• Tartalom

38/2014. (X. 6.) MNB rendelet

38/2014. (X. 6.) MNB rendelet

a „Bárány Róbert” rézötvözetű emlékérme kibocsátásáról

2014.10.10.

A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 171. § (1) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 4. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) A Magyar Nemzeti Bank – annak alkalmából, hogy Bárány Róbert 100 éve kapott Nobel-díjat – „Bárány Róbert” megnevezéssel 2000 forintos címletű rézötvözetű emlékérmét bocsát ki.

(2) A kibocsátás időpontja: 2014. október 10.

2. § (1) Az ovális alakú emlékérme 75% réz és 25% nikkel ötvözetéből készült, súlya 10,3 gramm, átmérője 30Ű25 mm, széle sima.

(2) Az emlékérme előlapjának szélén, alsó köriratban a „MAGYARORSZÁG” felirat olvasható. A jobb oldali mezőben csigalépcső ábrázolása látható, utalva a belső fül felépítésére. A bal oldali mezőben, a csigalépcső ívéhez zárt három vízszintes sorban a „2000” értékjelzés, a „FORINT” felirat, valamint a „BP.” verdejel és a „2014” verési évszám olvasható. Az emlékérme előlapjának képét az 1. melléklet tartalmazza.

(3) Az emlékérme hátlapjának szélén, alsó köriratban – egymástól ponttal elválasztva – a „NOBEL-DÍJ” és az „1914” felirat olvasható. A bal oldali mezőben, egymás alatti vízszintes sorokban a „BÁRÁNY”, a „RÓBERT” és az „1876–1936” felirat olvasható. A jobb oldali mezőben Bárány Róbert portréja látható, a jobb vállon Vékony Fanni tervezőművész mesterjegyével. Az emlékérme hátlapjának képét a 2. melléklet tartalmazza.

3. § Az emlékérméből 5000 darab készíthető.

4. § Ez a rendelet 2014. október 10-én lép hatályba.

1. melléklet a 38/2014. (X. 6.) MNB rendelethez

Az emlékérme előlapjának képe:

2. melléklet a 38/2014. (X. 6.) MNB rendelethez

Az emlékérme hátlapjának képe:
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére