• Tartalom

20/2014. (III. 20.) EMMI rendelet

20/2014. (III. 20.) EMMI rendelet

a szociális nyári gyermekétkeztetés 2014. évi támogatásáról1

2014.03.23.

A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 76. § (2) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszter, továbbá az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § p) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszter egyetértésével – a következőket rendelem el:

1. § E rendelet alkalmazásában

a) hátrányos helyzetű település: a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 2014. január 1-jén hatályos melléklete szerinti olyan település, amelyet az R. melléklete társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradottnak vagy az országos átlagot legalább 1,75-szörösen meghaladó munkanélküliséggel sújtottnak minősít,

b) leghátrányosabb helyzetű település: az R. 2014. január 1-jén hatályos melléklete szerinti olyan település, amelyet az R. melléklete társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradottnak és az országos átlagot legalább 1,75-szörösen meghaladó munkanélküliséggel sújtottnak minősít.

2. § (1) A települési önkormányzat a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 3. melléklet 9. pontja szerinti költségvetési támogatást (a továbbiakban: támogatás) a 2014. június 16-ától 2014. augusztus 29-éig terjedő időszakban legalább 44, legfeljebb 54 munkanapon keresztül a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő kiskorú gyermekek (a továbbiakban: rászoruló gyermekek) részére – a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 151. § (1) bekezdés g) pontja alapján ingyenesen vagy kedvezményesen – biztosított napi egyszeri melegétkeztetéshez (ebédhez) használhatja fel, ha az ételt az alapanyag megvásárlására fordított támogatási összeg legalább harminc százalékának megfelelő értékben

a) a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. § 18. pontja szerinti mezőgazdasági őstermelő által,

b) a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet 2. § 1. pontja szerinti kistermelő által,

c) a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 5. § 5. pontja szerinti családi gazdálkodó által,

d) a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 5. § 18. pontjában meghatározott mező-, erdőgazdasági tevékenységet folytató, a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (3) bekezdése szerinti mikrovállalkozás által,

e) szociális szövetkezet által, vagy

f) közfoglalkoztatás keretében az adott településen

[az a)–f) pontban meghatározottak a továbbiakban együtt: termelő] megtermelt vagy előállított alapanyagokból biztosítja, vagy önként vállalt önkormányzati feladatkörében termelteti.

(2) Az (1) bekezdés a)–e) pontja szerinti termelő gazdasága helyének a támogatást felhasználó települési önkormányzat székhelye szerinti megyében (fővárosban), vagy azzal szomszédos megyében (Pest megye esetén a fővárosban is), vagy a települési önkormányzat székhelyétől légvonalban számítva Magyarország területén 40 km távolságon belül kell elhelyezkednie.

(3) A támogatás összegének legfeljebb húsz százaléka felhasználható közvetlenül az (1) bekezdés szerint biztosított melegétkeztetéssel kapcsolatban, az étel előállítási (beszerzési) költségén felül felmerülő költségek fedezésére.

3. § (1) Az igényelhető támogatás egy rászoruló gyermekre jutó napi összege legfeljebb 440 forint.

(2) A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás.

4. § (1) Az étkeztetés biztosításának időszaka egyes rászoruló gyermekek tekintetében – a rászoruló gyermek más településen történő táborozása vagy más okból való akadályoztatása esetén – a 2. § (1) bekezdésében meghatározott időszaknál rövidebb is lehet.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a települési önkormányzat az étkeztetésbe további, a 6. § szerinti igénylésnél figyelembe nem vett rászoruló gyermeket vonhat be.

(3) Ha a települési önkormányzat az étkeztetést a 3. § (1) bekezdésében meghatározottnál alacsonyabb összegből biztosítja, a támogatás fennmaradó részéből az étkeztetésbe további, a 6. § szerinti igénylésnél figyelembe nem vett rászoruló gyermeket vonhat be.

(4) Ha az étkeztetés időtartama alatt a gyermek nagykorúvá válik vagy rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága megszűnik, a települési önkormányzat tovább biztosítja az étkeztetésben való részvételét, feltéve, hogy az étkeztetésbe további rászoruló gyermeket nem tud bevonni.

5. § (1) A települési önkormányzat a területén lakóhellyel rendelkező rászoruló gyermekek után a (2)–(4) bekezdésben foglaltak szerint igényelhet támogatást.

(2) A leghátrányosabb helyzetű település települési önkormányzata az általa a 2–4. § szerint biztosított melegétkeztetésben részesülő valamennyi rászoruló gyermek után saját forrás nélkül igényelheti a támogatást.

(3) A hátrányos helyzetű település települési önkormányzata

a) az általa a 2–4. § szerint biztosított melegétkeztetésben részesülő rászoruló gyermekek után a rászoruló gyermekek ötven százalékát meg nem haladó mértékben saját forrás nélkül igényelheti a támogatást,

b) az a) pont szerinti létszámon felül annyi rászoruló gyermek után igényelheti a támogatást, ahány rászoruló gyermeknek a 2–4. § szerinti feltételek mellett saját forrásból történő melegétkeztetését a támogatási kérelmében vállalja.

(4) A (2) és (3) bekezdésbe nem tartozó település települési önkormányzata

a) az általa a 2–4. § szerint biztosított melegétkeztetésben részesülő rászoruló gyermekek után a rászoruló gyermekek huszonöt százalékát meg nem haladó mértékben saját forrás nélkül igényelheti a támogatást,

b) az a) pont szerinti létszámon felül annyi rászoruló gyermek után igényelheti a támogatást, ahány rászoruló gyermeknek a 2–4. § szerinti feltételek mellett saját forrásból történő melegétkeztetését a támogatási kérelmében vállalja.

(5) Ha a rászoruló gyermek nem a lakóhelye szerinti települési önkormányzat által szervezett nyári gyermekétkeztetésben vesz részt, a lakóhely szerinti települési önkormányzat a rászoruló gyermekre jutó támogatást átadja a nyári gyermekétkeztetést biztosító települési önkormányzatnak.

6. § (1) A település helye szerint illetékes szociális és gyámhivatal (a továbbiakban: szociális és gyámhivatal) 2014. március 28-áig elektronikus levélben felhívja a települési önkormányzat jegyzőjének és a gyermekjóléti szolgálatnak a figyelmét a nyári gyermekétkeztetéshez igényelhető támogatás lehetőségére.

(2) A települési önkormányzat jegyzője – a gyermekjóléti szolgálat közreműködésével – 2014. május 2-áig felméri a nyári gyermekétkeztetés iránti igényeket.

(3) A támogatási kérelmet az 1. melléklet szerinti adatlap – a kincstár által üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül kitöltött és kinyomtatott – két eredeti példányának a kincstár – települési önkormányzat székhelye szerint illetékes – területi szervéhez (a továbbiakban: igazgatóság) 2014. május 7-éig történő megküldésével lehet postai úton benyújtani. A benyújtási határidőt megtartottnak kell tekinteni, ha a kérelmező a kincstár által üzemeltetett elektronikus rendszerben a kérelmet 2014. május 7-én éjfélig rögzítette, és azt legkésőbb 2014. május 8-án postára adta. E határidő elmulasztása jogvesztő. A kizárólag postai úton benyújtott pályázat érvénytelen.

(4) A pályázathoz az 1. mellékletben meghatározott dokumentumokat két eredeti példányban kell csatolni.

(5) A támogatási kérelem hiánypótlására az igazgatóság legfeljebb háromnapos határidőt biztosít.

(6) A felülvizsgált és megfelelő támogatási kérelmek egy példányát az igazgatóság postai úton 2014. május 26-áig továbbítja a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszternek (a továbbiakban: miniszter). A kincstár az igazgatóságok által megyénként összesített, 1. melléklet szerinti adatlapokból előállított országos adatokat 2014. május 27-éig elektronikus úton átadja a miniszternek. Az igazgatóság a megyére (fővárosra) vonatkozó településsoros igénylések összesített adatait 2014. május 26-áig elektronikus úton megküldi a szociális és gyámhivatalnak.

7. § (1) A települési önkormányzatot megillető támogatás összegéről a miniszter 2014. június 4-éig dönt.

(2) Az e rendeletben meghatározott feltételek teljesítése nem jelent jogosultságot a települési önkormányzat által a támogatási kérelmében megjelölt támogatási igény teljes összegének igénybevételére. A támogatás pontos összegét a miniszter a beérkező igények, a rendelkezésre álló forrás, valamint a (3) és (4) bekezdésben foglalt szempontok figyelembevételével határozza meg.

(3) Az e rendeletben meghatározott feltételeket teljesítő települési önkormányzat részére a miniszter legalább a települési önkormányzat által a támogatási kérelmében megjelölt támogatási összeg huszonhét százalékának megfelelő összegű támogatást állapít meg.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott összegű támogatásnál magasabb összegű támogatásban részesülhet – figyelemmel arra is, hogy leghátrányosabb helyzetű vagy hátrányos helyzetű település települési önkormányzata – az a települési önkormányzat, amely a következő feltételek legalább egyikét teljesíti:

a) támogatási kérelmében vállalja, hogy az étkeztetéshez kapcsolódóan szabadidős programot biztosít a gyermekek számára, amelynek megvalósulását az elszámolásnál a gyermekjóléti szolgálat igazolja,

b) támogatási kérelmében a számára az e rendeletben meghatározott keretek között nagyobb arányú saját forrás biztosítását vállalja.

(5) Ha a települési önkormányzat az általa igényeltnél kisebb összegű támogatásban részesül, az étkeztetésben részt vevő gyermekek számát az igényelt támogatási összeg csökkentésének mértékével megegyezően arányosan csökkentheti.

8. § (1) A miniszter a döntéséről fővárosi, megyei szintű összesítést készít, amelyet 2014. június 5-éig elektronikus levélben megküld a szociális és gyámhivatalnak, elektronikus úton átad a kincstárnak, valamint utalványozás céljából elektronikus úton és papír alapon a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek. Az összesítés tartalmazza

a) a támogatásban részesülő települési önkormányzatok nevét és KSH azonosító kódját,

b) azoknak a nyári gyermekétkeztetésben részesülő rászoruló gyermekeknek a tervezett számát, akik után az egyes települési önkormányzatoknak támogatást állapítottak meg,

c) a b) pont szerinti gyermekszám és az étkezési napok száma alapján számított adagszámot, és

d) a c) pont szerinti adagszám alapján az egyes települési önkormányzatoknak megítélt támogatás összegét.

(2) Az (1) bekezdés szerinti összesítést 2014. június 5-éig a miniszter által vezetett minisztérium honlapján közzé kell tenni.

(3) A miniszter a döntésről – a szociális és gyámhivatalok útján – 2014. június 6-áig értesíti a támogatási kérelmet benyújtó települési önkormányzatokat.

(4) A támogatást a helyi önkormányzatokért felelős miniszter 2014. június 11-éig történő utalványozása alapján a kincstár folyósítja a települési önkormányzatok részére.

9. § (1) A települési önkormányzat a kincstár által üzemeltetett elektronikus rendszerben rögzített, onnan kinyomtatott 2. melléklet szerinti adatlapon – a (2) bekezdés szerinti dokumentációt csatolva – 2014. szeptember 24-éig előzetesen beszámol a támogatás és az esetleges saját forrás felhasználásáról, valamint – ha a támogatás nem került teljes egészében felhasználásra – ennek alapján az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 102. §-a szerint a támogatás módosítására irányuló kérelmet nyújt be az igazgatóságnak, és egyidejűleg visszautalja a fel nem használt összeget. A benyújtási határidőt megtartottnak kell tekinteni, ha a települési önkormányzat az elektronikus rendszerben az előzetes beszámolót és a kérelmet 2014. szeptember 24-én éjfélig rögzítette, és azt legkésőbb 2014. szeptember 25-én postára adta.

(2) Az előzetes beszámoló részét képezi

a) a települési önkormányzat intézménye által közvetlenül előállított meleg étel esetén a támogatás felhasználását igazoló, a települési önkormányzat nevére kiállított számla, felvásárlási jegy, és – nem közvetlenül a termelőtől történő beszerzés esetén – az a szállítótól származó nyilatkozat, amely igazolja, hogy az étel előállításához megvásárolt alapanyag a 2. § (1) és (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelel,

b) a támogatás felhasználásával vásárolt meleg készétel esetén a támogatás felhasználását igazoló, a települési önkormányzat nevére kiállított számla, és az a szállítótól származó nyilatkozat, amely igazolja, hogy a vásárolt meleg készétel a 2. § (1) és (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelel,

c) abban az esetben, ha a települési önkormányzat az étkeztetést nem közvetlenül maga biztosítja, az étkeztetési feladat átvállalását igazoló dokumentum, valamint a támogatás felhasználását igazoló, a települési önkormányzat nevére kiállított számla, és az a szállítótól származó nyilatkozat, amely igazolja, hogy az étel előállításához megvásárolt alapanyag a 2. § (1) és (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelel,

d) a települési önkormányzat nyilatkozata az étel előállításához szükséges, általa termeltetett alapanyag előállítási költségeiről, ha a települési önkormányzat a 2. § (1) bekezdése szerinti feltételt e módon teljesíti,

e) az étkeztetésben való részvételt vagy az étel átvételét igazoló, a 3. mellékletben foglaltak szerinti igénybevételi napló, és

f) a költségek igazolása, ha a 2. § (3) bekezdése alapján a települési önkormányzat a támogatást részben az étkeztetés kapcsán közvetlenül felmerülő költségek fedezésére használja fel.

(3) A 2. § (3) bekezdése szerinti támogatási összeg terhére nem számolható el a 7. § (4) bekezdés a) pontjában foglalt szabadidős program szervezésével kapcsolatban felmerült költség.

(4) Az 5. § (5) bekezdése szerinti esetben az (1) bekezdés szerinti előzetes beszámolót és kérelmet az a települési önkormányzat nyújtja be az igazgatóság felé, amelynek a támogatást folyósították. A támogatást átvevő települési önkormányzat 2014. szeptember 8-áig a támogatás felhasználásával kapcsolatos valamennyi dokumentumot – beleértve a (2) bekezdés szerinti dokumentumokat is – eljuttatja a támogatást átadó települési önkormányzatnak.

(5) A kincstár a 2. melléklet szerinti adatlapok fővárosi, megyei szintű összesítéséről, és a visszafizetés teljesítéséről szóló, az (1) bekezdés szerinti kérelmekhez csatolt pénzügyi szolgáltatói igazolások alapján a települési önkormányzatok által ténylegesen visszafizetett támogatási összegről (a továbbiakban: visszafizetett támogatási összeg) 2014. október 22-éig – elektronikus úton – értesíti a minisztert.

(6) A miniszter az (5) bekezdés szerinti, országosan összesített adatokat tájékoztatásul megküldi a szociális és gyámhivatalnak.

10. § (1) A feladatra megállapított keretösszeg maradványát és a visszafizetett támogatási összeget azoknak a települési önkormányzatoknak a támogatására kell fordítani, amelyek az 5. § (3) bekezdés b) pontja, az 5. § (4) bekezdés b) pontja, illetve a 7. § (4) bekezdés b) pontja alapján saját forrás biztosításával szervezték meg a nyári gyermekétkeztetést.

(2) Az (1) bekezdés szerinti összegből a települési önkormányzatnak az általa biztosított saját forráshoz vagy annak egy részéhez adható utólagosan támogatás.

(3) Nem támogatható az (1) bekezdés szerinti összegből az a települési önkormányzat, amely az igazgatóság által elrendelt visszafizetési kötelezettségének határidőben nem vagy csak részben tett eleget.

(4) Az (1) bekezdés szerinti összegnek a települési önkormányzatok közötti felosztásáról a miniszter a településen 2014. évben nyári gyermekétkeztetésben részesülő gyermekek száma alapján 2014. november 4-éig dönt. A döntés során előnyben kell részesíteni a leghátrányosabb vagy hátrányos helyzetű települések települési önkormányzatait. Az országosan keletkező előirányzat-maradványt úgy kell felosztani, hogy az egyes települési önkormányzatoknak járó támogatás összege elérje a tízezer forintot.

(5) A miniszter a (4) bekezdés szerinti döntéséről 2014. november 5-éig értesíti a helyi önkormányzatokért felelős minisztert, továbbá – a szociális és gyámhivatalok útján – a támogatott települési önkormányzatokat.

(6) A (4) bekezdés szerint megállapított támogatást a helyi önkormányzatokért felelős miniszter 2014. november 7-éig történő utalványozása alapján a kincstár folyósítja a települési önkormányzatok részére.

11. § A települési önkormányzat a támogatás felhasználásáról – ideértve a 10. § (4) bekezdés szerint megállapított támogatást is – 2014. december 31-ei fordulónappal, az éves költségvetési beszámolójában számol el.

12. § A támogatás felhasználását – beleértve a 7. § (4) bekezdése szerint vállalt feltételek megvalósítását – a miniszter, a szociális és gyámhivatal, valamint a jogszabályban erre feljogosított szervek ellenőrizhetik.

13. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba, és 2015. december 31-én hatályát veszti.

1. melléklet a 20/2014. (III. 20.) EMMI rendelethez

Támogatást igénylő adatlap a 2014. évi szociális nyári gyermekétkeztetéshez

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

Megye neve

Települési
önkormányzat neve és elektronikus elérhetősége

Települési
önkormányzat KSH azonosító kódja

A rendelet
1. §-a alapján leg-
hátrányosabb
helyzetű (1),
hátrányos
helyzetű (2),
egyéb (3)
település
önkor-
mányzata1

A településen
a támogatási kérelem
benyújtásának
időpontjában
nyilvántartott
rendszeres
gyermek-
védelmi
kedvez-
ményben
részesülő kiskorú
gyermekek
száma

A támogatásból
szociális nyári gyermek-
étkeztetésben részesülő kiskorú
gyermekek tervezett száma2

Saját forrásból
(önerőből) szociális nyári
gyermek-
étkeztetésben részesülő kiskorú
gyermekek tervezett száma3

Étkeztetési
napok tervezett száma
(44 és 54 között)

Elvi étkeztetési
napok száma (F és H oszlop szorzata)

Igényelt
támogatási összeg forintban
(I oszlop
x 440 Ft/nap)

Jelölje X-szel, ha4

vállalja
a rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontjában
foglalt feltételt

vállalja
a rendelet 7. § (4) bekezdés b) pontjában
foglalt feltételt


Kelt:

P. H.

polgármester aláírása

jegyző aláírása

___________________________________________________

1 A megfelelő számot írja be.

2 Ha a D oszlop kódja 1-es, legfeljebb az E oszlopban lévő adat;
ha a D oszlop kódja 2-es, legfeljebb az E oszlopban lévő adat 75%-a;
ha a D oszlop kódja 3-as, legfeljebb az E oszlopban lévő adat 62,5%-a lehet.

3 Ahány rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő kiskorú gyermek tekintetében önerőből (saját forrásból) történő finanszírozással vállalja a települési önkormányzat a szociális nyári gyermekétkeztetést.
1-es kód esetén lehet nulla, de F + G ≤ E;

2-es kód esetén, ha az F oszlop ≤ E oszlop 50%-a, akkor lehet nulla, különben G ≥ F - E oszlop 50%-a, és F + G ≤ E.

3-as kód esetén, ha az F oszlop ≤ E oszlop 25%-a, akkor lehet nulla, különben G ≥ F - E oszlop 25%-a, és F + G ≤ E.

4 A vállalás leírásának a támogatást igénylő adatlap mellékletét kell képeznie. A feladat leírása tartalmazza, hogy a települési önkormányzat milyen módon és formában, hány ember közreműködésével tervezi megszervezni a szabadidős programokat. A szabadidős programoknak csak a típusát és az időtartamát kell röviden ismertetni. Kérjük, hogy a feladat leírása lehetőség szerint ne haladja meg az egy oldal terjedelmet.

Nagyobb arányú önerő (saját forrás) biztosítása esetén a leírásnak tartalmaznia kell a rendelet szerint megkívánt, illetve a ténylegesen biztosítandó önerő (saját forrás) mértékét.

2. melléklet a 20/2014. (III. 20.) EMMI rendelethez

Előzetes beszámolási adatlap/Elszámolási adatlap a 2014. évi szociális nyári gyermekétkeztetésről

1. oldal

A

B

C

D

E

F

Megye neve

Települési önkormányzat neve

Települési önkormányzat KSH azonosító kódja

A rendelet 1. §-a alapján
leghátrányosabb helyzetű (1),
hátrányos helyzetű (2) vagy egyéb (3) település önkormányzata1

A településen a támogatási
kérelem benyújtásának
időpontjában nyilvántartott
rendszeres gyermekvédelmi
kedvezményben részesülő kiskorú
gyermekek száma
(egyezően a rendelet
1. melléklet E oszlopával)

A szociális nyári
gyermekétkeztetésben
a támogatásból részesülő kiskorú
gyermekek tervezett száma
(egyezően a rendelet
1. melléklet F oszlopával)

___________________________________________________

1 A megfelelő számot írja be.

2. oldal

G

H

I

J

K

L

M

N

O

Étkeztetési napok
tervezett száma
(egyezően a
rendelet
1. mellékletH oszlopával)

Elvi étkeztetési napok
tervezett száma a
támogatásból
(egyezően a
rendelet
1. mellékletI oszlopával)

Nyári étkeztetési
napok tényleges száma a támogatásból (44 és 54 között)

A támogatásból
nyári étkeztetésben
részesülő kiskorú
gyermekek összesített száma2

A támogatásból nyári étkeztetésben
részesülő kiskorú
gyermekek tényleges
száma
(J oszlop osztva az
I oszloppal)

A támogatásból finanszírozható
nyári étkeztetésben részesülő kiskorú
gyermekek száma3

Kiutalt támogatási összeg forintban

Ténylegesen felhasznált állami
támogatás4

Saját forrásból
(önerőből) nyári
étkeztetésben
részesülő kiskorú
gyermekek összesített száma5

___________________________________________________

2 Az étkeztetés időszaka alatt az egyes napokon támogatásból étkező gyermekek összesített száma. Ebbe a gyerekszámba kell beleszámolni a rendelet 4. § (3) bekezdése alapján étkeztetett gyermekeket is.

3 Leghátrányosabb helyzetű településnél megegyezik az E oszloppal;
hátrányos helyzetű településnél E x 0,5 + P, azonban nem lehet több, mint E - P;

a fenti két kategóriába nem tartozó település esetén E x 0,25 + P, azonban nem lehet több, mint E - P.
A gyermeklétszámot egy tizedes jegyig történő kerekítéssel kell megállapítani.

4 A ráfordított összeg, de ha J < L x I, akkor legfeljebb J x 440 Ft, különben legfeljebb L x I x 440 Ft.

5 Az étkeztetés időszaka alatt az egyes napokon a települési önkormányzat finanszírozásában (saját forrásból) étkező gyermekek összesített száma.

3. oldal

P

Q

R

S

T

U

Saját forrásból (önerőből) nyári étkeztetésben részesülő kiskorú
gyermekek száma
(O oszlop osztva I oszloppal)

Jelölje X-szel, ha

Másik települési önkormányzat részére átadott támogatási összeg a rendelet 5. § (5) bekezdése
alapján9

Visszafizetendő állami támogatás összege10

Az ételt az alapanyag
megvásárlására fordított
támogatási összeg legalább
30%-ának megfelelő értékben
a rendelet 2. § (1) és (2)
bekezdése alapján biztosították6

Biztosították szabadidős
programok szervezését7

A rendeletben foglaltaknál nagyobb arányú saját forrást
(önerőt) biztosítottak8

 

 

 

 

 

 

Kelt:

P. H.

polgármester aláírása

jegyző aláírása

___________________________________________________

6 Ennek igazolására a rendelet 9. § (2) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott dokumentumokat kell csatolni. Amennyiben a Q oszlopban foglalt feltétel nem teljesült, úgy a támogatás összegét vissza kell fizetni.

7 Csatolni kell a megvalósult feladat leírását, valamint a gyermekjóléti szolgálat igazolását a megvalósulásáról. A feladat leírása tartalmazza, hogy a települési önkormányzat milyen módon és formában, hány ember közreműködésével szervezte meg a szabadidős programokat. A szabadidős programoknak csak a típusát és az időtartamát kell röviden ismertetni. Kérjük, hogy a feladat leírása lehetőség szerint ne haladja meg az egy oldal terjedelmet.

8 Amennyiben a támogatás igénylésére szolgáló adatlapon vállalták, hogy nagyobb arányú saját forrást (önerőt) biztosítanak, azonban erre nem került sor, úgy leírást kell csatolni az elmaradás indokáról.
Amennyiben a nagyobb arányú saját forrást (önerőt) biztosították, úgy leírásukban tüntessék fel a rendelet szerint megkívánt, a vállalt, illetve a ténylegesen biztosított saját forrás (önerő) mértékét.

Amennyiben a támogatás igénylésére szolgáló adatlapon nem vállalták a nagyobb saját forrás (önerő) biztosítását, azonban erre mégis sor került, úgy leírásukban tüntessék fel a rendelet szerint megkívánt, illetve a ténylegesen biztosított saját forrás (önerő) mértékét.

Amennyiben a támogatás igénylésére szolgáló adatlapon nem vállalták a nagyobb saját forrás (önerő) biztosítását, és valóban nem biztosítottak nagyobb saját forrást (önerőt), úgy leírást nem szükséges csatolni.

9 Az összeget átvevő önkormányzatnak az átvételt és a felhasználást tartalmazó igazolása az elszámoló adatlap mellékletét kell, hogy képezze.

10 M oszlop és az N oszlop különbözete. Csak nulla vagy pozitív (visszafizetendő) adat szerepelhet itt! Visszautalás esetén a befizetés igazolásaként az utalásról szóló pénzintézeti terhelési értesítő vagy bankszámlakivonat települési önkormányzat által hitelesített másolatát meg kell küldeni az igazgatóságnak.

Kérjük, az adatlap valamennyi oldalát írják alá és pecsételjék le.

3. melléklet a 20/2014. (III. 20.) EMMI rendelethez

Igénybevételi napló
Dátum: 2014. június 16 – augusztus 29.

Étkez-
tetett
rászoruló
gyermek
neve

Június

Július

Augusztus

Étkez-
tetési
napok
száma

16.

17.

18.

19.

20.

23.

24.

25.

26.

27.

30.

1.

2.

3.

4.

7.

8.

9.

10.

11.

14.

15.

16.

17.

18.

21.

22.

23.

24.

25.

28.

29.

30.

31.

1.

4.

5.

6.

7.

8.

11.

12.

13.

14.

15.

18.

19.

21.

22.

25.

26.

27.

28.

29.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Össz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kitöltési útmutató:
Az étkeztetett gyermek neve melletti oszlopba X-et kell tenni ahhoz a naptári naphoz, amelyiken az étkeztetést igénybe vette. Az utolsó sorban számmal kell összesíteni az egy napra jutó étkezőket.
Külön táblázatban kell vezetni a helyben étkezőket és a kiszállítással vagy elvitellel étkezőket.
1

A rendelet a 13. § alapján hatályát vesztette 2015. december 31. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére