PÜ BH 2014/271
PÜ BH 2014/271
2014.09.01.
Nem ütközik nyilvánvalóan jóerkölcsbe az az öröklési szerződés, amelyet a szülő a kötelesrészre jogosult gyermekei közül azzal köt meg, aki képes és hajlandó részére, gyógyíthatatlan betegségében megfelelő szolgáltatásokat nyújtani [1959. évi IV. tv. (Ptk.) 200. § (1) bek.; Pp. 206. § (1) bek.].
[1] A felperes keresetében az örökhagyó és az alperes között 2010. február 8-án létrejött öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte annak nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütköző volta miatt az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 200. § (2) bekezdésére alapítottan, mivel álláspontja szerint az öröklési szerződés megkötésének időpontjában az alperes számíthatott az örökhagyó közeli halálára.
[2] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
[3] A megállapított tényállás szerint a peres felek testvérek. Édesanyjuk, az örökhagyó házasságát a bíróság 2001-ben felbontotta. Ekkor az alperes már nagykorú, a felperes 14 éves volt, aki kérésére az édesapjánál került elhelyezésre, míg az alperes életvitelszerűen, folyamatosan az édesanyjával élt. A felperes kapcsolata az örökhagyóval eseti látogatásokra korlátozódott, 2009 nyarán találkoztak utoljára.
[4] Az örökhagyónál 2004-ben daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, ezért műtétekre, kemoterápiás és sugárterápiás kezelésekre került sor. A táppénzes időszakot követően rokkantsági nyugdíjba ment.
[5] Az örökhagyó önmagát és háztartását – a nagyobb bevásárlások lebonyolításának kivételével – 2009. év végéig el tudta látni. 2010. év elejétől azonban teljes mértékben ápolásra és gondozásra szorult.
[6] Az alperes 2004-től az Amerikai Egyesült Államokban dolgozott, ahonnan 2008 márciusában az örökhagyó kérésére tért véglegesen haza. 2008 júniusától kizárólag az örökhagyót ápolta, gondozta, Budapestre és Miskolcra rendszeresen szállította kezelésekre; 2008. július 31-től ápolási díjban részesült.
[7] Az örökhagyó 2008-ban már kezdeményezte az alperesnél, hogy kössenek öröklési szerződést, majd 2010 februárjában adott ügyvédnek megbízást a öröklési szerződés elkészítésére, akinek elmondta, hogy gyermekei közül kizárólag az alperesre számíthat, ez a fia évek óta gondoskodik róla, szeretettel veszi körül, míg a másik gyermekével semmilyen kapcsolata nincs; betegségére tekintettel biztosítani szeretné, hogy a jövőben is ez a gyermeke – az alperes – lássa el.
[8] 2010. február 8-án ügyvéd által ellenjegyzett okiratba foglalt öröklési szerződést kötött az alperessel, amelyben az alperes mint szerződéses örökös vállalta az örökhagyó ápolását, gondozását, tartását, gyógyíttatását és halála esetén illő módon való eltemettetését. A tartás fejében az örökhagyó a szerződésben megjelölt ingatlanai, valamint a halála idején meglévő minden ingó-, ingatlan- és készpénzvagyonának örököséül nevezte meg.
[9] Az örökhagyó 2010. március 26-án került kórházba, ahol március 31-én elhunyt. A közjegyző a hagyatékát ideiglenes hatállyal az öröklési szerződés alapján a szerződéses örökös – alperes – részére adta át.
[10] Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai – így különösen a felperes indítványára beszerzett írásbeli és szóban kiegészített orvosszakértői vélemény, az örökhagyó háziorvosának tanúvallomása, valamint az örökhagyó naplójában: „célfüzetében” rögzítettek – alapján úgy foglalt állást, hogy a szerződéskötés időpontjában sem az örökhagyó, sem az alperes nem volt tisztában az örökhagyó tényleges életkilátásaival, ezért az örökhagyó mintegy másfél hónappal később bekövetkező halála miatt a szerződéskötés nem ütközik jóerkölcsbe és ez okból nem tekinthető érvénytelennek. Számos eseti döntést felhívva – BH 2004.53., BH 2007.188., BH 2012.2617. – rámutatott arra, hogy az örökhagyó gyógyíthatatlan betegségének ismerete önmagában nem elegendő a szerződés jóerkölcsbe ütköző voltának megállapításához, különösen ha a szerződéses örökös már a szerződés megkötése előtti időszakban huzamosan ellátta a szerződésben rögzített feladatokat. Kiemelte, hogy ebben az esetben az alperes már a szerződés megkötését megelőzően is tevékenyen részt vállalt a feladatokból, az örökhagyó állapota által indokolt mértékben.
[11] Rámutatott továbbá arra is, hogy bár a szerződés jellegével szükségszerűen együtt jár, hogy az öröklési szerződéssel lekötött vagyontárgy nem számítandó be a kötelesrész alapjába, ez önmagában nem eredményezi a szerződés nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző voltát.
[12] Az elsőfokú ítélet indokolásában kiemeltek szerint bár az orvosszakértő valószínűsítette, hogy a szerződéskötéskor számítani lehetett az örökhagyó közeli időpontban bekövetkező halálára, azonban az időpont meghatározást a szakértő is csupán jóslásnak tartotta. Az elsőfokú bíróság jelentőséget tulajdonított annak, hogy a laikus számára csak a beteg kezelésének a ténye volt észlelhető (az nem, hogy ez csak tüneti és nem gyógyító jellegű), maga az örökhagyó is reménykedett a 2010. tavaszi felgyógyulásában, csupán február 23-án rögzítette a betegsége valós stádiumával való szembesülését. Nem talált adatot arra vonatkozóan, hogy az alperest állapotáról, életkilátásairól bárki tájékoztatta volna.
[13] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[14] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást ítélkezése alapjául elfogadta és az arra alapított döntéssel is mindenben egyetértett.
[15] A fellebbezés kapcsán kiemeltek szerint az örökhagyó a szerződéses szabadság elvéből következően szabadon dönthetett arról, hogy az évek óta fennálló súlyos betegsége miatt szükségessé váló tartását, gondozását milyen módon kívánja megoldani. A másodfokú bíróság megítélése szerint az adott öröklési szerződés nem esik a társadalmi közfelfogás szerint erkölcsileg súlyos megítélés alá, nem sérti a társadalom kialakult erkölcsítéletét, a szerződéssel elérni kívánt célt, a szerződés tárgya megfelel a jóerkölcs polgári jogi követelményének.
[16] Rámutatott végül arra, hogy a felperes által hivatkozott nem megfelelő teljesítés nem érvénytelenségi ok; szerződésszegés miatt az örökhagyó indíthatott volna szerződés megszüntetése iránti pert.
[17] A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és – tartalma szerint – az elsőfokú bíróság ítéletének a keresete szerinti megváltoztatását kérte.
[18] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet az alábbiak szerint nem találta alaposnak.
[19] A felülvizsgálati eljárás tárgyát kizárólag annak vizsgálata képezte, hogy az első- és másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül jutott-e arra a következtetésre, hogy az öröklési szerződés nem ütközik a jóerkölcsbe.
[20] Az eljáró bíróságok a jogvita megalapozott elbírálásához szükséges körben a bizonyítást lefolytatták; a bizonyítási eljárás adatainak egymással való egybevetése, azok okszerű, logikai ellentmondásmentes és a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt elveknek megfelelően történt értékelése alapján megalapozottan állapították meg a tényállást, és az abból levont jogi következtetés is helytálló.
[21] A Kúria mindenben egyetért a másodfokú bíróság által kifejtett érveléssel, azt megismételni nem kívánja, ezért a jogerős ítélet helyes indokaira a Pp. 270. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 254. § (3) bekezdése alapján csupán visszautal.
[22] Ezen túlmenően a Kúria a felülvizsgálati kérelem kapcsán kiemeli: az, hogy egy szerződés nyilvánvalóan sérti-e az általános, kialakult erkölcsi normákat, nem a felek, hanem a társadalom értékítéletén alapul. Ekként az olyan szerződések ütköznek nyilvánvalóan a jóerkölcsbe, amelyek a másik fél kiszolgáltatott helyzetével való visszaélést valósítanak meg, a társadalom által elfogadott erkölcsi alapelveket kirívóan sértő cél, joghatás elérésére alkalmasak.
[23] Az öröklési szerződés érvénytelenségének megítélése során az ítélkezési gyakorlat az olyan szerződést tekinti jóerkölcsbe ütközőnek, amelynek megkötésekor a tartást vállaló személy tudta és biztos alappal következtethetett arra, hogy vállalt kötelezettségét csak rövid ideig kell teljesítenie.
[24] Ez azonban nem minden esetben elegendő az öröklési szerződés jóerkölcsbe ütközésének megállapításához, hiszen egyértelmű a kialakult bírói gyakorlat a tekintetben is, hogy gyógyíthatatlan beteg is köthet érvényes öröklési (tartási) szerződést (BH 1989.230., EBH 2003.956.). Így nem áll szemben a társadalmi közfelfogással és nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe az, amikor a gyógyíthatatlan beteg szerződéssel igényel ápolást, még akkor sem, ha az eltartó tisztában van azzal, hogy az eltartott nem él sokáig.
[25] Az ezzel ellentétes álláspont érvényesülése esetén a súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket életük legnehezebb szakaszában fosztaná meg a jog a megfelelő támasztól, segítségtől (BDT 2009.2002.).
[26] Semmilyen peradat nincsen arra vonatkozóan, hogy az örökhagyó vagy az alperes a szerződés megkötésekor egzakt módon tudhatta, az örökhagyónak mennyi ideje van még hátra az életből. Az alperes annak nyilvánvalóan tudatában volt, hogy az örökhagyó súlyos, fokozott ápolást és gondozást igénylő betegségben szenved. Az sem vitás tény, hogy az öröklési szerződés megkötésére az örökhagyó kifejezett kérésére került sor. Az adott esetben fennállott annak a lehetősége is, hogy az örökhagyó daganatos megbetegedése miatt a fokozott terhet, fizikai igénybevételt is jelentő ápolást, gondozást esetleg hosszabb időn keresztül kell az alperesnek teljesítenie.
[27] A Kúria hangsúlyozza: nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe az az öröklési szerződés, amelyet a szülő több gyermeke közül azzal a gyermekével köt meg, aki képes és hajlandó részére gyógyíthatatlan betegségében megfelelő szolgáltatásokat nyújtani. Ezt a köztudomásúan bizalmi viszonyt feltételező személyes ápolást és gondozást az alperes vállalta és az örökhagyó mindenképpen számított e gyermeke szeretetére, meghitt közelségére, aggódó együttérzésére és biztatására.
[28] Az örökhagyó a családtagok között hosszú évek alatt kialakult és állandósult konfliktushelyzet miatt gyermekei közül az alperesre számíthatott, aki már a szerződéskötés előtt is segítsége, támasza volt. Ilyen körülmények és bizonyított tények mellett a társadalmi közfelfogás szerint elfogadott a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő örökhagyóval való szerződéskötés.
(Kúria Pfv. I. 21.388/2013.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás