KÜ BH 2014/319
KÜ BH 2014/319
2014.10.01.
A nemzeti bíróság feladata minden egyes esetben az adott tényállástól függően meghatározni, hogy az érintett termék feletti tulajdonosként való rendelkezés joga átruházásra került-e [2007. évi CXXXVII. tv. 9. §, 89. § (1) bek., 25. §, 2. §; 2003. évi XCII. tv. 1. § (7) bek., 97. §; 1952. évi III. tv. 163. §, 275. §, 336/A. §; 2006/112. EK irányelv 14. cikk (1) bek.].
[1] A felperes 2011. III. negyedévében a m-i E. Ltd. (a továbbiakban: E. Ltd.) mint vevő részére „adómentes közösségi értékesítés” megjelöléssel, 3 db mezőgazdasági gép értékesítéséről összesen 68 520 000 Ft összegről bocsátott ki számlát. A számlák ellenértéke átutalással kiegyenlítésre került. A felperes ezeket a bizonylatokat összesítő nyilatkozatában és általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) bevallásában adómentes Közösségen belüli értékesítésként tüntette fel.
[2] Az adóhatóság a felperesnél 2011. III. negyedévre áfa adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett.
[3] A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére 17 130 000 Ft áfa adókülönbözetet írt elő, amit jogosulatlan visszaigénylésnek minősített, kötelezte a felperest 8 565 000 Ft adóbírság megfizetésére.
[4] Érdemi döntését az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 9. § (1) bekezdésére, 25. §-ára, 55. § (1) bekezdésére, 65. §-ára, 82. § (1) bekezdésére, 89. § (1) bekezdésére, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. §-ára, 99. § (2) bekezdésére alapította. A határozat indokolása szerint a számlákon feltüntetett gépek nem kerültek elszállításra a Közösség más tagállamába, emiatt az ügylet nem felel meg az adómentes Közösségen belüli értékesítés törvényi feltételeinek. A felperes ezért belföldi értékesítést végzett, ami után 68 520 000 Ft adóalap alapulvételével 25%-os mértékű, 17 130 000 Ft összegű fizetendő adó határozható meg.
[5] Az alperes a 2012. május 17. napján kelt határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
[6] A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását, áfa-visszaigénylési jogosultságának megállapítását, az adóbírság törlését, vagy az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését és az adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte.
[7] Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú adóhatóságot új határozat hozatalára kötelezte.
[8] Jogi álláspontja a következő volt:
a nem kellő alapossággal lefolytatott ellenőrzés adatai alapján nem állapítható meg az ügyletsorozat valódi tartalma, enélkül pedig nem kerülhet sor az ügylet adójogi minősítésére. A megismételt eljárás során az elsőfokú adóhatóságnak be kell szereznie az ügyletről kötött szerződéseket magyar nyelven, szakszerű, lehetőség szerint hiteles fordításban.
[9] A szerződéses láncolat lényeges tényállási elemeinek rögzítését követően kell állást foglalnia abban, hogy az ügylet valódi tartalma a felperesi hivatkozás szerinti finanszírozási célú „sale and lease back” ügylet-e és ennek során a termelőgépek gazdasági tulajdona a felperesről átszállt-e valamelyik másik szereplőre. Amennyiben a gépek gazdasági tulajdona a felperesről nem szállt át az E. Ltd.-re, az Áfa. tv. 9. cikk (1) bekezdése, illetve a 2006/112/EK irányelv (a továbbiakban: Irányelv) 14. cikk (1) bekezdése szerinti termékértékesítésre nem került sor, ezért a felperest nem terheli adófizetési kötelezettség. Ebben az esetben a nyilvántartások, illetve a bevallás jogszabálytól eltérő vezetése, benyújtása nem eredményezheti adókülönbözet megállapítását.
[10] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát, vagy hatályon kívül helyezés mellett az elsőfokú bíróság utasítását kérte új eljárásra, új határozat hozatalára.
[11] Érvelése szerint az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg az Art. 97. § (4)–(6) bekezdéseiben foglaltak megsértését, mivel a tényállás kellő mértékben feltárásra került, és az Art. 1. § (7) bekezdésére figyelemmel érdemi döntését a határozatában foglalt törvényhelyek alapján jogszerűen hozta meg. Hangsúlyozta, hogy a tényállást a felek a perben egyezően adták elő, ezért szükségtelenül került sor új eljárás elrendelésére, álláspontja szerint a jogerős ítélet téves jogértelmezésen alapul.
[12] A Kúria nem adott helyt a felperes előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére irányuló kérelmének, és az alperes felülvizsgálati kérelmét találta alaposnak.
[13] A felperes elismerte, hogy az ügyletek, illetve az általa kibocsátott számlák nem felelnek meg az Áfa. tv. 89. § (1) bekezdés szerinti adómentes termékértékesítés feltételeinek, mivel a termékek nem hagyták el Magyarország területét.
[14] A számlákkal, bevallással és egyéb adókötelezettséggel kapcsolatos adatok tekintetében a felperes alaptalanul hivatkozott adminisztratív tévedésre, jogkövetkezményt nem eredményeztethető hibára, hiszen saját előadása szerint is hosszú ideje folytat gazdasági tevékenységet, végez adómentes Közösségen belüli értékesítést, ezért ismerte az erre vonatkozó nemzeti és uniós jogot. Az alperesnek megállapításait továbbá nem a felperes alá nem támasztott előadása alapján, hanem a bevallás adataihoz képest kellett megtennie, és nem a lízingügyletek, hanem a bevallásban adómentesként feltüntetett termékértékesítés tekintetében kellett ténybeli és jogkövetkeztetéseket levonnia, amely során minden rendelkezésére álló adat, tény, körülmény értékelését jogszerűen végezte el a jogalap és a jogkövetkezmények tekintetében is.
[15] Az EUB már több ügyben megállapította, hogy „a termékértékesítés fogalma nem a tulajdonátruházásnak az alkalmazandó nemzeti jogszabályokban előírt formáira utal, hanem magában foglal bármely, materiális javak átruházására irányuló ügyletet, amelynek során az egyik fél feljogosítja a másik felet, hogy e javakkal úgy rendelkezzék, mintha tulajdonosa lenne” (C-118/11. sz. ítélet 39. pontja, C-320/88. sz. ítélet 7. pontja, C-185/01. sz. ítélet 32. pontja, C-78/12. sz. ítélet 33. pontja, C-435/03. sz. ítélet 35. pontja, C-237/09. sz. ítélet 24. pontja, C-25/03. ítélet 64. pontja). Ebből következően akkor minősül valamely ügylet az Irányelv 14. cikk (1) bekezdése szerinti termékértékesítésnek, ha azáltal az adóalany oly módon ruház át materiális javakat, amely feljogosítja a másik felet, hogy azokkal úgy rendelkezzék, mintha tulajdonos lenne, anélkül, hogy az érintett javak feletti tulajdonjog megszerzésének formája befolyásoló lenne e tekintetben. Az EUB ítéletek rögzítik azt is, hogy „a nemzeti bíróság feladata minden egyes esetben az adott tényállástól függően meghatározni, hogy az érintett termék feletti tulajdonosként való rendelkezés joga átruházásra került-e” (C-320/88. sz. ítélet 13. pontja, C-78/12. sz. ítélet 34. pontja, C-118/11. sz. ítélet 41. pontja).
[16] Jelen ügyben a rendelkezésre álló, felek által nem vitatott adatokból egyértelműen megállapítható, hogy a máltai E. Ltd.-t tulajdonosként való rendelkezésre jogosította a közte és a felperes között létrejött ügylet, mivel e gazdasági társaság a megszerzett gépeket eladta az osztrák O.L. GmbH.-nak, mely utóbbi a részére történő értékesítést követően szintén tulajdonosként rendelkezett a gépekkel, mivel ezeket lízingbe adta az A.S.H. GmbH.-nak. Annak a ténynek az ügy érdemére nincs kihatása, hogy az alperes a határozatában bérletnek nevezte az A.S.H. GmbH. és a felperes közötti jogviszonyt, amely nyilvánvalóan lízing volt. Az a tény, hogy a gépek értékesítésére kétszer is sor került, de a gépek a felperes használatában maradtak, a felperes és az E. Ltd. közötti termékértékesítés tényét nem befolyásolja.
[17] A felperes álláspontjával ellentétben az előzőekben ismertetett ügyletek nem minősíthetők egyetlen ügyletnek, mivel önálló, különböző jogalanyok között jöttek létre, egymástól eltérő tartalommal és jogalappal. Ezeknek az ügyleteknek továbbá a visszlízinggel ellentétben négy szereplője van, és a felperes nem attól a jogalanytól bérelte a gépeket, aki részére értékesítette, tehát nem valósult meg a visszlízingre vonatkozó azon követelmény sem, mely szerint ugyanazon jogügyletben, ugyanazon felek vonatkozásában a termék eladója és lízingbe vevője megegyezik.
[18] A felperesi előadással szemben az alperes határozatában, továbbá a perben tett nyilatkozataiban sem kizárólag a tulajdonjog átadásának tényére hivatkozott, hanem arra, hogy tulajdonosként való rendelkezési jog, tehát a termékértékesítés megvalósult azzal, hogy a felperes vevője továbbértékesítette az általa vásárolt gépeket, tehát ténylegesen tulajdonosként rendelkezett ezekkel, mivel más jogalany tulajdonába adta át a gépeket. Ez utóbbi társaság ugyancsak rendelkezett ezekkel, mégpedig a bérleti szerződésnek nevezett megállapodásban, amely tartalmát tekintve zártvégű pénzügyi lízingszerződésnek felel meg.
[19] Alaptalanul hivatkozott a felperes ezért arra, hogy a tulajdonosi jogosítványok és kötelezettségek mindvégig nála maradtak, és arra is, hogy az ügyletek hitelnyújtási szolgáltatás igénybevételére irányultak, mivel a számviteli bizonylatokon (szerződéseken, számlák, összesítő nyilatkozat, bevallás) nem ez szerepel. Nem fogadható el a felperes kellően körültekintő magatartás tanúsítására vonatkozó előadása sem. Az általa e körben előadottak ugyanis az alperesi határozat jogalapját vitató jogügylettel kapcsolatos felperesi álláspontra utalnak, tehát lényegében a jogalapot vitató érvelés körébe tartozó adatoknak minősülnek. A felperes továbbá tisztában volt azzal, hogy a gépek nem hagyták el az ország területét, az ügyletet mégis adómentes Közösségen belüli értékesítésként kezelte, ezért nem a tőle elvárható körültekintéssel járt el, és semmilyen ésszerű intézkedést nem tett meg annak érdekében, hogy esetében az adóbírság mérséklésére sor kerülhessen.
[20] A kifejtettekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
(Kúria Kfv. V. 35.194/2013.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás