• Tartalom

42/2014. (VI. 20.) HM utasítás

42/2014. (VI. 20.) HM utasítás

a nemzeti rendezvények kidolgozásával és megvalósításával összefüggő szervezeti korszerűsítés egyes feladatairól1

2014.06.22.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján a következő utasítást adom ki.

1. Általános rendelkezések

1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a miniszter közvetlen irányítása alá tartozó központi hivatalokra, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra, valamint a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek) terjed ki.

2. Szervezési feladatok

2. § A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 78. §-ában meghatározott nemzeti rendezvények koncepciójának kidolgozásával és megvalósításával kapcsolatos feladatok végrehajtására a HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár (a továbbiakban: HM TKHÁT) közvetlen irányítása alatt, új HM szervezetként 2014. június 17-ei hatállyal létrehozásra kerül a HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (a továbbiakban: HM NRH).

3. § (1) A szervezési tevékenység:

a) kezdete: az utasítás hatálybalépését követő nap,

b) befejezése: 2014. december 15.

(2) A HM NRH új szervezeti rend szerinti működésének kezdőnapja: 2014. június 17.

3. Működési alapokmányok előkészítése

4. § Az újonnan megalakításra kerülő HM NRH – a megalakításért felelős vezető javaslata alapján összeállított – alapító okiratának előkészítése során a honvédelmi szervezetek alapításáról, tevékenységéről és szabályzatairól szóló 80/2011. (VII. 29.) HM utasítás 6/A. §-át a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a) a HM NRH alapító okiratára vonatkozó javaslat kidolgozása és a javaslat HM Tervezési és Koordinációs Főosztály (a továbbiakban: HM TKF) részére történő megküldése az utasítás hatálybalépését követő második napig,

b) a HM NRH alapító okirat-tervezetének véleményeztetése, pontosítása és jóváhagyásra történő felterjesztése az utasítás hatálybalépését követő ötödik napig.

5. § A HM NRH – HM TKHÁT javaslata alapján összeállított – munkaköri jegyzékének előkészítése során a munkaköri jegyzékekről, az állománytáblákról és a létszámgazdálkodásról szóló 13/2014. (II. 14.) HM utasítás 12. § (1) bekezdését a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a) a HM NRH munkaköri jegyzékére vonatkozó javaslat összeállítása és megküldése a HM TKF részére az utasítás hatálybalépését követő második napig,

b) a HM NRH munkaköri jegyzék-tervezetének egyeztetése, véglegesítése és jóváhagyásra történő felterjesztése az utasítás hatálybalépését követő ötödik napig.

6. § (1) A HM NRH feladatai átadás-átvételének előkészítése, koordinálása és végrehajtása érdekében a HM közigazgatási államtitkár (a továbbiakban: HM KÁT) a HM TKHÁT vezetésével munkacsoportot hoz létre.

(2) A feladatátadásban érintett fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról szóló kormány-előterjesztést a HM Gazdasági Tervezési és Szabályozási Főosztály állítja össze.

4. Záró rendelkezések

7. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba és rendelkezéseit 2014. június 17-től kell alkalmazni.

(2) Az utasításban meghatározott feladatok végrehajtását a Honvéd Vezérkar szervezeti korrekciójával és a Magyar Honvédség kiképzési és doktrinális feladatokat ellátó központi szervezetének megalakításával összefüggő feladatok végrehajtásáról szóló 11/2014. (HK 4.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedés (a továbbiakban: Intézkedés1) és a nemzeti rendezvények kidolgozásával és megvalósításával összefüggő szervezeti korszerűsítéssel kapcsolatos egyes feladatok végrehajtásáról szóló HM KÁT–HVKF együttes intézkedés (a továbbiakban: Intézkedés2) szabályozza. Az Intézkedés1 módosításának és az Intézkedés2 tervezetét a HM TKF főosztályvezetője az utasítás hatálybalépését követő kilencedik napig készíti elő.

8. § (1) Az utasításban meghatározott feladatokkal összhangban az illetékes szakmai szervek és szervezetek vezetői 2014. július 19-ig felülvizsgálják az utasítás szerinti feladatátadásokhoz kapcsolódó egyéb szakfeladatokra vonatkozó szabályozókat.

(2) Az utasítás végrehajtásával összefüggő feladatok átadása következtében szükségessé váló jogszabály-, és közjogi szervezetszabályozó eszköz-módosítások tervezeteit az azok kidolgozásáért felelős honvédelmi szervezetek készítik elő és küldik meg a HM Jogi Főosztály részére.

9–14. §2

15. § Ez az utasítás 2014. december 31-én hatályát veszti.

1

Az utasítás a 15. § alapján hatályát vesztette 2014. december 31. napjával.

2

A 9–14. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére