• Tartalom

25/2014. (XI. 20.) FM rendelet

25/2014. (XI. 20.) FM rendelet

az anyajuhtartás csekély összegű támogatásáról1

2014.11.22.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. anyajuh: minden olyan, a juh fajhoz tartozó nőivarú állat, amely a birtokon tartás utolsó napjáig már legalább egy ízben ellett, vagy legalább egyéves;

2. birtokon tartás: a kérelmezett anyajuhnak az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatások 2014. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 35/2014. (IV. 4.) VM rendelet (a továbbiakban: támogatási rendelet) 21. § (1) bekezdésében meghatározott ideig a mezőgazdasági termelő tenyészetében történő tartása;

3. mezőgazdasági csekély összegű támogatásokról szóló rendelet: az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-ai 1408/2013/EU bizottsági rendelet;

4. mezőgazdasági termelő: a támogatási rendelet 1. § 12. pontja szerinti mezőgazdasági termelő.

2. § (1) E rendelet feltételei szerint anyajuh tartásához vissza nem térítendő mezőgazdasági csekély összegű támogatás vehető igénybe.

(2) A támogatás igénybevételére az a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény szerint nyilvántartásba vett mezőgazdasági termelő jogosult, aki a támogatási rendelet 19–23. §-a szerinti, anyajuhtartás támogatásra vonatkozó jogosultsági feltételeknek megfelelt.

(3) A támogatás a támogatási rendelet 21–23. §-a szerinti támogatás alapját képező anyajuhok után vehető igénybe.

3. § (1) A támogatás mértéke 3000 forint/anyajuh. Támogatás országos szinten a 2014. évre vonatkozóan legfeljebb 870 000 egyed után nyújtható.

(2) Támogatás mezőgazdasági termelőnként a 2014. évre vonatkozóan egy alkalommal nyújtható, melynek összege mezőgazdasági termelőnként nem haladhatja meg az 5000 eurót, azzal, hogy a támogatás odaítélése során a mezőgazdasági csekély összegű támogatásokról szóló rendelet 3. cikk (2) bekezdése szerinti küszöbértékre is figyelemmel kell lenni.

(3) A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) a támogatási összeg mezőgazdasági csekély összegű támogatásokról szóló rendelet szerinti nyilvántartásba vétele alkalmával a 2014. május 1. napján érvényes, az Európai Központi Bank által közzétett, két tizedesjegy pontossággal meghatározott forint/euró árfolyamot veszi figyelembe.

4. § (1) Támogatási kérelemnek a támogatási rendelet 22. § (1) bekezdése alapján benyújtott támogatási kérelem minősül.

(2) Az MVH 2014. december 31-éig végzésben nyilatkozattételre hívja fel az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 11/A. §-ában foglaltakról azt a mezőgazdasági termelőt, aki az (1) bekezdés szerinti támogatási kérelmet nyújtott be és kérelme a végzés meghozatalának időpontjáig nem került jogerősen érdemi vizsgálat nélkül elutasításra, érdemben jogerősen elutasításra, vagy a kérelme alapján indult eljárás nem került jogerősen megszüntetésre.

(3) Az MVH határozatban közli a jogosulttal, hogy csekély összegű támogatásban részesül. A csekély összegű támogatásról hozott határozatnak tartalmaznia kell a mezőgazdasági csekély összegű támogatásokról szóló rendelet pontos címét, az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetése napját, valamint a támogatás pontos összegét euróban és forintban kifejezve.

(4) A támogatás egyösszegű kifizetésére 2015. június 30-áig kerül sor.

(5) A támogatási összeg keretének túllépése esetén az igényelt támogatás összege – az érintett mezőgazdasági termelőnél a túllépés mértékével megegyezően – arányos visszaosztás alkalmazásával csökkentésre kerül.

5. § Az e rendelet alapján nyújtott támogatás a mezőgazdasági csekély összegű támogatásokról szóló rendelet hatálya alá tartozik.

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

7. §2

1

A rendeletet a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 125. § 67. pontja hatályon kívül helyezte 2017. január 1. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 127. §-át.

2

A 7. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére