PÜ BH 2014/367
PÜ BH 2014/367
2014.12.01.
Ha az ajándékozónak létfenntartása érdekében szüksége van az ajándékra és annak visszaadása a megajándékozott létfenntartását sem veszélyezteti, az ajándék visszakövetelése iránti igényét felróható magatartására hivatkozással csak akkor lehet elutasítani, ha szándékosan hozta magát a létfenntartását veszélyeztető vagy legalább annak látszatát keltő helyzetbe [1959. évi IV. tv. (Ptk.) 4. § (4) bek., 582. §].
[1] A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint az M. utca 12. szám alatti ingatlan a felperes bérleménye volt, ami megvásárlásra került a tulajdonos önkormányzattól. A szerződés alapján az ingatlanra a felperest holtig tartó haszonélvezeti jog illette meg, az ingatlan tulajdonjogát unokája – az alperes testvére – ifj. Cz. T. szerezte meg. A 2002. február 19. napján létrejött adásvételi szerződéssel a felperes és ifj. Cz. T. az ingatlant eladták 24 500 000 forint vételárért. A szerződés szerint a vevők a vételárból annak aláírásával egyidejűleg készpénzben 1 000 000 forintot fizetnek meg, az ezt követő 24 órán belül 1 500 000 forintot utalnak át az eladók által megadott bankszámlára, az így megfizetett, összesen 2 500 000 forint a foglaló, 13 000 000 forintot legkésőbb 2002. április 30. napjáig átutalással teljesítik, míg a fennmaradó 9 000 000 forintot munkáltatói kölcsönből és hitelből fizetik ki. A foglaló és a 13 000 000 forintos vételárrész a felperes birtokába került, amelyből 100 000 forintot adott ifj. Cz. T.-nek, abból egyenlítette ki az ingatlant terhelő 400 000 forintos vételártartozást, valamint megvásárolta saját tulajdonaként a K. utcai lakásingatlant (továbbiakban: perbeli ingatlan), fedezte annak felújítási költségeit, és fia valamint házastársa (ifj. Cz. T. és az alperes szülei) tartozásait. Ifj. Cz. T. igényt tartott az ingatlan haszonélvezeti jog értékével csökkentett vételárára.
[2] A vevők a fennmaradó vételár kifizetéséhez hitelt nem kaptak, ezért 2002. március 19. napján a felperessel megállapodást kötöttek, mely szerint a 9 000 000 forintot a felperes kölcsönadja a vevőknek, akik azt 2002. áprilistól kezdődően 2012 márciusáig havi 75 000 forintos részletekben, kamatmentesen fizetik meg. A vevők a felperes rendelkezése alapján a havi 75 000 forintot 2005 júliusa és 2008 februárja között Cz. T. jogosult megjelöléssel az alperes anyjának bankszámlájára utalták, ezt követően 2008. február 25-től a törlesztések az alperes apjának bankszámlájára kerülnek átutalásra, azok megjelölt jogosultja a felperes.
[3] A felperes 2002. július 26. napján ajándékozási szerződést kötött az akkor még kiskorú alperessel, akinek nevében törvényes képviselője, anyja járt el. Az ajándékozási szerződéssel a felperes az alperesnek ajándékozta a tulajdonaként nyilvántartott perbeli ingatlant holtig tartó lakáshasználati jogának kikötésével, melynek bejegyzéséhez a megajándékozott hozzájárult.
[4] Az alperes testvére ifj. Cz. T. pert indított a jelen per felperese és alperese ellen. A benyújtott keresetlevelében a jelen per felperesét 17 050 000 forint és annak 2002. május 29. napjától járó törvényes mértékű kamata megfizetésére kérte kötelezni. Kérte annak megállapítását is, hogy a perbeli ingatlanra 2002. május 29. napján létrejött ajándékozási szerződés vele szemben hatálytalan. A bíróság a 2004. szeptember 8. napján meghozott ítéletével kötelezte a jelen per felperesét, hogy fizessen meg ifj. Cz. T.-nak 16 000 000 forintot, annak 2002. május 29. napjától járó évi 11%-os kamatát. Megállapította, hogy nevezettel szemben a 2002. július 26. napján létrejött ajándékozási szerződés hatálytalan, ezért a szerződő feleket annak tűrésére kötelezte, hogy – amennyiben a marasztalási összeg nem lenne behajtható – ifj. Cz. T. megítélt követelését a perbeli ingatlanból kielégíthesse, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az ítélet ellen a jelen per felperese terjesztett elő fellebbezést, a per a felek másodfokú eljárásban előterjesztett kérelmére szünetelt, majd az hat hónap elteltével megszűnt. A felek a jogvitát peren kívül rendezték, megállapodásuk szerint a felperes 5 000 000 forintot fizet ifj. Cz. T. részére, aki annak teljesítése esetén az ingatlannal kapcsolatban további igényt nem érvényesít.
[5] Az ajándékozási szerződés megkötésekor az alperes szülei már különváltan éltek, közöttük az életközösség 2000 szeptemberében megszakadt. A bontóperben a házastársak megállapodtak abban, hogy az akkor még kiskorú alperes az édesanyjánál kerül elhelyezésre, édesapja pedig kötelezettséget vállalt arra, hogy 2000. október 1-jétől kezdődően havi 60 000 forint gyermektartásdíjat fizet, ami minden év januárjában az érvényes jegybanki alapkamattal emelkedik. Az alperes szüleinek házasságát a kerületi bíróság a 2004. március 9. napján kelt és ugyanezen napon jogerős ítéletével felbontotta.
[6] Az alperes szüleinek 1/4-1/4 arányban közös tulajdonát képezte a J. utcai ingatlan. A szülők 2004. december 21. napján közös tulajdont megszüntető adásvételi szerződést kötöttek, mellyel az alperes anyja megvásárolta volt házastársától ennek az ingatlannak a tulajdonát képező 1/4 részilletőségét. A kikötött vételár 10 000 000 forint volt, melyből a szerződés szerint a vevő a szerződéskötést megelőzően 3 000 000 forintot már átadott az eladónak, a fennmaradó 7 000 000 forint vételárat pedig 60 napon belül pénzintézeti hitelből fizeti ki.
[7] Az alperes édesanyja a 2005. május 10. napján létrejött szerződéssel az őt terhelő vételártartozás megfizetésére 5 000 000 forint jelzáloghitelt vett fel, melynek fedezete az adásvételi szerződés tárgyát képező ingatlan 1/2 része volt. 2005. május 27-én a részére folyósított hitelbő1 5 000 000 forintot utalt át volt házastársa bankszámlájára „ingatlan vételár utolsó részlet” közleménnyel. Ezt követően a volt házastársa számlájáról 2005. május 31-én 5 000 000 forintot vett ki, amit az eladott M. utcai ingatlannal kapcsolatos, felperest terhelő tartozásként adta át gyermekének, ifj. Cz. T.-nek.
[8] A felperes keresetében az alperesnek adott ajándékot, a perbeli ingatlant, elsődlegesen a Ptk. 582. § (1) bekezdésére, másodlagosan (3) bekezdésére hivatkozással visszakövetelte, és kérte, hogy a bíróság rendelje el a perbeli ingatlanra tulajdonjoga bejegyzését.
[9] Az alperes a kereset elutasítását kérte, álláspontja szerint az ajándék visszakövetelésének feltételei nem állnak fenn.
[10] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
[11] A felperes keresetét mindkét ajándék visszakövetelési ok tekintetében alaptalannak találta.
[12] Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezéssel élt annak megváltoztatása és elsődlegesen a Ptk. 582. § (1) bekezdése, másodlagosan a Ptk. 582. § (3) bekezdése alapján a keresetének helyt adó ítélet hozatala iránt.
[13] Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
[14] A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az alperest annak tűrésére kötelezte, hogy a perbeli ingatlanra a felperes tulajdonjogát ajándék visszakövetelése jogcímén bejegyezzék, ennek teljesítésére az illetékes földhivatalt megkereste.
[15] A felperes fellebbezését részben alaposnak ítélő döntését azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság döntése és indokolása a Ptk. 582. § (3) bekezdésére alapított visszakövetelési ok tekintetében helytálló, mert a felperes az ajándékozásra indító feltevését nem bizonyította.
[16] Az elsődleges, a Ptk. 582. § (1) bekezdésére alapított igénnyel összefüggésben az elsőfokú bíróság helyesen utalt arra, hogy az elbírálás során milyen szempontokat kell vizsgálni. Indokolásából azonban megállapítható, hogy a per adatait nem a maguk összességében értékelte és mérlegelte, döntését csak néhány általa kiemelt körülményre alapította, számos, a per elbírálása szempontjából jelentős tényre vonatkozó bizonyítékot figyelmen kívül hagyott. Erre tekintettel megalapozatlanul, tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes létfenntartása nem veszélyeztetett.
[17] A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt – annak tartalmát tekintve – a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyása iránt.
[18] A felülvizsgálati kérelmének részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 206. § (1) és a Ptk. 4. § (4) bekezdését.
[19] A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
[20] I. A jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemmel támadott körben a peres felek egymással ellentétes és a felperes önmagában is ellentmondásos előadásának, a kihallgatott tanúk egymásnak ugyancsak ellentmondó vallomásának, valamint a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok adatainak az egymással való egybevetése, azok okszerű, logikai ellentmondásoktól mentes, és a Pp. 206. (1) bekezdésében foglalt elveknek egyébként is megfelelően történt értékelése alapján, megalapozottan állapította meg a felek jogvitájának az érdemi elbírálásához szükséges tényállást.
[21] A Pp. 270. § (2) és 275. § (3) bekezdésében foglaltakból viszont az következik, hogy a tényállás megállapításának a módjára vonatkozó és az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatással lévő eljárásjogi szabálysértés hiányában a szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálati eljárás keretében történő felülmérlegelésének, a bizonyítékok újbóli értékelésének nincs helye.
[22] II. Téves az alperesnek az a felülvizsgálati érvelése, hogy a felperes a saját felróható magatartásával hozta önmagát nehéz helyzetbe, ezért arra előnyök szerzése – az ajándék visszakövetelése – végett nem hivatkozhat.
[23] A Ptk. 4. § (1) bekezdése szerint a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. Az alperes által hivatkozott (4) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy ha ez a törvény szigorúbb követelményt nem támaszt, a polgári jogi viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat. Aki maga sem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, a másik fél felróható magatartására hivatkozhat.
[24] Az idézett törvényhely (1) bekezdése a polgári jogi jogviszonyokra vonatkozóan a felek kölcsönös együttműködésének alapelvét fekteti le, a (4) bekezdése pedig az említett alapelv keretében általánosan, tehát eltérő szabály hiányában érvényesülő elvként az adott helyzetben általában elvárható magatartás tanúsítását határozza meg.
[25] A jelen per tárgyát a felek között 2002. július 26. napján létrejött ajándékozási szerződés alapján a felperes által a saját vagyona terhére a felperes lakáshasználati jogával terhelten a megajándékozott alperesnek juttatott lakásingatlannak az ajándékozó felperes által a létfenntartása veszélyeztetettsége okából történő visszakövetelése képezi.
[26] A Ptk. 582. § (1) bekezdése alapján a még meglevő ajándékot az ajándékozó visszakövetelheti annyiban, amennyiben arra létfenntartása érdekében szüksége van, és az ajándék visszaadása a megajándékozott létfenntartását nem veszélyezteti.
[27] Az e törvényhelyhez kapcsolódó bírói gyakorlat egységes abban, hogy létfenntartás veszélyeztetettségére alapított visszakövetelési igény érvényesítése esetében a megajándékozott esetleg mentesülhet akkor, ha az ajándékozó a létfenntartását megfelelően biztosítja járadék vagy természetbeni tartás útján (P.törv.V.20.097/1980.).
[28] Ebből pedig az következik, hogy az adott helyzetben általában elvárható magatartás tanúsításának követelményére és a saját felróható magatartásra előnyök szerzése végett történő hivatkozás tilalmára a felek csak egymással szemben és csak a közöttük fennálló konkrét polgári jogi jogviszony keretei között, a perbeli esetben tehát az ajándék visszakövetelésével összefüggésben hivatkozhatnak.
[29] A per tárgyát képező polgári jogi jogviszonyban a felperesnek csak az a magatartása minősülhet felróhatónak, amellyel a felperes – az adott helyzetben általában elvárható eljárással ellentétes módon – az ajándék visszakövetelése iránti igénye érvényesítésére kísérelne meg jogi alapot teremteni azzal, hogy szándékosan hozná magát a létfenntartását veszélyeztető vagy legalább annak a látszatát keltő helyzetbe.
[30] Nem róható viszont a felperes terhére a felek jogviszonyában önmagában az, hogy harmadik személyekkel szemben tartozásai állnak fenn, és az sem, hogy az alperes testvérével szemben a perenkívüli megállapodás alapján keletkezett tartozásának kifizetéséhez az alperes édesapjától felvett kölcsönt, valamint a korábbi ingatlanának az eladásával összefüggésben az ingatlanközvetítővel szemben fennálló közvetítői díj tartozását rendeznie kell. Az alperes ezzel ellentétes érvelésének az elfogadása a Ptk. 4. § (4) bekezdése alkalmazásának a felek jogviszonyán túlmenő, indokolatlan kiterjesztését jelentené.
[31] Más kérdés ugyanakkor az, hogy a per adatai szerint a felperesnek a perben nem álló harmadik személyekkel: az alperes testvérével és a P. Kft. ingatlanközvetítővel szembeni jelentős összegű tartozása – a másodfokú bíróság helyes indokai szerint – nem a perbeli ajándékozási szerződés megkötése után, hanem azt megelőzően, az M. utcai ingatlan 2012. február 19-én történt eladásával összefüggésben keletkezett, és önmagában a tartozás ajándékozáskori fennállásának ténye nem is ad alapot olyan következtetés levonására, hogy egyrészt a felperes tartozása neki felróható okból keletkezett, másrészt a felperes az alperessel fennálló polgári jogi jogviszonyában az alperessel szemben akár az ajándékozási szerződés megkötésekor, akár az ajándék visszakövetelése során felróható módon járt volna el.
[32] A per adatai szerint ugyanis az M. utcai lakás 24 500 000 forintos vételárából a vevők 9 000 000 forintot munkáltatói kölcsönből és pénzintézeti hitelből kívántak kifizetni, amelynek a folyósítására utóbb mégsem került sor, ezért 2002. március 19-én a vételárhátralék megfizetésére kölcsön jogcímén, havi 75 000 forintos részletekben vállaltak kötelezettséget.
[33] Mindezek miatt az eladási árból ténylegesen felvett 15 500 000 forint – a perbeli ajándékozás tárgyát képező lakás vételárán és felújításán, valamint az akkor még kiskorú alperes szüleinek a rendelkezésére bocsátott összegen felül – az említett tartozások felperes általi kifizetésére nyilvánvalóan nem nyújtott fedezetet.
[34] Az alperes szüleinek a házassági életközössége már másfél évvel a korábbi lakóház ingatlan eladását és a perbeli lakásingatlan megvásárlását megelőzően, 2000 szeptemberében megszakadt, a közös tulajdonukban álló J. utcai közös lakóház ingatlant az alperes édesanyja magához kívánta váltani, az édesapja – a felperes gyermeke – pedig az újabb házasságkötését megelőzően a saját lakhatását hosszabb időn át a felperes lakásában oldotta meg. Ilyen körülmények között az alperes szüleinek nyilvánvaló érdeke fűződött ahhoz, hogy az alperes testvére és a felperes közötti jogvita peren kívül rendeződjön.
[35] Ezt támasztja alá az is, hogy az alperes édesanyja az alperes testvére és a felperes közötti peren kívüli egyezség létrejöttében maga is aktívan közreműködött. Ezt követően az alperesi szülők által megkötött adásvételi szerződés alapján őt terhelő vételárhátralék kifizetéséhez felvett 5 000 000 forintos pénzintézeti kölcsönnek a volt házastársa nevére, de a közös rendelkezésű folyószámlára való átutalása után az említett összeget a volt férje hozzájárulásával a számláról felvette és maga adta át a fiának: az alperes testvérének.
[36] Mindezen tények és körülmények nem a felperesnek a tartozásai keletkezésével összefüggő felróható magatartására, hanem arra engednek következtetni, hogy a felperes magatartása az alperesi szülők közös vagyonának megosztására, a külön lakhatásuk megoldására, valamint az alperes testvérének a kifizetésére vonatkozó elképzeléseivel összhangban állt és ezáltal elsősorban nem a felperes, hanem az egész család akkori érdekeit szolgálta.
[37] Az ajándékozási szerződés megkötésekor még kiskorú alperes ugyan nem, a törvényes képviselőjeként a szerződést aláíró édesanyja azonban kétségkívül tisztában volt a felperest terhelő tartozások fennállásának tényével és összegszerűségével, továbbá a felperes életkorával és a már akkor is fennálló betegségeivel, illetőleg az egészségi állapota rosszabbodásának a lehetőségével.
[38] Nyilvánvalóan számolnia kellett tehát azzal is, hogy a felperes esetleges rászorultsága esetén elsősorban tőle és az ajándékozó irányában – a társadalom általános erkölcsi felfogása szerint – hálával tartozó megajándékozott alperestől lesz majd elvárható az, hogy a szükséges mértékben támogassa őt.
[39] Az a tény pedig, hogy a kiskorú alperes nevében a szerződést mindezek tudatában is megkötötte, már önmagában is arra utal, hogy azt a gyermekére nézve az említett erkölcsi kötelezettségek mellett is kedvezőnek ítélte.
[40] A jelen per megindulását megelőzően már nagykorúvá vált alperes az ajándékozás körülményeiről az édesanyjától nyilvánvalóan tudomást szerzett, az unokának a nagyszülővel és a megajándékozottnak az ajándékozóval szembeni általános erkölcsi kötelezettségeivel pedig már neki magának is tisztában kellett lennie. Ennek ellenére is elzárkózott attól, hogy a perbeli lakásnak a felperes által is fenntartható kisebb lakásra való elcseréléséhez hozzájáruljon, és nem kísérelte meg a felperes létfenntartásának a pénzbeli járadékkal vagy természetbeni tartással való megfelelő biztosítását sem.
[41] A kifejtettek miatt a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. II. 21.414/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás