23/2014. (VII. 15.) AB határozat
23/2014. (VII. 15.) AB határozat
a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 2010. július 23-tól 2013. június 30-ig hatályos 85. § (4) bekezdésének folyamatban lévő ügyben történő alkalmazása kizárásáról, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 81. § (4) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről, valamint a jogerős határozattal lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatának elrendeléséről
2014.07.15.
Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezések tárgyában – Dr. Dienes-Oehm Egon és Dr. Pokol Béla alkotmánybírók különvéleményével – meghozta az alábbi
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 2010. július 23-tól 2013. június 30-ig hatályos 85. § (4) bekezdésének alkalmazása alaptörvény-ellenes, így az a Fővárosi Törvényszék előtt a 11.B.972/2011. szám alatt folyamatban lévő ügyben, valamint a Fővárosi Ítélőtábla előtt a 6.Bf.230/2012. szám alatt folyamatban lévő ügyben nem alkalmazható.
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 81. § (4) bekezdése alaptörvény-ellenes, ezért azt a hatálybalépésére, 2013. július 1-jére visszaható hatállyal megsemmisíti.
3. Az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 45. § (6) bekezdése alapján elrendeli a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 85. § (4) bekezdése, valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 81. § (4) bekezdésének alkalmazásával meghozott, jogerős határozattal lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
I n d o k o l á s
I.
[1] 1. A Fővárosi Ítélőtábla tanácsa bírói kezdeményezéssel fordult az Alkotmánybírósághoz, melyben a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Btk.) 85. § (4) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, valamint a folyamatban lévő ügyben történő alkalmazási tilalom kimondását kérte.
[2] A kifogásolt rendelkezés értelmében bűnhalmazatban lévő, legalább három, meghatározott személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése esetén a büntetési tételkeret felső határa a kétszeresére emelkedik. Ha az így felemelt tételkeret a húsz évet meghaladná, vagy a törvény szerint bármelyik bűncselekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, az elkövetővel szemben életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni.
[3] Az indítványozó bírói tanács álláspontja szerint a régi Btk. támadott rendelkezése több tekintetben sem egyeztethető össze az Alaptörvénnyel. A tanács indítványában kifejti, hogy a régi Btk. 85. § (4) bekezdése ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, mert az abban halmazati büntetésként kötelezően alkalmazandó életfogytig tartó szabadságvesztés feltételei – figyelemmel a régi Btk. és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) egyéb rendelkezéseire – nem egyértelműek, és pontosan nem kiszámíthatók. A szabályok lehetőséget teremtenek arra, hogy egyes elkövetők ugyanolyan bűncselekmény miatt lényegesen eltérő büntetőjogi fenyegetettséggel nézzenek szembe attól függően, hogy ügyüket egy eljárásban, vagy különböző eljárásokban bírálják-e el. A halmazati büntetés kiszabásának lehetősége csak akkor merül fel, ha a terhelt cselekményei bűnhalmazatot alkotnak, azonban a bűnhalmazat megállapításához az is szükséges, hogy a cselekményeket egy eljárásban bírálják el. Az ügyek egyesítésére vagy elkülönítésére vonatkozó szabályok nem kötelezően alkalmazandók, hanem az a hatóság célszerűségen alapuló mérlegelésének következménye. Az az elkövető, akinek a harmadik személy elleni erőszakos bűncselekményét más eljárásban tárgyalják, kedvezőbb elbírálásra számíthat, mint az, akinek a cselekményeit egy eljárásban bírálják el, és mérlegelés nélkül életfogytig tartó szabadságvesztésre kell ítélni. A terhelt cselekményeinek időbeli és térbeli elkülönülése esetén a büntetőeljárás tényei véletlenszerűvé, kiszámíthatatlanná tehetik, hogy az elkövetővel szemben kell-e alkalmazni a régi Btk. 85. § (4) bekezdését.
[4] Az indítványozó bírói tanács hivatkozik továbbá arra, hogy a kötelező életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása nem teszi lehetővé a büntetéskiszabási szempontok vizsgálatát és érvényesülését, amely ellentétes a jogbiztonságból fakadó azon követelménnyel is, miszerint a büntetőjog egésze, ezen belül a büntetéskiszabási rendszer nem lehet ellentétes önmagával. Az indítványozó bírói tanács véleménye szerint a terheltek oldaláról nézve sérül az Alaptörvény XV. cikkében foglalt egyenlő elbánás elve, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalma azáltal, hogy az azonos cselekményeket elkövető személyek közül egyeseket előnyösen, másokat hátrányosan érint pusztán eljárási helyzetüktől függően az, hogy cselekményüket egy vagy több eljárásban bírálják el.
[5] Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése és II. cikke alapján úgy véli, hogy az első alkalommal nem életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket megvalósító elkövetővel szemben a kötelező életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása nem felel meg az alkotmányos büntetőjogtól elvárt arányosság követelményének. Ezzel kapcsolatban az indítvány utal arra is, hogy a jelenlegi szabályozás kapcsán reális a veszélye annak, hogy – mint az alapul fekvő büntetőeljárás is mutatja – az eddig büntetlen előéletű vádlottnak a büntetőeljárásban nem lesz lehetősége arra, hogy vele szemben a bíróság a súlyosító és enyhítő körülmények figyelembevételével, az elkövetett cselekmények tényleges tárgyi súlyához igazodó halmazati büntetést szabjon ki. Ez a körülmény olyan mértékben sérti az alapvető jogok szükséges és arányos korlátozásának követelményét, hogy az egyben az emberi méltóság sérthetetlenségének tilalmába is ütközik.
[6] A bírói tanács a bíróságok működésének alapjait meghatározó alaptörvényi rendelkezésekkel, az Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdés a) pontjával, a 26. cikkel és a 28. cikkel sem tartja összeegyeztethetőnek a régi Btk. 85. § (4) bekezdését, mert az indokolatlanul korlátozza a bíróságok alkotmányos működését a büntetőjog területén azzal, hogy elvonja a bírói mérlegelést, és ezáltal nem teszi lehetővé a bírói egyéniesítést. A legsúlyosabb büntetés kötelező kiszabásával kiüresedik a bíróságok ítélkező tevékenysége, amely súlyosan sérti a bírói függetlenség elvét.
[7] 2. A régi Btk. 85. § (4) bekezdése, továbbá a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 81. § (4) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte egy másik bírói indítványban a Fővárosi Törvényszék tanácsa az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével összefüggésben.
[8] Az indítványozó bírói tanács álláspontja szerint a kifogásolt jogszabályi rendelkezésekben foglalt büntetéskiszabási szabály, amely egy pontosan nem rögzített eljárásjogi intézményre (egyesítés) épül, nem tesz eleget annak az alapvető jogállami követelménynek, miszerint a közhatalommal rendelkező szervek a jog által meghatározott szervezeti keretek között, a jog által megállapított működési rendben, a jog által a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon szabályozott korlátok között fejtik ki tevékenységüket. A bírói tanács felhívja a figyelmet arra, hogy az összbüntetés létjogosultságát is éppen az a helyzet teremtette meg, hogy az egy eljárásban való elbírálással az elkövető kedvezőbb helyzetbe kerül, és a terheltet az ennek esetleges elmaradása miatt ért hátrányt kívánták utólag az összbüntetéssel kiküszöbölni. Mindezek alapján úgy véli, hogy a régi Btk. 85. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezés, valamint ugyanezen indokok alapján a Btk. 81. § (4) bekezdése is alaptörvény-ellenes.
[9] 3. Az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezéseket az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 58. § (2) bekezdése, valamint az Ügyrend 34. § (1) bekezdése alapján egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.
[10] 4. Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés b) pontja alapján az Alkotmánybíróság bírói kezdeményezés alapján az egyedi ügyben alkalmazandó jogszabálynak az Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálja. A Btk. 2. § (1) és (2) bekezdése értelmében a bűncselekményt az elkövetése idején hatályban lévő büntető törvény szerint kell elbírálni, azonban ha a cselekmény az elbírálásakor hatályban lévő új büntető törvény szerint nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új büntető törvényt kell alkalmazni.
[11] Az alapul fekvő ügyekben eljáró bíróságok mind a régi Btk., mind a Btk. kifogásolt rendelkezései alkotmányossági vizsgálatát kérték arra tekintettel, hogy a bíróság kizárólag az ügydöntő határozat meghozatalakor kerül abba a helyzetbe, hogy döntsön arról, a terheltre nézve melyik büntető törvény a kedvezőbb. Az Alkotmánybíróság ezért a régi Btk. 85. § (4) bekezdése, valamint a Btk. 81. § (4) bekezdése tekintetében is lefolytatta eljárását.
II.
[12] Az Alkotmánybíróság eljárása során a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:
[13] 1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései:
„B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.”
„I. cikk (1) AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.
(2) Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait.
(3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.”
„II. cikk Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”
„XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.
(2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.”
„25. cikk (2) A bíróság dönt
a) büntetőügyben, magánjogi jogvitában, törvényben meghatározott egyéb ügyben;”
„26. cikk (1) A bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak. A bírákat tisztségükből csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikai tevékenységet.”
„28. cikk A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.”
[14] 2. A régi Btk. indítvánnyal érintett rendelkezése:
„85. § (4) Ha a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül legalább három a 137. § 17. pontjában meghatározott személy elleni erőszakos bűncselekmény, a (2) bekezdés szerinti büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik. Ha a büntetési tétel így felemelt felső határa a húsz évet meghaladná, vagy a törvény szerint bármelyik bűncselekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, az elkövetővel szemben életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni.”
[15] 3. A Btk. indítvánnyal érintett rendelkezése:
„81. § (4) Ha a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül legalább három különböző időpontokban elkövetett befejezett személy elleni erőszakos bűncselekmény, a (2) bekezdés szerinti büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik. Ha a büntetési tétel így felemelt felső határa a húsz évet meghaladná, vagy a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények bármelyike életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, az elkövetővel szemben életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni. Ha azonban e törvény Általános Része lehetővé teszi, a büntetés korlátlanul enyhíthető.”
III.
[16] Az indítvány megalapozott.
[17] 1. Az Alkotmánybíróság először áttekintette a magyar szabályozáshoz hasonló tartalmú, az Amerikai Egyesült Államokban, valamint Szlovákiában a közbiztonság javítása érdekében bevezetett rendelkezéseket.
[18] 1.1. A visszaeső, életmódszerű bűnelkövetőkre vonatkozó ún. „Three Strikes” („Három csapás”) törvényt először 1993-ban Washington államban fogadták el. A törvény szerint a harmadik bűncselekmény elkövetéséért kötelezően életfogytiglani szabadságvesztést kell kiszabni, amelyből huszonöt év után helyezhető feltételesen szabadlábra az elítélt. 2004-re az ötven államból huszonhat fogadott el a visszaeső bűnözőkre vonatkozó „Three Strikes” törvényt. Az amerikai törvények közös jellemzője, hogy a törvényben nincsenek időkorlátok a bűncselekmények elkövetésére vonatkozóan, a szabály kizárólag többes elítélés esetén alkalmazható, ha az újabb elkövetés a korábbi elítélés után történt, valamint harmadszorra akár csekély súlyú bűncselekmény miatt is kiszabható az életfogytiglani szabadságvesztés büntetés. Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága két ügyben vizsgálta a „Three Strikes Law” alkotmányosságát, és mindkét ügyben arra jutott, hogy az nem ütközik a VIII. alkotmány-kiegészítésbe, tehát nem minősül „kegyetlen és szokatlan” büntetésnek vagy bánásmódnak. [Ewing v. California, 538 U.S. 11 (2003); Lockyer v. Andrade, 538 U.S. 63 (2003).]
[19] 1.2. Szlovákiában 2004-ben vezették be, hogy amennyiben a törvényben meghatározott, külön felsorolt bűncselekmények valamelyikéért ítélik el a vádlottat úgy, hogy korábban ilyen bűncselekményért már kétszer szabadságvesztésre ítélték, és büntetéseit legalább részben letöltötte, életfogytig tartó szabadságvesztést kell vele szemben kiszabni. A kötelező életfogytiglani szabadságvesztés alkalmazásának általános feltétele volt, hogy a bűncselekmény veszélyességi foka nagyon magas legyen, tekintettel a különösen visszataszító elkövetési módra, az indítékra, vagy a különösen súlyos következményekre. A törvényt később szigorították, amelynek értelmében már az általános feltételeknek nem kell teljesülniük. A 2010. január 1-jei módosítást követően az életfogytiglani szabadságvesztés csak azon bűncselekmények esetén alkalmazható, amelyek a különös részben is ezzel a büntetéssel sújthatók. Az életfogytiglani szabadságvesztés kiszabásának további feltétele, hogy ezen büntetés alkalmazását a társadalom hatékony védelme indokolja, valamint, hogy az elkövető megjavítására már nincs remény. Fontos azonban kiemelni, hogy a szigorúbb szabályok alkalmazásának feltétele a többes elítélés, halmazati büntetés esetén nem lehet alkalmazni a „három csapás” szabályát.
[20] 1.3. A magyar jogban a bűnismétlő elkövetői csoporttal szembeni szigorúbb szankcionálásnak, valamint a három elkövetést követő kötelezően alkalmazandó szabadságelvonásnak vannak jogtörténeti előzményei. A közveszélyes munkakerülőkről szóló 1913. évi XXI. törvénycikk, az ún. „dologházi törvény” a közveszélyes munkakerülők mellett a bűnismétlő elkövetőkre is súlyosabb szabályokat vezetett be, amennyiben kétszer már voltak büntetve, és az utolsó büntetés kiállásától számítva két év még nem telt el. A dologház intézménye azokkal a bűnelkövetőkkel szemben volt alkalmazható, akiket az élet, testi épség, szemérem vagy vagyon ellen elkövetett bűntett vagy vétség miatt fegyházra, börtönre vagy legalább három havi fogházra ítéltek, és a bűnelkövetés a terhelt munkakerülő életmódjával volt összefüggésben.
[21] Az 1928. évi X. törvénycikk már kifejezetten a „megrögzött” bűnelkövetők szigorúbb szankcionálása érdekében vezette be a szigorított dologház intézményét. A bíróság határozott tartamú szabadságvesztés büntetés kiszabása nélkül szigorított dologházba utalta azt a bűnelkövetőt, aki az élet, a szemérem vagy a vagyon ellen különböző időben és egymástól függetlenül legalább három bűntettet követett el, ha az utolsó és az azt közvetlenül megelőző bűntettet öt éven belül követte el, valamint a bűncselekményeket üzletszerűen követte el, vagy bűncselekmények elkövetésére „állandó hajlamot mutatott.” A szigorított dologház legrövidebb időtartama három év volt, felső határa nem volt, így akár élethossziglan is tarthatott. Szabadulásra az igazságügyi miniszter döntése alapján volt lehetőség. A szigorított dologház alkalmazásának tehát – ellentétben a dologházzal – nem volt feltétele a korábbi elítélés, hanem a bűncselekmények elkövetését kellett figyelembe venni.
[22] Az 1974. évi IX. törvény a társadalom fokozottabb védelméről a közrendre és a közbiztonságra különösen veszélyes visszaeső bűnözők elleni hatékonyabb fellépés érdekében bevezette a szigorított őrizet intézményét. Ezt a büntetőjogi intézkedést azzal a legalább háromszor elítélt, különös visszaesővel szemben lehetett alkalmazni, akit többek között élet, testi épség, egészség, nemi erkölcs, hivatalos személy, közbiztonság vagy vagyon elleni szándékos bűncselekmény miatt korábban legalább háromszor, egyenként egy évet meghaladó, végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítéltek. A szigorított őrizet bekerült az 1978. évi Btk.-ba, majd a Büntető Törvénykönyv módosításáról szóló 1989. évi LVI. törvény helyezte hatályon kívül 1989. december 29-től.
[23] A szigorított őrizet bevezetésének célja az volt, hogy sajátos végrehajtási rendjével, intenzív nevelési módszerek és eszközök igénybevételével kialakítsa a törvények megtartása, a becsületes életmód folytatása iránti igényt és ezzel elősegítse az elítéltek társadalomba való visszailleszkedését. A szigorított őrizet azonban nem érte el a kívánt hatást, mert a gyakorlatban nem tettek különbséget a büntetés és az intézkedés között, a szigorított őrizetet mind az elítéltek, mind a büntetésvégrehajtási testület tagjai tulajdonképpen büntetésnek tekintették. Végrehajtása sem a formai, sem a tartalmi elemeit tekintve nem különbözött a szabadságvesztés végrehajtásától, így a szigorított őrizet valójában a bűnelkövetők egy csoportjának a társadalomtól való elkülönítését valósította meg, és a szeparáció tartamának meghosszabbításával éppen a sikeres társadalmi beilleszkedés esélyeit csökkentette. A jogintézmény hatástalanságát mutatta a szigorított őrizetből elbocsátottak gyakori visszaesése is. Mindezekre tekintettel a jogalkotó indokoltnak tartotta a szigorított őrizet intézményének a megszüntetését.
[24] 2. A régi Btk. kifogásolt rendelkezését a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló 2010. évi LVI. törvény iktatta be. A módosító törvénynek alapvetően három újítása volt: a középmérték visszaállítása, a halmazati büntetés súlyosítása, valamint az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó szabályozás módosítása.
[25] Az amerikai és szlovák szabályozásban ismertetett „három csapás” rendelkezésének a magyar jogban az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó szabály feleltethető meg. Eszerint aki harmadik alkalommal követ el (visszaesést megalapozó) személy elleni erőszakos bűncselekményt – azaz már kétszer elítélték –, azzal szemben a büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik. Amennyiben ez meghaladja a húsz évet, vagy egyébként a cselekmény életfogytiglani szabadságvesztéssel is büntethető, akkor életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni. [Btk. 90. § (2) bekezdés].
[26] Jelen ügy tárgya nem az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó „három csapás”, hanem a halmazati büntetés súlyosításával összefüggő jogszabályi rendelkezések alkotmányosságának vizsgálata. A bírói indítványokban támadott szigorúbb halmazati szabályok értelmében, ha valaki legalább három személy elleni erőszakos bűncselekményt követ el, és azokat egy eljárásban bírálják el, akkor ezek közül a legsúlyosabb cselekmény büntetési tételének felső határa a kétszeresére emelkedik. Amennyiben ez meghaladná a húsz évet, vagy egyébként a halmazatban lévő cselekmények közül valamelyik életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, akkor életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni.
[27] A halmazati szabályok és az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó szabályok között az az alapvető különbség, hogy a halmazati szabályok olyan bűnelkövetőre is vonatkozhatnak, aki első alkalommal követett el egyszerre, vagy rövid időn belül három személy elleni erőszakos bűncselekményt, de korábban még soha nem volt büntetve. Az erőszakos többszörös visszaesők azonban már büntetett előéletűek, korábban már két alkalommal elítélték őket.
[28] A Btk. hatályos szabályai pontosítják a szigorúbb halmazati büntetéskiszabási szabályok alkalmazásának lehetőségét. A bírói indítványokban kifogásolt Btk. 81. § (4) bekezdése értelmében a legalább három személy elleni erőszakos bűncselekményt különböző időpontokban kell elkövetni. További pontosítást jelent, hogy a szabály csak a befejezett bűncselekményekre vonatkozik, tehát a kísérlet és az előkészület nem alapozza meg a szigorúbb szabályok alkalmazását. Lehetővé vált emellett a Btk. Általános Részében meghatározott feltételek fennállása esetén a büntetés korlátlan enyhítése.
[29] Az 5/2013. (XII. 11.) BK vélemény (a továbbiakban: Bkv.) részletesen kifejti és elemzi, hogy mit jelentenek a Btk. szabályainak változásai, hogyan szűkült a szigorúbb halmazati büntetéskiszabási szabályok alkalmazásának lehetősége. Az, hogy a súlyosabb büntetés kizárólag a különböző időpontban elkövetett, befejezett bűncselekmények esetén alkalmazható, azt jelenti, hogy annak kizárólag valódi anyagi halmazat esetén lehet helye. Ennek megfelelően a halmazati büntetésre vonatkozó súlyosabb büntetéskiszabási rendelkezések nem alkalmazhatók abban az esetben, ha a terhelt cselekményei törvényi, vagy természetes egységet alkotnak. Kizárt az alkalmazás az alaki halmazatban álló bűncselekmények miatt is, valamint abban az esetben is, ha egymással részben alaki, részben anyagi halmazatban lévő bűncselekményeket kell elbírálni, de azok közül nem állapítható meg legalább három, anyagi halmazatot alkotó, befejezett személy elleni erőszakos bűncselekmény. Emellett kizárt a súlyosabb rendelkezések alkalmazása akkor is, ha a három személy elleni erőszakos bűncselekmény egyike tekintetében a halmazati büntetés kiszabására próbára bocsátás megszüntetése folytán került sor. (Bkv. I. pont)
[30] A régi Btk. rendelkezéseihez képest további szűkítést jelent, hogy a súlyosabb halmazati büntetés kiszabására kizárólag befejezett bűncselekmények esetén kerülhet sor. Ennek megfelelően akkor, ha a bűnhalmazatban lévő, egyébként különböző időpontban elkövetett személy elleni erőszakos bűncselekmények közül nem állapítható meg három bűncselekmény esetén a befejezettség, a rendelkezés alkalmazása kizárt. Ez akkor is irányadó, ha a három bűncselekmény közül a legmagasabb büntetési tétellel fenyegetett bűncselekmény kísérletnek minősül. Abban az esetben sem alkalmazhatók a súlyosabb halmazati büntetéskiszabási rendelkezések, ha a súlyosabb bűncselekmény kísérlete magában foglalja egy másik, önmagában is személy elleni erőszakos bűncselekmény minősített befejezett alakzatát. (Bkv. II. pont)
[31] Az előzőekből is kitűnik, hogy a Btk. jelenleg hatályos rendelkezései a régi Btk.-hoz képest jóval szűkebb körben teszik lehetővé a súlyosabb halmazati büntetés kiszabását. Az Alkotmánybíróság ennek figyelembevételével folytatta le a régi Btk. és a hatályos Btk. kifogásolt rendelkezései tekintetében az alkotmányossági vizsgálatot.
[32] 3. Az alapvető jogok biztosa 2014 februárjában készült AJB-5138/2013. számú jelentésében részletesen elemezte a „három csapás” szabályait. A Btk. 81. § (4) bekezdésében foglalt halmazati három csapással összefüggésben a jogbiztonság és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét állapította meg, ezért szükségesnek találta a jogszabály Alaptörvénynek megfelelő tartalmú módosítását. (http://goo.gl/0hgcMF)
[33] 4. A bűncselekménnyé nyilvánításnál és a büntetési rendszer kialakításánál a törvényhozó szabadsága széles körben érvényesül. Bizonyos bűnelkövetői csoportok külön kezelése, súlyosabb megbüntetésük elvi lehetőségének biztosítása büntetőpolitikai kérdés. Az Alkotmánybíróságnak nem feladata a büntetőpolitikai célok, követelmények helyességéről és indokairól, így különösen azok célszerűségéről és hatékonyságáról dönteni, azt azonban vizsgálhatja, hogy a büntetéskiszabás rendjével kapcsolatos szabályok megállapítására vonatkozó diszkrecionális jogával összefüggésben a jogalkotó mérlegelési jogának gyakorlása során nem került-e ellentétbe az Alaptörvény valamely rendelkezésével.
[34] Az Alkotmánybíróságnak tehát arra van jogosítványa, hogy a büntetőpolitikát az Alaptörvény vonatkozó rendelkezései alapján vizsgálja meg, ennek során pedig különös tekintettel legyen az alapvető jogok védelmének alkotmányos büntetőjogi garanciáira. Alkotmányjogilag az nem kérdőjelezhető meg, hogy egy adott büntetőjogi szankció alkalmas-e a büntetőpolitikai célok elérésére, de a szankció alkalmazás jogszabályi feltételeinek alkotmányossága vizsgálható.
[35] 5. Az indítványozó bírói tanácsok az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével összefüggésben hivatkoztak arra, hogy a Btk. kifogásolt rendelkezése ellentétes a jogállamiságból levezetett jogbiztonság elvével, mert a halmazati büntetésként kötelezően alkalmazandó életfogytiglani szabadságvesztés feltételei nem egyértelműek és nem kiszámíthatóak. Az indítványok alaptörvény-ellenesnek tartják a szabályozást a B) cikk (1) bekezdése alapján az okból kifolyólag is, hogy a kötelező életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása nem teszi lehetővé a büntetéskiszabási szempontok vizsgálatát és érvényesülését, amely ellentétes a jogbiztonság követelményéből fakadó azon elvvel, miszerint a büntetőjog egésze, ezen belül a büntetéskiszabás rendszere nem lehet ellentétes önmagával.
[36] Az Alkotmánybíróság a régi Btk. 85. § (4) bekezdésének, valamint a Btk. 81. § (4) bekezdésének alkotmányossági vizsgálata során a szabályozást két szempontból vetette össze a B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogbiztonsági kritériumokkal. Egyrészt azt vizsgálta, hogy mennyiben kiszámítható és előrelátható a régi Btk. 85. § (4) bekezdésében, valamint a Btk. 81. § (4) bekezdésében meghatározott büntetőjogi jogkövetkezmény alkalmazása (Indokolás [43]–[54]), másrészt azt, hogy az életfogytiglani szabadságvesztés kötelező alkalmazása mennyiben egyeztethető össze a jogállami büntetési rendszerrel kapcsolatos alkotmányossági/alaptörvényi kritériumokkal (Indokolás [55]–[64]).
[37] Az Alkotmánybíróság Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása (2013. március 25.) hatálybalépését követően, az Alaptörvény Záró és vegyes rendelkezések 5. pontjára tekintettel úgy foglalt állást, hogy „az újabb ügyekben vizsgálandó alkotmányjogi kérdések kapcsán felhasználhatja a korábbi határozataiban kidolgozott érveket, jogelveket és alkotmányossági összefüggéseket, ha az Alaptörvény adott szakaszának az Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése, az Alaptörvény egészét illető kontextuális egyezősége, az Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembevétele és a konkrét ügy alapján a megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya, és szükségesnek mutatkozik azoknak a meghozandó döntése indokolásába történő beillesztése” {13/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [32]}. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény jogbiztonságra vonatkozó B) cikk (1) bekezdésének és az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének tartalmi egyezése, az Alaptörvény egészét illető kontextuális megfelelősége, az Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembevétele és a konkrét ügy alapján arra jutott, hogy a büntető jogszabályok alkotmányosságára vonatkozó korábbi megállapításai alkalmazhatóságának nincs akadálya, és szükséges azoknak a meghozandó döntése indokolásába történő beillesztése.
[38] 5.1. Az Alkotmánybíróság először röviden áttekintette a hatályos büntetési rendszer általános jellemzőit, a büntetés célját, valamint a szankciók meghatározásának módját.
[39] Az állami büntetőhatalom monopóliumából egyértelműen következik a társadalmilag káros cselekményekkel szembeni büntetőjogi kontrollrendszer megteremtésének, a büntető igény érvényesítésének, a bűnüldözés és a büntető igazságszolgáltatás alkotmányos feltételek szerinti működtetésének kötelezettsége. Ez az alkotmányos kötelezettség indokolja, hogy az állami büntetőhatalmat gyakorló szervek hatékony eszközöket kapjanak feladataik teljesítéséhez, még akkor is, ha ezek az eszközök lényegüket tekintve súlyosan jogkorlátozók. {61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.; 31/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 240, 247.; 13/2002. (III. 20.) AB határozat; legutóbb: 3025/2014. (II. 17.) AB határozat, Indokolás [58]}.
[40] A büntetőjogi szankciók az állampolgárok alapvető jogainak legsúlyosabb korlátozását jelentik, ezért különösen fontos, hogy a büntetőjogi jogkövetkezményeket megfelelő garanciák mellett lehessen alkalmazni. Az egyik legfontosabb garancia, hogy a jogkövetkezményeket kizárólag a törvényalkotó határozhatja meg, a konkrét esetben történő alkalmazás esetén a kompetencia azonban megoszlik a jogalkotó és a jogalkalmazó között.
[41] Ennek a feladatmegosztásnak történetileg többféle megoldása alakult ki. Az abszolúte határozott szankciórendszer esetében, amely a büntetőjog korai szakaszaiban volt jellemző, a bíróságnak a szankciót mérlegelés nélkül, kötelezően kellett alkalmaznia. Ennek a rendszernek az volt a legnagyobb hátránya, hogy egyáltalán nem tette lehetővé az egyéniesítést. Az abszolúte határozott szankciórendszer ellenpontja az abszolúte határozatlan szankciórendszer, amelyben a törvény pusztán annyit írt elő, hogy az adott magatartás büntetendő, és a bíró szabadon választhatta meg a büntetőjogi szankció nemét és mértékét. Ez a rendszer teljes mértékben lehetővé teszi az egyéniesítést, azonban a jogalkalmazás túlzottan tág mérlegelése lehetőséget ad az önkényre és a jogbizonytalanságra. A jogalkotó és a jogalkalmazó közötti feladatmegosztás jelenik meg a relatíve határozott és határozatlan szankciórendszerben. A relatíve határozott szankciórendszerben a törvényalkotó meghatározza a vonatkozó büntetőjogi szankció nemét, valamint mértékének alsó és felső határát, és ezen tételkereten belül a jogalkalmazó feladata lesz – az eset körülményeihez, az elkövető személyiségéhez igazodó – konkrét jogkövetkezmény kiszabása. A relatíve határozatlan rendszerben a jogalkotó az alkalmazandó szankciót, és mértékének vagy az alsó, vagy a felső határát határozza meg. (A magyar jog relatíve határozatlan szankciókat az intézkedések körében ismer, ilyen például a kényszergyógykezelés.) A hatályos Btk. büntetőjogi jogkövetkezményeinek rendszere a relatíve határozott modellnek felel meg, amelyben a törvényi keretek megteremtik az elbírálás során az egyéniesítés lehetőségét.
[42] Az egyes bűncselekmények természetéhez és súlyához igazodó büntetési rendszer és a büntetéskiszabás normatív előírásai együttesen szolgálják a jogállami büntetés funkcióját, a társadalom védelmét, a szankcióval történő arányos és megérdemelt viszonzást, valamint a speciális és a generális prevenciót. (1214/B/1990. AB határozat, ABH 1995, 571, 577.) A büntetés kiszabása során figyelembe kell venni a bűnelkövető személyi körülményeit, többek között az elkövető előéletét, a bűnismétlést, valamint az egyéb enyhítő és súlyosító körülményeket. A büntetőjog az elkövetés tekintetében különös, felelősségfokozó jelentőséget tulajdonít az ismételt elkövetésnek.
[43] 5.2. Az Alkotmánybíróság a Btk. és a régi Btk. kifogásolt rendelkezéseivel kapcsolatban először azt vizsgálta, hogy a Btk. 81. § (4) bekezdésében, valamint a régi Btk. 85. § (4) bekezdésében foglalt büntetéskiszabási rendelkezés alkalmazásának feltételei megfelelnek-e a jogállamiság részét képező jogbiztonság követelményéből fakadó előreláthatóság, kiszámíthatóság kritériumainak.
[44] Az Alkotmánybíróság már a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában megállapította – és ma is irányadónak tekinti –, hogy a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az államtól, és elsősorban a jogalkotótól azt követeli meg, hogy a jog egésze, egyes részterületei és szabályai világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára is előre láthatóak legyenek. (ABH 1992, 59, 65.) A jogbiztonság egyik legfontosabb alapkövetelménye a jogszabályok kiszámíthatósága, a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogi normák, jogintézmények egyértelműsége. {38/2012. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [84]; 3047/2013. (II. 28.) AB határozat, Indokolás [13] és [16]; 3106/2013. (V. 17.) AB határozat, Indokolás [8]; 24/2013. (X. 14.) AB határozat, Indokolás [48]}.
[45] A jogbiztonság szempontjából különösen fontosak az olyan jogszabályi rendelkezések, amelyek garantálják, hogy alappal lehessen számítani a törvény előírásainak megfelelő jogalkalmazói magatartásra. A jogbiztonság és az alapjogok védelme ezért megköveteli a büntetéskiszabási rendelkezések részletes és differenciált szabályozását. Mindez nem teljesül akkor, ha a jogszabály megfogalmazása nem egyértelmű, többféle értelmezést tesz lehetővé, amelynek következtében a jogintézmény kiszámítható működése nem biztosítható.
[46] 5.2.1. A Btk. 81. § (4) bekezdésében, valamint a régi Btk. 85. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezések alkalmazhatóságának alapvető feltétele, hogy a legalább három személy elleni erőszakos bűncselekmény elbírálása egy eljárásban történjen. A Btk. 81. § (4) bekezdése a régi Btk.-tól részben eltérően szabályozza a szigorúbb halmazati szabályok alkalmazhatóságát. Először is szűkíti az elkövetési magatartások körét, ugyanis a szigorúbb szankció alkalmazására legalább három különböző időpontokban elkövetett befejezett személy elleni erőszakos cselekmény együttes elbírálása esetén kerülhet sor. Emellett engedi alkalmazni az általános rész korlátlan enyhítést lehetővé tevő rendelkezéseit is. Ugyan a Btk. hatályos szabályai eltérően határozzák meg a súlyosabb halmazati büntetéskiszabási szabályok alkalmazhatóságát, abban a tekintetben azonban, hogy bűnhalmazatban lévő cselekményekről van szó, így azokat egy eljárásban kell elbírálni, nincs eltérés a jelenlegi és a korábbi szabály között. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a kifogásolt rendelkezések tekintetében nem külön-külön, hanem együttesen folytatta le az Alaptörvénnyel való összhang vizsgálatát.
[47] Azt, hogy a bűncselekmények elbírálására egy eljárásban vagy külön eljárásokban kerül sor, több tényező befolyásolhatja. Függhet attól, hogy a bűnüldöző hatóságoknak, illetve a bíróságoknak tudomása van-e valamennyi bűncselekmény elkövetéséről, illetve attól is, hogy célszerűnek tartják-e a büntetőeljárásban az ügyek egyesítését. A célszerűségi szemponton alapuló egyesítési szabály azonban nem kötelező jellegű, hanem pusztán lehetőség.
[48] A Be. szabályai a büntetőeljárás későbbi szakaszában, a rendes jogorvoslatok kapcsán is lehetővé teszik az ügyek utólagos egyesítését, amely megteremtheti a szigorúbb halmazati büntetéskiszabási szabályok alkalmazhatóságát. Amennyiben az elsőfokú bíróságnak – például az egyik ügy befejezése miatt – nem volt módja az ügyek egyesítésére, és a büntetés kiszabása szempontjából az ügyek egyesítése a másodfokú, illetve a harmadfokú eljárásban is indokolt lehet, azt a törvény lehetővé teszi (Be. 265. §, 308. §). A Be. arra az esetre is nyújt megoldást, ha a másod- vagy a harmadfokon eljáró bíróság észleli, hogy a büntetőeljárás korábbi szakaszában nem került sor az ügyek egyesítésére, holott az célszerű lett volna.
[49] A büntetőeljárás jogerős befejezéséig a Be. megteremti annak a lehetőségét, hogy a három személy elleni erőszakos bűncselekmény egy eljárásban kerüljön elbírálásra, az eljárási szabályok azonban ilyen esetekben sem írják elő kötelező jelleggel az eljárások egyesítését. Sem a Btk., sem a Be. nem tartalmaz olyan objektív feltétel- vagy szempontrendszert, amely meghatározná vagy iránymutatást jelentene arra vonatkozóan, hogy mikor célszerű az eljárások egyesítése, és ezáltal a Btk. 81. § (4) bekezdésének, illetve a régi Btk. 85. § (4) bekezdésének alkalmazása. Meg kell jegyezni továbbá azt is, hogy a Be. rendkívüli jogorvoslatra vonatkozó rendelkezései már nem teszik lehetővé azt, hogy a cselekmények utóbb egy eljárásban kerüljenek elbírálásra.
[50] 5.2.2. Összességében tehát az látható, hogy a különböző eljárásjogi helyzet eltérő büntetéskiszabást eredményez azon elkövetők esetében, akik három személy elleni erőszakos bűncselekményt követtek el. A jelenlegi szabályozás sem változtatott azon, hogy az eltérő esetleges eljárásjogi helyzet eltérő büntetéskiszabáshoz vezet. A bűncselekményi kör szűkítése sem oldja meg a cselekmények egy vagy több eljárásban történő elbírálásának esetlegességét, és ezáltal a szigorúbb halmazati szabályok alkalmazhatóságának kiszámíthatatlanságát.
[51] Ha ugyanis a három személy elleni erőszakos bűncselekmény elbírálására egy eljárásban kerül sor, akkor a büntetést a szigorúbb halmazati büntetéskiszabási rendelkezések szerint kell meghatározni. Ha azonban ugyanezen három bűncselekmény elbírálása nem egy eljárásban történik, és az elkövető valamennyi bűncselekményt a legkorábbi elsőfokú ítélet kihirdetését megelőzően követte el, akkor a büntetést a Btk. által a Különös Részben meghatározott tételkeretek között kell kiszabni az összbüntetésre vonatkozó rendelkezések szerint, amely eltérő büntetéskiszabást fog eredményezni. Az alkalmazott szankciót ezekben az esetekben a halmazati büntetésre vonatkozó általános rendelkezések [Btk. 81. § (1)–(3) bekezdések] szerint kell kiszabni úgy, hogy az összbüntetés tartamának el kell érnie a legsúlyosabb büntetésnek és a rövidebb büntetés vagy büntetések egyharmad részének összegeként számított tartamot, de az nem haladhatja meg a büntetések együttes tartamát (Btk. 94. §). Összbüntetés esetében tehát nem alkalmazhatók a szigorúbb halmazati büntetéskiszabási rendelkezések, sem a büntetési tétel felső határának kétszerezése, sem az életfogytiglani szabadságvesztés kötelező elrendelése.
[52] A halmazati és az összbüntetési szabályok összhangjának hiányára, és ezzel összefüggésben a jogbiztonság és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmére hívja fel a figyelmet az alapvető jogok biztosa hivatkozott AJB-5138/2013. számú jelentése is.
[53] Ez alapján megállapítható, hogy a legalább három személy elleni erőszakos bűncselekményt elkövetők esetében nem előrelátható, hogy mikor kerülhet sor a szigorúbb halmazati szabályok alkalmazására, köztük az életfogytiglani szabadságvesztés kötelező kiszabására. Ezen elkövetők esetleges eltérő eljárásjogi helyzete megteremti annak a lehetőségét, hogy ne azonos büntetőjogi fenyegetettséggel nézzenek szembe, amely kiszámíthatatlanná, és a címzettek számára előre nem láthatóvá teszi a Btk., valamint a régi Btk. kifogásolt rendelkezésének alkalmazását. A jogszabály ellentmondásossága bírói jogértelmezéssel sem orvosolható megfelelően, ugyanis egymásnak szögesen ellentmondó értelmezést enged meg, amely a jogalkotói céllal sem áll összhangban.
[54] Az alaptörvény-ellenesség abban áll, hogy a jogalkotó nem teremtette meg maradéktalanul azokat a büntető anyagi jogi, illetve eljárási jogi feltételeket, amelyek lehetővé tennék, hogy – a terheltek eljárási pozíciójától függetlenül, tehát attól függetlenül, hogy a cselekményeiket egy vagy több eljárásban bírálják el – azonosak legyenek a büntetéskiszabási feltételek. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Btk. 81. § (4) bekezdése, valamint a régi Btk. 85. § (4) bekezdése nem felel meg az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményének.
[55] 5.3. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy a Btk. 81. § (4) bekezdésében, valamint a régi Btk. 85. § (4) bekezdésében foglalt életfogytiglani szabadságvesztés kötelező alkalmazása mennyiben felel meg az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből levezethető, jogállami büntetési rendszerrel kapcsolatos alkotmányossági/alaptörvényi kritériumoknak.
[56] A büntetőjog alaptörvényi korlátainak egyik legfontosabb eleme, hogy az egyén védelmet élvez a büntetőjogi eszközök állam általi önkényes felhasználásával szemben. A büntetőjogi szankciók alkalmazhatósága alkotmányos kereteinek szélső értékeit egyrészről az emberi méltósághoz (Alaptörvény II. cikk), a személyi szabadsághoz és biztonsághoz való jog (Alaptörvény IV. cikk), másrészről a kínzásnak, a kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmódnak és büntetésnek a tilalma (Alaptörvény III. cikk) jelöli ki. Az Alaptörvény IV. cikk (2) bekezdése az Alkotmányhoz képest cizellálta a személyi szabadsághoz való jog tartalmát azzal, hogy kifejezetten nem zárja ki a szabadságtól való végleges megfosztás lehetőségét, azonban arra kizárólag szándékos, erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt, jogerős bírói ítélet alapján, a szükségességi és arányossági kritériumok értelemszerű figyelembevételével kerülhet sor.
[57] A jogállamiságból, valamint az alapvető jogok lényeges tartalmának korlátozására vonatkozó alkotmányos tilalomból vezethető le, hogy a büntetések és az intézkedések alkalmazásával az állam milyen mértékben avatkozhat be az egyén életébe, korlátozhatja az alapvető jogait és szabadságát. Az Alkotmánybíróságnak ezzel kapcsolatban arra nincs felhatalmazása, hogy a jogalkotó mérlegelési szempontjait felülbírálja mindaddig, amíg a szankciórendszer koherenciájának, és ezáltal a jogbiztonságnak a sérelmét nem észleli. A koherens szabályozás alkotmányos célja az állami önkény kizárása.
[58] 5.3.1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a többszöri bűnelkövetés súlyosabb büntetéssel fenyegetettsége alkotmányos indokokon alapul. A többszöri bűnelkövetés törvényhozói értékelése szükséges, mert ezzel különös jelentőséget tulajdonít a büntetőjogi normák megtartásának. A szigorúbb megítélés emellett azért is indokolt lehet, mert ezzel nyomatékot ad a büntető igazságszolgáltatás működésének.
[59] A többszöri bűnelkövetés súlyosabb megítélése a büntetőjog hatályos rendszerében megfelel az alkotmányos büntetőjog követelményeinek, a törvényhozónak alkotmányos szabadságában áll a többszörös bűnelkövetést súlyosabban büntetni, azonban a büntetéssel történő jogkorlátozásnak is meg kell felelnie a büntetőjog alkotmányos követelményeinek.
[60] 5.3.2. Az alkotmányosan elismerhető büntetési célokból nem következik, hogy a törvény a büntetés kiszabása körében ne írhatna elő orientáló jellegű, vagy éppen kötelezően alkalmazandó szabályokat. A hatályos Btk. rendszerében is vannak olyan rendelkezések, amelyek meghatározott feltételek fennállása esetén bizonyos büntetések {pl. kiutasítás [Btk. 59. § (1) bekezdés], közügyektől eltiltás [Btk. 61. § (1) bekezdés]}, vagy intézkedések [pl. felfüggesztett szabadságvesztés vagy a próbára bocsátás mellett kötelező pártfogó felügyelet (Btk. 119. §)] kötelező kiszabását írják elő. Ennek azonban egyetlen korlátja van: alkotmányosan igazolható cél érdekében kell történnie, amelynek során tiszteletben kell tartani az Alaptörvényben kifejezetten szereplő büntetőjogi garanciákat, valamint a büntetőjogra irányadó további alapelveket és az alapvető jogokat.
[61] 5.3.3. A régi Btk. 85. § (4) bekezdése legalább három a törvényben meghatározott személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése esetén, meghatározott törvényi feltételek fennállása esetén, a büntetési rendszer legsúlyosabb szankcióját, az életfogytiglani szabadságvesztést rendeli kötelezően alkalmazni. Az életfogytiglani szabadságvesztés kötelező alkalmazásának két esete van, ha a felemelt büntetési tétel felső határa meghaladná a húsz évet, vagy ha a törvény szerint az elkövetett bármely bűncselekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.
[62] A Btk. 81. § (4) bekezdése, bár szűkíti az alkalmazhatóság eseteit a legalább három különböző időpontban elkövetett, befejezett személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésére, módosítja a személy elleni erőszakos bűncselekmények körét, egyes bűncselekmények büntetési tételét, valamint alkalmazhatóvá teszi a korlátlan enyhítés szabályait, nem változtat az életfogytiglani szabadságvesztés büntetés kötelező alkalmazásának esetein. A Btk. támadott rendelkezései a büntetés kötelező alkalmazhatósága szempontjából azonosan kezelik a személy elleni erőszakos bűncselekmények kategóriájába tartozó valamennyi bűncselekményt, holott eltérő tárgyi súlyú büntető törvényi tényállásokról van szó. Az Alkotmánybíróság szerint az életfogytiglani szabadságvesztés kötelező alkalmazása bizonyos esetekben még ezen behatárolt, de eltérő tárgyi súlyú bűncselekményi körben, többszörös elkövetés esetén sem igazolható alkotmányosan. A vizsgált szabályozás ugyanis nem teszi lehetővé, hogy a bíróság minden egyes elkövetett cselekményt a tényleges súlya szerint értékeljen, így nem áll fenn annak a lehetősége, hogy a bíróság a büntetés kiszabásakor a cselekmények súlyának szem előtt tartása mellett megfelelően értékelhesse a bűncselekmény és az elkövető társadalomra veszélyességét, a bűnösség fokát, az egyéb súlyosító és enyhítő körülményeket, és ezzel megbontja a hatályos szabályok szerinti büntetési rendszer koherens egységét.
[63] Az elkövetett bűncselekmények súlyához igazodó, a büntetési rendszer alaptörvényi kritériumainak megfelelő differenciált büntetéskiszabást e speciális halmazati szabályok esetében az szolgálta volna, ha a jogalkotó megteremtette volna a jogalkalmazói mérlegelés lehetőségét a határozott ideig tartó, illetve az életfogytig tartó szabadságvesztés alkalmazhatósága között, amely lehetővé tenné az egyéniesített büntetés kiszabását.
[64] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Btk. 81. § (4) bekezdése második mondata, valamint a régi Btk. 85. § (4) bekezdése második mondata, az életfogytiglani szabadságvesztés büntetés kötelező alkalmazása ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, mert nem felel meg a jogállami büntetési rendszerrel kapcsolatos Alaptörvényből fakadó követelményeknek.
[65] 5.3.4. Mivel az Alkotmánybíróság a Btk. 81. § (4) bekezdésének, valamint a régi Btk. 85. § (4) bekezdésének alaptörvény-ellenességét az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése alapján megállapította, a kifogásolt szabályoknak az Alaptörvény hivatkozott további rendelkezéseivel összefüggő tartalmi vizsgálatát mellőzte.
[66] 6. Az Alkotmánybíróság által megsemmisített jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés főszabály szerint az Abtv. 45. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság megsemmisítésről szóló határozatának a hivatalos lapban való közzétételét követő napon hatályát veszti, és e naptól nem alkalmazható, a kihirdetett, de hatályba nem lépett jogszabály pedig nem lép hatályba. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a főszabálytól eltérően is meghatározhatja az Alaptörvénnyel ellentétes jogszabály hatályon kívül helyezését, illetve a megsemmisített jogszabály általános vagy egyedi ügyekben történő alkalmazhatatlanságát, ha ezt az Alaptörvény védelme, a jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja [Abtv. 45. § (4) bekezdés].
[67] Jelen esetben az Alkotmánybíróság a jogbiztonság követelményének érvényre juttatása érdekében a Btk. 81. § (4) bekezdésének a kihirdetésére visszamenőleges hatályú megsemmisítése mellett döntött. A visszamenőleges hatállyal megsemmisített jogszabályi rendelkezés a keletkezése időpontjára visszahatóan semmis, ami kizárja a jogszabály alkalmazását. A bírói kezdeményezés alapján indult, konkrét normakontrollra irányuló alkotmánybírósági eljárás tekintetében mindez azt jelenti, hogy az alkotmánybírósági határozat hivatalos lapban való közzétételét követően a felfüggesztett büntetőeljárásokat folytatni kell, érdemben el kell bírálni. Mivel az ex tunc hatályú megsemmisítés jogi konzekvenciáit az ítélkező bíró vonja le, ezért e határozat rendelkező részében szükségtelen volt az alkalmazási tilalom kimondása.
[68] Az Alkotmánybíróság megállapította a régi Btk. 85. § (4) bekezdésének alaptörvény-ellenességét, azért az az Abtv. 45. § (2) bekezdése alapján a Fővárosi Törvényszék előtt a 11.B.972/2011. szám alatt folyamatban lévő ügyben, valamint a Fővárosi Ítélőtábla előtt a 6.Bf.230/2012. szám alatt folyamatban lévő ügyben nem alkalmazható.
[69] 7. Az Abtv. 45. § (6) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása alapján jogerős határozattal befejezett büntetőeljárás és szabálysértési eljárás felülvizsgálatát rendeli el, ha az eljárásban alkalmazott jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés semmisségéből a büntetés, illetve az intézkedés csökkentése vagy mellőzése, valamint a büntetőjogi, illetve a szabálysértési felelősség alóli mentesülés vagy annak korlátozása következne.
[70] Mivel az Alkotmánybíróság megállapította a Btk. 81. § (4) bekezdésének, valamint a régi Btk. 85. § (4) bekezdésének alaptörvény-ellenességét, ezért elrendelte az alaptörvény-ellenesnek minősített jogszabályi rendelkezések alkalmazásával lefolytatott jogerősen lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát.
[71] 8. Az Alkotmánybíróság az alaptörvény-ellenesség megállapítására tekintettel az Abtv. 44. § (1) bekezdése alapján elrendelte határozatának a Magyar Közlönyben történő közzétételét.
Alkotmánybírósági ügyszám: III/491/2013.
Dr. Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró különvéleménye
[72] A határozat rendelkező részével és annak indokolásával az alábbiakra tekintettel nem értek egyet.
[73] Elfogadom, hogy a szigorúbb halmazati szabályok alkalmazhatóságának kiszámíthatatlansága olyan jogbiztonsági probléma, amelyet a jogalkotónak ki kell küszöbölnie az alapjogi sérelmek elkerülése érdekében. A jogalkotó ugyanis nem teremtette meg maradéktalanul azokat a jogszabályi feltételeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy valamennyi eljárásban azonosak legyenek a büntetéskiszabás törvényi követelményei. Ezáltal valójában olyan helyzet jött lére, amely alkotmányellenesnek tekinthető, mivel – attól függően, hogy a terheltek cselekményeit egy vagy több eljárásban bírálják el – a címzettek számára eredményét tekintve nem előrelátható, eltérő büntetőjogi fenyegetettséget jelent.
[74] A halmazati és összbüntetések teljes körű összhangjának megteremtése azonban nem olyan súlyú jogalkotói mulasztás, ami a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 81. § (4) bekezdésének visszamenőleges hatályú megsemmisítését indokolná. Álláspontom szerint az Alkotmánybíróság határozatának – a mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés megállapításával, annak kizárólag a kiszámíthatatlan és előre nem látható jogkövetkezményekre alapításával, illetőleg megindokolásával – fel kellett volna hívnia a jogalkotót arra, hogy az ott meghatározott határidőn belül szüntesse meg a halmazati és összbüntetés összhangjának hiányát, teremtse meg az azonos büntetéskiszabás törvényi feltételeit.
[75] A különvéleményhez csatlakozom.
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás