• Tartalom

278/2014. (XI. 14.) Korm. rendelet

278/2014. (XI. 14.) Korm. rendelet

az üvegházhatású gázok kibocsátásával, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos nemzeti jelentés tartalmáról és elkészítésének módjáról, az adatszolgáltatás rendjéről, illetve az adatszolgáltatási kötelezettség megszegése esetén fizetendő bírságról

2024.06.01.

A Kormány az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény 14. § (5) bekezdés f)–h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

A RENDELET HATÁLYA

1. § E rendelet hatálya kiterjed:

a) az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény (a továbbiakban: Éhvt.) 4. §-ában meghatározott, a nemzetközi kötelezettségvállalásoknak megfelelő Nemzeti Nyilvántartási Rendszer (a továbbiakban: Rendszer) működtetéséhez, valamint az Éhvt. 7. §-ában meghatározott jogszabályok által előírt egyéb információkra vonatkozó jelentéstételhez szükséges adatokkal rendelkező állami szervekre, és

b) az évi 100 tonna szén-dioxid-egyenértéket vagy azt meghaladó mennyiségű üvegházhatású gázt kibocsátó forrásokra.

II. Fejezet

A RENDSZER

1. A Rendszer működtetése

2. § (1) A Rendszert a környezetvédelemért felelős miniszter az energiapolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter), az erdőgazdálkodásért felelős miniszter, az agrárpolitikáért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter közreműködésével az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer részeként működteti.

(2)1 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (a továbbiakban: Keretegyezmény) 4. Cikkelye és 12. Cikkely 1. bekezdés a) és c) pontja szerinti, valamint a Keretegyezmény Kiotói Jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) 7. cikk (1) bekezdésében, továbbá a nemzetközi kötelezettségvállalásokban meghatározott Rendszer részét képező Nemzeti Kibocsátási Leltár és a kapcsolódó leltárjelentés elkészítéséhez a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. (a továbbiakban: HungaroMet Nonprofit Zrt.) készít javaslatot a miniszter, a környezetvédelemért felelős miniszter, az agrárpolitikáért felelős miniszter és az erdőgazdálkodásért felelős miniszter részére.

(3)2 A (2) bekezdés szerinti javaslatnak

a)3 az erdészeti ágazatra vonatkozó része tartalmára, ideértve a Jegyzőkönyv 3. cikk (3) és (4) bekezdése, valamint 6. cikke szerinti jelentési kötelezettséget, a Soproni Egyetem az erdőgazdálkodásért felelős miniszter közreműködésével, a 14. § (1) bekezdése szerinti jelentéssel összhangban javaslatot tesz a HungaroMet Nonprofit Zrt. részére,

b)4 a földhasználati, földhasználat-változtatási ágazatra vonatkozó része tartalmára – az erdőgazdálkodásért felelős miniszter közreműködésével – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a 14. § (1) bekezdése szerinti jelentéssel összhangban javaslatot tesz a HungaroMet Nonprofit Zrt. részére,

c)5 a forgalmi jegyzékre vonatkozó része tartalmára az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény (a továbbiakban: 2012. évi CCXVII. törvény) szerinti forgalmi jegyzék kezelője tesz javaslatot a HungaroMet Nonprofit Zrt. részére.

d)6 a mezőgazdasági ágazatra vonatkozó részének tartalmára az AKI Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: AKI Nonprofit Kft.) javaslatot tesz a HungaroMet Nonprofit Zrt. részére.

(4)7 A Nemzeti Kibocsátási Leltárt és a kapcsolódó leltárjelentést a környezetvédelemért felelős miniszter, az agrárpolitikáért felelős miniszter, a földügyért felelős miniszter, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter és a miniszter jóváhagyásával a HungaroMet Nonprofit Zrt. nyújtja be minden év április 15. napjáig a Keretegyezmény Titkárságának.

(5)8 A miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter, az agrárpolitikáért felelős miniszter, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter és a földügyért felelős miniszter közreműködésével gondoskodik a (2)–(4) bekezdés szerinti jelentés összeállításáról.

2. A Rendszer működtetéséhez, valamint a jelentések készítéséhez szükséges információk

3. §9 A Rendszer működtetéséhez és a nemzeti jelentések, valamint a nemzeti szintű előrejelzés elkészítéséhez szükséges információk gyűjtésére a miniszter, a környezetvédelemért felelős miniszter, a földügyért felelős miniszter, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter, az agrárpolitikáért felelős miniszter, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, az AKI Nonprofit Kft. és a HungaroMet Nonprofit Zrt. jogosult.

4. § (1)10 A HungaroMet Nonprofit Zrt. részére

a) az 1. § a) pontjában meghatározott állami szervek az 1. mellékletben,

b) az 1. § b) pontjában meghatározott források a 2. mellékletben

felsorolt információkat küldik meg vagy biztosítják az információkat tartalmazó adatbázishoz való hozzáférést.

(2) Ha az 1. § b) pontjában meghatározott források által szolgáltatandó adatok más jogszabályi előírások alapján valamely hatóság rendelkezésére állnak, azokat nem kell ismételten benyújtani.

(3)11 Az (1) és (6) bekezdés szerinti adatszolgáltatás ingyenesen történik.

(4)12 Az (1) és (6) bekezdés szerinti előzetes információkat a tárgyévet követő év június 15. napjáig, a végleges információkat a tárgyévet követő év szeptember 1. napjáig kell megküldeni, ha az 1. melléklet másképp nem rendelkezik.

(5)13 A HungaroMet Nonprofit Zrt. a leltárjelentés megfelelő elkészítése céljából elektronikus hozzáféréssel rendelkezik

a)14 a 2012. évi CCXVII. törvény hatálya alá tartozó létesítmények tevékenységéből származó üvegházhatású gáz kibocsátásokat tartalmazó adatok tekintetében az kibocsátásoknak a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 14/2015. (II. 10.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése szerinti Nemzeti Klímavédelmi Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) rendelkezésére álló adatbázishoz,

b)15 a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 14/2015. (II. 10.) Korm. rendelet szerinti fluortartalmú üvegházhatású gázok adatbázisához,

c) az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységekről szóló kormányrendelet szerinti adatbázishoz,

d) az Európai Szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási Nyilvántartás létrehozásáról, valamint a 91/689/EGK és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2006. január 18-i 166/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti PRTR adatbázishoz,

e) a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendelkezésére álló, az energiastatisztikáról szóló, 2008. október 22-i 1099/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti adatokhoz,

f)16 az Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézete talajinformációs rendszerének adataihoz,

g) a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 49. §-a szerinti Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer általános lekérdező és térinformatikai rendszeréhez.

(6)17 Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a Központi Statisztikai Hivatal és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az 1. mellékletben felsorolt mezőgazdasági információkra vonatkozó adatszolgáltatást a mezőgazdasági ágazatra vonatkozó javaslat elkészítéséhez az AKI Nonprofit Kft. részére nyújtja.

5. §18 (1)19 A 4. § (1) bekezdésében meghatározott rendszeres adatszolgáltatáson túlmenően a HungaroMet Nonprofit Zrt., a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter és az AKI Nonprofit Kft. jogosult az adatok kiegészítése, pontosítása és a felülvizsgálat során szükségessé vált javítások elvégzése érdekében adatot kérni az 1. § a) és b) pontjában meghatározott adatszolgáltatótól.

(2)20 Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás teljesítésének határidejét a HungaroMet Nonprofit Zrt., a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter és az AKI Nonprofit Kft. határozza meg azzal, hogy az 30 napnál rövidebb nem lehet.

(3)21 Az országos emisszió kataszterrel, légszennyezőanyag kibocsátás-előrejelzéssel, tájékoztató kataszterjelentéssel való összhang biztosítása érdekében a HungaroMet Nonprofit Zrt. és az AKI Nonprofit Kft. jogosult a levegő védelméről szóló kormányrendelet alapján gyűjtött adatok felhasználására.

6. § (1) A 4. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott adatszolgáltatás az adatállomány postai úton, telefaxon, elektronikus adathordozón vagy elektronikus levélben való megküldésével teljesíthető.

(2) Az állami szervek között az adatszolgáltatás kizárólag elektronikus úton történik, kivéve, ha az adatok csak papír alapon állnak rendelkezésre. Az adatokat elektronikus továbbítás esetén további feldolgozásra alkalmas, szerkeszthető formátumban kell átadni.

(3) Az adatszolgáltatók kötelesek térképi alapú adatbázisok esetében az adatszolgáltatónál rendelkezésre álló legnagyobb megbízhatóságú digitális állományt hozzáférhetővé tenni.

6/A. §22 (1) A 4. § (1) bekezdésében és az 5. §-ban meghatározott adatszolgáltatáson túlmenően a Rendszer működtetésében, a nemzeti jelentések és a nemzeti szintű előrejelzések készítésében részt vevő intézmények a jelentéstételhez szükséges adatokat a jelentéstétel készítése céljából egymásnak átadhatják.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás ingyenes.

III. Fejezet

NEMZETI JELENTÉSEK

3. Üvegházhatást okozó gázok jegyzékei

7. §23 (1)24 Az (EU) 2018/1999 európai parlamenti és tanácsi rendelet 26. cikk (3) bekezdése szerinti jelentést a HungaroMet Nonprofit Zrt. által – a Soproni Egyetem, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és az AKI Nonprofit Kft. közreműködésével – elkészített javaslat alapján a miniszter nyújtja be az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) részére.

(2)25 Az (EU) 2018/1999 rendelet V. melléklet 1. rész c) pontja és a földhasználathoz, a földhasználat-változtatáshoz és az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak és -elnyelésnek a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keretbe történő beillesztéséről, valamint az 525/2013/EU rendelet és az 529/2013/EU határozat módosításáról szóló, 2018. május 30-i (EU) 2018/841 európai parlamenti és tanácsi rendelet [a továbbiakban: (EU) 2018/841 rendelet] 14. cikke szerinti információkat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és – az erdőgazdálkodásért felelős miniszter közreműködésével – a Soproni Egyetem állítja össze, és megküldi a HungaroMet Nonprofit Zrt., valamint – a környezetvédelemért felelős miniszter, a földügyért felelős miniszter, valamint az erdőgazdálkodásért felelős miniszter útján – a miniszter részére.

(3)26 Az (EU) 2018/1999 rendelet V. melléklet 1. rész f), h) és l) pontja szerinti forgalmi jegyzék és annak műveleteire vonatkozó információkat a 2012. évi CCXVII. törvény szerinti forgalmi jegyzék kezelője küldi meg a HungaroMet Nonprofit Zrt. részére minden év január 5-ig.

(4) A jegyzékekkel kapcsolatos jelentéstétel felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az (EU) 2018/1999 rendelet és az (EU) 2020/1208 bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

4. Megközelítőleges adatokat tartalmazó jegyzék

8. § (1)27 Az (EU) 2018/1999 rendelet 26. cikk (2) bekezdése szerinti, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó hozzávetőleges kibocsátási adatokat tartalmazó leltárjelentést a HungaroMet Nonprofit Zrt. által – a Soproni Egyetem, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és az AKI Nonprofit Kft. közreműködésével – elkészített és legkésőbb minden év július 25-ig megküldött javaslat alapján a miniszter nyújtja be minden év július 31-ig a Bizottság részére.

(2)28 A jegyzékkel kapcsolatos jelentéstétel felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az (EU) 2018/1999 rendelet és az (EU) 2020/1208 bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

5. 29 A jegyzék felülvizsgálata és a tagállami együttműködés

9. §30 A HungaroMet Nonprofit Zrt., a Hatóság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter közreműködésével a Soproni Egyetem, az AKI Nonprofit Kft. és a miniszter gondoskodik az (EU) 2018/1999 európai parlamenti és tanácsi rendelet 38. és 41. cikke szerint a Keretegyezmény Titkársága, valamint a Bizottság által végzett felülvizsgálati folyamat eredményeként szükségessé vált módosítások és változtatások elvégzéséről. A HungaroMet Nonprofit Zrt. koordinálja a hazai állami szervek felülvizsgálati folyamatban történő részvételét.

6. 31 Hosszú távú stratégia és az arról szóló jelentések

10. § (1) A miniszter gondoskodik az (EU) 2018/1999 rendelet 15. cikke szerinti legalább 30 éves kitekintéssel rendelkező hosszú távú stratégia elkészítéséről, az arról való jelentéstétel benyújtásáról, valamint a szükséges frissítések megtételéről.

(2) A hosszú távú stratégiával kapcsolatos jelentéstétel felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az (EU) 2018/1999 rendelet és az (EU) 2020/1208 bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

7. A szakpolitikák és intézkedések, valamint előrejelzések rendszere és az azokról való jelentéstétel

11. § (1) A miniszter – a szakpolitikákról és intézkedésekről történő jelentéstétel, valamint az üvegházhatást okozó gázok emberi eredetű, forrásonkénti kibocsátásainak és nyelőnkénti eltávolításának korlátozása és csökkentése, valamint az azokra vonatkozó előrejelzések jelentése céljából – nemzeti szakpolitikai, intézkedési és előrejelzési rendszert hoz létre, működtet és annak folyamatos fejlesztésére törekszik. A szakpolitikai, intézkedési és előrejelzési rendszer magában foglalja a szakpolitikák értékelése, valamint az üvegházhatást okozó gázok emberi eredetű, forrásonkénti kibocsátásaira és nyelőnkénti eltávolítására vonatkozó előrejelzések elkészítése érdekében meghozott jelentős intézményi, jogi és eljárási intézkedéseket.

(2)32 A szakpolitikákról és intézkedésekről szóló jelentést első alkalommal 2021. március 15-ig, majd utána kétévente a miniszter nyújtja be a Bizottság felé. Bármely, az e jelentés értelmében benyújtott információkban a jelentéstételi időszak első évében bekövetkezett jelentős változást az adott jelentéstételt követő év március 15-ig a Bizottság felé közölni kell. A jelentés tartalmára, felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára a (EU) 2018/1999 rendelet, valamint a az (EU) 2020/1208 bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

(3)33 Az üvegházhatást okozó gázok emberi eredetű, forrásonkénti kibocsátásaira és nyelőnkénti eltávolítására vonatkozó előrejelzéseket első alkalommal 2021. március 15-ig, majd utána kétévente a miniszter nyújtja be a Bizottságnak. Az előrejelzéseknek figyelembe kell venniük az uniós szinten elfogadott valamennyi szakpolitikát és intézkedést.

(4) A miniszter a jelen §-ban foglalt jelentéseket a jelentésekhez szükséges adatokkal, információkkal rendelkező egyéb állami szervek, az 1. mellékletben meghatározott állami szervek, illetve a 2. mellékletben meghatározott források szükségszerű bevonásával készíti el, amely szervek és források kötelesek a kért adatokat, információkat a megkereséstől számított 15 napon belül a miniszter rendelkezésére bocsátani.

(5)34 Az előrejelzések tartalmára, felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az (EU) 2018/1999 rendelet, valamint az (EU) 2020/1208 bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

8. 35 Integrált jelentéstétel az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás elleni nemzeti fellépésről

12. § (1) A miniszter az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó, alkalmazkodási tervezésre és stratégiákra vonatkozó nemzeti fellépésről szóló integrált jelentést első alkalommal 2021. március 15-ig, majd utána kétévente nyújtja be a Bizottság felé.

(2) A jelentés tartalmára, felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az (EU) 2018/1999 rendelet, valamint az (EU) 2020/1208 bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

9. 36 Jelentéstétel a kibocsátási jogosultságok árverezéséből származó bevételek felhasználásáról

13. § (1) A miniszter az árverezésből származó bevételek szóló jelentést minden év július 31-ig nyújtja be a Bizottság felé.

(2) A jelentés tartalmára, felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az (EU) 2018/1999 rendelet, valamint az (EU) 2020/1208 bizottsági végrehajtási rendelet előírásai az irányadók.

10. Jelentéstétel a földhasználatból, a földhasználat-változtatásból és az erdőgazdálkodási tevékenységekből eredő kibocsátásokról és nyelésekről, valamint az e tevékenységekhez kapcsolódó intézkedésekről

14. §37 (1) A miniszter a környezetvédelemért felelős miniszterrel, az agrárpolitikáért felelős miniszterrel, az erdőgazdálkodásért felelős miniszterrel és a földügyért felelős miniszterrel együttműködve a 2021–2025-ös időszak tekintetében 2027. március 15-ig, a 2026–2030-as időszak tekintetében pedig 2032. március 15-ig megfelelési jelentést nyújt be a Bizottságnak, amely az (EU) 2018/841 rendelet 2. cikk (1) és (2) bekezdésében meghatározott területelszámolási kategóriák mindegyikét illetően tartalmazza az összkibocsátásoknak és az összelnyeléseknek az (EU) 2018/841 rendeletben megállapított elszámolási szabályok alkalmazásával az adott időszakra vonatkozóan meghatározott egyenlegét.

(2)38 Az (1) bekezdés szerinti jelentés földhasználati, földhasználat-változtatási ágazatra vonatkozó részének tartalmára – az erdőgazdálkodásért felelős miniszter és a Soproni Egyetem közreműködésével – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tesz javaslatot a HungaroMet Nonprofit Zrt. részére.

(3)39 Az (1) bekezdés szerinti jelentés erdészeti ágazatra vonatkozó részének tartalmára – az erdőgazdálkodásért felelős miniszter közreműködésével – a Soproni Egyetem tesz javaslatot a HungaroMet Nonprofit Zrt. részére.

(4) A miniszter az erdőgazdálkodásért felelős miniszterrel együttműködve benyújtja a Bizottságnak az (EU) 2018/841 rendelet 8. cikk (3) bekezdése szerinti nemzeti erdőgazdálkodási elszámolási tervet, amelyben javaslatot tesz az erdőkre vonatkozó hazai referenciaszintre.

(5)40 A (4) bekezdés szerinti nemzeti erdőgazdálkodási elszámolási terv tartalmára – az erdőgazdálkodásért felelős miniszter közreműködésével – a Soproni Egyetem tesz javaslatot a miniszter és az erdőgazdálkodásért felelős miniszter részére.

(6) Az (1) bekezdés szerinti jelentés tartalmára, felépítésére, formátumára, benyújtási eljárására és felülvizsgálatára az (EU) 2018/1999 rendelet, az (EU) 2020/1208 bizottsági végrehajtási rendelet, valamint az (EU) 2018/841 rendelet előírásai az irányadók.

IV. Fejezet

AZ ADATSZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZETTSÉG ELMULASZTÁSÁNAK JOGKÖVETKEZMÉNYEI

ÉS A JELENTÉSEK NYILVÁNOSSÁGA

11. Bírság

15. § Az Éhvt. 4. § (4) bekezdésében meghatározott bírság mértéke ötvenezertől ötszázezer forintig terjedhet.

12. A Nemzeti Kibocsátási Leltár és jelentéstételek nyilvánossága

16. § (1)41 A Nemzeti Kibocsátási Leltárt és az arról készült jelentést, valamint az (EU) 2018/1999 rendelet alapján nyilvános jelentéseket a jelentéstételi kötelezettség teljesítését követően a miniszter és a környezetvédelemért felelős miniszter elektronikus formában teszik közzé.

(2)42 A Nemzeti Kibocsátási Leltár adatai, valamint az (EU) 2018/1999 rendelet alapján elkészített jelentések adatai a Központi Statisztikai Hivatal részére statisztikai célra átadhatók.

V. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

17. § Ez a rendelet 2015. január 1-jén lép hatályba.

18. §43

19. § Ez a rendelet

a)44 az energiaunió és az éghajlat-politika irányításáról, valamint a 663/2009/EK és a 715/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, a 94/22/EK, a 98/70/EK, a 2009/31/EK, a 2009/73/EK, a 2010/31/EU, a 2012/27/EU és a 2013/30/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv, a 2009/119/EK és az (EU) 2015/652 tanácsi irányelv módosításáról, továbbá az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. december 11-i (EU) 2018/1999 európai parlamenti és tanácsi rendelet,

b)45 a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az uniós kibocsátásiegység-forgalmi jegyzék működése tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2019. március 12-i (EU) 2019/1122 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet,

c) az üvegházhatású gázoknak a földhasználatból, a földhasználat-változtatásból és az erdőgazdálkodási tevékenységekből eredő kibocsátására és elnyelésére vonatkozó elszámolási szabályokról és az e tevékenységekhez kapcsolódó intézkedésekre vonatkozó információkról szóló, 2013. május 21-i 529/2013/EU európai parlamenti és tanácsi határozat és

d)46 a tagállamok által az (EU) 2018/1999 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek megfelelően jelentett információk felépítéséről, formátumáról, benyújtási folyamatairól és felülvizsgálatáról, valamint a 749/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2020. augusztus 7-i (EU) 2020/1208 bizottsági végrehajtási rendelet,

e)47 a földhasználathoz, a földhasználat-változtatáshoz és az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak és -elnyelésnek a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keretbe történő beillesztéséről, valamint az 525/2013/EU rendelet és az 529/2013/EU határozat módosításáról szóló, 2018. május 30-i (EU) 2018/841 európai parlamenti és tanácsi rendelet,

f)48 a Párizsi Megállapodásban vállalt kötelezettségek teljesítése érdekében a tagállamok által 2021-től 2030-ig kötelezően teljesítendő, az éghajlat-politikai fellépéshez hozzájáruló éves üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentések meghatározásáról, valamint az 525/2013/EU rendelet módosításáról szóló, 2018. május 30-i (EU) 2018/842 európai parlamenti és tanácsi rendelet

g)49 az (EU) 2019/1122 felhatalmazáson alapuló rendeletnek az (EU) 2018/842 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján, az uniós kibocsátásiegység-forgalmi jegyzék működése tekintetében történő módosításáról szóló, 2019. március 13-i (EU) 2019/1124 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

20. §50

1. melléklet a 278/2014. (XI. 14.) Korm. rendelethez51

Állami szervek által szolgáltatandó adatok

A

B

C

D

E

1.

Adatszolgáltató

Adattípus

Adat megnevezése

Adatszolgáltatás

A 4. § (4) bekezdésében meghatározottaktól eltérő adatszolgáltatási határidő

2.

AKI Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Műtrágyázás.
PÁIR adatok.

– Műtrágya-értékesítés értékesítési irányok szerint (hatóanyag-tartalom).
– Nyers tehéntej éves beltartalmának alakulása (fehérje%, zsír%).

3.

Nemzeti Élelmiszerlánc-
biztonsági Hivatal, növény-
és talajvédelmi hatósági feladatkörükben eljáró vármegyei kormányhivatalok

Talajvédelmi Információs és Monitoring rendszer adatai az összes mérőhelyre vonatkozóan.
Termőföldön felhasznált talajmeszező anyagok adatai a hatályos talajjavítási engedélyek alapján, meszező anyagonként és művelési áganként (szántó és gyep).
A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló kormányrendelet alapján gyűjtött nitrát adatbázis adatai.

– Talaj szervesanyag-tartalma.
– Szén-dioxid produkció.
– Összes nitrogén tartalom; nitrát-nitrit tartalom.
– Felhasznált mennyiség (t).
– Kijuttatással érintett terület (ha).
– Trágyatárolásra, feldolgozásra és kijuttatásra, valamint a legeltetésre vonatkozó adatok.
A trágyatermelésre vonatkozó adatok állatfajonként és tartásmódonként.

4.

Környezetvédelemért felelős miniszter

Légszennyező pont-
és diffúz források kibocsátási és technológiai és engedélyezési adatai.

– A levegő védelméről szóló kormányrendelet szerint bejelentett adatok (LAL és LM),
– az Európai Szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási nyilvántartás létrehozásáról, valamint a 91/689/EGK
és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló 166/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet
(2006. január 18.) szerinti nemzeti jelentés elkészítéséhez
a tárgyévet megelőző évekről összegyűjtött adatok.

Az OKIR-ban rendelkezésre álló adatok.

5.

Környezetvédelemért felelős miniszter

Hulladékok keletkezésével, hasznosításával és ártalmatlanításával kapcsolatos adatok (HIR, LANDFILL).

Keletkezett, hasznosított és ártalmatlanított hulladék mennyisége, típusa, összetétele.
A hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló kormányrendelet szerinti információk.

Az OKIR-ban rendelkezésre álló adatsor.

6.

Energiapolitikáért felelős miniszter

Fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos adatok.

Az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti adatok,
– a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló Korm. rendelet szerint összegyűjtött adatok.

A rendelkezésre álló adatsor.

7.

Vízvédelemért felelős miniszter

Szennyvizek és szennyvíziszapok paramétereivel, kezelésével és kibocsátásával kapcsolatos adatok.

A használt és szennyvizek kibocsátásának ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokról szóló
miniszteri rendelet szerinti adatok (VAL/VÉL).

Az OKIR-ban rendelkezésre álló adatsor,
– egyéb, más formában rendelkezésre álló adatsor.

8.

Vízgazdálkodásért felelős miniszter

Nyers szennyvíz minőségi paraméterei.
A közműves vízellátási és csatornázási tevékenységek főbb műszaki-gazdasági adatai.
Az 5 m3/h teljes vízforgalmat, illetve 80 m3/d frissvízhasználatot elérő ipari jellegű vízhasználók víztermelési és vízkezelési adatai.

9.

Belügyminiszter

Országos gépjármű-
nyilvántartás adatai.

A közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló miniszteri rendeletben szereplő kategóriákban a darabszám, az átlagos kilométeróra-állás.

1985-ig visszamenően a rendelkezésre álló adatsor.

10.

Belügyminisztérium
Országos Katasztrófa-
védelmi Főigazgatóság

Tűzesetek.

Az erdőt és a mezőgazdasági művelés alatt álló területeket ért tűzesetek területi adatai (országos statisztikaként, művelési áganként, ha). Egyéb tűzesetek száma és területe
a tűzesetek helyszíne szerinti bontásban.

1998-ig visszamenően
a teljes adatsor.

11.

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Tűzvédelmi berendezésekbe betöltött üvegházhatású oltógázok.

Tűzvédelmi berendezésekbe betöltött üvegházhatású oltógázok mennyisége (lehetőleg HFC, PFC, SF6 bontásban), különösen az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szerint összegyűjtött adatok.

12.

Hatóság

Az Európai Közösség kibocsátási egységkereskedelmi rendszerének (EU ETS) hatálya alá tartozó kibocsátási adatok.

– Az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában való részvételről szóló törvény szerinti
(EU ETS) kibocsátási engedélyek és jelentések adatai.
– Az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet
7. cikk (1) bekezdés k) pontja szerinti adatok CRF kód szerinti összesítésben az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikk (1) bekezdése szerinti jelentés esetében x–2 évre vonatkozóan.
– Az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet
8. cikke szerinti jelentés esetében x–1 évre vonatkozóan.

2005-ig visszamenőleg.

13.

Közlekedésért felelős miniszter (KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság)

Közlekedés-statisztikai és kibocsátási adatok.

Közlekedési kibocsátásokra vonatkozó számítások
(CH4, N2O, NOX, CO, NMVOC, SO2 stb. kibocsátott mennyisége az inputadatokkal együtt modellezés/számítás alapján).

A rendelkezésre álló adatsorok és COPERT adatbázisok.

14.

Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága

Szénbányászat fugitív emissziójának számításához szükséges adatok.

– A bányászott nyersanyag mennyisége és fűtőértéke külön a mélybányákban és külön a külszíni fejtésekre, illetve bányánként.
– Az elfáklyázott vagy kiszellőztetett metán éves mennyisége, bányánkénti vagy sújtólégveszély szerinti kategorizálásuk.
– A bányászott szén és lignit átlagos metán, kén és szén-dioxid tartalma bányánként.

1985-ig visszamenőleg a teljes adatsor.

15.

Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága

Kőolaj és földgáz fugitív emissziójának számításához szükséges adatok.

– Gáztermelés (földgáz, szén-dioxid), millió m3, 1994-től.
– Földgáz szállító vezeték hossza, km.
– Gázelosztó vezeték hossza, km (földgáz, PB, egyéb gáz). Kőolajtermelés, ezer m3, 1994-től.

1985-ig visszamenőleg a teljes adatsor.

16.

Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága

– A kitermelésbe bevont kutak száma, kutatófúrás, kútmélyítés (külön a meddőre), kútmunkálatok, kútszerviz (átképzés, kútjavítási, tisztítási és rétegserkentési műveletek, kútfelszámolás), próbatermelés.

A rendelkezésre álló adatsor.

17.

Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága

– Inertes gáz termelése; földalatti gáztárolás, millió m3.

A rendelkezésre álló adatsor.

18.

Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága

A tőzegbányászat emissziójának számításához a tőzegbányák adatai.

– Adott évben nyitott új tőzegbányák területe és
a kibányászott tőzeg mennyisége és szervesanyag-tartalma (átlagérték vagy 2 kategóriában alacsony, illetve magas szervesanyag-tartalom szerint).

1985-ig visszamenőleg a teljes adatsor.

19.

Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága

Felszínalatti vizek kitermelése során évente kibocsátott üvegházhatású gázok.

A kitermelt vizek metántartalma.

1985-től
a rendelkezésre álló adatsor.

20.

Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

Energiagazdálkodási statisztikai adatok.

Energiagazdálkodási Statisztikai Évkönyv adatai.

A megjelenéssel egyidejűleg.

21.

Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

Nemzetközi jelentéstétel adatai.

A Nemzetközi Energia Ügynökség és az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala részére elküldött energiamérleg-adatok.

Az adatok megküldésével egyidejűleg.

22.

Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

Gázmotorokra vonatkozó adatok.

Felhasznált tüzelőanyag mennyisége.

2003-ig visszamenőleg a teljes adatsor.

23.

Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

Villamosenergia-
statisztika.

Villamos Energia
Statisztikai Évkönyv.

A megjelenéssel egyidejűleg.

24.

Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

Repülőgépek és vízi járművek üzemanyag-
felhasználása.

– Magyarország területén értékesített üzemanyag mennyisége típusonként hazai és nemzetközi bontásban.

1985-ig visszamenően
a teljes adatsor.

25.

Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

Az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában való részvételről szóló törvény hatálya alá tartozó ágazatok és az ezek alá tartozó, az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program keretében a Hivatal számára adatot szolgáltató szervezetek energiafelhasználási adatai (2005-től), visszamenőleg korrigált adatok jelzése.

2005-ig visszamenőleg a teljes adatsor.

26.

Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

Tüzelőanyagok alapanyagként vagy nem-energetikai célra történő felhasználásával kapcsolatos adatok.

A tüzelőanyagok alapanyagként vagy nem-energetikai célra történő felhasználásáról szóló energiastatisztikai célra beérkezett adatlapok.

1985-ig visszamenően a rendelkezésre álló adatsor.

27.

Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

Villamos energiatermelő létesítmények tüzelőberendezéseiről szükséges adatok.

Villamosenergia-termelés technológiájának típusa
(pl. gáztüzelésű gázturbina), felhasznált energiahordozó mennyisége, első üzembe helyezés időpontja (vagy becsült kora), beépített hő és/vagy villamos teljesítmény, távozó füstgázban lévő direkt és indirekt üvegházhatású gázkibocsátások csökkentésére vonatkozó adatok (például kéntelenítő beszerelésének időpontja).
– Indirekt üvegházhatású gáz kibocsátások (NOX, SO2, CO).

1994-ig visszamenően a rendelkezésre álló adatsor.

Változás esetén eseti adatszolgáltatás.

28.

Központi Statisztikai
Hivatal

Gazdaságstatisztikai (termelési és fogyasztási) adatok.

Termelési adatok BTO vagy ITO kód szerint EU ETS/nem-EU ETS hatálya alatti bontásban.
– Gazdasági mutatók (GDP, hozzáadott érték szektoronként az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet
III. melléklete szerint).
– Élelmezési adatok (lakosság fehérjefogyasztása).
– Közműadatok (közcsatornára kötött lakosság aránya).
– Az összes műtrágyafajta termelése.

Az adatok rendelkezésre állásának függvényében.

A rendelkezésre állás függvényében, lehetőség szerint
a 4. § (4) bekezdésében megjelölt határidőkre.

29.

Központi Statisztikai
Hivatal

Környezeti adatok.

Szennyvíz- és hulladékstatisztika.
Városi zöldterületek nagysága (ha).

Az adatok rendelkezésre állásának függvényében.

A rendelkezésre állás függvényében, lehetőség szerint
a 4. § (4) bekezdésében megjelölt határidőkre.

30.

Központi Statisztikai
Hivatal

Mezőgazdasági adatok.

– Szántóföldi vetésszerkezet vármegyénként.
– Növényi termékek terméseredményei vármegyénként.
– Állatállomány évközi és év végi adatai állatfajonként és vármegyénként.
– Állati termékek termelése.
– Rendelkezésre álló agrotechnikai adatok (szerves- és műtrágyázás, talajmeszezés, növényvédelem, öntözés) területi és mennyiségi adatai – országos összesítés.
– Az Általános Mezőgazdasági Összeírás adatai vármegyei bontásban [szántó művelése; mezőgazdasági terület trágyázása; mezőgazdasági terület öntözése; legeltetés; trágyatárolás; állattartás épületei; megújuló energia termelő berendezések (biometán termelés)].

Az adatok rendelkezésre állásának függvényében.

A rendelkezésre állás függvényében, lehetőség szerint
a 4. § (4) bekezdésében megjelölt határidőkre.

31.

Központi Statisztikai
Hivatal

Földhasználati adatok.

– A földterület használata művelési ágak szerint, vármegyénként.

Az adatok rendelkezésre állásának függvényében.

A rendelkezésre állás függvényében, lehetőség szerint
a 4. § (4) bekezdésében megjelölt határidőkre.

32.

Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

Üvegházhatású gázokat tartalmazó gyógyszer-termékek forgalmazása.

Belföldi fogyasztási adatok üvegházhatású gázokat tartalmazó gyógyszertermékekről [ideértve a HFC-134a (norfluran), HFC-227ea, valamint N2O gázokat], különösen
az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szerint összegyűjtött adatok.

33.

Budapest Főváros Kormányhivatala

Szerves oldószerek.

Egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére szolgáló termékek szerves oldószer tartalmának szabályozásáról szóló 25/2006. (II. 3.) Korm. rendelet 8. és 9. számú mellékletének országos összesített adatai.

34.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Üzemanyag-statisztika.

Magyarországon forgalmazott üzemanyagok mennyisége részletes típus szerinti bontásban, különös tekintettel
a bioüzemanyagokra (HVO, FAME).

2. melléklet a 278/2014. (XI. 14.) Korm. rendelethez52

A források által kibocsátott üvegházhatású gázokról szolgáltatandó adatok

A

B

1.

Adatszolgáltatásra kötelezett kibocsátó források

Adat megnevezése

2.

Vas- és acélgyártás

Vas- és acélgyártás során felhasznált mészkő és dolomit mennyisége, jellemzői.

3.

Egyéb mészkő- és dolomit-felhasználás

Kéntelenítéshez használt mészkő/dolomit mennyisége és egyéb szén-dioxid-kibocsátással járó mészkő- és dolomit-felhasználás.

4.

Cement- és mészgyártás

– Termelt klinker és cement mennyisége, termelési technológia,
– termelt mész mennyisége, termelési technológia.

5.

Vegyipar

Ammóniagyártás: termelt ammónia és ehhez felhasznált földgáz mennyisége és fűtőértéke (kémiai bontásra és fűtőföldgáz), karbamidgyártás során felhasznált ammóniagyártásból eredő szén-dioxid mennyisége.
Hidrogéngyártás: termelt hidrogén és ehhez felhasznált földgáz mennyisége és fűtőértéke, gyártási technológia (és a kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége és a számítás módszere).
Salétromsavgyártás: termelt salétromsav mennyisége, füstgáztisztítási technológia (és a kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége és a számítási módszere).
Egyéb vegyipar:
– termelt műtrágyák (ammónium-nitrát, ammónium-szulfát, ammónium-foszfát, NPK műtrágyák, foszfát műtrágyák, karbamid) mennyisége,
– termelt növényvédő szerek mennyisége,
– termelt korom mennyisége és ehhez felhasznált földgáz és egyéb energiahordozó mennyisége és fűtőértéke,
– termelt metanol, etilén, propilén, vinil-klorid, 1,2 diklór etán, etilén-oxid, sztirén, PE LD, PE HD, PP, PVC, polisztirén, akrilonitril, akrilnitril-butadién-sztirol-(ABS)-kopolimerek, formaldehid, illetve egyéb ömlesztett szerves vegyszerek mennyisége és gyártási technológiája (és a kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége és a számítás módszere) és ehhez felhasznált energiahordozó típusa, mennyisége és fűtőértéke.

6.

Alumíniumgyártás

Kohófémtermelés, effektszám, átlag üzemelő kádszám, effektidő.

7.

Fluortartalmú üvegházhatású gázok (HFC, PFC, SF6, NF3, HFE, PFPMIE) forgalmazása és felhasználása, visszanyerése, újrahasználata, regenerálása és ártalmatlanítása

E rendelet körén kívül eső technológiai, termelési és forgalmazási (import/export) adatok, a gázok típusa (HFC, PFC, SF6, NF3, HFE, PFPMIE) szerinti bontásban: mennyiség, felhasználási mód, technológiai adatok. Ideértve:
– orvosi és egyéb aeroszolok hajtógázai;
– félvezető- és napelem gyártásban és fémek felületkezelésében és elektronikai iparban felhasznált HFC, PFC, SF6, NF3;
– szigetelőhabok és egyéb habok gyártásához használt habosítógázok;
– orvosi, kutatási és egyéb célokra használt HFC, PFC, SF6, NF3, HFE, PFPMIE.

8.

Dinitrogén-oxid gyártása és forgalmazása

Dinitrogén-oxid gyártása és forgalmazása, ideértve:
– altatógáz és egyéb célokra gyártott és forgalmazott (importált és exportált, és belföldön felhasznált) dinitrogén-oxid mennyisége, felhasználási módja, technológiai adatai,
– tejszínhabpatron töltőgáz gyártása és forgalmazása: gyártott patronmennyiség (t), betöltött dinitrogén-oxid mennyiség (t), töltési veszteség (t).
Dinitrogén-oxid importja termékekben, ideértve az aeroszolos készítményeket is.

9.

Légi és vízi személyszállítás és árufuvarozás

Felhasznált üzemanyag mennyisége és fajtája belföldi és nemzetközi bontásban.

10.

Kőolaj és földgáz termelése, feldolgozása és értékesítése

Magyarországon forgalmazott energetikai és üzemanyagok, vegyipari termékek átlagos kéntartalma, átlagos fűtőértéke, átlagos karbontartalma anyagonként [kőolaj, finomítói gáz, PB gáz, motorbenzin, repülőgép benzin, ipari finomított benzin, benzin típusú sugárhajtómű üzemanyag, kerozin, egyéb petróleum, gázolaj (dízelmotorokhoz), tüzelőolaj, fűtőolaj, bitumen, kőolajkoksz, kenőanyagok, paraffinok és egyéb olajok, biodízel, bioetanol]; üzemanyagba bekevert biokomponens mennyisége típus szerint (pl. HVO, FAME); magyarországi finomítókban katalitikus krakkolással előállított termékek mennyisége, kilotonna; gázfeldolgozás, édes gáz előkészítés, millió m3 input; gázfeldolgozás, savanyú gáz előkészítés, millió m3 input; gázfeldolgozás, mélyfeldolgozás, millió m3 input; gázkondenzátum és pentán plusz transzport, ezer m3; szállított földgáz mennyisége (tranzit),
millió m3;
finomított kőolaj mennyisége, PJ és kilotonna;
– kőolajszállítás csővezetéken, tankautón és vasúton, ezer m3;
– kőolajszármazékok termékvezetéken történő, valamint közúti, vasúti és vízi szállítása, tonna.

11.

Hulladékkezelés

Hasznosított/elfáklyázott depóniagáz mennyisége; lerakott hulladék összetétele.

12.

Nitrogén-trifluorid termelése és forgalmazása

NF3 termelése, forgalmazása és felhasználása: mennyiség, felhasználási mód, technológiai adatok.

1

A 2. § (2) bekezdése az 591/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 2. § (3) bekezdése a 236/2019. (X. 15.) Korm. rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2. § (3) bekezdés b) pontja az 591/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § b) pontja, a 107/2024. (V. 9.) Korm. rendelet 22. § b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 2. § (3) bekezdés c) pontja az 591/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 2. § (3) bekezdés d) pontját a 620/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be, szövege az 591/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § b) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 2. § (5) bekezdése a 135/2018. (VII. 25.) Korm. rendelet 9. § a) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 4. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze az 591/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § b) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 4. § (3) bekezdése a 620/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 11. § b) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 4. § (4) bekezdése a 620/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 11. § b) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 4. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze az 591/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § b) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 4. § (5) bekezdés a) pontja a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 281. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 4. § (5) bekezdés b) pontja a 131/2015. (V. 27.) Korm. rendelet 24. §-ával megállapított szöveg.

16

A 4. § (5) bekezdés f) pontja a 204/2019. (VIII. 23.) Korm. rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

17

A 4. § (6) bekezdését a 620/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

18

Az 5. § a 236/2019. (X. 15.) Korm. rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

21

Az 5. § (3) bekezdése a 620/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 11. § d) pontja, az 591/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § b) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 6/A. §-t a 620/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

23

A 7. § az 527/2020. (XI. 26.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

24

A 7. § (1) bekezdése a 620/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított, az 591/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § b) pontja, a 107/2024. (V. 9.) Korm. rendelet 22. § e) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 7. § (3) bekezdése az 591/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § c) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 8. § (1) bekezdése a 620/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított, az 591/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § b) pontja , a 107/2024. (V. 9.) Korm. rendelet 22. § g) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 8. § (2) bekezdése az 527/2020. (XI. 26.) Korm. rendelet 23. § c) pontja szerint módosított szöveg.

29

Az 5. alcím (9. §) az 527/2020. (XI. 26.) Korm. rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

31

A 6. alcím (10. §) az 527/2020. (XI. 26.) Korm. rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

32

A 8. § (2) bekezdése az 527/2020. (XI. 26.) Korm. rendelet 23. § d) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 11. § (3) bekezdése az 527/2020. (XI. 26.) Korm. rendelet 23. § e) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 11. § (5) bekezdése az 527/2020. (XI. 26.) Korm. rendelet 23. § f) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 8. alcím (12. §) az 527/2020. (XI. 26.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

36

A 9. alcím (13. §) az 527/2020. (XI. 26.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

37

A 14. § az 527/2020. (XI. 26.) Korm. rendelet 21. §-ával megállapított szöveg.

40

A 14. § (5) bekezdése a 107/2024. (V. 9.) Korm. rendelet 22. § k) pontja szerint módosított szöveg.

41

A 16. § (1) bekezdése az 527/2020. (XI. 26.) Korm. rendelet 23. § g) pontja szerint módosított szöveg.

42

A 16. § (2) bekezdése az 527/2020. (XI. 26.) Korm. rendelet 23. § g) pontja szerint módosított szöveg.

43

A 18. §-t az 527/2020. (XI. 26.) Korm. rendelet 24. §-a hatályon kívül helyezte.

44

A 19. § a) pontja az 527/2020. (XI. 26.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

45

A 19. § b) pontja az 527/2020. (XI. 26.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

46

A 19. § d) pontja az 527/2020. (XI. 26.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

47

A 19. § e) pontját a 76/2019. (IV. 10.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be, szövege az 527/2020. (XI. 26.) Korm. rendelet 23. § h) pontja szerint módosított szöveg.

48

A 19. § f) pontját a 76/2019. (IV. 10.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be, szövege az 527/2020. (XI. 26.) Korm. rendelet 23. § i) pontja szerint módosított szöveg.

49

A 19. § g) pontját az 527/2020. (XI. 26.) Korm. rendelet 22. § (3) bekezdése iktatta be.

50

A 20. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

52

A 2. melléklet a 236/2019. (X. 15.) Korm. rendelet 17. § b) pontjával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére