4/2014. (I. 30.) AB határozat
4/2014. (I. 30.) AB határozat
a Kúria Mfv.II.10.553/2012/6. és Mfv.I.10.692/2012/5. számú ítéletei alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről
2014.01.30.
Az Alkotmánybíróság teljes ülése bírói döntés alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panasz alapján – dr. Szalay Péter, dr. Bragyova András, Lévay Miklós alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, valamint dr. Balsai István, dr. Dienes-Oehm Egon, dr. Juhász Imre, dr. Lenkovics Barnabás, Salamon László, dr. Pokol Béla különvéleményével – meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Kúria Mfv.II.10.553/2012/6. számú, illetve Mfv.I.10.692/2012/5. számú ítéletei alaptörvény-ellenesek, ezért azokat megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
I n d o k o l á s
I.
[1] Az indítványozó 2012. december 4-én érkezett alkotmányjogi panaszában a Kúria Mfv.II.10.553/2012/6. számú ítéletét, majd a 2013. április 19-én érkezett beadványában a Kúria Mfv.I.10.692/2012/5. számú ítéletét támadta, és kérte azok megsemmisítését. Álláspontja szerint az ítéletek ellentétesek az Alaptörvény 26. cikkében foglalt bírói függetlenséggel.
[2] 1. Az indítványozó a Szegedi Törvényszék (korábbi nevén Csongrád Megyei Bíróság, a továbbiakban: munkáltató bíróság) hivatásos bírája. A munkáltató bíróság elnöke 2011. október 17-étől további intézkedésig mentesítette az indítványozót a bírói, tanácselnöki munkavégzési kötelezettsége alól, és megállapította, hogy a mentesítés időtartamára illetménye további intézkedésig változatlanul megilleti. 2011. december 7-én kelt intézkedésével többirányú munkafeladat elvégzésére hívta fel az indítványozót otthondolgozás keretén belül, amely kötelezettségének ő eleget is tett. Ezt követően a Szegedi Nyomozó Ügyészség 2011. december 23-án az indítványozót őrizetbe vette, majd 2011. december 26-án a Kecskeméti Városi Bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. 2011. december 27-én az indítványozó számláján jóváírásra került 2011. december 1-től december 31-ig elszámolt nettó 475 378 forint illetmény.
[3] A munkáltató bíróság 2012. január 13-án kelt intézkedésével megállapította, hogy 2011. december 23-ától az indítványozó saját érdekkörében felmerülő okból nem tudja teljesíteni munkavégzési kötelezettségét, így a munkáltatónak a munkavégzési kötelezettség alól mentesítő rendelkezése 2011. december 23-án hatályát vesztette. Közölte azt is, hogy az indítványozót 2011. december 23-ától kezdődően bírói illetménye nem illeti meg tényleges munkavégzés és mentesülési körülmény hiányában. A munkáltató bíróság ezzel egy időben 2011 El.XV.B.6/14/2. számú fizetési felszólításában kötelezte az indítványozót a jogalap nélkül kifizetett illetmény visszafizetése címén 110 749 forint és 2011. december 27-étől járó késedelmi kamata megfizetésére.
[4] Az Elsőfokú Szolgálati Bíróság az indítványozót Budapest SZF.7/24/2011. számú, 2012. január 16-ai keltezésű határozatával bírói tisztségéből felfüggesztette, továbbá magát a fegyelmi eljárást is felfüggesztette a büntetőeljárás jogerős befejezéséig. A határozat indokolása rögzítette azt is, hogy a szolgálati bíróság álláspontja szerint az előzetes letartóztatás ténye alapján eljárás alá vont bírónak illetmény nem jár, ezért a bírói illetmény legfeljebb 50%-ának négy hétre történő visszatartására vonatkozó rendelkezés alkalmazásáról nem kellett döntenie. Az indokolás ezen része ellen az indítványozó fellebbezéssel élt. A Másodfokú Szolgálati Bíróság a 2012. március 21-én kelt, Szf.F.III/2/2012/4. sz. határozatával a támadott megállapítást megváltoztatva kimondta, hogy az indítványozót a bírói tisztségből történt felfüggesztése időtartamára megilleti a bírói illetménye.
[5] Az indítványozó előzetes letartóztatását eközben a Kecskeméti Törvényszék 2012. január 23-án megszüntette és házi őrizetét rendelte el január 26-áig, majd azt – több döntéssel – meghosszabbította 2012. július 26-ig. A Szegedi Nyomozó Ügyészség a 2012. június 13-ai határozatával az indítványozó házi őrizetét megszüntette.
[6] Az indítványozó számára 2012 januárjától nem számfejtettek és nem utaltak át illetményt, ezért ő 2012. február 1-jén keresetet nyújtott be a Szegedi Munkaügyi Bíróságon. A Szegedi Ítélőtábla kizárási ok bejelentését követően az eljárás lefolytatására a Gyulai Munkaügyi Bíróságot, illetve az esetleges másodfokú eljárásra a Gyulai Törvényszéket jelölte ki. Az indítványozó módosított kereseti kérelmében a fizetési felszólítás hatályon kívül helyezését, és 2012. január 1-jétől február 29-éig tartó időszakra illetménye késedelmi kamattal növelt összegű megfizetését, továbbá annak megállapítását kérte, hogy bírói tisztségéből való felfüggesztése idejére részére jár az illetmény.
[7] A Gyulai Munkaügyi Bíróság a 2012. március 20-án kelt részítéletével a munkáltató bíróság fizetési felszólítását a marasztalási összeg tekintetében 39 016 forintra leszállította, továbbá arra kötelezte, hogy tizenöt napon belül fizessen meg az indítványozónak 2012. január 1-jétől február 29-éig tartó időszak vonatkozásában 724 460 forint illetményt. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a munkáltató felé megvalósuló szolgáltatásnak, tágabb értelemben véve munkavégzésnek részét képezi a bíró úgynevezett más kereső tevékenységtől való tartózkodási kötelezettsége. A bíró a tisztségéből való felfüggesztés időszakában is bíró, így munkavégzéssel járó önálló tevékenységet nem végezhet.
[8] A Gyulai Munkaügyi Bíróság azért hozott részítéletet, mert a per tárgyalását a 2012. január 16-tól február 29-ig tartó elszámolási időszakra vonatkozó igény 50%-a kérdésében felfüggesztette. A felfüggesztést azzal indokolta, hogy az Elsőfokú Szolgálati Bíróság fegyelmi határozatának megtámadása folytán várható újabb fegyelmi határozat az illetmény-visszatartás alá vonható illetmény 50%-át illetően a 2012. január 16-ától kezdődő időszak előkérdését képezheti.
[9] A Gyulai Törvényszék az elsőfokú bíróság részítélete ellen benyújtott fellebbezéseket elbírálva 3.Mf.25.371/2012/7. számú részítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a munkáltató bíróság fizetési felszólítását teljes egészében hatályon kívül helyezte. A munkáltató bíróságot terhelő marasztalás összegét – az indítványozónak a 2012. április és május havi illetményekre vonatkozó keresetfelemelését alaposnak találva – 724 460 forintról 2 354 495 forintra felemelte. Ítélete indokolásában a Gyulai Törvényszék arra következtetett, hogy a munkáltató bíróság 2011. október 12-én kelt intézkedésével 2011. október 17-étől mentesítette az indítványozót a munkavégzési kötelezettség alól, és az őrizetbe vétel, illetve az előzetes letartóztatás önmagában ezen intézkedés hatályát nem szüntette meg. Erre figyelemmel a 2011. december hónapra járó illetmény megillette az indítványozót, a visszafizetésre vonatkozó fizetési felszólításnak nem volt alapja, így azt hatályon kívül helyezte. A bírói tisztségből való január 16-ai felfüggesztés visszaható hatállyal nem bírt, így a felperes 2012. január 1-jétől 15-ig a teljes illetményére, 2012. január 16-ától pedig a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) 118. § (1) bekezdése alapján volt jogosult a felfüggesztés időszakára a teljes illetményre. Mindezek alapján jogosultnak tartotta az indítványozót a másodfokú határozat meghozataláig esedékes illetményekre is.
[10] A jogerős részítélet ellen a munkáltató bíróság terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben előadta, hogy az eljárt bíróságok tévesen értelmezték a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény (a továbbiakban: régi Bjt.) 73. § (4) bekezdését, illetve az azzal azonos tartalmú Bjt. 118. § (2) bekezdését, ezért téves jogi álláspontra helyezkedtek, így érdemi döntésük jogsértő. A Bjt. vitatott előírása alapján nem jár illetmény a felfüggesztés időtartamának azon részére, amelyre a bíró akkor sem kapna illetményt, ha a felfüggesztésre nem került volna sor.
[11] A munkáltató bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem adta indokát annak, hogy az egyes büntetőjogi kényszerintézkedések és azok időtartama miért nem tartozik a Bjt. 118. § (2) bekezdése alkalmazási körébe, a Gyulai Törvényszék pedig a felhívott jogszabály alkalmazhatósága kérdését nem is érintette, határozata indokolást e vonatkozásban nem tartalmaz. Fenntartotta azon álláspontját, miszerint, ha a büntetőjogi kényszerintézkedésekkel érintett bíró munkajogi értelemben az ő érdekkörében felmerülő okból nem végezhet munkát, munkajogi értelemben véve az őt terhelő szolgáltatást nem nyújtott, munkavégzés hiányában illetmény, azaz ellenszolgáltatás nem illeti meg. A büntetőjogi kényszerintézkedés ténye olyan körülmény, amely a felfüggesztésre tekintet nélkül kizárja az illetmény fizetését, összhangban a Bjt. 118. § (2) bekezdésével.
[12] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet alaposnak találta a következő indokolás szerint. Mind a régi Bjt., mind a Bjt. rögzíti azt, hogy a bírák jogviszonyában mely általános munkajogi rendelkezések alkalmazandók. 2011. október 12-én a munkáltató bíróság a bírói jogviszonyban is alkalmazandó, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: régi Mt.) 107. §-ának h) pontja alapján mentesítette az indítványozót további intézkedésig a munkavégzési kötelezettség alól. Az indítványozó ekkor nem állt büntetőjogi kényszerintézkedés alatt, munkára képes állapotban volt, és a munkáltatója ehhez képest dönthetett akként, hogy munkaerejét időszakosan otthondolgozás keretén belül igénybe veheti. 2011. december 23-án azonban az indítványozó őrizetbe vételére, majd december 26-án előzetes letartóztatására került sor, erre tekintettel a munkáltató bíróság helytállóan hivatkozott arra, hogy ennek szükségszerű következményeként lehetetlenné vált, hogy az indítványozó a szolgálati jogviszonya lényegi elemét képező kötelezettségének megfelelően a munkáltató rendelkezésére álljon. Ebből következően ettől az időponttól az indítványozó tényszerűen nem a munkáltató mentesítése alapján nem végzett munkát, hanem a személyével összefüggő körülményre figyelemmel nem volt képes a munkavégzésre, a munkáltató bíróság erre irányuló szándéka esetén sem lehetett volna az indítványozót munkafeladattal megbízni.
[13] Az indítványozó munkavégzés alóli mentesülésének jogcíme megváltozott, az új jogcím a régi Mt. 107. § g) pontja, illetve a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 55. § (1) bekezdés j) pont második fordulata.
[14] A bírák jogviszonyában a régi Bjt. alkalmazni rendeli a régi Mt. 151. § (2) bekezdését, illetve az Mt. 146. § (3) bekezdése a)–c) és e) pontját. E jogszabályi rendelkezések tartalmazzák azokat az eseteket, amikor a munkavállalót munkavégzés hiányában is távolléti díj illeti meg. A régi Mt. és az Mt. hivatkozott szabályai szerint nem jár távolléti díj arra az esetre, ha a munkavállaló elháríthatatlan ok miatt nem tud a munkahelyén megjelenni. Ennek megfelelően 2011. december 23-ától az indítványozó saját érdekkörében felmerülő okból nem tudott munkát végezni a munkáltató bíróságnál (vele szemben büntetőjogi kényszerintézkedést alkalmaztak), ezen igazolt távollét esetére azonban a törvény szerint a munkáltatónak nem kellett illetményt fizetnie, az ilyen igénynek tehát nincs jogszabályi alapja.
[15] A Kúria indokolása szerint azt kellett elsődlegesen vizsgálni, hogy a Bjt. 118. § (2) bekezdése alapján a felfüggesztés tényétől függetlenül az adott időszakra megilleti-e az indítványozót illetmény vagy sem. A Kúria arra az álláspontra helyezkedett, hogy mivel az indítványozót a vele szemben alkalmazott büntetőjogi kényszerintézkedéssel összefüggően munkavégzés hiányában 2011. december 23-át követően folyamatosan nem illette meg illetmény, így ebből a szempontból nem a bírói tisztségből való felfüggesztésnek volt jelentősége, hanem a kizáró körülmény fennállásának. A Kúria ezért a jogerős részítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság részítéletét pedig megváltoztatta, és a fizetési felszólításban megjelölt marasztalási összeget 91 241 forintra szállította le.
[16] Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz, és kérte az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti panaszában a Kúria ítéletének megsemmisítését, mert a bírósági ítélet állítása szerint sérti az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésében foglalt bírói függetlenséget. A bírói függetlenség magában hordozza az ítélkező bíró, a bírósági szervezet és a hivatásos bíró személyes függetlenségét. A hivatásos bíró személyes függetlenségének egyik biztosítéka a bírói tisztséghez méltó javadalmazás, amely tulajdonképpen a bíró gazdasági függetlenségét jelenti. A bírói gazdasági függetlenséget hivatott biztosítani a Bjt. 118. §-a is. Az indítványozó állítása szerint a Kúriának a Bjt. 118. §-ában biztosított garanciális szabályaival összefüggő jogértelmezése a bírói függetlenség sérelmét eredményezi, ezért alaptörvény-ellenes.
[17] Az indítványozó további állítása szerint a bírói függetlenség részét képező elmozdíthatatlanság szabályai is sérültek, mivel a Kúria ítélete egy olyan helyzetet idéz elő, amely őt akarata ellenére egy olyan döntésre kényszeríti, ami az elmozdíthatóságához vezet. Az összeférhetetlenségi előírások következtében ugyanis a felfüggesztés ideje alatt sem végezhet más kereső tevékenységet, hiszen jogviszonya fennáll.
[18] 2. A Gyulai Munkaügyi Bíróság – ismerve a Másodfokú Szolgálati Bíróság határozatát – 3.M.129/2012/6. számú ítéletével döntött a részítélettel el nem bírált, illetve időközben az indítványozó által a 2012. március havi illetménye vonatkozásában felemelt kereseti kérelemről. Ebben a részítélettel lényegében megegyező jogi következtetésre jutott, és kötelezte a munkáltató bíróságot 1 284 270 forint összegű illetmény és az utána járó késedelmi kamat megfizetésére. A munkáltató bíróság fellebbezése, valamint az indítványozó csatlakozó fellebbezése és keresetfelemelése nyomán másodfokon a Gyulai Törvényszék járt el. A Gyulai Törvényszék 3.Mf.25.460/2012/7. számú ítéletével a munkáltató bíróságot terhelő marasztalás összegét az időközben esedékessé vált igényrésszel növelve 1 578 288 forintban állapította meg, továbbá a késedelmi kamat megfizetésének kezdő dátumát is megváltoztatta havi bontások előírásával. Jogi érvelése a részítélet felülbírálata során kialakított álláspontjával megegyezett.
[19] A jogerős ítélet ellen a munkáltató bíróság élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyet a Kúria szintén alaposnak talált. A Mfv.I.10.692/2012/5. számú ítéletével a Gyulai Törvényszék 3.Mf.25.460/2012/7. számú ítéletét hatályon kívül helyezte, a Gyulai Munkaügyi Bíróság 3.M.129/2012/6. számú ítéletét pedig megváltoztatta, és az indítványozó keresetét elutasította.
[20] Az indítványozó a Kúria Mfv.I.10.692/2012/5. számú ítélete ellen szintén az Alkotmánybírósághoz fordult, és korábbi indokolása alapján kérte annak is a megsemmisítését.
[21] 3. A Gyulai Munkaügyi Bíróság 3.M.129/2012/23. számú végzésével a Kúria 2012. október 10. napján kelt Mfv II.10.553/2012/6. számú ítéletének végrehajtását az Alkotmánybíróság eljárásának befejezéséig felfüggesztette. A Gyulai Munkaügyi Bíróság jogutódjaként eljáró Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 3.M.129/2012/29. számú végzésével a Kúria 2013. február 13. napján kelt Mfv.I.10.692/2012/5. számú ítéletének végrehajtását szintén felfüggesztette az Alkotmánybíróság eljárásának befejezéséig.
[22] 4. Tekintettel a jogvita tárgyára és a jogvitában résztvevő felek személyének azonosságára, továbbá arra, hogy a két kúriai ítélet azonos ügyből kifolyólag ugyanazt az alkotmányjogi kérdést érinti, az Alkotmánybíróság a támadott ítéletek alaptörvény-ellenességének vizsgálatát egy ügyszám alatt, egy eljárásban folytatta le.
[23] Az Alkotmánybíróság az eljárása során megkereste a közigazgatási és igazságügyi minisztert.
II.
[24] Az Alaptörvénynek az alkotmányjogi panaszban hivatkozott rendelkezései:
„26. cikk (1) A bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak. A bírákat tisztségükből csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikai tevékenységet.”
[25] A Bjt.-nek az alkotmányjogi panasszal érintett rendelkezései:
„117. § (1) Az elsőfokú szolgálati bíróság tanácsa a bírót tisztségéből felfüggeszti, ha a bírót előzetes letartóztatásba vagy házi őrizetbe helyezték, illetve vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat vagy ideiglenes kényszergyógykezelést rendeltek el, illetve, ha a szolgálati helyén való jelenléte a tényállás megállapítását gátolná.
(2) A felfüggesztésről hozott határozat ellen az eljárás alá vont bíró és az eljárás kezdeményezője a határozat közlésétől számított 8 napon belül a másodfokú szolgálati bíróságnál fellebbezéssel élhet, amelynek nincs halasztó hatálya. A másodfokú szolgálati bíróság a fellebbezést 8 napon belül elbírálja.
118. § (1) A bírói tisztségből való felfüggesztés idejére a bírót megilleti az illetménye, amelynek legfeljebb 50 százalékát egy hónapra vissza lehet tartani. A teljes illetményt vissza kell tartani a bírói tisztségből való felmentés indítványozását kimondó fegyelmi határozat meghozatalától annak jogerőre emelkedéséig. A visszatartásról a szolgálati bíróság tanácsa határoz, határozata ellen nincs helye fellebbezésnek.
(2) Nem jár illetmény a felfüggesztés időtartamának azon részére, amelyre a bíró akkor sem kapna illetményt, ha a felfüggesztésre nem került volna sor.”
III.
[26] Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz befogadható-e, vagyis megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, a panaszok befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak.
[27] 1. A befogadhatóság formai feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott:
[28] Az indítvány megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében foglalt feltételeknek.
[29] 1.1 Az alkotmányjogi panasz tartalmazza az Alkotmánybíróság Abtv. 27. §-a szerinti hatáskörére vonatkozó indokolt hivatkozást.
[30] 1.2. Az indítványozó kifejezetten megjelöli az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésében elismert bírói függetlenséget.
[31] 1.3. Az indítvány tartalmazza a bírói döntések alaptörvény-ellenességére vonatkozó indokolást, valamint a határozott kérelmet azok megsemmisítésére.
[32] 1.4. A panaszt a kúriai ítéletek kézbesítésétől számított 60 napon belül terjesztette elő az indítványozó, így az – illetve annak mindkét része – az Abtv. 30. § (1) bekezdésének megfelelően határidőben beérkezettnek tekintendő.
[33] 2. A befogadhatóság tartalmi feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg:
[34] Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti tartalmi követelményeket. Az Abtv. 27. §-a alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés a) az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és b) az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
[35] 2.1. Az indítványozó az Abtv. 27. §-a és az 51. § (1) bekezdése szerinti jogosultnak tekinthető, nyilvánvalóan érintett, hiszen a jelen ügyre okot adó jogvitában félként szerepel.
[36] 2.2. Az indítványozó a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőséget kimerítette.
[37] 2.3. Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Jelen ügy befogadását különösen az első szempont támasztja alá. Az alkotmányjogi panasz ugyanis annak vizsgálatára irányul, hogy a támadott ítéletekben a Kúria olyan jogértelmezést követett-e, amellyel a bírói függetlenséget korlátozta.
[38] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt befogadta és érdemben bírálta el.
IV.
[39] Az alkotmányjogi panasz megalapozott.
[40] 1. Az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálat kezdetén azt vizsgálta meg, hogy az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése, amely a bírák függetlenségét deklarálja, alapját képezheti-e alkotmányjogi panasz tárgyában lefolytatott eljárásnak.
[41] Az Abtv. mind a 26. §-ban, mind a 27. §-ban szabályozott az alkotmányjogi panaszok esetében azt a feltételt írja elő, hogy az indítványozónak az Alaptörvényben biztosított jogának sérelmére kell hivatkoznia.
[42] Az Abtv. szövege szándékosan használja ezt a tágabb értelmű megfogalmazást, lehetővé téve ezáltal, hogy az alkotmányjogi panaszt benyújtók az Alaptörvény Szabadság és Felelősség című részében található alapjogokon túl hatályos alkotmányunk olyan rendelkezéseire is alapíthassák beadványaikat, amelyek számukra valamilyen egyéb jogot biztosítanak. A jogalkotó ezen szándékát erősíti az Abtv. javaslatához fűzött indokolás azon része is, amely szerint „[f]ontos, hogy a panaszt továbbra se csak »alapjogsérelem« esetén lehessen benyújtani, de egyéni jogvédelmi intézmény mivoltából kifolyólag bármely alaptörvényi rendelkezésre alapozva sem, hanem az »Alaptörvényben biztosított jogok« sérelme esetén lehessen az AB-hoz fordulni.”
[43] A bírói függetlenség az igazságszolgáltatás függetlenségének legfontosabb garanciája. A független igazságszolgáltatás pedig a jogállami működés egyik fundamentuma. A bírói függetlenség nem alapjog, nem is a bíró kiváltsága, hanem a jogkeresők érdekét szolgálja. Ugyanakkor nemcsak igazságszolgáltatási vagy szervezési-igazgatási alapelv, hanem egyes elemeiben a bírói tisztséget viselő személy Alaptörvényben biztosított joga és kötelezettsége is.
[44] Azzal, hogy az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése a bírák szakmai és személyi függetlenségét is garantálja, jogot biztosít a bírák mint a bírói szolgálatot ellátó természetes személyek részére a függetlenséghez.
[45] Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította, hogy alkotmányjogi panaszban hivatkozni lehet a bírói függetlenségre, vagyis az Alaptörvény azon rendelkezésére, amely személy szerint a bírák számára biztosít egyes jogokat.
[46] 2. Az Alkotmánybíróság ezután azt vizsgálta, hogy a bírákat megillető javadalmazás részét képezi-e az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésében rögzített bírói függetlenségnek.
[47] A bírói függetlenség a bírói tisztséget viselő személy vonatkozásában két síkon értelmezhető, egyrészt szakmai függetlenséget, másrészt személyi függetlenséget jelent.
[48] A szakmai függetlenség azt garantálja, hogy a bírót ne lehessen ítélkezési tevékenysége során közvetlenül befolyásolni. Maga az Alaptörvény deklarálja ezen garancia érvényesülése érdekében a 26. cikk (1) bekezdés további részében, hogy a bírák csak a törvénynek vannak alárendelve és ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatók.
[49] A személyi függetlenség pedig azt a több összetevőből álló független közjogi státust jelenti, amely a bírót a szolgálati jogviszonyának fennállása során megilleti.
[50] Az Alaptörvény a bírák jogállását érintő részletes rendelkezések megállapítását sarkalatos törvényre bízza. Ennek megfelelően a Bjt. tartalmazza a bírák jogállásával összefüggő szabályokat. A 33/2012. (VII. 17.) AB határozatában ezzel összefüggésben a következőket állapította meg: „A bírói függetlenség egyedi aspektusában kiemelkedő szerepe van a Bjt.-nek, amely a bírói szolgálati jogviszony szabályozásában hivatott biztosítani a befolyásmentes ítélkezéshez szükséges státusbeli szabadságot a bíró számára. A bírói függetlenséggel összefüggésben megállapítható, hogy a bírói szolgálati jogviszonyok stabilitásának biztosítása olyan, az Alaptörvényből folyó követelmény, amely más jogviszonyokhoz képest is többlet garanciákat igényel. Ilyen garanciális jelentőséggel bíró elemnek minősül az, hogy sarkalatos törvény határozza meg a bírói jogviszony megszűnésének okait, a hivatás gyakorlásának időtartamát, azt a felső korhatárt, amelyen belül a bírák elmozdíthatatlanok; szolgálati jogviszonyuk megszüntetésére – egyetértésük hiányában – csak kivételesen (súlyos fegyelmi vétség, bűncselekmény elkövetése, a hivatás gyakorlására való alkalmatlanná válás esetén) van mód.” (Indokolás [84])
[51] A bírák javadalmazásáról szintén a Bjt. rendelkezik. A 35. § (4) bekezdése szerint a bírót hivatása méltóságának és felelőssége súlyának megfelelő, függetlenségét biztosító javadalmazás illeti meg. Ez a szabály túlmutat a méltányos díjazáshoz való jogot megjelenítő olyan rendelkezéseken, amelyek az egyes munkavégzéssel járó jogviszonyok esetében a minimumszabályokat képezik. A bírói javadalmazás a Bjt. értelmében a méltányos díjazáson túl a függetlenséget is hivatott biztosítani. A megfelelő javadalmazás biztosítását, törvényi deklarációját a bírákra vonatkozó szigorú összeférhetetlenségi szabályok is indokolják. A bíró megfelelő minőségű, befolyásmentes ítélkező tevékenységében meghatározó jelentősége van az anyagi elismerésének.
[52] Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának CM/Rec(2010)12 számú, a bírákról: függetlenség, hatékonyság és felelősség című ajánlása 53–55., a bírák javadalmazásáról szóló pontjaiban szintén a függetlenség egyik garanciájaként tekint a megfelelő javadalmazásra.
[53] Az Alkotmánybíróság mindezek alapján azt állapította meg, hogy a bírákat megillető javadalmazás a bírói függetlenség részét, annak egyik elemét képezi.
[54] 3. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy a Bjt. 117–118. §-aival összefüggésbe hozható-e az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése, a bírói függetlenségnek az Alaptörvényben rögzített szabálya.
[55] A bírákat megillető javadalmazásról a fegyelmi felelősség körében is rendelkezik a Bjt., amikor a 118. § (1) bekezdés első mondatának első fordulatában főszabályként írja elő, hogy a bírót a felfüggesztés idejére is megilleti az illetménye. A főszabálytól eltérően az illetmény legfeljebb 50 százalékát maximum egy hónap időtartamra vissza lehet tartani. A 118. § (2) bekezdése szerint nem jár illetmény a felfüggesztés időtartamának azon részére, amelyre a bíró akkor sem kapna illetményt, ha a felfüggesztésre nem került volna sor. Ez a szabályozás is a bírákat megillető javadalmazásról szól, tehát összefüggésben áll a bírói függetlenséggel.
[56] A bírót a Bjt. 117. § (1) bekezdése szerint akkor függeszti fel az elsőfokú szolgálati bíróság tanácsa, ha „előzetes letartóztatásba vagy házi őrizetbe helyezték, illetve vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat vagy ideiglenes kényszergyógykezelést rendeltek el, illetve, ha a szolgálati helyén való jelenléte a tényállás megállapítását gátolná.”
[57] A Bjt. 106. § (4) bekezdése pedig azt írja elő, hogy ha a bíróval szemben büntetőeljárás indul, a fegyelmi eljárást meg kell indítani.
[58] A közigazgatási és igazságügyi miniszter az Alkotmánybíróság végzésére – amelyben a fenti szakaszok megalkotásával összefüggő jogalkotói szándékról kért tájékoztatást – adott válaszában azt emelte ki, hogy a Bjt. 117. § (1) bekezdése, valamint a 118. § (1) és (2) bekezdése együtt értelmezhető. Leszögezte, hogy a Bjt. 117. § (1) bekezdése szerint felfüggesztésre kizárólag olyan esetekben, olyan feltételek fennállása esetén kerül – mégpedig kötelezően – sor, amely feltételek önmagukban hordozzák, hogy a bíró annak következtében munkát végezni nem tud. Ezt követően pedig rámutatott, hogy a Bjt. ennek a körülménynek az ismeretében rögzíti, hogy a felfüggesztés idejére megilleti az illetmény a bírót; a Bjt. 118. § (2) bekezdése pedig ehhez képest egy kiegészítő szabályt tartalmaz, amely nem üresítheti ki a főszabályt.
[59] A közigazgatási és igazságügyi miniszter az Mt. rendelkezéseinek alkalmazásával összefüggésben felhívta a figyelmet arra is, hogy azokat a Bjt.-ben nem szabályozott kérdésekben kell alkalmazni. Az indítvánnyal érintett jogszabályi környezettel összefüggésben pedig arra mutatott rá, hogy az Mt. rendelkezései annak szem előtt tartásával alkalmazhatók, hogy a Bjt. 118. § (2) bekezdésének alkalmazása nem vezethet a Bjt. 118. § (1) bekezdése kiüresítésére.
[60] 4. Az Alkotmánybíróság a jogszabályok értelmezése és a miniszter nyilatkozatából megismert jogalkotói szándék alapján a következőket állapította meg.
[61] Amennyiben egy bíróval szemben büntetőeljárás indul, és előzetes letartóztatásba helyezik, akkor a fegyelmi eljárást meg kell indítani ellene és bírói tisztségéből fel kell függeszteni. A felfüggesztés idejére az illetménye főszabály szerint jár részére. A Bjt. 118. § (2) bekezdése az (1) bekezdés mellett egy kiegészítő szabályt tartalmaz. Nem lehet azonban a kiegészítő szabálynak olyan értelmet tulajdonítani, amely alapján a főszabály kiüresedik.
[62] Az alkotmányjogi panasz alapján jelen ügyben az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az indítványozó adott helyzetében a bírói függetlenséggel összeegyeztethető-e a kúriai ítéletek jogértelmezése, eltekintve a bírói tisztségből való felfüggesztés okától és annak büntetőjogi következményeitől.
[63] Az indítványozó büntetőjogi felelősségéről az arra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság fog a hatályos büntető eljárási törvényben foglalt bizonyítási eljárás lefolytatását követően döntést hozni.
[64] Jelen eljárásnak és az annak alapjául szolgáló kúriai ítéleteknek azonban nem ez képezte tárgyát.
[65] A támadott ítéletek felülvizsgálata során az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a Kúria kiüresítette a Bjt. 118. § (1) bekezdésében foglalt főszabályt, amikor elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a Bjt. 118. § (2) bekezdése alapján a felfüggesztés tényétől függetlenül az adott időszakra megilleti-e az indítványozót az illetménye, és az Mt.-re utalva úgy döntött, hogy miután az indítványozó saját érdekkörében felmerülő okból nem tudott munkát végezni a munkáltató bíróságnál (hiszen vele szemben büntetőjogi kényszerintézkedést alkalmaztak), ezen igazolt távollét esetére a törvény szerint a munkáltató bíróságnak nem kell illetményt fizetnie, és az ilyen igénynek nincs jogszabályi alapja.
[66] Az eljáró bíróság ennélfogva az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésében foglalt bírói függetlenséget korlátozta a döntéseivel, amikor az indítványozó bíró részére nem ítélte meg illetményét. A bírói függetlenség alaptörvény-ellenes korlátozását képező bírói jogértelmezés pedig a támadott ítéletek lényegi elemét képezte; az alaptörvény-ellenesség a tárgybeli bírói döntéseket érdemben befolyásolta.
[67] A jogalkotó az Abtv. 27. § szerinti alkotmányjogi panasz intézményének megalkotásával létrehozta az Alkotmánybíróság számára a hatáskört az Alaptörvényben biztosított jogot sértő, egyedi ügyben hozott bírói döntések megsemmisítésére.
[68] Az Alkotmánybíróság mindezekre tekintettel megállapította, hogy a Kúria Mfv.II.10.553/2012/6. számú, illetve Mfv.I.10.692/2012/5. számú ítéletei alaptörvény-ellenesen korlátozták a bírói függetlenséget, ezért az ítéleteket az Abtv. 43. § (1) bekezdésének megfelelően megsemmisítette.
[69] Az Alkotmánybíróság e határozatának a Magyar Közlönyben történő közzétételét az Abtv. 44. § (1) bekezdés második mondata alapján rendelte el.
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/3636/2012.
Dr. Szalay Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolása
[70] Egyetértek a többségi döntés érdemével, azonban a határozat indokolását szükségesnek tartom az alábbiakkal kiegészíteni.
[71] 1. Az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdése értelmében „Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.” Az Alaptörvény ezen rendelkezése nem a történeti alkotmány egészének, hanem a történeti alkotmány vívmányainak a figyelembevételét hangsúlyozza. Azt, hogy mely jogszabály, vagy egy jogszabály mely része tartozik a történeti alkotmány vívmányai közé, az Alkotmánybíróságnak ügyenként kell megvizsgálnia és eldöntenie.
[72] Álláspontom szerint a bírói függetlenség jogintézménye a jogállami feltételeknek megfelelő igazságszolgáltatás alappillére, amelyet a civilizált, fejlett jogállamok többsége kifejezetten törvényben vagy alkotmányban garantál is. Egybecseng ezzel az is, hogy a bírói függetlenséget több nemzetközi norma deklarálja és védelem alá is helyezi (így például a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmánya, az ENSZ Alapelvei a Bíróságok Függetlenségéről, az Európa Tanács ajánlása a Bírák Függetlenségéről és Szerepéről és az Európai Karta a bírák jogállásáról). Európában a bírói függetlenség tartalmát sok tekintetben kitölti az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga is.
[73] Álláspontom szerint mindezek alapján a történeti alkotmány vívmányának kell tekinteni azokat a szabályokat, amelyek a bírói függetlenség jogintézményét hazánkban bevezették, illetve szabályozták. Ilyen szabály volt a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk, amely elsőként iktatta törvénybe Magyarországon a bírói függetlenség részletes tartalmát és garanciáit. A törvénycikk az igazságszolgáltatás és a közigazgatás elkülönítése mellett kimondta, hogy a hivatásos bírákat az igazságügy-miniszter ellenjegyzése mellett a király nevezi ki (3. §), a törvényesen kinevezett bíró a törvényben meghatározott esetekben és módon kívül hivatalából nem mozdítható el (15. §), áthelyezni pedig – más bírósághoz vagy más hivatalhoz áttenni vagy akár előléptetni – csak a törvényben meghatározott esetekben, ezeken kívül pedig csak saját akaratával lehet (16. §).
[74] A fenti rendelkezéseken túl a jogalkotó figyelmét már 1869-ben sem kerülte el az, hogy valóban független, befolyásmentes és pártatlan döntés csak olyan bírótól várható, akinek a javadalmazását kizárólag az állam biztosítja és garantálja, továbbá – a megfelelő egzisztenciális feltételek biztosításáért „cserébe” – szinte kizárólag bírói hivatásának ellátására koncentrál, és más kereső tevékenységet lényegében nem folytathat, de arra nem is kényszerül. Ezen elvek, elvárások és garanciák érvényre juttatása érdekében a törvénycikk rögzíti, hogy „[m]inden bíró az állampénztárból húzza fizetését.” (5. §) Ugyanez a § mondja ki, hogy a bírói kar fizetését az állami költségvetésbe „fel kell venni”, mai szóhasználattal kiadási előirányzatként be kell állítani. Nagyon fontos és jelen ügy szempontjából kiemelendő rendelkezése a törvénycikknek az, hogy „a kinevezett bírónak megállapított fizetése le nem szállítható.” Tehát ameddig a bíró hivatalában van, abból nem mozdították el, a kinevezésekor megállapított és az esetleges emelésekkel növelt fizetése illeti meg.
[75] Az állam által a megfelelő javadalmazásért cserébe elvárt és a valóban független és pártatlan bírói munka érdekében a norma konkrét, a mai szóhasználat szerint részletes összeférhetetlenségi szabályokat tartalmazott. Így a kinevezett bíró – egyebek mellett – nem lehetett országgyűlési képviselő, gyakorló ügyvéd, vagy ügynök, nem vállalhatott állami, törvényhatósági, községi hivatalt vagy szolgálatot, nem lehetett tanár vagy tanító, nem folytathatott „kereskedést vagy iparüzletet vagy bármi oly foglalkozást, mely a bírói hivatal függetlenségével össze nem fér [...]” (8. §)
[76] A bírói függetlenség szerves részeként, a bíróság intézményi függetlenségének biztosítása mellett a bíró személyes függetlenségét, befolyástól mentes, objektív és pártatlan döntéshozatalát volt hivatott garantálni az a szabály is, hogy „[a] bíró nem fogadhat el magánosoktól sem nyugpénzt, sem bármilyen néven nevezendő adományt vagy javadalmazást, s ha ilyenre bírói hivatalba lépte előtt nyert jogot: tartozik erről hivatalának elfoglalását megelőzőleg lemondani.” (9. §)
[77] Álláspontom szerint az 1869. évi IV. törvénycikk a bírói függetlenség, ezen belül a bíróság intézményi függetlensége és a bíró személyes függetlensége tekintetében tartalmazta mindazokat a függetlenségi keretfeltételeket, amelyek biztosítékai voltak a jogintézményből fakadó elvárások tényleges érvényesülésének, így rendelkezett a hatásköri elkülönítésről, a bírósági szervezet garantált költségvetési finanszírozásáról, a bírák megbízatása keletkezésének és megszűnésének módjáról, az összeférhetetlenségi szabályokról, a bírák döntési szabadságáról és a jelen ügy szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró gazdasági, egzisztenciális függetlenségükről.
[78] Összegezve, a határozat indokolásában szükségesnek tartottam volna – az érvanyagot erősítendő – a történeti alkotmány fentiekben ismertetett, a jelen üggyel közvetlen összefüggésbe hozható, máig időtálló vívmányára is hivatkozni.
[79] 2. Ezen felül szükségesnek tartom az alábbiak figyelembevételét is:
[80] 2.1. Az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése szabályozza a bírói függetlenség jogintézményét. Eszerint „[a] bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak. A bírákat tisztségükből csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani.”
[81] A díjazás és bírói függetlenség közti kapcsolatra utal már egyértelműen a 25. cikk (8) bekezdésében található felhatalmazó szabály is azzal, hogy a bírák jogállására vonatkozó szabályok megalkotása mellett külön nevesíti a bírák javadalmazásának kérdését is, mégpedig a kérdéskör súlyának megfelelően sarkalatos törvényben. („A bíróságok szervezetének, igazgatásának és központi igazgatása felügyeletének, a bírák jogállásának részletes szabályait, valamint a bírák javadalmazását sarkalatos törvény állapítja meg.”)
[82] A díjazás és a bírói függetlenség közti igen szoros kapcsolatot már teljesen egyértelművé teszi a fenti felhatalmazás alapján megalkotott, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) 35. §-ának (4) bekezdése, mely szerint „[a] bírót hivatása méltóságának és felelőssége súlyának megfelelő, függetlenségét biztosító javadalmazás illeti meg.”
[83] A jogalkotó ezzel a szabállyal nemcsak nyilvánvalóvá tette a bírói függetlenség és a javadalmazás igen szoros kapcsolatát, hanem törvénybe is iktatta azt, hogy a bírói függetlenség effektív érvényre juttatásának, megvalósulásának és egyik feltételének tekinti a megfelelő javadalmazás biztosítását. A hatályos magyar jogi szabályozás a bírák megfelelő javadalmazását a bírói függetlenség elválaszthatatlan, immanens részének, a bírói függetlenség érvényre juttatása biztosítékának, egyik zálogának tekinti, és ekként szabályozza.
[84] 2.2. Lényegesnek tartom azt a kérdést is, hogy a bírói függetlenséget biztosító javadalmazás a kinevezett bírót milyen időtartamra illeti meg. A Bjt. erről ugyan expressis verbis nem rendelkezik, de álláspontom szerint nyilvánvaló, hogy a Bjt. javadalmazásról szóló, fentebb idézett rendelkezése a „bíró”-n az olyan státuszú személyt érti, akit a törvény alapján kineveztek és szolgálati viszonya fennáll.
[85] A bírói szolgálati viszony megszűnésének egyes eseteit a Bjt. 89–98. §-ai határozzák meg. A bírói szolgálati viszony egy sajátos állapotát jelenti a bírói tisztségből való felfüggesztés. (Bjt. 117–118. §-ai) Lényegét tekintve a felfüggesztés egy függő jogi helyzetet teremt. A büntetőeljárásban a bírót is megilleti az ártatlanság vélelme, így bűnösnek csak akkor tekinthető, ha erről jogerős bírósági határozat rendelkezik (s ha ebben a jogerős határozatban a bíróval szemben szabadságvesztést, közérdekű munkát, vagy elzárást szabtak ki, illetőleg kényszergyógykezelését rendelték el, úgy a bírót tisztségéből fel kell menteni).
[86] A felfüggesztés ehhez képest nem jelenti a szolgálati viszony megszűnését, a bíró a felfüggesztés időtartama alatt is szolgálati jogviszonyban áll, így többek között megilleti a Bjt. 2. §-ában szabályozott mentelmi jog, annak felfüggesztéséig, vonatkoznak rá az összeférhetetlenségi szabályok, továbbá a törvényben meghatározottak szerint jár részére a javadalmazása is.
[87] 3. Végezetül rá kívánok mutatni, hogy álláspontom szerint indokolt lett volna a jogalkotó figyelmét felhívni arra a helyzetre, amit a Bjt. 118. § (1) és (2) bekezdéseinek együttalkalmazása okoz. Jelen ügyben az első és másodfokon eljáró bíróságok az (1) bekezdés, míg a felülvizsgálati eljárásban a Kúria a (2) bekezdés alkalmazását látta megalapozottnak. Álláspontom szerint ezt az ellentmondásos állapotot a jogalkotónak kell megszüntetnie.
Dr. Balsai István alkotmánybíró különvéleménye
[89] Az Alkotmánybíróság döntésével az alábbiak szerint nem értek egyet, ezért az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 66. § (2) bekezdése alapján ahhoz különvéleményt csatolok:
[90] 1. Az alkotmánybírósági eljárás során végig hangsúlyoztam, hogy az alkotmányjogi panasz befogadásának feltételei nem állnak fenn, így azt eleve vissza kellett volna utasítani.
[91] A bírói függetlenség az Alaptörvény egyik olyan rendelkezése, mely a bírói szervezetre, mint hatalmi ágra vonatkozó működési elv, s mint ilyen nem alapozhatja meg egyéni jogsérelemre épített alkotmányjogi panasz benyújtását (elhelyezkedését illetően nem véletlenül szerepel „Az Állam” címszó alatt). A hatalmi ágak megosztásának alapvető garanciájaként megjelenő bírói függetlenség az állam felé fogalmaz meg intézményvédelmi kötelezettséget, elsődlegesen annak biztosítását, hogy a bírák ítélkezési tevékenységük során csak a törvényeknek alárendelten működhessenek, és külső befolyástól mentesen saját meggyőződésük alapján járjanak el az egyedi ügyekben.
[92] Ezért az alkotmányjogi panaszt már eleve be sem lehetett volna fogadni.
[93] 2. Az érdemi álláspontot illetően; szerintem nem vezethető le az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésében deklarált bírói függetlenség elvéből a konkrét egyedi esetben felvetett díjazás kérdése. Az Alaptörvény nem a bírói függetlenséget rögzítő 26. cikkében, hanem a 25. cikk (8) bekezdésében tesz említést a bírák javadalmazásáról, annyiban, hogy azt sarkalatos törvény határozza meg. Ezt azonban semmiképpen nem lehet oly módon értelmezni, hogy a bírák javadalmazása – a bírói függetlenség körében – Alaptörvényben biztosított jog lenne, ez az értelmezés az Alaptörvény rendelkezéseinek az Alkotmánybíróság általi – meg nem engedett – felülírása lenne.
[94] Álláspontom szerint a díjazás járulékos kérdése a bírói hivatal viselésének, az alapprobléma tehát alkotmányossági szempontból a konkrét ítélkező tevékenységet érintő beavatkozás, végső soron a bírói tisztségből való elmozdítás (felmentés, felfüggesztés stb.) lenne. Jelen ügynek azonban ez nem képezte tárgyát.
Dr. Juhász Imre alkotmánybíró különvéleménye
[95] Nem értek egyet a többségi határozattal, álláspontom szerint az mind konkrét, mind absztrakt értelemben helytelen választ adott az indítványban megfogalmazottakra.
[96] A többségi határozat ugyanis elmulasztott különbséget tenni az igazságszolgáltatás intézményrendszerének függetlensége és az egyes bírák függetlensége között. Álláspontom szerint a függetlenség e két aspektusának viszonyrendszerében alapvető fontosságú az igazságszolgáltatás szervezetrendszerének, mint egésznek a függetlensége. Az egyes bírák függetlensége pedig ezen szervezetrendszer független működésének egyik biztosítékaként jelenik meg. Véleményem szerint a bíróság függetlenségét szolgálja, hogy a Kúria – többségi határozattal megsemmisített – ítélete a büntetőeljárás időtartamára nem ismeri el az eljárás alá vont, személyi szabadságától megfosztott bíró bírókénti működésének lehetőségét, így értelemszerűen annak anyagi biztosítékait sem. Ebben a viszonyrendszerben a bírák függetlensége nem önmagáért való, hanem az igazságszolgáltatás függetlenségét szolgálja.
[97] Hangsúlyozandó, hogy a bírák nem mindentől és mindenkitől függetlenek. Eljárásuk – a többségi határozat indokolásában ún. ítélkezési tevékenységként említett feladatvégzésük – során, esküjüknek megfelelően, mind eljárásjogi, mind anyagi jogi vonatkozásban kötelesek alávetni magukat az Alaptörvénynek és az alkotmányos jogszabályoknak. Úgyszintén kötelező a bíróságokra, és így az eljáró bírákra nézve is, például a jogegységi döntések követése, az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali és egyéb eljárásaiban hozott döntéseinek tiszteletben tartása. Kötelezettségként jelentkezik továbbá a politikai függetlenség, az összeférhetetlenségi szabályok betartása, az együttalkalmazási tilalmak tiszteletben tartása, az esetleges kizáró körülmények önkéntes bejelentése és az azzal együtt járó eljárási korlátozások figyelembevétele, stb. A bírák függetlensége azonban a jogszabályok által meghatározott rendben korlátozható, éppen az intézményrendszer függetlenségének garantálása érdekében. Amikor a bíró magatartása veszélyeztetheti az intézményrendszer függetlenségét, jogszabályi keretek között a bírák ellen fegyelmi eljárás indítható, sőt törvényi rendelkezések alapján személyi szabadságuk is korlátozható. Ezen esetekben, így a panaszolt ügyben is, a személyi szabadság-elvonás értelemszerűen érinti a bírák függetlenségét. A jogalkotó azonban kétséget sem hagy a felől, hogy ilyen összeütközés esetén a szervezetrendszer függetlensége élvez kizárólagosságot. Álláspontom szerint könnyen belátható, hogy ha a törvénynek a bíró személyes szabadságát korlátozó rendelkezése adott esetben nem sérti a bírói függetlenséget, akkor a személyes szabadság korlátozásához képest jóval csekélyebb szankciót jelentő illetménykorlátozás sem kérdőjelezhető meg a bírói függetlenségre hivatkozva. Ezzel szemben a többségi határozat quasi elismeri a bíró azon törekvését, amikor saját felróható magatartására hivatkozva próbál hátrányos jogkövetkezményeket elkerülni és ily módon előnyhöz jutni, ami a „nemo suam turpitudinem” klasszikus jogelvét sérti.
[98] Egyetértve a Kúria megsemmisített határozatából levezethető gondolattal, mely szerint bűncselekmény elkövetése esetén a bíró maga lép ki azokból a keretekből, amelyekkel a saját függetlenségét és ezen keresztül a bíróság függetlenségét biztosítani tudja, én is úgy vélem, hogy bizonyítottság esetén a függetlenséghez kapcsolódó, annak mintegy gazdasági oldalát jelentő kedvezmények garanciái az Alaptörvényből nem vezethetők le. Erre építve bűncselekmény alapos gyanúja esetén az illetmény visszatartás a büntetőeljárás lezárásáig elfogadható, azzal, hogy a büntetőeljárást jogerősen lezáró döntés függvényében rendelkezni kell – kamat fizetése mellett – az illetmény kifizetéséről, esetlegesen a büntetőeljárásra vonatkozó szabályok szerinti kártalanításról.
[99] Fentiekre figyelemmel a Kúria ítélete – függetlenül az illetményfizetésre vonatkozó részletszabályokkal kapcsolatos esetleges vitatható jogértelmezéstől – az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésében szabályozott állami intézményvédelmi kötelezettséget semmiképpen sem sértette, ezért az alkotmányjogi panaszt el kellett volna utasítani.
Dr. Salamon László alkotmánybíró különvéleménye
[101] A határozattal nem értek egyet.
[102] Az indítványozó panasza elbírálásához véleményem szerint két alapvető kérdésben szükséges előzetesen állást foglalnia az Alkotmánybíróságnak; egyfelől, hogy általában a bíró a javadalmazásával kapcsolatos esetleges jogsérelme esetén hivatkozhat-e az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésében foglalt bírói függetlenség elvére, mint őt megillető Alaptörvényben biztosított jogára, másfelől, hogy a konkrét esetben sérülhet-e a panasszal élő bíró függetlensége. A Kúria támadott ítéletének csak akkor van alkotmányjogi jelentősége, ha mindkét kérdésre igenlő a válasz.
[103] 1. A bírói függetlenség elve álláspontom szerint nem alapjog, és nem is a bíró személye számára Alaptörvényben biztosított jog. Az Alaptörvény – egyébként a korábbi Alkotmánnyal egyezően – az igazságszolgáltatás meghatározó súlyú alapelveként fogalmazza meg a bírói függetlenség elvét. A szisztematikai értelmezés is ebbe az irányba mutat; a bírói függetlenség elvét tartalmazó deklaratív szabályt az alkotmányozó nem a jellemzően alapvető jogok helyéül szolgáló Szabadság és felelősség címszó, hanem Az állam címszó, ezen belül A bíróság alcímszó alatt helyezte el. Az alkotmányjog tudomány több jeles művelője is az előbbi nézetet vallja; a szakmai körökben elismerésnek örvendő alkotmánykommentár is ezen a véleményen van. „A bírói függetlenség arra szolgál, hogy az igazságszolgáltatást a jogállamiságnak megfelelő szakszerűséggel, azaz minden külső befolyástól mentesen végezhessék. E célból az Alkotmány külön státuszt és garanciákat biztosít az igazságszolgáltatást gyakorlóknak, a bíráknak. Egyszersmind az igazságszolgáltatás monopóliumát ezekre a külön garanciákkal védett, külön jogállású, státuszú bírákra ruházza. [...] A bírói függetlenség által védett érték tehát nem a bírói tisztséget betöltő személy, hanem az igazságszolgáltatás jogállamisága. Ez az a cél, amiért az igazságszolgáltatás alanyai, a bírák, külön védelemben részesülnek. A bírói függetlenség »kizárólag [...] a működőképes, sértetlen, a jogállami követelményeknek megfelelő igazságszolgáltatás célját szolgálja, nem pedig szakmai előjogok létesítését«. [In: Regine Schröder: Dienstzeiten und Anwesenheitspflichten für Richterinnen und Richter. Neue juristische Wochenschrift 2005., 1161.]
[104] Miután a bírói függetlenség a bírói tisztséghez kapcsolódik, és az ezzel a tisztséggel járó sajátos feladatok jogállami ellátását hivatott garantálni, elsődlegesen nem a bírói tisztséget betöltő személyre, hanem a bírói tisztségre irányul: a bíró nem személyi jóléte végett élvez függetlenséget, hanem azért, hogy bizonyos rábízott feladatokat jogállami módon végezzen (végezhessen). Ezért a bírói függetlenség nem a bíró alapjoga. Különleges szervi jogállás, amelynek azonban nem a tisztséget betöltő személyt kell védenie, hanem a tisztséggel járó feladatok jogállami ellátását. A védett érték az igazságszolgáltatás mint állami funkció. Ilyen államhoz kötött érték azonban nem lehet alapjogok alanya.” (Az Alkotmány kommentárja. Századvég Kiadó. Budapest, 2009., 50. § [201]–[202])
[105] Maga a bírói függetlenség tehát nem a bíró alapjoga, és nem is személye számára biztosított jog, melyből következően önmagában a bírói függetlenség sérelmére hivatkozással alkotmányjogi panasz nem terjeszthető elő.
[106] A bírói függetlenség garanciájául szolgáló egyes további rendelkezésekkel azonban már más a helyzet. Ezek a garanciák jellemzően az eljáró bíróra vonatkozó jogokként jelennek meg. Közöttük van olyan, amely az Alaptörvényben kifejezetten megnevezésre került (az elmozdítás tilalmának főszabálya), illetve mások a bírák jogállásával kapcsolatos sarkalatos törvényben nyertek szabályozást. A bírói függetlenség elvével való – annak biztosítéki szerepéből adódó – összefüggései okán tág értelemben véve ez utóbbiak ugyancsak a bíró Alaptörvényben biztosított jogainak tekinthetők.
[107] Megjegyzendő, hogy a bíró javadalmazáshoz való jogát illetően az is felvethető, hogy az a bírói függetlenség elvétől függetlenül nem minősülhet-e a bíró Alaptörvényben biztosított jogának, az Alaptörvény 25. cikk (8) bekezdésében foglalt rendelkezés következtében.
[108] 2. Az ügyben lényeges körülmény, hogy az indítványozó bírói tisztségéből felfüggesztett bíró, aki javadalmazásának megvonását kifejezetten az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésében foglalt bírói függetlenség elvére alapítva sérelmezte, indítványát erre hivatkozással terjesztette elő. Ezért véleményem szerint vizsgálni kell, hogy a konkrét esetben a bírói javadalmazás – esetlegesen jogellenes – megvonása sérthette-e az indítványozó bíró függetlenségét.
[109] A bírói függetlenség elve azt szolgálja, hogy az ítélkező bíró ítélkezési tevékenységét minden befolyástól mentesen, kizárólag a törvényeknek (és más jogszabályoknak) alávetetten, legjobb lelkiismerete szerint láthassa el. A bíró javadalmazása, mint a bírói függetlenség egyik biztosítéka, ugyanezt a szerepet tölti be.
[110] A bírói tisztségéből felfüggesztett bíró ítélkezési tevékenységet nem folytathat. Ezért a felfüggesztés időtartama alatt a bíró személyére vonatkoztatva a bírói függetlenség szabálya funkcióját nem tudja betölteni, és ezért a konkrét esetben a bíró javadalmazása sem tudja betölteni a bírói függetlenség biztosítéki szerepét.
[111] A fentiekből következően az ügybeni esetben a bírói függetlenség elvének és hozzá kapcsolódóan a javadalmazáshoz való jognak, mint a bírói függetlenség elvének érvényesülését szolgáló Alaptörvényben biztosított jognak a sérelme álláspontom szerint nem állapítható meg. Nem állapítható meg abban az esetben sem, ha a Kúria a Bjt. 117–118. §-ainak rendelkezéseit tévesen értelmezte.
[112] 3. Miután az indítványozó panaszát kifejezetten a bírói függetlenség elvének az Alaptörvény 26. cikke (1) bekezdésében foglalt sérelmére alapozta, annak vizsgálatára, hogy a javadalmazáshoz való jog az Alaptörvény 25. cikke (8) bekezdésére figyelemmel a bírói függetlenség elvétől függetlenül értelmezhető-e Alaptörvényben biztosított jogként, erre irányuló indítvány hiányában nincsen lehetőség.
[113] A fentiekre tekintettel a jelen ügyben nézetem szerint nem állottak fenn a Kúria ítélete megsemmisítésének feltételei.
Dr. Pokol Béla alkotmánybíró különvéleménye
[114] Nem támogatom a Kúria határozatainak megsemmisítését, az alkotmánybírósági törvény által megkövetelt előfeltétel hiányában be sem fogadhattuk volna az indítványt, és érdemi vizsgálat nélkül vissza kellett volna utasítanunk.
[115] Itt alkotmányjogi panaszról van szó, és ezt benyújtani az Abtv. 26–27. §-ai szerint csak az Alaptörvény által biztosított jog sérelme esetén lehetséges.
[116] A jelen esetben azonban az indítványozó nem saját jogsérelmére hivatkozva nyújtotta be alkotmányjogi panaszát, hanem az Alaptörvénynek a bírói szervezetrendszert és a bírói függetlenség védelmét tartalmazó 26. cikk (1) bekezdésére alapozva. A többségi határozat ezt a szervezeti-intézményvédő elvet formálta át az egyes bírákat megillető „alaptörvényi joggá” és így látta lehetségesnek, hogy erre alapozva a benyújtott indítványt alkotmányjogi panaszként elbírálja. Ezzel azt az utat látszik követni, amit a korábbi alkotmánybírósági többségek a jogállamiság elvével tettek, amikor két alesetet ebből kiemelve –– a hatályba lépés előtti megfelelő felkészülési idő hiányát, illetve a visszaható hatály tilalmának megsértését – mint alkotmányjogi panasz benyújtási alapot fogadták el ezeket. Ám hadd jelezzem, hogy a jogállamiságból jogkiolvasztást a korábbi alkotmánybírák még akkor tették meg, amikor nem volt az eljárásaink között a bírói ítéletek elleni alkotmányjogi panaszok lehetősége, így ez egyszerűen csak sokasította az Alkotmánybíróság fellépési lehetőségét a törvényhozással és a többi jogalkotó szervekkel szemben (demokráciával szembeni aktivizmus). Most azonban azáltal, hogy az új Alaptörvény létrehozta a bírói ítéletekkel szembeni alkotmányjogi panaszok eljárását, és ezt kizárólag az „Alaptörvényben biztosított jogok” sérelme esetén tette, ez a jogkiolvasztás teljes horderejét megváltoztatta. Ezzel az új úttal ugyanis az Alaptörvény az Alkotmánybíróság ellenőrzése alá helyezte a rendes bírói kart, csúcsán a Kúria döntéseivel, és minél inkább jogkiolvasztással él az Alkotmánybíróság – az Alaptörvényben biztosított jogok körét növeli és növeli – annál szélesebb körben válik lehetővé a Kúria döntésével szemben az AB-hez fordulni, és válik egyre alávetettebbé a rendes bírói kar illetve a Kúria az Alkotmánybírósággal szemben (jogállammal szembeni aktivizmus). És mindezt az alkotmánybírák saját döntésükkel hozzák létre, nem az Alaptörvény jogosította fel őket erre az alávetésre.
[117] A legnagyobb veszélyt jelenti a demokratikus jogállamra, ha a már megtörtént eseti kiolvasztást általános lehetőségként mondja ki a mostani alkotmánybírósági többség – ahogy a határozatban implicite már szerepel –, és az Alaptörvény szervezeti-intézményi elveiből a jogkiolvasztást mint korlátlan jogosítványt deklarálja az alkotmánybírák kezében. Az új helyzetben az Alkotmánybíróság Kúriát felülbíráló tevékenysége elkerülhetetlenül feszültséget hoz létre – a környező (és a spanyol, orosz, lengyel) államok már régebben létező ilyen szituációját ismerve –, de minél inkább tényleges alaptörvényi felhatalmazás nélkül, jogkiolvasztással növelik az alkotmánybírák a rendes bírói kar alávetését, annál nagyobb lesz később a robbanás, ha a Kúria felismeri ennek alapnélküliségét. Emellett még alaptörvény-ellenes is ez, mert a hatalommegosztás intézmények közötti egyensúlyát felrúgják ezzel az alkotmánybírák. Ráadásul látni kell, hogy minden jogkiolvasztás nélkül is el tud járni az Alkotmánybíróság az „Alaptörvényben biztosított jogok” sérelmén túl, hisz a Kúriát elkerülő, többi eljárásában (utólagos normakontroll, ombudsmani kezdeményezés, stb.) minden alaptörvényi rendelkezés feljogosítja törvényi, stb. rendelkezések megsemmisítésére. A jogkiolvasztás egyetlen „hozadéka”, hogy ekkor az absztrakt állami célként, alaptörvényi elvként vagy intézményi jellemzőként rögzített alaptörvényi előírás átalakul, és tágabban lehetővé teszi az alkotmányjogi panasz útjának mozgásba hozását, és végső soron a Kúria ítéleteinek új és új területen való ellenőrzés alá vonását. Teljes mértékben elutasítom ezt, és ezen újonnan belépő hatások miatt a korábbi eseti jogkiolvasztást a jogállamiságból is elvetendőnek tartom.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás