• Tartalom

31/2014. (XII. 31.) NGM utasítás

31/2014. (XII. 31.) NGM utasítás

a nemzetgazdasági miniszter rendelkezése alatt álló központi kezelésű előirányzatok és finanszírozási kiadások kezelésének eljárási rendjéről szóló 5/2013. (III. 8.) NGM utasítás módosításáról1

2014.12.31.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (3) bekezdése, 1. melléklet 24. pontja, valamint 21. § (2) bekezdése alapján biztosított államháztartásért felelős miniszteri jogok gyakorlása érdekében, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 2. pontjában meghatározott hatáskörömben eljárva, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 18. § (4) bekezdésében, továbbá a Magyar Államkincstárról szóló 311/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésében biztosított, a Magyar Államkincstár felett gyakorolt irányítási jogkörben, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény 5. § (1) bekezdésében és a kormányhivatalokat felügyelő miniszterek kijelöléséről szóló 5/2010. (XII. 23.) ME rendelet 1. § e) pontjában biztosított, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felett gyakorolt felügyeleti jogkörében eljárva, a nemzetgazdasági miniszter rendelkezése alatt álló központi kezelésű előirányzatok módosításával és felhasználásával kapcsolatos intézkedési jogokról – figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a következő utasítást adom ki:

1. § A nemzetgazdasági miniszter rendelkezése alatt álló központi kezelésű előirányzatok és finanszírozási kiadások kezelésének eljárási rendjéről szóló 5/2013. (III. 8.) NGM utasítás (a továbbiakban: Utasítás) 5. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény 5. § (2) bekezdése alapján kötött árfolyam-fedezeti megállapodásokból eredő, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (a továbbiakban: MFB) felé teljesítendő fizetési kötelezettség teljesítése a Kincstár útján a KÖF szakmai igazolása alapján történik, amelyben rendelkezik a Magyar Államkincstár Nemzetgazdasági elszámolások Osztálya (a továbbiakban: Kincstár NEO) felé az MFB által benyújtott határidős beszedési megbízás teljesítéséről vagy elutasításáról.”

2. § Az Utasítás 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

3. § Az Utasítás 3. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

4. § Ez az utasítás a közzététele napján 14 órakor lép hatályba.

1. melléklet a 31/2014. (XII. 31.) NGM utasításhoz

A nemzetgazdasági miniszter rendelkezése alatt álló központi kezelésű előirányzatok és finanszírozási kiadások kezelésének eljárási rendjéhez
A nemzetgazdasági miniszter rendelkezése alatt álló központi kezelésű előirányzatok és finanszírozási kiadások kezelésének eljárási rendjéhez

Cím-
szám

Alcím-
szám

Jogcím-
csoport-
szám

Jog-
cím-
szám

Cím-
név

Alcím-
név

Jogcím-
csoport-
név

Jogcímnév

Érvényesítő

Utalványozó

Egyéb jogszabályban előírt
kötelezettség, ill. jog gyakorlója

Megjegyzés

I. ORSZÁGGYŰLÉS

8

 

 

 

Pártok támogatása

A nemzetgazdasági miniszter e rendelkezéssel felhatalmazást ad a Kincstár NEO-nak, hogy e címek előirányzatait a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény 5. § (4) bekezdése szerint, negyedévente, egyenlő részletekben folyósítsa.

9

Pártalapítványok támogatása

10

 

 

 

Kampányköltségek

A nemzetgazdasági miniszter e rendelkezéssel felhatalmazást ad a Kincstár NEO-nak, hogy az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló 2013. évi LXXXVII. törvény 4. § (1) bekezdése és 6.§ (3) bekezdése szerinti támogatást e címről folyósítsa.

11

Közszolgálati médiaszolgáltatás támogatása

1

 

 

 

Közszolgálati hozzájárulás

A nemzetgazdasági miniszter e rendelkezéssel felhatalmazást ad a Kincstár NEO-nak, hogy a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 136. § (4) bekezdése alapján e cím előirányzatát 12 egyenlő részletben előre, minden hónap harmadik napjáig folyósítsa a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap pénzforgalmi számlájára.

X. KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

 

 

 

 

24

Céltartalékok

2

Közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációja

A cím előirányzatairól kifizetés nem történik, azok az Áht. előírásainak megfelelően - a Kormány által, illetve a költségvetési törvény felhatalmazása alapján nemzetgazdasági miniszteri jogkörben - átcsoportosításra kerülnek.

3

Különféle kifizetések

XI. MINISZTERELNÖKSÉG

 

 

 

 

 

 

 

17

Rendkívüli kormányzati intézkedések

A cím előirányzatáról kifizetés nem történik, az az Áht. előírásainak megfelelően - a Kormány által - átcsoportosításra kerül.

18

Országvédelmi Alap

A cím előirányzatáról a vonatkozó jogszabályok szerint történik átcsoportosítás.

XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

 

 

 

 

21

 

 

 

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap

 

 

1

Családi támogatások

 

1

 

 

 

Családi pótlék

Az előirányzatok folyósítása - a Kincstár megyei igazgatóságok adatszolgáltatásai /pénzellátási tervei alapján - a támogatások teljesítéséhez igazodóan történik, melyet a Kincstár Családtámogatási Jogi és Ellenőrzési, illetve Önkormányzati Osztálya összesít, a Kincstár NEO pedig teljesít.

 

2

 

 

 

Anyasági támogatás

 

3

 

 

 

Gyermekgondozási segély

 

4

 

 

 

Gyermeknevelési támogatás

5

Gyermekek születésével kapcsolatos szabadság megtérítése

6

Pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi támogatások

Az előirányzat folyósítása a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 68. §-a, 68/B. §-a és 68/D-E. §-ai alapján, továbbá a támogatások teljesítéséhez igazodóan történik.

7

Életkezdési támogatás

Az előirányzat folyósítására a nemzetgazdasági miniszter felhatalmazást ad a Kincstár NEO-nak, hogy a kifizetéseket a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló 2005. évi CLXXIV. törvény alapján teljesítse.

8

Gyermektartásdíjak megelőlegezése

Az előirányzat folyósítása a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 69-76. §-ai alapján történik.

2

Korhatár alatti ellátások

 

1

 

 

 

Szolgálati járandóság

Az előirányzatok folyósítása a folyósító szerv által benyújtott elszámolás alapján, teljesítéshez igazodóan a Kincstár NEO rendelkezése alapján történik.

2

Korhatár előtti ellátás, balettművészeti életjáradék

3

Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások

Az előirányzatok folyósítása a folyósító szerv által benyújtott elszámolás alapján, teljesítéshez igazodóan a Kincstár rendelkezése alapján történik. (1., 2., 4., 5. és 6. jogcímcsoportok esetén.)
Az előirányzatok folyósítása a 3. jogcímcsoportra vonatkozóan a Kincstár megyei igazgatóságai adatszolgáltatása/pénzellátási terve alapján - a támogatások teljesítéséhez igazodóan - történik, melyet a Kincstár Családtámogatási Jogi és Ellenőrzési Osztálya összesít és a Kincstár NEO teljesít.

 

1

 

 

 

Átmeneti bányászjáradék, szénjárandóság kiegészítése és kereset-kiegészítése

 

2

 

 

 

Mezőgazdasági járadék

 

3

 

 

 

Fogyatékossági támogatás és a vakok személyi járadéka

 

4

 

 

 

Politikai rehabilitációs és más nyugdíj-kiegészítések

 

5

 

 

 

Házastársi pótlék

6

Egyéb támogatások (Cukorbetegek támogatása, Lakbértámogatás)

7

Megváltozott munkaképességűek kereset-kiegészítése

Az előirányzatok folyósítása - a területi igazgatóságok adatszolgáltatásai, pénzellátási tervei alapján - a támogatások teljesítéséhez igazodóan történik, melyet a Kincstár Családtámogatási Jogi és Ellenőrzési, illetve Önkormányzati Osztálya összesít, a Kincstár NEO pedig teljesít.

4

Különféle jogcímen adott térítések

1

Közgyógyellátás

A kiadás teljesítése a folyósító szerv által benyújtott és a nemzetgazdasági miniszter által jóváhagyott finanszírozási terv alapján történik.

2

Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos hozzájárulás

Az előirányzat folyósítása a nemzetgazdasági miniszter által jóváhagyott finanszírozási terv alapján havonta történik az Áht. 82. § (1) bekezdése alapján.

4

 

Folyósított ellátások utáni térítés

A kiadások teljesítése a folyósító szerv által benyújtott és a nemzetgazdasági miniszter által jóváhagyott finanszírozási terv alapján történik.

XLI. ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK

 

 

 

 

3

Adósság- és követeléskezelés egyéb kiadásai

3

Adósságkezelés költségei

Ezen az alcímen szereplő összeget a Kincstár NEO az ÁKK Zrt. által kibocsátott számla alapján minden hónap 5-éig folyósítja havonta egyenlő részletekben.

XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI

 

 

 

 

28

Diákhitel 2 konstrukció kamattámogatása

 

Az előirányzat folyósítása a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet 29. §-ának rendelkezései alapján történik.

29

 

 

 

Lakástámogatások

1

Egyéb lakástámogatások

Folyósítása az NGM MF szakmai teljesítés igazolása alapján a Kincstár NEO útján, a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 12.) Korm. rendelet, a fiatalok, valamint a többgyermekes családok lakáscélú kölcsöneinek állami támogatásáról szóló 134/2009. (VI. 23.) Korm. rendelet, a lakásépítési támogatásról szóló 256/2011. (XII. 6.) Korm. rendelet, az otthonteremtési kamattámogatásról szóló 341/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet, a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítését érintő megtérítésről és a közszférában dolgozók támogatásáról szóló 57/2012. (III. 30.) Korm. rendelet szerint történik.

30

 

 

 

Vállalkozások folyó támogatása

 

 

 

2

 

 

 

Egyéb vállalati támogatások

 

 

 

1

Termelési támogatás

2

Mecseki uránbányászok baleseti járadékainak és egyéb kártérítési kötelezettségeinek átvállalása

KÖF

KKKF

Jogszabályban kapott felhatalmazás alapján év közben kihirdetésre kerülő és hatályba lépő Korm. rendeletben előírt igénylés és folyósítás szerint.

7

Egyéb megszűnt jogcímek miatt járó támogatás

A nemzetgazdasági miniszter e rendelkezéssel felhatalmazást ad a NAV-nak, hogy az előirányzat terhére teljesítendő kiadásokat (igényléseket) utalja ki.

3

 

 

 

Normatív támogatások

 

 

 

3

Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítése

JVKF

JVKF

Az előirányzat terhére kiadás teljesítése a Magyar Export-Import Részvénytársaság kamatkiegyenlítési rendszeréről szóló 85/1998. (V. 6.) Korm. rendelet és a Magyar-Export Import Bank Részvénytársaság és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaság központi költségvetéssel történő elszámolásának részletes szabályairól szóló 16/1998. (V. 20.) PM rendelet alapján történik. A támogatást a Kincstár JVKF utalványa alapján a NAV folyósítja.

 

4

 

 

 

Fuvarozók kamattámogatása

Az előirányzat folyósítása a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díj fizetését szolgáló programjához kapcsolódó állami kezességvállalásról és kamattámogatásról szóló 232/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet alapján történik.

32

 

 

 

Egyéb költségvetési kiadások

 

 

 

1

 

 

 

Vegyes kiadások

 

 

 

4

Felszámolásokkal kapcsolatos kiadások

RKFF

KÖF

A felszámolási eljárásról szóló 1986. évi 11. törvényerejű rendeletben, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvényben, és a 28/1992. (XII.4.) PM rendeletben rögzített fizetési kötelezettségek, valamint a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvényből eredő fizetési kötelezettségek.

5

Szanálással kapcsolatos kiadások

6

Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése

 

 

1) A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által fizetett járadék megtérítése az Igazgatóság NGM NYF-hez benyújtott fizetési értesítése, illetve az OEP által az NGM ESZF-hez félévente benyújtott fizetési értesítés alapján történik.

 

 

 

 

 

 

KÖF

JKF vagy JKHÁT a követelés tárgya szerinti illetékes szakfőosztály egyetértésével

2) A nemzetgazdasági minisztert, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 28. § (1) bekezdésében vagy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3:405. § (2) bekezdésében meghatározott általános szabálytól eltérő jogszabályi rendelkezés alapján a nemzetgazdasági miniszter által képviselt Magyar Államot terhelő fizetési kötelezettség teljesítése jogszabály, Korm. határozat alapján megkötött szerződésben, jogerős bírósági határozatban, vagy peren kívüli egyezséget jóváhagyó iratban meghatározott összegek megtérítése.

 

 

 

 

 

 

KÖF

JKF
JKHÁT

3) A nemzetgazdasági miniszter által a 2. pontban meghatározottak alapján képviselt Magyar Állam polgári jogviszonyokban történő képviseletének ügyvédi, bírósági, stb. kiadásai.

 

 

 

 

 

 

KÖF

RKFF

4) Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló 33/2010. (VI. 11.) OGY határozat végrehajtása érdekében szükséges intézkedésekről szóló 1189/2010. (IX. 13.) Korm. határozat alapján a nemzetgazdasági minisztert és a belügyminisztert jelöli ki az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló 33/2010. (VI. 11.) OGY határozat III.1. pontja szerinti igények forrásbiztosítására. A két tárca közötti megegyezések alapján ezeket a kártérítéseket ezen előirányzatról biztosítják.

 

5) A nemzetgazdasági miniszter e rendelkezéssel felhatalmazást ad a Kincstár NEO-nak, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott ítéletek, illetőleg határozatok alapján az igazságügyi miniszter által képviselt Magyar Államot terhelő fizetési kötelezettségek megtérítésével kapcsolatos kifizetéseket - az igazságügyi miniszter által megküldött dokumentumok alapján - teljesítse. [Méltányos kárpótlás az Európai Emberi Jogi Egyezmény hatályos 41. cikke alkalmazásával, a kérelmező eljárási költségeinek megtérítése (az Európai Emberi Jogi Egyezmény hatálybalépése folytán szükséges egyes teendőkről szóló 2004/1994. (I. 21.) Korm. határozat 3. pontja alapján)].

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6) A nemzetgazdasági miniszter e rendelkezéssel felhatalmazást ad a Kincstár NEO-nak, hogy az Európai Unió Bírósága által hozott ítéletek, illetve határozatok és az ezekre tekintettel kötött megállapodások alapján az igazságügyi miniszter által képviselt Magyar Államot terhelő fizetési kötelezettségek megtérítésével kapcsolatos kifizetéseket − az igazságügyi miniszter által megküldött dokumentumok alapján − teljesítse.

7

Védelmi felkészítés előirányzatai

1

Honvédelmi- és gazdasági felkészülés központi kiadásai

A Kormány a védelmi felkészítés egyes kérdéseiről szóló Korm. határozatban dönt a védelmi felkészítés előirányzatainak felhasználásáról, amelynek melléklete alapján az NGM végrehajtja a szükséges intézkedéseket.

2

Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítása

11

Egyéb vegyes kiadások

1) Automatizmusszerűen teljesülnek az érintett szervek (Magyar Nemzeti Bank, Magyar Posta, GIRO Zrt,, stb.) intézkedései és a KIFÜ NAV -nak kiállított és a NAV által teljesítésigazolt EFER díjszámlája alapján. Automatizmusszerűen teljesülnek az MNB által lehívott negatív kamatösszegek a számlaszerződésekben foglaltak alapján. A kiutalások teljesítéséről a Kincstár NEO havonta visszajelzést ad az NGM részére.

 

 

 

 

 

 

2) KÖF

PSZF

A kárpótlási jegyek Központi Elszámolóház és Értéktár (Budapest) Zrt-be történő beszállításához kapcsolódó feladatok ellátásával kapcsolatos kiadások.

 

 

 

 

 

 

3) KÖF

JVKF

A nemzetgazdasági miniszter e rendelkezéssel felhatalmazást ad a Kincstárnak az alábbi feladatok elvégzése tekintetében:
- a volt nyugati hadifoglyok hitelutalványainak rendezése,
- a külföldiek földmegváltási ügyeinek rendezése,
- az ismeretlen helyen tartózkodók forint követeléseinek rendezése.

 

 

 

 

 

 

4) KÖF

PSZF

Az Országos Betétbiztosítási Alap létrehozásáról és működésének részletes szabályairól szóló 1993. évi XXIV. törvény 52. § (2) bekezdésében az 1993. június 30. előtt kötött betétszerződések alapján elhelyezett pénzeszközök megfizetésére vállalt állami kezességérvényesítés kifizetése érdekében az Országos Betétbiztosítási Alappal a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 216. §-a alapján kötött megbízási szerződésből eredő, megbízás ellátásával összefüggésben felmerült, igazolt költségei megtérítése.

5) KÖF

JKF

A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény alapján - a Magyar Állam képviseletében eljárva - a koncessziós szerződésekkel összefüggésben felmerülő kiadások.

12

1 % SZJA közcélú felhasználása

A nemzetgazdasági miniszter e rendelkezéssel felhatalmazást ad a Kincstár NEO-nak, hogy a NAV adatszolgáltatása alapján az e célra megnyitott lebonyolítási számláról - a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény 3. §-a előírásainak figyelembevételével - az előirányzat terhére teljesítendő kiadásokat folyósítsa.

19

Mehib és Eximbank behajtási jutaléka

Folyósításuk a JVKF útján történik a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaság és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaság központi költségvetéssel történő elszámolásának részletes szabályairól szóló 16/1998. (V. 20.) PM rendelet alapján.

21

Ügyfélnek visszajáró vámbiztosíték, egyéb vámvisszatérítések

A nemzetgazdasági miniszter e rendelkezéssel felhatalmazást ad a Kincstár NEO-nak, hogy a NAV lehívása alapján a 2005. január 1-je előtti, ügyfélnek visszajáró vámbiztosíték és egyéb vámvisszatérítések rendezése céljából megnyitott számláról az előirányzat terhére teljesítendő kiadásokat automatikusan folyósítsa.

22

Gazdálkodó szervezetek által befizetett termékdíj-visszaigénylés

A nemzetgazdasági miniszter e rendelkezéssel felhatalmazást ad a Kincstár NEO-nak, hogy a NAV lehívása alapján a gazdálkodó szervezetek által befizetett termékdíj-visszaigénylés céljából megnyitott számláról az előirányzat terhére teljesítendő kiadásokat automatikusan folyósítsa.

33

 

 

 

Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése

 

 

 

3

Eximbank Zrt. által vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési
kötelezettség

Folyósításuk a JVKF útján történik a Magyar-Export Import Bank Részvénytársaság és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaság központi költségvetéssel történő elszámolásának részletes szabályairól szóló 16/1998. (V. 20.) PM rendelet alapján.

4

MEHIB Zrt. általi biztosítási tevékenységből eredő fizetési kötelezettség

5

Garantiqa Hitelgarancia Zrt. garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség

Folyósításuk a JVKF útján történik a a költségvetési viszontgarancia vállalásának és érvényesítésének részletes szabályairól szóló 48/2002. (XII. 28.) PM rendelet alapján.

7

Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség

10

A közszférában dolgozók lakáshiteleihez vállalt kezességből eredő fizetési kötelezettség

Folyósítása a NAV útján történik az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelet alapján.

13

Agrárhitelekhez vállalt kezességekből eredő fizetési kötelezettség

Folyósítása a NAV útján történik az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló 110/2006. (V. 5.) Korm.rendelet, valamint az agrárkezességekre vonatkozó Korm. rendelet, és FVM rendeletek alapján.

14

A "fészekrakó" programhoz vállalt kezességekből eredő fizetési kötelezettség

Folyósítása a NAV útján, a fiatalok lakáskölcsönéhez kapcsolódó állami kezesség vállalásának és érvényesítésének részletes szabályairól szóló 4/2005. (I. 12.) Korm.rendelet alapján történik.

15

MFB Zrt. által nyújtott hitelekből és vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség

Folyósításuk a NAV útján történik az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelet alapján.

16

Áthidaló hitelprogramra vállalt kezességekből eredő fizetési kötelezettség

 

17

 

 

 

Takarékbetétek visszafizetéséért vállalt állami kezességből eredő fizetési kötelezettség

KÖF

PSZF

Az Országos Betétbiztosítási Alap létrehozásáról és működésének részletes szabályairól szóló 1993. évi XXIV. törvény 52. § (2) bekezdésében az 1993. június 30. előtt kötött betétszerződések alapján elhelyezett pénzeszközök megfizetésére vállalt állami kezességérvényesítés kifizetése.

 

19

 

 

 

Gyűjtőszámla hitelprogramra vállalt kezességekből eredő fizetési kötelezettség

Folyósításuk a NAV útján történik az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelet alapján.

 

20

 

 

 

E-útdíj fizetési célú hitelprogramhoz vállalt kezességekből eredő fizetési kötelezettség

34

 

 

 

Kormányzati rendkívüli kiadások

 

 

 

2

 

 

 

Pénzbeli kárpótlás

 

 

 

1

Pénzbeli kárpótlás

Az Áht. 82. § (1) bekezdése alapján az előirányzatok folyósítása a folyósító szerv által benyújtott elszámolás alapján, teljesítéshez igazodóan, a Kincstár rendelkezése alapján történik.

2

Az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás

3

Pénzbeli kárpótlás folyósítási költségei

Az Áht. 82. § (1) bekezdése alapján az előirányzatok folyósítása az NGM által jóváhagyott finanszírozási terv alapján az előirányzatok időarányos mértékéig havonta történik a Kincstár rendelkezése alapján.

35

 

 

 

Garancia és hozzájárulás a társadalombiztostási ellátásokhoz

 

 

 

2

 

 

 

Egészségbiztosítási Alap támogatása

 

 

 

4

Járulék címen átadott pénzeszköz

Az előirányzat folyósítása a nemzetgazdasági miniszter által jóváhagyott finanszírozási terv alapján az előirányzatok időarányos mértékéig havonta történik az Áht. 82. § (1) bekezdése alapján.

5

Rokkantsági, rehabilitációs ellátások fedezetére átadott pénzeszköz

A kiadás teljesítése a folyósító szerv által benyújtott és a nemzetgazdasági miniszter által jóváhagyott finanszírozási terv alapján történik.

8

Munkahelyvédelmi akciótervvel összefüggő hozzájárulás E. Alapnak

Az előirányzat folyósítása a nemzetgazdasági miniszter által jóváhagyott finanszírozási terv alapján az előirányzatok időarányos mértékéig havonta történik az Áht. 82. § (1) bekezdése alapján.

9

Kiadások támogatására pénzeszköz-átadás

A nemzetgazdasági miniszter e rendelkezéssel felhatalmazást ad a Kincstárnak, hogy az előirányzatokat a költségvetési törvényben meghatározottak szerint folyósítsa.

36

 

 

 

Nemzetközi elszámolások kiadásai

 

 

 

1

 

 

 

Nemzetközi tagdíjak

1

IBRD alaptőkeemelés

KÖF

NPF

2

IBRD alaptőke értékállóságának biztosítása

 

3

CEB tagdíj

4

Bruegel tagdíj

KÖF

MF

 

5

 

 

 

EIB tőkeemelés

KÖF

NPF

 

2

Nemzetközi multilaterális segélyezési tevékenység

1

IDA alaptőke-hozzájárulás

KÖF

NPF

2

IMF HIPC segélyprogramban való részvétel kamattámogatása

Automatizmus-szerűen teljesülnek a Magyar Nemzeti Bank intézkedése alapján.

3

Hozzájárulás az EBRD által kezelt Nyugat-Balkáni Alaphoz

KÖF

NPF

 

4

 

 

 

EU Szomszédsági Beruházási Eszköz

 

3

Egyéb kiadások

 

 

 

 

- banki letétőrzési díjak

Automatizmus-szerűen teljesül banki elszámolás alapján.

- egyéb kiadások

KÖF

NPF

37

Hozzájárulás az EU költségvetéséhez

KÖF

EUKKF

A teljesítés a Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló 2000/597/EK, Euratom határozat végrehajtásáról szóló 1150/2000/EK, Euratom rendelet szerint minden hónap első munkanapján történik a EUKKF által készített - az Európai Bizottság fizetési felhívásában foglalt információkat tartalmazó - utalvány alapján.

38

A települési önkormányzatok adósságkonszolidációjához kapcsolódó állami támogatás

A nemzetgazdasági miniszter éves felhatalmazást ad a Kincstár hálózatirányítási elnökhelyettesének, hogy az e cím előirányzatáról történő folyósításokat a költségvetési törvény alapján teljesítse.

41

Követeléskezelés költségei

Automatizmus-szerűen teljesülnek a Kincstár intézkedése alapján. A Kincstár Követeléseket és Közösségi Támogatásokat Kezelő Főosztálya a Kincstártól a költség jellegétől függően vagy a költség közvetlen kiegyenlítését kéri a kifizetés jogosultja pénzforgalmi számlájára, vagy az intézkedése alapján az "Államot illető bevételek" lebonyolítási számláról kifizetett költség fedezetét kéri biztosítani e számlára a "Követelés-kezelés költségei és egyéb kiadások" számla terhére.

42

Alapok támogatása

Az alapok finanszírozása és felhasználása előirányzat-felhasználási terv alapján történik, melyet a fejezetet irányító szerv jóváhagy, majd a Kincstár részére megküld.

43

 

 

 

Kárenyhítési Keret

KÖF

PSZF

A betétesek Országos Betétbiztosítási Alap által biztosított betétei alapján – az Alap által kifizetett kártalanítás összegén felül – fennálló követeléseinek a pénzintézetben fennálló állami tulajdonrész mértékével arányos megtérítése.

ÁKK Zrt.: Államadósság Kezelő Központ Zrt.
ESZF: Egészségügyi és Szociális Főosztály
EUKKF: EU Költségvetési Kapcsolatok Főosztálya
JKF: Jogi és Kodifikációs Főosztály
JKHÁT: Jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár
JVKF: Magyar Államkincstár Járadékokat és Viszontgaranciákat Kezelő Főosztály
KKKF: Közszolgáltatási, Közüzemi Költségvetési Főosztály
KÖF: Költségvetési Összefoglaló Főosztály
Kincstár: Magyar Államkincstár
MF: Makrogazdasági Főosztály
NAV: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
NGM: Nemzetgazdasági Minisztérium
NPF: Nemzetközi Pénzügyi Főosztály
NYF: Nyugdíjbiztosítási Főosztály
PSZF: Pénzügyi Szabályozási Főosztály
RKFF: Reál Költségvetési Fejezetek Főosztálya

2. melléklet a 31/2014. (XII. 31.) NGM utasításhoz

Aláírásminták
a nemzetgazdasági miniszter rendelkezése alatt álló
központi kezelésű előirányzatok és finanszírozási kiadások kezelésének eljárási rendjéhez
1. aláírásminta
(utalványozásra jogosultak)

Sor-
szám

Főosztály, osztály

Név

Beosztás

Aláírás

1.

Közszolgáltatási, Közüzemi Költségvetési Főosztály (KKKF)

Dr. Kőrösmezei
Csaba

főosztályvezető

 

2.

KKKF

Bécsi József

főosztályvezető-
helyettes

 

3.

KKKF

Csuka Mária

főosztályvezető-
helyettes

 

2. aláírásminta
(kötelezettségvállalásra, utalványozásra jogosultak)

Sor-
szám

Főosztály, osztály

Név

Beosztás

Aláírás

1.

EU Költségvetési Kapcsolatok
Főosztálya
(EU KKF)

Földiák Gergely

főosztályvezető

 

2.

EU KKF

Kútvölgyi Attila

osztályvezető

 

3.

EU KKF

Dobó Ágnes

szakmai tanácsadó

 

4.

EU KKF

Román Brigitta

közigazgatási tanácsadó

 

3. aláírásminta
(kötelezettségvállalásra, utalványozásra jogosultak)

Sor-
szám

Főosztály, osztály

Név

Beosztás

Aláírás

1.

Makrogazdasági Főosztály (MF)

Molnár István

főosztályvezető

 

4. aláírásminta
(kötelezettségvállalásra, utalványozásra jogosultak)

Sor-
szám

Főosztály, osztály

Név

Beosztás

Aláírás

1.

Jogi és Koordinációs Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

dr. Jármai Péter

helyettes államtitkár

 

2.

Jogi és Kodifikációs
Főosztály (JKF)

dr. Sári Miklós

főosztályvezető

 

3.

JKF

Dr. Komáromi Márta

főosztályvezető-
helyettes

 

5. aláírásminta
(kötelezettségvállalásra, utalványozásra és érvényesítésre jogosultak)

Sor-
szám

Főosztály,
osztály

Név

Beosztás

Aláírás

1.

Költségvetési Összefoglaló Főosztály (KÖF)

Kocsis Enikő

főosztályvezető-
helyettes

 

2.

KÖF

Fülöp Csaba

főosztályvezető-
helyettes

 

3.

KÖF

Szabó László

osztályvezető

 

4.

KÖF

Bálint Ágnes

szakmai tanácsadó

 

5.

KÖF

Deméndi Zsolt

szakmai tanácsadó

 

6.

KÖF

Dr. Szűcs István

vezető tanácsos

 

7.

KÖF

Kovács Istvánné

vezető főtanácsos

 

6. aláírásminta
(kötelezettségvállalásra, utalványozásra és érvényesítésre jogosultak)

Sor-
szám

Főosztály,
osztály

Név

Beosztás

Aláírás

1.

Reál Költségvetési Fejezetek Főosztálya (RKFF)

Haág Tibor

főosztályvezető

 

2.

RKFF

Juhász Mária

főosztályvezető-
helyettes

 

3.

RKFF

Kovács Beáta

főosztályvezető-
helyettes

 

4.

RKFF

Bóli Gábor

referens

 

7. aláírásminta
(kötelezettségvállalásra, utalványozásra jogosultak)

Sor-
szám

Főosztály

Név

Beosztás

Aláírás

1.

Nemzetközi Pénzügyi Főosztály (NPF)

Tárnoki-Zách Péter

főosztályvezető

 

2.

NPF

Török Endre

főosztályvezető-
helyettes

 

3.

NPF

Marosvölgyi Dóra

referens

 

8. aláírásminta
(kötelezettségvállalásra, utalványozásra jogosultak)

Sor-
szám

Főosztály, osztály

Név

Beosztás

Aláírás

1.

Pénzügyi Szabályozási Főosztály (PSZF)

Dr. Zsolnai Alíz

főosztályvezető-
helyettes

 

2.

PSZF

Dr. Kovács Lajos

közigazgatási tanácsadó

 

3.

PSZF

Kiss Kornélia Margit

közigazgatási főtanácsadó

 

9. aláírásminta
(kötelezettségvállalásra, utalványozásra és érvényesítésre jogosultak)

Sor-
szám

Szervezeti
egység

Név

Beosztás

Aláírás

1.

Magyar Államkincstár Járadékokat és Viszontgaranciákat Kezelő Főosztály (JVKF)

Hegyiné Fabriczius Éva

főosztályvezető

 

2.

JVKF

dr. Utassy Ilona

osztályvezető

 

3.

JVKF

Guba Emese

referens

 

4.

JVKF

Domonkos Márta

referens

 

5.

JVKF

Janotkáné Nagy
Dóra

referens

 

Az előirányzat utalványozásához két aláíró szükséges.
10. aláírásminta
(kötelezettségvállalásra, utalványozásra jogosultak)

Sor-
szám

Szervezeti
egység

Név

Beosztás

Aláírás

1.

Nyugdíjbiztosítási Főosztály (NYF)

Párniczky Tibor

főosztályvezető

 

2.

NYF

Sík László

főosztályvezető-
helyettes

 

11. aláírásminta
(kötelezettségvállalásra, utalványozásra és érvényesítésre jogosultak)

Sor-
szám

Szervezeti
egység

Név

Beosztás

Aláírás

1.

Magyar Államkincstár
Hálózatirányítási elnökhelyettes

Miszlai József

elnökhelyettes

 

12. aláírásminta
(kötelezettségvállalásra, utalványozásra és érvényesítésre jogosultak)

Sor-
szám

Szervezeti
egység

Név

Beosztás

Aláírás

1.

Adó- és Vámigazgatási Főosztály (AVF)

Dr. Hermann
Mónika Éva

főosztályvezető

 

2.

AVF

dr. Szabó Ildikó

tanácsos

 

1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. január 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére