Fajsúlymérő és hasonló folyadékban úszó mérőműszer, hőmérő, pirométer, barométer, higrométer és pszichrométer, regisztrálóval is, és mindezek egymással kombinálva is

Alkatrész alszám alá tartozó áru

100 Ft

48

9026

 

 

Folyadék vagy gáz áramlásának, szintjének, nyomásának vagy más változó jellemzőinek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló műszer és készülék (pl. áramlásmérő, szintjelző, manométer, hőmennyiségmérő), a 9014, 9015, 9028 vagy a 9032 vtsz. alá tartozó műszer és készülék kivételével

Alkatrész alszám alá tartozó áru

100 Ft

49

9027

 

 

Fizikai vagy vegyi analízisre szolgáló műszer és készülék (pl. polariméter, refraktométer, spektrométer, füst- vagy gázanalizátor); viszkozitást, porozitást, nyúlást, felületi feszültséget vagy hasonló jellemzőket mérő vagy ellenőrző eszköz és készülék; hő-, hang- vagy fénymennyiségek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló műszer és készülék (a megvilágítási-időmérő is); mikrotom (metszetkészítő)

Alkatrész alszám alá tartozó áru

100 Ft

50

9028

 

 

Gáz, folyadék vagy áram fogyasztásának vagy előállításának mérésére szolgáló készülék, ezek hitelesítésére szolgáló mérőeszköz is

Nem elektromos és elektronikus berendezés; alkatrész alszám alá tartozó áru

100 Ft

51

9029

 

 

Fordulatszámláló, termékszámláló, taxióra, kilométer-számláló, lépésszámláló és hasonló készülék; sebességmérő és tachométer, a 9014 vagy 9015 vtsz. alá tartozó készülék kivételével; stroboszkóp

Alkatrész alszám alá tartozó áru

100 Ft

52

9030

 

 

Oszcilloszkóp, spektrumanalizátor és elektromos mennyiségek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló más műszer és készülék, a 9028 vtsz. alá
tartozó mérőműszerek kivételével; alfa-, béta-, gamma-, röntgen-, kozmikus vagy más ionizáló sugárzás kimutatására vagy mérésére szolgáló
műszer és készülék

9030 40 (2.6. kat.); alkatrész alszám alá tartozó áru

300 Ft

53

9031

 

 

A 90. árucsoportban máshol nem említett, mérő- vagy ellenőrző műszer, berendezés és gép; profilvetítő

Alkatrész alszám alá tartozó áru

100 Ft

54

9032

 

 

Automata szabályozó- vagy ellenőrző műszer és készülék

Alkatrész alszám alá tartozó áru

100 Ft

55

9101

 

 

Karóra, zsebóra és más hasonló óra (stopperóra is), nemesfémből vagy nemesfémmel plattírozott fémből készült tokkal

 

100 Ft

56

9102

 

 

Karóra, zsebóra és más óra, beleértve a stopperórát is a 9101 vtsz. alá tartozó kivételével

 

100 Ft

57

9103

 

 

Óra „kisóraszerkezettel”, a 9104 vtsz. alá tartozó kivételével

 

100 Ft

58

9104

 

 

Műszerfalba beépítésre alkalmas és hasonló típusú óra gépjárműhöz, légi, űr- vagy vízi járműhöz

Kifejezetten más jellegű, a jogszabály hatálya alól kizárt vagy az alá nem tartozó berendezés (pl. gépjármű) részeként lett tervezve és elhelyezve, csak az adott berendezés részeként töltheti be funkcióját; alkatrész alszám alá tartozó áru

100 Ft

59

9105

 

 

Más óra

 

100 Ft

60

9106

 

 

Időpont-regisztráló készülék és időtartam mérésére, regisztrálására vagy más módon történő jelzésére szolgáló készülék, óraszerkezettel, kisóraszerkezettel vagy szinkronmotorral (pl. időszámláló, időregisztráló)

 

200 Ft

61

9107

 

 

Óraszerkezettel, kisóraszerkezettel vagy szinkronmotorral működő időkapcsoló

 

100 Ft

62

9108

 

 

Kisóraszerkezet, teljes (komplett) és összeszerelt

 

100 Ft

63

9109

 

 

Óraszerkezet, teljes (komplett) és összeszerelt

 

100 Ft

64

9207

 

 

Hangszer, amelyben a hangot elektromos úton keltik vagy erősítik (pl. orgona, gitár, tangóharmonika)

Templomi orgona

300 Ft

65

9405

 

 

Lámpa és világítófelszerelés, beleértve a keresőlámpát és a spotlámpát is, és mindezek máshol nem említett alkatrésze; megvilágított jelzések,
reklámfeliratok, cégtáblák és hasonlók, állandó jellegű fényforrással szerelve, valamint mindezek máshol nem említett alkatrésze

9405 50 00 Nem elektromos lámpa és világító-
felszerelés; alkatrész alszám alá tartozó áru

50 Ft

66

9503

 

 

Triciklik, rollerek, pedálos autók és hasonló kerekes játékok; játék babakocsik; babák; más játékok; csökkentett méretű („méretarányos”) modellek és szórakozásra szánt hasonló modellek, működő is; mindenféle kirakós játékok (puzzle):

 

100 Ft

67

9504

 

 

Szórakozóhelyi felszerelés, asztali vagy társasjáték, beleértve a tivoli játékot, a biliárdot, különféle típusú játékkaszinó-asztalt és az automata tekepálya-felszerelést is

9504 20 (2.4. kat.); 9504 30 10 (2.2. kat.), 9504 30 20 (2.4. kat.); 9504 50 (2.6. kat.); nagyméretű, helyhez kötött berendezés.

100 Ft

68

9613

 

 

Elektromos öngyújtó

Nem elektromos és elektronikus berendezés; alkatrész alszám alá tartozó áru.

 

69

9620

 

 

Egylábú, kétlábú vagy háromlábú állvány és hasonló áru

Nem elektromos és elektronikus berendezés

100 Ft

2.6. Kisméretű számítástechnikai berendezések és távközlési berendezések, (amelyeknek egyik külső mérete sem haladja meg az 50 cm-t):

2.6.1. mobiltelefonok,

2.6.2. GPS-ek,

2.6.3. zsebszámológépek,

2.6.4. routerek,

2.6.5. személyi számítógépek,

2.6.6. nyomtatók,

2.6.7. telefonok.

 

A

B

C

D

1

Vámtarifaszám

Megnevezés

Jellemző kivétel

Vásárlási utalvány értéke

2

8443

31
32
39

00

00

Nyomdaipari gép, amely nyomólapok, nyomóhengerek és más, a 8442 vtsz. alá tartozó nyomóalkatrészek segítségével működik; más nyomtatók, másológépek és faxgépek, kombinálva is; ezek alkatrészei és tartozékai

Nagyméretű, rögzített ipari szerszám; nagyméretű, helyhez kötött berendezés

300 Ft

3

8470

10

00

Elektronikus számológép, külső elektromos áramforrás nélkül működő és számoló funkcióval ellátott zsebméretű adatrögzítő, előhívó- és megjelenítőgép

 

100 Ft

4

8471

 

 

Automatikus adatfeldolgozó gép és egységei; mágneses és optikai leolvasó-, adatátírógép a kódolt adat adathordozóra történő átírására, máshol nem említett gépi adatfeldolgozáshoz

8471 30 (2.2. kat.)

700 Ft

5

8517

 

 

Távbeszélő-készülékek, beleértve a mobiltelefon-hálózatokhoz vagy más vezeték nélküli hálózatokhoz való készülékeket; hang, képek vagy más adatok adására, továbbítására vagy vételére szolgáló más készülékek, beleértve a vezetékes vagy vezeték nélküli hálózatok (helyi vagy nagy kiterjedésű hálózat) távközlési berendezéseit a 8443, 8525, 8527 vagy 8528 vtsz. alá tartozó, adására, továbbítására vagy vételre szolgáló készülékek kivételével

Alkatrész alszám alá tartozó áru

100 Ft

6

8519

50

00

Telefonüzenet-rögzítő készülék

 

100 Ft

7

8523

51

 

Félvezető adathordozó

 

100 Ft

8

8542

 

 

Elektronikus integrált áramkörök

Alkatrész alszám alá tartozó áru

100 Ft

9

8543

70

03

Vezeték nélküli, infravörös fénnyel működő távirányító eszköz videojáték-konzolokhoz

 

100 Ft

10

8543

70

10

Elektronikus fordítógép vagy szótár

 

100 Ft

11

9030

40

00

Elektromos mennyiségek mérésére
vagy ellenőrzésére szolgáló, kifejezetten telekommunikációs célra tervezett műszer és készülék (pl. áthallásmérő, erősítésmérő műszer, torzítási együttható-mérő, pszofométer)

 

100 Ft

12

9504

50

00

Videójáték-konzol és -gép, a 9504 30 alszám kivételével

 

100 Ft


* A Kombinált Nómenklatúra 2017. január 1-jén hatályos állapotának megfelelően. A vámtarifaszámok alá azokat az elektromos, elektronikus berendezéseket kell besorolni, amelyekre e rendelet 1. § (1) bekezdés a) pontja szerinti hatálya kiterjed.

** Abban az esetben, ha a gyártó, a forgalmazó olyan használt elektromos, elektronikus berendezést vesz vissza vagy olyan hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést vesz át, amely a 2.1.–2.6. pontban foglalt táblázatokban meghatározott elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriák és a részüket képező egyes elektromos, elektronikus berendezésekhez tartozó vámtarifaszámok alá nem sorolható be, a gyártó, a forgalmazó az adott elektromos-, elektronikus berendezés-kategóriájához tartozó legalacsonyabb értékű vásárlási utalványt állítja ki.

2. melléklet a 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelethez89

A gyűjtési és a hasznosítási arány mértéke

1. A gyűjtési arány mértéke:

1.1. A hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezésre vonatkozó minimális gyűjtési arány mértéke elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriánként:

 

 

A

B

1

 

Elektromos-, elektronikusberendezés-kategória

Gyűjtési arány

2

1a.

Hőcserélő berendezések, az orvostechnikai eszközök kivételével

75%

3

2.

Képernyők, monitorok és olyan berendezések, amelyek 100 cm2- nél nagyobb felszínű képernyőt tartalmaznak

68%

4

3.

Lámpák

58%

5

4a.

Nagygépek (amelyeknek bármely külső mérete meghaladja az 50 cm-t),
az orvostechnikai eszközök és a világítótestek kivételével

48%

6

4v.

Nagyméretű világítótestek (amelyeknek bármely külső mérete meghaladja
az 50 cm-t)*

10%

7

5a.

Kisgépek (amelyeknek egyik külső mérete sem haladja meg az 50 cm-t),
az orvostechnikai eszközök és a világítótestek kivételével

23%

8

5v.

Kisméretű világítótestek (amelyeknek egyik külső mérete sem haladja meg
az 50 cm-t)*

10%

9

6.

Kisméretű számítástechnikai berendezések és távközlési berendezések
(amelyeknek egyik külső mérete sem haladja meg az 50 cm-t)

70%


* A 4v. és 5v. elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriákra előírt gyűjtési arányok teljesítése helyett választható a két kategóriára együttesen történő 10%-os gyűjtési arány teljesítése.

1.2. Az elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriánként meghatározott tárgyévi minimális gyűjtési kötelezettség megállapítására – berendezéskategóriánként – a következő képletet kell alkalmazni:

    B = F×K

    ahol:

    B: a tárgyévben az adott elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriából minimális gyűjtési kötelezettséggel érintett, hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés mennyisége (kilogrammban megadva);

    F: a gyártó által a tárgyévet megelőző évben Magyarországon forgalmazott, adott kategóriába tartozó elektromos, elektronikus berendezés mennyisége (kilogrammban megadva);

    K: a táblázatban az adott kategóriához, elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriánként meghatározott, tárgyévre vonatkozó minimális gyűjtési arány mértéke (százalékban megadva).

2. A hasznosítási, valamint újrahasználatra előkészítési és újrafeldolgozási arány mértéke:

2.1. A minimális hasznosítási, valamint újrahasználatra előkészítési és újrafeldolgozási arány mértéke:

 

 

A

B

C

1

 

Elektromos-, elektronikus berendezés kategória

Hasznosítási arány
(R):

Újrahasználatra
előkészítési és újrafeldolgozási arány
(A):

2

1.

Hőcserélő berendezések

85%

80%

3

2.

Képernyők, monitorok és olyan berendezések, amelyek
100 cm2-nél nagyobb felszínű képernyőt tartalmaznak

80%

70%

4

3.

Lámpák

80%

5

4.

Nagygépek (amelyeknek bármely külső mérete
meghaladja az 50 cm-t)

85%

80%

6

5.

Kisgépek (amelyeknek egyik külső mérete sem haladja meg az 50 cm-t)

75%

55%

7

6.

Kisméretű számítástechnikai berendezések és távközlési berendezések (amelyeknek egyik külső mérete sem haladja meg az 50 cm-t)

75%

55%

2.2. A hasznosítási kötelezettség megállapítására – elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriánként – a következő képletet kell alkalmazni:

    H = T×R

    ahol:

    H: a gyártó által a tárgyévet megelőző évben ténylegesen átvett és gyűjtött hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés mennyiségéből kötelezően hasznosítandó mennyiség (kilogrammban megadva);

    T: a gyártó által a tárgyévet megelőző évben ténylegesen átvett és gyűjtött hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés mennyisége (kilogrammban megadva);

    R: a 2.1. pontban foglalt táblázatban az adott kategóriára vonatkozó hasznosítási arány mértéke (százalékban megadva).

2.3. Az újrahasználatra előkészítési és az újrafeldolgozási kötelezettség megállapítására – elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriánként – a következő képletet kell alkalmazni:

    U = T×A

    ahol:

    U: a gyártó által a tárgyévet megelőző évben ténylegesen átvett és gyűjtött hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés mennyiségéből kötelezően újrahasználatra előkészítendő, újrafeldolgozandó mennyiség (kilogrammban megadva);

    T: a gyártó által a tárgyévet megelőző évben ténylegesen átvett, hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés mennyisége (kilogrammban megadva);

    A: a 2.1. pontban foglalt táblázatban az adott kategóriára vonatkozó újrahasználatra előkészítési, újrafeldolgozási arány mértéke (százalékban megadva).

3. melléklet a 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelethez90

Az újrahasználattal kapcsolatos minimumkövetelmények

1. Általános követelmények:

1.1. A használt elektromos, elektronikus berendezésnek és a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezésnek, amelyet újrahasználatra előkészítettek (a továbbiakban együtt: berendezés) működőképesnek kell lennie. A berendezés akkor működőképes, ha valamennyi funkcióját, amellyel eredetileg rendelkezett, maradéktalanul teljesíteni képes, és rendeltetésszerűen üzemel.

1.2. A berendezésnek valamennyi olyan alkotórésszel, illetve alkotóelemmel rendelkeznie kell, amely a működőképességhez szükséges.

1.3. A berendezésnek és alkotórészeinek, illetve alkotóelemeinek jó állapotúnak kell lenniük. Az alkotórészek, illetve alkotóelemek akkor tekinthetők jó állapotúnak, ha azok sértetlenek (pl. nem töröttek, nem rozsdásak, az anyaguk nem kopott és nem használódott el), tiszták (pl. nem porosak és nem szennyezettek) és nem hibásak.

1.4. Ha a berendezés rendelkezik szigeteléssel, annak sértetlennek kell lennie és a berendezésnek hiánytalanul, teljes egészében részét kell képeznie.

1.5. Ha a berendezés rendelkezik fűtőelemekkel, azoknak jó állapotúaknak kell lenniük, meszesedésre utaló nyomot nem mutathatnak. Az elmeszesedett fűtőelemekkel rendelkező berendezés csak akkor hozható ismételten forgalomba, ha a benne lévő használt fűtőelemeket sértetlen és teljes egészében ép fűtőelemekre cserélik.

1.6. A berendezésnek az eredeti vagy az eredetivel azonos minőségű burkolattal kell rendelkeznie.

1.7. A berendezésnek biztonságosnak kell lennie. A berendezés nem lehet sugárveszélyes.

2. Környezetvédelmi követelmények:

2.1. A berendezés nem tartalmazhatja a következő veszélyes anyagokat:

2.1.1. poliklórozott bifenil (PCB),

2.1.2. poliklórozott terfenil (PCT),

2.1.3. polibrómozott bifenil (PBB),

2.1.4. polibrómozott bifenil-éter (PBDE),

2.1.5. higany,

2.1.6. kadmium,

2.1.7. azbeszt,

2.1.8. ólom,

2.1.9. hat vegyértékű króm.

2.2. A berendezés nem tartalmazhatja a következő szénhidrogéneket:

2.2.1. klórozott-fluorozott szénhidrogén (CFC),

2.2.2. részlegesen halogénezett klórozott-fluorozott szénhidrogének (HCFC).

4. melléklet a 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelethez

Az elkülönített gyűjtést igénylő, hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés jelölése

Az elkülönített gyűjtést igénylő, 2005. augusztus 13. napja után gyártott és hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést az alábbi ábrával kell megjelölni:

5. melléklet a 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelethez91

A vagyoni biztosíték mértéke és számításának módja

1. A vagyoni biztosíték kilogrammra vetített összege a tárgyévi biztosítékadási kötelezettség megállapításához:

 

 

A

B

1

 

Elektromos-, elektronikusberendezés-kategória

A vagyoni biztosíték kilogrammra vetített összege

2

1a.

Hőcserélő berendezések, az orvostechnikai eszközök kivételével

100 Ft

 

2.

Képernyők, monitorok és olyan berendezések, amelyek 100 cm2- nél
nagyobb felszínű képernyőt tartalmaznak

95 Ft

3

3.

Lámpák

190 Ft

 

4a.

Nagygépek (amelyeknek bármely külső mérete meghaladja az 50 cm-t),
az orvostechnikai eszközök és a világítótestek kivételével

26 Ft

4

4v.

Nagyméretű világítótestek (amelyeknek bármely külső mérete meghaladja
az 50 cm-t)

190 Ft

5

5a.

Kisgépek (amelyeknek egyik külső mérete sem haladja meg az 50 cm-t),
az orvostechnikai eszközök és a világítótestek kivételével

85 Ft

6

5v.

Kisméretű világítótestek (amelyeknek egyik külső mérete sem haladja meg
az 50 cm-t)

190 Ft

7

6.

Kisméretű számítástechnikai berendezések és távközlési berendezések (amelyeknek egyik külső mérete sem haladja meg az 50 cm-t)

90 Ft

2. A vagyoni biztosíték mértéke, számításának módja:

2.1. A vagyoni biztosíték mértéke:

    A vagyoni biztosíték mértéke a gyártott vagy importált elektromos, elektronikus berendezések berendezés-kategóriánkénti mennyisége, valamint az 1. pontban foglalt táblázatban a berendezéskategóriákhoz megadott, kilogrammra vetített biztosítékösszegek szorzataként képzett mennyiségek összege.

2.2. A vagyoni biztosíték számításának módja:

2.2.1. Ha a gyártó a tevékenységét nem év közben kezdi meg, az éves vagyoni biztosíték számításának módja:

    B= Mi×bi

    ahol

    B: a képzendő vagyoni biztosíték összege;

    bi: az 1. pontban foglalt táblázatban berendezéskategóriánként meghatározott, kilogrammra vetített vagyoni biztosíték összege;

    Mi: a gyártó által előző évben gyártott vagy importált, adott berendezéskategóriába tartozó berendezés mennyisége (kilogrammban megadva), az Mi értékébe nem kell beleszámolni azoknak a berendezéseknek a mennyiségét, amelyekről a gyártó igazolni tudja, hogy azokat kizárólag a háztartásokon kívül használják vagy azokat általában nem háztartásokban használják.

2.2.2. Ha a gyártó tevékenységét év közben kezdi meg, a törtév minden hónapjában képzendő vagyoni biztosíték számításának módja:

    B= mi×bi

    ahol

    B: a képzendő vagyoni biztosíték összege;

    bi: az 1. pontban foglalt táblázatban berendezéskategóriánként meghatározott, kilogrammra vetített vagyoni biztosíték összege;

    mi: a gyártó által a tárgyhónapban gyártott vagy importált, adott berendezéskategóriába tartozó berendezés mennyisége (kilogrammban megadva), az mi értékébe nem kell beleszámolni azoknak a berendezéseknek a mennyiségét, amelyekről a gyártó igazolni tudja, hogy azokat kizárólag a háztartásokon kívül használják vagy azokat általában nem háztartásokban használják.

6. melléklet a 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelethez92

A gyártó nyilvántartásba vételéhez szükséges adatok

1. A gyártó neve, KÜJ-azonosítója, KSH statisztikai számjele, székhelye;

2. A meghatalmazott képviselő (ha van) neve, címe, elérhetősége93;

3. A gyártó nemzeti adóazonosító száma, ennek hiányában a közösségi vagy nemzetközi adószáma;

4. A magyarországi kézbesítési meghatalmazott (ha van) neve, székhelye, elérhetősége;

5. A hatósággal való kapcsolattartásért felelős személy neve, beosztása, elérhetősége;

6. A gyártó által forgalmazott elektromos és elektronikus berendezés kategóriája, típusa, márkaneve;

7. A kötelezettség teljesítésének módja:

a) egyéni teljesítés útján,

b) termékdíjátalány-fizetés útján,

c) átvállalóra átruházás útján,

d) állami hulladékgazdálkodást közvetítő szervezeten keresztül történő kollektív vagy közvetítő szervezeten keresztül történő teljesítés;

8. A rendeletben meghatározott kötelezettségeinek teljesítésére a gyártó által vállalt pénzügyi biztosíték típusa;

9. Az értékesítés módja.

7. melléklet a 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelethez94

A gyártó adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítéséhez szükséges adatok

1. A gyártóra vonatkozó adatok:

a) a gyártó neve, KÜJ-azonosítója, KSH statisztikai számjele, székhelye;

b) a felelős vezető neve, beosztása, elérhetősége;

c) a gyártó nemzeti adóazonosító száma, ennek hiányában közösségi vagy nemzetközi adószáma;

d) az adatszolgáltatásért felelős neve, beosztása, elérhetősége.

2. A gyártó tevékenységére vonatkozó adatok:

a) HEEB-1 adatlap: a tárgyévet megelőző évben Magyarországon forgalomba hozott elektromos, elektronikus berendezés mennyisége (tömeg szerint, berendezéskategóriánként, típusonként bontva);

b) HEEB-2 adatlap: a tárgyévben Magyarországon forgalomba hozni tervezett elektromos, elektronikus berendezés mennyisége (tömeg szerint, berendezéskategóriánként, típusonként bontva);

c) HEEB-3 adatlap: a tárgyévet megelőző évre vonatkozó gyűjtési kötelezettsége Magyarországon (tömeg szerint, berendezéskategóriánként);

d) HEEB-4 adatlap: a tárgyévet megelőző évben átvett és gyűjtött hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés mennyisége (tömeg szerint, berendezéskategóriánként, típusonként bontva);

e) HEEB-5 adatlap: a tárgyévet megelőző évben Magyarországon, másik tagállamban, valamint az Európai Unión kívül kezelt hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés mennyisége (tömeg szerint, berendezéskategóriánként bontva);

f) HEEB-6 adatlap: a tárgyévet megelőző évben hasznosított hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés mennyisége (tömeg szerint, berendezéskategóriánként, átvállalónként bontva), feltüntetve az átvállalónak átadott mennyiséget, az átvállaló által újrahasználatra előkészített és újrafeldolgozott mennyiséget (újrahasználatra előkészítési és újrafeldolgozási arányszám), valamint az égetéssel hasznosított mennyiséget;

g) HEEB-8 adatlap: a tárgyévet megelőző évben ártalmatlanított hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés mennyisége (tömeg szerint, berendezéskategóriánként, átvállalónként bontva), feltüntetve az égetéssel ártalmatlanított mennyiséget és a lerakással ártalmatlanított mennyiséget;

h) a tárgyévi gyűjtési, kezelési kötelezettség ellátásának módja;

i) a 13. § (1) bekezdés szerinti tárgyévi vagyoni biztosíték összege és típusa.

8. melléklet a 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelethez95

A közvetítő szervezet, az állami hulladékgazdálkodást közvetítő szervezet és az átvállaló adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítéséhez szükséges adatok

1. A közvetítő szervezet:

1.1. A közvetítő szervezetre vonatkozó adatok:

a) a közvetítő szervezet neve, KÜJ-azonosítója, KSH statisztikai számjele, székhelye;

b) a felelős vezető neve, beosztása, elérhetősége;

c) a közvetítő szervezet nemzeti adóazonosító száma;

d) az adatszolgáltatásért felelős neve, beosztása, elérhetősége.

1.2. A közvetítő szervezet tevékenységére vonatkozó adatok:

a) HEEB-4 adatlap: a tárgyévet megelőző évben átvett, gyűjtött elektromos, elektronikus berendezés hulladékának mennyisége (tömeg szerint, berendezéskategóriánként, típusonként bontva);

b) HEEB-5 adatlap: a tárgyévet megelőző évben Magyarországon, másik tagállamban, valamint az Európai Unión kívül kezelt hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés mennyisége (tömeg szerint, berendezéskategóriánként bontva);

c) HEEB-6 adatlap: a tárgyévet megelőző évben hasznosított hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés mennyisége (tömeg szerint, berendezéskategóriánként, átvállalónként bontva), feltüntetve az átvállalónak átadott mennyiséget, az átvállaló által újrahasználatra előkészített és újrafeldolgozott mennyiséget (újrahasználatra előkészítési és újrafeldolgozási arányszám), valamint az égetéssel hasznosított mennyiséget;

d) HEEB-8 adatlap: a tárgyévet megelőző évben ártalmatlanított hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés mennyisége (tömeg szerint, berendezéskategóriánként, átvállalónként bontva), feltüntetve az égetéssel ártalmatlanított mennyiséget, a lerakással ártalmatlanított mennyiséget.

2. Az állami hulladékgazdálkodást közvetítő szervezet:

2.1. Az állami hulladékgazdálkodást közvetítő szervezetre vonatkozó adatok:

a) az állami hulladékgazdálkodást közvetítő szervezet neve, KÜJ-azonosítója, KSH statisztikai számjele, székhelye;

b) a felelős vezető neve, beosztása, elérhetősége;

c) az állami hulladékgazdálkodást közvetítő szervezet nemzeti adóazonosító száma;

d) az adatszolgáltatásért felelős neve, beosztása, elérhetősége.

2.2. Az állami hulladékgazdálkodást közvetítő szervezet tevékenységére vonatkozó adatok:

a) HEEB-4 adatlap: a tárgyévet megelőző évben átvett, gyűjtött elektromos, elektronikus berendezés hulladékának mennyisége (tömeg szerint, berendezéskategóriánként, típusonként bontva);

b) HEEB-5 adatlap: a tárgyévet megelőző évben Magyarországon, másik tagállamban, valamint az Európai Unión kívül kezelt hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés mennyisége (tömeg szerint, berendezéskategóriánként bontva);

c) HEEB-6 adatlap: a tárgyévet megelőző évben hasznosított hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés mennyisége (tömeg szerint, berendezéskategóriánként, átvállalónként bontva), feltüntetve az átvállalónak átadott mennyiséget, az átvállaló által újrahasználatra előkészített és újrafeldolgozott mennyiséget (újrahasználatra előkészítési és újrafeldolgozási arányszám), valamint az égetéssel hasznosított mennyiséget;

d) HEEB-8 adatlap: a tárgyévet megelőző évben ártalmatlanított hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés mennyisége (tömeg szerint, berendezéskategóriánként, átvállalónként bontva), feltüntetve az égetéssel ártalmatlanított mennyiséget és a lerakással ártalmatlanított mennyiséget.

3. Az átvállaló:

3.1. Az átvállalóra vonatkozó adatok:

a) az átvállaló neve, KÜJ-azonosítója, KSH statisztikai számjele, székhelye;

b) a felelős vezető neve, beosztása, elérhetősége;

c) az átvállaló nemzeti adóazonosító száma;

d) az adatszolgáltatásért felelős neve, beosztása, elérhetősége.

3.2. HEEB-10 adatlap: a tárgyévet megelőző évben átvett, gyűjtött hulladékká vált elektromos és elektronikus berendezés hulladéka (tömeg szerint, berendezéskategóriánként, gyártónként bontva).

9. melléklet a 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelethez

A szállításra vonatkozó minimumkövetelmények

1. Ha a szállítmány birtokosa használt elektromos, elektronikus berendezést és nem hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést szállít vagy kíván szállítani, akkor – annak érdekében, hogy különbséget lehessen tenni a használt elektromos, elektronikus berendezés és a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés között – a szállítmány birtokosának a következő igazolással kell rendelkeznie:

a) a használt elektromos, elektronikus berendezés eladását, illetve tulajdonjogának átruházását igazoló számla vagy szerződés másolata, amelyen szerepel, hogy a berendezést közvetlen újrahasználatra szánják és teljesen működőképes;

b) értékelő vagy vizsgálati igazolás egy példánya (tesztigazolás, működési tanúsítvány) a szállítmány összes tételére vonatkozóan, valamint az összes vizsgálati eredmény jegyzőkönyve a 3. pontban foglaltak szerint részletezve;

c) a használt elektromos, elektronikus berendezés szállítását kezdeményező birtokos nyilatkozata, amely kimondja, hogy a szállítmány részét alkotó egyetlen anyag vagy berendezés sem minősül hulladéknak a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. november 19-i 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikk 1. pontja szerinti értelemben;

d) a be- és kirakodás, illetve a szállítás során a szállítmány megfelelő védelme a károsodás ellen biztosított, amely elsősorban a szállítmány megfelelő csomagolása és a rakomány megfelelő elrendezése révén érhető el.

2. Az 1. pont a) és b) alpontja, valamint a 3. pont nem alkalmazandó, ha hitelt érdemlően dokumentált az, hogy a szállítás vállalkozások közötti átadási megállapodás keretében valósul meg, és az, hogy:

a) a használt elektromos, elektronikus berendezést – garanciális javításra, az újrahasználat szándékával – hibásként küldik vissza a gyártónak vagy a nevében eljáró harmadik félnek;

b) a használt, szakmai használatra szánt elektromos, elektronikus berendezést hatályos szerződés alapján helyreállítás vagy javítás céljából – az újrahasználat szándékával – küldik vissza a gyártónak vagy a nevében eljáró harmadik félnek vagy harmadik fél olyan országban található létesítményébe, amelyre az OECD Tanácsának a hasznosításra szánt hulladék országhatárokat átlépő szállításának ellenőrzéséről szóló C(92)39 végleges határozatának felülvizsgálatáról szóló C(2001)107 végleges határozata vonatkozik; vagy

c) a használt, szakmai használatra szánt hibás elektromos, elektronikus berendezést – így különösen az orvostechnikai berendezéseket és azok alkatrészeit – az értékesítést követő szolgáltatás részeként kötött hatályos szerződés alapján a meghibásodást kiváltó ok elemzésének céljából küldik vissza a gyártónak vagy a nevében eljáró harmadik félnek, ha e vizsgálatot kizárólag a gyártó vagy a nevében eljáró harmadik személy végezheti el.

3. A használt elektromos, elektronikus berendezés tekintetében a következő vizsgálati és nyilvántartási lépéseket kell követni annak megállapítására, hogy a szállított elektromos, elektronikus berendezés használt elektromos, elektronikus berendezésnek, nem pedig hulladéknak minősül:

3.1. Vizsgálat (első lépés):

3.1.1. A használt elektromos, elektronikus berendezés működőképességét ellenőrizni kell, veszélyesanyag-tartalmát is értékelve. A vizsgálat jellege függ a vizsgált elektromos, elektronikus berendezés rendeltetésétől. A legtöbb használt elektromos, elektronikus berendezés esetében elegendő a főbb funkciók működéséről megbizonyosodni.

3.1.2. Az összes vizsgálati és teszteredményt jegyzőkönyvben rögzíteni kell.

3. 2. Dokumentáció (második lépés):

3.2.1. A vizsgálati eredményekről szóló adatlapot magának a használt elektromos vagy elektronikus berendezésnek az egyik oldalára kell rögzíteni (ha nincs becsomagolva), illetve a külső csomagolásra kell helyezni, hogy annak felbontása nélkül tanulmányozni lehessen.

3.2.2. A dokumentációnak az alábbi adatokat kell tartalmaznia:

3.2.2.1. a tétel megnevezése (a berendezés neve az 1. mellékletben meghatározott elektromos-, elektronikusberendezés-kategória szerint),

3.2.2.2. a tétel azonosító száma (típusszáma),

3.2.2.3. a gyártás éve (ha ismert),

3.2.2.4. a működést igazoló vállalat neve és címe,

3.2.2.5. a teszteredményeknek a 3.1. pontban foglaltak szerinti ismertetése (a működőképességi teszt időpontját is beleértve),

3.2.2.6. a végrehajtott vizsgálatok jellege.

4. Az 1., 2. és 3. pont szerinti dokumentumokon kívül a használt elektromos, elektronikus berendezések minden szállítmányát (pl. konténer, teherautó-rakomány) a következő árukísérő dokumentumokkal kell ellátni:

a) megfelelő fuvarokmány (pl. CMR fuvarlevél);

b) felelősségi nyilatkozat.

5. Az 1., 2., 3. és 4. pontban előírt dokumentumok hiányában – amelyek bizonyítják, hogy egy tárgy használt elektromos, elektronikus berendezés és nem ezek hulladéka –, valamint a szállítmány szállítás, berakodás és kirakodás alatti – különösen az alkalmas csomagolás és a rakomány megfelelő elrendezése révén való – megfelelő védelmének hiányában, amelyek biztosítása a szállítást kezdeményező birtokos kötelezettsége, a tagállami hatóságok az árukat hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezésnek tekintik, a szállítmányt pedig illegálisként kezelik. Ilyen esetekben a szállítmány a továbbiakban a hulladékszállításról szóló, 2006. június 14-i 1013/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 24. és 25. cikke szerint kezelendő.

10. melléklet a 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelethez96

11. melléklet a 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelethez97

12–13. melléklet a 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelethez98

1

Az 1. § (1) bekezdés a) pontja az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

2

Az 1. § (2) bekezdése a 40. §-sal megállapított szöveg.

3

A 2. § a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 27. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2. § (1) bekezdés 7. pontja az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

5

A 2a. alcímet (2/A. §) a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 28. §-a iktatta be.

6

A 3. § (1a) bekezdését a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 29. §-a iktatta be.

7

A 3. § (4) bekezdése az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

8

A 4. § (1) bekezdés b) pontja az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 4. § (1) bekezdés c) pontja az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 4. § (1) bekezdés d) pontját az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 12. §-a hatályon kívül helyezte.

11

A 4. § (1a) bekezdését a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bekezdése iktatta be.

12

A 4. § (3) bekezdése a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 30. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 4. § (4) bekezdése az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

14

Az 5. § (1) bekezdése a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 39. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

15

Az 5. § (4) bekezdése az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

16

A 7. § (1) bekezdése a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 37. § a) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 7. § (2) bekezdés b) pontja a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 39. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

18

A 7. § (2) bekezdés c) pontját a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 39. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

19

A 7. § (3) bekezdés h) pontja a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 37. § b) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 7. § (4) bekezdése a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 31. §-ával megállapított szöveg.

21

A 7. § (5) bekezdése a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 31. §-ával megállapított szöveg.

22

A 7. § (5a) bekezdése a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 31. §-a iktatta be.

24

A 9. § (1) bekezdése a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 32. §-ával megállapított szöveg.

25

A 9. § (2) bekezdése a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 32. §-ával megállapított szöveg.

26

A 9. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 37. § d) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 9. § (3) bekezdés b) pontja a 368/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 10. § (2) bekezdés záró szövegrésze a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 503. § a) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 618. §-át.

29

A 11. § (2) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § a) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 11. § (3) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § b) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 11. § (4) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § c) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 14. § (2) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § c) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 14. § (3) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § c) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 14. § (4) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § c) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 14. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § c) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 14. § (5) bekezdés a) pontja a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 37. § a) pontja szerint módosított szöveg.

37

A 15. § (1) bekezdése a 310/2014. (XII. 11.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésével megállapított, szövege a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § b) és d) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 15. § (2) bekezdése az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 15. § (3) bekezdése a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 37. § a) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 15. § (4) bekezdését a 310/2014. (XII. 11.) Korm. rendelet 20. §-a hatályon kívül helyezte.

41

A 15. § (5) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § b) és c) pontja szerint módosított szöveg.

42

A 16. § (1) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § c) pontja szerint módosított szöveg.

43

A 16. § (3) bekezdés c) pontja a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 503. § b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 618. §-át.

44

A 16. § (4) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § c) pontja szerint módosított szöveg.

45

A 16. § (5) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § b) és c) pontja szerint módosított szöveg.

46

A 16. § (6) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § c) pontja szerint módosított szöveg.

47

A 16. § (7) bekezdését a 310/2014. (XII. 11.) Korm. rendelet 20. §-a hatályon kívül helyezte.

48

A 9. alcím címe a 310/2014. (XII. 11.) Korm. rendelet368/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 12. § (5) bekezdés a) pontja szerint módosított – 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

49

A 17. § a 310/2014. (XII. 11.) Korm. rendelet368/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 12. § (6) bekezdés a) pontja szerint módosított – 19. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

50

A 17. § (1) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § c) pontja szerint módosított szöveg.

52

A 18. § (2) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § c) pontja szerint módosított szöveg.

53

A 18. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § c) pontja szerint módosított szöveg.

54

A 18/A. §-t a 310/2014. (XII. 11.) Korm. rendelet368/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 12. § (5) bekezdés b) pontja és (6) bekezdés b) pontja szerint módosított – 19. § (5) bekezdése iktatta be.

55

A 18/A. § (1) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § c) pontja szerint módosított szöveg.

56

A 18/A. § (2) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § c) pontja szerint módosított szöveg.

58

A 18/B. § (1) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § c) pontja szerint módosított szöveg.

59

A 18/B. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § c) pontja szerint módosított szöveg.

61

A 19. § (2) bekezdése a 352/2016. (XI. 18.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

63

A 20. § (2) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § c) pontja szerint módosított szöveg.

64

A 21. § (1) bekezdése az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

65

A 21. § (1a) bekezdését az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

66

A 22. § (2) bekezdése a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 34. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

67

A 22. § (3) bekezdése a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 34. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

68

A 22. § (4) bekezdése a 37. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

69

A 22. § (6) bekezdését a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 34. § (2) bekezdése iktatta be.

70

Az 25. § (1) bekezdése a 41. §-sal megállapított, az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

71

A 25. § (5) bekezdése az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

72

A 28. § a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § c) pontja szerint módosított szöveg.

73

A 29. § a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 275. § c) pontja szerint módosított szöveg.

74

A 29/A. § az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

75

A 32. § (3) bekezdése az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

76

A 32/A. §-t az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 9. §-a iktatta be.

77

A 34. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdés d) és e) pontja szerint módosított szöveg.

78

A 35. § (1) bekezdés d) pontját a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 35. §-a iktatta be.

79

A 35/A. §-t a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 36. §-a iktatta be.

80

A 36. § a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdése alapján nem lép hatályba.

81

A 37. § (1) bekezdése a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdése alapján nem lép hatályba.

82

A 37. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

83

A 38. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

84

A 39. § a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdése alapján nem lép hatályba.

85

A 40–41. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

86

A 42–43. § az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 13. §-a alapján nem lép hatályba.

87

A 44. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

88

Az 1. melléklet az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

89

A 2. melléklet az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

90

A 3. melléklet a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 37. § e) pontja szerint módosított szöveg.

91

Az 5. melléklet az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

92

A 6. melléklet a 310/2014. (XII. 11.) Korm. rendelet368/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 12. § (6) bekezdés c) pontja szerint módosított – 19. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

93

Külföldi székhelyű gyártó esetén kitöltése kötelező, és ahhoz csatolni kell a meghatalmazás elfogadását tartalmazó okiratot.

94

A 7. melléklet az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 10. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

95

A 8. melléklet az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 10. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

96

A 10. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

97

A 11. melléklet a 370/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdése alapján nem lép hatályba.

98

A 12–13. melléklet az 525/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 13. §-a alapján nem lép hatályba.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére