• Tartalom

37/2014. (XII. 17.) FM rendelet

37/2014. (XII. 17.) FM rendelet

a termésnövelő anyagok engedélyezéséről, tárolásáról, forgalmazásáról és felhasználásáról szóló 36/2006. (V. 18.) FVM rendelet módosításáról1

2014.12.27.

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 12. pontjában kapott felhatalmazás alapján – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 2. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. § A termésnövelő anyagok engedélyezéséről, tárolásáról, forgalmazásáról és felhasználásáról szóló 36/2006. (V. 18.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A 2003/2003/EK rendelet I., II. és IV. mellékletének a műszaki fejlődéshez való hozzáigazítás céljából történő módosításáról szóló, 2013. május 17-i 463/2013/EU bizottsági rendelet előírásainak megfelelő meszező anyagok EK műtrágyaként is forgalomba hozhatók.”

2. § (1) Az R. 2. § 8. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet alkalmazásában:)

„8. Mikrobiológiai készítmény: a talaj termékenységét javító, a növény fejlődését befolyásoló és a komposzt mezőgazdasági célú felhasználása esetén a komposztálási folyamatokat elősegítő mikroszervezeteket (baktériumokat, gombákat, algákat) tartalmazó termésnövelő anyag, amely mentes az emberre fertőzőképes és a talaj természetes mikroflóráját kedvezőtlenül befolyásoló szervezetektől.”

(2) Az R. 2. §-a a következő 12–19. ponttal egészül ki:

(E rendelet alkalmazásában:)

„12. Engedély: az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) Melléklet 24. pontjában felsorolt engedélyköteles termék forgalomba hozatalára és felhasználására kiadott hatósági határozat.
13. Kereskedelmi név: a termésnövelő anyag engedélyben szereplő megnevezése.
14. Közepes szervesanyag tartalmú virágföld: olyan termesztő közeg, amely 50–70 m/m% szervesanyag tartalommal és a 3. számú melléklet 9. fejezet 9.1. pontja szerinti garantált minimum tápanyag és szárazanyag tartalommal rendelkezik.
15. Magas szervesanyag tartalmú virágföld és palántaföld: olyan termesztő közeg, amely alapanyagként nem tartalmaz hulladékot vagy hulladékból készült komposztot – kivéve alacsony környezeti, valamint környezet-egészségügyi kockázatú zöldhulladékot és a zöldhulladékból készült komposztot –, valamint a 3. számú melléklet 9. fejezet 9.1. pontja szerinti garantált minimum tápanyag, szerves anyag és szárazanyag tartalommal rendelkezik.
16. Márkanév: a termésnövelő anyagnak a gyártó vagy forgalmazó által adott megkülönböztető neve.
17. Referencianév: az a kereskedelmi név, amelyen a termésnövelő anyag először került engedélyezésre.
18. Tartó közeg: olyan termesztő közeg, amely elsősorban gyökereztetésre, és tartóközegként szolgál, garantált tápanyag, szerves anyag és szárazanyag tartalom előírása nélkül.
19. Termesztő föld: olyan 12 és 50 m/m% közötti szervesanyag tartalmú termesztő közeg, amely a 3. számú melléklet 9. fejezet 9.1. pontja szerinti garantált minimum tápanyag és szárazanyag tartalommal rendelkezik.”

3. § Az R. 3. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a 3. § a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A termésnövelő anyagok az első engedélyben csak a referencianéven, az engedély módosításában több márkanéven és kereskedelmi megnevezéssel is szerepelhetnek, de a termésnövelő anyag kereskedelmi neve egyértelműen megkülönböztethető kell, hogy legyen más engedélyezett, illetve korábban forgalmazott engedélyköteles termék elnevezésétől.
(5) Egy adott referencianevű termékhez legfeljebb három márkanév vagy kereskedelmi név engedélyezhető.”

4. § (1) Az R. 4. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A termésnövelő anyagok forgalomba hozatalára és felhasználására a gyártó, illetve a gyártó hozzájárulása alapján bármely természetes személy, jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet kérelme alapján adható engedély. Amennyiben nem a gyártó az engedélyes, a gyártónak nyilatkoznia kell az engedélyes személyéről. A kérelemben nyilatkozni kell arról, hogy a termék a 3. § (1) bekezdés a) pontja szerinti követelményeknek megfelel.”

(2) Az R. 4. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A kérelmezőnek az engedély iránti kérelemmel együtt a 2. számú mellékletben terméktípusonként meghatározott vizsgálati eredményeket és adatokat kell benyújtania. Egy készítményben több terméktípus együttes jelenléte esetén valamennyi terméktípusra vonatkozó vizsgálatokat el kell végezni.”

(3) Az R. 4. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Engedélyezési célú, biológiai hatékonysági vizsgálatot az erre hatáskörrel rendelkező hatóságon kívül csak a Helyes Kísérleti Gyakorlatra (a továbbiakban: GEP) vonatkozó minősítéssel (a továbbiakban: GEP-minősítés) rendelkező vizsgálóhely végezhet. Más EGT megállapodásban részes államban végzett akkreditált vizsgálatok közül azok fogadhatók el, amelyeket agroökológiai szempontból a magyarországihoz hasonlónak tekinthető, az Európai és Földközi-tengeri Növényvédelmi Szervezet (EPPO) PP 1/241(1) számú dokumentuma által meghatározott délkeleti zónában végeztek. A 2. számú melléklet szerint szükséges biológiai hatékonysági vizsgálatok esetében a szabadföldi vizsgálatok a nem növényspecifikus készítmények esetében tenyészedényes vizsgálatokkal, a kultúracsoportonként végzett vizsgálatok művelési áganként végzett vizsgálatokkal helyettesíthetők.”

5. § Az R. 4/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

4/A. § (1) Hulladékot vagy mellékterméket tartalmazó termésnövelő anyagok esetén az engedélyező hatóság a hulladék és a melléktermék minőségétől függő további vizsgálatokat ír elő.
(2) Termékcsalád engedélyezése esetén a 2. számú mellékletben előírt vizsgálatokat az engedélyező hatósággal – a közegészségügyi és környezeti kockázatot jelentő alapanyagok alapján – előzetesen egyeztetett termékekkel kell elvégeztetni. Termékcsalád tagjainak az alapanyag százalékos összetételében el kell térniük egymástól.
(3) Az engedélyezési eljárás során előírt további vizsgálatok esetén az engedélyező hatóság hatósági mintavételt írhat elő vagy mintát vehet.”

6. § (1) Az R. 7. § (5) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az engedélynek a következő adatokat kell tartalmaznia:)

c) a gyártó nevét, címét és statisztikai számjelét, a gyártás helyszínét, bérgyártás esetén a bérgyártó nevét, címét, statisztikai számjelét,”

(2) Az R. 7. § (5) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az engedélynek a következő adatokat kell tartalmaznia:)

e) a készítmény teljes összetételét, az előállításához felhasznált alapanyagok százalékos arányát és azok származási helyét, valamint a készítményre vonatkozó minőségi előírásokat,”

(3) Az R. 7. § (5) bekezdés g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az engedélynek a következő adatokat kell tartalmaznia:)

g) a munka-egészségügyi és környezet-egészségügyi előírásokat, az alkalmazás során előírt védőeszközöket, az elsősegély-nyújtási eljárást, és
ga) a 67/548/EGK és 1999/45/EK irányelvek alapján a veszélyességi besorolást, veszélyjeleket, R-, S- és különleges S-mondatokat, vagy
gb) az 1272/2008/EK rendelet alapján a veszélyességi besorolást, veszélyjeleket, H- és P-mondatokat,”

7. § (1) Az R. 9. §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki:

„(2a) Az engedély módosításával egyidőben az engedélyes kérelmezheti, hogy a termésnövelő anyag raktáron és kereskedelemben lévő készleteit az engedély érvényességi ideje alatt, de legfeljebb két évig, a módosítást megelőző engedélynek megfelelő címkével és csomagolásban is forgalomba hozhassa.”

(2) Az R. 9. § (6) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az engedélyező hatóság hivatalból elrendeli az engedély felfüggesztését)

b) a termékállandóság vizsgálatakor és a forgalmazás ellenőrzésekor megállapított hiányosságok, minőségi kifogások esetén, amennyiben
ba) a termékállandóság vizsgálata során egymást követő két éven belül legalább öt különböző gyártási számú vagy egyéb azonosításra alkalmas egyedi jelöléssel ellátott tétel vizsgálata során a hatóanyag tartalom nem felel meg az engedélyokirat előírásainak,
bb) a termékállandóság két éven belül végzett három különböző gyártási számú vagy egyéb azonosításra alkalmas egyedi jelöléssel ellátott tétel vizsgálata során a toxikus elem, só vagy szerves szennyező tartalom bármely paraméterének vonatkozásában nem felel meg az engedélyokirat előírásainak,
bc) a higiénés mikrobiológiai vizsgálatok eredménye két éven belül végzett három különböző gyártási számú vagy egyéb azonosításra alkalmas egyedi jelöléssel ellátott tétel vizsgálata esetében bármely paraméter vonatkozásában nem felel meg az engedély előírásainak,
bd) a termékállandóság két éven belül végzett három különböző gyártási számú vagy egyéb azonosításra alkalmas egyedi jelöléssel ellátott tétel vizsgálata során a vizsgált minták csírázásgátló hatásúak,
be) a ba)–bc) ponton túl az engedélyokiratban foglalt további minőségi feltételnek nem felel meg a termék, vagy
bf) a hatósági ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy a termék előállításához nem az engedélyben meghatározott alapanyagokat használtak fel.”

(3) Az R. 9. §-a a következő (6a) és (6b) bekezdéssel egészül ki:

„(6a) Az engedélyező hatóság a kártalanítási igény kizárásával a termésnövelő anyagok visszahívását elrendeli, amennyiben a felfüggesztő határozat a termék készleteinek további felhasználását megtiltja. Az engedélyes, az importőr, illetve képviselője, vagy az általuk megbízott megfelelő jogosultsággal és felkészültséggel rendelkező fél a termésnövelő anyagot az országból történő kivitelre vagy országon belüli ártalmatlanításra köteles visszavenni.
(6b) Az engedély felfüggesztése az engedélyes kérelmére megszüntethető, ha bemutatja a termék minőségi problémáinak okait, azok megszüntetésére tett intézkedéseket, és a hibák kijavítása után gyártott termék hatósági mintavételt követő vizsgálati eredményeit.”

(4) Az R. 9. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(9) Az engedélyező hatóság a kártalanítási igény kizárásával a termésnövelő anyagok visszahívását elrendeli, amennyiben a visszavonó határozat a termék készleteinek további felhasználását megtiltja. Az engedélyes, az importőr, illetve képviselője, vagy az általuk megbízott megfelelő jogosultsággal és felkészültséggel rendelkező fél a termésnövelő anyagot az országból történő kivitelre vagy országon belüli ártalmatlanításra köteles visszavenni.”

8. § Az R. 10. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki:

„(8) A 28 tömeg % feletti ammónium-nitrát, illetve a nitrogént ammónium-nitrát formában tartalmazó csomagolt műtrágyák (összetett NPK) olyan körülmények között tárolhatóak, amelyek megakadályozzák a termékek hőciklusok miatti átkristályosodását, napsugárzástól védettek, átszellőztethetőek és nedvességtől mentesek. A tárolás során legfeljebb 8 zsák, legfeljebb 3 raklapsor és legfeljebb 3 big-bag sor kerülhet egymásra. Egy tárolási egységben legfeljebb 300 tonna ammónium-nitrát tartalmú műtrágya tárolható, a tárolási egységek között legalább 10 méter távolságot kell tartani. A tárolási egységek 10 méteres körzetében éghető anyag nem tárolható.”

9. § Az R. 11. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a 11. § a következő (5)–(9) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Az engedélyezett termésnövelő anyag csomagolóeszközén, valamint a 100 kg nettó tömeget meghaladó áru és az ömlesztett áru kísérőokmányán a 4. számú mellékletben felsorolt adatokat és jogszabály által előírt adatokat magyar nyelven kell feltüntetni. A kötelezően feltüntetendő valamennyi adatot egyértelműen el kell különíteni a csomagolóeszközön, a címkén és a kísérő okmányon feltüntetett minden egyéb információtól. A feltüntetett információk nem utalhatnak az engedélytől eltérő tulajdonságokra.
(5) A csomagolóeszközön, a címkén és a kísérőokmányon feltüntetett kötelező információknak a forgalmazás és anyagmozgatás során mindvégig jól olvashatónak kell maradniuk, ennek érdekében azokat nem vízoldható és sérüléseknek ellenálló kivitelben kell feltüntetni.
(6) Az engedélyezett termésnövelő anyag egy azonos gyártási időszakból, azonos beszerzésű alapanyag-tételek felhasználásával keletkező tételét a nyomonkövethetőség biztosítása érdekében gyártási számmal, vagy egyéb azonosításra alkalmas egyedi jelöléssel kell ellátni.
(7) Termesztő közegek, komposztok, szerves trágyák gilisztahumusz és szerves talajjavító anyagok esetében a zsák előlapján a kereskedelmi név alatt, a kereskedelmi név betűméretének legalább 40%-ával kell feltüntetni a készítmény szerves anyag tartalmát, a pH-t és a hatóanyag-tartalmat.
(8) A címkén feltüntetett kötelező információk legkisebb betűméretét a kiszereléstől függően a 4. számú melléklet tartalmazza.
(9) Az engedélyezett termésnövelő anyag csomagolóeszközén és kísérőokmányán feltüntetett adatokat tilos átcímkézni, felülcímkézni, kivéve a hatóság kötelezése vagy jogszabályi előírásnak való megfelelés esetén.”

10. § Az R. 12. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a 12. § a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1) A termésnövelő anyagot az engedélyben megjelölt kereskedelmi névvel kell forgalomba hozni.
(1a) Amennyiben a terméket más márkanévvel vagy kereskedelmi névvel hozzák forgalomba, a címkén a márkanév vagy kereskedelmi név betűméretének legalább 40%-ával kell feltüntetni a referencianevet. A címkén vagy a kísérőokmányon változatlanul fel kell tüntetni az engedélyben előírt valamennyi adatot.”

11. § (1) Az R. 13. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(1) A megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága (a továbbiakban: növény- és talajvédelmi igazgatóság) a termésnövelő anyaggal folytatott tevékenységek során vizsgálja különösen
a) a forgalmazott készítmény engedélyének meglétét, és az engedélyben foglalt előírások betartását,
b) a 4. számú mellékletben és az engedélyben előírtak feltüntetését a címkén, illetve a kísérőokmányokon,
c) a helyszínen megállapítható minőségi kifogásokat (küllem, csomagolásra vonatkozó előírások, tárolási körülmények),
d) a gyártási és eltarthatósági időt,
e) hulladék feldolgozása esetén a hulladékkezelési engedély, állati eredetű melléktermékek feldolgozása esetén a fővárosi és megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága engedélyének, telepengedélynek a meglétét,
f) a termékállandóság biztosítására tett intézkedéseket, különösen a gyártási folyamat átláthatóságát, és a gyártási folyamathoz szükséges berendezések, alapanyagok, valamint az alapanyagok és a kész termékek elkülönült tárolására alkalmas tárolóterek rendelkezésre állását.
(2) Az ellenőrzés során a növény- és talajvédelmi igazgatóság – a jogsértés súlyosságára, következményeire és ismétlődésére tekintettel – különösen az Éltv. 57. § a)–c), f) és g) pontjában meghatározott intézkedéseket alkalmazhatja, ha a termésnövelő anyag
a) az engedélytől eltér, vagy nem rendelkezik engedéllyel, különösen, ha
aa) az engedélyes gyártó nevét, vagy a termék nevét jogosulatlanul tüntették fel, vagy
ab) az engedélyre jogosultatlanul hivatkoztak,
b) jelölése hiányos vagy a vonatkozó előírásoknak nem felel meg, különösen
ba) csomagolóanyag-utánzás esetén,
bb) nyomonkövethetőségre vonatkozó jelölés hiánya esetén, vagy
bc) ha valótlan, megtévesztő adatokat tartalmaz a címke,
c) küllemi, csomagolástechnikai, tárolási szempontból minőségi kifogás alá esik, különösen, ha az
ca) jogosulatlan gyártási tevékenységből származik, vagy
cb) átcímkézett, felülcímkézett, kivéve a hatóság erre vonatkozó kötelezése esetén, vagy
d) lejárt szavatossági idejű.”

(2) Az R. 13. § (4) és (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek, egyidejűleg a 13. § a következő (5a) és (5b) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A minták vizsgálata az engedélyben előírt paraméterekre terjedhet ki, amely indokolt esetben további adatok ellenőrző vizsgálatával is bővíthető.
(5) Ha a toxikus elem, a só és a szerves szennyezőanyag-tartalom akár egy paraméter vonatkozásában is meghaladja a 3. számú mellékletben meghatározott határértéket, vagy nem felel meg a 3. számú melléklet szerinti higiénés mikrobiológiai határértékeknek, vagy a termék csírázásgátló hatású, a növény- és talajvédelmi igazgatóság az azonos gyártási számmal, vagy egyéb azonosításra alkalmas egyedi jelöléssel ellátott tétel
a) további forgalmazását megtiltja és visszahívását elrendeli, vagy
b) zár alá vételét elrendeli, amíg a termék biztonságáért és minőségéért felelős megállapításra kerül.
(5a) Amennyiben a visszahívott termék egy megismételt gyártási folyamatot követően, minőségellenőrzés alapján a készítmény megfelel az engedélyokirat előírásainak, a növény- és talajvédelmi igazgatóság jóváhagyásával ismét forgalomba hozható. A vizsgálatot a termék biztonságáért és minőségéért felelősnek az engedélyokiratban előírt paraméterekre, akkreditált mintavételt követően akkreditált laboratóriumban kell elvégeztetnie.
(5b) Amennyiben a megismételt gyártási folyamatot követően keletkezett termék a minőség ellenőrzése alapján nem megfelelőséget mutat, a hulladékokra vonatkozó jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni.”

(3) Az R. 13. § (6) és (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek, egyidejűleg a 13. § a következő (8) bekezdéssel egészül ki:

„(6) Az engedélyben előírt hatóanyag-tartalom csökkenése esetén a növény- és talajvédelmi igazgatóság elrendeli az azonos gyártási számmal, vagy egyéb azonosításra alkalmas egyedi jelöléssel ellátott tétel forgalomba hozatali tilalmát. A növény- és talajvédelmi igazgatóság a forgalomba hozatali tilalmat kérelemre feloldja, amennyiben a mért hatóanyag tartalmat a tétel tulajdonosa a címkén vagy a kísérőokmányon feltünteti. A termésnövelő anyag a mért hatóanyag tartalom feltüntetésével legfeljebb fél évig hozható forgalomba.
(7) A termésnövelő anyag reklámjának valamennyi marketingkommunikációs eszköz vonatkozásában összhangban kell lennie az engedély tartalmával, valamint a reklámokban szereplő valamennyi állításnak technikailag igazolhatónak kell lennie. A termésnövelő anyagnak nem tulajdonítható olyan hatás, melynek igazolhatóságát az engedélyező hatóság az engedélyezési eljárás során nem vizsgálta, és amely a termék engedélyokiratában nem szerepel.
(8) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az engedélyköteles termésnövelő anyag szállítmányok szabad forgalomba bocsátás vámeljárás alá vonása esetén ellenőrzi, hogy a beérkező készítmény szerepel-e a Magyarországon engedélyezett termésnövelő anyagok listáján.”

12. § Az R. 14. és 15. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:

14. § Import termékek esetében minden év január 31-ig az engedélyesnek nyilatkozni kell az első magyarországi forgalmazóról és a raktárakról. A nyilatkozatot az engedélyező hatóság részére kell benyújtani.
15. § (1) Lejárt eltarthatósági idejű készítmény a minőség ellenőrzése nélkül nem hozható forgalomba A vizsgálatot a forgalmazónak, illetve a tétel tulajdonosának az engedélyokiratban előírt paraméterekre, akkreditált mintavételt követően akkreditált laboratóriumban kell elvégeztetnie.
(2) Amennyiben a minőség-ellenőrzési vizsgálatok eredményei alapján a készítmény megfelel az engedélyokirat előírásainak, a megvizsgált tétel további 1 évig hozható forgalomba. A tétel tulajdonosa vagy a forgalmazó köteles a vizsgálattal kapcsolatos dokumentumokat kérésre a vevő vagy a hatósági ellenőrzés során az NTI rendelkezésére bocsátani.
(3) Az engedélyben előírt hatóanyag-tartalom csökkenése esetén a termésnövelő anyag a mért hatóanyag tartalom feltüntetésével legfeljebb fél évig forgalomba hozható.
(4) Ha a termék nem felel meg a 3. számú mellékletben meghatározott határértékeknek, vagy a termék csírázásgátló hatású akkor hulladékként kell kezelni.
(5) Az azonosíthatatlanná vált termék és csomagoló anyag kezelésére a hulladékokra vonatkozó jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni.”

13. § (1) Az R. 17. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A kísérleti terület méretét a kérelem elbírálása során az engedélyező hatóság határozza meg. de az összes kísérleti terület nagysága nem haladhatja meg az 5 ha-t.”

(2) Az R. 17. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) A még nem engedélyezett készítményekkel folytatott szabadföldi kísérleteket nyilvánosan bemutatni, illetve a vizsgálati eredményeket ismertetni csak az engedélyező hatóság előzetes engedélye alapján lehet. Ez a tevékenység kísérleti célú felhasználásnak minősül.”

14. § (1) Az R. 18. §-a a következő (2) és (3)–(3d) bekezdéssel egészül ki:

„(2) A termésnövelő anyagok engedélyezéséről, tárolásáról, forgalmazásáról és felhasználásáról szóló 36/2006. (V. 18.) FVM rendelet módosításáról szóló 37/2014. (XII. 17.) FM rendelettel (a továbbiakban: MódR.) megállapított rendelkezéseknek való megfelelés érdekében az engedélyező hatóság hivatalból felülvizsgálja a termesztő közeg típusokra vonatkozó előírásokat a MódR. hatálybalépésekor már kiadott engedélyekben a MódR. hatálybalépését követő két éven belül.
(3) A MódR.-rel megállapított 3. § (5) bekezdésének való megfelelés érdekében a MódR. hatálybalépését megelőzően kiadott engedélyek esetében az engedélyező hatóság a MódR. hatálybalépését követő egy éven belül nyilatkozattételre szólítja fel az engedélyest.
(3a) A 2015. június 1. után kiadott engedélyben a MódR.-rel megállapított 7. § (5) bekezdés g) pont ga) alpontja nem szerepelhet.
(3b) Ahol egy engedélyben nem megállapítható meg a MódR.-rel megállapított 2. § 17. pontja szerinti referencianév, ott az engedélyező hatóság a MódR. hatálybalépését követő egy éven belül nyilatkozattételre szólítja fel az engedélyest.
(3c) A MódR.-rel megállapított 11. § (6)–(8) bekezdéseiben és 12. § (1) bekezdésében foglaltaknak a MódR. hatálybalépését követő három hónap elteltével gyártott tételek esetében kell megfelelni. A MódR. hatálybalépését követő három hónapot megelőzően gyártott tételek raktárakban és kereskedelmi forgalomban található készletei legkésőbb a MódR. hatálybalépését követő egy évig hozhatók forgalomba az eredeti csomagolásban, ezt követően a gyártó vagy az első magyarországi forgalomba hozó köteles a forgalomban maradó tételek csomagolóeszközét a 11. § (6)–(8) bekezdéseinek és a 12. § (1) bekezdésének átcímkézéssel vagy átcsomagolással megfeleltetni.
(3d) A MódR. hatálybalépését megelőzően kiadott engedélyek esetében a termékállandóság vizsgálatánál a toxikus elemek vonatkozásában a 3. számú mellékletben található maximális határértékek irányadóak.”

(2) Az R. 18. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) Az 1. § (4) bekezdése, 2. § 8. és 12–19. pontja, 3. § (4) és (5) bekezdése, 4. § (1), (4) és (6) bekezdése, 4/A. §-a, 7. § (4) bekezdése és (5) bekezdés c), e), g) és n) pontja, 8. § (2) bekezdése, 9. §-át megelőző alcíme, 9. § (2a) bekezdése, (6) bekezdés b) pontja, (6a) és (6b) bekezdése és (9) bekezdése, 10. § (8) bekezdése, 11. § (3)–(9) bekezdése, 12. § (1)–(1b) bekezdése, 13. § (1), (2) és (4)–(8) bekezdése, 14. és 15. §-a, 17. § (5) és (7) bekezdése, 18. § (2)–(3d) bekezdése, 1. számú melléklet 3., 7. pontja, 8. pont 8.3. alpontja, 13. pontja, 15. pont 15.6–15.13. alpontja, 2. számú melléklet 4.6.1., 5.6.1., 6.6.1., 8.6.1., 9.6.1., 10.5.1. pontja, 2. számú melléklet 4.6.1., 5.6.1., 6.6.1., 8.6.1., 9.6.1., 10.1., 10.5.1., 10.6. pontja, 8. pont 8.3. és 8.8–8.10. alpontja, 1.4., 1.7., 2.3., 2.7., 4.2., 4.3., 5.3., 5.7., 6.2., 6.3., 6.7., 7.3., 7.6., 9.3., 9.7., 10.3., 10.6. pontja, 3. számú melléklet 2.1., 2.2., 2.6., 3.2., 4.1., 4.2., 4.6., 5.6., 6.4., 8.6., 9.1., 9.2., 9.6., 10.5. pontja, 3. számú melléklet függelék E és F pont, 4. számú melléklet 12. és 17. pontja tervezetének a műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok terén információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, – a 98/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított – 1998. június 22-i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8–10. cikkében előírt egyeztetése megtörtént.”

15. § Az R. a következő 19. §-sal egészül ki:

19. § Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg:
a) a műtrágyákról szóló, 2003. október 13-i 2003/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, és az azt módosító 463/2013/EU bizottsági rendelet,
b) az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról, a 67/548/EGK és az 1999/45/EK irányelv módosításáról és hatályon kívül helyezéséről, valamint az 1907/2006/EK rendelet módosításáról szóló, 2008. december 16-i 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet.”

16. § (1) Az R. 1. számú melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

(2) Az R. 2. számú melléklete a 2. melléklet szerint módosul.

(3) Az R. 3. számú melléklete a 3. melléklet szerint módosul.

(4) Az R. 4. számú melléklete a 4. melléklet szerint módosul.

17. § Az R.

a) 7. § (5) bekezdés n) pontjában a „szavatossági” szövegrész helyébe a „felhasználhatósági” szöveg,

b) 8. § (2) bekezdésében a „4. és 7. §-ban” szövegrész helyébe a „4–4/B. és 7. §-ban” szöveg,

c) 9. §-át megelőző alcímben a „szüneteltetése” szövegrész helyébe a „szüneteltetése, felfüggesztése” szöveg

lép.

18. § Hatályát veszti az R.

b) 11. § (3) bekezdésében az „ , illetve a kiszerelés” szövegrész.

19. § Ez a rendelet a kihirdetését követő tizedik napon lép hatályba.

1. melléklet a 37/2014. (XII. 17.) FM rendelethez

1. Az R. 1. számú melléklet 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„3. Gyártó és az engedély jogosultjának neve, címe és statisztikai számjele, a gyártás helyszíne, bérgyártás esetén a bérgyártó neve, címe, statisztikai számjele.”
2. Az R. 1. számú melléklet 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„7. A gyártó által megadott felhasználási lehetőségek és alkalmazási dózisok, a készítmény hatásmechanizmusa.”
3. Az R. 1. számú melléklet 13. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„13. Bányászott termékek esetén a feltárási, kitermelési műszaki üzemi terv jóváhagyásáról szóló bányafelügyeleti határozat.”
4. Az R. 1. számú melléklet 15. pontja a következő 15.6–15.13. alpontokkal egészül ki:
„15.6. Írásbeli nyilatkozat arról, hogy az engedélyezni kívánt termék, vagy annak bármely jellemzője, valamint elnevezése harmadik személy szellemi tulajdonjogát nem sérti.
15.7. Amennyiben a gyártó nem azonos a kérelmezővel, úgy gyártói felhatalmazás az engedélyezésre.
15.8. Amennyiben a gyártó nem azonos az engedélyessel, úgy gyártói nyilatkozat az engedélyes megnevezésével.
15.9. A védett márkanevek, kereskedelmi megnevezések tulajdonosainak hozzájárulása.
15.10. A készítmények előállításhoz felhasznált alapanyagok gyártóinak igazolása arról, hogy adott készítményben az alapanyag felhasználásához hozzájárulnak és legalább 1 évig biztosítják az ellátást.
15.11. Hulladékok feldolgozása esetén a hulladékkezelési engedély.
15.12. Állati eredetű melléktermékek feldolgozása esetén az állategészségügyi hatóság engedélye.
15.13. Telepengedély.”

2. melléklet a 37/2014. (XII. 17.) FM rendelethez

1. Az R. 2. számú melléklet 4.6.1. pontjában, 5.6.1. pontjában, 6.6.1. pontjában, 8.6.1. pontjában, 9.6.1. pontjában, 10.5.1. pontjában szereplő felsorolás a második sort követően a következő sorral egészül ki:
„– Pseudomonas Aeruginosa szám meghatározása,”
2. Az R. 2. számú melléklet 8.3. pontja helyébe a következő pont lép:
„8.3. Mikrobiológiai minősítés 3 x 1 kg vagy liter mintából, illetve a vizsgáló laboratóriummal előzetesen egyeztetetett mennyiségből.
8.3.1. mikroorganizmusok számszerű meghatározása,
8.3.2. enzimaktivitás vizsgálat,
8.3.3. mikorrhiza vizsgálat.”
3. Az R. 2. számú melléklet 8.8. és 8.9. pontja helyébe a következő pontok lépnek, egyidejűleg a melléklet a következő 8.10. ponttal egészül ki:
„8.8. A készítményt alkotó törzseket egyenként a Szent István Egyetem Kertészeti Kar törzsgyűjteményében kell elhelyezni.
8.9. A mikroorganizmusok megnevezése az alábbiak szerint:
8.9.1. fajnév,
8.9.2. faj alatti rendszertani kategóriák (törzsig).
8.10. A mikroorganizmus törzsre jellemző toxinspektrum megnevezése toxintermelő törzsek esetén.”
4. Az R. 2. számú melléklet 1.4. pontjában, 2.3. pontjában, 4.3. pontjában, 5.3. pontjában, 6.3. pontjában, 7.3. pontjában, 9.3. pontjában, 10.3. pontjában a „szennyezők vizsgálata” szövegrész helyébe a „szennyezők vizsgálata 3 x 1 kg vagy liter mintából” szöveg lép.
5. Az R. 2. számú melléklet 1.7. pontjában, 2.7. pontjában 5.7. pontjában, 6.7. pontjában, 7.6. pontjában, 9.7. pontjában, 10.6. pontjában az „ökotoxikológiai (Daphnia-teszt, halteszt, algateszt) és” szövegrész helyébe a „toxikológiai, ökotoxikológiai és” szöveg lép.
6. Az R. 2. számú melléklet 7.1. pontjában, 10.1. pontjában szereplő felsorolás hatodik sorában a „Zn stb.” szövegrész helyébe a „Zn, szerves anyag stb.” szöveg lép.

3. melléklet a 37/2014. (XII. 17.) FM rendelethez

1.    Az R. 3. számú melléklet 2.6. pontjában, 4.6. pontjában, 5.6. pontjában 6.4. pontjában, 8.6. pontjában, 9.6. pontjában és 10.5. pontjában szereplő felsorolás harmadik és negyedik sora helyébe a következő sorok lépnek, egyidejűleg a következő ötödik sorral egészülnek ki:
„– Pseudomonas Aeruginosa szám    < 10 db/g vagy < 10 db/ml
– Salmonella sp. negatív /    2 × 10 g vagy ml
– Humán parazita bélféreg peteszám negatív    100 g vagy 100 ml”
2.    Az R. 3. számú melléklet 4.1. pontjában szereplő felsorolás a hetedik sort követően a következő sorral egészül ki:
„gombakomposztok esetében    legalább    20 m/m%”
3.    Az R. 3. számú melléklet 4.2. pontjában foglalt táblázat Cu:Komposztok mezője helyébe a következő mező lép:

 

 

Cu

 

Komposztok

„300”

4.    Az R. 3. számú melléklet 6.2. pontjában foglalt táblázat As:Tőzeg mezője helyébe a következő mező lép:

 

 

As

 

Tőzeg

„30”

5.    Az R. 3. számú melléklet 9.1. pontja helyébe a következő pont lép:
„9.1. Hatóanyagokra vonatkozó előírások

 

 

A

B

C

D

E

F

 

1.

Paraméterek

 

Magas szervesanyag tartalmú virágföld és palántaföld

Közepes szervesanyag tartalmú virágföld

termesztő föld

tartó közeg

 

2.

szárazanyag tartalom (m/m%)

legalább

30

45

45

 

3.

szerves anyag tartalom (m/m%) sz.a.

legalább

70

50

12

 

4.

N tartalom (m/m%) sz.a.

legalább

0,3

0,3

0,03

 

5.

P2O5 tartalom (m/m%) sz.a.

legalább

0,1

0,1

0,01

 

6.

K2O tartalom (m/m%) sz.a.

legalább

0,3

0,1

0,03

– pH (10%-os vizes szuszpenzióban)     4,0–8,2
– térfogattömeg (kg/dm3)     legfeljebb     0,8
– vízben oldható összes sótartalom (m/m%) sz.a.     legfeljebb     2,0
– szemcseméret eloszlás 20,0 mm alatt     legalább     100,0”
6.    Az R. 3. számú melléklet 9.2. pontjában foglalt táblázat As:Tőzeget tartalmazó termesztőközeg mezője helyébe a következő mező lép:

 

 

As

 

Tőzeget tartalmazó termesztőközeg

„30”

7.    Az R. 3. számú melléklet függelék E. és F. pontja helyébe a következő pontok lépnek:
„E. MIKROELEM TARTALMÚ MŰTRÁGYÁK

 

 

A

B

 

1.

Mikroelemtartalom (m/m%)

Tolerancia (m/m%)

 

2.

2 tömegszázalék felett

± 0,4

 

3.

0,05–2,00 tömegszázalék között

± a feltüntetett tartalom 20%-a

 

4.

0,05 tömegszázalék alatt

± a feltüntetett tartalom 50%-a

F. EGYÉB MŰTRÁGYÁK

 

 

A

B

 

1.

Hatóanyagtartalom (m/m%)

Tolerancia (m/m%)

 

2.

0,05 tömegszázalék alatt

± a feltüntetett tartalom 50%-a

 

3.

0,05–2,00 tömegszázalék között

± a feltüntetett tartalom 20%-a

 

4.

2–10 tömegszázalék között

± 0,4

 

5.

10 tömegszázalék felett

± 1,1

8.    Az R. 3. számú melléklet 1.1. és 1.2. pontjában a „vonatkozó előírások” szövegrész helyébe a „vonatkozó előírások (tápoldatok esetében az öntözővizekre vonatkozó vizsgálati módszerek alkalmazandók)” szöveg lép.
9.    Az R. 3. számú melléklet 2.1. pontjában szereplő felsorolás negyedik sorában az „50,0” szövegrész helyébe a „40,0” szöveg lép.
10.    Az R. 3. számú melléklet 4.1. pontjában szereplő felsorolás negyedik sorában a „25,0” szövegrész helyébe a „25,0 *” szöveg lép.
11.    Hatályát veszti az R. 3. számú melléklet 2.2. pontjában és 3.2. pontjában foglalt táblázat „Cu” oszlopa.

4. melléklet a 37/2014. (XII. 17.) FM rendelethez

1. Az R. 4. számú melléklet 12. pontja helyébe a következő pont lép:
„12. Gyártási idő (év, hónap, nap), eltarthatóság a gyártó által adott gyártási számot, vagy a tétel azonosítására alkalmas jelölést.”
2. Az R. 4. számú melléklet a következő 17. ponttal egészül ki:
„17. A címkén feltüntetett kötelező információk legkisebb betűmérete:

 

A

B

C

D

1.

kiszerelés (kg vagy liter)

0≤0,5

0,5<2

2≤

2.

betűméret minimum

8

10

12

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2014. december 28. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére