• Tartalom

49/2014. (XI. 21.) EMMI rendelet

49/2014. (XI. 21.) EMMI rendelet

az „art” mozihálózat digitális fejlesztésének 2014. évi támogatásáról1

2014.11.22.

A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 76. § (2) bekezdés h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 48. § 9. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 14. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzeti fejlesztési miniszter, valamint a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszter egyetértésével – a következőket rendelem el:

1. § A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 3. melléklet 11. pontjában meghatározott, nem visszatérítendő támogatás (a továbbiakban: támogatás) nyújtására pályázati úton, igénybevételére a teljesítésről szóló beszámoló elfogadását megelőzően támogatási előlegként, egy összegben, az e rendeletben meghatározott módon kerülhet sor.

2. § (1) A települési önkormányzat gondoskodik arról, hogy a támogatás az e rendeletben előírt célra kerüljön felhasználásra, valamint arról, hogy a támogatási igényben megjelölt mozi üzemeltetője a támogatáshoz – a 4. § (1) bekezdése szerinti saját forrással együtt – a támogatásnak a települési önkormányzat fizetési számlájára történő megérkezésétől számított 10 napon belül hozzáférjen.

(2) A települési önkormányzat biztosítja a támogatás elkülönített kezelését és analitikus nyilvántartását annak érdekében, hogy annak felhasználása tételesen ellenőrizhető legyen.

3. § (1) Támogatásban az a települési önkormányzat részesülhet, amely

a) a fejleszteni kívánt mozi vagy a felette tulajdonosi, vagyonkezelői jogokat gyakorló, azt üzemeltető gazdasági társaság többségi befolyással rendelkező tulajdonosa, vagy a mozit üzemeltető költségvetési szerv alapítója (fenntartó), vagy

b) vállalja, hogy a nem önkormányzati vagy részben önkormányzati tulajdonban lévő mozi működtetéséhez, üzemeltetéséhez a támogatás megvalósulását követő három évben folyamatosan, az éves működési, üzemeltetési költségek legalább 10%-át biztosítja.

(2) A települési önkormányzat az (1) bekezdés alapján arra a fejleszteni kívánt mozira tekintettel részesülhet támogatásban, amely a következő feltételeknek megfelel:

a) a fejleszteni kívánt moziterem az „art” mozik minősítésének feltételeiről szóló miniszteri rendeletben (a továbbiakban: „art” mozi rendelet) előírt feltételek teljesítése alapján a mozgóképszakmai hatóságtól „art” moziterem minősítést kapott, vagy ennek hiányában a moziüzemeltető vállalja, hogy a támogatási szerződés megkötésének időpontjáig e minősítést megszerzi,

b) legfeljebb öt moziteremből áll, és

c) nem rendelkezik érvényes megállapodással a film digitális hordozón történő bemutatásával kapcsolatosan a forgalmazó által termenként és filmenként fizetendő díjra (virtuális kópia díj) vonatkozóan.

(3) Nem nyújtható támogatás olyan települési önkormányzat részére, amely

a) adósságrendezési eljárás alatt áll, vagy

b) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 50. § (3) bekezdése szerinti, esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozással rendelkezik.

4. § (1) Támogatás csak olyan fejlesztéshez adható, amely esetén a fejlesztés bekerülési összegének legalább 25%-át a települési önkormányzat saját forrásként biztosítja.

(2) A támogatás nem haladhatja meg fejlesztésenként a 12,5 millió forintot.

5. § (1) Támogatás igényelhető a fejleszteni kívánt moziterem meglévő vetítőterme műszaki feltételeinek javításához, az alábbi fejlesztések együttes vagy önálló megvalósítására:

a) legalább 2048x1080 felbontású, JPEG 2000 tömörítési formátumú, DCI kompatibilis projektor és az ahhoz szükséges szerver beszerzése, valamint

b) a beszerzett eszköz üzembe helyezése, ideértve az ehhez esetlegesen szükséges gépház átalakításának költségeit is.

(2) Nem nyújtható támogatás csupán a moziterem 3D vetítő berendezéssel való felszerelésére.

(3) A támogatással fejleszteni kívánt mozitermet a fejlesztés igazolt befejezésétől számított két éven keresztül – figyelemmel a 10. § (2) bekezdésére – az „art” mozi rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelően „art” moziteremként kell működtetni.

(4) A támogatással fejleszteni kívánt moziterem esetében a fejlesztés folyamán a szerver hatályos DCI szabályrendszerhez alkalmazkodó háttértárolójának használata során a megfelelő kópiafeltöltést, kópiaellenőrzést és a kópiakezelés naplózását biztosítani szükséges.

6. § (1) A támogatási igénynek tartalmaznia kell:

a) a támogatás igénylésére az 1. melléklet szerinti, kitöltött adatlapot;

b) a települési önkormányzat nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy

ba) a mozi tulajdonjogának vagy üzemeltetési jogának átadása esetén úgy köt szerződést az új tulajdonossal vagy üzemeltetővel, hogy az e rendeletben és a támogatási szerződésben meghatározott feltételek az 5. § (3) bekezdésében megjelölt határidő leteltéig az új tulajdonost vagy üzemeltetőt is kötelezzék, és

bb) ha települési önkormányzat igénylési jogosultsága nem tulajdonjogon, hanem a mozi támogatásán alapul, a települési önkormányzat nyilatkozatát arról, hogy a mozi részére a 3. § (1) bekezdés b) pontja szerinti támogatás biztosítását vállalja;

c) ha a települési önkormányzat nem tulajdonosa a mozinak vagy a mozi üzemeltetőjének, a tulajdonos b) pont ba) alpontja szerinti nyilatkozatát;

d) a települési önkormányzat szöveges indokolását a tervezett fejlesztés céljáról, annak esetleges hosszabb távú mozifejlesztési tervvel való összefüggéséről, valamint arról, hogy mindez miként illeszkedik a települési önkormányzat kulturális területre vonatkozó fejlesztési terveihez;

e) a fejlesztés műszaki hátterének bemutatása céljából a műszaki leírást; valamint

f) a 8. § (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti feltételt igazoló dokumentumot, ha az ott meghatározott feltételek fennállnak.

(2) A támogatási igényhez csatolni kell a települési önkormányzat hitelesített, írásbeli nyilatkozatát arról, hogy a fejleszteni kívánt mozi megfelel a 3. § (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek, továbbá nem áll adósságrendezési eljárás alatt, és hogy nem rendelkezik a 3. § (3) bekezdés b) pontja szerinti köztartozással.

(3) A települési önkormányzat több moziteremre vonatkozó támogatási kérelmeit külön-külön kell benyújtani az (1) bekezdésben foglalt dokumentumokkal együtt. A (2) bekezdésben szereplő nyilatkozatokat elegendő egy támogatási igényhez csatolni.

7. § (1) A támogatási igényt a kincstár által üzemeltetett elektronikus rendszerben rögzített és onnan kinyomtatott adatlapok egy eredeti és egy hitelesített másolati példányával 2014. november 25-ig lehet benyújtani a kincstár
– települési önkormányzat székhelye szerint – illetékes területi szervéhez (a továbbiakban: Igazgatóság).

(2) A benyújtási határidő az informatikai rendszerben az (1) bekezdés szerinti határnapon éjfélig rögzített igénylésnek legkésőbb a következő munkanapon történő postára adását jelenti. A benyújtási határidő elmulasztása jogvesztő. A kizárólag postai úton benyújtott adatlap érvénytelen.

(3) A formailag megfelelő támogatási igény eredeti példányát az Igazgatóság legkésőbb 2014. december 1-ig megküldi a kultúráért felelős miniszternek (a továbbiakban: miniszter).

8. § (1) A bírálatra alkalmas, tartalmilag és formailag megfelelő támogatási igények közül a miniszter a döntése során előnyben részesíti azt

a) a mozit, amely már rendelkezik a berendezés megfelelő működtetéséhez szükséges egyéb feltételekkel, így különösen megfelelő hangrendszerrel;

b) a moziüzemeltetőt, aki többéves „art” mozi üzemeltetési gyakorlattal rendelkezik; illetve

c) a települési önkormányzatot, amely a 4. § (1) bekezdésében meghatározottnál nagyobb mértékű önrész biztosítását vállalja.

(2) A miniszter a döntése során figyelembe veszi, hogy a támogatásra javasolt települési önkormányzatok egyenletes országos területi eloszlásban legyenek.

(3) A támogatásról a miniszter dönt, döntését legkésőbb 2014. december 5-ig az általa vezetett minisztérium honlapján közzéteszi.

9. § (1) A miniszter a támogatási szerződést a kedvezményezettel legkésőbb 2014. december 19-ig köti meg.

(2) A miniszter a támogatási szerződés egy eredeti példányát, valamint a kedvezményezett nevét, KSH azonosítóját és a jóváhagyott támogatási összeget tartalmazó összesítő jegyzéket legkésőbb 2014. december 22-ig utalványozás céljából megküldi a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek.

(3) A kincstár a támogatást a helyi önkormányzatokért felelős miniszter utalványozása alapján legkésőbb 2014. december 31-ig utalja át a kedvezményezett települési önkormányzat fizetési számlájára.

10. § (1) A kedvezményezett a támogatás felhasználásáról készített szakmai beszámolót a felhasználás évében az Áht. 57. § (4) bekezdése szerinti éves költségvetési beszámolónak az Igazgatósághoz történő benyújtásával egyidejűleg megküldi a miniszternek. A támogatás 2015. december 31-ig használható fel. Az e határidőig fel nem használt támogatásrészt a központi költségvetésbe vissza kell fizetni.

(2) A miniszter a szakmai megvalósulást folyamatosan ellenőrizheti, és vizsgálhatja, hogy a támogatás az 5. §-ban meghatározott és a kedvezményezett által vállalt feladat megvalósítására került-e felhasználásra. A miniszter különösen indokolt esetben, kérelemre legfeljebb két negyedévre halasztást engedélyezhet az 5. § (3) bekezdésében meghatározott kötelezettség teljesítésére, azzal, hogy ez esetben az 5. § (3) bekezdésében meghatározott időtartamú kötelezettséget a halasztás időtartamával meghosszabbított időszak alatt kell teljesíteni.

11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

12. § Ez a rendelet 2015. december 31-én hatályát veszti.

1. melléklet a 49/2014. (XI. 21.) EMMI rendelethez

Adatlap támogatás igényléséhez
„Art” mozik digitális fejlesztésének támogatása 2014.
1.     A települési önkormányzat adatai
1.1.     Az önkormányzat megnevezése:
1.2.     Székhelye:
1.3.     Levelezési címe (ha eltér a székhelyétől):
1.4.     Adószáma:
1.5.     KSH azonosítója:
1.6.     Képviselő neve:
1.7.     Telefonszáma:
1.8.     Faxszáma:
1.9.     E-mail címe:
2.     A megvalósítással kapcsolatos adatok
2.1.     A támogatási cél megnevezése és rövid ismertetése:
2.2.     A beruházás megvalósítás helye:
2.3.     A támogatás
a)    a saját szervezeten belül kerül felhasználásra a rendeletben előírt cél megvalósításának érdekében,
VAGY
b)    átadásra kerül a támogatási igényben megjelölt mozi üzemeltetőjének (végső kedvezményezett)
a rendeletben előírt cél megvalósításának érdekében.
2.4.     A megvalósító intézmény megnevezése:
2.5.     A megvalósító intézmény címe:
2.6.     A mozi üzemeltetőjének (végső kezdeményezett adószáma: □□□□□□□□ □ □□)
3.     Az igényelt támogatással kapcsolatos adatok
3.1.     A megvalósítás teljes költségigénye:
3.1.1.     általános forgalmi adó nélkül:      ezer Ft
3.1.2.     általános forgalmi adó:      ezer Ft
3.1.3.     általános forgalmi adóval együtt:      ezer Ft
3.2.     Megvalósításhoz meglévő saját forrás összege:      ezer Ft
3.3.     Más forrásból rendelkezésre álló összeg:      ezer Ft
3.4.     Igényelt támogatási összeg (nem több mint a 3.1., 3.2. és 3.3. pontok különbözete, de legfeljebb
12,5 millió Ft):      ezer Ft
3.5.     A települési önkormányzat adólevonási joga2
a)    A települési önkormányzatot adólevonási jog nem illeti meg. Az igénylés és az elszámolás során az ÁFA-val növelt (bruttó) összeg kerül figyelembevételre.
b)    A települési önkormányzatot adólevonási jog megilleti, de a támogatási igényben megjelölt, támogatásból finanszírozott tevékenységekkel kapcsolatban felmerült költségeire vonatkozóan adólevonási jog nem illeti meg. Az igénylés és az elszámolás során az ÁFA-val növelt (bruttó) összeg kerül figyelembevételre.
c)    A települési önkormányzatot adólevonási jog megilleti, a támogatási igényben megjelölt, támogatásból finanszírozott tevékenységekkel kapcsolatban felmerült költségeire vonatkozóan adólevonási jog illeti meg. Az igénylés és az elszámolás során az ÁFA nélküli (nettó) összeg kerül figyelembevételre.
3.6.     A végső kedvezményezett adólevonási joga3
a)    A végső kedvezményezettet adólevonási jog nem illeti meg. Az igénylés és az elszámolás során az ÁFA-val növelt (bruttó) összeg kerül figyelembevételre.
b)    A végső kedvezményezett az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. törvény hatálya alá tartozik. Az igénylés és az elszámolás során az ÁFA-val csökkentett (nettó) összeg kerül figyelembevételre.
c)    A végső kedvezményezettet adólevonási jog megilleti, de a támogatási igényben megjelölt, támogatásból finanszírozott tevékenységekkel kapcsolatban felmerült költségeire vonatkozóan adólevonási jog nem illeti meg. Az igénylés és az elszámolás során az ÁFA-val növelt (bruttó) összeg kerül figyelembevételre.
d)    A végső kedvezményezettet adólevonási jog megilleti, a támogatási igényben megjelölt, támogatásból finanszírozott tevékenységekkel kapcsolatban felmerült költségeire vonatkozóan adólevonási jog illeti meg. Az igénylés és az elszámolás során az ÁFA nélküli (nettó) összeg kerül figyelembevételre.
3.7.     A támogatási igény keretében igényelt támogatás összegének részletezése:
3.7.1.     Felújítás:      ezer Ft
3.7.2.     Beruházás:      ezer Ft
3.7.3.     Felhalmozási kiadások összesen:      ezer Ft
4.     A támogatási cél megvalósításának adatai
Kezdés tervezett időpontja: 20.... év ........................ hó ............ nap
Befejezés tervezett időpontja: 20.... év .................... hó ............ nap
5.     A pályázati kapcsolattartóra vonatkozó adatok
5.1.     Név:
5.2.     (Munkahelyi) cím:
5.3.     Beosztás:
5.4.     Telefonszám:
5.5.     Faxszám:
5.6.     E-mail cím:
6.     Pályázatért felelős személyre vonatkozó adatok
6.1.     Név:
6.2.     Beosztás:
7.     A támogatási szerződés aláírójára vagy aláíróira vonatkozó adatok
7.1.     Név:
7.2.     Beosztás:
8.     Mellékletek
8.1.     Mellékletek száma: .......... db
8.2.     A mellékelt dokumentumok jegyzéke:
................................., 2014. év ........................... hó ............ nap
P. H.
........................................................................
.................................................................................
a települési önkormányzat képviselője
1

A rendelet a 12. §-a alapján hatályát vesztette 2015. december 31. napjával.

2

Kérjük, mind a két esetben nyilatkozzon ÁFA levonási jogáról, értelemszerűen, ha nem a pályázó a végső kedvezményezett, akkor a támogatási összeg nem a pályázó, hanem a következő pont alapján a végső kedvezményezett ÁFA levonási joga alapján lesz figyelembe véve.

3

Abban az esetben töltendő csak ki, amennyiben a 2.3. pontban a b) választ jelölte meg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére