• Tartalom

21/2014. (VII. 4.) ORFK utasítás

21/2014. (VII. 4.) ORFK utasítás

a Rendőrség őrzött szállásainak szolgálati szabályzatáról és a menekültügyi őrzött befogadó központokban végrehajtandó rendőrségi feladatokról

2023.10.13.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában, valamint a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv őrzött szállásain és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal menekültügyi őrzött befogadó központjaiban foganatosított fogvatartással kapcsolatos rendőri feladatok egységes végrehajtása érdekében kiadom az alábbi utasítást:

I. FEJEZET
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Az utasítás hatálya az Országos Rendőr-főkapitányságra (a továbbiakban: ORFK), a rendőr-főkapitányságokra, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra (a továbbiakban: RRI), a rendőrkapitányságokra, valamint a határrendészeti kirendeltségekre, illetve az idegenrendészeti és menekültügyi eljárásban elrendelt őrizet végrehajtására rendelt személyi állományra terjed ki.

2. Az utasítás alkalmazásában:
a) befogadó egység: az őrizetesek befogadására szolgáló helyiségek;
b) biztonsági elkülönítés: a jogszabályban meghatározott esetekben (így különösen utasítás végrehajtásának megtagadása, ellenszegülés, más őrizetes lázítása, ön- és közveszélyes magatartás tanúsítása) az őrizetessel szemben alkalmazható biztonsági intézkedés, melynek végrehajtása a biztonsági elkülönítőbe, illetve az egészségügyi elkülönítőbe való elhelyezéssel történhet;
c) biztonsági felügyelet mellett ellenőrzés nélküli kapcsolattartás: az őrizetes olyan, jogszabályban meghatározott személyekkel történő kapcsolattartása, amely során a biztonsági felügyeletet ellátó szolgálati személy a kapcsolattartás (beszélgetés) tartalmát nem ismerheti meg;
d) biztonságos fogvatartás: olyan állapot fenntartása, amelyben a fogvatartási hely jogszabályban meghatározott feladatainak teljesítése érdekében az őrizetesek élete, testi épsége, a fogvatartási hely anyagi javainak sérthetetlensége, valamint a napi feladatok zavartalan végrehajtása biztosított;
e) előzetes intézkedési terv (a továbbiakban: EIT): a fogvatartási helyen vagy a szállítás során bekövetkezett váratlan helyzet esetére biztosítja az állomány felkészültségét, gyors, szakszerű és szervezett tevékenységét, továbbá megteremti a kedvező feltételeket a váratlan helyzetek tervszerű, önálló – vagy együttműködő szervekkel összehangolt – megakadályozására, kezelésére, továbbá a bekövetkezett esemény felszámolására;
f) fogvatartási hely: az őrzött szállás és a menekültügyi őrzött befogadó központ;
g) kárbiztos: az őrizetes által a fogvatartási hely fenntartójának vagy a szállítást végző szervnek okozott kár, továbbá a fogvatartási hely fenntartója vagy a szállító által az őrizetesnek okozott kár megtérítése tárgyában induló eljárás lefolytatására kijelölt független személy;
h) kísérés: az a szolgálati tevékenység, amelynek során az őrizetest meghatározott szervhez vagy helyre kísérik, illetőleg szállítják;
i)1 lakótér: az őrizetben lévő harmadik országbeli állampolgárok, valamint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény 1. § (1) bekezdésében meghatározott személyek (a továbbiakban: EGT-állampolgár) elhelyezésére, biztonságos őrzésére szolgáló, huzamos emberi tartózkodásra alkalmas épület vagy épületrész, amely magába foglalja a hálókörletet, az étkezésre, a szabadidő eltöltésére alkalmas közösségi, mosdó, zuhanyozó, WC helyiségeket;
j)2 menekültügyi őrzött befogadó központ: az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (a továbbiakban: OIF) által fenntartott, a menekültügyi őrizet végrehajtására szolgáló, az 1. mellékletben ilyenként megjelölt intézmény, amely az őrizetesek őrzéséért, kíséréséért, szállításáért és ellátásáért, valamint e feladatokat végrehajtó állomány irányításáért felelős személyek elhelyezésére szolgáló körletrészt, az elkülönítő helyiséget, a befogadó egységet, az őrizetesek lakóterét, valamint a kerítéssel körülhatárolt sétáló udvart foglalja magában;
k) őrizetes: akinek kiutasítást előkészítő, idegenrendészeti vagy kitoloncolási, illetve menekültügyi őrizetét az arra jogosult hatóság elrendelte, továbbá akinek az őrizetét a bíróság meghosszabbította;
l)3 őrzött szállás: az őrzött szállás székhelye szerint illetékes rendőr-főkapitányság és az RRI alárendeltségében működő, az idegenrendészeti eljárás során elrendelt fogvatartás céljaira sajátosan kialakított, az őrizetesek őrzéséért, kíséréséért, szállításáért és ellátásáért, valamint e feladatokat végrehajtó állomány irányításáért felelős személyek elhelyezésére szolgáló körletrészt, az előállító helyiséget, a befogadó egységet, az őrizetesek lakóterét, az elkülönítő helyiségeket, valamint a kerítéssel körülhatárolt szabad levegőn tartózkodásra kijelölt udvart magában foglaló, az 1. mellékletben ilyenként felsorolt külön objektum;
m) őrzött szálláson, illetve menekültügyi őrzött befogadó központon kívüli őrzés: az a szolgálati forma, amelynek során az őrzési feladatokra kijelölt személy meghatározott őrhelyen hajtja végre az őrizetes őrzött szálláson, illetve a menekültügyi őrzött befogadó központon kívüli védelmét, őrzését, illetőleg ellenőrzését (pl. kórház, bíróság).

II. FEJEZET
AZ ŐRZÖTT SZÁLLÁS

1. Az őrzött szállásra irányadó általános rendelkezések
3.4 Az őrzött szállás vezetője az őrszolgálat ellátásához őrségutasítást (2. melléklet), az egyes szolgálati feladatok rendőr, valamint fegyveres biztonsági őr (pl. őr, kísérőőr) általi ellátására vonatkozó őrutasítást (3. melléklet), az őrzött szállás sajátosságait bemutató őrhelyleírást (4. melléklet), valamint őrhelyvázlatot (5. melléklet) készít.

4. Az őrzött szállás vezetője biztosítani köteles, hogy az őrizetben lévő harmadik országbeli állampolgárok elkülönítetten kerüljenek elhelyezésre az EGT-állampolgároktól. A belső rend fenntartása és a rendkívüli események megelőzése érdekében az őrizetesek faji, vallási, nemzeti és társadalmi hovatartozásuk, politikai vagy bármilyen más meggyőződésük, valamint társadalmi vagy bármilyen más helyzetük különbözősége figyelembevételével kerülnek elhelyezésre a közösségben. Az őrzött szállások befogadó képességét a 6. melléklet tartalmazza.

5.5 Az őrzött szállások befogadóképességét a mindenkori migrációs helyzet és a biztonságos fogvatartási feltételek figyelembevételével a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes módosíthatja.

6. A rendőr-főkapitányságok, valamint az RRI idegenrendészeti hatósága a 7. melléklet szerint illetékes őrzött szállásra rendelik el az eljárás alá vont személy őrizetbe vételét. Család, házaspár, egyedülálló nő, sérülékeny csoportba tartozó személyek elhelyezési helyéről az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Határrendészeti Főosztály vezetője dönt.
7.6 Ha az őrizetet a kijelölt őrzött szálláson biztonsági (pl. vallási, nemzetiségi összeférhetetlenség, rendkívüli esemény más körülményből adódó bekövetkezésének megelőzése) vagy egyéb okból (pl. férőhely hiánya) nem lehet végrehajtani, az őrizetet foganatosító és az új őrizet helye szerint illetékes őrzött szállás vezetői egyeztetnek az áthelyezés lehetőségéről, és az őrizetet foganatosító őrzött szállás vezetője kezdeményezi – hivatali munkaidőben az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Határrendészeti Főosztály Idegenrendészeti Osztály (a továbbiakban: Idegenrendészeti Osztály) vezetőjénél, hivatali munkaidőn kívül az ORFK Főügyelet ügyeletvezetőjénél – az őrizetes(ek) áthelyezését.

8. Az őrzött szállás az őrizetesekről a 8. melléklet szerinti befogadó könyvet vezet.

9. A lakótérbe az őrszolgálatot ellátókon, az étkeztetést végzőkön, az ellenőrzésre jogosultakon, az egészségügyi ellátást végzőkön, az őrizeteseken, valamint a külön engedéllyel rendelkezőkön – pl. nemzetközi és civil szervezetek képviselői, az őrizetesek strukturált szabadidő eltöltése céljából belépő személyek, fodrász, a javítási, a karbantartási, a takarítási munkát végző személyek, a helyszíni szemlebizottság tagjai, forgatócsoport, újságírók – kívül más személy nem léphet be, ott nem tartózkodhat.
10.7 Az őrzött szállásra médiatartalom-szolgáltató képviselőjének belépése, médiatartalom-szolgáltató részére kép-, illetve hangfelvétel őrzött szálláson történő készítése, az őrzött szálláson készült felvétel nyilvános megjelentetése csak akkor engedélyezhető, ha ahhoz az országos rendőrfőkapitány vagy a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes előzetesen hozzájárult.

11. Hálózati áramkimaradás esetén az őrzött szállás belső biztonsági világítását, a tartalék világítási és az őrzésvédelmi berendezések üzemeltetését szünetmentes áramellátással kell biztosítani.

12. Az áramfejlesztő üzemképességét az üzemeltetéséért felelős vezető havonta köteles ellenőriztetni, az ellenőr az ellenőrzés eredményéről az áramfejlesztőhöz kiadott üzemi naplóban feljegyzést készít, egyidejűleg erről az őrzött szállás vezetőjét tájékoztatja.

13. Az őrzött szállás vezetője a biztonsági, őrzésvédelmi berendezések üzemképtelensége esetén a javításhoz szükséges intézkedések mellett haladéktalanul gondoskodik az őrség megerősítéséről.

14. Az őrzött szállásra történő be-, illetve kiléptetés csak a kialakított zsiliprendszeren keresztül történhet.

15. Az őrzött szállás előállító helyiségében az előállított, illetve visszatartott harmadik országbeli állampolgárok állandó őrzését zártláncú videórendszer vagy az előállító helyiség előtt szolgálatot teljesítő őr biztosítja.
16.8 Az őrzött szállásra előállított személyekről a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 30/2011. (IX. 22.) BM rendelet 2. mellékletében rögzített nyomtatvány alapján vezetett nyilvántartásban a „Fogvatartott neve:” rovatban a személy állampolgárságát is fel kell tüntetni.

17. Az őrzött szálláson zártláncú videórendszer alkalmazásával kép-, illetve hangfelvétel – külön törvényi felhatalmazás alapján – rögzíthető. A felvételek készítéséről az őrzött szállásra belépő személyek tájékoztatását elősegítő figyelemfelhívó jelzést, ismertetést kell elhelyezni.

2. Az őrzött szállások elhelyezési, valamint település- és környezet-egészségügyi követelményei

18. Ha az őrizetesnél fertőző betegség vagy annak gyanúja áll fenn, illetve kórokozó tünetmentes hordozója, a vizsgálat eredményéig az őrizetes csak az elkülönítőben, illetve a fertőző fekvőbetegek osztályán helyezhető el.

19. Az őrzött szállás vezetője az EIT-ben dolgozza ki az elkülönítés végrehajtására vonatkozó eljárási rendet.
20.9 Az őrzött szállásnak a dolgozók által használt közösségi helyiségeiben, vizesblokkjaiban, egészségügyi vizsgáló helyiségeiben hideg-meleg vizes kifolyó, falra szerelt papírtörlő, szappanadagoló és fertőtlenítőszeres adagoló elhelyezése kötelező. Az őrizetesek vizesblokkjaiban elhelyezett kézmosók felett ezek használatát leíró, többnyelvű tájékoztatót kell kifüggeszteni. A fertőtlenítőszeres adagolók napi ellenőrzését és feltöltését az egészségügyi segédelőadó(k), egészségügyi asszisztens(ek) végzi.

21. A közösségi helyiségekben televízió, rádió, folyóiratok, könyvek és társasjátékok elhelyezését biztosítani kell.

22. Az őrizetes fektetési anyagának (pl. pléd, párna, matrac) huzatait és törülközőit legalább kéthetente kell cserélni. A fektetési anyagok fertőtlenítő tisztítását félévente, indokolt esetben gyakrabban kell végrehajtani.

3. Az őrzött szállás betegségmegelőzési szabályai

23. Az elektromos kapcsolók, gépek, berendezések csatlakozóinak és a világítótesteknek a rendszeres ellenőrzését és karbantartását biztosítani kell.
24.10 Az őrzött szállás vezetője gondoskodni köteles arról, hogy szeszes ital, egyéb kábító hatású szer fogyasztására, a hálókörletekben dohányzásra, oda szobahőmérsékleten romlandó élelmiszer bevitelére, tárolására, abban hősugárzó, kávéfőző, hajszárító, valamint tűzveszélyt okozó egyéb gép, szerkezet üzemeltetésére ne kerüljön sor. A központi légkondicionálóval nem rendelkező őrzött szállások lakóterében szükség esetén a megfelelő hőérzet biztosítása érdekében ventilátor, valamint a hűtött folyadék biztosítása céljából hűtőgép elhelyezhető, működtethető. A hűtőgép rendszeres tisztítását, fertőtlenítését biztosítani kell. Az őrzött szállás vezetője gondoskodni köteles arról, hogy a lakótér területén az ott tartózkodók – az őrzött szállás vezetője által engedélyezett és megfelelően biztosított, szervezett közösségi programot kivéve – ne főzzenek.

25. Az őrzött szálláson tartózkodók esetében a fertőző betegségek és járványok megelőzése érdekében a járványügyi intézkedésekről szóló jogszabályokban és a belső rendelkezésekben foglaltak az irányadóak.

26. Mycobactérium (TBC), kanyaró, torokgyík, fertőző májgyulladás, diphtéria megbetegedések, valamint testnedvvel, váladékkal, vérrel való szennyeződés esetén a közös légtér, a berendezési tárgyak, falazat, padozat és minden egyéb felület fertőtlenítésének végrehajtása kötelező.

III. FEJEZET
AZ ŐRZÖTT SZÁLLÁS ÁLLOMÁNYA

4. Az őrzött szállás állományára vonatkozó alapvető rendelkezések
27.11 Az őrzött szállás állománya:
a) az őrzött szállás osztályvezetői szolgálati beosztású vezetőjéből;
b) az őrzött szállás vezetőjének helyetteséből;
c) a kiemelt főelőadóból;
d) a referensből;
e) a szolgálatparancsnokból;
f) a 100 fő vagy azt meghaladó befogadó kapacitású őrzött szállások esetében az őrzött szállás ügyeleteséből;
g) a járőrparancsnokból;
h) segédelőadókból (őr, kísérő őr, idegenrendészeti, gazdasági, egészségügyi);
i) fizikai alkalmazottakból (fegyveres biztonsági őr);
j) ügykezelőből, valamint ügyviteli segédelőadóból;
k) egészségügyi asszisztensekből;
l) üzemeltetési segédelőadóból (eszközgazdálkodási) vagy gondnokból;
m) gépjárművezetőkből;
n) ügyintézői alkalmazottból vagy ügyviteli alkalmazottból
áll.

28. Az őrzött szállás vezetője szolgálati elöljárója és közvetlen vezetője az őrzött szállás teljes személyi állományának.

29. Az őrzött szálláson feladatot az láthat el, aki megfelel az alábbi követelményeknek:
a)12 a 27. pont a)–i) alpontjaiban felsoroltaknak alapvizsgát kell tenniük a fogvatartásra és az őrzésre vonatkozó hatályos rendelkezésekből, valamint elsősegély-nyújtási alapismeretekből, továbbá
b) egészségileg, fizikailag és pszichikailag is alkalmasnak kell lenni, amelyet szűréssel kell igazolni, valamint rendelkezni kell az előírt védőoltásokkal.

30. A 29. pont a) alpontjában szereplő alapvizsga időpontját a képzési okmányokban, a 29. pont b) alpontjában szereplő szűrés és a védőoltás tényét az egészségügyi anyagban dokumentálni kell.

5. Az őrzött szállás vezetője

31. Az őrzött szállás vezetője felelős:
a) az őrzött szálláson elhelyezett személyekkel kapcsolatos feladatok folyamatos tervezéséért, szervezéséért, irányításáért, a végrehajtás ellenőrzéséért, valamint a feladatok végrehajtása során a törvényesség és a szakmai előírások betartásáért és betartatásáért;
b) az őrzött szállás rendjének fenntartásáért, a feladatok törvényes, szakszerű és folyamatos végrehajtásáért;
c) az őrzött szállás állományának szakirányú felkészítéséért, szakirányú ismeretei szinten tartásáért, folyamatos képzéséért;
d) a befogadás feltételeinek vizsgálatáért, az őrizetesek jogainak biztosításáért, elhelyezésükért, felügyeletéért, ellátásáért, szállításáért, azok jogszerű végrehajtásáért, a rendszeresített okmányok, nyilvántartások naprakész vezetéséért.

32. Az őrzött szállás vezetője:
a) a szakmai vezetés és a végrehajtás egységének megteremtésével biztosítja a jogszabályok, valamint közjogi szervezetszabályozó eszközök maradéktalan betartását, következetes érvényesítését;
b) végzi, szervezi, irányítja, felügyeli és ellenőrzi a jogszabályok, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközök által az őrzött szállás feladatkörébe utalt feladatokat, köteles folyamatosan figyelemmel kísérni és ismerni – különösen a fogvatartás rendjét meghatározó – idegenrendészeti jogszabályokat, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközöket;
c) szervezi és vezeti az alárendeltségébe tartozó állomány szakmai és szolgálati tevékenységét;
d) ellenőrzi, elemzi és értékeli a feladatok végrehajtását, annak hatékonyságát és jogszerűségét;
e) szervezi, ellenőrzi az őrzött szálláson szolgálatot teljesítő állomány munkáját, folyamatos munkarendjét;
f)13 az ismeretlen helyen tartózkodó őrizetes körözésének elrendelése érdekében haladéktalanul értesíti a körözés elrendelésére jogosult szervet;
g) dönt az őrzött szálláson elhelyezett őrizetesek előterjesztéseiben, panaszaiban, beadványaiban foglaltakról, intézkedik a szóban előterjesztett kérelmek írásba foglalására, valamint a hatáskörébe nem tartozó beadványok továbbítására az elbírálásra jogosult szervhez;
h) megszervezi az őrizetesek befogadását, őrzését, szállítását, ellátását, valamint biztonságos kísérését;
i) a rendkívüli események megelőzése érdekében folyamatosan figyelemmel kíséri az állomány, valamint az őrizetesek pszichikai helyzetét, folyamatosan kapcsolatot tart az együttműködő civil szervezetek képviselőivel, és a biztonságos fogvatartást veszélyeztető körülményekkel kapcsolatos információk alapján megteszi a szükséges intézkedéseket, amelyeket jelent az őrzött szállás székhelye szerint illetékes rendőr-főkapitányság vezetőjének, illetve az RRI igazgatójának;
j) megszervezi az előállító helyiségben elhelyezett, személyi szabadságában korlátozott személyek állandó őrzésének, ellátásának biztosítását;
k) hetente egy alkalommal, meghatározott időpontban parancsnoki órát tart, melynek keretében az őrizetesek írásos kérelme alapján meghallgatja a fogvatartással kapcsolatos észrevételeket.
l)14 elkészíti a napirendet, és az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Határrendészeti Főosztály vezetője útján kezdeményezi annak jóváhagyását.

6. Az őrzött szállás vezetőjének helyettese

33. Az őrzött szállás vezetőjének helyettese feladatát az őrzött szállás vezetőjének alárendeltségében látja el. Az őrzött szállás személyi állományának szolgálati elöljárójaként:
a) végzi, szervezi, irányítja, felügyeli és ellenőrzi a jogszabályok, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközökben az őrzött szállás feladatkörébe utalt feladatokat, köteles folyamatosan figyelemmel kísérni és ismerni – különösen a fogvatartás rendjét meghatározó – idegenrendészeti jogszabályokat, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközöket;
b) szervezi és vezeti az alárendeltségébe tartozó állomány szakmai és szolgálati tevékenységét;
c) ellenőrzi, elemzi és értékeli a feladatok végrehajtását, hatékonyságát és jogszerűségét;
d) szervezi, ellenőrzi az őrzött szálláson szolgálatot teljesítő állomány munkáját, folyamatos munkarendjét;
e) megszervezi az őrizetesek befogadását, őrzését, szállítását, ellátását, valamint biztonságos kísérését;
f) a rendkívüli események megelőzése érdekében folyamatosan figyelemmel kíséri az állomány, valamint az őrizetesek pszichikai helyzetét, folyamatosan kapcsolatot tart az együttműködő civil szervezetek képviselőivel, és a biztonságos fogvatartást veszélyeztető körülményekkel kapcsolatos információk alapján megteszi a szükséges intézkedéseket, azokat jelenti az őrzött szállás vezetőjének;
g) megszervezi az előállító helyiségben elhelyezett, személyi szabadságában korlátozott személy állandó őrzésének, ellátásának biztosítását;
h) távollét vagy akadályoztatás esetén végrehajtja az őrzött szállás vezetőjének egyéb feladatait;
i) feladatkörével kapcsolatban végrehajtja a meghatározott dokumentációs feladatokat.
7.15 Az őrzött szállás szolgálatparancsnoka
34.16 Az őrzött szállás szolgálatparancsnoka feladatát az őrzött szállás vezetőjének alárendeltségében látja el. Elöljárója az őrzött szállás szolgálatba vezényelt állományának.
35.17 Az őrzött szállás szolgálatparancsnoka felelős az őrizetesek jogszabályban meghatározott jogainak és kötelezettségeinek érvényre juttatásáért, a napirend betartatásáért, a szolgálat időtartama alatt a szolgálati feladatokat ellátó állomány tevékenységének jog- és szakszerűségéért.
36.18 Az őrzött szállás szolgálatparancsnoka:
a)19 betartatja az őrzött szállás napirendjét, irányítja és ellenőrzi az alárendeltek tevékenységét, ellátja az őrparancsnoki feladatokat;
b) átveszi az őrizetesek által letétbe helyezett tárgyakat, értékeket, gondoskodik azok biztonságos tárolásáról és átadásáról a személyek távozásakor;
c) gondoskodik az őrizetesek személyi felszereléssel történő ellátásáról;
d) a jogszabályoknak, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközöknek megfelelően intézkedik az őrizetesek befogadására és elhelyezésére, valamint jogsértés észlelése esetén annak azonnali megszüntetésére;
e) tájékozódik a szolgálatba lépéséig, illetve a szolgálati ideje alatt bekövetkezett, az őrzés szempontjából jelentős eseményekről;
f) vezeti az őrzött szálláson rendszeresített okmányokat, végrehajtja, illetve végrehajtatja a befogadásra, valamint a szállításra kerülő személyek ruházat- és csomagátvizsgálását, valamint az őrizetes részére érkezett csomagok átvizsgálását;
g) végrehajtja a kísérő őr állomány útba indítását, a szállítások koordinálását, és vezeti az átkísérési nyilvántartó könyvet (10. melléklet);
h) kezeli az őrzött szálláson kiépített biztonságtechnikai berendezéseket;
i) rendkívüli esemény bekövetkezése esetén végrehajtja az EIT-ben meghatározott feladatokat;
j) az őrizetben lévő személyek számáról statisztikai adatszolgáltatást végez az Idegenrendészeti Osztály részére;
k)20 jelentési kötelezettségét hivatali munkaidőben az őrzött szállás vezetője – hivatali munkaidőn kívül az őrzött szállás székhelye szerint illetékes vármegyei rendőr-főkapitányság tevékenység-irányítási központja (a továbbiakban: TIK), illetve az RRI ügyelete – felé teljesíti;
l) kijelöli az előállító helyiségben elhelyezett, személyi szabadságában korlátozott személy állandó őrzéséért felelős őrt, és gondoskodik az eligazításáról;
m)21
7/A.22 Az őrzött szállás ügyeletese
36/A. Az őrzött szállás ügyeletese feladatát az őrzött szállás vezetője, valamint a szolgálatparancsnok alárendeltségében látja el.
36/B. Az őrzött szállás ügyeletese:
a) irányítja, és szolgálatonként legalább egy alkalommal ellenőrzi az őrség szolgálatellátását, végrehajtja és végrehajtatja az őrutasításokban meghatározott feladatokat;
b) vezeti a kezelésében lévő szolgálati okmányokat;
c) jogszabály, belső norma vagy vezetői utasítás alapján teljesíti a jelentési és statisztikai adatszolgáltatási kötelezettséget;
d) a szolgálati ideje alatt lezárt ügydossziékat – ellenőrzést követően – leadja az ügykezelőnek vagy annak távollétében az ügyviteli segédelőadónak;
e) végrehajtja az őrzött szállásra történő be- és kiléptetés feladatait;
f) kezeli, kiadja és visszaveszi az őrzött szálláson tárolt kulcsdobozokat;
g) figyelemmel kíséri a biztonsági jelzőberendezések működését, meghibásodás esetén – amennyiben az elhárítás szakértelmet igényel – jelentést tesz az őrzött szállás vezetőjének, távollétében az őrzött szállás székhelye szerint illetékes TIK-nek;
h) az őrzött szállás vezetőjének utasítása alapján intézkedik az őrizetesek beadványaival kapcsolatos feladatok végrehajtására;
i) intézkedik az őrizetesek levelezésével, csomagjának fogadásával és továbbításával kapcsolatos feladatok végrehajtására;
j) intézkedik a szolgálatba lépő állomány értéknyilvántartó könyvbe bejegyzett értékeinek, magáncélú telekommunikációs eszközének, magáncélú gépjárműve indítókulcsának letétbe helyezésére, ellenőrzi a tárolószekrények zárását;
k) végrehajtja a felszerelési anyagok és eszközök kiadásával és visszavételével kapcsolatos feladatokat a rendőri és a munkavállalói állomány vonatkozásában;
l) szervezi, irányítja és ellenőrzi az őrzött szálláson az őrszolgálati feladatokat ellátó állomány szolgálatellátását, valamint pihenő-, valamint rendelkezésre állási idejének biztosítását;
m) átveszi az őrizetesek által letétbe helyezni kívánt tárgyakat, értékeket, gondoskodik azok biztonságos tárolásáról és az őrizetesek szabadulásakor azok visszaadásáról;
n) gondoskodik az őrizetesek személyi felszereléssel történő ellátásáról;
o) végrehajtja a kísérő őri állomány útba indítását, a kísérések irányítását, és vezeti az átkísérési nyilvántartó könyvet;
p) kijelöli az előállító helyiségben elhelyezett, személyi szabadságában korlátozott személy állandó őrzéséért felelős őrt, és gondoskodik az eligazításáról;
q) végrehajtja a befogadást, melynek keretében, valamint az átkísérés végrehajtását követően átveszi az őrizetest a szállítás parancsnokától, átveszi és ellenőrzi az okmányokat (különös tekintettel az őrizetelrendelő határozat, a rendelvény, valamint az értékjegyzőkönyv meglétére, abban szereplő adatok helyességére), végrehajtja a ruházat- és csomagátvizsgálást;
r) tájékozódik a leadó szolgálat szolgálatparancsnokától, ügyeletesétől a szolgálatba lépéséig és a szolgálati ideje alatt bekövetkezett, az őrzés szempontjából jelentős eseményekről;
s) megköveteli és ellenőrzi a rádióforgalmazás szabályainak betartását;
t) indokolt esetben intézkedik az aktuális feladat végrehajtásához szükséges erők és eszközök átcsoportosítására;
u) jelentési kötelezettségét az őrzött szállás vezetője részére, az őrzött szállás vezetőjének távollétében a TIK felé teljesíti;
v) az őrségparancsnok-helyettes részére haladéktalanul jelenti a kényszerítő eszköz alkalmazását;
w) folyamatosan figyelemmel kíséri az őrizetek elrendelésének jogalapját és annak fennállását, a folyamatban lévő őrizetek vonatkozásában a szabadulások időpontját, valamint tartja a kapcsolatot az őrizetet elrendelő hatóságok ügyintézőivel;
x) végrehajtja a szabadulásokkal kapcsolatos feladatokat;
y) vezeti az őrzött szállásra befogadott személyek nevét, számát, nemét, állampolgárságát tartalmazó, az egyes hálókörletekben történt elhelyezésük szerinti nyilvántartást, arcképes nyilvántartót, a szolgálat átvétele után pontosítja az egyes hálókörletekben elhelyezettek névjegyzékét, elvégzi a változások rögzítését és az új névjegyzékek kifüggesztését;
z) rendkívüli esemény bekövetkezésekor végrehajtja az EIT-ben meghatározott feladatokat;
aa) gondoskodik a külföldiekkel kapcsolatos egyes eljárási feladatok közös végrehajtásáról szóló, az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság közötti együttműködési megállapodás alapján végrehajtott őrizetváltás végrehajtásáról, melynek keretében intézkedik a Rendőrség által az őrizet megszüntetésének kihirdetését követően a továbbra is Magyarország területén jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok elfogására és az OIF elé állítására, továbbá az OIF eljárási cselekményei végrehajtásának időszakában az előállított személy fegyveres biztonsági őrökkel való őrzésére, intézkedik továbbá a szükséges iratok, így különösen az előállításról szóló jelentés, valamint az előállítás időtartamáról szóló igazolás elkészítésére, az előállításról készült jelentés – az előállítás jog- és szakszerűségével, valamint arányosságával összefüggő – szolgálati elöljárói véleménnyel ellátására és az iratok őrizetes anyagában való elhelyezésére;
bb) a szolgálatparancsnok távollétében vagy akadályoztatása esetén nyugtázza az áthatolásjelző berendezés jelzését, kivizsgáltatja a jelzés okát, és intézkedik a jelzés okának elhárítására, továbbá a következmények felszámolására;
cc) a szolgálatparancsnok távollétében vagy akadályoztatása esetén intézkedik a lakótérből érkező vészhívások kezelésére, a jelzések nyugtázására, kivizsgálja a jelzés okát, és intézkedik a jelzés okának elhárítására, továbbá a következmények felszámolására.
7/B.23 Az őrzött szállás járőrparancsnoka
36/C. Az őrzött szállás járőrparancsnoka az őrzött szállás vezetője, valamint a szolgálatparancsnok alárendeltségében látja el feladatait.
36/D. Az őrzött szállás járőrparancsnoka:
a) az őrzött szállás vezetője, illetve a szolgálatparancsnok utasítása, iránymutatása alapján végrehajtja, felügyeli az őrizetesek befogadásához, jogainak biztosításához, kötelezettségeik teljesítéséhez, valamint szabadításához kapcsolódó feladatokat, továbbá közreműködik azok teljesítésében;
b) közreműködik az őrizetesek beadványához kapcsolódó feladatok végrehajtásában, az őrizetesek levelezésével, csomagfogadásával és -feladásával, továbbá letétjük kezelésével kapcsolatos feladatok végrehajtásában;
c) együttműködik, kapcsolatot tart az őrizetet elrendelő hatóságok kijelölt ügyintézőivel;
d) tájékozódik a leadó szolgálat szolgálatparancsnokától, járőrparancsnokától a szolgálati ideje alatt bekövetkezett, az őrzés szempontjából jelentős eseményekről;
e) eligazítja és beszámoltatja az őrzési, illetve szállítási feladatokra kijelölt állományt, szervezi, irányítja és ellenőrzi az őrzött szálláson az őrszolgálati feladatokat ellátó állomány szolgálatellátását, pihenő-, valamint rendelkezésre állási idejének biztosítását;
f) végrehajtja a kísérő őri állomány útba indítását, a kísérések irányítását, és vezeti a nyilvántartásokat;
g) felügyeli és koordinálja a szolgálati járművek igénybevételét, gondoskodik az igénybevételhez kapcsolódó dokumentációs feladatokról;
h) kezeli, kiadja és visszaveszi az őrzött szálláson tárolt kulcsokat, kulcsdobozokat;
i) figyelemmel kíséri a biztonsági jelzőberendezések működését, meghibásodás esetén, amennyiben az elhárítás szakértelmet igényel, jelentést tesz az őrzött szállás vezetőjének, az őrzött szállás vezetőjének távollétében az őrzött szállás székhelye szerint illetékes TIK-nek;
j) felügyeli, végrehajtja az őrzött szállásra történő be- és kiléptetés feladatait;
k) jogszabályokban, belső normákban és vezetői utasításokban meghatározottak alapján közreműködik a jelentési és statisztikai adatszolgáltatással összefüggő feladatok végrehajtásában;
l) az iratkezelési rend fenntartása érdekében együttműködik az őrzött szállás ügykezelőjével;
m) az őrzött szállás vezetője és a szolgálatparancsnok egyedi utasítása alapján őrzési, szállítási feladatokat lát el, valamint
n) végrehajtja a 36/B. pont g), o) és w) alpontjában megjelölt feladatokat.
7/C.24 Az őrzött szállás kiemelt főelőadója
36/E. Az őrzött szállás kiemelt főelőadója az őrzött szállás vezetője alárendeltségében látja el feladatait.
36/F. Az őrzött szállás kiemelt főelőadója:
a) felügyeli az őrizetesek jog- és szakszerű befogadását, elhelyezését, részt vesz az őrizetesek felügyeletében, őrzésében, ellátásában, szállításában, kísérésében, pontosítja a szolgálati utasítások tartalmát, valamint ellenőrzi és betartatja az abban foglaltakat;
b) betartatja és érvényesíti az őrzésre irányadó jogszabályokat, belső rendelkezéseket, a munka-, környezet-, tűzvédelmi, épületbiztonsági, valamint a gazdálkodási és pénzkezelési előírásokat;
c) fenntartja az intézmény rendjét, folyamatos elemző-értékelő tevékenységgel biztosítja a feladatok törvényes, szakszerű és folyamatos végrehajtását, szervezi és irányítja az őrzött szálláson szolgálatot teljesítő állomány munkáját, munkarendjét, tervezi, szervezi, végrehajtja az ellenőrzéseket;
d) nyilvántartja az őrizetesek létszámát, összetételét, biztosítja a napirendben és házirendben meghatározott feladatok pontos és maradéktalan végrehajtását, az őrzött szállás zavartalan működését;
e) biztosítja, hogy az őrzött szállás körleteibe illetéktelen személyek ne léphessenek be, és az őrizetesek csak a törvényi feltételek alapján távozhassanak el onnan;
f) végrehajtja az EIT-ben, az őrségutasításban, valamint a tűzriadótervben foglalt feladatokat;
g) szökés esetén megteszi a személykörözés elrendelésével összefüggő és egyéb szükséges intézkedéseket;
h) felügyeli az őrizetesek személyiségi jogainak és egyéb jogainak tiszteletben tartását, intézkedik az őrizetesek előterjesztéseinek, panaszainak, beadványainak, kérelmeinek rendezésére, azok elbírálásra jogosult szervhez, személyhez történő továbbítására;
i) kiemelt figyelmet fordít a rendkívüli események megelőzésére, valamint az őrizetesek, továbbá az őrzött szálláson szolgálatot teljesítő állomány pszichikai és mentális állapotára;
j) együttműködik az idegenrendészeti, rendőrségi és más társszervekkel, valamint a karitatív szervezetekkel;
k) folyamatosan koordinál az illetékes rendőr-főkapitányság feladatkörében érintett szakterületeivel az elvégzendő feladatok szakszerű és gyors végrehajtása érdekében;
l) ellátja a személyzeti, képzési, elismerési, fegyelmi és kártérítési feladatokat;
m) végzi az adatvédelmi és adatbiztonsági feladatokat;
n) ügyviteli feladatokat lát el;
o) naprakészen vezeti az anyagi, elhelyezési, technikai és informatikai eszközök nyilvántartását, felügyeli azok rendeltetésszerű használatát;
p) tervezi, szervezi és végrehajtja a korrupció elleni tevékenységgel kapcsolatos feladatokat;
q) elkészíti a szolgálatvezénylést, az ezzel összefüggő szolgálati terveket, ellátja az állomány járandóságainak biztosításával összefüggő feladatokat;
r) ellenőrzi az e-menetlevelek vezetését, amennyiben szükséges, intézkedik a használati jogcím utólagos rögzítésére, a járműkövető rendszer nem megfelelő működése esetén intézkedik a jármű mozgásának manuális rögzítésére, továbbá intézkedik az észlelt meghibásodás haladéktalan jelentésére.
7/D.25 Az őrzött szállás referens
36/G. Az őrzött szállás referens az őrzött szállás vezetője alárendeltségében látja el feladatait.
36/H. Az őrzött szállás referens:
a) végrehajtja az őrizetesek által igényelt beszerzéseket;
b) végrehajtja az őrizetesek beszerzéseihez szükséges pénzváltási feladatokat;
c) ellenőrzi az állandó előleg meglétét, kezelésének, tárolásának, felhasználásának szabályait;
d) végzi az őrzéssel kapcsolatosan felmerülő kiadások költséglapokon történő rögzítését;
e) betartja a szakanyagok tárolására vonatkozó szabályokat, a raktári ügyrendet, ismeri a raktárból anyagutalványozásra jogosult elöljáró nevét és aláírását, az eszközök, anyagok technológiai tulajdonságait, betartja az ezek átvételére, szakszerű csomagolására, raktári kezelésére, mozgatására, karbantartására, minőségi értékelésére vonatkozó előírásokat, szabályokat;
f) folyamatosan figyelemmel kíséri a takarékossági szempontokat, megakadályozva a munkák elvégzéséhez a szükségesnél több anyag kiadását, az átvétel, valamint a kiadás előtt megvizsgálja a vonatkozó bizonylatok és más okmányok szabályszerűségét, az átvételre vagy kiadásra kerülő anyagok megrendelővel való mennyiségi, minőségi azonosságát;
g) nyilvántartja és folyamatosan vezeti az anyagforgalom dokumentációit, a készletek teljességét, a tartalékokat, a minőségi és garanciális igazolásokat és azok dokumentációit;
h) végrehajtja a készenléti raktár feltöltését;
i) gondoskodik a személyes szükségletekhez fűződő adományok számbavételéről, elkülönített raktári elhelyezéséről, külön nyilvántartásban vezetéséről, valamint felhasználásáról;
j) elkülönítetten tárolja a selejtezésre szánt anyagokat, és azokról külön nyilvántartást vezet, előkészíti és végzi a selejtezést;
k) folyamatosan nyomon követi a raktárban tárolt eszközök mennyiségét;
l) félévente végrehajtja a teljes körű önrovancsolást, egyezteti a raktárak könyvelését;
m) gondoskodik az őrzött szállás helyiségei folyamatos használhatóságának biztosításáról;
n) végrehajtja az őrizetesek részére az ágyneműk kiadását (szolgálaton keresztül) és bevételezését, cseréjét, megszervezi az anyagok fertőtlenítését, szükség esetén javaslatot tesz megsemmisítésükre;
o) gyűjti az őrzött szálláson keletkezett mosatásra váró anyagokat, tárolja, szervezi ezen anyagok mosatását, fertőtlenítését, majd visszavételezését;
p) felméri a tisztítószerek és takarítóeszközök szükségességét, és ezeket az őrizetesek létszámához mérten biztosítja;
q) gondoskodik az általa vezetett okmányok naprakész vezetéséről;
r) nyilvántartja az őrzött szálláson lévő tisztálkodó-, tisztítófelszereléseket, élelmiszerkészletet, azok esetleges feltöltésének vagy cseréjének szükségességéről jelentést tesz az őrzött szállás vezetőjének;
s) biztosítja az őrzött szállás állományának elhelyezésére szolgáló helyiségek működéséhez szükséges anyagokat, naprakészen vezeti a rábízott anyagok nyilvántartásait;
t) betartatja a raktári rendet, a tűzvédelmi, baleset-megelőzési és munkavédelmi előírásokat, ellenőrzi ezek érvényesülését, és intézkedik az észlelt hiányosságok megszüntetésére;
u) betartatja az internet használatára vonatkozó szabályzókat;
v) szükség esetén vezeti az őrzött szállás szolgálati gépjárművét.

8. A segédelőadók és a fegyveres biztonsági őrök
37.26 A segédelőadók és a fegyveres biztonsági őrök az őrzött szálláson a szolgálatparancsnok közvetlen alárendeltségében őr és kísérő őri feladatokat látnak el.

38. A segédelőadó felelős az őrzött szálláson történő előállítás, befogadás, szabadítás, illetve az ország területéről történő kitoloncolás során a szállítás rendjének betartásáért, az őrizetes részére a jogszabályban meghatározott jogok biztosításáért, a fegyveres biztonsági őr felelős a részére meghatározott őrzési, kísérési feladatok végrehajtásáért.

39. Az őrzött szállás segédelőadója:
a) a kijelölt őrhelyen vagy meghatározott mozgási körzetben végzi az őrizetesek őrzését, valamint a felügyeletére bízott személyeket meghatározott helyre kíséri;
b) felkészül a szolgálat ellátására, a szállítás végrehajtása során betartja a biztonságos szállítás és közlekedés szabályait;
c) végrehajtja a befogadást, illetve a szállítást megelőzően az őrizetes ruházatának és személyes tárgyainak átvizsgálását, a tisztálkodás és a WC használat biztonsági ellenőrzését;
d) a szállítás megkezdése előtt ellenőrzi a szükséges iratok hiánytalan meglétét (személyi szabadság korlátozásról rendelkező irat, átkísérési utasítás, értékjegyzőkönyv, leltárjegyzék, letéti jegyzőkönyv, egyéb csatolt dokumentumok);
e)27 gondoskodik az őrizetestől átvett tárgyak biztonságos tárolásáról, és azokat a szállítás befejezését követően átadja az ügyben eljáró hatóság ügyintézőjének, az őrzött szállás szolgálatparancsnokának, illetve a kitoloncolást foganatosító személynek;
f) rendkívüli esemény bekövetkezésekor végrehajtja az EIT-ben meghatározott feladatokat;
g) kezeli az őrzött szálláson kiépített biztonságtechnikai berendezéseket;
h) végrehajtja az előállító helyiségben elhelyezett, személyi szabadságában korlátozott személyek állandó őrzését;
i)28 felkészítését követően eseti jelleggel szolgálatparancsnoki vagy ügyeletesi, járőrparancsnoki részfeladatokat lát el.

40. A fegyveres biztonsági őr:
a) a kijelölt őrhelyen vagy meghatározott mozgási körzetben végzi az őrizetesek őrzését, valamint a felügyeletére bízott személyeket meghatározott helyre kíséri;
b) felkészül a szolgálat ellátására, a szállítás végrehajtása során betartja a biztonságos szállítás és közlekedés szabályait;
c) rendkívüli esemény bekövetkezésekor végrehajtja az EIT-ben meghatározott feladatokat;
d) kezeli az őrzött szálláson kiépített biztonságtechnikai berendezéseket;
e) végrehajtja az előállító és a biztonsági elkülönítő helyiségben elhelyezett, személyi szabadságában korlátozott személyek állandó őrzését.

41. Az idegenrendészeti segédelőadó végrehajtja az őrizetesek befogadásával, fogvatartásával, szabadításával kapcsolatos nyilvántartási, ügyintézői és egyéb adminisztratív feladatokat.
9.29 Az egészségügyi segédelőadó(k), egészségügyi asszisztens(ek)
42.30 Az egészségügyi segédelőadó(k), egészségügyi asszisztens(ek):
a) az őrzött szálláson részt vesz az őrizetesek egészségügyi befogadásában, továbbá végrehajtja az egészségügyi alapellátását végrehajtó orvos melletti asszisztencia biztosítását, valamint az őrizetesek speciális (szakrendelés) egészségügyi ellátásával kapcsolatos szervezési, koordinálási feladatokat;
b) képzettségének megfelelően elsősegélyt nyújt az őrzött szálláson;
c) végrehajtja az őrizetesek részére felírt gyógyszerek kiosztását;
d) felügyeli az egészségügyi vizsgáló helyiség eszközeinek rendeltetésszerű használatát;
e) végrehajtja a gyógyszer és egyéb készletek kezelését, intézkedik azok szükség szerinti pótlására;
f) naprakészen vezeti az őrzött szállásokon rendszeresített egészségügyi nyilvántartásokat (pl. nyilvántartás a gyógyszerek adagolásáról, jelentés-nyilvántartás közegészségügyi-járványügyi eseményről, a jelentendő fertőzések köre).
10.31 Rendvédelmi igazgatási alkalmazottak és a munkavállalók
43.32 A rendvédelmi igazgatási alkalmazottak és a munkavállalók a feladataikat az őrzött szállás vezetőjének közvetlen alárendeltségében látják el.

44.33 A gazdasági előadó, valamint a gondnok a munkaköri leírásában foglalt feladatok ellátása mellett – az irányadó jogszabályi rendelkezések alapulvételével – megbízható a csomagban küldött vagy vásárolt élelmiszerek átadásával, ügyviteli feladatok ellátásával (amennyiben megfelel az Iratkezelési Szabályzatban meghatározottak szerinti követelményeknek), az őrizetes részére érkezett csomag átvételével, a vásárlással, illetve az őrizetesek letéti értékeinek, valamint felszerelési tárgyainak kezelésével.
45.34 A rendvédelmi igazgatási alkalmazott és a munkavállaló teljes vagy részmunkaidőben foglalkoztatható. A rendvédelmi igazgatási alkalmazott és a munkavállaló a hivatásos állományúakkal megegyező magatartást köteles tanúsítani az őrizetesekkel szemben.
IV.35 FEJEZET

V. FEJEZET
A SZOLGÁLATIRÁNYÍTÁS, A SZOLGÁLATBA LÉPÉS, AZ ELIGAZÍTÁS ÉS A SZOLGÁLAT ELLÁTÁSÁNAK
RENDJE

11. Szolgálatirányítás
48.36 A szolgálatirányítási feladatokat az őrzött szálláson a szolgálatparancsnok, valamint eseti jelleggel szolgálatirányítással összefüggő részfeladatokat az őrzött szállás ügyeletese vagy a segédelőadói állományból kijelölt és a szolgálatparancsnoki feladatok ellátására felkészített személy láthat el.
49.37
50.38 A szolgálatba lépő segédelőadók, valamint fegyveres biztonsági őrök részére az eligazítást az őrzött szállás vezetője, helyettese vagy az általuk kijelölt szolgálatparancsnok köteles megtartani. Az őrutasítás szerinti eligazítás tartalmáról feljegyzést kell készíteni.

51. Az eligazítás kiterjed:
a) az őrzött szállásra vonatkozó szabályok, feladatok ismertetésére;
b) a rendkívüli események feldolgozására, ismertetésére, megelőzésének lehetőségeire;
c) az ellenőrzési tapasztalatokra;
d) az őrzés biztonsági előírásaira;
e) a napirend betartására;
f) a szolgálat váltásának rendjére, az átadás-átvétel végrehajtására;
g) a szolgálatba lépők szolgálat ellátására való alkalmasságának ellenőrzésére;
h) az előírt szolgálati öltözet, felszerelés, fegyverzet ellenőrzésére;
i) egyéb aktuális feladatokra.
52.39 A szolgálat átadás-átvétele az őrzött szálláson történik, amelynek tényét a szolgálatparancsnok a szolgálat átadás-átvételi okmányban (11. melléklet) köteles rögzíteni. A szolgálat átadás-átvétele kiterjed:
a) az őrizetesek létszámára, tartózkodási helyére, gyógyszerellátásukra, a velük kapcsolatos egyéb feladatokra, megtörtént vagy várható eseményekre;
b) engedményekre, korlátozásokra, biztonsági és egészségügyi célú elkülönítésre, jutalmakra, megvont kedvezményekre;
c) a letéti tárgyak, pénz és értékek tárolására rendszeresített eszközök sértetlenségére vagy gyanúok alapján a letéti tárgyak, pénz és értékek tételes ellenőrzésére;
d) az őrszolgálati okmányok meglétére, a nyilvántartások vezetettségére;
e) az őrzött szállás rendjére, tisztaságára, műszaki meghibásodásokra, az elvégzendő és elvégzett – javító, karbantartó – munkákra;
f) az őrzésbiztonsági berendezések és eszközök – a jelző-, ellenőrző- és riasztórendszerek – állapotára, működőképességére, a távbeszélő-kapcsolat ellenőrzésére;
g) a kulcsok meglétére;
h) a nyílászáró szerkezetek, rácsok, falak, berendezési tárgyak állapotára, a hálókörletek felszerelésére, a körletek ellenőrzése során fellelt, az őrizeteseknél nem tartható tárgyakra.
53.40 Az őrzés biztonsága érdekében törekedni kell arra, hogy az őrizetes az adott hálókörletben egyedül ne kerüljön elhelyezésre. Ez alól kivétel, ha az egyedül történő elhelyezés az elkülönítés szabályainak betartása céljából, egészségügyi, vallási, kulturális vagy az őrzött szállás vezetője által az őrizetes védelme érdekében elrendelt egyedi okból történik.

54. A biztonságos őrzés érdekében az őrök kötelesek az őrizetesek viselkedését figyelemmel kísérni. Gyakrabban – szükség esetén folyamatosan – kell ellenőrizni azokat az őrizeteseket, akik rendkívüli eseményt idéztek elő, vagy akikről viselkedésük alapján ennek előidézése alaposan feltételezhető.

55. Folyamatosan őrizni kell azokat az őrizeteseket, akiknek a biztonsági elkülönítését rendelték el.

56. A biztonsági elkülönítés befejezését követően jelentést kell készíteni arról, hogy kivel szemben, milyen okból, mennyi időre rendeltek el biztonsági elkülönítést, a személy hogyan viselkedett a biztonsági elkülönítés időtartama alatt, sérülése keletkezett-e. A jelentésben fel kell tüntetni a biztonsági elkülönítés befejezését követő orvosi vizsgálat megállapításait. Az orvosi vizsgálatnak részletesen ki kell terjednie az őrizetes esetleges sérüléseire, illetve az arra utaló külsérelmi nyomokra, tünetekre és panaszokra. Az orvosi vizsgálat eredményét tartalmazó iraton fel kell tüntetni, hogy az mikor, milyen okból és meddig tartó biztonsági elkülönítést követően készült, majd azt az őrizetes egészségügyi anyagában kell elhelyezni.

57. Az őrizetes szállítását átkísérési utasítás (12. melléklet) alapján az erre kijelölt járművel kísérő őrök hajtják végre. Az idegenrendészeti eljárásban elrendelt őrizet végrehajtásának szabályairól szóló 27/2007. (V. 31.) IRM rendelet (a továbbiakban: IRM rendelet) 19. §-ának (2) bekezdése szerint az őrizetesnek a nyomozó hatóság részére történő kiadása az őrzött szállás ideiglenes elhagyásáról szóló rendelvény (13. melléklet) alapján történik.
58.41 A szolgálatparancsnok, a segédelőadó szolgálatát mindenkor az évszaknak megfelelő egyenruhában, a fegyveres biztonsági őr szolgálatát rendszeresített formaruhában, vegyi eszközzel, rendőrbottal, bilinccsel felszerelkezve teljesíti. A felszerelés az őrzött szálláson kívüli kísérés és külső őrszolgálat ellátása esetén szolgálati fegyverrel egészül ki.

59. Az őrzött szállás hivatásos állománya és a fegyveres biztonsági őrség állománya a fegyverét az őrizetesek által nem használt épületrészben elkülönített fegyverszobában tárolja.
60.42 A szolgálatparancsnoknak, segédelőadóknak, valamint a fegyveres biztonsági őrség tagjának – a munkaközi szünet vagy pihenő kivételével – az őrzött szálláson belül tilos olyan tevékenységet folytatnia, amely a figyelmet az őrizetesek biztonságos őrzésétől elvonhatja, így különösen aludni, öltözni, fürödni, olvasni, szórakoztatóelektronikai vagy hírszolgáltató média akusztikus berendezéseket hallgatni vagy nézni, bármilyen módon játszani, valamint a rendszeresített szolgálati telefonon magánbeszélgetést folytatni.

61. A szolgálatot ellátóknak a szolgálati helyet engedély nélkül elhagyni tilos. A segédelőadóknak, valamint a fegyveres biztonsági őröknek az előírt pihenő- (étkezési) időt – az őrizetesek étkezési idején kívül – az erre kijelölt helyiségben kell biztosítani.

62. Az őrzött szállás állománya a szolgálatának letelte után a következő szolgálatba lépéséig az őrzött szállás vezetőjének eseti engedélyével és az ügyintézéshez feltétlenül szükséges időre térhet vissza az őrzött szállás befogadó egységébe. Az őrzött szállás állománya a szolgálatának letelte után a lakótérbe nem léphet be.

VI. FEJEZET
ÉRINTKEZÉS AZ ŐRIZETESEKKEL

63. Az őrizetest a napszaknak és nemének megfelelő köszönéssel – és amennyiben az őrizetes név szerint is ismert – teljes nevén kell megszólítani. Az őrizetest nem lehet tegezni.

64. Az őrizetes őrzésével, ellátásával, a napirend betartatásával, az őrzött szállás biztonságával, az őrzött szállás rendjének megtartásával összefüggésben az őrszolgálatot ellátó az őrizetes részére utasítást adhat. Az utasítást határozottan, indokolt esetben a személyre történő rámutatással, szükség esetén tolmács közreműködésével kell kiadni, és meg kell győződni arról, hogy az érintett a kapott utasítást megértette, tudomásul vette.

65. Az őrszolgálatot ellátó állomány az őrizetesekkel magánbeszélgetést nem folytathat, nem adhat tájékoztatást a fogvatartás alapját képező eljárásról, az őrizetes és más személy (pl. másik őrizetes, hozzátartozó, ismerős) között üzenetet, csomagot vagy tárgyat nem közvetíthet.

VII. FEJEZET
A BEFOGADÁS
66.43 Az őrizetes befogadásakor az őrzött szállás szolgálatparancsnoka ellenőrzi, hogy az elrendelő hatóság az őrizetet elrendelő határozathoz, valamint e határozat szerint kiállított rendelvényhez (14. melléklet) csatolta-e az őrizetes értéktárgyairól és pénzéről készített jegyzék másolatát, látható külsérelmi nyom esetén az orvosi látleletet, továbbá az őrizetesről minimum két darab arcfényképet. Az előzőekben említett okmányok hiánya nem lehet indoka a befogadás megtagadásának, ebben az esetben az őrzött szállás szolgálatparancsnoka intézkedik a hiányzó okmányok pótlására.

67. Az őrzött szálláson az őrizetesekről kötelezően vezetett fényképes nyilvántartásban befogadáskor olyan minőségű arcfényképet kell elhelyezni, amely alapján az őrizetes az őt érintő ügyintézés, valamint indokolt esetben – az őrzött szálláson elhelyezett őrizetesek számára és az őrizet elrendelése óta eltelt időtartam figyelembevételével – a napi létszámellenőrzés során azonosítható.

68. Az őrizet meghosszabbításáról rendelkező rendelvény mintáját a 15. melléklet tartalmazza.

69. Az IRM rendelet 3. §-ának (10) bekezdése, 4. §-ának (1) bekezdése és a 10. §-ának (1) bekezdése szerinti tanú kizárólag olyan személy lehet, aki az őrizetessel szemben foganatosított intézkedésben nem vett részt.

70. Az őrizetest befogadásakor az IRM rendelet 4. §-ában előírt tájékoztatáson felül a Nemzetközi Migrációs Szervezet hazautazáshoz nyújtott segítségének lehetőségéről is tájékoztatni kell.
71.44 Befogadáskor az őrizetes ruházatát és csomagját át kell vizsgálni. A ruházat és csomag átvizsgálása során más őrizetes nem lehet jelen. Befogadáskor az őrizetesnél lévő tárgyakról az egyedi azonosításra alkalmas megjelölést, leírást, sorszámot tartalmazó jegyzőkönyvet kell készíteni. Nemesfém tárgy és bankjegy esetén az azonosítás mellett fel kell tüntetni a látható jelzést is. Külön kell felsorolni azokat a tárgyakat, amelyeket az őrizetes kérésére magánál tarthat (16. melléklet). Kábítószer vagy robbanóanyag felfedése érdekében – erre irányuló gyanú estén – az átvizsgálás során szolgálati kutya alkalmazható.
72.45 Az idegenrendészeti szerv által fenntartott, a menekültügyi őrizet végrehajtására szolgáló intézményre, a befogadó állomásra és a közösségi szállásra, valamint a rendőrség által fenntartott, az idegenrendészeti eljárásban elrendelt őrizet végrehajtására szolgáló őrzött szállásra vonatkozó közegészségügyi követelményekről, a közegészségügyi ellenőrzésekről, valamint az egészségügyi államigazgatási szervvel való együttműködés rendjéről szóló 39/2019. (XI. 15.) BM rendelet (a továbbiakban: 39/2019. BM rendelet) 2. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott orvosi vizsgálat elvégzéséig az őrizetest el kell különíteni.

73. Ha az őrizet tartama alatt az őrizetes úgy nyilatkozik, hogy még nem töltötte be a tizennyolcadik életévét, erről haladéktalanul értesíteni kell az elrendelőt.

74. A fogvatartásért felelős őrzött szállás köteles az őrizetes részére személyi felszerelésként műanyag étkészletet, ivópoharat, ágyneműhuzatot, lepedőt, takarót, párnát és derékaljat biztosítani. Amennyiben az őrizetes azzal nem rendelkezik, számára két törülközőt, mosdószappant, egészségügyi papírt, vattát vagy tampont, fogkefét, fogkrémet, félpengés borotvát, borotvahabot kell biztosítani. Az őrizetes borotválkozása idejére őr jelenlétét biztosítani kell.

75. A vizsgálatot végző orvos a vizsgálata alapján általános belgyógyászati szakvéleményt ad, és írásban rögzíti az őrizetes aktuális egészségi állapotát. Ennek az írásos szakvéleménynek tartalmaznia kell az őrizetes életfontosságú szervei működésének mérhető és fizikális módszerrel megítélt szakmai adatait.

76. Befogadáskor a vizsgálatot végző orvos külön nyilatkozni köteles az esetleges fertőző betegségekre vonatkozóan. Ha egyéb egészségügyi ok miatt az őrizetes elkülönítése indokolt, a vizsgálatot végző orvos a szükséges intézkedéseket köteles megtenni vagy annak megtételét kezdeményezi.
77.46 Az orvosi, egészségügyi vizsgálatot végzők részére a 39/2019. BM rendelet 2. § (6) bekezdésében meghatározott eszközöket biztosítani kell. A biztosított eszközök közül befogadáskor az őrzött szállás vizsgálatot végző orvosa, egészségügyi segédelőadója vagy egészségügyi asszisztense orvosi gumikesztyűt, köpenyt, szükség esetén orvosi orr-száj maszkot köteles viselni.

78. A vizsgálat eredményét a vizsgált „Egészségügyi törzslap”-ján (17. melléklet) rögzíteni kell.
79.47 A befogadáskor elvégzett orvosi vizsgálat alapján a 39/2019. BM rendelet 2. § (3) bekezdésében rögzített minősítéseken felül az alábbiak állapíthatók meg:
a) elkülönítendő (ha a fertőző megbetegedés nem indokolja az egészségügyi intézményben történő elhelyezést);
b) csak a szakvizsgálat eredménye alapján helyezhető el közösségben;
c) haladéktalanul egészségügyi intézménybe kell szállítani.

VIII. FEJEZET
AZ ŐRZÖTT SZÁLLÁS BELSŐ RENDJE

12. A napirend
80.48 A napirend a 18. melléklet szerinti minta alapján összeállított, táblázatos formában tartalmazza a napi tevékenységeket és azok időpontját, valamint időtartamát, továbbá a helyi sajátosságoknak megfelelően részletezi az egyes tevékenységek szabályait.

81. A napirendet úgy kell kialakítani, hogy az őrizetesek tevékenységeit a lehető legkevésbé korlátozza.

82. A napirendet a befogadott részére anyanyelvén vagy az által értett más nyelven ismertetni kell, azt a lakótérben több nyelven ki kell függeszteni, illetve elektronikus formában elérhetővé kell tenni az őrizetesek által használt számítógépen.

83. Az őrizetes személyes tárgyait az erre kijelölt helyen tarthatja, a tárgyakat az erről készült jegyzőkönyv (19. melléklet) alapján kell ellenőrizni.

13. Az étkeztetés

84. Az őrizetes megfelelő mennyiségű és minőségű élelmezéséről, a közétkeztetés közegészségügyi feltételeinek biztosításáról a fogvatartásért felelős köteles gondoskodni.

85. Az őrizetesek étkezését a lakótérben kialakított közösségi helyiségben kell biztosítani.

86. Az étkeztetésről létszámjelentő könyvet kell vezetni (20. melléklet).

87. Az őrzött szállás vezetője folyamatosan figyelemmel kíséri az őrizetesek részére biztosított étrend összeállítását, figyelembe véve az őrizetesek életkorát, vallását, illetve az őrizeteseknek az ellátásra vonatkozó megalapozott beadványait.

14. A szabadidő eltöltése
88.49 Az őrzött szálláson biztosítani kell, hogy az őrizetesek szabadidejüket a lehető leghasznosabban tudják eltölteni. Ennek érdekében minden lehetőséget ki kell használni arra, hogy az őrizetesek – kizárólag önkéntes alapon – kulturális és alkotótevékenységet folytathassanak. Ez a tevékenység az őrzött szállás belső rendjét, biztonságát nem veszélyeztetheti, az épület állagát nem ronthatja. Ha a tevékenység az elhelyezési körülmények javítását szolgálja, úgy az az őrzött szállás vezetőjének engedélye alapján – szintén önkéntes alapon – végezhető.

15. Kedvezmények adása és megvonása

89. Az őrizetes részére példamutató magatartásért, a többi őrizetes magatartásának helyes irányba történő módosításában való eredményes közreműködésért, élet vagy anyagi érték megmentéséért, súlyos veszély elhárításáért a személyi állomány javaslata alapján az őrzött szállás vezetője kedvezményt biztosíthat (pl. soron kívüli vásárlás, kulturális tevékenység biztosítása).

90. Az őrizetes által az őrzött szállás rendjének vétkes megszegése, más őrizetes rendkívüli esemény elkövetésére szándékos rábírása, vagy más őrizetes részére a rendkívüli esemény elkövetéséhez segítség nyújtása esetén a személyi állomány javaslata vagy a rendkívüli esemény kivizsgálása során beszerzett adatok alapján az őrzött szállás vezetője az őrizetes részére megítélt kedvezmények megvonására intézkedik. A megvonás eredményeként az őrizetes jogszabályban rögzített jogai nem sérülhetnek.

16. A pénz és a tárgyak letéti kezelése

91. Az őrzött szállás vezetője köteles kidolgozni az őrizetesek értékeinek megbízható és nyomon követhető kezelését biztosító rendszert, továbbá köteles gondoskodni annak működtetéséről, ellenőrzéséről.

92. A letétként kezelt pénzt összegszerűen, a fizetőeszközök címletenként és sorszám szerinti felsorolásával, a többi tárgyat megnevezésük, számuk, jellegzetességük és főbb azonosító jegyeik feltüntetésével kell jegyzőkönyvbe foglalni (21. melléklet).

93. A letéti pénzről olyan naprakész nyilvántartást kell vezetni, amelyből folyamatosan nyomon követhető az őrizetes pénzének mozgása.

94. A letétként kezelt pénz az őrizetes rendelkezése szerint – az általa írásban megjelölt személynek – átvételi elismervény ellenében kiadható.
95.50 Az őrizetes írásos kérelme alapján történő vásárlás előtt az őrzött szállás vezetője által megbízott személy jogosult a letéti pénz arányos részét elismervény ellenében átvenni. A felhasználást részletes, az őrizetes által is aláírt áfás számlával vagy nyugtával kell igazolni. A vásárlás során csak olyan, a 16. mellékletben meghatározott árucikkek beszerzése biztosítható, amelyeket az őrizetes birtokában tarthat.

96. A letéti tárgyak nem igazolt hiányát, megrongálódását vagy megsemmisülését jegyzőkönyvbe kell foglalni, a kivizsgálást azonnal le kell folytatni, amely során az őrizetes és az értékkezeléssel megbízott személy meghallgatását soron kívül végre kell hajtani. Kár keletkezése esetén az eljárást az IRM rendelet 25–27. §-aiban foglalt kártérítésre vonatkozó szabályok szerint, a kár jellegétől függően, az érintett szakterület szakértelemmel rendelkező ügyintézőjének bevonásával a kárbiztos folytatja le. A kárbiztos kártérítés tárgyában meghozandó határozatának mintáját a 22. melléklet tartalmazza.

97. Ha a fogvatartás helye megváltozik, a letétként kezelt tárgyakat az őrizetes jelenlétében felvett értékjegyzékkel kell átadni az átkísérést végrehajtó személynek, aki a pénzszállításra vonatkozó szabályok szerint köteles eljárni.

17. A tisztálkodás

98. Az őrizetesek napi tisztálkodását a lakótérben kialakított közös vizesblokkokban, férfiakat a nőktől elkülönítetten, valamint a hálókörletekben kiépített vizesblokkokban a napirendnek megfelelően – legalább 10 perces időtartamban – kell biztosítani. WC helyiséggel nem rendelkező hálókörletek ajtaját az éjszakai pihenőidő alatt – a közös illemhely használatának biztosítása érdekében – nyitott állapotban kell tartani.
17/A.51 A lakótér hálókörleteinek nyitvatartása
98/A. A lakótérben a hálókörletek ajtajának zárszerkezetét abban az esetben, ha ott őrizetes nincs elhelyezve, zárva, ha ott őrizetest helyeztek el, folyamatosan nyitott állapotban kell tartani. A lakótérben a hálókörletek ajtajának zárszerkezetét zárt állapotban kell tartani rendkívüli esemény bekövetkezése esetén, a hálókörlet ellenőrzése, a fektetési anyag huzatai és a törölközők cseréjének idejére, valamint létszámellenőrzés idején.

18. A fodrász igénybevétele

99. Az őrzött szálláson fodrász igénybevétele állandó biztonsági felügyelet mellett történik. A hajvágással csak szakképzett személy bízható meg, aki a megbízásában rögzített napokon, előre egyeztetett időpontban az őrzött szállásra beléphet.

100. A fodrász személyére és az őrzött szálláson történő tartózkodására a látogatókra vonatkozó előírás érvényes azzal az eltéréssel, hogy a munkaeszközként használt tárgyakat – olyan módon, hogy azokhoz illetéktelen személy ne juthasson hozzá – magánál tarthatja.

19. Az őrzött szállás tisztán tartásában történő közreműködés szabályai

101. Az őrizetes részére biztosítani kell az őrzött szállás tisztán tartásához szükséges eszközöket, felszereléseket, a napirendben rögzített időpontban a helyiségek takarításához szükséges időt. Az őrzött szállás vezetője gondoskodik a takarítás végrehajtásának ellenőrzéséről.

102. A takarítás idejére az őrizetest szükség szerint el kell látni munka- és védőruhával, megfelelő zárt lábbelivel, egyéni védőeszközzel (gumikesztyű, orr-száj maszk stb.). Az őrizetest a munkavégzés megkezdése előtt munkavédelmi oktatásban kell részesíteni, balesete esetére a munkabalesetekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Az őrzött szállás vezetője gondoskodik a szükséges eszközök és védőfelszerelések szükség szerinti pótlásáról.

20. A külső kapcsolattartás biztosítása
103.52 Az őrizetesekhez érkező látogatókat nyilatkoztatni kell arról, hogy személyes adataik kezeléséhez hozzájárulnak-e. A látogatókról nyilvántartást kell vezetni (23. melléklet). A látogatási időt a napirend tartalmazza.

104. A látogató a látogatás során nem tarthat magánál távbeszélőt, kép-, illetve hangrögzítő eszközt, az emberi élet kioltására, illetve testi sérülés okozására alkalmas eszközt. E korlátozásra a látogató figyelmét a látogatás megkezdésekor fel kell hívni, a korlátozás betartását a látogató ruházatának és csomagjának átvizsgálásával kell ellenőrizni.

105. A látogatás nem engedélyezhető, ha a látogató ittas vagy bódult állapotban érkezik. A látogató őrzött szállásra való belépése nem engedélyezhető, ha a 104. pontban felsorolt, valamint a fogvatartás biztonságát veszélyeztető bármely más tárgyat tart magánál. A látogatás befejezéséről kell gondoskodni, ha az őrizetes vagy a látogató jogszabályt sértő, illetve az őrzött szállás biztonságát vagy a fogva tartás végrehajtását veszélyeztető magatartást tanúsít.

106. Az őrizetesek részére nyilvános távbeszélő állomás használatának lehetőségét kell biztosítani, amelyet az őrzött szálláson kell elhelyezni úgy, hogy ahhoz az őrizetesek a napirend szerint szabadon hozzáférjenek, és a beszélgetés biztonsági okból ellenőrizhető legyen.

107. A nem postai úton érkező csomag, levél átvételére, illetve átadására a napirendben meghatározott látogatási időben kerülhet sor. Az őrizetes küldeményeinek továbbításáról és a részére érkezett küldeményekről nyilvántartást kell vezetni (24–25. melléklet).

108. Az élelmiszert tartalmazó csomagból az őrizetes részére, az ételfertőzések és az ételmérgezések elkerülése érdekében csak olyan, szobahőmérsékleten nem romlandó, kereskedelemben forgalmazott, alkoholt vagy egyéb kábító hatású szert nem tartalmazó élelmiszer továbbítható az őrizetes részére, amelynek csomagolása személyi sérülés okozására nem alkalmas, továbbá a 26. mellékletben foglalt rendelkezéseknek megfelel. A csomag tartalmát – a csomag átadójának, postai küldemény esetében az őrizetes jelenlétében – ellenőrizni kell.
109.53 Az őrizetes részére érkezett csomag össztömege nem haladhatja meg az 5 kg-ot. Az 5 kg-ot meghaladó össztömegű vagy az őrizetes részére nem továbbítható (26. melléklet 2. pont) élelmiszert tartalmazó csomagot az azt hozó személynek vissza kell adni, vagy a feladó részére – utánvétellel – vissza kell küldeni.

110. Az őrizetes rendelkezése alapján a küldeményét könyvelt postai küldeményekre vonatkozó szabályok szerint vagy egyszerű postai úton kell továbbítani.

111. Az őrizetesek által írt, az IRM rendelet 7. § (1) bekezdésében meghatározott körbe nem tartozó más személyeknek (szervezeteknek) címzett levelekre vonatkozóan az őrzött szállásnak költségmegelőlegezési kötelezettsége nincs. Az ilyen típusú levelek továbbításának módjáról az őrizetes dönt. Amennyiben az őrizetes a „könyvelt postai küldemény” küldés lehetőségével nem akar, illetve nem tud élni, akkor tájékoztatni kell arról, hogy a postáról szóló törvény alapján az egyetemes postai szolgáltatás keretében felvett nem könyvelt postai küldemény megsemmisülése, teljes vagy részleges elveszése vagy megsérülése esetén a postai szolgáltatót – kivéve, ha a kárt szándékosan vagy súlyos gondatlansággal okozta – kártérítési kötelezettség nem terheli.

112. A könyvelt postai küldeményként továbbítandó leveleket – az őrizetes költségén – a könyvelt postai küldeményekre vonatkozó szabályok szerint kell a postán feladni. Az őrizetes könyvelt postai küldeményként feladott leveleinek továbbítását a postakönyvbe be kell jegyezni, a posta által lebélyegzett, „könyvelt levélpostai küldemény és távmásolat feladóvevényét” át kell neki adni.

113. Az őrizetes által írt, illetve a részére érkező levelet legkésőbb az érkezéstől számított második munkanapon továbbítani, illetve kézbesíteni kell. Az őrizetes részére érkezett levelet az őrizetes után kell küldeni, ha az őrizet helyeként más őrzött szállás került kijelölésre vagy időközben szabadítására került sor, és tartózkodási helye ismert. Ha szabadításra került és tartózkodási helye ismeretlen, az őrizetes részére érkezett levelet „a címzett ismeretlen helyen tartózkodik” jelzéssel ellátva vissza kell adni a kézbesítőnek.

114. Az őrizetes levelezésének ellenőrzése – kivéve az ellenőrzés nélküli kapcsolattartásra jogosultakkal folytatott levelezést – kiterjedhet a levél felbontására, amelynek célja annak megállapítása, hogy a levél tartalmaz-e az őrzött szállás, illetve a fogvatartás biztonságát veszélyeztető, szökésre, annak kísérletére, ahhoz segítséget nyújtó személyre, bűncselekmény elkövetésére utaló adatot, információt vagy tárgyat. Az ellenőrzésnél technikai (vegyi) eszköz és különlegesen kiképzett kutya is igénybe vehető. Az ellenőrzés az őrzött szállás biztonsági helyzetétől és az őrizetes személye körében felmerült tényektől függően szúrópróbaszerűen vagy kellő rendszerességgel történhet. Az ellenőrzést a fogvatartásért felelős szerv képviselője végzi, indokolt esetben a fogvatartás alapjául szolgáló eljárást folytató szerv képviselőjének bevonásával.

115. Ha a levél biztonsági okokból nem továbbítható vagy nem kézbesíthető, a levelet – kivéve, ha büntető- vagy szabálysértési eljárás indítása szükséges – az őrizetesnek vissza kell adni, illetve a feladónak vissza kell küldeni. A levélnek a biztonságot, illetve az idegenrendészeti eljárás eredményességét nem veszélyeztető tartalmát az őrizetessel szóban – jegyzőkönyv egyidejű felvétele mellett – ismertetni kell.
20/A.54 Internethasználat
115/A. Az őrzött szálláson a külső kapcsolattartás, valamint a szabadidő hasznos eltöltése céljából az internetszolgáltatás a napirendben meghatározott időtartamban biztosítható.
115/B. Az internetszolgáltatás igénybevételét az őrizetes előzetes kérelme alapján az őrzött szállás vezetője engedélyezi. Az internetszolgáltatás igénybevételét az őrzött szállás vezetője az őrizetes előzetes kérelme alapján a napirendben meghatározott időtartamon kívüli időpontban is engedélyezheti.
115/C Az őrzött szállás vezetője a 115/A. pontban foglaltaknak megfelelően az őrizetesek részére az internetszolgáltatáshoz való hozzáférést a rendelkezésre álló szabad gépkapacitás maximális kihasználásával biztosítja.
115/D. Az őrizetes elektronikus levelezésének ellenőrzése – kivéve az ellenőrzés nélküli kapcsolattartásra jogosultakkal folytatott levelezést – kiterjedhet annak megállapítására, hogy a levél tartalmaz-e az őrzött szállás vagy a fogvatartás biztonságát veszélyeztető, szökésre, annak kísérletére, ahhoz segítséget nyújtó személyre, bűncselekmény elkövetésére utaló adatot, információt. Az ellenőrzés az őrzött szállás biztonsági helyzetétől és az őrizetes személye körében felmerült tényektől függően szúrópróba-szerűen vagy kellő rendszerességgel történhet. Az ellenőrzést a fogvatartásért felelős szerv képviselője végzi, amelybe indokolt esetben bevonható a fogvatartás alapjául szolgáló eljárást folytató szerv képviselője is.
115/E. Amennyiben az őrizetes elektronikus levelezése ellenőrzésének eredménye ezt szükségessé teszi, a fogvatartásért felelős szerv büntető- vagy szabálysértési eljárást kezdeményez.

21. A szabad levegőn tartózkodás

116. A napi tevékenységek és az őrzött szállás kialakításából adódó sajátosságok figyelembevételével biztosítani kell, hogy az őrizetesek lehetőleg folyamatosan, korlátozás nélkül, de naponta legalább egy órát – az erre a célra kialakított, őrzésbiztonsági szempontból megfelelő, biztonsági kerítéssel körülhatárolt sétáló udvaron – szabad levegőn tartózkodhassanak.

117. A szabad levegőn tartózkodás biztosítása érdekében a helyi sajátosságokhoz igazodó létszámú fegyveres biztonsági őrség akkor szükséges, ha az őrizetesek ellenőrzése más módon nem valósítható meg, vagy a hely, helyiség, nyílászárók és rácsozatok állapota, az őrizetesek várható magatartása őrzésbiztonsági szempontból indokolja. Egyéb esetben az őr az őrizetesek viselkedését meghatározott időközönként ellenőrzi, rendkívüli esemény észlelése vagy gyanúja esetén az őrutasításban meghatározottak szerint jár el.

118. Az őrizetes számára lehetővé kell tenni, hogy a szabad levegőn tartózkodás céljára szolgáló területen az erre a célra rendszeresített eszközökkel, társait nem zavarva tornagyakorlatokat végezzen, sétáljon. Biztosítani kell, hogy az őrizetes más személyre vagy a tornagyakorlatok elvégzésére rendszeresített eszközökön kívül más tárgyra ne álljon, ne függeszkedjen fel.

119. A szabad levegőn történő tartózkodás időtartama – az őrzésbiztonsági szempontok figyelembevételével – megosztva is biztosítható.

22. Az idegenrendészeti eljárásban elrendelt őrizet végrehajtásának egészségügyi szabályai

120. Az őrzött szállásokra vonatkozó egészségügyi, pszichológiai, közegészségügyi és munkaegészségügyi szabályok, előírások betartását az őrzött szállást működtető rendőri szerv egészségügyi szakszolgálata, valamint a Rendőrség közegészségügyi-járványügyi főfelügyelője és a Rendőrség munkavédelmi főfelügyelője rendszeresen ellenőrzi.

121.55 Az őrzött szállás objektumában az egészségügyi, közegészségügyi-járványügyi és munkavédelmi szabályok betartását, valamint az azokkal kapcsolatos dokumentációkat az őrzött szállást működtető rendőri szerv egészségügyi szakszolgálatának orvosa, a közegészségügyi-járványügyi, illetve a munkavédelmi felügyelője rendszeresen – de legalább negyedévente egyszer – ellenőrzi, az ORFK Személyügyi Főigazgatóság Egészségügyi Szakirányító és Hatósági Főosztály vezetője, a Rendőrség közegészségügyi-járványügyi főfelügyelője és a Rendőrség munkavédelmi főfelügyelője pedig soron kívül ellenőrizheti.

122. Az őrzött szállást működtető rendőri szerv egészségügyi szakszolgálata felelős az életkor meghatározásával kapcsolatos tevékenység ellátásáért.

123. Az őrzött szálláson elhelyezett őrizetes egészségi állapotának megfelelő gyógyító-megelőző ellátását az őrzött szálláson, amennyiben ez nem lehetséges – az illetékes orvos írásos beutalása alapján – a területileg és szakmailag illetékes szakintézetben vagy fekvőbeteg intézetben kell végrehajtani.
124.56 Az őrzött szálláson elhelyezett őrizetesek egészségügyi ellátását elsősorban rendőrségi állományban lévő orvos vagy az ellátással megbízott személy (háziorvosi ügyeleti szolgálat, szerződéses külső orvos) biztosításával kell megoldani. Az őrzött szállás egészségügyi ellátásának közvetlen szakmai felügyeletét az RRI, illetve a vármegyei rendőr-főkapitányság vezető főorvosa végzi.
125.57 Az őrzött szálláson elhelyezett őrizetesek sürgősségi orvosi ellátását a vármegyei rendőr-főkapitányság vagy az RRI orvosa, szerződéses külső orvos, továbbá megállapodás alapján az őrzött szállás székhelye szerint illetékes háziorvosi ügyeleti szolgálat vagy szerződés alapján más egészségügyi szolgáltató biztosítja.
126.58 Az egészségügyi panasszal jelentkezőket az egészségügyi segédelőadó(k), egészségügyi asszisztens(ek) a szakismeretének megfelelő szinten, a tőle elvárható módon köteles ellátni. Az egészségügyi segédelőadó(k), egészségügyi asszisztens(ek) rendszeres egészségügyi képzéséért, szakmai tájékoztatásáért a vármegyei rendőr-főkapitányság, illetve az RRI vezető orvosa a felelős. Az őrzött szállás szolgálatban lévő állománya az arra rászorulót köteles elsősegélyben részesíteni.

127. Az őrizetesek egészségügyi alapellátását a napirendben megjelölt és kifüggesztett orvosi rendelési időben kell végrehajtani.
128.59 Sürgősségi ellátás során, szükséges esetben a szolgálatparancsnok köteles azonnal értesíteni az Országos Mentőszolgálat legközelebbi kirendeltségét.

129. Az őrzött szállásokon – figyelemmel a befogadóképességre, az őrizetesek szintenkénti elhelyezésére, valamint a nemenkénti elkülönítésre – 50 fő őrizetesre 1 darab II. kategóriájú elsősegély-felszerelést kell biztosítani.
130.60 A járványveszélyről vagy annak gyanújáról az egészségügyi segédelőadó(k), egészségügyi asszisztens(ek) vagy a további hatósági intézkedés megtétele céljából a szolgálatparancsnok köteles azonnal értesíteni a rendőrorvosi szolgálatot és a Rendőrség közegészségügyi-járványügyi főfelügyelőjét, valamint köteles megtenni a járvány kialakulását megelőző, részére meghatározott óvintézkedéseket.

131. Az őrizetesek részére történő gyógyszerrendelésről, valamint az őrizetesek számára esetileg kiadott gyógyszerekről és a gyógyszeradagolásról a 27. és 28. mellékletekben meghatározottak szerinti nyilvántartást kell vezetni.
132.61 Az egészségügyi segédelőadó(k), egészségügyi asszisztens(ek) köteles végezni a beteg részére kiírt, az őrzött szálláson tárolt gyógyszerek beteglapon történő nyilvántartását és kiadását, valamint ellenőrizni azok betegek által történő bevételét.
133.62 Az őrizetes elhalálozása esetén az egészségügyi segédelőadó(k), egészségügyi asszisztens(ek) vagy a szolgálatparancsnok köteles azonnal értesíteni a vármegyei rendőr-főkapitányság, illetve az RRI orvosát.
134.63 Az őrzött szállás orvosi rendelőjét – az egészségügyi feladat ellátásával megbízott személy távollétében – zárva kell tartani. Az egészségügyi segédelőadó(k), egészségügyi asszisztens(ek) felelős az őrzött szállás orvosi rendelőjének rendjéért, az ott elhelyezett berendezések, eszközök állapotáért.
135.64 Az egészségügyi segédelőadó(k), egészségügyi asszisztens(ek) felelős a befogadási és betegellátási (esemény) napló, a betegek egészségügyi kartonjai, valamint a közegészségügyi-ellenőrző napló vezetéséért. Az őrzött szállás orvosi rendelőjében lévő gyógyszereket elzártan kell tartani, azok bevételezéséről és kiadásáról készült nyilvántartás vezetése az egészségügyi segédelőadó(k), egészségügyi asszisztens(ek) kötelessége.

23. Az őrzött szállás egészségügyi, közegészségügyi ellenőrzése
136.65 Az őrzött szállás egészségügyi, közegészségügyi rendjének ellenőrzését az egészségügyi segédelőadó(k), egészségügyi asszisztens(ek) heti rendszerességgel vagy szükség szerint gyakrabban végzi.

137. Az ellenőrzés tapasztalatait az őrzött szállás egészségügyi ellenőrzési naplójában kell rögzíteni. Az ellenőrzési naplóba tett feljegyzéseket az őrzött szállás vezetője hetente köteles ellenőrizni és ezt aláírásával tanúsítani.

138. Az őrzött szállás egészségügyi, közegészségügyi ellenőrzése kiterjed:
a) a fürdők, WC-k, vizesblokkok takarítására, a fertőtlenítésre, a kézmosók mellett kihelyezett fertőtlenítő adagolók rendeltetésszerű használatára, feltöltöttségére;
b) a közös helyiségek rendjére, az esetleges ételmaradékokra;
c)66 a hálókörletek megtekintésekor az ágyak megfelelő rendben tartására, a helyiségek tisztaságára, szellőzöttségére;
d) a fertőtlenítőszerek, takarítószerek rendeltetésszerű használatára és az őrizetesek számára takarítás céljára történő kiadására, felhasználására;
e) az őrizetesek körében észlelt bármilyen testi betegség tünetének jelentkezésére (pl. köhögés, hasmenés, vakaródzás, bőrkiütések, bőrelváltozások), amelyeket az orvosnak soron kívül jelenteni kell.

139. Az őrzött szálláson romlandó élelmiszer tárolását azonnal jelenteni kell az őrzött szállás vezetőjének, aki köteles gondoskodni annak eltávolításáról.

24. Az őrzött szállás állománya egészségügyi ellátásának szabályai

140. A más szervezeti elem állományából az őrzött szállás állományába áthelyezett vagy vezényelt személyeknek az őrzött szállás állományába kerülése előtti orvosi vizsgálata kötelező.

141. Az őrzött szállás állományának egészségügyi védelme érdekében évente – vagy az orvos javaslatára gyakrabban – nagylaboratóriumi vér- és vizeletvizsgálatok végezhetők. Egészségügyi panaszok vagy tünetek jelentkezése esetén az őrzött szállás állományának tagja azonnal köteles az orvosnál vizsgálatra jelentkezni.

142. Az őrzött szállás állományából megbetegedett személynek gyógyulása után, a munkába lépés előtt kötelező kontrollvizsgálaton kell részt vennie.

143. Az őrzött szállás állományának, valamint az őrzött szállásra megerősítőként vezényelt állomány védőoltása a Rendőrség Védőoltási Szabályzatában meghatározottak szerint történik.

144. Az őrzött szállás állománya részére az orvos félévente, illetve rendkívüli események után azonnal egészségügyi felvilágosítást és a szezonális betegségekre vonatkozó továbbképzéseket tart.

145. Az elvégzett orvosi vizsgálatok, valamint az előforduló fertőzések és fertőző megbetegedések nyomon követése és egységes értékelése érdekében az ellátó orvos – a 29. és 30. mellékletekben előírtak szerint – a közegészségügyi eseményeket tartalmazó jelentésekről nyilvántartást, valamint a hatósági orvosi vizsgálatokról naplót vezet.

146. Az ellátó orvos a befogadó orvosi vizsgálat, valamint az egészségügyi ellátás során diagnosztizált fertőző megbetegedést, illetve annak megalapozott gyanúját a Rendőrség közegészségügyi-járványügyi főfelügyelőjének köteles írásban (30. melléklet), indokolt esetben szóban is jelenteni. Ezzel egyidejűleg – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak – az illetékes egészségügyi államigazgatási szerv felé az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvény szerinti értesítési kötelezettséget a fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló EMMI rendeletben meghatározott bejelentőlapon kell teljesíteni.

147. Az AIDS elleni védekezés, a megelőzés és a fertőzésveszély elhárítása érdekében szükséges egészségügyi egységfelszereléssel kapcsolatos részletszabályokat a rendőrségi fogdák, az őrzött szállások és a határrendészeti kirendeltségek előállító helyiségeinek AIDS ellen védő egységfelszereléssel történő ellátásáról szóló ORFK utasítás határozza meg.

148. Karantén elrendelése esetén az őrzött szállás elhagyásának rendjét mind a személyi állomány, mind az őrizetesek tekintetében a rendőrségi orvos határozza meg.

149. A karantén elrendelése indokoltságának megállapítása érdekében az orvos tájékoztatja az őrzött szállást működtető rendőri szerv egészségügyi szakszolgálatának vezetőjét és a Rendőrség közegészségügyi-járványügyi főfelügyelőjét.

25. Az őrzött szállás egészségügyi ellátásában részt vevők feladatai

150. Az orvos által meghatározott közegészségügyi, járványügyi és higiénés feladatok végrehajtatásáért és érvényre juttatásáért az őrzött szállás vezetője a felelős.

151. A pszichológiai szakterület munkatársai közreműködnek az őrizetesek mentálhigiénés ellátásában.
152.67 Az őrzött szállás egészségügyi biztosítása érdekében a vármegyei rendőr-főkapitányság, illetve az RRI orvosa kapcsolatot tart a területi egészségügyi intézmények vezetőivel, a területileg illetékes Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervével és az Országos Mentőszolgálat helyi szerveivel.

IX. FEJEZET
AZ ŐRZÖTT SZÁLLÁSON KÍVÜLI KÍSÉRÉS, ŐRZÉS

153. Az őrzött szállás vezetője gondoskodik az őrizetes jogainak gyakorlása, kötelezettségének teljesítése vagy valamely eljárási cselekménynek az őrizetes jelenlétében történő foganatosítása érdekében az őrizetesnek a bíróságra, külképviseletre, egészségügyi vizsgálatra történő szállítása, valamint az egészségügyi intézményben történő fekvőbeteg ellátása és szabad levegőn tartózkodása során a biztonságos védelem, ellenőrzés, illetőleg őrzött szálláson kívüli őrzés megszervezéséről és végrehajtásáról.

154. Az őrzött szálláson kívüli őrzés megszervezése során az őrzött szállás vezetője biztosítja az őrizetes állandó ellenőrzését, az ellátás tekintetében a napirendre és az étkeztetésre vonatkozó szabályok érvényesülését, továbbá azt, hogy az őrizetes és a kísérő őrök szükségleteinek elvégzése ne veszélyeztesse az őrzés biztonságát, okot adva rendkívüli esemény (különösenszökés) bekövetkezésére.
155.68 Az őrzött szálláson kívüli őrzés során a kísérő őr állandó kapcsolatot tart fenn az őrzött szállás szolgálatparancsnokával.

156. A kísérést végrehajtó állománynak részletes eligazítást kell tartani az átkísérési utasításokon szereplő kísért személyekről (név, állampolgárság, egészségügyi állapot, várható viselkedés, korábban felmerült problémák), az átkísérés, a szállítás helyéről, időpontjáról, útvonaláról, a végrehajtandó feladatokról, kötelmeiről, felszereléséről, a biztonsági rendszabályokról, a rendkívüli esemény bekövetkezése esetén követendő eljárási rendről.

157. A kísérés megkezdése előtt az őrizetes ruházatát át kell vizsgálni.
158.69 Az őrizetest a kísérés megkezdése előtt – ha a kísért személy veszélyessége vagy a szállítás, továbbá a kísérés útvonalának speciális területi védettségi szintű körülményeiből adódó biztonsági kockázat indokolja – a kísérést végző őr bilincseli meg. Amennyiben indokolt a kísérés közben bilincs alkalmazása, úgy a kényszerítő eszköz alkalmazását a fegyveres biztonsági őr is végrehajthatja.
159.70 A nem gépjárművel végzett, valamint a nem speciálisan kényszerszállítási feladatok ellátására kialakított gépjárművel történő szállítás, kísérés esetén – amennyiben bilincselés alkalmazása szükséges és arányos – az őrizetes kezeit hátul, a kényszerszállítóval végzett szállítás esetén elöl kell összebilincselni. A szállítási és a kísérési feladatok ellátására vezetőszíjas bilincs is alkalmazható.

160. A bilincset úgy kell felhelyezni, hogy sérülést ne okozzon, ugyanakkor a bilincselés elérje célját, a megbilincselt személy kezét ne tudja a bilincsből kihúzni.

161. A bilincset el kell távolítani:
a) ha a bíróság a tárgyaláson, illetve a bíróság vagy az ügyész a meghallgatáson azt elrendeli;
b) ha kényszerítő eszköz használata vagy baleset során keletkezett sérülés másként nem látható el, és az őrizetes orvosi ellátása azt indokolttá teszi;
c) ha az orvosszakértői vizsgálat másként nem végezhető el.

162. A bilincs levételére vonatkozó szóbeli felszólítást követően a kísérő őr tájékoztatja a hatóság képviselőjét a kísérést elrendelő parancsnok által készített utasításban foglaltakról, amely tartalmazza az őrizetes őrzésével kapcsolatos információkat (pl. előzőleg már megszökött, szökést kísérelt meg, támadást hajtott végre). A tájékoztatást követően, a bilincs levételére szóló utasítást a hatóság tagjával feljegyezteti az átkísérési utasításra. Ennek megtörténte után lehet az őrizetesről levenni a bilincset. A kísérő őr a bilincselés szüneteltetésének ideje alatt köteles az őrzésre fokozott figyelmet fordítani és mindent megtenni annak érdekében, hogy szökés, támadás ne következhessen be.
163.71 A kísérés során a kísérő őrnek tilos a kísért személyt a meghatározott helyen kívül más helyre kísérni, az őrizetessel magánjellegű beszélgetést és minden olyan tevékenységet folytatni, amely a figyelmét az őrizetes biztonságos őrzésétől elvonja.
164.72 Az őrizetes szállítását elsősorban az erre a célra rendszeresített kényszerszállító gépjárművel, mentőautóval – őrzés mellett – kell végrehajtani. Ennek hiányában olyan szolgálati gépkocsi vehető igénybe, amellyel a kísérő őrök állandó rádiókapcsolatot tudnak tartani az őrzött szállás szolgálatparancsnokával.

165. A szállítást végrehajtó állomány részére a kísérésre vonatkozó szabályok alapján eligazítást kell tartani, kiegészítve a gépjármű használatára vonatkozó rendelkezésekkel. A szállítást végrehajtók részére az eligazítást egy példányban, írott formában is át kell adni, amelyen az eligazítás végrehajtását mind az eligazítást tartó, mind a szállítást végrehajtó állomány aláírásával igazolja.

166. A fertőző betegségben szenvedő vagy vélhetően fertőző őrizetest kárpitozott rendőrségi gépjárműben szállítani tilos, ezek a személyek kizárólag erre a célra rendszeresített kényszerszállító vagy az Országos Mentőszolgálat által biztosított gépjárműben szállíthatóak.

167. A nem kényszerszállításra kialakított szolgálati gépkocsiban az őrizetes szállítása során a kísérő őr a gépkocsivezető mögött, a kísért személy a kísérő őr mellett helyezkedik el.

168. Több őrizetes szállítása során az átadásokat-átvételeket úgy kell megszervezni, hogy a szállítás késedelem nélkül folytatható legyen.

169. Ha az őrizetesnek az orvos rendelkezése szerint gyógyszerre van szüksége, annak átvételéről, felhasználásáról a kísérés parancsnoka gondoskodik.

170. Mentőautóval történő szállításkor a kísérő őr úgy helyezkedik el, hogy ne zavarja az esetleges egészségügyi ellátást, ugyanakkor meg tudja akadályozni rendkívüli esemény bekövetkezését.

171. A szállítás során szükségessé váló pihenőre rendőrségi objektumban kerülhet sor. A pihenő idejére az őrizetest lehetőség szerint az előállító helyiségben kell elhelyezni.

172. Az őrizetes – a kísérés parancsnokának engedélyével – őr kíséretében mehet szükségletei végzésére. Az illemhely használatát megelőzően az őr köteles ellenőrizni, hogy a helyiségben az őrizetes nem juthat-e támadásra alkalmas eszközhöz, illetve fennáll-e a szökés lehetősége. Amennyiben a kísérő őr támadásra alkalmas eszközt talál, azt eltávolítja, illetve a szökés lehetőségét elhárítja.

173. Az illemhely használata során az őr – az emberi méltóság tiszteletben tartása mellett – megakadályozza az illemhely ajtajának becsukását, és figyelemmel kíséri az őrizetes viselkedését. Az illemhely használata után az őr meggyőződik arról, hogy a kísért személy nem vett-e magához, vagy nem hagyott-e hátra bármilyen, az őrzésbiztonságot veszélyeztető tárgyat.

X. FEJEZET
A FOGVATARTÁS MEGSZÜNTETÉSE, AZ ŐRIZETESEK ELBOCSÁTÁSA
174.73 Az őrzött szállásról az őrizetes – az IRM rendelet 24. §-ában foglaltak fennállása esetén – az őrizetet megszüntető döntés és a szabadlábra helyezési rendelvény (31. melléklet), továbbá az őrzött szállás nyilvántartásában szereplő személyazonosító adatainak (személyi adatok és fénykép) ellenőrzését követően szabadítható.

175. Az őrizetes szabadítása során a szabadítási feladatokat végrehajtó hivatásos állományú az őrizetet megszüntető végzés és a szabadító rendelvény meglétét – a személyeknek az objektum elhagyását megelőzően – minden esetben ellenőrzi, valamint a rendelkezésre álló személyes adatok és a fényképes nyilvántartás alapján személyazonosítást hajt végre.
176.74 A fogvatartás megszüntetése előtt kötelező az őrizetesek egészségügyi vizsgálata. Ennek keretében kitoloncolás végrehajtásánál kötelezően orvos, míg minden más esetben legalább az egészségügyi segédelőadó(k), egészségügyi asszisztens(ek) ismételten rögzíti a személyeken fellelhető külsérelmi nyomokat, illetőleg azok hiányát, általános egészségügyi állapotát és testtömegét az egészségügyi törzslapon (17. melléklet).

177. Az őrzött szállásról történő szabadításkor a letéti tárgyak meglétét az őrizetes jelenlétében ellenőrizni, ennek tényét az értékjegyzőkönyvön rögzíteni kell, és amennyiben kitoloncolásra kerül sor, azok az őrizetes részére kizárólag a kitoloncolás befejezésével vagy más hatóság részére adhatók át.

178. A bíróság által megszüntetett őrizet esetén a szabadítottat, letétben lévő tárgyai és pénze átvétele, továbbá a részére kiadott felszerelési tárgyak visszavételezése érdekében – kifejezett kérésére, lehetőség szerint más őrizetesektől elkülönítve – vissza kell szállítani az őrzött szállás épületéig.

179. Az őrizetes őrzött szálláson felmerült – az IRM rendelet 25. §-ában felsorolt – költségeiről költségjegyzék (32. melléklet) készül. Amennyiben az őrizetes a felmerült költségeit nem tudja kifizetni, az őrzött szállás a költségjegyzéket, illetve a számla egy példányát – az őrizetes más őrzött szállásra történő áthelyezésével egyidejűleg, a végleges szabadlábra helyezést megelőzően – haladéktalanul, elektronikus úton és eredetben köteles megküldeni az őrizetet elrendelő hatóság részére.

XI. FEJEZET
ELJÁRÁS RENDKÍVÜLI ESEMÉNY ESETÉN

26. A rendkívüli eseményekkel kapcsolatos általános előírások
180.75 Az őrzött szálláson vagy a szállítás során bekövetkező rendkívüli események megelőzésére, felszámolására vonatkozó előírásokat az őrzött szállás vezetője köteles az EIT-ben rögzíteni. Szükség esetén az őrzött szállás vezetője, helyettese – vagy amennyiben a késedelem veszélyt jelent az őrizetesekre vagy az őrzésbiztonságra – a szolgálatparancsnok biztonsági elkülönítést rendelhet el.

181. Az őrzött szállás vezetője az őrzött szálláson bekövetkezett rendkívüli eseményekről – az egyes eseményekkel kapcsolatos parancsnoki kivizsgálások szempontrendszeréről és jelentési rendjéről szóló ORFK utasításban meghatározottakon túl – haladéktalanul jelentést tesz a fogvatartás törvényességi felügyeletét ellátó ügyésznek.

182. Az őrzött szálláson az ügyész által végrehajtott ellenőrzésekről ügyészi naplót (33. melléklet) kell vezetni.

27. Eljárás a szállítás közbeni szökés esetén
183.76 A kísérés parancsnoka, ha az őrizetes szállítás közben szökést kísérel meg, azonnal köteles intézkedni annak megakadályozására. Amennyiben az elfogásra tett intézkedés nem vezetett eredményre, a kísérés parancsnoka köteles haladéktalanul értesíteni a legközelebbi rendőri szervet az őrizetes elfogása érdekében, illetve haladéktalanul jelenti az őrzött szállás szolgálatparancsnokának, aki az EIT-ben foglaltaknak megfelelően köteles eljárni.

28. Eljárás a szállító gépjármű üzemképtelenné válása és közlekedési baleset esetén

184. A szállító gépjármű üzemképtelenné válásáról a szállítás vezetője haladéktalanul jelentést tesz az útba indítónak, aki az EIT-ben foglaltaknak megfelelően köteles eljárni.

185. A kísérők és a szállított személyek az üzemképtelen vagy sérült gépjárműből csak az életük és testi épségük megóvása, balesetet szenvedettek ellátása érdekében, közlekedésrendészeti okból szállhatnak ki, valamint akkor, ha a továbbszállításra alkalmas szolgálati gépjármű megérkezett.

186. Ha az őrizetes sérülése a helyszínen nem látható el, az útba indító köteles megszervezni a sérült személy egészségügyi intézménybe történő szállítását.

XII. FEJEZET
AZ ŐRZÖTT SZÁLLÁS ELLENŐRZÉSE

187. Az őrzött szállás ellenőrzése lehet:
a) általános, amely kiterjed az őrzésbiztonság minden elemére;
b) részleges, amely csak az egyes szakterületek vizsgálatát foglalja magában.

188. A Rendőrség részéről általános ellenőrzésre jogosult:
a) az országos rendőrfőkapitány és helyettesei, valamint az általuk megbízott személy;
b)77 az őrzött szállások székhelye szerint illetékes vármegyei rendőrfőkapitány, az RRI igazgatója, valamint helyetteseik;
c)78 a vármegyei határrendészeti szolgálati ág vezetője és helyettese;
d) akit e célból nyílt paranccsal vagy megbízólevéllel láttak el;
e) akit erre az Ellenőrzési Szabályzat, illetve más belső rendelkezés felhatalmaz.
189.79 Az őrzött szállás részleges ellenőrzésére az őrzött szállások székhelye szerint illetékes vármegyei rendőrfőkapitány, az RRI igazgatója, valamint helyetteseik, továbbá ezek megbízottjai jogosultak. A fegyveres biztonsági őrség ellenőrzésére az Országos Rendőr-főkapitányság saját szervezetében létrehozott fegyveres biztonsági őrség tevékenységéről szóló ORFK utasítást kell alkalmazni.
190.80 Az őrzött szállások székhelye szerint illetékes vármegyei rendőr-főkapitányságok, az RRI vezetői (vagy a helyetteseik) havonta, a határrendészeti szolgálati ág illetékes vezetője hetente intézkednek az őrzött szálláson ellenőrzés végrehajtására. Az ellenőrzést egyenlő arányban, hivatali munkaidőben, munkaszüneti napon és éjszaka kell végrehajtani. Az őrzött szálláson végrehajtandó ellenőrzési feladatokat a 34. melléklet tartalmazza.

191. Az őrzött szállás őrizetesek által lakott hálókörleteinek ellenőrzése az éjszakai pihenőidő kezdete és az ébresztő között csak különösen indokolt esetben hajtható végre.
192.81 Az őrzött szállás szolgálatparancsnoka köteles hetente legalább egy alkalommal az őrzött szállás összes helyiségét átvizsgálni, a biztonsági berendezéseket, az őrök ruházatát, felszerelését, a szolgálat ellátását, az okmányok vezetését, az őrizetesekkel való bánásmódot átfogó módon ellenőrizni.
193.82 Az őrzött szállás, ezen belül a lakótér ellenőrzése kiterjed a nyílászárók, az ajtók, ablakok, rácsozatok és azok zár- és tartószerkezeteinek előírás szerinti állapotára, a falakon észlelt esetleges elváltozásokra, vakolatbontásra, más rongálásra, a lakótérben elhelyezett és az őrizeteseknél tartható használati tárgyakra. A helyiségek ellenőrzése kiterjed az őrzésbiztonságot, az őrzött szállás rendjét veszélyeztető, a megszokottól eltérő változások feltárására, az őrzött szálláson nem tartható vagy tárolható tárgyak felkutatására, azonnali eltávolítására. A lakótér ellenőrzését naponta legalább egy alkalommal végre kell hajtani.
194.83 A lakótérben végzett szakirányú ellenőrzéshez az ellenőrzést végző védelme érdekében az őrzött szállás vezetője vagy a szolgálatparancsnok kísérő őrt biztosít.

195. A szolgálat ellátásáról és az őrizetesekről tájékoztatás csak az ellenőrzést végző jogosultságának megfelelően adható.

196. Az őrzött szállás ellenőrzésére feljogosított és végrehajtó személy jogosult az ellenőrzés tényét, irányultságát, megállapításait, a megtett és szükséges intézkedéseket bejegyezni az Ellenőrzési Szabályzat szerinti ellenőrzési naplóba, olyan részletességgel, hogy a végrehajtandó intézkedésekhez kellő információt szolgáltasson. Az ellenőrzésről készült feljegyzést az Ellenőrzési Szabályzatában foglaltak szerint kell kezelni.

XIII. FEJEZET
AZ ŐRIZETES ADATAINAK NYILVÁNTARTÁSA

197. Az őrzött szállás az őrizetes adatairól nyilvántartást vezet.

198. A befogadást követően őrizetesenként elkülönítve nyilván kell tartani:
a) az őrizetes személyazonosító adatait (családi és utónév, születési hely és idő, anyja neve, állampolgárság, lakóhely);
b) az őrizet alapjául szolgáló határozatot, rendelvényt, megjelölve a fogvatartást elrendelő hatóságot;
c) az őrizetet meghosszabbító bíróság megnevezését, az őrizetet meghosszabbító határozat, illetőleg végzés számát;
d) az őrizet kezdő és befejező időpontját, nap és óra megjelöléssel;
e) az őrizetes őrzött szálláson kívüli tartózkodásával, valamint az őrizetes látogatásával kapcsolatos adatokat;
f) az őrizet foganatosításával összefüggő egyéb adatokat;
g) az őrizet megszakításának okát és időtartamát;
h) azt a napot, amelyen az őrizetes engedély nélkül eltávozott;
i) az őrizetes arcfényképét;
j) nyilvántartási számát.

199. A 198. pontban foglaltakon túl elkülönítve kell nyilvántartani az őrizet foganatosításával összefüggő alábbi adatokat:
a) az alkalmazott kényszerítő eszközök;
b) biztonsági intézkedések;
c) kérelmek;
d) panaszok;
e) a befogadáskor készült, valamint a fogvatartás alatt keletkezett, az őrizetes egészségi állapotával kapcsolatos orvosi vélemények, az őrizetes kezelése;
f) költségek;
g) letétbe helyezett tárgyak;
h) a károkozásra vonatkozó adatok.

200. Az őrizet megszűnését követően a fogvatartással kapcsolatban keletkezett iratokat az irattárban kell elhelyezni. Az őrzött szálláson csak a szolgálattal és az őrizetesekkel kapcsolatos ügyiratok tarthatók.

XIV. FEJEZET
PANASZOK, BEADVÁNYOK KEZELÉSE, A JOGORVOSLATI JOG ÉRVÉNYESÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK

201. Az őrizetes által megírt kérelmeket, beadványokat az őrzött szállásokon található, zárt gyűjtődobozokban kell elhelyezni. Az őrzött szállás vezetője vagy a helyettesítésével megbízott személy a gyűjtődobozokat minden munkanapon kiüríti, majd azok tartalmának megismerését követően a kérelmeket elbírálja, vagy az illetékes és hatáskörrel rendelkező hatóságnak továbbítja.

202. Amennyiben az őrizetes a rendőri intézkedés vagy annak elmulasztása miatt panaszt, kérelmet terjeszt elő, arról utólag részére a 35. melléklet szerinti átvételi elismervényt kell adni. Az átvételi elismervény egyik példányát az őrizetesnek kell átadni, egy példányát a beadványhoz kell csatolni.

203. Ha az ügyben nem az őrizetet foganatosító szerv járt el, a panaszt, kérelmet az illetékes és hatáskörrel rendelkező szervnek haladéktalanul továbbítani, egyidejűleg az áttételről az őrizetest értesíteni kell. Az értesítést két példányban kell kitölteni (36. melléklet). Az 1. példányt az őrizetesnek kell átadni, a 2. példányt az őrizetes ügyiratai között kell elhelyezni.

204. Amennyiben az őrzött szállás vezetője számára a beadvány tartalma egyértelműen megállapítható, úgy annak lefordítása nem kötelező. Címzés nélküli panaszok, kérelmek lefordítása – a hatáskörrel rendelkező szerv megállapítása érdekében – kötelező.
XV.84 FEJEZET
A MENEKÜLTÜGYI ŐRZÖTT BEFOGADÓ KÖZPONT ŐRZÉSÉRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

29. A Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ

205. A menekültügyi őrzött befogadó központokra – a Rendőrség menekültügyi őrizettel kapcsolatban jogszabályban rögzített feladataival összefüggésben – az őrzött szállásokra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, a XV–XXII. fejezetben meghatározott eltérésekkel.
206.85 A 3. pont szerinti okmányok elkészítéséért a területileg illetékes vármegyei őrségparancsnok-helyettes felel, amelyek közül az őrségutasítást és az őrutasítást határozattal történő jóváhagyásra fel kell terjeszteni a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettesnek.

207. A biztonsági és őrzésvédelmi berendezések üzemképtelensége esetén a menekültügyi őrzött befogadó központ telephelye vezetőjének értesítése alapján az őrparancsnok haladéktalanul intézkedik az őrség megerősítésére.
207/A.86 A menekültügyi őrzött befogadó központ őrzéssel kapcsolatos feladatainak ellátását
a) az őrzött szállás állománya hajtja végre, ha a menekültügyi őrzött befogadó központ és az őrzött szállás azonos székhelyen működik;
b) külön erre a célra létrehozott osztály jogállású szervezeti elem hajtja végre, ha a menekültügyi őrzött befogadó központ önálló székhelyen működik.
XVI.87 FEJEZET
A MENEKÜLTÜGYI ŐRZÖTT BEFOGADÓ KÖZPONT ŐRZÉSÉRE KIJELÖLT ÁLLOMÁNY

30. Az állomány
208.88 Az önálló székhelyen működő menekültügyi őrzött befogadó központ őrzéssel kapcsolatos feladatot ellátó rendőri állománya:
a) osztály jogállású szervezeti elem vezetője;
b) osztály jogállású szervezeti elem vezetőjének helyettese (kiemelt főreferens);
c) szolgálatparancsnok (őrparancsnok);
d) segédelőadók (őr, kísérő őr);
e) fizikai alkalmazott (fegyveres biztonsági őr);
f) egészségügyi asszisztensek;
g) rendvédelmi igazgatási alkalmazottak.
209.89
31.90 Az önálló székhelyen működő menekültügyi őrzött befogadó központ őrzési feladatait ellátó osztály jogállású rendőrségi szervezeti elem vezetője
210.91 Az önálló székhelyen működő menekültügyi őrzött befogadó központ őrzési feladatait ellátó osztály jogállású rendőrségi szervezeti elem vezetője szolgálati elöljárója és közvetlen vezetője a menekültügyi őrzött befogadó központ őrzéssel kapcsolatos feladatot ellátó teljes személyi állományának.
21192. Az önálló székhelyen működő menekültügyi őrzött befogadó központ őrzési feladatait ellátó osztály jogállású rendőrségi szervezeti elem vezetője felelős
a) a menekültügyi őrzött befogadó központban elhelyezett személyek Rendőrség hatáskörébe tartozó őrzésével kapcsolatos feladatok folyamatos tervezéséért, szervezéséért, irányításáért, a végrehajtás ellenőrzéséért, valamint a feladatok végrehajtása során a törvényesség és a szakmai előírások betartásáért;
b) a beosztott állomány szakirányú felkészítéséért, szakirányú ismereteik szinten tartásáért, folyamatos képzéséért;
c) az őrzési és szállítási feladatok jogszerű és szakszerű végrehajtásáért, a rendszeresített okmányok, nyilvántartások naprakész vezetéséért.
212.93 Az önálló székhelyen működő menekültügyi őrzött befogadó központ őrzési feladatait ellátó osztály jogállású rendőrségi szervezeti elem vezetője
a) a szakmai vezetés és a végrehajtás egységének megteremtésével biztosítja a jogszabályok, valamint közjogi szervezetszabályozó eszközök maradéktalan betartását és következetes érvényesítését;
b) végzi, szervezi, irányítja, felügyeli és ellenőrzi a jogszabályokban, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközökben a menekültügyi őrzött befogadó központtal összefüggésben hatáskörébe utalt feladatokat;
c) köteles ismerni – különösen a fogvatartás rendjét meghatározó – idegenrendészeti jogszabályokat, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközöket;
d) szervezi, ellenőrzi és vezeti az alárendeltségébe tartozó állomány szakmai és szolgálati tevékenységét;
e) ellenőrzi, elemzi és értékeli a feladatok végrehajtását, hatékonyságát és jogszerűségét;
f) az őrizetből megszökött őrizetes körözésének elrendelése érdekében haladéktalanul jelentést tesz a körözés elrendelésére jogosult szervnek;
g) a rendkívüli események megelőzése érdekében folyamatosan figyelemmel kíséri az állomány, valamint az őrizetesek pszichikai helyzetét, folyamatosan kapcsolatot tart a menekültügyi őrzött befogadó központ helyi vezetőjével, és a biztonságos fogvatartásra veszélyes körülményekkel kapcsolatos információk alapján megteszi a szükséges intézkedéseket.
32.94 Az önálló székhelyen működő menekültügyi őrzött befogadó központ őrzési feladatait ellátó osztály jogállású rendőrségi szervezeti elem vezetőjének helyettese
213.95 Az önálló székhelyen működő menekültügyi őrzött befogadó központ őrzési feladatait ellátó osztály jogállású rendőrségi szervezeti elem vezetőjének helyettese feladatát az osztály vezetőjének alárendeltségében látja el. Elöljárója a menekültügyi őrzött befogadó központ rendőrségi állományának, aki
a) végzi, szervezi, irányítja, felügyeli és ellenőrzi a jogszabályokban, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközökben a hatáskörébe utalt feladatokat;
b) köteles ismerni – különösen a fogvatartás rendjét meghatározó – idegenrendészeti jogszabályokat, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközöket;
c) szervezi, ellenőrzi és vezeti az alárendeltségébe tartozó állomány szakmai és szolgálati tevékenységét;
d) ellenőrzi, elemzi és értékeli a feladatok végrehajtását, hatékonyságát és jogszerűségét;
e)96 a rendkívüli események megelőzése érdekében folyamatosan figyelemmel kíséri az állomány, valamint az őrizetesek pszichikai helyzetét, a feszültség növekedése esetén azt jelenti az önálló székhelyen működő menekültügyi őrzött befogadó központ őrzési feladatait ellátó osztály jogállású rendőrségi szervezeti elem vezetőjének;
f)97 távollét vagy akadályoztatás esetén végrehajtja az önálló székhelyen működő menekültügyi őrzött befogadó központ őrzési feladatait ellátó osztály jogállású rendőrségi szervezeti elem vezetőjének egyéb feladatait;
g) feladatkörével kapcsolatban végrehajtja a meghatározott dokumentációs feladatokat.
33.98 A menekültügyi őrzött befogadó központ szolgálatparancsnoka
21499. A menekültügyi őrzött befogadó központ szolgálatparancsnoka feladatát az önálló székhelyen működő menekültügyi őrzött befogadó központ őrzési feladatait ellátó osztály jogállású rendőrségi szervezeti elem vezetőjének alárendeltségében látja el. Elöljárója a menekültügyi őrzött befogadó központ szolgálatba vezényelt állományának.
215.100 A menekültügyi őrzött befogadó központ szolgálatparancsnoka felelős a feladatkörébe tartozó, az őrizetesek jogszabályokban meghatározott jogainak és kötelezettségeinek érvényre juttatásáért, a szolgálat időtartama alatt a szolgálati feladatokat ellátó állomány tevékenységének jog- és szakszerűségéért.
216.101 A menekültügyi őrzött befogadó központ szolgálatparancsnoka a Rendőrség jogszabályban meghatározott feladat- és hatáskörének megfelelően ellátja a 49. pontban meghatározott feladatokat.

34. A segédelőadók és a fegyveres biztonsági őrök
217.102 A segédelőadók és a fegyveres biztonsági őrök a menekültügyi őrzött befogadó központban a szolgálatparancsnok közvetlen alárendeltségében őr és kísérő őri feladatokat látnak el.

218. A segédelőadó felelős a menekültügyi őrzött befogadó központban szükségessé váló kísérések során a szállítás rendjének betartásáért, az őrizetes részére a jogszabályban meghatározott jogok biztosításáért.

219. A menekültügyi őrzött befogadó központ segédelőadója a Rendőrség jogszabályban meghatározott feladat- és hatáskörének megfelelően ellátja a 39. pontban meghatározott feladatokat.

220. A fegyveres biztonsági őr a Rendőrség jogszabályban meghatározott feladat- és hatáskörének megfelelően ellátja a 40. pontban meghatározott feladatokat. A fegyveres biztonsági őr felelős a részére meghatározott őrzési, kísérési feladatok végrehajtásáért.
35.103 Az egészségügyi segédelőadó(k), egészségügyi asszisztens(ek)
221.104 A menekültügyi őrzött befogadó központban az egészségügyi segédelőadó(k), egészségügyi asszisztens(ek):
a) részt vesz az őrizetesek egészségügyi befogadásában, továbbá végrehajtja az egészségügyi alapellátást végrehajtó orvos melletti asszisztencia biztosítását, valamint az őrizetesek speciális (szakrendelés) egészségügyi ellátásával kapcsolatos szervezési, koordinálási feladatokat;
b) képzettségének megfelelően elsősegélyt nyújt a menekültügyi őrzött befogadó központban;
c) végrehajtja az őrizetesek részére felírt gyógyszerek kiosztását;
d) felügyeli az egészségügyi vizsgáló helyiség eszközeinek rendeltetésszerű használatát;
e) végrehajtja a gyógyszer és egyéb készletek kezelését, intézkedik azok szükség szerinti pótlására;
f) naprakészen vezeti a menekültügyi őrzött befogadó központban rendszeresített nyilvántartásokat (nyilvántartás a gyógyszerek adagolásáról, jelentés-nyilvántartás közegészségügyi-járványügyi eseményről, a jelentendő fertőzések köre).
36.105 A rendvédelmi igazgatási alkalmazott
222.106 A rendvédelmi igazgatási alkalmazott feladatait az önálló székhelyen működő menekültügyi őrzött befogadó központ őrzési feladatait ellátó osztály jogállású rendőrségi szervezeti elem vezetőjének közvetlen alárendeltségében látja el.

XVII. FEJEZET
A SZOLGÁLATIRÁNYÍTÁS, A SZOLGÁLATBA LÉPÉS, AZ ELIGAZÍTÁS ÉS A SZOLGÁLAT ELLÁTÁSÁNAK
RENDJE A MENEKÜLTÜGYI ŐRZÖTT BEFOGADÓ KÖZPONTOKBAN

37. Szolgálatirányítás, szolgálatba lépés
223.107 Szolgálatparancsnoki feladatokat az önálló székhelyen működő menekültügyi őrzött befogadó központ őrzési feladatait ellátó osztály jogállású rendőrségi szervezeti elem állományából a kijelölt, felkészített személy láthat el, aki egyben ellátja a fegyveres biztonsági őrökkel kapcsolatos őrparancsnoki feladatokat is.

224. A menekültügyi őrzött befogadó központban az 52. pontban foglaltaktól eltérően a szolgálat átadása-átvétele nem terjed ki az 52. pont c) és e) alpontjaiban szereplő tárgykörökre.

38. A szolgálatellátás rendje

225. Az őrizetesek borotválkozása idején a tisztálkodó helyiség biztosítása a menekültügyi őrzött befogadó központ vezetőjének előzetes kérésére történik.

226. A biztonsági elkülönítés befejezését követő jelentéstételi kötelezettség teljesítésére, valamint az orvosi vizsgálatra, e vizsgálat eredményeinek dokumentálására az 56. pontban foglaltak az irányadók.

227. A menekültügyi őrzött befogadó központban elhelyezett őrizetesek szállítását átkísérési utasítás alapján az erre kijelölt járművel kísérő őrök hajtják végre.

228. A fegyveres biztonsági őr a menekültügyi őrzött befogadó központba történő be-, illetve kiléptetést az objektumra vonatkozó szabályok alapján végzi, amelyet rögzíteni kell az őrutasításban.

XVIII. FEJEZET
A MENEKÜLTÜGYI ŐRZÖTT BEFOGADÓ KÖZPONTON KÍVÜLI KÍSÉRÉS, ŐRZÉS
229.108 Az önálló székhelyen működő menekültügyi őrzött befogadó központ őrzési feladatait ellátó osztály jogállású rendőrségi szervezeti elem vezetője gondoskodik valamely eljárási cselekménynek az őrizetes jelenlétében történő foganatosítása érdekében az őrizetesnek a bíróságra, külképviseletre, egészségügyi vizsgálatra történő szállítása, valamint az egészségügyi intézményben történő fekvőbeteg ellátása és szabad levegőn tartózkodása során a biztonságos védelem, ellenőrzés, illetőleg a menekültügyi őrzött befogadó központon kívüli őrzés megszervezéséről és végrehajtásáról.
230.109 A menekültügyi őrzött befogadó központon kívüli őrzés megszervezése során az önálló székhelyen működő menekültügyi őrzött befogadó központ őrzési feladatait ellátó osztály jogállású rendőrségi szervezeti elem vezetője biztosítja az őrizetes állandó őrzését és azt, hogy az őrizetes és a kísérő őrök szükségleteinek elvégzése ne veszélyeztesse az őrzés biztonságát, lehetőséget adva rendkívüli esemény (különösenszökés) bekövetkezésére.
231110

XIX. FEJEZET
ELJÁRÁS A MENEKÜLTÜGYI ŐRZÖTT BEFOGADÓ KÖZPONTBAN BEKÖVETKEZETT RENDKÍVÜLI ESEMÉNY ESETÉN
232.111 A menekültügyi őrzött befogadó központban vagy a szállítás során bekövetkező rendkívüli események megelőzésére, felszámolására vonatkozó előírásokat az EIT-ben kell rögzíteni, amelynek elkészítése, illetve aktualizálása érdekében az önálló székhelyen működő menekültügyi őrzött befogadó központ őrzési feladatait ellátó osztály jogállású rendőrségi szervezeti elem vagy az őrzött szállás vezetője a napi együttműködés keretében felveszi a kapcsolatot a menekültügyi őrzött befogadó központ telephelyének vezetőjével. Az önálló székhelyen működő menekültügyi őrzött befogadó központ őrzési feladatait ellátó osztály jogállású rendőrségi szervezeti elem vagy az őrzött szállás vezetője vagy – ha a késedelem veszélyt jelent az őrizetesekre vagy az őrzésbiztonságra – szükség esetén a szolgálatparancsnok biztonsági elkülönítést rendelhet el.
233.112 Az önálló székhelyen működő menekültügyi őrzött befogadó központ őrzési feladatait ellátó osztály jogállású rendőrségi szervezeti elem vezetője a rendkívüli eseményekről – az egyes eseményekkel kapcsolatos parancsnoki kivizsgálások szempontrendszeréről és jelentési rendjéről szóló ORFK utasításban meghatározottak szerint – jelentést tesz.

XX. FEJEZET
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
234.113 A fogvatartási helyek székhelye szerint illetékes vármegyei rendőr-főkapitányságok, illetve az RRI vezetői intézkednek az őrzésbiztonság személyi és tárgyi feltételeinek – különösen a megfelelő létszámú és felkészültségű őri, kísérő őri, közalkalmazotti és rendvédelmi igazgatási alkalmazotti állomány, a berendezések, a felszerelések és a technikai eszközök – biztosítására.

235.114 Az RRI rendészeti igazgató-helyettese és a fogvatartási hely székhelye szerint illetékes rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese intézkedik az őrszolgálati és szolgálati okmányok, nyilvántartások rendszeres felülvizsgálatára, a jogszabályokban, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközökben meghatározottak szerinti gyakorlat folytatására és a fogvatartási hely rendszeres ellenőrzésére.

236.115 A rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes gondoskodik a fogvatartási helyek szolgálatellátásának országos szintű felügyeletéről és szakmai irányításáról. Biztosítja a szolgálatellátással, a rendkívüli eseményekkel kapcsolatos tapasztalatok folyamatos gyűjtését, értékelését, a feltárt hiányosságok megszüntetéséről szakmai irányítási jogkörében eljárva önállóan intézkedik. Az érintett szolgálati ágak, a gazdasági és a humánigazgatási szakszolgálatok véleményének figyelembevételével engedélyezi az őrzött szállások létesítését és megszüntetését.
237.116 Az RRI igazgatója és a fogvatartási helyek székhelye szerint illetékes vármegyei rendőr-főkapitányságok vezetői a tárgyévre vonatkozóan jelentést készítenek az irányításuk alá tartozó rendőri szervek őrzött szállásai, előállító helyiségei aktuális állapotáról, a fogvatartási helyek rendeltetésszerű működéshez szükséges személyi és tárgyi feltételek alakulásáról, a bekövetkezett rendkívüli események összefoglalt adatairól, illetve az események tapasztalatairól. A jelentést – a szolgálati út betartásával – a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettesnek a tárgyévet követő év január 31-éig kell megküldeni.

238. Őrzött szállás építése, illetve azok bármilyen jellegű felújítása, átalakítása esetén a fogvatartásért felelős vezető gondoskodik a közegészségügyi-járványügyi, valamint munkavédelmi szabályok érvényesítéséről.

239. Az őrzött szállások székhelye szerint illetékes gazdasági szerv vezetője határozza meg az őrizetes tartásával összefüggő költségek megállapításának, elszámolásának rendjét. Gondoskodik továbbá az őrzött szállások előírt nyomtatványokkal történő ellátásáról, valamint a kártérítési eljárások kivizsgálására felállított bizottságban – a kár jellegétől függő – szakértelemmel rendelkező ügyintéző jelenlétéről, és kárbiztos kijelöléséről.

240. Az őrzött szállás vezetője kidolgozza az őrizetesek saját költségükön történő vásárlásának részletes szabályait, az őrzött szállás napirendjét, valamint az őrzött szállás EIT-ét.

241. A szerződéses külső orvossal kötött megállapodásban rögzíteni kell az őrzött szállások egészségügyi feladatai biztosítására vonatkozó, az utasításban szereplő rendelkezéseket.

242. A Rendőrség közegészségügyi-járványügyi főfelügyelője és a Rendőrség munkavédelmi főfelügyelője, valamint az őrzött szállást működtető rendőri szervek egészségügyi szakszolgálatai közösen kidolgozzák, és az illetékes szakszemélyzet rendelkezésére bocsátják az őrzött szállások szakterületi ellenőrzésének részletes szempontrendszerét.

243. Az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Határrendészeti Főosztályának vezetője a Fegyveres Biztonsági Őrség parancsnokának közreműködésével kidolgozza az idegenrendészeti és menekültügyi eljárásban elrendelt őrizet végrehajtására rendelt személyi állományra vonatkozó képzés rendszerét, a felkészítés, vizsgáztatás rendjét.

244. Ez az utasítás a közzétételét követő nyolcadik napon lép hatályba.

245.117

1. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz118

Kimutatás

az őrizet végrehajtására kijelölt őrzött szállásokról és menekültügyi őrzött befogadó központokról

1. Győr
9026 Szövetség u. 15–17.
9007 Pf. 6

Központ

BM:

03-21-16-10

Városi:

06-96-417-329

Őrzött szállás

BM:

03-21-84-00, 84-10

Nyilvános:

06-96-510-835

2. Kiskunhalas
6401 Mártírok útja 25.
6401 Pf. 23

Központ

BM:

03-33-32-03

Városi:

06-76-513-356

Őrzött szállás

BM:

03-33-74-00

Működése felfüggesztve

Nyilvános:

06-76-522-944

3. Nyírbátor
4300 Bocskai út 2.
4301 Pf. 29

Központ

BM:

03-32-36-06

Városi:

06-42-524-606

Őrzött szállás

BM:

03-32-71-20

Nyilvános:

06-42-510-568

Menekültügyi őrzött befogadó központ

BM:

03-32-70-80

Városi:

06-42-281-277

4. Budapest
(1185 Budapest, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér)

Központ

BM:

03-1-37-195

Városi:

06-1-290-31-21

Őrzött szállás

BM:

03-1-37-180, 37-185

Nyilvános:

06-1-290-31-21

5. Békéscsaba
5600 Kétegyházi út 10.
5601 Pf. 124

Menekültügyi őrzött befogadó központ

BM:

03-33/26-00
03-33/26-05
03-33/26-10

Működése felfüggesztve

Városi:

06-66/519-830

2. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

ŐRSÉGUTASÍTÁS
Az őrségutasítás tartalmazza:

1. Az őrség:

a) megnevezését;

b) alárendeltségét;

c) létszámát;

d) szervezeti felépítését;

e) szolgálati rendjét (váltások rendjét);

f) feladatát.

2. Az őrzött szállás vezetőjének:

a) feladatát;

b) szolgálati rendjét, idejét;

c) hatáskörét, elöljárói jogát;

d) helyettesítésének rendjét;

e) ügykezelésének, szolgálati nyilvántartásának fokát.

3. Az őrzött szállás és az őrök:

a) felállítási helyét, mozgási körletét;

b) feladatát, különleges feladatát;

c) az összeköttetéseknek, jeleknek, jelzéseknek rendjét;

d) riasztásának rendjét;

e) megerősítését.

4. Az őrhely:

a) megnevezését;

b) helyét;

c) felszerelését;

d) technikai ellátottságát.

5. Jelentőszolgálatra vonatkozó előírásokat.

6. Az őrökre vonatkozó sajátos helyi rendelkezéseket:

a) étkezés;

b) pihentetés;

c) dohányzás;

d) távbeszélő-használat;

e) tisztálkodás, egészségügyi kérdések;

f) egyéb, a helyi sajátosságokra tekintettel indokolt rendelkezések.

7. Riadó vagy rendkívüli esemény során szükséges feladatok és intézkedések rendjét.

8. Az ellenőrzés rendjét, az ellenőrzésre jogosultak körét.

9. Egyéb tárgyköröket, amelyek az őrség, az őrök tevékenységével összefüggnek.

3. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

ŐRUTASÍTÁS
Az őrutasítás tartalmazza:

1. Az őr (őrök):

a) megnevezését;

b) alárendeltségét;

c) szolgálati rendjét (váltás rendjét);

d) feladatát, különleges feladatát;

e) felállítási helyét, mozgási körletét.

2. Az őrhely:

a) megnevezését;

b) helyét;

c) felszerelését;

d) technikai ellátottságát.

3. Az ügykezelés, szolgálati okmányok, nyilvántartások vezetésének fokát.

4. Az őrzött szállás összeköttetésének módját.

5. A riasztás rendjét.

6. A megerősítés rendjét, fokát.

7. A jelentőszolgálatra vonatkozó előírásokat.

8. A vonatkozó sajátos helyi rendelkezéseket:

a) étkezés;

b) pihenés;

c) dohányzás;

d) távbeszélő-használat;

e) tisztálkodás, egészségügyi kérdések;

f) egyéb, a helyi sajátosságokra tekintettel indokolt rendelkezések.

9. Riadó vagy rendkívüli esemény során szükséges feladatok és intézkedések rendjét.

10. Az ellenőrzés rendjét, az ellenőrzésre jogosultak körét.

11. Egyéb tárgyköröket, amelyek az őrség, az őrök tevékenységével összefüggnek.

4. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

ŐRHELYLEÍRÁS
Az őrhelyleírás tartalmazza:

1. Az őrhely:

a) elhelyezését;

b) külső objektumon belüli fekvését;

c) megközelítési lehetőségeit;

d) bejárati részeit, a bejárás módját.

2. A kulcsok kezelésének szabályait.

3. Az őrzött szállás helyiségeinek leírását.

4. A helyiségek használatát, takarítását.

5. Az őrzött szállás berendezéseit:

a) technikai felszereléseket;

b) biztonsági berendezéseket;

c) riasztórendszert;

d) használati tárgyakat;

e) eszközöket.

6. Az őrzött szállás fűtését, csatornázását, világítását:

a) ezek rendszerét;

b) tisztaságát;

c) kezelési szabályait;

d) szellőztetését.

7. Az őrzött szálláson történő mozgás rendjét.

8. Az őrzött szállásra mint őrhelyre vonatkozó sajátos és különleges előírásokat.

5. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

ŐRHELYVÁZLAT
Az őrhelyvázlat tartalmazza:

1. Az őrzött szállás alaprajzát:

a) méretarányosan a helyiségeket, közlekedőfolyosókat, sétaudvart, azok megnevezését;

b) nyílászáró szerkezetek elhelyezését;

c) általában veszélyesnek nyilvánított felszereléseket (cső vagy kábelvezeték, fűtőtestek stb.), berendezéseket.

2. Az őrzés szempontjából fontos, szükséges berendezési, felszerelési tárgyak helyét.

3. Az őrök (őr) felállítási helyét, mozgási körletét.

4. Az összeköttetési jelek, eszközök helyzetét.

5. Riasztási jelzőkészülék, jelzőpontok helyét.

6. Egyéb, az őrzött szállásra vonatkozó sajátos és szükséges adatok feltüntetését.

6. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz119

Az őrzött szállások befogadóképessége

Őrzött szállás helye

Férőhely

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

36 fő

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

178 fő

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

162 fő

Repülőtéri Rendőr Igazgatóság

23 fő

Összesen:

399 fő

7. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz120

Az őrzött szállások illetékessége

Őrzött szállás helye

Illetékesség (vármegye)

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győr-Moson-Sopron,
Komárom-Esztergom, Vas, Zala

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar,
Szabolcs-Szatmár-Bereg

Repülőtéri Rendőr Igazgatóság

Budapest, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Tolna, Veszprém

8. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz121


Befogadó könyv

Sorszám

Lakó-
helyiség száma

Az őrizetes neve, szül. helye, ideje (év, hó, nap), anyja neve, neme, családi állapota, állampolgársága, személyazonosításra alkalmas okmányának megnevezése, száma

Intézkedés alá vont családtagok (neve, tartózkodási helye)

A befogadás alapját képező határozat és rendelvény, az őrizetbe vétel időpontja

Az őrizetet megszüntető hatóság megnevezése, határozatának száma, az őrizet megszüntetése

Megjegyzések (fokozott őrzés, korlátozások, letét sorszáma)

A befogadást végrehajtó aláírása, neve, beosztása, a szabadítást végrehajtó aláírása, neve, beosztása

év

nap

év

nap

9. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz122

10. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz


Átkísérési nyilvántartó könyv

Sorszám

Az őrizetes neve, ügyirat száma

A kiadás kelte

A kiadás oka, jogcíme

Az átkísérés helye

Az átvevő kísérő aláírása

A visszavétel ideje

Visszavevő aláírása

11. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

SZOLGÁLAT ÁTADÁSI-ÁTVÉTELI OKMÁNY
A fogvatartási hely részére nyilvántartási számmal, sorszámozott lapokkal az adott vármegyei rendőr-főkapitányság által elkészített nyilvántartás.
A szolgálat átadási-átvételi okmány tartalmazza:123

1. A szolgálat átadás-átvétel:

a) idejét;

b) tárgyát (az utasítás részletezése alapján);

c) mit, milyen állapotban és szám szerint vettek, illetve adtak át.

2. A szolgálat alatt történt eseményeket:

a) rendkívüli eseményt;

b) az őrzött szállás állagában bekövetkezett károsodásokat;

c) napirendben történt változásokat;

d) ellenőrzéseket, szemléket;

e) szolgálati tevékenységgel kapcsolatos eseményeket, változásokat;

f) folyamatos feladatokat.

3. A megtett intézkedések befejezését vagy azok folytatását, a vonatkozó feladatokat.

4. Minden olyan eseményt, cselekményt, amelyet egyéb más szolgálati okmányban, nyilvántartásban, jelentésben nem rögzítenek.

12. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

……………………………………

Ügyiratszám: ……………/20……

ÁTKÍSÉRÉSI UTASÍTÁS

Felkérem az őrzött szállás vezetőjét, hogy …………………………………………………………………………………

az őrizetben lévő …………………………………………………………………………………………………… (név)

………………………………………………………………………………………………………………… alatti lakost,

(szül. hely, idő) ………………………………………………………………………………………………………………

(anyja neve) …………………………………………………………………………………………………………………

…………………………………………………………………………-ra kísértesse át és vissza.

…………………………………, 20…… év ………………… hó … nap

…………………………………………
elrendelő

Fenti személyt a ……………………………………………………………………… panasz és sérelem nélkül átvettem.

…………………………………, 20…… év ………………… hó … nap

P. H.
…………………………………………
elrendelő

Megjegyzés: ………………………………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………………………………………………

13. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

……………………………………

Ügyiratszám: ……………/20……

RENDELVÉNY
az őrzött szállás ideiglenes elhagyására

Név (leánykori név): …………………………………………………………………………………………………………

Születési helye, ideje: …………………………………………………… Állampolgársága: ………………………………

Állandó lakása: ………………………………………………………………………………………………………………

Az idegenrendészeti eljárásban elrendelt őrizet végrehajtásáról szóló 27/2007. (V. 31.) IRM rendelet 19. § (2) bekezdése alapján a(z) …………………………………………………… nyomozóhatóság részére a fent nevezett őrizetesnek az őrizet helyéről ……… év ………………… hó …… nap időpontban történő kiadását engedélyeztem.

…………………………………, 20…… év ………………… hó … nap

P. H.
…………………………………
az őrizetet elrendelő neve

Fenti személyt az őrzött szállás ügyintézőjétől ……………………………………………………… panasz és sérelem nélkül átvettem.

…………………………………, 20…… év ………………… hó … nap

………………………………………
aláírás

Fenti személyt a nyomozó hatóság ügyintézőjétől ……………………………………… panasz és sérelem nélkül átvettem.

…………………………………, 20…… év ………………… hó … nap

P. H.
………………………………………
aláírás

14. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

……………………………………

Ügyiratszám: ……………/20……

RENDELVÉNY
az őrizetes befogadására az őrzött szállásra

Név (leánykori név): …………………………………………………………………………………………………………

Születési helye, ideje: …………………………………………………… Állampolgársága: ………………………………

Állandó lakása: ………………………………………………………………………………………………………………

Az őrizet típusa: kiutasítást előkészítő, idegenrendészeti

Az őrizet kezdőnapja: ……… év ……………… hó …… nap …… óra …… perc.

Az őrizet lejárati napja: ……… év ……………… hó …… nap …… óra …… perc.

Egyéb rendelkezések: ………………………………………………………………………………………………………

Az elrendelő hatóság megnevezése, az ügy előadójának neve, rendfokozata és telefonszáma:

………………………………………………………………………………………………………………………………

…………………………………, 20…… év ………………… hó … nap

P. H.
……………………………………………
az őrizetet elrendelő neve

Őrzött szállás vezetője (őr) ………………… fogva tartottat a …… számú helyiségben helyezze el.

…………………………………, 20…… év ………………… hó … nap

P. H.
…………………………………………
név, rendfokozat

A befogadást a Fogdakönyvbe …… sorszám alatt bejegyeztem.

…………………………………
őrzött szállás vezetője (őr)

Tudnivalók a rendelvény kitöltéséhez:

A rendelvényt írógéppel vagy nyomtatott betűkkel kell kitölteni, körbélyegzővel és olvasható aláírással kell ellátni.

A rendelvény kiállításáért a rendelvényt aláíró vezető felelős.

15. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

……………………………………

Ügyiratszám: ……………/20……

RENDELVÉNY
az őrizet tartamának meghosszabbítására

Az őrizetes neve (leánykori név): ……………………………………………………………………………………………

Születési helye, ideje: ………………………………………………………………………………………………………

Anyja neve: …………………………………………………………………………………………………………………

Az őrizet tartamát ………………………………………………………………………………………………… Bíróság

20…… év ……………… hó …… napjáig …………………………………………………………………………………

a mellékelt határozat alapján meghosszabbította.

Megjegyzés: ………………………………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………………………………………………

…………………………………, 20…… év ………………… hó … nap

P. H.
……………………………………………
a fogvatartásért felelős vezető

16. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

Az őrizetes birtokában tartható tárgyak

1. Tisztasági felszerelések: tisztálkodási eszközök (pl. szappan, fésű, hintőpor, krém, sampon), fogápolási eszközök, izzadásgátló szerek (kivéve: hajtógázzal töltött palack, pumpával működő dezodor), körömápolási cikkek (kivéve: szúrásra vagy vágásra alkalmas eszköz, gyúlékony vagy maró hatású anyagok), ruha- és cipőápolási eszközök (varrókészlet kivételével), törülköző, zsebkendő, mosó- és öblítőszerek (mosás idején, egyébként a hálókörleten kívül, személyenként elkülönítve tárolva), borotvahab, ún. félpengés borotva, elemes borotva (borotválkozás idején, egyébként a hálókörleten kívül tárolva), vatta, tampon, egészségügyi betét, hajcsavarók és csipeszek, hajháló, zuhanysapka.

2. Ruházati anyagok: saját tulajdonú alsó- és felsőruházat, lábbeli, papucs.

3.124 Kizárólag szobahőmérsékleten is tárolható – élvezeti és tápértékében, valamint érzékszervvel érzékelhető tulajdonságaiban nem károsodó – élelmiszerek, étkezési eszközök: csomagban beküldhető élelmiszerek, filteres tea, kávé granulátum (papírzacskóban), édesítő szerek, műanyag flakonos kiszerelésű üdítő italok, savanyúságok, kompótok (műanyagban tárolva), sovány tejtermékek, illetve hűtés nélkül is tárolható ún. féltartós tejkészítmények, ételízesítők, kiskanál, pohár (műanyag), ételtartó doboz és táska.

4. Dohányáruk: cigaretta, szivar, dohány, szipka, pipa.

5. Írószerek, papíráruk: levelezéshez szükséges eszközök, zseb- és kártyanaptár, családi fényképek, levelek, iratok, könyvek, napilapok, folyóiratok.

6.125 Egyéb használati tárgyak: vallásgyakorláshoz szükséges könnyű, kisméretű kegytárgyak, elemmel működtethető zsebrádió, kép- és hangfelvétel készítésére nem alkalmas médialejátszó, fülhallgató, hordozható, elemmel működtethető televíziókészülék, karóra, szemüveg, kontaktlencse, tartalék elemek (hálókörleten kívül tárolva), kártya, sakk és egyéb játék, melyek tárolása, működtetése az őrzés biztonságát nem veszélyezteti vagy zavarja.

7. Gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök: az egészségügyi szolgálat által írásban engedélyezett gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök, vitaminok, tápszerek.

17. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

……………………………………

Ügyiratszám: ……………/20……

Eü. napló száma: …………………

EGÉSZSÉGÜGYI TÖRZSLAP

I. Befogadáskor a mai napon megvizsgáltam: …………………………………………………………………… név

Születés helye: ………………………., ideje (……… év ……………… hó ……… nap),

……………………………………… állampolgárságú, neme: nő/férfi őrizetbe vett külföldit.

Panaszok, kórelőzmény:

………………………………………………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………………………………………………

Vizsgálatok:

Cor: …………………………, Pulm: …………………………, Abd: …………………………

RR: …………………………, /Hgmm, Testmagasság ………………………… cm

Testsúly: ………………………… kg

P: …………………………/min., Hőmérséklet …………………………°C

Külsérelmi nyom: van – nincs

Leírás: ………………………………………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………………………………………………

Tetvesség, rühesség (fej-ruha-lapostetű): van – nincs

Nemi betegség: van – nincs

Fertőző betegség (látható jel, tünet): van – nincs

Fertőtlenítés szükséges: igen (test, ruházat, szőrzet) – nem

Vélemény:

Közösségben elhelyezhető: ……………………………………… Eü. ellenőrzés mellett elhelyezhető: …………………

Elkülönítendő: …………………………………………… Azonnal eü. intézetbe szállítandó: ……………………………

Kizárólag szakvizsgálat eredménye alapján helyezhető el közösségben: ………………………………………………

…………………………………, 20…… év ………………… hó … nap

P. H.
……………………………………………
vizsgáló orvos

________________________________________________________________________________________________

II. Az őrzött szállás elhagyásakor:

Külsérelmi nyom (lásd látlelet): van – nincs

Tetvesség, rühesség (fej-ruha-lapostetű): van – nincs

Nemi betegség: van – nincs

Testsúly: ………………………… kg

Kórisme: ……………………………………………………………………………………………………………………

Vélemény: szállítható – nem szállítható

Intézkedés: …………………………………………………………………………………………

…………………………………, 20…… év ………………… hó … nap

P. H.
…………………………………
vizsgáló orvos




KEZELŐLAP

Dátum

Panaszok, vizsgálatok,
diagnózis

Terápia,
gyógyszer:

Költsége
Ft



ÖSSZES KÖLTSÉG

Őrzött szállás költsége:

Eü. (gyógyszer): ………………………………………………………………………… Ft

Kórházi napok száma: ………………………………………………………………… nap

Intézeti számla: ………………………………………………………………………… Ft

…………………………………, 20…… év ………………… hó … nap

…………………………………
vizsgáló

18. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz126

NAPIREND
az őrzött szállásra befogadottak részére

1. Napirendi pontok

Ébresztő

óra

Takarítás, tisztálkodás

órától-óráig

Reggeli

órától-óráig

Egészségügyi vizsgálat

órától-óráig

Szabad levegőn tartózkodás

órától-óráig

Látogató fogadása

órától-óráig

Közművelődési lehetőség igénybevétele

órától-óráig

Ebéd

órától-óráig

Tiszta ruha átvétele

órától-óráig

Vásárlás

órától-óráig

Vacsora

órától-óráig

Létszámellenőrzés

óra

Éjszakai pihenő

órától-óráig

Távbeszélő használata

órától-óráig

Kérelem, panasz, bejelentés előterjesztése

órától-óráig

Pszichológus fogadóórája

órától-óráig

Egyéb, az őrzött szálláson őrizetes speciális kategóriákra
vonatkozó tevékenységek

2. A lakótérben található helyiségek használata, az őrzött szállás területén való mozgás szabályai:

3. Kifogás, kérelem, panasz előterjesztése, vásárlás rendje:

4. Balesetvédelmi előírások:

5. Dohányzás:

6. Távbeszélő és internet használata:

7. Az őrzött szállás címe, elérhetősége:

8. Részletes tájékoztató az őrizetesek jogairól és kötelezettségeiről, valamint a napirendi pontok részletes végrehajtásáról:

a) általános rendelkezések;

b) az őrizetesek jogai;

c) az őrizetes kötelességei;

d) jogorvoslati szabályok;

e) egyéb rendelkezések.

19. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz


……………………………………
Ügyiratszám: ……………/20……

JEGYZŐKÖNYV
az őrizetes birtokában tartott tárgyairól

………………………………………………………………………………………………………… (név, szül. hely, idő) őrizetes az alábbi tulajdonát képező tárgyakat magánál tartja:

1.

9.

2.

10.

3.

11.

4.

12.

5.

13.

6.

14.

7.

15.

8.

16.



…………………………, 20…………………………

…………………………… ………………………………
őrizetes befogadást végző

……………………………
tanú

20. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

ÉTKEZÉSI LÉTSZÁMJELENTŐ

Étkezési szokás

Normál

Muszlim

Hindu

Vegetáriánus

Összesen

Ramadán

Kitoloncolási őrizet

Kiutasítás előkészítő őrizet

Idegenrendészeti őrizet

Összesen

21. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz127


……………………………………
Ügyiratszám: ……………/20……

JEGYZŐKÖNYV
a letéti tárgyakról

………………………………………………………………… név ……………………………………………… lakos,
aki ………………… évben született, ………………………………………………………………………… anyja neve ……………………………………, őrizetestől az alábbi letéti tárgyakat, pénzt és értéket vettem át:

1.

9.

2.

10.

3.

11.

4.

12.

5.

13.

6.

14.

7.

15.

8.

16.



A fenti tárgyak átadását elismerem:

……………………………

befogadást végző

……………………………

……………………………

őrizetes

tanú



Őrizetbe vételem alkalmával tőlem átvett személyi tárgyakat hiánytalanul visszakaptam.


……………………………

őrizetes

A ……………………… sz. jegyzőkönyvben …………………………………………… tételszám alatt felsorolt és …………………………………………………………………………… (név) elvett személyi tárgyaknak a rendőrség …………………………………… őrzött szállásától való átvételét elismerem.




…………………………, 20 … év ……………… hó …………… nap

22. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz128

……………………………………

Ügyiratszám: ……………/20……

Tárgy: ………………………………… kárügye

Ügyintéző: ……………………………………

KÁRTÉRÍTÉSI HATÁROZAT

Név (leánykori név): …………………………………………………………………………………………………………

Anyja neve: …………………………………………………………………………………………………………………

Születési helye, ideje: …………………………………………………… Állampolgársága: ………………………………

Lakcíme: ……………………………………………………………………………………………………………………

…………Ft, azaz ………………………………forint kártérítési összeg

megfizetésére kötelezem.

Az összeget a jelen határozat kézhezvételét követő 30 napon belül tartozik megfizetni.
A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírói felülvizsgálatát a kihirdetéstől számított harminc napon belül – jogszabálysértésre hivatkozva – kérheti az őrizet helye szerint illetékes járási bíróságtól.


INDOKOLÁS

– milyen bizonyítékok alapján, milyen tényállást állapított meg a kárbiztos, melyek voltak azok a bizonyítékok, amelyeket a kártérítési eljárás alá vont kötelezett indítványa ellenére nem vett figyelembe és miért,
– meg kell jelölni, hogy miben álltak fenn a kárfelelősség érvényesítésének a feltételei, a kötelezettség és a kár közötti okozati összefüggést vagy a vétkesség nélkül érvényesíthető kárfelelősség feltételét konkrétan, pl. számadási kötelezettséggel átvett dolgok esetében, vagy mindezeknek a hiánya, ha a kárfelelősség megállapítását mellőzi,
– a kár nagysága megállapításának alapját,
– amennyiben ez fennáll, miben jelentkezik a fegyveres szerv felelőssége a kár bekövetkezésében, ez mennyiben befolyásolja a kár nagyságát és mennyiben befolyásolja a kártérítésre kötelezett felelősségének megítélését a bekövetkezett kárért,
– a kártérítésre kötelezettet az okozott kárért milyen feltételek mellett, milyen fokú felelősség terheli, s adott esetben milyen szempontok figyelembevételével született a kár megtérítésére vonatkozó döntés.

Kártérítési határozatom az idegenrendészeti eljárásban elrendelt őrizet végrehajtásának szabályairól szóló 27/2007. (V. 31.) IRM rendelet 26. § (2) bekezdésén alapul.
A határozattal szemben az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 114. §-a alapján közigazgatási per indítható.

Dátum

Kárbiztos

Készült: 5 példányban
1 példány: 1 lap + 2 lap melléklet
Kapja:

1. sz. pld. Irattár

2. sz. pld. Érintett

3. sz. pld. Közgazdasági Osztály

4. sz. pld. Anyagkezelő

5. sz. pld. Határozatot hozó

Készítette:

23. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz


NYILVÁNTARTÁS
látogató fogadásáról

Sor-
szám

Az őrizetes neve

Engedélyező

Látogató neve és hozzátartozói minősége

Nyilatkozat: személyes adataim kezeléséhez hozzájárulok (aláírás)

Nap, óra, perc

Őr aláírása

Felügyeletet
ellátó

24. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz


NYILVÁNTARTÁS
az őrizetes küldeményének továbbításáról
(Nyilvántartási számmal és lapsorszámozással ellátott füzet)

Sorszám

Az őrizetes neve, ügyirat száma

A küldemény jellege (levél, csomag stb.)

Átvevő

A továbbítás ideje

Továbbítva (szerv, ügyintéző)

Átvevő

Érdemi ügyintézés időpontja

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

25. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz


NYILVÁNTARTÓ LAP
az őrizetes részére érkezett küldeményről

A küldemény címzettje: ……………………………………………………………………………………………………

A küldemény jellege (postai csomag, pénzküldemény, hozott csomag): …………………………………………………

A csomagot hozó – átadó – személy neve: …………………………………………………………………………………


A küldemény tételes felsorolása:

1.

9.

2.

10.

3.

11.

4.

12.

5.

13.

6.

14.

7.

15.

8.

16.



A küldemény az őrizetes részére átadható tárgyat, élelmiszert tartalmaz.

A ……………………… számú tárgyakat letétként kell kezelni.

……………………………………
a rendőrség képviselője

A küldemény őrzésbiztonsági ellenőrzése megtörtént, az őrizetes részére átadható.

……………………………………
őrzött szállás vezetője

A nyilvántartó lapon felsoroltakat hiánytalanul átvettem, tudomásul veszem, hogy a ……………………… sorszám alatt feltüntetett tárgyakat letétként kezelik.

……………………………………
őrizetes

26. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz129

A FOGVATARTOTT RÉSZÉRE TOVÁBBÍTHATÓ ÉS NEM TOVÁBBÍTHATÓ ÉLELMISZERCSOPORTOK LISTÁJA

1.130

2.131 Az őrizetesek részére csomagban NEM továbbítható élelmiszercsoportok:

a) Húsipari termékek közül: szalonnaféleségek (például főtt, füstölt császárszalonna, bacon stb.) minden formája.

b) Tojás és készítményeinek bármely formája.

c) Zsiradékok: állati és növényi eredetű zsiradék minden formája.

d) Közvetlen fogyasztásra kerülő gabonafélék (gabonapelyhek, müzlik).

e) Mindennemű cukrászati termék: krémes, főzött krémes és nem krémes sütemények, gyümölcs alapanyagú sütemények.

f) Visszaváltható, műanyag kiszerelésű flakonban forgalomba hozott üdítők és ásványvizek.

g) Bármely üveges kiszerelésű vagy csomagolású élelmiszer.

h)132 Táplálék-kiegészítők minden formája, az orvos által javasoltak kivételével. Az orvos által javasolt táplálék-kiegészítőt az őrzött szállás egészségügyi személyzete tárolja és adagolja ki az őrizetes részére.

i) Konzervek fémdobozos kiszerelésben, valamint fémtubusos csomagolású élelmiszerek (például mustár, majonéz, ketchup).

27. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

AZ ŐRÖK ÁLTAL AZ ŐRIZETES RÉSZÉRE KIADOTT ESETI GYÓGYSZEREK NYILVÁNTARTÁSA

Az őrizetes neve, születési helye, ideje

Panasza

Kiadott gyógyszer megnevezése, mennyisége

Gyógyszerkiadás pontos ideje (év, hónap, nap, óra, perc)

Nyilatkozat:
kijelentem, hogy az adott gyógyszerrel vagy hatóanyaggal szembeni érzékenységemről nem tudok (az őrizetes aláírása)

Gyógyszert kiadó személy aláírása

28. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

……………………………
szerv megnevezése

Lapszám: …………………

NYILVÁNTARTÁS
A GYÓGYSZEREK ADAGOLÁSÁRÓL

20…… év …………………… hónap

Őrizetes neve: ………………………………………………………………………………………………………………

Őrizetes adatai (születési hely, idő, anyja neve, lakcíme):

………………………………………………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………………………………………………

Sor-
szám

Gyógyszert elrendelő orvos neve

Gyógyszerek neve

Gyógyszeralkalmazás időtartama (-tól -ig,
hónap és nap
megjelölésével)

Napszak megjelölése

Adagolás módja

R

D

E

por

egész

1.

2.

3.

A hónap napjai

Reggel

Délben

Este

Gyógyszer sorszáma

Óra, perc

Aláírás

Gyógyszer sorszáma

Óra, perc

Aláírás

Gyógyszer sorszáma

Óra, perc

Aláírás

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

29. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

JELENTÉS-NYILVÁNTARTÁS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI-JÁRVÁNYÜGYI ESEMÉNYRŐL

1.

A megbetegedés helye:

vármegye, város133

2.

Megbetegedés észlelésének ideje:

3.

Betegség megnevezése:

4.

A kórismézés alapja:

tünet:

labor:

egyéb:

5.

Vélt fertőzőforrás:

ember:

élelmiszer:

egyéb:

6.

Biztosított vizsgálati anyag(ok):

testváladék:

egyéb:

7.

Beteg személy(ek) neme és száma:

férfi:

nő:

8.

A beteg személy állampolgársága:

9.

A megbetegedett(ek) életkora:

férfi:

nő:

10.

Behurcolt megbetegedés:

11.

Őrzött szálláson kialakult fertőzés:

12.

A beteg(ek) kezelése:

fogdán:

eü. intézmény:

13.

Eü. intézménybe vagy kórházba szállítás időpontja (intézmény megnevezése), személyek száma:

14.

Tett járványügyi intézkedések (elkülönítés, járványügyi megfigyelés, folyamatos és zárófertőtlenítés stb.):

15.

Értesítettek köre:

ÁNTSZ

elöljárók:

egyéb:

Kelt: …………………………, ………… év …………………… hónap …… nap

P. H.
……………………………………
orvos

Kitöltendő: 2 példányban!

1. példány megküldendő: az őrzött szállást működtető rendőri szerv egészségügyi szakszolgálata vezetőjének

2. példány megküldendő: Rendőrség közegészségügyi, járványügyi és a Rendőrség munkavédelmi főfelügyelőjének

30. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

A HATÓSÁGI ORVOSI VIZSGÁLATOK NAPLÓJÁNAK KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓJA

Oldalszám: ……………

Ssz.

Vizsgálat ideje

A vizsgált személy adatai

Vizsgálat tárgya

Vizsgálati lelet, intézkedés

Év, hónap, nap, óra, perc

A vizsgált személy neve, születési helye, ideje, anyja neve

Milyen vizsgálat
(eü. panasz, befogadás stb.)

Előzmény: lelet, diagnózis, intézkedési javaslat
(pl. elkülönítés, eü. intézménybe utalás, kontrolljavaslatok,
egyéb intézkedések stb.)

A vizsgálatot végző személy aláírása, pecsétje

Gyógyszeres terápia esetén: gyógyszeralkalmazás időtartama
(-tól -ig), napszak megjelölése, időbeosztás
(R, D, E), adagolás módja
(porrá törve, egészben), mennyiség (például 1 doboz)

31. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

……………………………………

Ügyiratszám: ……………/20……

RENDELVÉNY
az őrizetes szabadlábra helyezéséről

……………………………………………… név ……………………………………………… szül. hely, idő, anyja neve: …………………………………………………………………… őrizetes azonnali szabadon bocsátását elrendelem.

Kelt: ………………………………………

P. H.
……………………………………………
a szabadlábra helyezést elrendelő

……… év ……………… hó …… nap …… óra ……… perckor az őrzött szállásról elbocsátottam.

Kelt: …………………………, ………… év …………………… hó …… nap

…………………………………………
őrzött szállás vezetője (őr)

32. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

KÖLTSÉGJEGYZÉK
az őrizetes őrzött szálláson felmerült költségeiről

Az őrizetes személy adatai:

Név: …………………………………………………………………………………………………………………………

Leánykori név: ………………………………………………………………………………………………………………

Születési hely: ………………………………………………………………………………………………………………

Születési idő: ………………………………………………………………………………………………………………

Anyja neve: …………………………………………………………………………………………………………………

Neme: ………………………………………………………………………………………………………………………

Állampolgársága: …………………………………………………………………………………………………………

Lakcíme: ……………………………………………………………………………………………………………………

Tartózkodás időtartama: ……………………………………………………………………………………………………

Elrendelő hatóság: …………………………………………………………………………………………………………


Az őrizetes külföldi személynek az alábbi költségei merültek fel:

Megnevezés

Mennyiség

Egységár (Ft)

Mindösszesen (Ft)

Tisztasági csomag

Fénykép (színes)

Gyógyszer

Kórházi ellátás

Orvosi ellátás

Mosatás (kicsi)

Mosatás (nagy)

Szállítás/km

Étkezés/nap

Károkozás költsége

Egyéb

Összesen:

…………………………………, 20…… év ………………… hó … nap

P. H.
………………………………………………………………
őrzött szállás vezető neve, rendfokozata, beosztása



Készült: 3 példányban
Kapják:

1. pld. idegenrendészeti hatóság

2. pld. elszámolásért felelős szerv

3. pld. irattár

33. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

ÜGYÉSZI NAPLÓ
(Erre a célra kijelölt, a rendőrségi használatra rendszeresített ellenőrzési napló vagy nyilvántartási számmal, sorszámozott lapokkal, házilag elkészített füzet.)
Az ügyészi napló tartalmazza:

1. Az ügyész ellenőrzésének idejét nap, óra, perc megjelölésével;

2. Az ellenőrzés tárgyát, célját;

3. Az ügyész észrevételeit az őrzött szállással, a szolgálattal és az őrizetesekkel kapcsolatban;

4. Az ügyész javaslatát, indítványát;

5. Aláírást, a szolgálati hely és beosztás megnevezését.

34. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz134

Az őrzött szállás ellenőrzési feladatai

Végrehajtandó feladatok

évente

félévente

negyed-
évente

havonta

hetente

1. EIT ismerete, naprakészsége, begyakorlottsága

*X

2. Az ügyeleti és jelentőszolgálati feladatok végrehajtása

*X

3. Az őrizetesek elhelyezésére vonatkozó szabályok betartása

*X

4. Az őrzött szállás biztonsági rendszabályainak betartása

*X

5. Képzés végrehajtásának színvonala, foglalkozások előkészítettsége, a foglalkozásvezető felkészültsége, képzési nyilvántartások vezetése, foglalkozási tervek kidolgozottsága

*X

6. Munkaköri leírások megléte, tartalma

*X

7. Szabadságok tervezése

*X

8. Panaszok, beadványok ügyintézésének helyzete

*X

9. A minősített adatok kezelésére vonatkozó szabályok érvényesülése

*X

X

10. A személyes adatok kezelésének, az adatvédelmi nyilvántartások vezetésének és az adattovábbítás dokumentálásának gyakorlata

*X

11. Gazdálkodással kapcsolatos feladatok

*X

12. Az állandó előleg tételes ellenőrzése, a tárolás feltételeinek megléte

*X

13. Szigorú számadású okmányok ellenőrzése, tételes rovancsolásuk

*X

14. Az állomány járandóságainak elszámolása, a kapcsolódó kérelmek, adatszolgáltatások valóságtartalma

*Az aláírással egy időben

15. Az okmánynapló, készletnyilvántartó és okmánygyűjtő vezetésének ellenőrzése, a szakanyagok szúrópróbaszerű rovancsa

*X

16. Letétként kezelt tárgyak, pénzeszközök ellenőrzése

*X

17. Az őrizetesek járandóságainak biztosítása, számlázási feladatok vizsgálata

*X

18. A szolgálatparancsnoknál tárolt és részére leltáron kiadott anyagok, eszközök ellenőrzése

*X

19. Az objektum általános rendje, biztonsági rendszabályok betartása

X

20. A tűz- és munkavédelmi, környezetvédelmi rendszabályok betartása Dohányzással, dohányzóhellyel kapcsolatos előírások betartásának ellenőrzése

X

21. Személyi állomány öltözete, kulturált megjelenése

*X

22. Helyiségleltár szerinti felszerelések, eszközök, anyagok szúrópróbaszerű ellenőrzése

X

23. Az őrizetesek étkeztetésének, a higiéniai szabályok betartásának ellenőrzése

X

24. Őrzött szállás egészségügyi biztosítása

*X

25. Vezetékes és mobiltelefon alkalmazására vonatkozó szabályok betartása, telefonnorma felhasználása

*X

26. Informatikai eszközök megléte, karbantartottsága

X

27. Informatikai okmányok vezetése, adathordozók tárolása, Robotzsaru szakrendszerben rögzített adatok (intézkedések, iratok, munkaidő, harcérték, béradatok, túlmunka) ellenőrzése

*X

28. Őrizetesek részére biztosított internethasználat ellenőrzése

*X

29. Engedélyhez kötött munkavégzés ellenőrzése

*(3 alka-
lommal)

Megjegyzés:
* Vezetői ellenőrzési feladat

35. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz

……………………………………

Ügyiratszám: ……………/20……

ÁTVÉTELI ELISMERVÉNY
az őrzött szállásra befogadott harmadik országbeli állampolgártól átvett beadványról,
küldeményről

* A küldemény fajtája: postai küldemény, kérelem, panasz, közérdekű bejelentés

Átadó neve: ………………………………………, állampolgársága ……………………………

Átvétel ideje: …………… év …………………… hó ………… nap ……… óra ………… perc

Címzett neve: ………………………………………………………………………………………

Címzett pontos címe:

………………………………………………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………………………………………………

Átvett oldalak száma: ……… oldal

*Továbbítás kért módja: ajánlott postai/postai telefax

Egyéb megjegyzés:

………………………………………………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………………………………………………

P. H.
………………………………………………
átvevő neve, rendfokozata, aláírása



Megjegyzés: a *-gal jelölt résznél a megfelelő válasz bekarikázandó.

36. melléklet a 21/2014. (VII. 4.) ORFK utasításhoz135

……………………………………

Ügyiratszám: ……………/20……

ÉRTESÍTÉS
hatáskör és illetékesség hiányának megállapításáról

Tájékoztatom, hogy a 20… ………………………… hó ……-án benyújtott …………………… számú kérelmét megvizsgáltam és megállapítottam hatásköröm és/vagy illetékességem hiányát.

Értesítem, hogy hatáskör és/vagy illetékesség hiánya miatt a beadványát az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény alapján az alábbi hatósághoz továbbítottam:

A hatóság megnevezése: ……………………………………………………………………………………………………

A hatóság pontos címe: ……………………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………………………………………………

A továbbítás időpontja: ………… év …………………… hó ……… nap

Felhívom figyelmét, hogy a továbbiakban ügyének intézésével a fent megjelölt szerv foglalkozik.

P. H.
……………………………………………
őrzött szállás vezetője

1

A 2. pont i) alpontja a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 38. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

3

A 2. pont l) alpontja a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 1. pontjával megállapított szöveg.

4

A 3. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 2. pontjával megállapított szöveg.

5

Az 5. pont a 9/2021. (IV. 16.) ORFK utasítás 27. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

6

A 7. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 3. pontjával megállapított szöveg.

7

A 10. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 4. pontjával megállapított szöveg.

8

A 16. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 5. pontjával megállapított szöveg.

9

A 20. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

10

A 24. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 6. pontjával megállapított szöveg.

11

A 27. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 7. pontjával megállapított szöveg.

12

A 29. pont a) alpontja a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

13

A 32. pont f) alpontja a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 8. pontjával megállapított szöveg.

14

A 32. pont l) alpontját a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 9. pontja iktatta be.

15

A 7. alcím címe a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

16

A 34. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

17

A 35. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

18

A 36. pont nyitó szövegrésze a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 10. pontjával megállapított szöveg.

19

A 36. pont a) alpontja a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 11. pontjával megállapított szöveg.

20

A 36. pont k) alpontja a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 104. pont a) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 36. pont m) alpontját a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 38. pont b) alpontja hatályon kívül helyezte.

22

A 7/A. alcímet (36/A-36/B. pontot) a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 12. pontja iktatta be.

23

A 7/B. alcímet (36/C-36/D. pontot) a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 12. pontja iktatta be.

24

A 7/C. alcímet (36/E-36/F. pontot) a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 12. pontja iktatta be.

25

A 7/D. alcímet (36/G-36/H. pontot) a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 12. pontja iktatta be.

26

A 37. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont e) alpontja szerint módosított szöveg.

27

A 39. pont e) alpontja a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont f) alpontja szerint módosított szöveg.

28

A 39. pont i) alpontja a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 13. pontjával megállapított szöveg.

29

A 9. alcím címe a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont f) alpontjával megállapított szöveg.

30

A 42. pont nyitó szövegrésze a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont b) alpontjával megállapított szöveg. [Nem vezethető át a a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont g) alpontjában foglalt azon módosítás, amely szerint a 42. pont nyitó szövegrészében az „egészségügyi asszisztens:” szövegrész helyébe az „egészségügyi segédelőadó(k), egészségügyi asszisztens(ek):” szöveg lép.]

31

A 10. alcím címe a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 14. pontjával megállapított szöveg.

32

A 43. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont h) alpontja szerint módosított szöveg.

33

A 44. pont a 3/2018. (II. 6.) ORFK utasítás 36. pontja szerint módosított szöveg.

34

A 45. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont j) alpontja szerint módosított szöveg.

35

A IV. Fejezetet a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 38. pont c) alpontja hatályon kívül helyezte.

36

A 48. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 15. pontjával megállapított szöveg.

37

A 49. pontot a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 38. pont d) alpontja hatályon kívül helyezte.

38

Az 50. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont k) alpontja szerint módosított szöveg.

39

Az 52. pont nyitó szövegrésze a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont k) alpontja szerint módosított szöveg.

40

Az 53. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 16. pontjával megállapított szöveg.

41

Az 58. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont e) alpontja szerint módosított szöveg.

42

A 60. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont l) alpontja szerint módosított szöveg.

43

A 66. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont m) alpontja szerint módosított szöveg.

44

A 71. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 17. pontjával megállapított szöveg.

45

A 72. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 17. pontjával megállapított szöveg.

46

A 77. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 18. pontjával megállapított szöveg.

47

A 79. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 19. pontjával megállapított szöveg.

48

A 80. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 20. pontjával megállapított szöveg.

49

A 88. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 38. pont e) alpontja szerint módosított szöveg.

50

A 95. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 21. pontjával megállapított szöveg.

51

A 17/A. alcímet (98/A. pontot) a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 22. pontja iktatta be.

52

A 103. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont n) alpontja szerint módosított szöveg.

53

A 109. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 23. pontjával megállapított szöveg.

54

A 20/A. alcímet (115/A-115/E. pontot) a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 24. pontja iktatta be.

55

A 121. pont a 25/2016. (X. 6.) ORFK utasítás 78. pontja szerint módosított szöveg.

56

A 124. pont a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 104. pont a) pontja szerint módosított szöveg.

57

A 125. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 25. pontjával megállapított szöveg.

59

A 128. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont e) alpontja szerint módosított szöveg.

60

A 130. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont b) és e) alpontja szerint módosított szöveg.

61

A 132. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

63

A 134. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

64

A 135. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont p) alpontja szerint módosított szöveg.

65

A 136. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

66

A 138. pont c) alpontja a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont q) alpontja szerint módosított szöveg.

67

A 152. pont a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 104. pont a) pontja szerint módosított szöveg.

68

A 155. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont r) alpontja szerint módosított szöveg.

69

A 158. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 26. pontjával megállapított szöveg.

70

A 159. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 26. pontjával megállapított szöveg.

71

A 163. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont s) alpontja szerint módosított szöveg.

72

A 164. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont t) alpontja szerint módosított szöveg.

73

A 174. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 27. pontjával megállapított szöveg.

74

A 176. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

75

A 180. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont u) alpontja szerint módosított szöveg.

76

A 183. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont f) alpontja szerint módosított szöveg.

77

A 188. pont b) alpontja a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 104. pont a) pontja szerint módosított szöveg.

78

A 188. pont c) alpontja a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 104. pont a) pontja szerint módosított szöveg.

79

A 189. pont a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 104. pont a) pontja szerint módosított szöveg.

80

A 190. pont a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 104. pont a) pontja szerint módosított szöveg.

81

A 192. pont a 9/2021. (IV. 16.) ORFK utasítás 25. pontjával megállapított, a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

82

A 193. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 28. pontjával megállapított szöveg.

83

A 194. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 28. pontjával megállapított szöveg.

84

A XV. Fejezet címe a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 29. pontjával megállapított szöveg.

86

A 207/A. pontot a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 30. pontja iktatta be.

87

A XVI. Fejezet címe a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 31. pontjával megállapított szöveg.

88

A 208. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 32. pontjával megállapított szöveg.

89

A 209. pontot a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 38. pont e) alpontja hatályon kívül helyezte.

90

A 31. alcím címe a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont v) alpontja szerint módosított szöveg.

91

A 210. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont w) alpontja szerint módosított szöveg.

92

A 211. pont nyitó szövegrésze a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont w) alpontja szerint módosított szöveg.

93

A 212. pont nyitó szövegrésze a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont w) alpontja szerint módosított szöveg.

94

A 32. alcím cím a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont w) alpontja szerint módosított szöveg.

95

A 213 pont nyitó szövegrésze a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont w) alpontja szerint módosított szöveg.

96

A 213. pont e) alpontja a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont x) alpontja szerint módosított szöveg.

97

A 213. pont f) alpontja a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont x) alpontja szerint módosított szöveg.

98

A 33. alcím címe a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont y) alpontja szerint módosított szöveg.

99

A 214. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont y)-z) alpontja szerint módosított szöveg.

100

A 215. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont y) alpontja szerint módosított szöveg.

101

A 216. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont y) alpontja szerint módosított szöveg.

102

A 217. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont u) alpontja szerint módosított szöveg.

103

A 35. alcím címe a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont g) alpontjával megállapított szöveg.

104

A 221. pont nyitó szövegrésze a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

105

A 36. alcím címe a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 33. pontjával megállapított szöveg.

106

A 222. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont x) és aa) alpontja szerint módosított szöveg.

107

A 223. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont x) és bb) alpontja szerint módosított szöveg.

108

A 229. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont w) alpontja szerint módosított szöveg.

109

A 230. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont x) alpontja szerint módosított szöveg.

110

A 231. pontot a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 38. pont f) alpontja hatályon kívül helyezte.

111

A 232. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont u)-w) és x) alpontja szerint módosított szöveg.

112

A 233. pont a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont w) alpontja szerint módosított szöveg.

114

A 235. pont a 9/2021. (IV. 16.) ORFK utasítás 26. pontjával megállapított szöveg.

115

A 236. pont a 9/2021. (IV. 16.) ORFK utasítás 27. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

117

A 245. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

118

Az 1. melléklet a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 34. pont a) alpontjával megállapított szöveg.

119

A 6. melléklet a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 103. pont a) pontjával megállapított, a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont cc) alpontja szerint módosított szöveg.

120

A 7. melléklet a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 103. pont b) pontjával megállapított, a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont dd) alpontja szerint módosított szöveg.

121

A 8. melléklet a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont ee) alpontja szerint módosított szöveg.

122

A 9. mellékletet a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 38. pont g) alpontja hatályon kívül helyezte.

123

A 11. melléklete a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 104. pont a) pontja szerint módosított szöveg.

124

A 16. melléklet 3. pontja a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 38. pont i) alpontja szerint módosított szöveg.

125

A 16. melléklet 6. pontja a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 35. pontjával megállapított szöveg.

126

A 18. melléklet a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont ff) alpontja szerint módosított szöveg.

127

A 21. melléklet a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont ff) alpontja szerint módosított szöveg.

128

A 22. melléklet a 3/2018. (II. 6.) ORFK utasítás 5. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

129

[Nem vezethető át a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont ee) alpontjában foglalt azon módosítás, amely szerint a 26. mellékletben az „A fogvatartott” szövegrész helyébe az „Az őrizetes” szöveg; lép.]

130

A 26. melléklet 1. pontját a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 38. pont j) alpontja hatályon kívül helyezte.

131

A 26. melléklet 2. pont nyitó szövegrésze a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 37. pont gg) alpontja szerint módosított szöveg.

132

A 26. melléklet 2. pont h) alpontja a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 36. pontjával megállapított szöveg.

133

A 29. melléklete a 40/2022. (XII. 30.) ORFK utasítás 104. pont b) pontja szerint módosított szöveg.

134

A 34. melléklet a 23/2023. (X. 5.) ORFK utasítás 34. pont b) alpontjával megállapított szöveg.

135

A 36. melléklet a 3/2018. (II. 6.) ORFK utasítás 5. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére