3265/2014. (XI. 4.) AB határozat

alkotmányjogi panasz elutasításáról

2014.11.04.

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

h a t á r o z a t o t:

1. Az Alkotmánybíróság a Budapest Környéki Törvényszék 14.Bf.860/2013/19. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése vonatkozásában elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a Budapest Környéki Törvényszék 14.Bf.860/2013/19. számú ítélete végrehajtásának felfüggesztésére irányuló kérelmet elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a Budapest Környéki Törvényszék 14.Bf.860/2013/19. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény Q) cikk (2) és (3) bekezdései, a XXIV. cikk (1) bekezdése, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt Egyezmény 6. Cikk 3. d) pontja vonatkozásában visszautasítja.

I n d o k o l á s

[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.

[2] Az indítvány elsődlegesen arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Budapest Környéki Törvényszéknek az indítványozó ellen kábítószerrel visszaélés és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben hozott, a Ráckevei Járásbíróság 9.B.87/2010/18. számú ítéletét a büntetést kiszabó és a bűnügyi költségekről rendelkező részében megváltoztató 14.Bf.860/2013/19. számú ítélete alaptörvény-ellenességét, és rendelkezzen a döntés megsemmisítéséről.

[3] Az Abtv. 61. § (1) bekezdésére hivatkozással kérte továbbá az indítványozó, hogy az Alkotmánybíróság hívja fel a bíróságot a jogerős döntés végrehajtásának a felfüggesztésére.

[4] Az indítványozó véleménye szerint a kifogásolt bírói döntés sérti az Alaptörvény Q) cikk (2) és (3) bekezdését, XXIV. cikk (1) bekezdését, valamint XXVIII. cikk (1) bekezdését. Ellentétesnek tartja továbbá a döntést az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 6. Cikk 3. d) pontjában foglaltakkal.

[5] 2. Az indítványozó alkotmányjogi panaszbeadványában előadja, hogy az alapul szolgáló büntetőügyben első fokon a Ráckevei Járásbíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 282. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő kábítószerrel visszaélés bűntette, valamint a Btk. 316. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő lopás bűntette miatt állapította meg a felelősségét.

[6] Az első fokú döntés elleni fellebbezésben az indítványozó és jogi képviselője kifogásolták, hogy az ügyben álláspontjuk szerint kulcsfontosságú szerepet betöltő egyik tanúhoz sem a nyomozati, sem a bírósági szakaszban nem tudtak kérdéseket intézni, ennek következtében a tanú nyilatkozataiban fennálló ellentmondások feloldására nem került sor. Utal rá az indítványozó, hogy a tanút az eljárás során a hatóságok egyetlen alkalommal hallgatták ki, azt követően elérhetetlenné vált, a hollétét nem sikerült felderíteni.

[7] A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet a büntetést kiszabó és a bűnügyi költség viseléséről szóló részében megváltoztatta, egyéb rendelkezéseit helybenhagyta. A döntés indokolásában a másodfokú bíróság úgy rendelkezett, hogy a fellebbezésben utalt tanú vallomását kirekeszti a bizonyítékok köréből, mivel azt törvénysértő módon tette az első fokú bíróság a bizonyítás anyagává. Ez az eljárási szabálysértés azonban az ítélet szerint nem tette szükségessé az első fokú döntés hatályon kívül helyezését.

[8] Az indítványozó álláspontja szerint annak következtében, hogy sem az eljárás nyomozati, sem pedig bírósági szakaszában nem volt lehetősége arra, hogy a terhére valló tanúhoz maga vagy a védője kérdést intézhessen, a tanú előadásának valóságtartalmát vagy a tanú szavahihetőségét megkérdőjelezhessék, az ellene folytatott eljárás nem felelt meg a tisztességes eljárás, különösen pedig az abból fakadó fegyverek egyenlősége követelményének. Az indítványozó sérelmezi, hogy a bíróság annak ellenére, hogy az adott tanú szavahihetőségéről nem tudott közvetlenül meggyőződni – az indítványozó védőjének erre irányuló indítványát ugyanis elutasította –, az ő nyilatkozatát tekintette a legfontosabb bizonyítéknak, ítéletét elsődlegesen erre a vallomásra alapította, és nem ítélve szükségesnek más bizonyítékok beszerzését, az ügyet mindössze egyetlen tárgyalási napon tárgyalta.

[9] Azonos érvek mentén vázolja fel az indítványozó a döntés Egyezményt sértő voltát. Annak kapcsán hivatkozik az Alaptörvény Q) cikk (2) és (3) bekezdéseire. Utalva továbbá az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) joggyakorlatára kifejti, hogy a vele szemben folyatott eljárás nem felelt meg az Egyezmény 6. Cikk 3. d) pontjában foglalt követelményeknek, mivel neki és védőjének az eljárás egyetlen szakaszában sem volt lehetősége az adott tanú kikérdezésére.

II.

[10] Az Alkotmánybíróság eljárása során az Alaptörvény következő rendelkezéseit vette figyelembe:

„Q) cikk (2) Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját.

(3) Magyarország elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. A nemzetközi jog más forrásai jogszabályban történő kihirdetésükkel válnak a magyar jogrendszer részévé.”

„XXIV. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni. ”

„XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.”

III.

[11] Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz befogadható-e, vagyis megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, a panaszok befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak.

[12] 1. A befogadhatóság formai feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az indítvány megfelel az alkotmányjogi panasszal szemben támasztott formai követelményeknek.

[13] 1.1. Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani az ügyben első fokon eljárt bírósághoz címezve. Jelen esetben az indítványozó jogi képviselője úgy nyilatkozott, hogy az ítéletet 2014. április 9-én kézbesítették neki. Az átvétel időpontját igazoló tértivevényt a bíróság nem tudta az Alkotmánybíróság rendelkezésére bocsátani. Tekintettel azonban arra, hogy a támadott ítélet 2014. február 27-én kelt és az alkotmányjogi panaszt 2014. április 17-én terjesztették elő, az Abtv. 30. § (1) bekezdésének megfelelően a beadvány határidőben beérkezettnek tekinthető.

[14] 1.2. Az alkotmányjogi panasz az Abtv. 52. § (1) bekezdésében foglalt további formai követelményeknek is megfelel, mert megjelöli az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést (az Abtv. 27. §-át) és az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [Q) cikk (2) és (3) bekezdés, XXIV. cikk (1) bekezdés, XXVIII. cikk (1) bekezdés], azokkal összefüggésben a sérelem lényegét. Meghatározza továbbá az Alkotmánybíróság által vizsgálandó konkrét bírói döntést, okfejtést tartalmaz annak alaptörvény-ellenességéről, valamint kifejezett kérelmet fogalmaz meg a bírósági ítélet megsemmisítésére.

[15] 2. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen az Abtv. 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint az Abtv. 29–31. § szerinti tartalmi követelményeket. Ezeket a feltételeket vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott.

[16] 2.1. Az indítványozó az Abtv. 27. §-a, illetve az Abtv. 51. § (1) bekezdése szerint jogosultnak tekinthető, és figyelemmel arra, hogy az alapul szolgáló büntetőeljárásban terheltként szerepelt, nyilvánvalóan érintett is.

[17] 2.2. Az Abtv. 27. § b) pontjában foglaltak szerint bírói döntéssel szemben alkotmányjogi panasz akkor terjeszthető elő, ha az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit kimerítette vagy jogorvoslati lehetőség nincsen számára biztosítva. Az indítványozó a jelen alkotmányjogi panaszt fellebbezési lehetőségének kimerítését követően, a Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság jogerős ítéletével szemben terjesztette elő, így az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv. 27. § e körben előírt feltételeinek.

[18] 2.3. Az Abtv. 29. §-a alapján az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további feltétele, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség lehetőségét vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában is megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását {erről lásd: 3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30], illetve 34/2013. (XI. 22.) Indokolás [18]}. A feltételek meglétének a vizsgálata az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.

[19] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a tisztességes eljáráshoz való jogból fakadó alkotmányos követelmények vizsgálata érdemi alkotmánybírósági eljárást igényel, az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálat eredménye alapján válaszolhatja meg a bírói döntés alaptörvény-ellenessége kapcsán felmerült kételyeket.

[20] Az Alkotmánybíróság ezért úgy ítélte meg, hogy jelen alkotmányjogi panasz felveti a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség lehetőségét. Erre figyelemmel és az Ügyrend 31. § (6) bekezdését alkalmazva az alkotmányjogi panasz befogadásáról és az érdemi alkotmányossági vizsgálatról döntött.

[21] 3. Az alkotmányjogi panasz azonban – az alábbiakban részletezettek szerint – nem minden indítványi elemében felel meg a törvényi feltételeknek.

[22] Az indítványozó alkotmányjogi panaszában az Alaptörvény Q) cikk (2) és (3) bekezdésére is hivatkozik, azzal összefüggésben továbbá a támadott bírósági döntésnek az Egyezmény 6. Cikk 3. d) pontjába ütközését állítja. Az Abtv. 32. § (2) bekezdése egyértelmű rendelkezést tartalmaz arra, hogy nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatát egyedi bírósági ügy kapcsán csak az adott ügyben eljáró bíró és kizárólag az előtte folyamatban lévő ügyben alkalmazandó jogszabály kapcsán kezdeményezheti. Így megállapítható, hogy az indítványozó a támadott bírósági döntés nemzetközi szerződésbe ütköző és azzal összefüggésben az Alaptörvény Q) cikk (2) és (3) bekezdéseivel ellentétes jellege vizsgálatára nem rendelkezik indítványozói jogosultsággal.

[23] Az indítványozó hivatkozott az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésének a sérelmére is. A XXIV. cikk (1) bekezdése a közigazgatási hatósági eljárás vonatkozásában fogalmazza meg a tisztességes eljárás követelményét, így a panasszal támadott bírósági határozatok és ezen alaptörvényi rendelkezés között nincs összefüggés. A panasznak ez az eleme így nem elbírálható.

[24] Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény Q) cikk (2) és (3) bekezdéseivel, XXIV. cikk (1) bekezdésével, valamint az Egyezmény 6. Cikk 3. d) pontjával összefüggő részeiben az Abtv. 64. § d) pontja és az Ügyrend 65. § (1) bekezdése alapján visszautasította.

IV.

[25] Az indítvány egyebekben nem megalapozott.

[26] 1. Az indítványozó beadványában az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jogának sérelmét állította, ezért az Alkotmánybíróság először a tisztességes eljárás alkotmányos követelményrendszere kapcsán kialakított korábbi gyakorlatát tekintette át. Ennek során az Alkotmánybíróság az Alaptörvény negyedik módosítására (2013. március 25.), valamint a 13/2013. (VI. 7.) AB határozatában a korábbi alkotmánybírósági határozatokban foglaltak felhasználhatóságát illetően rögzített szempontokra is tekintettel járt el.

[27] Figyelemmel volt arra, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt szabály értelmezésekor – az Alkotmánnyal fennálló tartalmi és kontextuális egyezés okán – a 7/2013. (III. 1.) AB határozatban az Alkotmánybíróság irányadónak tekintette a tisztességes eljáráshoz fűződő alapvető joggal kapcsolatban kimunkált korábbi alkotmánybírósági gyakorlatot {7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [24], lásd még: 22/2014. (VII. 22.) AB határozat, Indokolás [48]}. Ezért jelen ügy kapcsán is arra a megállapításra jutott, hogy a korábbi határozataiban szereplő érvek és megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya.

[28] 1.1. A tisztességes eljáráshoz való jogot az Alaptörvény XXVIII. cikkének (1) bekezdése rögzíti. Az alkotmányozó hatalom a tisztességes eljáráshoz való jogot és az igazságszolgáltatáshoz való egyéb jogokat, ahogyan az az Alaptörvényhez fűzött indokolásból is kiderül, a nemzetközi emberi jogi dokumentumokat – így különösen az Egyezményt – követve fogalmazta meg a XXVIII. cikkben.

[29] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének értelmezésével nevesíthetők a tisztességes eljáráshoz való jog tartalmát kitöltő ún. részjogosítványok. Ezek különösen: a bírósághoz fordulás joga, a tárgyalás igazságossága (ami nem garantálja a döntés igazságosságát), a tárgyalás nyilvánosságának és a bírói döntés nyilvános kihirdetésének a követelménye, a törvény által létrehozott bíróság, a bírói függetlenség és pártatlanság kívánalma, továbbá az ésszerű időn belüli elbírálás. A szabály de facto nem rögzíti, de az Alkotmánybíróság értelmezése szerint része a tisztességes eljárásnak az is, hogy az eljárásban biztosítva legyen a fegyverek egyenlősége.

[30] Az Alkotmánybíróság a tisztességes eljáráshoz való jog lényegéről kialakított álláspontját elvi jelentőséggel elsőként a 6/1998. (III. 11.) AB határozatában foglalta össze. A tisztességes eljárás (fair trial) az Alkotmánybíróság ezen döntésében kimunkált alkotmányos mérce szerint „olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása dacára lehet az eljárás méltánytalan vagy igazságtalan, avagy nem tisztességes.” [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 95.] A tisztességes eljárás követelménye által meghatározott garanciák, „[…] a bírósághoz való jog megannyi konkrét feltételét tartalmazzák, amelyek nem abszolútak abban az értelemben mint például az említett ártatlanság vélelme, de amelyek az általános szabály szerinti mérlegelésnek mégis abszolút korlátai. Nincs olyan szükségesség, amely miatt a tárgyalás tisztességes voltát arányosan ugyan, de korlátozni lehetne; hanem a tisztességes tárgyalás fogalmán belül alakítandó ki olyan ismérvrendszer, amely annak tartalmát adja, s csak ezen belül értékelhető bizonyos korlátozások szükséges és arányos volta.” [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 99.].

[31] 1.2. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a tisztességes eljárásnak az egyezmény- és alkotmányszövegekben nem nevesített, de általánosan és nem vitatottan elismert eleme a fegyverek egyenlősége, amely a büntetőeljárásban azt biztosítja, hogy a vádnak és a védelemnek egyenlő esélye és alkalma legyen arra, hogy a tény- és jogkérdésekben véleményt formálhasson és állást foglalhasson. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint „[a] fegyverek egyenlősége nem minden esetben jelenti a vád és a védelem jogosítványainak teljes azonosságát, de mindenképpen megköveteli, hogy a védelem a váddal összevethető súlyú jogosítványokkal rendelkezzen. A fegyverek egyenlőségének egyik feltétele (és a nemzetközi szervek esetjogában is leginkább kimunkált területe) a felek mindegyikének személyes jelenléte az eljárási cselekmények során, illetve egyes eljárási szereplők (például szakértők) megtartása semleges pozícióban. A másik feltétel, hogy az ügyben releváns adatokat a vád, illetve a terhelt és a védő ugyanolyan teljességben és mélységben ismerhessék meg. Itt érintkezik a fair trial elve a védelemhez való jog hatékonyságának és a védelemre való felkészülés kellő idejének és eszközeinek követelményével.” {6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 95–96.; lásd még: 14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241, 256.; 1/2008. (I. 11.) AB határozat, ABH 2008, 51, 81.; legutóbb megerősítve: 21/2014. (VII. 15.) AB határozat, Indokolás [97]–[98]}.

[32] 2. Jelen ügyben az indítványozó a tisztességes eljáráshoz való jog tartalmi elemként nevesített fegyverek egyenlőségének követelményére hivatkozással támadta a Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság általa hibásnak tartott jogalkalmazását az indítványban nevesített tanú nyilatkoztatásával, nyilatkozatainak értékelésével és mindennek a döntésre gyakorolt hatásával összefüggésben.

[33] 2.1. Az Alkotmánybíróság jelen alkotmányjogi panaszeljárás kapcsán is hangsúlyozza, hogy az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján „[a]z Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve”. Az utalt jogszabályhely (2) bekezdésének d) pontja fogalmazza meg, hogy az Alkotmánybíróság „alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját”. A bírói döntéseknek tehát kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik a testület hatáskörébe.

[34] „A jogalkotó ezzel a 2012. január 1-jétől hatályos rendelkezéssel teremtette meg a bírói jogalkalmazás és jogértelmezés alkotmányossága vizsgálatának korábban nem ismert lehetőségét. A bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz azonban nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének. Miként az Alaptörvény és az Abtv. fent idézett rendelkezéseiből is kitűnik, az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt, az abban biztosított jogokat védi. Önmagukban azonban a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna.” {3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [28]}. „A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga […] nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti szuperbíróság szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el.” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]–[14]; hasonlóan: 3241/2013. (XII. 21.) AB végzés, Indokolás [13]}.

[35] A támadott ítélet vizsgálata során az Abtv. 27. §-ával kapcsolatban kialakított fenti gyakorlatnak megfelelően az Alkotmánybíróságnak azt kellett megítélnie, hogy bíróság eljárása összhangban volt-e az Alaptörvénnyel, annak az indítványban felhívott XXVIII. cikk (1) bekezdésével.

[36] 2.2. A konkrét ügyben az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében rögzített tisztességes eljáráshoz való jog és az abból fakadó fegyverek egyenlőségének elve alapján a bíróság eljárásával szemben az az elvárás fogalmazható meg, hogy abban a vád és a védelem számára egyenértékű lehetőségeket kell biztosítani álláspontjuk képviseletére és alátámasztására.

[37] Nem következik mindebből, hogy az eljárásban a vád és a védelem képviselői azonos alkalommal, módon és időtartamban, egyforma keretek között fejthetik ki érveiket, mint ahogyan az sem, hogy előadásukat a bíróság köteles egyenlő súllyal figyelembe venni. Az azonban elvárható, hogy a bíróság mindkét fél számára közel azonos kereteket szabjon a bizonyítás körébe tartozó eljárási cselekmények végrehajtásához, egyiket se jutassa a másikkal szemben indokolatlanul méltányos vagy méltánytalan helyzetbe. Ennek érvényesítése, a konkrét eljárási cselekmények számának, jellegének és sorrendjének a meghatározása a bíróság felelőssége.

[38] Ezzel szemben az eljárásban felmerülő bizonyítékok mérlegelése (felülmérlegelése) a bíróság kizárólagos döntése. Míg a bizonyítás körébe tartozó egyéb eljárási cselekmények (indítványozás, bizonyítási eszközök megvizsgálása) a felek aktív részvételével folynak, addig a mérlegelés a bíróság tevékenysége. A bizonyítékok bizonyító erejének meghatározása a bíró belső meggyőződésére van bízva, annak a tisztességes eljárást kielégítő korlátja a bírónak a szabad mérlegelést illető számadási (indokolási) kötelezettsége.

[39] Az Alkotmánybíróság – az Alaptörvény szabta hatásköri korlátaira figyelemmel – bírói döntéssel szemben előterjesztett alkotmányjogi panaszeljárásban tehát azt nem vizsgálja, hogy konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás megalapozott-e, a bíróság a döntés indokolásában megjelölt bizonyítékokat és megjelenő egyéb érveket helytállóan értékelte-e, mivel a tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése és mérlegelése az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat {lásd 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33]}. Azt ugyanakkor értékelheti, hogy a bíróság az eljárásban a feleknek milyen lehetőséget biztosított álláspontjuk kifejtésére és alátámasztására, milyen kereteket szabott a bizonyításban való közreműködésüknek.

[40] 2.3. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszt a másodfokú bíróság ítélete ellen terjesztette elő, ugyanakkor a beadványból kiderül, hogy a vélt jogsérelmek részben az első fokú eljárás során következtek be. Tekintettel arra, hogy a másodfokú bíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 348. § (1) bekezdése értelmében a fellebbezéssel támadott ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül, a másodfokú bíróság ítéletének megtámadása alapot ad az Alkotmánybíróság számára az ügyben meghozott első fokú döntésnek és a büntetőeljárás egészének az alkotmányossági szempontú felülvizsgálatára.

[41] 2.4. A jelen ügyben az indítványozó azt sérelmezte, hogy a vele szemben folytatott büntetőeljárásban sem az eljárás nyomozati, sem pedig bírósági szakaszában nem volt lehetősége sem neki, sem a védőjének arra, hogy a terhére valló tanúhoz kérdést intézzen, a tanú előadásának valóságtartalmát vagy a tanú szavahihetőségét megkérdőjelezze. Mindennek ellenére az eljáró bíróságok ezen tanú nyilatkozatát tekintették a legfontosabb bizonyítéknak, az ítéletet elsődlegesen erre a vallomásra alapították, és mivel más bizonyítékok beszerzését a másodfokú bíróság nem tartotta szükségesnek, az ügyet mindössze egyetlen tárgyalási napon tárgyalta.

[42] Ezzel szemben mind az első fokon eljárást Ráckevei Járásbíróság, mind a másodfokon döntést hozó Budapest Környéki Törvényszék ítéletének indokolásából kiderül, hogy a bíróságok nem csak a kifogásolt tanúvallomásra, hanem számos más bizonyítékra figyelemmel hozták meg a döntéseiket. A rendőri jelentésekből, a terhelti vallomásokból, a tárgyi bizonyítékokból és a szakértői véleményekből következő tényeket a bíróságok egymással többszörösen összevetették, ilyen módszerrel próbálták kizárni a vád tárgyát képező cselekményekkel és a gyanúsítottakkal összefüggésben felmerülő ellentmondásokat. Az is megállapítható, hogy a bíróságok az indítványban megjelölt tanú felkutatása érdekében az eljárás során folyamatosan tettek lépéseket, ellene mindvégig elfogatóparancs volt kiadva.

[43] A másodfokú bíróság végül az indítványozó által kifogásolt tanú vallomását kizárta a bizonyítékok köréből, ugyanakkor megállapította, hogy ez a döntése nem vonja maga után az ítélet hatályon kívül helyezését, mivel a tanú nyilatkozatát tartalmazó rendőri jelentés és az általa tett bejelentés „bizonyítékként értékelhető, egybevethető a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékokkal” (lásd a másodfokú ítélet Indokolásának 4. oldalát).

[44] Az Alkotmánybíróság az első fokú és a másodfokú ítélet ismeretében úgy értékelte, hogy az indítványozó és védője az eljárás során nem voltak korlátozva abban, hogy érveiket akár írásban, akár szóban előadják. A bíróságok pedig ezen előadásokat, valamint az ügyben felmerült egyéb bizonyítékokat is nagy körültekintéssel, behatóan vizsgálták.

[45] Az Alkotmánybíróság akkor tud az Abtv. 27. § szerinti alkotmányjogi panasznak helyt adni, ha a bírósági jogértelmezés és jogalkalmazás hibája olyan mértékű, hogy az az Alaptörvényben biztosított valamely jog sérelmét idézi elő. A konkrét ügyben az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a védelem jogosítványait a bíróság nem korlátozta indokolatlanul, alaptalanul, a fegyverek egyenlőségének követelményét sértő módon vagy mértékben. A rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelése pedig a fentiek szerint kizárólag az eljáró bíróság hatáskörébe tartozik, arról a döntések indokolása a tisztességes eljárás követelményeit kielégítő mértékben számot ad.

[46] Az Alkotmánybíróság ezért a Budapest Környéki Törvényszék 14.Bf.860/2013/19. számú ítélete megsemmisítésére irányuló indítványt az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében rögzített tisztességes eljáráshoz való jog vonatkozásában a fentiekre tekintettel elutasította.

[47] 3. Az indítványozó azt is kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság az Abtv. 61. § (1) bekezdése alapján eljárva hívja fel a bíróságot a kifogásolt döntés végrehajtásának a felfüggesztésére.

[48] Az utalt jogszabályhely értelmében az Alkotmánybíróság eljárásában kivételesen a kifogásolt döntés végrehajtásának felfüggesztésére hívhatja fel a bíróságot. Erre a döntésre akkor kerülhet sor, ha az alkotmánybírósági eljárás várható tartamára vagy a várható döntésre tekintettel, súlyos és helyrehozhatatlan kár vagy hátrány elkerülése érdekében, vagy más fontos okból indokolt, és a bíróság az Abtv. 53. § (4) bekezdése alapján a döntés végrehajtását nem függesztette fel.

[49] Jelen ügyben az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy nem kellett tartani olyan súlyos és helyrehozhatatlan kár vagy hátrány bekövetkezésétől, és nem állt fenn egyéb olyan fontos ok sem, ami az alkotmányjogi panaszeljárás tartamára és a döntés tartalmára is figyelemmel indokolttá tette volna a bíróság felhívását a Budapest Környéki Törvényszék kifogásolt ítélete végrehajtásának a felfüggesztésére.

[50] Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt ebben a részében is elutasította.

Budapest, 2014. október 27.

Dr. Lévay Miklós s. k.,
tanácsvezető,
előadó alkotmánybíró

	Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,		Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,		Dr. Salamon László s. k.,
		alkotmánybíró		alkotmánybíró		alkotmánybíró

Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1001/2014.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek