20/2014. (V. 9.) EMMI utasítás
20/2014. (V. 9.) EMMI utasítás
miniszteri biztos kinevezéséről1
A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva az alábbi utasítást adom ki:
1. § A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 38. § (2) bekezdés b) pontja alapján 2014. május 7. napjától az új Kormány megalakulásáig terjedő időtartamra dr. Cserháti Pétert egészségügyi struktúraváltásért felelős miniszteri biztossá nevezem ki.
2. § A miniszteri biztos 1. §-ban meghatározott feladatkörében a következő tevékenységeket látja el:
a) az egészségügyi struktúraváltással összefüggő 2013–2014. évi betegút szervezési és finanszírozási feladatok ellátása,
b) a rehabilitációs fekvőbeteg és járóbeteg szakellátás területén megkezdett átalakítások előkészítésének folytatása,
c) az a) és b) pontban foglalt feladatok ellátásához szükséges 2007–2013. évi, illetve a 2014–2020. évi Új Széchenyi Terv végrehajtásának és tervezésének felügyelete,
d) a gyógyászati segédeszköz ellátás új rendszerének kialakításában való közreműködés az új Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásának 2012–2013. évekre vonatkozó intézkedési tervéről szóló 1056/2012. (III. 9.) Korm. határozatban foglaltaknak megfelelően.
3. § A miniszteri biztos tevékenységét az emberi erőforrások minisztere az egészségügyért felelős államtitkár útján irányítja.
4. § A miniszteri biztos a Ksztv. 38. § (7) bekezdése szerinti helyettes államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazásra és juttatásokra jogosult.
5. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.
6. §2
Az utasítást a 26/2014. (VII. 18.) EMMI utasítás 7. §-a hatályon kívül helyezte 2014. július 19. napjával.
A 6. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
