PÜ BH 2014/211
PÜ BH 2014/211
2014.07.01.
Az ajándék visszakövetelése kötelmi igénynek minősül akkor is, ha az ajándékozó nem az általa lakásvásárlás céljára adott készpénz ajándékot követeli vissza, hanem az annak felhasználásával szerzett ingatlan tulajdonjogára tart igényt, ezért az általános elévülési szabály vonatkozik rá [1959. évi IV. tv. (Ptk.) 324. §, 326. §, 582. §].
[1] A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint az alperes 1/1 arányú tulajdonát képező öröklakás ingatlan korábban D. Város Önkormányzatának tulajdonát képezte és abban az alperes, mint bérlő lakott.
[2] A peres felek 2004 novemberében ismerkedtek meg egymással, közöttük baráti viszony alakult ki, kapcsolatuk rendszeres volt.
[3] D. Város Önkormányzata 2004 őszén a tulajdonát képező, az alperes által bérelt ingatlant vételre ajánlotta fel az alperesnek és a 252/2004.11.26. számú képviselő testületi határozattal döntött az ingatlan alperes részére történő értékesítéséről. Az önkormányzat az ingatlan forgalmi értékét 3 600 000 forintban határozta meg azzal, hogy az ingatlan vételára – egy összegű teljesítés esetén – 2 304 000 forint.
[4] Miután az alperes a vételár teljesítéséhez szükséges anyagi fedezettel nem rendelkezett, első ízben a gyermekeihez fordult anyagi segítségért. A gyermekei elutasítása folytán az alperes a felperest tájékoztatta az ingatlan megvásárlásának lehetőségéről.
[5] Az ingatlan megvásárlásához szükséges 2 304 000 forintot a felperes saját vagyonából biztosította az alperes részére azzal a céllal, hogy az alperes az ingatlant megvásárolja, majd utóbb az ingatlan tulajdonjogát rá átruházza.
[6] Az ingatlan 2 304 000 forint vételárát a felperes teljesítette 2005. január 4. napján postai átutalással. 2005. január 5. napján az alperes mint bérlő vételi jogának gyakorlására irányuló jognyilatkozatot tett. Nyilatkozott arra nézve, hogy az ingatlant saját részére vásárolja meg, s a vételárat a szerződéskötéskor egy összegben teljesíti. D. Város Önkormányzatának megbízásából eljárt U. Kft. és az alperes között 2005. január 26. napján írásba foglalt adásvételi szerződés jött létre. Az adásvételi szerződésben a felek rögzítették, hogy az ingatlan megállapított vételára 2 880 000 forint, amelyből a vevőt 20% kedvezmény illeti meg, így 2 304 000 forint vételár teljesítésére köteles.
[7] A szerződésben az eladó nyilatkozott arra nézve, hogy a vételárat a vevő megfizette.
[8] A peres felek kapcsolata 2005 februárjában megromlott, majd megszűnt. Az alperes ezt követően a felperessel való kapcsolatfelvételt elhárította.
[9] A felperes már 2005. év tavaszától szorgalmazta, hogy az alperes az adásvétel jogcímén megszerzett ingatlan tulajdonjogát ruházza át a részére. A felperes kérését az alperes kezdettől fogva elutasította.
[10] A felperes 2010. november 25. napján keresetet nyújtott be a városi bírósághoz az alperessel szemben, s kérte, hogy az elsőfokú bíróság kötelezze az alperest, jogalap nélküli gazdagodás jogcímén 2 340 000 forint tőke és 2006. január 1. napjától számított a Ptk. 301. § szerinti késedelmi kamatának megfizetésére.
[11] A felperes a 2011. augusztus 9. napján benyújtott előkészítő iratában keresetének jogcímét módosította és vagylagosan a Ptk. 582. § (2) és (3) bekezdéseire alapítva kérte, hogy ajándék visszakövetelése jogcímén az elsőfokú bíróság a tulajdonjogát 65/100 arányban jegyezze be a perbeli ingatlanra.
[12] Módosított keresetében előadta, hogy az alperessel 2004 őszétől állt fenn a kapcsolata, bízott az alperesben, köztük élettársi kapcsolat alakult ki. Előadta továbbá, bízott abban, hogy az ingatlant saját nevére, a húga használati jogának biztosítása érdekében megveheti, így ajándékba adott az alperesnek 2 304 000 forintot. Várakozása azonban meghiúsult, mert az alperes magatartása miatt nem szerezte meg az ingatlant. Kapcsolatuk 2005 februárjában megszakadt, az alperes elutasította a tulajdonjog átruházására irányuló kérését.
[13] Előadása szerint a húga 2010. évben halt meg, ekkor kívánta hasznosítani az ingatlant, s ekkor szembesült azzal, hogy az nem az ő tulajdona. Állította, hogy a pénzösszeget nem adta volna az alperesnek, ha tudja, hogy az ingatlanon nem szerez tulajdont.
[14] A felperes utóbb kizárólag az ajándék visszakövetelése iránti igényét tartotta fenn, s arra is hivatkozott, hogy az alperes vele szemben súlyos jogsértést követett el, mert bár azzal a céllal vette át a felperestől a vételárhoz szükséges pénzösszeget, hogy utóbb a felperes tulajdonába kerül az ingatlan, de ez nem valósult meg, mert a felperes kérését az alperes elhárította.
[15] A téves feltevés körében a tényállításait kiegészítette azzal, hogy feltevése akkor hiúsult meg véglegesen, amikor húgának 2010. évben bekövetkezett halála után a tulajdonjogot ellenőrizte és tapasztalta, hogy az ingatlan tulajdonosa az alperes.
[16] Az alperes az érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte mindkét jogcím vonatkozásában.
[17] Az alperes a per során elévülési kifogást terjesztett elő arra való hivatkozással, hogy amennyiben a felperes biztosította volna a vételár teljesítéséhez szükséges pénzösszeget, úgy 2005 januárjától az igénye érvényesítéséig eltelt időben a követelése elévült.
[18] Az elsőfokú bíróság az ítéletével kötelezte az alperest, hogy a perbeli ingatlan 64/100 tulajdoni hányadát, mint ajándékot a felperes részére adja vissza.
[19] Az ítéletének indokolása szerint a felperesi indítványra kihallgatott tanúk vallomásai elegendő bizonyítékot szolgáltattak annak megállapításához, hogy a perbeli ingatlan vételárának teljesítéséhez szükséges pénzösszeget a felperes bocsátotta az alperes rendelkezésére.
[20] Az elsőfokú bíróság a felperes juttatását ajándékozásnak tekintette, s megállapította, hogy a felperes által az ajándékozással elérni kívánt cél az ingatlan tulajdonjogának megszerzése volt. Mindezt az ajándékozás alapjául szolgáló olyan feltevésnek tekintette, amelynek meghiúsulása a felperes ajándék visszakövetelése iránti igényét megalapozza.
[21] Az alperes elévülési kifogását arra hivatkozással utasította el, hogy a felperesben a feltevés végleges meghiúsulása akkor tudatosult, amikor 2010. évben az ingatlan hasznosítása kapcsán az ingatlan-nyilvántartási iratokból tudomást szerzett az alperesi tulajdonjog fennállásáról, s az alperes a megkeresésére elzárkózott a felperesi tulajdoni igény rendezésétől. Álláspontja szerint a 2010. évi felismeréstől számít az elévülési határidő, így a felperes igénye nem enyészhetett el.
[22] Az elsőfokú ítélettel szemben a törvényes határidőn belül az alperes fellebbezést terjesztett elő annak megváltoztatása és a felperes keresetének elutasítása iránt.
[23] A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
[24] A döntését azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság a jogvita eldöntése szempontjából szükséges bizonyítást lefolytatta, a tényállást a szükséges mértékben feltárta, de azt az alperes által előterjesztett elévülési kifogás szempontjából releváns, az elévülés nyugvását előidéző menthető oknak minősülő későbbi tudomásszerzésre vonatkozóan tévesen állapította meg, így az elévülési határidőn belüli igényérvényesítésre vonatkozó jogi következtetése téves.
[25] A bizonyítékok egybevetett mérlegeléséből az következik, hogy a felperes az alperessel szembeni igényét 2005 tavaszától, nyarától megpróbálta érvényesíteni, de azt az alperes elutasította, és kifejezésre juttatta, hogy az ingatlan az ő tulajdonát képezi. A tanú vallomásából megállapítható az is, 2005 nyarától a felperes számára felismerhetővé vált, hogy az alperes a felperesi igényt nem ismeri el, és szükségessé válik a bíróság előtti igényérvényesítés. A felperes ennek ellenére 2010. november 25. napján terjesztette elő keresetét az alperessel szemben, ezt megelőzően az elévülési határidő megszakítására alkalmas módon – a Ptk. 327. § (1) bekezdése alapján írásbeli felszólítással, illetve az alperessel történő megegyezéssel – nem érvényesítette a követelését és az alperes a tartozását a felperessel szemben soha nem ismerte el.
[26] A Ptk. 326. § (1) bekezdése alapján a 2005 tavaszától, nyarától számított határidő 2010 tavaszán, nyarán eltelt, így a felperes kötelmi igénye a kereset előterjesztésekor már elévült.
[27] Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló peradatok okszerűtlen mérlegelésével állapította meg, hogy a felperes számára csak 2010. évben vált felismerhetővé az a tény, hogy az alperes szerezte meg az ingatlan tulajdonjogát és az alperes elutasítása folytán igényét csak bírósági eljárás útján érvényesítheti. Az elsőfokú bíróság jogi indokolása e körben ellentmondásos is, mert az alperesi magatartás Ptk. 4. § (4) bekezdésére alapított vizsgálata során az elsőfokú bíróság az ítéletének jogi indokolásában maga állapította meg, hogy „2005 februárjában a kapcsolat megszakadt, onnantól az ingatlanról az alperes nem akart beszélni a felperessel, egyáltalán a kommunikációtól is elzárkózott, annyit mondott felperesnek, hogy az ingatlan az övé, alperesé” (8. P. 21.414/2010/28. sorszámú ítélet 6. oldala).
[28] A másodfokú bíróság a fentiekre figyelemmel az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján – utalással a Ptk. 324. § (1) bekezdésére és 326. § (1) és (2) bekezdéseire, a 327. § (1) bekezdésére – elévülés okából elutasította.
[29] A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint – annak tartalmát tekintve – az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyása iránt.
[30] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
[31] A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
[32] A jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemmel támadott körben a peres felek egymással ellentétes előadásának, a kihallgatott tanúk vallomásának, valamint a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok adatainak az egymással való egybevetése, azok okszerű, logikai ellentmondásoktól mentes, és a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt elveknek egyébként is megfelelően történő értékelése alapján, megalapozottan állapította meg a felek jogvitájának az érdemi elbírálásához szükséges tényállást.
[33] A bizonyítási teher Pp. 164. § (1) bekezdésében foglalt főszabályának a helyes alkalmazásával értékelték a perben eljárt bíróságok – az alperes tagadásával szemben – a felperes terhére annak a bizonyítatlanságát, hogy a peres felek között élettársi kapcsolat állt volna fenn.
[34] A Pp. 270. § (2) és 275. § (3) bekezdésében foglaltakból viszont az következik, hogy a tényállás megállapításának a módjára vonatkozó és az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatással lévő eljárásjogi szabálysértés hiányában a szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálati eljárás keretében történő felülmérlegelésének, a bizonyítékok újbóli értékelésének nincs helye.
[35] Helyes ugyan a felperesnek az a felülvizsgálati érvelése, mely szerint a Legfelsőbb Bíróság – ági örökléssel kapcsolatos – PK 81. számú állásfoglalásának az analóg alkalmazásán alapuló ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy nem a készpénz, hanem az annak felhasználásával megszerzett ingatlan minősül ajándéknak az ún. meghatározott célra történő készpénz ajándékozás esetén.
[36] Ebből pedig a Legfelsőbb Bíróság, illetve a Kúria ítélkezési gyakorlata szerint az következik, hogy meghatározott célra – pl. ingatlan vásárlására – adott készpénz ajándékozása esetén az ajándékozó – ha annak törvényes feltételei fennállnak – az ajándékba adott pénzen vásárolt dolgot követelheti vissza (Pfv. II. 22.666/1998. – BH 2000.302., BH 2006.188.).
[37] A fentiek ellenére is téves a felperesnek az az érvelése, hogy az ajándék visszakövetelése olyan tulajdonjogi (dologi jogi) igénynek minősül, amely a Ptk. 115. § (1) bekezdése szerint nem évül el.
[38] A Ptk. 579. § (1) bekezdése által meghatározott ajándékozási szerződés, valamint az ajándék Ptk. 582. § (2) és (3) bekezdése alapján történő visszakövetelésére alapot adó jogcímeknek a Ptk. rendszerében történt elhelyezéséből már önmagában is az következik, hogy az ajándékozási szerződés és az ajándék visszakövetelése egyaránt kötelmi jogi jogintézménynek minősül még akkor is, ha az ajándékozó a fentebb megjelölt jogcímek valamelyikén nem az általa lakásvásárlás céljára adott készpénzajándékot követeli vissza, hanem az annak felhasználásával megszerzett ingatlan vagy ingatlanhányad tulajdonjogára tart igényt.
[39] Ezt az értelmezést támasztja alá a Legfelsőbb Bíróság PK 76. számú állásfoglalásának a II. pontja is, amely szerint az ajándékozás alapjául szolgáló feltevés végleges meghiúsulása miatt az általános elévülési időn belül követelhető vissza az ajándék, illetőleg követelhető az ajándék helyébe lépett érték. Ez a jog az általános elévülési időn belül is elenyészik azonban akkor, ha azt az ajándékozó megfelelő ok nélkül hosszabb ideig nem gyakorolja.
[40] A Ptk. 324. § (1) bekezdése szerint a követelések öt év alatt elévülnek, ha jogszabály másként nem rendelkezik, a 325. § (1) bekezdése értelmében az elévült követelést bírósági úton érvényesíteni nem lehet, a 326. § (1) bekezdése alapján pedig az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé vált.
[41] Az utóbb idézett törvényhely alkalmazásához kapcsolódó ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy a követelés akkor válik esedékessé, amikor a bíróság előtti igényérvényesítés lehetősége megnyílik és a követelés esedékessége valójában annak a lejáratával azonos. A lejárat pedig az az idő, amikor a kötelezett a teljesítésre köteles, illetőleg amikor a jogosult a teljesítést köteles elfogadni. Ha tehát a teljesítési határidőt sem szerződés, sem jogszabály nem határozza meg, akkor a teljesítés nyomban esedékes, vagy azzá tehető. Az esedékessé tétel az a jogi helyzet, amikor az egyik fél felajánlja a teljesítést, vagy a másik felet felhívja a teljesítésre.
[42] A felperes keresetének a jogalapjaként megjelölt Ptk. 582. § (3) bekezdése kimondja, hogy az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot, vagy követelheti az ajándék helyébe lépett értéket akkor is, ha az a feltevés, amelyre figyelemmel az ajándékot adta, utóbb véglegesen meghiúsult, és enélkül az ajándékozásra nem került volna sor.
[43] A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes a per tárgyát képező 2 304 000 forint alperes általi visszafizetésének határidejét nem határozta ugyan meg, de állítása szerint azt azzal a feltétellel adta át, hogy az alperes az általa megvásárolt ingatlan tulajdonjogát rá átruházza.
[44] A másodfokú bíróság a felperes – kereseti tényállításával ellentétes – perbeli előadása alapján – amelyet P. J. tanú vallomása is alátámasztott – helyesen foglalt állást abban, hogy a felperes számára már 2005 tavaszán, illetve nyarán kétséget kizáróan felismerhetővé vált az, hogy az alperes a készpénz visszafizetésére vagy az ingatlan tulajdonjogának az átruházására irányuló igényét nem ismeri el, ezért a követelése már az említett időpontban esedékessé (lejárttá) és bíróság előtt érvényesíthetővé vált.
[45] A felperes azonban az igényét ennek ellenére csak a 2010. november 25. napján előterjesztett keresetlevelében érvényesítette. A 2005 tavaszán-nyarán esedékessé vált követelés öt éves elévülési ideje azonban már ezt megelőzően, 2010 tavaszán-nyarán eltelt, és ezáltal annak a bíróság előtti érvényesíthetősége is megszűnt.
[46] A kifejtettek miatt a Kúria a jogerős ítéletet – a Pp. 270. § (1) bekezdése alapján alkalmazott Pp. 254. § (3) bekezdése szerint, az érdemi döntés részletesen kifejtett helyes indokaira is utalva – a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. II. 21.920/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás