• Tartalom

BÜ BH 2014/351

BÜ BH 2014/351

2014.11.01.
A jelölő szervezet olyan rövidített név nyilvántartásba vételét kérheti, amely vagy az alapszabályában szerepel, vagy nyelvtani, illetve logikai kapcsolatban áll teljes nevével [2013. évi XXXVI. tv. 2. § (1) bek., 134. § (1) bek., 231. § (5) bek.].
[1] A kérelmező 2014. január 27-én jelölő szervezetként való nyilvántartásba vételét kérte.
[2] A Nemzeti Választási Bizottság – a civil szervezetet nyilvántartásba vevő Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatását is bekérve – 2014. január 30-án meghozott döntésében a kérelmezőt az országgyűlési képviselők 2014. évi általános választásán jelölő szervezetként nyilvántartásba vette, egyúttal nem engedélyezte a kérelmező számára a M. H. rövidített név és az ezen elnevezést tartalmazó embléma használatát.
[3] A Nemzeti Választási Bizottság elutasító döntését azzal indokolta, hogy a kérelmező alapszabályában rövidített név nem szerepel, a párt teljes neve és a használni kívánt rövid név között sem nyelvtani, sem logikai kapcsolat nincs, így a kérelem sérti a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 2. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét. Hivatkozott továbbá arra is, hogy a Budapest Környéki Törvényszéknél a kérelmező változásbejegyzési kérelmet nyújtott be, kezdeményezte nevének módosítását és a M. H. M. Párt megnevezés nyilvántartásba vételét, mely eljárás folyamatban van. Ezzel alátámasztottnak látta azon álláspontját, hogy a meglévő teljes név és a rövidített név között kapcsolat nincs.
[4] A kérelmező felülvizsgálati kérelmében a határozat megváltoztatását, a M. H. rövidített név és a bejelentett embléma nyilvántartásba vételét, valamint költségei megtérítését kérte.
[5] Állította, hogy a Nemzeti Választási Bizottság tévesen értelmezte a Ve. 134. § (1) bekezdésében foglaltakat, mert e rendelkezés az egyéb, rövidített név tekintetében egyetlen korlátot állít fel, az nem lehet más szervezet bejegyzett neve, rövidített neve. A határozatban megfogalmazott szűkítő értelmezésre lehetőséget sem látott. Egyebekben vitatta, hogy nincs nyelvtani, logikai kapcsolat a párt neve és a rövidített név között.
[6] A kérelmező bírósági felülvizsgálat iránti kérelme alaptalan.
[7] A Nemzeti Választási Bizottság a Ve. 134. § (1) bekezdését helytállóan értelmezte, amikor a bejelentett rövidített név és az azt tartalmazó embléma használatát az országgyűlési képviselők 2014. évi általános választásán nem engedélyezte.
[8] A Nemzeti Választási Bizottság a Ve. 132-133. §-ában foglaltak szerinti eljárásban tisztázta a vitatott kérdés eldöntéséhez szükséges tényeket és azokat megfelelő módon értékelte. Azt a kérelmező sem vitatta és a megkeresésre adott törvényszéki válasz is egyértelműen alátámasztotta, hogy a kérelmező a civil szervezetek nyilvántartásába az M. H. vagy egyéb rövidített nevet nem jelentett be. Ily módon nem élt a rövidített név választásának lehetőségével. Ennek következtében a Nemzeti Választási Bizottságnak a Ve. 134. § (1) bekezdés 2. fordulatában írt szabályt kellett értelmeznie, alkalmaznia.
[9] Tévesen állítja a kérelmező, hogy e jogszabályi rendelkezés helytálló értelme az, hogy egy adott párt bármely rövid nevet a jelölő szervezetek nyilvántartásába bejelenthet és a választásokon használhat. A Ve. 134. § (1) bekezdése pontosan az „egyéb rövidített név” kifejezést használja, nem pedig az „egyéb rövid név” fordulatot alkalmazza, amely értelemszerűen nyelvtani kapcsolatot jelent a használt, nyilvántartott teljes névvel (annak csak egy szava, nyelvtani szabályok szerinti rövidítése, betűiből, egyes elemeiből alkotott (mozaik)szó stb.). E körben alaptalanul érvelt a kérelmező, mert az M. H. mint szóösszetétel nem szinonimája az N. F. szótársulásnak, így ezen az alapon a kérelem nem egyeztethető össze a szabályozás céljával, de logikájával sem.
[10] Egyetért a Kúria azzal az állásponttal – bár ez nem a Ve. rendelkezéseivel, hanem a civil szervezetek által követett gyakorlattal alátámasztott és egyben szolgálja a civil szervezetek döntési szabadságát –, hogy ha a rövidített név az egyesület tevékenységével, céljával egyértelmű és nyilvánvaló logikai kapcsolatba hozható, akkor egyedi mérlegelés alapján elfogadható az ilyen rövidített név választások során való használata. A Kúria vizsgálta e logikai kapcsolat lehetőségét, és arra jutott, hogy a kérelmező jelen eljárásban csak igen távoli asszociációt tudott bemutatni, mely szintén nem feleltethető meg a szabályozás céljának.
[11] A Kúria egyet értett azzal a határozati állásponttal is, hogy a változásbejegyzés kezdeményezése, a tervezett névváltoztatás, a határozati érvelést támasztja alá, hiszen ha a közvetlen nyelvtani vagy logikai kapcsolat a kérelmező teljes neve és általa használt rövid név között oly nyilvánvaló lenne, akkor szükségtelen lenne a teljes név rövid névhez igazítása.
[12] Jelen eljárásban az esélyegyenlőség kérdése fel sem merülhet a döntés kapcsán, mivel a Nemzeti Választási Bizottság a tételes jogszabályi előírásnak szerzett érvényt és a kérelmező sem tudott megjelölni olyan esetet, ahol más jelölő szervezettel szemben eltérő jogértelmezésre került volna sor.
[13] A fentiek folytán a Kúria azt állapította meg, hogy a kérelmező alaptalan bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nyújtott be, ezért a Ve. 231. § (5) bekezdése alapján a Nemzeti Választási Bizottság határozatát helybenhagyta.
(Kúria Kvk. II. 37.110/2014.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére