BÜ BH 2014/355
BÜ BH 2014/355
2014.12.01.
A bíróság ügydöntő határozatának meghozatalát követően az a nap, amikor e határozat fellebbezések hiányában jogerőre emelkedik, még az elbírálás körébe tartozik, ekként, ha a büntetőtörvény változása folytán a korábban büntetendő cselekmény a jogerőre emelkedés napján már nem bűncselekmény, a bűnösség megállapítása törvénysértő, ez okból felülvizsgálatnak van helye [Btk. 2. §; Be. 416. § (1) bek. a) pont, 427. § (1) bek. a) pont].
[1] A járásbíróság a 2013. január 7-én meghozott és 2013. február 1-jén jogerős ítéletével a moldáv állampolgárságú terheltet beutazási tilalom megsértésének vétsége [1978. évi IV. tv. (korábbi Btk.) 214. § (1) bek.] miatt 2 évre kiutasította Magyarország területéről.
[2] A Be. 259. § (1) bekezdése alapján szerkesztett határozatban foglaltak szerint a terhelt megvalósította a terhére rótt bűncselekményt.
[3] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a megyei főügyészség terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a terhelt javára a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott okból.
[4] Indokai szerint a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor. A határozat jogerőre emelkedésének napjától – 2013. február 1-jétől – ugyanis a 2012. évi CCXXIII. törvény 36. § (9) bekezdése alapján a korábbi Btk. 214. § szerinti beutazási tilalom megsértésének vétsége már nem minősül bűncselekménynek, ezért a korábbi Btk. 2. §-ára figyelemmel az új törvény alkalmazásának, felmentő ítélet meghozatalának lett volna helye.
[5] Indítványozta ezért a támadott határozat megváltoztatását és a terhelt felmentését az ellene emelt vád alól.
[6] A Legfőbb Ügyészség átiratában, majd képviselője a nyilvános ülésen a felülvizsgálati indítványban foglaltakat maradéktalanul fenntartotta; mely állásponthoz a védő mindenben csatlakozott.
[7] A felülvizsgálati indítvány alapos.
[8] A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján felülvizsgálati ok, ha a bűnösség megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor.
[9] A jelen ügyben ez történt.
[10] Kétségtelen, hogy az irányadó tényállás szerinti magatartás – a terhelt beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt az ország területére lépett – annak megvalósításakor, valamint a támadott határozat meghozatala idején bűncselekménynek, a korábbi Btk. 214. § (1) bekezdése szerinti beutazási tilalom megsértése vétségének minősült.
[11] Időközben azonban a 2012. évi CCXXIII. törvény 36. § (9) bekezdése – e törvény 320. § (3) bekezdése alapján 2013. február 1. napjától – a korábbi Btk. 214. § (1) bekezdése szerinti beutazási tilalom megsértése vétségének hatályvesztéséről rendelkezett.
[12] A támadott határozat jogerőre emelkedésének napja – mely az elbírálás idejéhez tartozik [BH 2009.231.II.] – ugyancsak 2013. február 1.
[13] Ebből következően a terhelt elítélésére olyan cselekmény miatt került sor, amely az elbíráláskor már nem volt bűncselekmény.
[14] Figyelmen kívül maradt a korábbi Btk. 2. §-a, amely szerint az új törvény alkalmazásának van helye, ha annak alapján az elbíráláskor a cselekmény már nem bűncselekmény.
[15] A Kúria ezért a Be. 427. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a támadott határozatot megváltoztatta, és a terheltet az ellene a korábbi Btk. 214. § (1) bekezdése szerinti beutazási tilalom megsértése vétségének vádja alól a Be. 6. § (3) bekezdés a) pontjának I. fordulatára figyelemmel, a Be. 331. § (1) bekezdése alapján felmentette.
(Kúria Bfv. III. 472/2013.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
