GÜ BH 2014/51
GÜ BH 2014/51
2014.02.01.
I. A tulajdonos a vételi jog alapításával a szerződésben egy egyoldalú hatalmasságot biztosít a jogosult részére, amely alapján a jogosult a nyilatkozatával létrehozhatja az adásvételi szerződést, amely azonban önálló szerződés [Ptk. 375. § (1) bek.].
II. A Cstv. 40. § (2) bekezdése szerinti visszakövetelési jog csak egy már korábban megkötött, létező szerződésnek a hitelező számára előnyösebb módon való teljesítése esetén alkalmazható. A hitelezőt előnyben részesítő új szerződés esetén a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja kerülhet alkalmazásra. Ez esetben a szerződés érvénytelenségét kell megállapítani [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 40. § (1) bek. c) pontja, (2) bek., 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 5/b. pontja].
A bíróság a felperes felszámolását a 2009. június 2-án benyújtott hitelezői kérelem alapján 2009. szeptember 25-én kelt, 2010. március 17-én jogerőre emelkedett végzésével rendelte el felszámolóként az A. Kft.-t jelölve ki. A felszámolás kezdő időpontja a Cégközlönyben való közzététel napja: 2010. április 13.
A K.-i Körzeti Földhivatalnál X. hrsz. alatt nyilvántartott ingatlanon több raktárhelyiség és egy 2006-ban épült hűtőház található. Az ingatlan a felperes tulajdonában állt. 2009. január 5-én vételi joggal biztosított bérleti szerződést kötött a felperes (nevében F. F. cégvezető) és az I. r. alperes (nevében K. J. ügyvezető), mely szerint az I. r. alperes mint bérbevevő 2009. január 5-től 2015. január 5-ig bérbe veszi az ingatlant. A szerződésben a felperes 2009. január 5.-2010. február 5. közötti időszakra vételi jogot engedett az I. r. alperes javára azzal, hogy az ingatlan vételárát 166 666 700 Ft+áfa, bruttó 200 millió Ft-ban határozták meg. A szerződés tartalmazta, hogy az ingatlant a B. H. és F. Bank jelzálogjoga terheli. Megállapították a vételi jog gyakorlásának feltételeit és megállapodtak abban, hogy a vételi jog gyakorlása esetén a vevő bruttó 150 millió Ft-ot a jelzálog jogosultjának fizet meg, az egy évre előre megfizetett bérleti díjat – 43 200 000 Ft összegben – a vételárba beszámítják, és a fennmaradó 6 800 000 Ft-ot a vevő a vételi jogának gyakorlását követő 30 napon belül fizeti meg az eladónak.
2009. április 3-án F. Zs. – aki a cégnyilvántartás adatai szerint 2009. február 18-ig ügyvezetője is volt a felperesnek – tájékoztatta a felperest, hogy a felperessel szemben fennálló 156 600 000 Ft tőke és 2008. április 8-tól számított 6%-os ügyleti kamataival terhelt követelését, melyet 2009. március 2-án lejárttá tett, 2009. április 2-án az I. r. alperesre engedményezte.
Ugyanezen a napon F. T. tájékoztatta a felperest arról, hogy a vele szemben fennálló 51 000 000 Ft-os tőke és ennek 2007. szeptember 1-jétől számított 6%-os ügyleti kamattal terhelt követelését 2009. március 2-án lejárttá tette és azt az I. r. alperesre engedményezte.
Az I. r. alperes 2009. április 10-én közölte a felperessel, hogy gyakorolja vételi jogát és a bruttó 200 millió Ft-os vételárat az engedményezési szerződéssel megszerzett követelésének beszámítása útján egyenlíti ki. Az I. r. alperes tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték.
A felperes keresetében a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 40. § (2) bekezdésére hivatkozással kérte, hogy a bíróság kötelezze az I. r. alperest az adásvétel tárgyát képező ingatlan visszaszolgáltatására, és rendelkezzen arról, hogy az ingatlanra a felperes tulajdonjogát jegyezzék vissza. A II. r. alperest, mint az ingatlanra bejegyzett jelzálogjog jogosultját kérte ennek tűrésére kötelezni.
Álláspontja szerint a vételi jog gyakorlásának ideje, lebonyolításának formája, a vételár beszámítással történő kiegyenlítése, a Cstv. 40. § (2) bekezdésébe ütközik, és megalapozza az adásvétel tárgyát képező ingatlan, mint szolgáltatás visszakövetelését.
Kifejtette, hogy a felperes gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozott, az ingatlanértékesítés nem tartozott a fő tevékenységi körébe. Az I. r. alperesnek az engedményezési szerződés folytán a felperessel szemben követelése állt fenn és e követelését a vételárba beszámította. Azzal tehát, hogy az I. r. alperes megkapta az ingatlant, követelése kiegyenlítésre került, így a többi hitelezőhöz képest előnyben részesült. Bejelentette, hogy a felszámolási eljárásban nyilvántartásba vett 568 648 199 Ft összegű hitelezői igény kielégítésére a perrel érintett ingatlan értéke szolgálna fedezetül.
Az elsőfokú bíróság a keresetnek helyt adott, megkereste a földhivatalt, hogy a perbeli ingatlan tekintetében az I. r. alperes tulajdonjogát törölje és eredeti állapot helyreállítása jogcímén az ingatlanra a felperes tulajdonjogát jegyezze vissza. Kötelezte a II. r. alperest ennek tűrésére, valamint az I. r. alperest kötelezte a perköltség megfizetésére.
A kereset érdemét tekintve kifejtette, hogy a felperes nem a vételi jogot biztosító szerződést támadta, de erre nem is volt szükség, mert opciós szerződés esetén elválik a szerződéskötés és a teljesítés. A vételi jog gyakorlása – és így a teljesítés – 2009. április 10-én történt, a felszámolás iránti kérelem benyújtására 2009. június 2-án, a felszámolás közzétételére 2010. április 13-án került sor, tehát a felperes a jogszabályban írt határidőben nyújtotta be keresetét. A Cstv. 40. § (2) bekezdésében írt jogszabályi feltételek fennállnak, mert a felperes gyümölcskereskedelemmel foglalkozott, így a nagy értékű ingatlan átruházása nem minősül a rendes gazdálkodás körébe tartozó szolgáltatásnak. Azzal, hogy az I. r. alperes a felperes ingatlanát megszerezte, a többi hitelezővel szemben előnyben részesült, enélkül ugyanis az I. r. alperesnek a követelését a felszámolási eljárásban kellett volna érvényesítenie.
Utalt arra is, hogy a vételi jog gyakorlására a szerződésben meghatározott feltételek nem álltak fenn és a kifizetés sem a megállapodás szerint történt. Ezért a felszámoló a felperes nevében jogszerűen követelte vissza a felperes által nyújtott szolgáltatást a Cstv. 40. § (2) bekezdése alapján.
Az I. r. alperes által benyújtott fellebbezés alapján eljárt másodfokú bíróság azzal a pontosítással hagyta helyben az elsőfokú bíróság ítéletét, hogy a felperes tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási visszajegyzésére irányuló ítéleti rendelkezés tűrésére az I. r. alperest is kötelezte.
Kiemelte, hogy a felperes keresetében nem a vételi jogot alapító szerződést támadta, hanem az opciós jog gyakorlásával létrejött adásvételi szerződés teljesítése körében a felperes által nyújtott szolgáltatást, azaz az érintett ingatlan tulajdonjogát követelte vissza. A Cstv. 40. § (2) bekezdése – az abban foglalt feltételek együttes fennállása esetén – éppen annak a lehetőségét hivatott biztosítani, hogy a felszámoló az adós nevében az ügylet érvényességének vitatása nélkül, illetve az érvénytelenség hiányában is visszakövetelhesse a nyújtott szolgáltatást. A perbeli esetben a felperes ennek megfelelően az opciós szerződésen alapuló vételi jog gyakorlásával létrejött adásvételi szerződés teljesítését követelte vissza. Annyiban tehát az elsőfokú bíróság által kifejtett álláspontot pontosította, hogy a vételi jog gyakorlásával létrejövő adásvételi szerződésen alapuló átruházás nem az opciós, hanem az adásvételi szerződés teljesítését jelenti.
A felperes részéről a teljesítés a tulajdonjog átruházásával, azaz – a Ptk. 117. § (3) bekezdésére figyelemmel – a tulajdonosváltozásnak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésével valósult meg. A bejegyzés konstitutív hatályú, s a bejegyzéshez fűződő jog hatálya a bejegyzési kérelem iktatásának időpontjával következik be [18/2010. (XI. 8.) KK. vélemény]. A tulajdoni lap szerint az I. r. alperes tulajdonjogának bejegyzése iránti kérelem 2009. május 11-én érkezett a földhivatalhoz, a tulajdonjog változás tehát ezen időpontra visszaható hatállyal, s nem a vételi jog bejegyzése iránti kérelem iktatásának időpontjával következett be. A szerződés teljesítésének időpontja a Cstv. 40. § (2) bekezdésében írt 60 napos határidőn belül van.
Teljesült az a jogszabályi feltétel is, hogy a szolgáltatás egy hitelező, mégpedig az I. r. alperes előnyben részesítésével járt. Ezt támasztja alá az, hogy az I. r. alperes a felszámolási eljáráson kívül beszámítással hozzájutott a felperessel szembeni követelései teljes ellenértékéhez, mégpedig a többi hitelező hátrányára. A felszámolási eljárásban keletkezett okiratok egyértelműen alátámasztják, hogy a per tárgyát képező szolgáltatás, tehát a nagy értékű ingatlan tulajdonának átruházása nélkül az ingatlan felszámolási eljárás során való értékesítésével további hitelezői igények – legalábbis részbeni – kielégítésére nyílt volna lehetőség.
Abban is helytállónak találta az elsőfokú bíróság állásfoglalását, hogy a gyümölcskereskedelemmel foglalkozó felperes részéről a nagy értékű ingatlan átruházás nem minősül a rendes gazdálkodás körébe tartozó szolgáltatásnak.
Az elsőfokú bíróság ítéletének pontosítása kapcsán kifejtette, hogy a szolgáltatás felperesnek való visszaadása a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási visszajegyzésével valósul meg, az erre irányuló felperesi kereseti kérelem marasztalási keresetnek minősül, a keresetnek helyt adó döntés tehát marasztalásra irányuló ítéleti rendelkezést, az I. r. alperes tűrésre kötelezését követeli meg.
Az I. r. alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet ellen, melyben elsődlegesen kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását oly módon, hogy a Kúria a felperes keresetét utasítsa el. Másodlagosan kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását, annak helyes indokaira tekintettel.
A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján és megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő.
Az I. r. alperes tévesen hivatkozott arra, hogy a vételi jogot alapító szerződést, illetve az adásvételi szerződést egységes, egymástól el nem választható szolgáltatásként kell értékelni. A tulajdonos a vételi jog alapításával a szerződésben egy olyan egyoldalú hatalmasságot biztosít a jogosult részére, amely alapján a jogosult a nyilatkozatával létrehozhatja az adásvételi szerződést (Ptk. 375. §). Az adásvételi szerződés azonban önálló szerződés.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy a Cstv. 40. § (2) bekezdése – az abban foglalt feltételek együttes fennállása esetén – annak lehetőségét hivatott biztosítani, hogy a felszámoló az adós nevében az ügylet érvényességének vitatása nélkül, illetve az érvénytelenség hiányában is visszakövetelhesse a nyújtott szolgáltatást. A Kúria egyetért ezzel a megállapítással. Ez az állítás azonban csak a már meglévő szerződések alapján az adós által a hitelezőt előnyben részesítő szolgáltatások esetén helytálló.
A Cstv. 40. § (2) bekezdését a törvénybe iktató 2004. évi XXVII. törvény indokolása értelmében a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja szerinti „preferential transactions” (hitelezőt előnyben részesítő ügyletek) lényege három körülményben ragadható meg: (1) a kérelem bíróságra történő beérkezésétől visszafelé számított, rövid időtartamon belül, amikor tehát már fizetésképtelenség-közeli helyzetben volt az adós, (2) egy, már fennálló kötelem jogosultja, tehát az egyik hitelező (3) egy jogügylet következtében többhöz, követelésének nagyobb hányadához jut hozzá, mint amihez, amennyihez a vele egy rangsorban lévő hitelezők hozzájutnak. A törvény indokolása szerint a Cstv. 40. § (2) bekezdésének beiktatása azért volt szükséges, mert e feltételek nem csak úgy valósulhatnak meg, hogy az adós az egyik hitelezőjével új szerződést köt vagy jognyilatkozatot tesz (ilyen a fennálló szerződés módosítása vagy a szerződés mellé egy azt biztosító mellékkötelezettség kikötése, ami szintén egy újabb szerződést feltételez), hanem úgy is, hogy egy fennálló szerződés alapján az adós az esedékesség előtt teljesít, különösen, ha a tartozás csak a felszámolás kezdő időpontja után válna esedékessé. Azaz a hitelező előnyben részesítése úgy is megvalósulhat, hogy az adós nem köt új szerződést, hanem egy fennálló szerződés alapján teljesít: kifizetést eszközöl, biztosítékot nyújt, kiegészítő vagy helyettesítő biztosítékot nyújt.
A fentiekből következően nem a Cstv. 40. § (2) bekezdésében szabályozott törvényi tényállás valósul meg akkor, ha az adós a kérdéses időszakban új szerződést köt és ezzel részesíti előnyben a hitelezőjét valamilyen módon (ilyen esetben a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja alapján kell a keresetet megítélni), csak már meglévő szerződésből eredő, az adóst terhelő, hitelezőt előnyben részesítő szolgáltatás nyújtásának eredménye tekintetében alkalmazható a visszakövetelési jog.
Jelen esetben a felperes nem a vételi jogot kikötő szerződést támadta, hanem lényegében a vételi jog gyakorlása folytán létrejött adásvételi szerződés teljesítését, azaz azt, hogy a vételi joggal rendelkező I. r. alperes nyilatkozata következtében a felperes ingatlanra vonatkozó tulajdonjoga átszállt az I. r. alperesre. Figyelemmel arra, hogy a Kúria álláspontja szerint a vételi jog alapítása és az adásvételi szerződés két különálló szerződés – bár nem vitásan a vételi jog jogosultjának egyoldalú nyilatkozata alapján jön létre az adásvételi szerződés –, s az adásvételi szerződés létrejötte nem egy már létező szerződésnek a hitelező számára előnyösebb módon történő teljesítését jelentette, a felperes keresete nem a Cstv. 40. § (2) bekezdése alapján bírálható el.
A Pp. 121. § (1) bekezdése szerint a felperesnek a keresetlevélben az érvényesíteni kívánt jogot kell feltüntetnie, az annak alapjául szolgáló tényeknek és bizonyítékainak előadásával, és a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet kell előterjesztenie. A bíróság nincs kötve a felperes által megjelölt jogcímhez, ha az általa előterjesztett tényállás és kereseti kérelem alapján egy más jogcímen alapos a kereset.
A Kúria megítélése szerint a felperes ugyan tévesen jelölte meg a kereset jogalapjaként a Cstv. 40. § (2) bekezdését, azt a fent kifejtettek szerint helyesen a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja alapján kellett volna előterjesztenie, megtámadva az adásvételi szerződést. A 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 5/b. pontjában kifejtettekre is figyelemmel azonban a felperes keresetét – tartalma alapján – úgy kellett értékelni, mint az adásvételi szerződés megtámadását. A felperes célja ugyanis az volt, hogy az ingatlan a tulajdonába visszakerüljön, mert az adásvételi szerződés alapján egy hitelezője előnyben részesült.
Miután mind a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontjában, mind a (2) bekezdésben meghatározott törvényi tényállásnak a hitelező előnyben részesítése tényállási eleme, s a kereseti kérelem arra irányult, hogy a vagyontárgy kerüljön vissza az adós vagyonába, a Kúria a felperes keresetét a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja szerint vizsgálva úgy ítélte meg, helytállóan állapította meg a jogerős ítélet, az engedményezések folytán hitelezővé vált I. r. alperes az ingatlan vételárát beszámítással egyenlítette ki, s emiatt a többi hitelezőhöz képest előnyben részesült. Ebből következően azonban az adásvételi szerződés érvénytelen és így helytállóan rendelkezett a jogerős ítélet az eredeti állapot helyreállításáról az ingatlan tulajdonjoga tekintetében. Szükséges volt azonban az adásvételi szerződés érvénytelenségének kimondása az ítélet rendelkező részében is.
Figyelemmel arra, hogy az I. r. alperes a vételárat beszámítással rendezte, az eredeti állapot helyreállítása körében a bíróságnak nem kellett rendelkeznie arra vonatkozóan, hogy a felperest kötelezze a vételár visszafizetésére. Az I. r. alperes hitelezői igényének bejelentésére a Cstv. rendelkezései az irányadók.
A Kúria álláspontja szerint az I. r. alperesnek az ingatlanon fennálló keretbiztosítéki jelzálogjogra való hivatkozása nem releváns a hitelező előnyben részesítése vonatkozásában. A felek eredeti, vételi jogot alapító szerződésben található megállapodása ebben a körben ellentmondásos. A 8/A. pont szerint a vételi jog gyakorlása esetén jelzálogjoggal terhelten kerül az ingatlan az I. r. alperes tulajdonába, míg a 10. pont szerint az ingatlan vételárának kielégítése során bruttó 150 millió forintot köteles az opciós jog gyakorlója az ingatlant terhelő keretbiztosítéki jelzálogjog jogosultjának közvetlenül megfizetni, a felperes helyett és nevében.
A felszámolási eljárásban keletkezett, jelen eljáráshoz csatolt iratok szerint, az I. r. alperes nem fizette meg a jelzálogjogosult részére a 150 millió forintot. A 2009. április 10-én kelt, vételi jog gyakorlásáról szóló levelében az I. r. alperes úgy nyilatkozott, hogy a bruttó 200 000 000 Ft vételárat a Ptk. 296. § (1) bekezdése alapján beszámítás útján egyenlíti ki. Ebből következően az I. r. alperes nem mentesítette a felperest a zálogjogosulttal szembeni fizetési kötelezettsége alól.
A felülvizsgálati kérelemben harmadikként felvetett kérdéssel kapcsolatban – miután a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben a rendes gazdálkodás körét nem kell vizsgálni – a Kúria csak megjegyzi, hogy a rendes gazdálkodás körébe tartozó szolgáltatás meghatározása esetén nem kizárólag a cégnyilvántartásba bejegyzett tevékenységi köröket kell figyelembe venni, mert azok csupán lehetőséget biztosítanak a gazdálkodó szervezet részére a különböző ügyletek lebonyolítására. A gazdálkodó szervezet rendes gazdálkodási körének meghatározása minden esetben egyedileg történik, s az általában végzett tevékenységhez kell az adott vitatott ügyletet viszonyítani.
A fentiek alapján a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése szerint a jogerős ítéletet – a rendelkező rész kiegészítésével és az indokolás módosításával – hatályában fenntartotta, mert a felülvizsgálni kért határozat a jogszabályoknak megfelel.
(Kúria Gfv. VII. 30.268/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás