BÜ BH 2014/330
BÜ BH 2014/330
2014.11.01.
A régészeti örökség részét képező – 1711 előtt keletkezett, és nem műgyűjteményben elhelyezett – lelet régészeti lelet, ekként állami tulajdon akkor is, ha eredeti helyéről az idők során elmozdították, s azt az elkövető másodlagos feltalálási helyéről tulajdonította el [1978. évi IV. tv. 316. §; 2001. évi LXIV. tv. 7. és 8. §-a].
[1] A megyei bíróság a 2010. december 14. napján meghozott ítéletével a III. r. terheltet bűnösnek mondta ki a Btk. 326. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő orgazdaság bűntettében, ezért 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre, valamint 2 évi közügyektől eltiltásra ítélte; rendelkezett továbbá a lefoglalt bűnjelekről és a bűnügyi költségről.
[2] Az ítélet ellen a III. r. terhelt terhére bejelentett ügyészi, valamint a III. r. terhelt és védője által bejelentett fellebbezéseket elbírálva az ítélőtábla a 2013. február 20. napján kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a III. r. terhelt tekintetében annyiban változtatta meg, hogy a börtönbüntetésének tartamát 1 évre enyhítette, továbbá a közügyektől eltiltást mellőzve a börtönbüntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette és a III. r. terheltet előzetes mentesítésben is részesítette.
[3] Az ítéleti tényállás lényege a következő:
[4] Az I. r. terhelt a földben elrejtett vagy elvesztett értékek után fémkereső detektorral kutatva 2007 év végén a megye területén egy nem mélyen elásott, 7 darabból álló ékszeregyüttesre bukkant, amelyek anyaga jellemzően arany volt, de az ékszerek gyöngyöket és nemes köveket is tartalmaztak. Az I. r. terhelt az ékszereket azok későbbi értékesítése céljából magához vette. Utóbb megállapítást nyert, hogy az ékszerek a népvándorlás korából (i. sz. V. századból) származnak, eredeti helyük egy sír volt, és az eredeti helyükről ismeretlen személy ismeretlen időben eltávolította azokat, és rejtette el azon a helyen, ahol az I. r. terhelt az ékszereket felfedezte (másodlagos feltalálási hely). Az I. r. terhelt az ékszerek értékesítése végett kapcsolatba lépett a II. r. terhelttel, aki a megtalálás körülményeinek ismeretében a vételárból való részesedése ellenében vállalta, hogy vevőt szerez az ékszeregyüttesre. A II. r. terhelt a III. r. terheltnek ajánlotta fel a vételi lehetőséget, aki – 2008 január és április hónapjai között több részletben kifizetett – 30 000 000 forint vételár ellenében megvásárolta az ékszereket. A II. r. terhelt a vételárból 2 000 000 forintot tartott magánál.
[5] A III. r. terhelt a megvásárlás körülményeiről, mindenekelőtt abból, hogy az ékszerek eredetét, tulajdonjogát igazoló okmányt részére a II. r. terhelt átadni nem tudott, és csak ígéretet tett az ügylet szabályosságának utólagos legalizálására, tisztában volt azzal, hogy az ékszeregyüttesnek a tulajdonosai nem az eladásban közreműködő I., illetőleg II. r. terheltek voltak.
[6] Az ügyletet követően 2008 májusában a II. r. terhelt megkereste a III. r. terheltet azzal, hogy az ékszer-együttesre talált egy másik vevőt, aki akár 80 000 000 forint vételárat is hajlandó azokért megfizetni. A III. r. terhelt az ékszerek továbbértékesítéséhez hozzájárult azzal a kikötéssel, hogy a maga számára 55 000 000 forintra tart igényt. Az ismételt értékesítés lebonyolítását az I. r. terhelt megkezdte, az ügylet létrejöttét azonban a hatóság közbelépése akadályozta meg.
[7] A jogerős ítélet ellen a III. r. terhelt védői együttes beadványukban a Be. 416. § (1) bekezdésének a) és b) pontjai alapján, elsődlegesen a terhelt felmentése, másodsorban a minősítés megváltoztatása és enyhébb büntetés kiszabása érdekében nyújtottak be felülvizsgálati indítványt.
[8] Indítványukban elsősorban arra hivatkoztak, hogy az állam az ékszeregyüttesen – minthogy az nem része a régészeti örökségnek, és nem tekinthető régészeti leletnek sem – ipso iure nem szerzett tulajdont, ezért sérelmére a „jogellenes eltulajdonítás” sem állapítható meg. Az I. r. terhelt bűnösségének lopásban történt megállapítása tehát anyagi jogszabálysértő. Miután az I. r. terhelt cselekménye lopás bűncselekményének nem értékelhető, a III. r. terhelt az ítéleti tényállásban írt magatartásával – az ékszer-együttes megvásárlásával – alapbűncselekmény hiányában orgazdaságot sem valósított meg.
[9] Másodlagosan a cselekmény jogi minősítést támadva az indítvány azzal érvel, hogy miután az ékszer-együttes forgalomképtelen, az elkövetési érték meghatározása tekintetében az eljárt bíróságok nem vehették volna figyelembe a forgalomképes, hasonló jellegű tárgyak forgalmi értékét. Amennyiben tehát az elsődleges, a bűnösség megállapítását támadó indítvány nem bizonyulna alaposnak, az elkövetési érték felderítetlensége miatt a cselekmény jelentős értékre elkövetett orgazdaságként történt minősítése sem lehet törvényes. Álláspontjuk szerint az ékszerek forgalmi értéke a kétmillió forintot sem érte el, így a III. r. terhelt cselekménye legfeljebb nagyobb értékre elkövetett orgazdaság bűntetteként minősül-hetett volna. A téves jogi minősítés folytán pedig a III. r. terhelttel szemben kiszabott büntetés törvénysértően eltúlzott.
[10] A Legfőbb Ügyészség nyilatkozatában a bűncselekmény elkövetési értékének ténybeli támadása tekintetében a felülvizsgálati indítványt a törvényben kizártnak, egyebekben – a bűnösség megállapításának támadása tekintetében – alaptalannak tartotta és a jogerős ügydöntő határozat hatályában fenntartását indítványozta.
[11] Indítványában egyebek mellett rámutatott arra is, hogy a III. r. terhelt vonatkozásában az orgazdaság abban az esetben is megállapítható lenne, ha a fellelt ékszeregyüttesnek nem az állam lenne a tulajdonosa. Az ékszerek külső megjelenése, nemesfém anyaga, ebből eredően az értéke nyilvánvalóvá tette az I. r. terhelt számára, hogy azok uratlan dolognak nem tekinthetők, így e dolgok birtokbavétele (az elkövetéskor hatályos) Ptk. 127. §-a szerint tulajdonszerzéshez nem vezet. Az sem változtat a III. r. terhelt cselekményének jogi megítélésén, ha eredeti helyéről ismeretlen időpontban ismeretlen személy mozdította el és rejtette el ismét a másodlagos feltalálási helyen az ékszereket. Egyfelől ugyanis a tolvaj birtokában levő, az általa elrejtett dologra nézve is elkövethető a lopás, az így ellopott dologra pedig az orgazdaság megvalósulhat. Másfelől azt feltételezve, hogy az ékszereket a másodlagos feltalálási helyen azok tulajdonosa rejtette el, úgy az I. r. terhelt cselekménye jogtalan elsajátítás bűncselekményének minősülne, amely a lopás bűncselekményével azonosan az orgazdaság alapcselekménye lehet. Azt pedig az indítvány maga sem állítja, hogy az I. r. terhelt az általa megtalált ékszerekkel kapcsolatban eleget tett a Ptk. 132. §-ában meghatározott kötelezettségnek (államnak felajánlás). E kötelezettség teljesítése hiányában az I. r. terhelt az ékszeregyüttesen tulajdont nem szerezhetett.
[12] A Kúria a Be. 424. §-ának (1) bekezdése alapján tanácsülésen eljárva, és a Be. 423. § (1) és (4) bekezdésében meghatározottak szerint a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállást alapul véve, az indítványban támadott részében és az abban felhozott ok alapján bírálta el a felülvizsgálati indítványt. A Be. 423. § (5) bekezdése szerint hivatalból vizsgálta továbbá a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja szerinti feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértések megtörténtét. Ilyen szabálysértést azonban nem észlelt.
[13] A felülvizsgálat során a Kúria mindenekelőtt azt állapította meg, hogy az indítvány a cselekmény jogi minősítésének támadása körében valójában a törvényben kizárt okra lett alapítva. A Be. 423. § (1) bekezdése szerint ugyanis a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás irányadó, és ez a tényállás az indítványban nem is támadható.
[14] A jogerős ítéletben megállapított történeti tényállás része a bűncselekmény elkövetési értéke.
[15] Nem kétséges, hogy az eljárás tárgyát képező ékszerek forgalomképtelenek. A forgalomképtelenség azonban korántsem jelenti azt, hogy az ilyen dolog ellopása, illetőleg az ilyen dologra megvalósított orgazdaság esetén a cselekménynek nincs elkövetési értéke. Az ítélkezési gyakorlat szerint az elkövetési értéket ilyen esetben a forgalomképes hasonló dolgok értékéhez való viszonyítással kell meghatározni (Kúria, Bfv. III. 953/2012/34. számú határozat). Ennek az eljárt bíróságok eleget tettek. Ekként pedig a tényállásban a lopás, illetőleg az orgazdaság elkövetési értékeként meghatározott 51 150 000 forint a felülvizsgálati eljárásban nem támadható, függetlenül attól, hogy az elkövetési érték meghatározására megalapozottan, vagy megalapozatlanul került-e sor. Ennek a ténymegállapításnak az ügy felderítetlensége címén történt támadása érdemi vizsgálatot ezért nem eredményezhet, és nem lehet alapja a cselekmény jogi minősítése megváltoztatásának.
[16] Nem sértettek büntető anyagi jogszabályt az eljárt bíróságok a III. r. terhelt bűnösségének megállapítása tekintetében sem.
[17] Kétségtelen, az orgazdaság bűncselekménye bűnkapcsolat, alapbűncselekményt feltételez, alapbűncselekményből származó dologra követhető el. Az orgazdaság alapbűncselekményeinek felsorolását – a cselekmény elkövetésekor és annak jogerős elbírálásakor egyaránt hatályban volt – 1978. évi IV. törvény (régi Btk.) 326. §-ának (1) bekezdése meghatározza. Az orgazdaság – egyéb bűncselekmények mellett – lopásból, jogtalan elsajátításból, orgazdaságból származó dologra követhető el, annak vagyoni haszonszerzés céljából történő megszerzésével, elrejtésével, illetőleg a dolog elidegenítésével való közreműködéssel. Az orgazda a saját (vagy az alapbűncselekmény elkövetőjén kívüli más személy) jogtalan haszonszerzése érdekében cselekszik, egyebek mellett ez különbözteti meg a régi Btk. 244. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott másik bűnkapcsolattól, a tárgyi bűnpártolástól, amely esetében az alapbűncselekményből származó előny biztosítása az alapbűncselekmény elkövetője érdekében történik.
[18] A bűnösség – eljárásjogi értelemben vett – megállapításának természetesen az is törvényes alapja lehet, ha az a dolog, amelyet az elkövető megszerez, általa tudottan bűncselekményből, de nem lopásból vagy a régi Btk. 326. §-ában felsorolt más bűncselekményből származott. Az ilyen cselekmény azonban nem orgazdaságként, hanem tárgyi bűnpártolásként minősül.
[19] Ennek megjegyzésével a III. r. terhelt bűnösségének megállapíthatósága és cselekményének tényállás-szerűsége attól függ, hogy az a dolog, amelyre az elkövetési magatartást (megszerzés, elidegenítésben közreműködés) megvalósította, olyan bűncselekményből származik-e, amely ezt a bűnkapcsolatot megalapozza.
[20] A felülvizsgálati eljárásban irányadó – fentebb ismertetett – tényállást tekintve egyértelmű jogi következtetés vonható arra, hogy a III. r. terhelt az orgazdaság törvényi tényállásában felsorolt valamelyik alapbűncselekményből származó dologként vásárolta meg az ékszeregyüttest, mégpedig annak kétségtelen ismeretében, hogy az bűncselekményből származik.
[21] Az irányadó tényállásból egyértelműen az következik, hogy az I. r. terhelt az ékszereket fellelve azokon tulajdont nem szerzett, az ékszeregyüttes tulajdonosa az állam.
[22] A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 8. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis a föld felszínén, a földben, a vizek medrében vagy máshol rejlő vagy onnan elkerülő régészeti lelet az állam tulajdona. E törvény 7. §-ának 19. pontja a régészeti örökség fogalmával összefüggésben határozza meg a régészeti lelet fogalmát. A törvény 7. §-a 22. pontjának a cselekmény elkövetésekor hatályban volt szövege szerint a régészeti örökség: az emberi létnek a föld felszínén, a föld vagy a vizek felszíne alatt és a természetes vagy mesterséges üregekben 1711 előtt keletkezett érzékelhető nyoma, mely segít rekonstruálni az emberiség történetét és kapcsolatát környezetével. A régészeti lelet pedig a régészeti örökség érzékelt, felfedezett, feltárt – jellegénél fogva – ingó eleme, függetlenül attól, hogy eredeti helyéről, összefüggéseiből, állapotából elmozdult, elmozdították-e vagy sem. Csak azok a kulturális javak nem minősülnek régészeti leletnek, amelyek 1711 előtt keletkeztek, de bizonyítottan műgyűjteményben maradtak fenn.
[23] Ebből az összefüggésből egyértelműen megállapítható, az I. r. terhelt által fellelt ékszeregyüttes a régészeti örökség részét alkotó régészeti lelet volt, amelynek tulajdonosa a Magyar Állam. A leletnek ezen a minőségén az sem változtat, ha az eredeti, elsődleges helyéről (valamely i. sz. V. századbeli sírból) 1711 után történt meg az ékszerek eltávolítása és a másodlagos feltalálási helyén történő elrejtése.
[24] Az I. r. terhelt, amidőn az értékesítés során a II. r. terhelt és az ékszereket megvásárló III. r. terhelt is, tisztában volt azzal, hogy az általa fellelt ékszer-együttes régészeti lelet, állami tulajdon, amelynek eltulajdonításával lopást, az értékesítésében közreműködő, illetve az azt megvásárló pedig orgazdaságot követ el.
[25] A Kúria egyébiránt egyetértett a Legfőbb Ügyészség ide vonatkozó azzal az okfejtésével is, hogy az orgazdaság bűncselekménye a III. r. terhelt terhére akkor is megállapítható lenne, ha az I. r. (és a II. r.) terhelt nem lett volna tisztában az ékszeregyüttes régészeti leleti minőségével.
[26] Az I. r. terhelt ismeretében volt az ékszerek kimagasló értékének, hiszen 30 000 000 forint, majd 80 000 000 forint vételárért is eladhatónak tartotta azokat. Nem kétséges tehát, hogy a talált ékszereknek a nyilvánvalóan nagy értéke egyértelművé tette az I. r. terhelt számára, hogy nem a tulajdonnal felhagyás (derelictio) folytán uratlanná vált ékszereket vesz a birtokába, és a birtokbavétellel tulajdont azokon nem szerez.
[27] Ezért – akkor is, ha a fellelt ékszereket nem régészeti leletnek vélte – az irányadó Ptk. 132. §-ának (1) bekezdése értelmében az általa talált, ismeretlen személyek által elrejtett értékes dolog államnak történő felajánlására lett volna köteles. Miután pedig e kötelezettségének nem tett eleget, a Btk. 325. §-ának (1) bekezdésében meghatározott jogtalan elsajátítás bűncselekményét mindenképpen elkövette. A jogtalan elsajátítás bűncselekménye viszont éppúgy alapbűncselekménye az orgazdaságnak, mint a lopás; tehát az ilyen bűncselekményből származó dolognak a jogtalan haszonszerzési célzattal való megszerzése az orgazdaság bűncselekménye elkövetésének megállapítására alkalmas.
[28] Mindebből az következik, hogy a III. r. terhelt cselekvőségének tényállásszerű orgazdaságként minősítését – szemben a felülvizsgálati indítvány érveivel – az alapbűncselekmény hiánya nem zárja ki.
[29] A III. r. terhelt bűnösségének orgazdaság bűncselekményében történt megállapításához szükséges az a további feltétel is, miszerint a III. r. terhelt tisztában volt azzal, hogy az általa megvásárolt ékszeregyüttes az orgazdaság valamely alapbűncselekményéből – lopásból vagy jogtalan elsajátításból – származik. Kétségtelen következtetési alapot nyújt erre a megállapításra az irányadó tényállás. E tudomásra ugyanis – azon túl, hogy a III. r. terhelt már hosszabb idő óta numizmatikával foglalkozott – egyértelmű következtetési alap, hogy az ékszeregyüttes kimagaslóan nagy értéke ellenére sem tudott az eladó tulajdonjogot igazoló okmányt a terhelt rendelkezésére bocsátani, csak az eredet utólagos legalizálására tett ígéretet.
[30] Mindezeket tekintetbe véve a III. r. terhelt bűnösségének megállapítása, és – a felülvizsgálati eljárásban már nem vitatható elkövetési értékre tekintettel – a cselekmény jogi minősítése törvényes. Ennek következtében a Kúria a Be. 416. §-ának (1) bekezdés b) pontja szerint a büntetés kiszabásának kérdéseit nem érinthette, és a támadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján, a III. r. terhelt tekintetében a hatályukban fenntartotta.
(Kúria Bfv. III. 1.242/2013.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás