Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

3157/2014. (V. 23.) AB határozat

3157/2014. (V. 23.) AB határozat

alkotmányjogi panasz elutasításáról

2014.05.23.
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 217/B. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a Gyulai Törvényszék 3.Pkf.25.054/2013/3. és 9.Pkf.25.130/2013/3. számú végzései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
I.
[1]    1. Az önálló bírósági végrehajtó indítványozó jogi képviselője útján, az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése alapján, alkotmányjogi panaszt terjesztett elő a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (továbbiakban: Vht.) 217/B. §-a és a Gyulai Törvényszék (továbbiakban: Törvényszék) 3.Pkf.25.054/2013/3. és 9.Pkf.25.130/2013/3. számú végzései alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése tárgyában. Az indítványozó álláspontja szerint a Vht. hivatkozott rendelkezésének alaptörvény-ellenessége miatt, a megjelölt törvényszéki végzések indítványozót érintő szankciói sértik az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdését, valamint a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését.
[2]    1.1. A Törvényszék 3.Pkf.25.054/2013/3. számú jogerős végzésével, az egyéb érdekelt végrehajtási kifogása alapján indult eljárásban, az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és az indítványozó önálló bírósági végrehajtó intézkedését megsemmisítette, mivel – egy ingatlan árverést követő ingatlanátvétel kapcsán – a Törvényszék nem osztotta az elsőfokú bíróság azon álláspontját, mely szerint a nyilatkozattélre nyitva álló határidő a végrehajtást kérő személyében bekövetkezett jogutódlás során, az árverési jegyzőkönyvnek a jogutód részére történő megküldésével újra kezdődik. A jogerős végzés megállapítása szerint az indítványozó megsemmisített intézkedése lényegesen jogszabálysértő volt, ezért a bíróság a Vht. 217/B. § (1) és (3) bekezdései alapján kötelezte őt a kifogással közvetlenül érintett ügyérték vonatkozásában végrehajtói munkadíja 20%-ának, 276 169 Ft-nak 60 napon belül a végrehajtói letéti számlára történő megfizetésére.
[3]    1.2. Az indítványozó által panaszolt egy másik ügyben a Törvényszék 9.Pkf.25.130/2013/3. számú jogerős végzésével az elsőfokú bíróság végzését ugyancsak megváltoztatta és az indítványozó végrehajtói intézkedését megsemmisítette, mivel a Törvényszék álláspontja szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a végrehajtást kérő végrehajtási kifogását arra hivatkozással utasította el, hogy a készfizető kezessel szembeni végrehajtási eljárás megindítása nélkül a készfizető kezes helytállási kötelezettségének érvényesítésére és a haszonélvezeti jogtól mentes árverésre nem kerülhet sor. Az ingatlan végrehajtás során – mondta ki a Törvényszék jogerős végzése – vannak olyan, harmadik személyt megillető, illetve az ingatlant terhelő jogok, amelyek nem akadályozzák az ingatlan végrehajtás alá vonását, illetve annak értékesítését. A Vht. 137. § (1) bekezdése szerinti szabályozás indoka az a fontos érdek, hogy ezek a jogok az ingatlanon fennmaradjanak az új tulajdonos tulajdonjogát terhelve. A Vht. 137. § (2) bekezdése azonban a haszonélvezeti joggal kapcsolatban úgy rendelkezik, hogy nem terheli az ingatlant megszerző tulajdonos tulajdonjogát a haszonélvezeti jog – függetlenül attól, hogy az ingatlan-nyilvántartásba be van-e jegyezve –, ha annak jogosultja a végrehajtást kérő követelésének kielégítéséért felelős, vagy ha azt a jelzálogjog keletkezése után szerződéssel létesítették. A szóban forgó ügyben a jogerős végzés megállapítása szerint a haszonélvezeti jog jogosultja az adósnak a végrehajtást kérővel szemben fennálló tartozása megfizetésére készfizető kezességet vállalt, ezért találta alaposnak a végrehajtást kérő fellebbezését a Törvényszék, majd az elsőfokú döntés megváltoztatásával egyidejűleg ezért semmisítette meg az indítványozó által kibocsátott – a Törvényszék által lényegesen jogszabálysértőnek minősített – árverési hirdetményt, és kötelezte az indítványozót módosított – az ingatlant haszonélvezeti jogtól mentesen, beköltözhetően feltüntető – árverési hirdetmény kibocsátásra. A jogerős végzés egyidejűleg kötelezte az indítványozót a Vht. 217/B. § (1) és (3) bekezdésére hivatkozva munkadíja 20%-ának, 23.380 Ft-nak a végrehajtói letéti számlára történő megfizetésére.
[4]    Az indítványozó mindkét végzés vonatkozásában a Vht. 217/B. § alaptörvény-ellenességére alapítva kérte a bírói döntések rá vonatkozó részének megsemmisítését.
[5]    2.1. Az indítványozó álláspontja szerint a Vht. 217/B. §-a sérti az Alaptörvény XV. cikke (2) bekezdését, mivel a végrehajtási feladatot ellátó szervek közül csak az önálló bírósági végrehajtókat sújtja ilyen szankció, sem a törvényszéki végrehajtót, sem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, sem más közigazgatási hatóság végrehajtó szerveit ilyen joghátrány nem érheti, annak ellenére, hogy a törvényszéki végrehajtó eljárhat az önálló bírósági végrehajtó ügyeiben, továbbá az önálló bírósági végrehajtó eljárhat közigazgatási és adó-végrehajtási ügyben. Az indítványozó szerint korábban nem voltak ilyen különbségek, a Vht. 217/B. §-ának hatályba lépésével azonban az egyensúly megbomlott, mert az önálló bírósági végrehajtóval szemben a jogalkotó egy objektív alapú fegyelmi felelősségi alakzatot konstruált. Indítványozói vélemény szerint a legsúlyosabb a megkülönböztetés az úgynevezett csatolt ügyek esetén, amikor ugyanazt a vagyontárgyat értékesíti az önálló bírósági végrehajtó több ügyben és az ügyeket a vonatkozó jogszabályi rendelkezés [1/2002. (I. 17.) IM rendelet 24. § (1) bekezdése] alapján csatolnia kell. Ekkor a csatolt ügyek között bírósági végrehajtási és közigazgatási végrehajtási ügyek vegyesen is szerepelhetnek, mivel azonban a végrehajtási cselekmény hatálya valamennyi csatolt ügyre kiterjed, ezért a végrehajtási kifogás mindegyik ügyet érinti, köztük a közigazgatási végrehajtási ügyet is. Így a közigazgatási végrehajtási ügyben már nem a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános sza­bá­lyai­ról szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.), vagy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) rendelkezései figyelembe vételével történik meg a végrehajtási kifogás elbírálása, hanem a bíróság dönt a Vht. szabályai szerint, és adott esetben a Vht. 217/B. § alapján szankció is kiszabható rá, holott a közigazgatási végrehajtási ügyben a Ket. és az Art. előírásai erre nem adnak lehetőséget. Az indítványozó szerint mindez azt eredményezi, hogy az egyes végrehajtást foganatosító szerveknél ugyanazért a jogsértésért nem ugyanazok a szankciók járnak.
[6]    2.2. Az indítványozó álláspontja szerint sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdését a Vht. támadott 217/B. §-a, mert a joghátrány célt téveszt a másodfokú eljárásban, ugyanis végrehajtási kifogás esetén a végrehajtást foganatosító bíróság átveszi a végrehajtás foganatosítását a végrehajtótól, és amennyiben a végrehajtási kifogást elutasítja, a végrehajtó intézkedését hatályában fenntartja, a végrehajtó intézkedése onnantól kezdve a foganatosító bíróság intézkedésének tekinthető. Amennyiben a foganatosító bíróság végzését megfellebbezik, és a másodfokon eljáró bíróság a végrehajtási kifogásnak helyt adva – a végrehajtóval szemben egyidejűleg joghátrányt alkalmazva – megváltoztatja az elsőfokú döntést, akkor valójában nem azt a szervet szankcionálja amely a jogsértést magasabb szinten elkövette. Különösen igaz ez az állítás azon esetekben – véli az indítványozó – amikor a végrehajtási kifogás elbírálása során a bíróságnak bizonyítási eljárást kell lefolytatnia valamilyen tény megállapítása végett, ugyanis a Vht. a végrehajtót nem hatalmazza fel bizonyítási eljárás lefolytatá­sára.
[7]    A tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét eredményezi továbbá az indítványozó szerint az, hogy a végrehajtási kifogás elbírálása során fegyelmi jellegű büntetés kerül kiszabásra, de a felróhatóság vizsgálata és a fegyelmi eljárás garanciái nélkül, ráadásul az úgynevezett csatolt ügyekben a szankció többszörösen – akár minden ügyben külön-külön is – kiszabható. Az indítvánnyal támadott Vht. 217/B. § alapján a panaszosi vélemény szerint arra sincs szükség, hogy a végrehajtó intézkedése okán tényleges érdeksérelem következzen be, a szankció annak hiányában is alkalmazható. Az indítványozói álláspont szerint tehát, mindenképpen alaptalan a végrehajtó bírságolása másodfokon abban az esetben, ha az elsőfokon eljáró bíróság kifogást elutasító végzését a másodfokon eljáró bíróság megváltoztatja és a végrehajtási kifogásnak helyt ad. Az indítványozó szerint a Vht. XII. fejezetének 265–299. §-ai részletezik az önálló bírósági végrehajtóval szembeni fegyelmi eljárás rendjét, így a fegyelmi eljárást ennek keretei között kell lefolytatni, nincs ésszerű indoka annak, hogy a jogalkotó a fegyelmi eljárást belekeverje a végrehajtó intézkedése elleni jogorvoslati eljárásba, amely nem teszi lehetővé a vétkesség vizsgálatát. Aggályosnak véli az indítványozó a bírói gyakorlat egységességének hiányát, amely azonban részben a Vht. támadott 217/B. §-a túlzottan általános megfogalmazásainak is köszönhető. Nem egyértelmű ugyanis, hogy mi tekinthető lényeges jogszabálysértésnek, úgyszintén a szankció alkalmazása szempontjából szóba jöhető jogszabályok sem definiáltak. A panaszos indítványához fénymásolatban több, anonimizált, a korábbi évekből származó, végrehajtási kifogás tárgyában az elsőfokú döntést megváltoztató végzésmásolatot csatolt a szerinte ellentmondásos bírósági gyakorlat bemutatására.
[8]    2.3. Végül az indítványozó állította, hogy a Vht. 217/B. §-a sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jogot. A panaszos véleménye szerint ugyanis, ha az önálló bírósági végrehajtó intézkedésével szemben benyújtott végrehajtási kifogást első fokon elutasítják, de másodfokon helyt adnak neki, a másodfokon kiszabott szankcióval szemben fellebbezési lehetőség nincs, annak ellenére sem, hogy a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Pp.) 233/A. §-a alapján pénzbírságot kiszabó végzésekkel szemben fellebbezésnek van helye. Kérdésesnek tartja továbbá az indítványozó, hogy a Pp. 270. § (2) bekezdése szerinti felülvizsgálat mint rendkívüli jogorvoslati lehetőség adott-e a végrehajtás foganatosítása során, amennyiben nem, úgy a végrehajtó a másodfokon kiszabott bírsággal szemben semmiféle kimentési lehetőséggel nem rendelkezik. Abban az esetben – állítja az indítványozó –, ha a felülvizsgálat lehetősége biztosított, mivel a jogalkotó a Vht. 217/B. § (2) bekezdés második fordulata szerinti kimentési klauzula alkalmazhatóságát a bíróságok mérlegelési jogkörébe helyezte, a mérlegelhetőség miatt a felülvizsgálat lehetősége igen korlátozott.
II.
[9]    1. Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései:
„XV. cikk (2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.”
„XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.
[…]
(7) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.”
[10]    2. A Vht. alkotmányjogi panasszal támadott rendelkezése:
„217/B. § (1) Lényegesen jogszabálysértő végrehajtói intézkedés vagy intézkedés elmulasztása esetén az önálló bírósági végrehajtó – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – köteles a kifogással érintett végrehajtási ügyben járó munkadíja 20%-ának, ugyanazon végrehajtási cselekmény tekintetében ismételt eljárási szabálysértés esetén pedig 50%-ának megfelelő pénzösszeg megfizetésére a (3) és (4) bekezdésben meghatározottak szerint.
(2) Nem terheli a végrehajtót az (1) bekezdés szerinti kötelezettség akkor, ha a kifogás elbírálása keretében történik az ingatlan forgalmi értékének meghatározása, vagy ha a lényeges eljárási szabálysértéshez nem a végrehajtó érdekkörében felmerülő ok vezetett.
(3) A bíróság a kifogásnak helyt adó végzésében kötelezi a végrehajtót az (1) bekezdésben meghatározott összegnek a végrehajtói letéti számlára 60 napon belül történő befizetésére. A befizetett összeg – a végrehajtást kérő részére történő kifizetés erejéig – a végrehajtás során befolyt összeget növeli; ezen felüli összeg pedig az államot illeti, azt a bírósági gazdasági hivatal számlájára kell befizetni.
(4) Ha a befizetési határidőn belül sor kerül a végrehajtót megillető díjazás elszámolására, a végrehajtó a befizetési kötelezettségének az őt megillető díjigénynek a befizetendő összeggel történő csökkentésével is eleget tehet.
(5) E § alkalmazásában a végrehajtó munkadíja
a) pénzkövetelés végrehajtása esetén az ügyérték alapján számított munkadíja,
b) meghatározott cselekmény esetén öt órai munkavégzésért járó munkadíja,
c) egyéb végrehajtási ügyben a külön jogszabály szerint járó munkadíja.
(6) A végrehajtó – az összeg megjelölésével – nyilatkozik a bíróságnak arról, ha a (3) bekezdés alapján befizetési kötelezettsége keletkezik az állam felé.”
III.
[11]    1. Az Alkotmánybíróság tanácsa az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján, az I. pontban ismertetett alkotmányjogi panasz befogadásáról már – a befogadhatóság előzetes vizsgálata során – 2013. december 16-án döntött.
[12]    2. Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.
[13]    2.1. Az indítványozó a támadott törvényhely kapcsán panaszában állította a diszkrimináció tilalmához fűződő jogának sérelmét.
[14]    Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az Alaptörvény hatályba lépése óta többször, így a 42/2012. (XII. 20.) AB határozatában is megerősítette azt a korábbi gyakorlatot, mely szerint „[…] az azonos szabályozási koncepción belül adott, homogén csoportra nézve eltérő szabályozás a diszkrimináció tilalmába ütközik, kivéve, ha az eltérésnek ésszerű, kellő súlyú alkotmányos indoka van, azaz az nem önkényes. […] Nem lehet viszont hátrányos megkülönböztetés tilalmáról beszélni akkor, ha a jogi szabályozás eltérő alanyi körre állapít meg eltérő rendelkezéseket.” (Indokolás [28])
[15]    Az indítványban felsoroltak közül a Nemzeti Adó-, és Vámhivatalnál foglalkoztatott kormánytisztviselő jogviszonyára a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (továbbiakban: Kttv.) kormányzati szolgálati jogviszonyra vonatkozó szabályai és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény rendelkezései vonatkoznak, a közigazgatási szerveknél foglalkoztatott köztisztviselő jogviszonyára a Kttv. közszolgálati jogviszonyra vonatkozó szabályai, míg a törvényszéki végrehajtóra az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény szabályai az irányadók, ez utóbbi esetben azzal az eltéréssel, hogy e jogviszonyra a Vht. egyes rendelkezései is alkalmazandók.
[16]    Ezzel szemben az önálló bírósági végrehajtó jogállására a Vht., a munkadíjára, költségtérítésére, a költségátalányra, a behajtási jutalékra, valamint a munkadíj és költségtérítés előlegezésére a bírósági végrehajtói díjszabásról szóló 14/1994. (IX. 8.) IM rendelet szabályai az irányadók. Az önálló bírósági végrehajtó az e tevékenységből származó jövedelem-, és költségelszámolás tekintetében a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: SZJA) 3. § 17. pont c) alpontja szerinti egyéni vállalkozónak minősül.
[17]    Az Alkotmánybíróság már idézett következetes gyakorlata alapján – az adott szabályozási koncepción belüli alanyi körhöz tartozást figyelembe véve – az állapítható meg, hogy az adóvégrehajtó, a törvényszéki végrehajtó és a közigazgatási szerv végrehajtója állami alkalmazottként, míg velük szemben az önálló bírósági végrehajtó – merőben eltérő szervezeti-, függelmi-, díjazási-, és költségérvényesítési viszonyok között – a fentiekben hivatkozott, SZJA szerinti egyéni vállalkozóként látja el a feladatait. Ennek okán a Vht. indítványozó által támadott 217/B. §-a esetén a diszkrimináció azért kizárt, mert nem azonos csoportra nézve tartalmaz eltérő szabályozást, így az Alkotmánybíróság a panaszt e vonatkozásban elutasította.
[18]    2.2 Az indítványozó állítja a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmét a következők miatt.
[19]    2.2.1. Az indítványozó szerint abban az esetben, ha a végrehajtási kifogást az elsőfokon eljáró bíróság a végrehajtói intézkedést fenntartva elutasítja, majd a másodfokon eljáró bíróság a kifogásnak helyt adva a végrehajtót bírsággal sújtja, a büntetés célt téveszt, mivel az elsőfokú döntéstől kezdve a végrehajtó intézkedése már a foganatosító bíróság intézkedésének tekinthető.
[20]    Fentiekkel ellentétben az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Vht. 217/A. §-a alapján az eljáró bíróság a végrehajtó adott időpontban foganatosított konkrét intézkedését mérlegeli a végrehajtási kifogásban felhozott indokok alapján, amely mérlegelés eredményeképpen a bíróság a végrehajtó intézkedését hatályában fenntarthatja, vagy megsemmisítheti és – amennyiben az szükséges – a végrehajtót új intézkedés megtételére kötelezheti. Fellebbezés esetén a másodfokú bíróság szintén a végrehajtó kifogás tárgyává tett eredeti intézkedését, továbbá annak az elsőfokú bíróság általi mérlegelését vizsgálja. Abból azonban, hogy a jogorvoslati eljárás során, a másodfokon eljáró bíróság a végrehajtói intézkedés szabályszerűségét illetően az elsőfokú bíróság mérlegelésével ellentétes – az önálló bírósági végrehajtó számára hátrányos – következtetésre jut, semmiképpen sem vezethető le az az indítványozói következtetés, hogy az elsőfokú bíróság végrehajtási kifogást elutasító döntése egyúttal a végrehajtó intézkedésének olyan utólagos legitimációját jelentené, amely miatt az elsőfokú bíróságot kellene (lehetne) szankcionálni.
[21]    2.2.2. Az indítvány szerint a Vht. 217/B. §-ának alkalmazása során ugyancsak a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét eredményezi az, hogy a jogalkotó nem határozta meg azon jogszabályok körét, amelyek megsértése esetén a szankció alkalmazható, eltérő továbbá az ítélkezési gyakorlat, valamint a Vht. egyes szabályai ellentmondásosak.
[22]    A Vht. 217/B. § (1) bekezdése szerint a végrehajtó számára hátrányos jogkövetkezmény a lényegesen jogszabálysértő végrehajtói intézkedés, vagy intézkedés elmulasztása esetén alkalmazandó. Megállapítható, hogy a végrehajtói tevékenység – amely a Vht. és a végrehajtási eljáráshoz szorosan kapcsolódó elsősorban eljárási jogi jogszabályok mellett, megköveteli főként a polgári jog, de adott esetben más jogági szabályok ismeretét – számos jogterületet érinthet. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban a végrehajtónak valamennyi, az adott intézkedés foganatosításához kapcsolódó jogszabályt ismernie és eljárása során alkalmaznia kell, ezért nem alaptörvény-ellenes az, hogy a jogalkotó nem élt – fentiekből következően nem is élhetett – a taxáció lehetőségével a „sérthető” jogszabályok körét illetően. Megjegyzendő, hogy a jogszabályok ismeretének hiánya, vagy azok helytelen alkalmazása nemcsak a végrehajtó, hanem az eljárás valamennyi résztvevője számára – adott esetben a végrehajtót illetően kilátásba helyezettnél lényegesen súlyosabb – jogkövetkezménnyel járhat.
[23]    Az indítványozó által ellentmondásosnak állított bírói gyakorlatot sérelmező panaszra vonatkozóan az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy annak vizsgálatára hatásköre nem terjed ki, figyelemmel az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdésére, mely szerint a Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét. Úgyszintén nem alkotmányossági, hanem bírói jogalkalmazási körbe tartozó kérdés, a Vht. 217/B. §-ának alkalmazása az indítványozó által felvetett, a Vht. számos – a panaszos által ellentmondásosnak vélt, jelen panasz-eljárásban nem vizsgálható – egyéb rendelkezését illetően.
[24]    2.2.3. Az indítványozó szerint a végrehajtási kifogást elbíráló bíróságok objektív fegyelmi felelősséget alkalmaznak a végrehajtóval szemben, mert nem vizsgálhatják a végrehajtó vétkességét, továbbá a fegyelmi eljárás garanciái nem biztosítottak a végrehajtó számára.
[25]    Az Alkotmánybíróság e vonatkozásban sem osztja az indítványozó álláspontját, mert a fegyelmi felelősség és a Vht. 217/B. § szerinti szankció egymástól eltérő jogintézmények. A végrehajtó fegyelmi felelősségének megállapítására a Vht. 265–299. §-ainak rendelkezései alapján kerülhet sor, kizárólag a törvény szerinti fegyelmi vétség gyanúja esetén, az ott meghatározott személyek (a miniszter, a törvényszék elnöke, vagy a kamara elnöke) feljelentésére, és az eljárást a Vht. által meghatározott szervek folytatják le, míg a Vht. 217/B. § alkalmazása során, bár a szankció mértéke valóban nem tartozik mérlegelési körbe, egyéb tekintetben azonban a végrehajtási kifogás alapján eljáró bíróságnak – mind az első fokú, mind a másodfokú eljárásban – a Vht. 217. § (1) bekezdése szerint előzetesen mérlegelnie kell azt, hogy a végrehajtó intézkedése az eljárás szabályait és a végrehajtási kifogást előterjesztő jogát, vagy jogos érdekét lényegesen sértette-e. E bírói mérlegelés tehát – a Vht. 217/B. § (2) bekezdésébe foglalt, a végrehajtó felelősségére vonatkozó kimentési ok vizsgálatával együtt – szükségképpeni előfeltétele a szankció alkalmazásának. Mindezek alapján – figyelembe véve azt is, hogy az önálló bírósági végrehajtó részvétele a Vht. és a Pp. alapján biztosított a végrehajtási kifogás elbírálására vonatkozó első- és másodfokú eljárásban – a Vht. 217/B. § rendelkezéseit illetően a tisztességes eljáráshoz való jog sérelme e vonatkozásban sem igazolható.
[26]    2.2.4. Az indítványozó álláspontja szerint ugyancsak a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét eredményezi az, hogy a szankció érdeksérelem hiányában is alkalmazható.
[27]    A fenti állítással ellentétben, az ismertetett szabályok szerint a lényeges jogszabálysértés és a kifogást előterjesztő jogának-, vagy jogos érdekének sérelme, mint konjunktív előfeltételek alapozzák meg az alaptörvény-ellenesnek vélt törvényhely alkalmazását. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban nem alkotmányossági, hanem bírói mérlegelés körébe tartozó kérdés e feltételek együttes fennállásának vizsgálata. Az indítványozó ugyanakkor – vitatva a Törvényszék 3.Pkf.25.054/2013/3. számú végzése indokolásának azon megállapítását, mely szerint a szóban forgó ügyben a végrehajtó intézkedése a kifogást előterjesztő jogos érdekét lényegesen sértő intézkedés lett volna –, panaszának e részében közvetve maga is alátámasztja azt, hogy a Vht. 217/B. §-ának alkalmazása bírói mérlegelés eredménye, amelynek felülvizsgálatára azonban az Alkotmánybíróságnak nincs lehetősége.
[28]    2.2.5. Az indítványozó a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét állítja azért, mert csatolt ügyekben a Vht. 217/B. §-a lehetővé teszi a szankciónak akár az összes csatolt ügyben történő alkalmazását.
[29]    Nem vitatható, hogy a támadott törvényhely nem tartalmaz a joghátrány tekintetében külön szabályozást arra az esetre, ha több, folyamatban lévő végrehajtási ügyben az adós személye azonos, vagy az ügyek egymáshoz csatolása a jogszabály szerint egyéb okból szükséges. Ugyanakkor a szankciót ez esetben is az önálló bírósági végrehajtót az ügyek után megillető (összes) munkadíj alapulvételével, a Vht. szerinti százalékos kulcs alkalmazásával kell megállapítani, ezért az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem eredményezi a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét az, ha az önálló bírósági végrehajtó egy cselekménye, egyidejűleg több csatolt ügyben alapozza meg a Vht. 217/B. §-ában foglalt szankció alkalmazását.
[30]    Fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Vht. 217/B. §-a nem ütközik az Alaptörvény ­XXVIII. cikk (1) bekezdésébe, ezért a panaszt e vonatkozásban is elutasította.
[31]    2.3. Végül az indítványozó állította a jogorvoslathoz való jog sérelmét abban az esetben, ha az önálló bírósági végrehajtó intézkedésével szemben benyújtott végrehajtási kifogást elutasítják, de a másodfokon eljáró bíróság annak helyt ad, mivel ezzel a döntéssel szemben fellebbezési lehetőség már nincs.
[32]    Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jog követelménye mindenkinek jogot biztosít ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata értelmében a jogorvoslathoz fűződő jog annyit és csak annyit jelent, hogy az érintett jogát vagy jogos érdekét befolyásoló határozat felülvizsgálata érdekében legyen lehetőség más szervhez, vagy azonos szerv magasabb fórumához fordulni. Az Alaptörvény idézett rendelkezéséből tehát semmiképpen sem következik az a kötelezettség, hogy a jogalkotónak a két egymástól független fórum érdemi vizsgálatát követően további fórumot kellene biztosítania a másodfokon vesztes fél számára.
[33]    Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a végrehajtási kifogást első fokon elutasító, majd másodfokon a kifogásnak helyt adó végzések elleni fellebbezési lehetőség biztosítása – alkotmányos indok nélkül –, olyan kétfokú fellebbviteli rendszert vezetne be, amely ellentétes a hatályos, rendes perorvoslati fórumrendszerre vonatkozó általános szabályokkal.
[34]    Az indítványozó azon sérelmét illetően, mely szerint a Vht. 217/B. §-ának alkalmazása esetén sem a Pp. 270. § (2) bekezdése (felülvizsgálat), sem a Pp. 233/A. §-a (fellebbezés másodfokú eljárásban hozott végzés ellen), nem biztosítja a jogorvoslatot, az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy egyrészt a felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely az Alaptörvény XXVIII. cikke (7) bekezdésével összefüggésbe nem hozható, másrészt a Vht. támadott rendelkezése alapján alkalmazott szankció – annak ellenére, hogy tartalmaz a bírságra vonatkozó jellemzőket is – alapvetően bírságnak nem tekinthető, mert a befizetett összeg a végrehajtást kérő részére történő kifizetés erejéig a végrehajtás során befolyt összeget növeli és csak ezen felüli része illeti az államot.
[35]    Mindezek okán a Vht. 217/B. §-ának szabályozása nem sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jogot, ezért az Alkotmánybíróság a panaszt e részében is elutasította.
[36]    3. Figyelemmel arra, hogy az indítványozó kizárólag a Vht. 217/B. §-a alaptörvény-ellenességére alapítva kérte a Törvényszék 3.Pkf.25.054/2013/3. és 9.Pkf.25.130/2013/3. számú végzései sérelmezett részeinek megsemmisítését és a hivatkozott végzések alaptörvény-ellenességére vonatkozóan – a bírói mérlegelés körébe tartozó egyes megállapításokon túlmenő – egyéb értékelhető indokot nem hozott fel, az Alkotmánybíróság a hivatkozott végzések megsemmisítésére irányuló indítványt az Abtv. 64. § d) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2014. május 19.

Dr. Kovács Péter s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

 

 

Dr. Balsai István s. k.,

Dr. Bragyova András s. k.,

Dr. Juhász Imre s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

előadó alkotmánybíró

 

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/833/2013.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére