BÜ BH 2014/269
BÜ BH 2014/269
2014.09.01.
Bíróság elé állításos eljárásban a közvetítői eljárás lefolytatása kizárt, így a közvetítői eljárással kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség elmulasztása relatív eljárási szabálysértést nem valósít meg [Be. 264. § (3) bek.].
[1] A járásbíróság 2013. február 19. napján kelt, és aznap jogerőre emelkedett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett lopás vétségében és csalás vétségében, és ezért őt mint különös visszaesőt halmazati büntetésül 1 évi és 5 hónapi börtönbüntetésre és 2 évi közügyektől eltiltásra ítélte, megállapítva, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.
[2] Rendelkezett továbbá a megyei bíróság ítéletével kiszabott szabadságvesztésből engedélyezett feltételes szabadság megszüntetéséről.
[3] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt.
[4] Indítványában a terhelt sérelmezte, hogy az ügyben eljárt nyomozó hatóság, illetve bíróság az eljárás megindításától kezdve elmulasztotta őt tájékoztatni a közvetítői eljárás lehetőségéről, amelynek eredményeképpen a tevékeny megbánásra vonatkozó szabályok vele szemben nem voltak alkalmazhatók.
[5] Az indítvány alapján felülvizsgálatnak nincs helye.
[6] A felülvizsgálat ugyanis olyan rendkívüli jogorvoslat, amely kizárólag a Be. 416. § (1) bekezdésében tételesen felsorolt okokra hivatkozással vehető igénybe.
[7] A felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető, ehhez képest a törvényi kereteken kívül eső esetleges eljárásjogi szabálysértések a felülvizsgálat szempontjából figyelembe nem vehetők.
[8] A terhelt a közvetítői eljárás lehetőségére történő kioktatás hiányát kifogásolva tartalmilag a bíróság eljárási szabálysértésére alapította felülvizsgálati indítványát. E hivatkozása ugyanakkor az eljárási szabálysértés tényleges fennállása esetén sem képezhetné a felülvizsgálat Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontjában megjelölt okát, hiszen e – vélt – mulasztás nem eredményezi a Be. 373. § (1) bekezdésének I. b) vagy c) pontjában, illetve a II-IV. pontjában meghatározott abszolút eljárási szabálysértés megvalósulását.
[9] A közvetítői eljárás lehetőségére történő kioktatás mellőzése a terhelt indítványában foglaltakkal szemben relatív eljárási szabálysértésként sem értékelhető, hiszen e tájékoztatási kötelezettség a Be. 263. § (4) bekezdése értelmében kizárólag a tárgyalás előkészítése során terheli a bíróságot abban az esetben, ha a közvetítői eljárásnak helye lehet, azaz, ha a közvetítői eljárás anyagi és eljárási feltételei hiánytalanul megállapíthatók, és kizáró ok nincs (3/2007. számú BK vélemény XIV/1. pont).
[10] A járásbíróság a felülvizsgálati indítvánnyal támadott ítéletét azonban a Be. XXIV. Fejezetében szabályozott bíróság elé állítás keretében hozta, márpedig a Be. 521. § szerint e külön eljárási forma esetén a Be. XII. Fejezetében foglalt szabályok – így a bíróság számára a közvetítői eljárással kapcsolatos tájékoztatási kötelezettséget előíró 264. § (3) bekezdése – nem alkalmazhatók. Ebből következően a bíróság elé állításos eljárásban a közvetítői eljárás lefolytatása kizárt [3/2007. számú BK vélemény XIX/1. b) pont].
[11] A fentieken túlmenően, az 1978. évi IV. törvény 36. § (3) bekezdésének a) és d) pontjai alapján a tevékeny megbánásra vonatkozó szabályok alkalmazásának nincs helye a többszörös vagy különös visszaesővel, illetve azzal szemben, aki a szándékos bűncselekményt a korábbi szándékos bűncselekmény elkövetése miatt történt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a szabadságvesztés végrehajtásának befejezése előtt követte el. Ekként a Be. 221/A. § (1) bekezdésének a) pontjában szabályozott feltétel hiányában közvetítői eljárásnak semmiképpen nem (tehát a nem bíróság elé állítással folyó eljárásban sem) volt helye.
[12] A Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontja alapján felülvizsgálati okot képez, amennyiben a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt – így, ha az 1978. évi IV. törvény 36. §-ában meghatározott büntethetőséget megszüntető ok ellenére – kerül sor.
[13] A tevékeny megbánás, mint büntethetőséget megszüntető ok ugyanakkor fogalmilag csak a közvetítői eljárás eredményes lefolytatását követően valósul meg, jelen esetben azonban közvetítői eljárás nem volt, és a törvényben meghatározott kizáró okok fennállása folytán nem is lehetett folyamatban.
[14] A fentiek alapján tehát a terhelt által előterjesztett felülvizsgálati indítvány a törvényben kizárt, ezért azt a Kúria – a Be. 424. § (1) bekezdése szerinti tanácsülés keretében eljárva – a Be. 421. § (2) bekezdése alapján elutasította.
(Kúria Bfv. III. 151/2014.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
