• Tartalom

53/2014. (XII. 23.) EMMI rendelet

53/2014. (XII. 23.) EMMI rendelet

a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 84/2013. (XII. 30.) EMMI rendelet módosításáról1

2014.12.24.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet 19. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § A fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 84/2013. (XII. 30.) EMMI rendelet (a továbbiakban: R.) a következő 3/A. §-sal egészül ki:

3/A. § (1) Az előirányzatok terhére az alkotóművészeti, az előadó-művészeti, a múzeumi, a könyvtári, a levéltári, a közművelődési és az örökségvédelmi-műemlékvédelmi tevékenységek tekintetében az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2). számú határozata szerinti kulturális célú támogatás nyújtható a következő célokra:
a) a kulturális ágazat területén a nemzeti és az egyetemes értékek létrehozására, megőrzésére, digitalizálására, valamint hazai és határon túli terjesztésére, hozzáférhetővé tételére;
b) a kulturális ágazatot érintő évfordulókra, fesztiválokra, hazai és külföldi rendezvényekre;
c) a nemzetközi kiállításokon, vásárokon a nemzeti kulturális jelenlét biztosítására, a hazai és külföldi kulturális rendezvényeken, fesztiválokon történő részvételre;
d) a művészeti alkotások új irányzataira, új kulturális kezdeményezésekre, a kultúrával kapcsolatos tudományos kutatásokra, az épített örökséggel, az építőművészettel kapcsolatos tevékenységekre;
e) a kultúrateremtő, kultúraközvetítő, valamint egyéni és közösségi tevékenységre, a kiemelkedő szakmai teljesítmények elismerésének díjazásához, valamint a szakmai szervezetek által alapított díjakhoz való hozzájárulásra;
f) kulturális vidékfejlesztésre;
g) kulturális jellegű civil és nonprofit szervezetek támogatására;
h) határon túli magyar kultúra támogatására;
i) a nemzetiségek kultúrájának támogatására.
(2) A támogatás maximális mértéke nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100%-át.
(3) Pályázaton kívüli visszatérítendő, illetőleg vissza nem térítendő kulturális célú támogatás csak akkor nyújtható, ha
a) a támogatandó cél a kultúra fejlesztésében stratégiai jelentőségű,
b) kulturális hatása országos, illetőleg nemzetközi,
c) a támogatás biztosításával jelentős előny érhető el, illetőleg jelentős hátrány hárítható el, vagy
d) a támogatandó cél másképp nem érhető el vagy az időmúlás következtében okafogyottá válna.
(4) A pályázaton kívüli támogatás iránti kérelmet megfelelő dokumentumokkal és adatokkal alá kell támasztani és meg kell jelölni a támogatási igény nagyságát.”

2. § Az R. 6. § (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A kedvezményezettnek a támogatási szerződés megkötéséhez az Ávr. 72. § (2) és (3) bekezdésében meghatározottakon túl a támogatóhoz a következő dokumentumokat kell benyújtania:]

e) ha jogszabály, a pályázati kiírás vagy a támogató azt a költségvetési támogatás biztosítása feltételeként előírta, a saját forrás rendelkezésre állásáról szóló, az Ávr. 72. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott igazolást vagy nyilatkozatot, valamint az annak a kedvezményezett által történő felhasználása ütemezését is tartalmazó részletes költségtervet;"

3. § Az R. 6. § (1) bekezdés i) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A kedvezményezettnek a támogatási szerződés megkötéséhez az Ávr. 72. § (2) és (3) bekezdésében meghatározottakon túl a támogatóhoz a következő dokumentumokat kell benyújtania:]

i) ingatlanhoz kapcsolódó felhalmozási célú támogatások esetében elektronikus dokumentumként szolgáltatott nem hiteles tulajdonilap-másolatot;”

4. § Az R. 11. § (1) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A feladatmutató alapján fajlagos támogatási összegek alkalmazásával megállapított, továbbá az 1. mellékletbe foglalt táblázat 64., 130–133., 138., 140–141. és 144–145. sora szerinti előirányzatokból nyújtott költségvetési támogatás kivételével a költségvetési támogatás minimum 3%-át érintően, de minden 100 millió forint feletti kötelezettségvállalás esetében a támogató – a felhasználási időszakban, vagy az elszámolás benyújtását követően, de legkésőbb az elszámolás elfogadását követő hat hónapon belül – a helyszínen is ellenőrzi a költségvetési támogatás felhasználását.”

5. § Az R.

a) 10. § (1) bekezdésében a „felhasználása” szövegrész helyébe a „felhasználására” szöveg,

b) 15. §-ában a „szerint” szövegrész helyébe az „alapján” szöveg

lép

6. § Hatályát veszti az R. 20. § (6)–(7) bekezdése.

7. § Az R. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 53/2014. (XII. 23.) EMMI rendelethez



4K25379_0

A

B

C

D

E

F

G

H

I

Sorszám

Áht-
azonosító

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

A fejezeti kezelésű előirányzat felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

1.

256145

20/1/4/2 Vári rekonstrukciók (Szent György tér, Mátyás-templom)

A támogatás a következő feladatok ellátásához biztosít forrást:

1.1.    közterület-foglalási díjak, felvonulási terület áttelepítése (önkormányzati előírás), behajtási engedély díjnövekedése (anyagszállítás, munkagépek); őrzés; mérnökiroda működtetése; organizációs költségek; látogatói útvonalak (ideiglenes állványozás és járófelületek);

1.2.    restauráláshoz szükséges falszárítás biztosítása; burkolási munkák: - kerámia padló burkolat (cc.1000 m2); Király kapu restaurálása; belső felületképzések: - díszítőfestés (teljes felület: 11 000 m2); falképek (teljes felület: 600 m2) (restaurátori munka); restaurálandó műtárgyak: fémműtárgyak 42 típus, fa műtárgyak 48 típus, oltárok és táblaképek 24 db, falképek 24 db, kerámia műtárgyak 16 típus, textil (koronázási zászlók); beléptető rendszer kiépítése; a pénztárépület és a templom összeköttetésének kiépítése);

1.3.    független szakértői vélemény alapján a vállalkozói szerződésben rögzített Áfa és prognosztizáció kifizetése;

1.4.    a teljes rekonstrukció részét nem képező középkori Mária kapu rekonstrukciója.

központi költségvetési szerv (EMMI igazgatása)

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

2.

333795

20/2/2 Nem állami felsőoktatási intézmények támogatása

Az előirányzat biztosítja az egyházi, magán- és alapítványi felsőoktatási intézmények, valamint a felsőoktatási intézményekhez nem tartozó diákotthonok feladatmutatóhoz rendelt fajlagos támogatási összeg alapján nyújtott költségvetési támogatását, valamint az intézmények részére speciális feladatokhoz nyújtandó támogatás összegét.

Az előirányzat tartalmazza az egyes, más fejezet irányítása alá tartozó felsőoktatási intézmények költségvetési támogatását is.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

egyházi, magán- és alapítványi felsőoktatási intézmények, valamint a felsőoktatási intézményekhez nem tartozó diákotthonok, más fejezet irányítása alá tartozó felsőoktatási intézmény, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

3.

244234

20/2/3 Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás

3.1.    Az előirányzat biztosít forrást a nevelési-oktatási intézményben, pedagógiai szakszolgálati intézményben pedagógus-munkakörben, a nevelő-, oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak után a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított átlagbér alapú támogatáshoz.

3.2.    Az előirányzat forrást biztosít a nemzetiségi önkormányzat vagy az egyházi jogi személy által fenntartott nevelési-oktatási intézményre és pedagógiai szakszolgálati intézményre tekintettel a nemzetiségi önkormányzat és a bevett egyház részére a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított működési támogatáshoz.

3.3.    Az előirányzat forrást biztosít a 2012. évet megelőzően megkötött közoktatási megállapodások, valamint az ezt követően megkötött, illetve kötendő köznevelési szerződések alapján a nem állami fenntartású köznevelési intézményeket megillető támogatásokra.

3.4.    Az előirányzat forrást biztosít az Arany János Tehetséggondozó Program, az Arany János Kollégiumi Program és az Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Program támogatására rendelet útján.

3.5.    Az előirányzat forrást biztosít a nemzetiségi tankönyvbeszerzéshez.

3.6.    Az előirányzat forrást biztosít a pedagógiai szakmai szolgáltatás támogatásához.

3.7.    Az előirányzat forrást biztosít egyes sajátos köznevelési feladatokra.

3.8.    Az előirányzat forrást biztosít az előirányzat kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítására.

3.1.    a nemzetiségi önkormányzat, egyházi jogi személy, vallási tevékenységet végző szervezet és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 2. § (3) bekezdés b) pont bd) alpontja szerinti fenntartó

3.2.    a nemzetiségi önkormányzat, bevett egyház,

3.3.    a nemzetiségi önkormányzat, egyházi jogi személy, vallási tevékenységet végző szervezet és az Nkt. 2. § (3) bekezdés b) pont bd) alpontja szerinti fenntartó,

3.4.    köznevelési közfeladatokat ellátó nem állami köznevelési intézmények fenntartói,

3.5.    nemzetiségi önkormányzat,

3.6.    a nemzetiségi önkormányzat, egyházi jogi személy, vallási tevékenységet végző szervezet és az Nkt. 2. § (3) bekezdés b) pont bd) alpontja szerinti fenntartó,

3.7.    köznevelési közfeladatokat ellátó nem állami köznevelési intézmények fenntartói,

3.8.    Magyar Államkincstár

3.1.-3.2.
egyedi döntéssel
előleg biztosítható
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
egyéb: A Magyar Államkincstár Fővárosi és Megyei Igazgatóságainak adatszolgáltatásai, elsőfokú határozatai, valamint igénylései alapján. Továbbá az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) által hozott másodfokú határozatok alapján

3.3.-3.7.

pályázati úton
egyedi döntéssel
előleg biztosítható
részletekben történő kifizetéssel

3.8.

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

3.1.-3.7.

igénybe vehető

3.8. −

4.

343328

20/2/4 Hit- és erkölcstan oktatás és tankönyvtámogatás

Az előirányzat az Nkt. 35.§-a és 35/A. §-a szerinti, az állami fenntartású iskolában biztosított hit- és erkölcstanoktatáshoz szükséges államilag garantált finanszírozáshoz nyújt fedezetet. Az Nkt. 35/B. §-a alapján a hit- és erkölcstanoktatás tartalmát az egyházak határozzák meg, így az ahhoz alkalmazásra kerülő tankönyvet is.

egyházi jogi személy

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: A Magyar Államkincstár Fővárosi és Megyei Igazgatóságainak adatszolgáltatásai, elsőfokú határozatai, valamint igénylései alapján. Továbbá az EMMI által hozott másodfokú határozatok alapján.

5.

302891

20/3/1 Felsőoktatás speciális feladatai

Az előirányzat fedezetet biztosít a felsőoktatási intézménybe felvételt vagy átvételt nyert hátrányos helyzetű hallgató által igénybe vehető, a tanulmányai során a felkészüléséhez segítséget nyújtó mentorprogram lebonyolításához. Támogatást biztosít olyan speciális feladatok támogatására, amelyek a feladatmutatóhoz rendelt fajlagos támogatási összeg alapján nyújtott támogatás által fedezni kívánt célok megvalósulását segítik elő, valamint olyan speciális feladatok támogatására is, amelyek a felsőoktatási intézmények keretében nem valósíthatók meg.

Fedezetet biztosít olyan testületek, szervezetek, egyesületek támogatására, amelyek segítik a felsőoktatási szakterület munkáját. Az előirányzat támogatást nyújt a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben (a továbbiakban: Nftv.) előírt feladatainak végrehajtásához.

Az előirányzat támogatást nyújt felsőoktatási szakmai elemzések készítéséhez, felsőoktatási információs rendszerek és nyilvántartások működési költségéhez, kapcsolódó adatintegrációs tevékenységek ellátásához, valamint a TÁMOP 4.1.3 lezárult kiemelt projekt fenntartási kötelezettségeiből fakadó működési és licencköltségek, pályakövetéséhez szükséges adatfelmérő, adatnyilvántartó és adatintegrációs rendszerek összekapcsolásához, működtetéséhez, fejlesztéséhez, szakmai kiadmányok készítéséhez.

Az előirányzat a felsőoktatási intézményekben, szakkollégiumokban folyó magas színvonalú, a tudásalapú elitképzést kiemelt feladatként kezelő tehetséggondozási tevékenység fenntartásához való állami hozzájárulás; szakmai programok, kisebb infrastrukturális beruházások, informatikai fejlesztések, egyéb működési kiadások támogatásához nyújt fedezetet, valamint az Országos Tudományos Diákköri Tanács részére az Országos Tudományos Diákköri Konferencia lebonyolításához biztosít támogatást.

központi költségvetési szerv, államháztartáson kívüli szervezetek, országos szakértői testület, jogi személynek minősülő egyéb szervezet, közhasznú egyesület, jogi személy, EMMI igazgatása

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

6.

297424

20/3/2 Lakitelek Népfőiskola támogatása

A támogatás egyrészt a főiskola napi működési költségéhez, másrészt a Kárpát-medencei népfőiskolai programok finanszírozásához járul hozzá.

civil szervezet

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

7.

338539

20/3/3 Kiválósági támogatások

Az előirányzat forrást biztosít a kiemelt felsőoktatási intézmény, a kutatóegyetem, illetve kutató kar, az alkalmazott tudományok főiskolája minősítéssel rendelkező felsőoktatási intézmények számára e minősítésükre tekintettel biztosított támogatáshoz, a következő intézményi felhasználási célokra:

7.1.    az emberi erőforrások mennyiségének és képzettségi szintjének növelése;

7.2.    a tudás és a megértés előmozdítása, ideértve az együttműködésen alapuló kutatás-fejlesztést, beleértve a kutatóhelyek fenntartását, működtetését;

7.3.    a kutatási eredmények terjesztése;

7.4.    a technológiaátadásra irányuló tevékenységek, amennyiben e tevékenységek belső természetűek és a belőlük származó összes bevételt az érintett kutatóhelyek elsődleges tevékenységeibe fektetik be ismét;

7.5.    az oktatói és kutató kiválóság elismerése és javadalmazása;

7.6.    nemzetközi kapcsolatépítést és államközi megállapodás alapján külföldi hallgatók fogadását szolgáló szervezetfejlesztés.

központi költségvetési szerv, államháztartáson kívüli szervezetek

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

8.

340639

20/3/4 Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alap

Az előirányzat a Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alap létrehozásáról szóló 1103/2013. (III. 7.) Korm. határozat alapján az állami felsőoktatási intézmények struktúraátalakításához, valamint a struktúraátalakítás igényével érintett intézmények működőképességének fenntartásához és konszolidációjához biztosít támogatást.

állami felsőoktatási intézmények

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: a támogatási szerződések megkötésére a Nemzetgazdasági Minisztériummal egyetértésben hozott támogatási döntés alapján kerül sor.

9.

222903

20/3/26 Felsőoktatás kiegészítő támogatása

A képzési szerkezet változásához, a többciklusú képzés felmenő rendszerű bevezetéséhez igazodik a finanszírozási rendszer. A hagyományos és az új típusú képzés párhuzamos egymás mellettisége miatt szükséges, hogy az eltérő, felmenő rendszerű és kifutó képzések feladataira, a szükséges kompenzációkra, valamint egyes speciális feladatokra forrást biztosítson az előirányzat. Fedezetet nyújt továbbá olyan speciális feladatok támogatására is, amelyek a feladatmutatóhoz rendelt fajlagos támogatási összeg alapján nyújtott támogatás által fedezni kívánt célok megvalósulását segítik elő.

EMMI igazgatása, feladatellátásban közreműködő szervezetek

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

10.

255712

20/3/33 Felsőoktatási információs rendszerek működtetése, EISZ koordináció

Felsőoktatási információs rendszerek működtetése, EISZ koordináció;

Hazai és határon túli felsőoktatási intézmények tekintetében felsőoktatás-szervezési feladatokhoz és a hallgatók felméréséhez és pályakövetéséhez szükséges adatfelmérő, adatnyilvántartó és adatintegrációs rendszerek összekapcsolása, működtetése, fejlesztése az alábbi részletezésben:

10.1.    Diplomás Pályakövető Rendszer központi modelljének fenntartása, bővítése, központi és intézményi adattár és adatintegráció valamint nemzetközi adatfelvételekkel biztosítása, kommunikációja, kapcsolódó tagsági díjak rendezése. A felsőoktatási intézmények központi módszertani támogatásának biztosítása;

10.2.    Adattár alapú Vezetői Információs Rendszer informatikai üzemeltetéshez szükséges peremfeltételek biztosítása, adatfolyamatainak felügyelete és az intézményi VIR-ek adatfogadásának biztosítása;

10.3.    Felsőoktatási nyilvántartási és statisztikai adatbázisok kialakítása, fejlesztése, adatbázisokból elemzések készítése az ágazat részére;

10.4.    Felsőoktatási nyilvántartási rendszerekkel és hallgatói szerződésekkel valamint állami ösztöndíjakkal és részösztöndíjakkal kapcsolatos ügyintézés lebonyolítása;

10.5.    Az Nftv.-ben meghatározott intézményfejlesztési tervek elkészítéséhez illetve intézményi szerkezet felülvizsgálatához szükséges adatszolgáltatás, adatelemzés és szakmai támogatás biztosítása;

10.6.    Felsőoktatás fejlesztésével kapcsolatos helyzetelemző tanulmányok, szakcikkek készítése és publikálása;

10.7.    Felsőoktatási Információs Rendszer illetve kapcsolódó intézményi rendszerek jogszabálykövetéssel összefüggő adatbázis üzemeltetői feladatainak ellátása;

10.8.    Ágazati felsőoktatási nyilvántartásokkal kapcsolatos jogszabály előkészítési háttértámogatás biztosítása.

nonprofit gazdasági társaság, központi költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

11.

286023

20/4/1 Országos Nemzetiségi Önkormányzatok 2014. évi kompenzációja

A költségvetési szervek és az egyházi jogi személyek foglalkoztatottjainak 2014. évi kompenzációjáról szóló 495/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet, valamint a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2014. évi kompenzációjához szükséges előirányzat-átcsoportosításról szóló 1201/2014. (IV. 1.) Korm. határozat alapján biztosított támogatás. Ezen előirányzaton áll rendelkezésre a költségvetési szerveknél és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél foglalkoztatottak 2013. évi kompenzációjáról szóló 408/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet, valamint a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2013. évi kompenzációjához szükséges előirányzat-átcsoportosításról szóló 1159/2013. (III. 28.) Korm. határozat alapján biztosított támogatás maradványa.

országos nemzetiségi önkormányzatok, települési és területi nemzetiségi önkormányzatok, társulás

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

12.

255656

20/4/4 Közoktatás speciális feladatainak támogatása

12.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a tanulmányi és tehetséggondozó versenyek támogatására. Az előirányzat biztosítja továbbá a közoktatás, köznevelés-fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó kutatási és tájékoztatási feladatok, valamint a közoktatás, köznevelés-fejlesztést érintő egyes nemzetközi feladatok finanszírozásának forrását, a diagnosztikus mérés, mérés-értékelés szakmai fejlesztését is.

12.2.    Az előirányzat hozzájárulást biztosít a közoktatás-fejlesztési stratégia megvalósítása keretében az egészségfejlesztési és a drogprevenciós feladatok ellátásához, a környezettudatos nevelés programjaihoz; a közoktatás-fejlesztési stratégiához kapcsolódó egyéb feladatok megvalósításához; a hazai és nemzetközi versenyeken, diákolimpiákon való részvételhez és felkészüléshez (Bolyai János Matematikai Társulat, Magyar Biológiatanárok Országos Egyesülete, Magyar Kémikusok Egyesülete, Magyar Innovációs Szövetség);a Kazinczy Szép Magyar Beszéd verseny, valamint az iskolai sporttal kapcsolatos feladatokhoz.

gazdasági társaságok, civil szervezetek, közalapítványok, közhasznú szervezetek, költségvetési szervek, helyi- és nemzetiségi önkormányzatok, országos nemzetiségi önkormányzatok, nemzetiségi pedagógiai intézetek, Oktatási Hivatal, Fővárosi és Megyei Kormányhivatalok, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal, EMMI igazgatása, Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja, köznevelési- és felsőoktatási intézmények, intézményfenntartók, Budapesti Goethe Intézet, egyházi jogi személy, magánszemély (amennyiben a pályázó az elnyert támogatás összegéből ösztöndíjra fordítható összeget is igényel)

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

2014. december 31.

igénybe vehető

 

 

20/4/4

12.3.    Az előirányzat a nemzetiségi köznevelés tartalmi fejlesztésével kapcsolatos feladatok részeként hozzájárulhat a nemzetiségi oktatás megújuló részletes követelményei alapján a nemzetiségek oktatásához kapcsolódó alapdokumentumok (részletes fejlesztési feladatok, érettségi vizsgakövetelmények és vizsgaleírások, stb.) kidolgozásához. Az előirányzat a kétoldalú egyezményekben meghatározott nemzetiségi oktatási feladatok támogatásaként hozzájárul az óvónők, tanítók és tanárok nyelvi módszertani továbbképzéséhez; anyaországi anyanyelvi programokhoz az iskolás korosztálynak; vendégtanárok fogadásához; anyaországi tankönyvek behozatalához; kiküldetéssel kapcsolatos költségekhez.

12.4.    Az előirányzat támogatja a nemzetiségi óvodai nevelést, iskolai nevelést és oktatást, diákotthoni nevelést segítő pedagógiai-szakmai szolgáltatások országos megszervezését.

12.5.    Az előirányzat az Útravaló ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogramja részeként forrást nyújt a természettudományok iránt érdeklődő diákok tehetséggondozására. A program során a kutatócsoportot vezető tanár, valamint a diák is ösztöndíjban részesülhet.

12.6.    Az előirányzat támogatást nyújthat a sajátos nevelési igényű tanulók tankönyvekkel történő tankönyvellátásának biztosításához, tankönyvek fejlesztéséhez, kéziratok elkészíttetéséhez; a sajátos nevelési igényű, illetve beilleszkedési, tanulási magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók óvodai neveléséhez, alap- és középfokú neveléséhez, oktatásához.

12.7.    Az előirányzat forrást biztosít a pedagógiai szakszolgálati tevékenységekhez kapcsolódó szakmai feladatok megvalósításához, továbbá az egyes szakszolgálati tevékenységekkel összefüggésben indított közigazgatási hatósági eljárásokban szakértőként bevont fórumok támogatásához. Ezen előirányzat szolgálja a – tankerületi, megyei, valamint országos szinten megvalósításra kerülő – konzultatív szakmai tanácskozások, fórumok megtartását is.

12.8.    Az előirányzat – az oktatásért felelős miniszter ágazati irányítási jog- és feladatkörébe tartozó feladatok ellátása érdekében – forrást biztosít a szükséges elemzések, programfejlesztések, tanügyi, köznevelés-igazgatási koncepciók kidolgozásának támogatásához; két tanítási nyelvű, nemzetiségi, sajátos nevelési igényű tanulók irányelveinek, egyéb kerettanterveknek a kidolgozásához; nevelési-oktatási programok kifejlesztésének támogatásához; a környezeti neveléssel, egészségneveléssel kapcsolatos programok támogatásához, valamint a fenti feladatokkal kapcsolatos reprezentációs kiadásokhoz.

 

 

 

 

 

13.

282178

20/4/5 Nemzeti Tehetség Program

Az előirányzat biztosítja a Nemzeti Tehetség Program finanszírozását, a tehetségek segítésére használt támogatások hatékonyabb felhasználását. Az előirányzat felhasználásával biztosítható a tehetséges fiatalok tehetségük jellegének és szintjének megfelelő folyamatos segítse annak kibontakoztatásában, a tehetség hasznosulásának támogatása.

központi költségvetési szervek, alapítványok, közalapítványok, közhasznú társaságok, társadalmi szervezetek, gazdasági társaságok, Oktatási Hivatal, Fővárosi és Megyei Kormányhivatalok, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Balassi Intézet

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

igénybe vehető

14.

296446

20/4/6 Közoktatási Információs Rendszer (KIR) fejlesztése

Az előirányzat forrást biztosít a Közoktatás Információs Rendszere alrendszereinek az új köznevelési törvényből és egyéb kormányzati fejlesztésekből adódóan szükségessé váló fejlesztéséhez, amelynek keretében

14.1.    az OSAP rendszer teljes körű felülvizsgálata után, az új intézménytörzsben és új személyi nyilvántartásban tárolt adatok átemeléséhez új rendszert kell létrehozni;

14.2.    a pénzügyi modult aktualizálni szükséges a célból, hogy a fenntartótól eltérő működtető költségei megjelenjenek a programban;

14.3.    egyes programokhoz éves aggregátor készül.

Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., Oktatási Hivatal

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

15.

296891

20/4/7 Kisiskolák támogatása

Az előirányzat lehetőséget teremt arra, hogy a működő és forráshiányos nevelési-oktatási intézmények fenntartási és működtetési költségeihez szerződés megkötése útján hozzájárulás legyen biztosítható.

Nevelési-oktatási intézmények, valamint fenntartóik

egyedi döntéssel

részletekben történő kifizetéssel

16.

338495

20/4/8 Szakmai, tanügy-igazgatási informatikai feladatok támogatása

Az állami és nem állami fenntartású általános iskolákban, gimnáziumokban, szakközépiskolákban, szakiskolákban a köznevelési és szakképzési feladat-ellátás támogatásához, a további központi adatszolgáltatáshoz (KIR, OSAP), a diákigazolvány online igényléséhez, valamint a szülői tájékoztatás online kiszolgálásához szükséges iskola irányítási és ügyviteli szoftverek (IAR) fejlesztéséhez vagy felhasználási jogainak beszerzéséhez, illetve az ezek működtetésével összefüggő kiadásokhoz történő hozzájárulás.

Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., fejezet irányítása alá tartozó költségvetési szervek, (nonprofit) gazdasági társaságok

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

17.

207221

20/4/9 Nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények központi előirányzata

Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti Szakképző Szakiskola és Szakközépiskola (OM azonosító: 101746) működésének támogatásához történő hozzájárulás. Továbbá egyéb nem önkormányzati fenntartású köznevelési intézmények működési kiadásainak biztosítása.

Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti Szakképző Szakiskola és Szakközépiskola, nevelési-oktatási intézmények, köznevelési intézmények

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

18.

340506

20/4/10 Közoktatással összefüggő állami közérdekű feladatok

Állami tulajdonban lévő gazdasági társaság által ellátott közoktatással összefüggő állami közérdekű feladatok biztosítása.

Könyvtárellátó Nonprofit Kft.

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

19.

343617

20/4/11 Kislétszámú hit- és erkölcstan oktatás kiegészítő támogatása

Az előirányzat forrást biztosít a bevett egyház részére az állami iskolában általa szervezett hit- és erkölcstanoktatásra tekintettel a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott támogatáshoz. A kislétszámú (8 fő alatti) csoportokban szervezhető hit- és erkölcstan oktatáshoz az oktatásért felelős miniszter ezen előirányzat terhére további támogatást nyújthat.

bevett egyház

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

20.

263301

20/5/15 „Útravaló” ösztöndíj program

Az előirányzat forrást biztosít az öt elemből álló Útravaló ösztöndíjprogramhoz. A program a hátrányos helyzetű tanulók és hallgatók támogatására, valamint a természettudományok iránt érdeklődő tanulók tehetséggondozására jött létre. A program során a mentori feladatokat ellátó tanár, valamint a mentorált diák is ösztöndíjban részesül.

központi költségvetési szerv, más fejezethez tartozó költségvetési intézmények

pályázati úton

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

igénybe vehető

21.

295002

20/5/18/1 Határon túli oktatási feladatok támogatása

A fejezeti kezelésű előirányzat ösztöndíjazási, felsőoktatási és közoktatási feladatok, programok ellátásához nyújt fedezetet, illetve biztosít hozzájárulást.

civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli természetes személy, határon túli egyesület, szervezet, intézmény, külföldi személy vagy külföldi szervezet, határon túli és magyarországi köz- és felsőoktatási intézmények, határon túli egyházi jogi személy és intézménye, Balassi Intézet, EMMI igazgatása

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

igénybe vehető

az előirányzat egy részére kiírt pályázatok esetében a lebonyolító a Balassi Intézet

22.

295013

20/5/18/2 Határon túli kulturális feladatok támogatása

A határokon túl élő magyar nemzeti közösségeknek nyújtott támogatások elsősorban az anyanyelvi kultúra és önazonosságtudat megőrzését, ápolását és fejlesztését szolgálják, továbbá a magyar-magyar kulturális kapcsolatok elmélyítését és élénkítését, illetve az egyes területeknek a magyar nemzeti kultúrába való beépülését is segítik. Ezzel összhangban ez az előirányzat képezi az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban: Emtv.) 21. § (1) bekezdés f) pontja alapján meghirdetendő, a határon túli előadó-művészeti szervezetek (színházak és táncegyüttesek) szakmai programmegvalósításának támogatási keretösszegét, továbbá a határon túli kulturális örökség ápolását, megóvását, védelmét, valamint a Kárpát-medencei magyar közösségi művelődési feltétel- és eszközrendszerének fejlesztését, a közösségi kohézió erősítését, a magyar kultúrában való megmaradás ösztönzését, az e tevékenységben felelős Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal tevékenységének támogatását.

határon túli, létesítő okiratuk szerint előadó-művészeti szervezetek, határon túli kulturális szervezetek,intézmények,egyesületek, gazdasági társaságok, határon túli örökség megóvásával foglalkozó alapítványok

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

igénybe vehető

23.

343762

20/5/18/3 Határtalanul! program támogatása

A program célja a határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának, valamint a szakmai tapasztalatszerzés elősegítése. A pályázati úton nyújtott támogatások célja magyarországi diákok és kísérőik határon túli területekre történő osztálykirándulásainak, valamint külhoni diákok és kísérőik Magyarországra történő utazásának költségeihez, a projektek megvalósításához történő hozzájárulás, amely elősegíti a határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülését, valamint a magyar-magyar kapcsolatokat már fiatalkorban erősíti. Az előirányzat pályázati projektekre valamint más, a program céljainak megvalósulását elősegítő feladatok támogatására valamint a kapcsolódó központi események és feladatok finanszírozására fordítható.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

helyi önkormányzat, költségvetési szerv, állami, egyházi és alapítványi közoktatási intézmények, civil szervezet, közalapítvány, gazdasági társaság, nonprofit gazdasági társaság, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli természetes személy, határon túli szervezet, határon túli intézmény, határon túli civil szervezet, külföldi személy vagy külföldi szervezet, határon túli közoktatási intézmények, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Magyar Államkincstár

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

igénybe vehető

24.

271512

20/5/19 Szociális ágazati fejlesztések, szolgáltatások és programok támogatása

Az előirányzat a szociális és családügyi rendezvények, sajtótermékek, tájékoztatási tevékenységek, programok, szolgáltatások, korszerű felszerelések, eszközök beszerzését finanszírozza.

Fedezetet biztosít az Idősbarát Önkormányzat Díj és az idősügyi programok támogatására, az idősebb generációt célzó pályázatok nyerteseinek díjazására, nemzedékek közötti programok támogatására, idősügyi rendezvények lebonyolítására.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, állami vállalat, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, társulás, Magyar Államkincstár

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

25.

296479

20/5/23 Határon túli ifjúsági szervezetek támogatása

A határon túli magyar ifjúsági szervezetek részére működésük elősegítésére, pályázati programokban való részvételükhöz szükséges feltételek biztosításához kíván az előirányzat támogatást nyújtani.

határon túli ifjúsági szervezetek

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

26.

296480

20/6 Nemzetközi szociális ifjúsági tagdíjak és hozzájárulások

Hazánk nemzetközi szervezetekben betöltött tagságával kapcsolatos tagdíjak, hozzájárulások finanszírozása, amelynek keretében történik az UNICEF, az Európai Ifjúsági Kártya Részegyezmény és az Európai Ifjúsági Alap éves hozzájárulásának biztosítása.

nemzetközi szervezetek, EMMI igazgatása

egyedi döntéssel

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: az Európa Tanács által küldött fizetési értesítők alapján

27.

302913

20/8/1 Nemzetközi kétoldalú oktatási és képzési programok

Kétoldalú oktatási csereprogramok, nyelvoktatás fejlesztését célzó együttműködések a köz- és felsőoktatási tapasztalatcseréket lehetővé tevő nemzetközi konferenciák, rendezvények, találkozók támogatása. Nemzetközi oktatási, képzési módszertani tapasztalatok cseréjének elősegítése. Anyanyelvi vendégtanár programok támogatása. Kétoldalú együttműködés keretén belül a fentiekben részletezett programok megvalósítását szolgáló projektek megvalósítására a Magyar – Francia Ifjúsági Alapítvány, az Osztrák – Magyar Tudományos és Oktatási Kooperációs Akció Alapítvány, a Magyar-Amerikai Fulbright Alapítvány, a British Council Hungary stb. részére az alapító okiratokban meghatározott feladatok támogatása. Külföldi egyetemeken vendégtanári álláshelyek biztosításához hozzájárulás.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

közalapítvány, civil szervezet, központi költségvetési szerv, köztestüket, gazdasági társaság, európai részvénytársaság, egyesülés, európai gazdásági egyesülés, európai területi együttműködési csoportosulás, állami vállalat, állami gazdálkodó szerv, szövetkezet, európai szövetkezet, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli szervezet, külföldi személy vagy külföldi szervezet, jogszabály által jogi személynek minősülő egyéb szervezet, köz-, és felsőoktatási intézmény, EMMI igazgatása, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

28.

302924

20/8/2 Európai Uniós és nemzetközi oktatási és képzési programok

Nemzetközi, európai uniós tagságból következő oktatási és képzési programok koordinálása. Az EU Erasmus+ programja, Európa a polgárokért, Europass, Bologna tanácsadó hálózat, Alumni for Europe, Kutatás és Fejlesztés és esélyegyenlőségi feladatok, CEEPUS (közép európai felsőoktatási csereprogram), az EU oktatási szakpolitikáihoz kapcsolódó feladatok végrehajtása, szakmai projektek koordinálása. Idegennyelv-oktatás fejlesztését célzó kiadványok, rendezvények, konferenciák, idegen nyelvű kulturális programok támogatása.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

Tempus Közalapítvány, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

29.

295035

20/8/5/2 Kétoldalú kulturális munkatervi feladatok

Hozzájárulás a stuttgarti Akademie Schloss Solitude és a budapesti József Attila Kör Irodalmi Egyesület közötti irodalmi ösztöndíjas csereprogram megvalósításához, amely német írók budapesti és fiatal magyar művészek rendszeres stuttgarti tartózkodását, alkotómunkáját teszi lehetővé.

közalapítvány, civil szervezet

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

30.

295079

20/8/10/2 Kulturális szakdiplomáciai feladatok

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetközi kulturális szerződésekből fakadó feladatok ellátására, a nemzetközi kulturális megjelenések megvalósítására, valamint a nemzetközi kulturális egyezményekben vállalt kötelezettségek teljesítésére. Az előirányzat forrást biztosít a két- és többoldalú kulturális szakdiplomáciai feladatok megvalósítására, azon belül is a delegációk küldésével és fogadásával kapcsolatos kiadásokra. Részben a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségek teljesítésére, részben az egyezményekben nem szereplő, de a korábbi években megkezdett és jó tapasztalatokkal rendelkező programok folytatására is fedezetet nyújt, ezzel is erősítve a magyar kultúra sokszínűségének bemutatását külföldön.

központi költségvetési szerv, köztestület, helyi önkormányzati költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, országos nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, civil szervezet, közalapítvány, egyházi jogi személy, (nonprofit) gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

31.

295080

20/9/6/2 EU-tagságból eredő kulturális együttműködések

Az előirányzat biztosítja a tagállamként való működés teljesítéséhez és az uniós döntéshozatalban való részvételhez kapcsolódó költségek fedezetét.

Az EU kulturális együttműködéseiben való részvétel keretében az európai jelentőségű, nemzetközi együttműködésben létrejövő kulturális programok megvalósítását támogató Kreatív Európa programban való hazai részvétel biztosítása. A program hazai végrehajtásának koordinálása 2014-től a Kreatív Európa Nonprofit Kft. feladata, amelyhez az előirányzat – a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt-vel kötött együttműködési megállapodás alapján – támogatást biztosít.

(nonprofit) gazdasági társaság

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

32.

285189

20/9/8 Európai uniós programok előfinanszírozása

Az előirányzat az Európai Unió finanszírozásával megvalósuló programok előkészítési, megvalósítási folyamatához biztosít visszatérítendő támogatást az uniós forrás (előleg) beérkezéséig.

közalapítvány, központi költségvetési szerv, gazdasági társaság, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, civil szervezet

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

szerződés szerint (előleg, illetve az elszámolás után érkező uniós támogatás visszafizetése után)

33.

295102

20/11/1 Filmszakmai támogatások

Az előirányzat biztosítja az „art” besorolású mozik működésének támogatását, valamint az „art” minősítésű filmalkotások forgalmazásának támogatását pályázati kiírás útján a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 17. §-a alapján, továbbá az évközben megjelenő filmszakmai támogatási kérések fedezetére, a fontosabb szakmai rendezvényeken való megjelenésre, a szükséges szakmai és szakértői anyagok elkészítésére, filmszakmai működési és programtámogatásokra, díjak adományozására, filmek, filmszakmai nagyrendezvények, illetve képzések, workshopok támogatására, szakértők díjazására, folyóiratok, tájékoztató kiadványok elkészítésére, nemzetközi szervezetekben való részvétellel kapcsolatosan felmerülő működési és egyéb költségek fedezésére, illetve az egyéb, előre nem látható szakmai feladatok ellátására, továbbá a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítására szolgál.

helyi önkormányzati költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, országos nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, jogi személyiségű társaság, egyesület, alapítvány, gazdasági társaság, létesítő okiratuk szerint filmszakmai és előadó-művészeti szervezetek, egyéni cég, határon túli előadó-művészeti szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, Magyar Államkincstár

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

igénybe vehető

34.

297435

20/11/3 Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark támogatása

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Nonprofit Kft. fenntartásában levő Emlékpark megújítására, működtetésére és egyéb szakmai programjaira szolgál a támogatás.

(nonprofit) gazdasági társaság

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

35.

331128

20/11/16 A Zeneakadémia felújításával kapcsolatos feladatok

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem épületének felújítása miatt kieső bevétel pótlása, az épület felújítása miatti további működési fedezet.

központi költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

36.

338328

20/11/17 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) történeti orgonáinak restaurálása

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem történeti orgonáinak restaurálásához nyújtott támogatás.

központi költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

37.

338506

20/11/18 Zeneakadémia működésének kiegészítő támogatása

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem működéséhez nyújtott kiegészítő támogatás.

központi költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

38.

341240

20/11/20 A 2015. évi Milánói Világkiállításon való részvételhez kapcsolódó feladatok

A 2015. évi Milánói Világkiállításon való részvételhez kapcsolódó feladatok fejezeti kezelésű előirányzat Magyarország egészséges életmódjának (egészség, víz, élelmiszeripar, élelmiszerbiztonság, genetikai diverzitás), fenntartható fejlődéssel kapcsolatos lépéseinek, illetve kulturális értékeinek magas szintű bemutatására szolgál nemzetközi viszonylatban. Ezen belül az FM által kidolgozott témák megjelenítése és művészeti alkotások elkészítése, kulturális, tudományos, szakmai, gasztronómiai programok megvalósítása a pavilonban, illetve a pavilonon kívüli helyiségekben lévő programok tervezése- és szervezése. Szóróanyagok elkészítése, projektiroda felállítása, művészek felkérése, PR tevékenység, rendezvényszervezés, projektmenedzsment, utazásszervezés, arculattervezés, a projekt, a programok előkészítéséhez, megvalósításhoz szükséges speciális infrastruktúra, tárgyi eszközök biztosítása kerül támogatásra ezen előirányzatból.

civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, gazdasági társaság, egyesülés, európai gazdasági egyesülés, állami vállalat, egyéb állami gazdálkodó szerv, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, vízgazdálkodási társulat, erdőbirtokossági társulat, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, továbbá egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy vagy külföldi szervezet, valamint jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

39.

295124

20/12/7/1 Közgyűjteményi szakmai feladatok - közgyűjtemények nemzeti értékmentő programja

Az előirányzat biztosítja az Országos Dokumentum-ellátási Rendszer (ODR) működtetését, amely lehetővé teszi az országos könyvtárközi kölcsönzés színvonalas, gyors lebonyolítását mind az eredeti, mind a másolt dokumentumok esetében; az Artpool Művészetkutató Központban őrzött gyűjtemény és multimédiás dokumentációs anyag tárolása, gondozása, feldolgozása, gyarapítása és kutathatósága érdekében az Artpool Művészetkutató Központ Nonprofit Kft. működésének támogatását, az egyházi levéltárakban található örökségi értékek megőrzését, valamint levéltárak szakmai programjainak támogatását, továbbá a modellértékű közgyűjteményi kezdeményezések, valamint egyéb közgyűjteményi értékmentő feladatok támogatását, díjakhoz kapcsolódó támogatást.

központi költségvetési szerv, köztestület, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, (nonprofit) gazdasági társaság, egyházi jogi személy, civil szervezetek, közalapítványok, közgyűjtemények, könyvtárak, muzeális intézmények

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

40.

295135

20/12/7/2 Közművelődési szakmai feladatok

Az előirányzat nyújt fedezetet a közösségi művelődést elősegítő programok, képzések, elismerések, rendezvények, többek között a "Közösségek-terek" program, és a Debreceni mintaprojekt megvalósításának, továbbá az országos jelentőségű amatőr művészeti és népművészeti elismerések és az azokhoz kapcsolódó rendezvények, a külhoni magyar közművelődési feladatok és a magyar nyelv napja megrendezésének és a megvalósításukhoz szükséges feltételek megteremtésének támogatására, továbbá a Sikeres Magyarországért program részeként a 2005. és 2006. évi 20 éves futamidejű Közkincs Hitelprogramban támogatott kedvezményezettek éves kamat- és tőketörlesztés támogatására, valamint az EUROPA CANTAT 2015. PÉCS kórusfesztivál rendezési jogának elnyerése esetén szükséges kormányzati intézkedésekről szóló 1057/2012. (III. 9.) Korm. határozatban foglaltak szerint az Európa Cantat Pécs 2015 kórusfesztivál és az 1903/2013. (XII. 5.) Korm. határozatban foglaltak szerint a Womex világzenei vásár 2015-ös budapesti megrendezéséhez az előkészületi munkák támogatására.

civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, (nonprofit) gazdasági társaság, határon túli intézmény, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

igénybe vehető

41.

342717

20/12/7/6 „Itthon vagy – Magyarország szeretlek” programsorozat támogatása

Az Itthon vagy - Magyarország szeretlek kulturális program lebonyolításához a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról szóló 1564/2013. (VIII. 16.) Korm. határozat alapján a kultúrát érintő támogatás keretén belül állami és önkormányzati múzeumokba történő belépés ingyenessé tételéből adódó kompenzációs költség biztosítása, valamint a köznevelést érintő támogatások keretén belül a középfokú oktatási intézmények számára lehetőség biztosítása öregdiák találkozók szervezésére.

magyarországi állami és önkormányzati múzeumok; állami, illetve nem állami, középfokú oktatási intézményt fenntartók

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

igénybe vehető

42.

264390

20/12/8 PANKKK – Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért

Az előirányzat forrást biztosít a fiatal, amatőr zenészek megjelenését lehetővé tevő klubkoncertek megszervezéséhez, hazai élő könnyűzenei tehetségkutató versenyek rendezéséhez, kiadott nagylemezzel nem rendelkező hazai zenekarok első lemezeinek részfinanszírozásához, hazai zenekarok külföldi koncertjeinek, turnéinak, promóciós kampányainak, egyéb export kötődésű projektjeinek támogatásához,

kulturális civil szervezetek, vállalkozások, társulások, közművelődési intézmények, illetve ezek fenntartói

pályázati úton

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

igénybe vehető

43.

271489

20/13/4 Művészeti tevékenységek és egyéb fejezeti feladatok támogatása

Az előirányzat az előadó-művészeti és alkotóművészeti tevékenységek ellátására, továbbá a kedvezményes könyvszakmai kamattámogatás program támogatására; az ágazatközi programpályázatok megvalósítására, valamint a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítására szolgál.

központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, jogi személyiségű társaság, egyesület, alapítvány, (nonprofit) gazdasági társaság, létesítő okiratuk szerint előadó-művészeti és alkotóművészeti szervezetek, egyéni cég, határon túli előadó-művészeti és alkotóművészeti szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, Magyar Államkincstár

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

igénybe vehető

44.

284867

20/13/5 Előadóművészeti törvény végrehajtásából adódó feladatok (működési és művészeti pályázatok)

Hazai és határon túli előadó-művészeti szervezetek támogatása az alábbiak szerint:

44.1.    az Emtv. 19. § és 20. § (3) bekezdés alapján nemzeti előadó-művészeti szervezetnek vagy kiemelt előadó-művészeti szervezetnek nem minősülő színházak, balett- és táncegyüttesek, zenekarok és énekkarok szakmai programmegvalósításának és működésének támogatása pályázat útján:

44.1.1.    Minősítéssel nem rendelkező színházak és táncegyüttesek támogatása

44.1.2.    Minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok támogatása

44.2.    az Emtv. 21. § (1) bekezdése alapján kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatása pályázat útján:

44.2.1.    Kiemelt művészeti célok – színház, táncegyüttes támogatása

44.2.2.    Kiemelt művészeti célok – zenekarok, énekkarok támogatása

44.3. az Emtv. 21. § (1) bekezdése alapján további kiemelt művészeti célok eseti pályázati támogatása.

központi költségvetési szerv, helyi önkormányzati költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, országos nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, jogi személyiségű társaság, egyesület, alapítvány, (nonprofit) gazdasági társaság, létesítő okiratuk szerint előadó-művészeti szervezetek, egyéni cég, határon túli előadó-művészeti szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet

pályázati úton

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága

45.

298235

20/13/7 A Nemzet Színésze cím támogatása

Az előirányzat hozzájárul a Nemzet Színésze címet viselő művészek (legfeljebb 12 fő) számára a címmel együtt járó, őket életük végéig megillető díjnak a Nemzeti Színház Zrt. által történő folyósításához.

(nonprofit) gazdasági társaság (Nemzeti Színház Zrt.)

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

46.

331606

20/13/9 Közkönyvtári kölcsönzési jogdíjak

Az előirányzat támogatást nyújt a közkönyvtári kölcsönzési jogdíjak kifizetéséhez és ennek költségeihez.

egyesület (bejegyzett közös jogkezelő szervezet), központi költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

47.

302180

20/13/10 Művészeti nyugdíjsegélyek megtérítése

A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló 52/2011. (III. 31.) Korm. rendelet alapján művészeti nyugdíjsegélyek kifizetése az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságon keresztül.

központi költségvetési szerv (Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság)

egyedi döntéssel

részletekben történő kifizetéssel

48.

343339

20/13/11 A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Budapesti Őszi Fesztivál megrendezésének támogatása

A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Budapesti Őszi Fesztivál (Café Budapest) helyzete hosszú távú rendezésének előkészítése, valamint 2014-es megrendezése érdekében szükséges átmeneti intézkedésekről szóló 1540/2013. (VIII. 15.) Korm. határozat alapján a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Budapesti Őszi Fesztivál (Café Budapest) megrendezésének támogatása.

A 1540/2013. (VIII. 15.) Korm. határozatban nevesített szervezetek (gazdasági társaság)

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

49.

343340

20/13/12 Egyéb színházi támogatások

Az előirányzat hozzájárulást biztosít egyes színházi és táncművészeti tevékenységet folytató előadó-művészeti szervezetek létesítő okirat szerinti tevékenységének megvalósításához.

gazdasági társaság, civil szervezet

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

50.

228653

20/14 A kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatok

A kábítószer-probléma kezelése érdekében készített Nemzeti Drogellenes Stratégia céljainak megvalósítása, a droghasználat megelőzése univerzális, célzott és javallott prevenciós programok támogatása különböző színtereken (család, iskola, gyermekvédelmi intézményrendszer, internet, büntető-igazságszolgáltatás, munkahely) komplex és a helyi közösségi résztvevők együttműködésén alapuló programok által. A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok – helyi szintű szakmai konzultációs munkacsoportok – működésének támogatása a helyi stratégiák elkészítése, megvalósításának biztosítása érdekében. A szenvedélybetegek felépülési folyamatának támogatása, az ellátórendszer (egészségügyi és szociális) kiegészítő működési támogatása és a különböző szakmai fejlesztési igények megvalósulásának biztosítása által.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, egyházi jogi személy, társulás, egyéni vállalkozó, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, Magyar Államkincstár

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

igénybe vehető

51.

223571

20/15/1/1 Zánka – Új Nemzedék Központ működésének támogatása

Az Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka működésének biztosítása az Erzsébet Üzemeltető Kft. támogatásával

gazdasági társaság

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

52.

277201

20/15/3/2 Gyermek és ifjúsági szakmafejlesztési célok

Az előirányzat hozzájárul az ifjúságpolitika hosszú távú társadalmi céljait meghatározó „Nemzeti Ifjúsági Stratégia 2009–2024” című stratégiai program (NIS) végrehajtásához. Az intézkedések végrehajtásának módját, sorrendjét, felelőseit a NIS-hez kapcsolódó, a Kormány által elfogadandó mindenkori rövid távú cselekvési tervek határozzák meg. Az előirányzat biztosítja a Magyar Ifjúsági Konferencia működtetésének költségeit is.

 

civil szervezetek, gazdasági társaságok, önkormányzatok, egyházi jogi személy, határon túli ifjúsági szervezetek

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

53.

343351

20/15/3/3 Báthory István Magyar-Litván Együttműködési Alap

A Magyarország Kormánya és a Litván Köztársaság Kormánya közötti, a Báthory István Magyar-Litván Együttműködési Alapról szóló 227/2013. (VI. 24.) Korm. rendelet alapján a magyar és litván, 13-30 év közötti fiatalok közötti baráti együttműködés támogatása a fiatal nemzedékek közötti kapcsolatok kialakítását és baráti viszony építését célzó ifjúsági együttműködési programok, a magyar és litván fiatalok közötti kulturális együttműködést, illetve a toleranciát és egymás jobb megismerését elősegítő információs programok, valamint a demokráciához, a demokratikus elvek alkalmazásához és az állampolgári neveléshez kapcsolódó programok és kezdeményezések jobb megismerését előmozdító ifjúsági és módszertani találkozók által.

civil szervezet, közalapítvány, (nonprofit) gazdasági társaság, egyházi jogi személy, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet

pályázati úton

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

igénybe vehető

54.

031831

20/15/3/4 Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatása

A Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatási céljait a Gyermek és Ifjúsági Alapról, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítványról, valamint az ifjúsággal összefüggő egyes állami feladatok ellátásának szervezeti rendjéről szóló 1995. évi LXIV. törvény 4. § 1) a)-k) pontja határozza meg. Az előirányzat biztosítja a határon túli ifjúsági szervezetek működésének támogatását is.

civil szervezet, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, társulás, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, országos sportági szakszövetség, sportszövetség, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, határon túli szervezet

pályázati úton

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet

55.

271256

20/16/1 Szociális és gyermekjóléti szolgáltatások fejlesztése, szakmai feladatok támogatása

A szociális és gyermekjóléti szolgáltatási/fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó szakmai fejlesztési, egyedi tevékenységek végzése, programok, pályázati programok, képzések, szakértői díjak, kiadványok, rendezvények szervezetek támogatása.

Falu- és tanyagondnoki szolgálatok működését szakmailag fejlesztő és koordináló egyesületek támogatása. A szolgáltatás területi működését felügyelő, fejlesztő egyesületi hálózat működésének támogatása.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben előírt egyházi módszertani feladatok ellátásához támogatás biztosítása.

A Karitatív Tanács tagszervezetei által koordinált márkátlanítási feladatok, valamint a Karitatív Tanács működéséhez kapcsolódó, vállalt tevékenységek támogatása.

Kutatások, adatgyűjtések, szakmai programok egyedi támogatása. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, állami vállalat, egyéb állami gazdálkodó szerv, szövetkezet, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, Magyar Államkincstár

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

igénybe vehető

56.

296513

20/16/6 Családpolitikai Programok

Forrás biztosítása a népesedés és a családügy, valamint a férfiak és nők egyenlősége területén megvalósuló, a családokat erősítő, a népesedési folyamatokat befolyásoló, a nők helyzetének javítását, a család és munka összeegyeztetését szolgáló különféle cselekvési, modellkísérleti, a családbarát közgondolkodást erősítő szakmai programok és akciók végrehajtásához, valamint a családok érdekképviseletét ellátó szervezetek, határon túli családszervezetek koordinálásával foglalkozó civil szervezetek támogatásához.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

57.

296524

20/16/7 Családpolitikai célú pályázatok

Pályázati úton támogatásban részesíti azokat a családok érdekében tevékenykedő, valamint a férfiak és nők egyenlőségével foglalkozó szervezeteket és munkáltatókat, amelyek a családok jólétét növelő, a nők helyzetén javító gyakorlati szolgáltatásaikkal és különféle programjaikkal hozzájárulnak a családbarát foglalkoztatás és közgondolkodás népszerűsítéséhez és a családbarát társadalom megteremtéséhez és fenntartásához. Támogatja azokat a magánszemélyeket, akik a családot népszerűsítő irodalmi művet vagy fotót küldenek a pályázat keretében.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, állami vállalat, egyéb állami gazdálkodó szerv, magyar állampolgárok, Magyar Államkincstár

pályázati úton

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

igénybe vehető

58.

059811

20/17/1 Gyermekvédelmi Lakás Alap

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján az átmeneti, illetve tartós neveltként nagykorúvá vált fiatal felnőttek számára megállapított otthonteremtési támogatással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat, továbbá az előirányzat felhasználásához kapcsolódó kincstári díjat és pénzügyi tranzakciós illetéket, valamint a postaköltséget tartalmazza.

egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, központi költségvetési szerv, gazdasági társaság, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

igénybe vehető

59.

258534

20/17/5 Súlyos fogyatékkal élők kiegészítő támogatása

Egyszeri kiegészítő támogatás biztosítása a fogyatékossági támogatásban részesülő, súlyos fogyatékossággal élő személyek számára.

egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy

egyedi döntéssel

részletekben történő kifizetéssel

60.

258545

20/17/6 Mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása

A személygépkocsi szerzési és átalakítási támogatás a mozgáskorlátozott személyek közlekedésének elősegítésére biztosít támogatást. E támogatásokra való jogosultságot a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet határozza meg, míg a támogatásban részesíthetők száma évente kerül megállapításra.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, postaköltség és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, gazdasági társaság, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

igénybe vehető

61.

243156

20/17/7 GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása

Az előirányzat tartalmazza a GYES-en, GYED-en lévők hallgatói hitele esetében a törlesztési kötelezettség szünetelése időszakában nyújtott célzott és teljes kamattámogatás összegét.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, gazdasági társaság, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

62.

268990

20/18 Gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése

Gyermekvédelmi szakellátási intézmények, nevelőszülői hálózatok, javítóintézetek fejlesztése, egyes módszertani feladatok ellátása, fejlesztéseket megalapozó felmérések készítése, a különleges és speciális gyermekotthonok, területi gyermekvédelmi szakszolgálatok, javítóintézetek, illetve gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatást végző szervezetek innovatív programjainak támogatása, valamint önkormányzatok, civil szervezetek, egyházi és szakmai szervezetek szakmafejlesztési céljainak támogatása.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, központi költségvetési szerv, egyházi jogi személy, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, határon túli szervezet, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

2015. november 30.

63.

244201

20/19/1 Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása

Az előirányzat az egyházi és más nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények működési kiadásainak támogatására szolgál. A támogatás igénylésének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének rendjét az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról szóló 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet határozza meg.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyéb állami gazdálkodó szerv, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

igénybe vehető

64.

281334

20/19/4 Támogató szolgáltatások, közösségi ellátások, utcai szociális munka, krízisközpont és a Biztos Kezdet Gyerekház finanszírozása

A pályázati úton 3 éves befogadásra került támogató szolgálatokat, közösségi ellátásokat működtető szolgáltatók, továbbá az utcai szociális munka szolgálatok és a krízisellátás finanszírozási szerződés útján történő támogatása, továbbá a Biztos Kezdet Gyerekház program pályázati úton történő támogatása.

A finanszírozás keretét a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet szabályozza.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, helyi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egyéni cég, Magyar Államkincstár

pályázati úton

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal

65.

266201

20/19/5 Szociális szolgáltatások kiegészítő támogatása

A tartós bentlakásos intézményben ápolt idősek ápoló, gondozó tevékenységének minőségjavítását célzó kiegészítő támogatás.

Önkormányzat, egyházi jogi személy, egyházi fenntartású intézmény

pályázati úton

egyösszegű kifizetéssel

66.

343640

20/19/7 Szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátási szerződésekkel történő finanszírozása

Az előirányzat a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által már megkötött, és jövőben kötendő ellátási szerződéseinek, illetve a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról és egyes kormányhatározatok módosításáról szóló 2047/2013. (XII. 30.) Korm. határozatban elrendelt átcsoportosítás alapján gyermekvédelmi feladatok megvalósítása céljából kötött egyedi támogatás forráskeretét biztosítja.

civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, állami vállalat, egyéb állami gazdálkodó szerv, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

igénybe vehető

67.

346473

20/19/8 Nem önkormányzati fenntartók részére biztosított szociális- és gyermekvédelmi ágazati pótlék

Az előirányzat forrást biztosít a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazati pótlék kifizetéséhez kapcsolódó támogatásról szóló 34/2014. (II. 18.) Korm. rendelet 6-10. § -a alapján történő kifizetésekre, továbbá a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítására.

civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, állami vállalat, állami gazdálkodó szerv, szövetkezet, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, továbbá egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel, a 34/2014. (II. 8.) Korm. rendelet szerinti igényléssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

igénybe vehető

68.

294613

20/20/3 Család, esélyteremtési és önkéntes házak támogatása

A Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házak Hálózat szakmai koordinálásával, a hálózat fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátása, a Hálózat működtetése az ország 19 megyéjében és a fővárosban.

A kapcsolati erőszak áldozatait befogadó, a krízisellátó-rendszerhez tartozó Titkos Ház működtetése, a krízisellátó rendszer hálózati fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátása.

Az emberkereskedelem és prostitúció áldozatai számára biztonságos elhelyezést és komplex szolgáltatásokat nyújtó Átmeneti Szállás (Shelter) működtetése.

A kapcsolati/emberkereskedelmi áldozattá válás megelőzése érdekében szemléletformáló és prevenciós programok támogatása.

A Nemzeti Önkéntes Stratégiában foglalt célkitűzések végrehajtása.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

69.

281367

20/20/6 Fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása

A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezmény, illetve az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtása keretében az érintettek önálló életvitelét segítő programok, a fogyatékos személyek érdekében végzett hiánypótló szolgáltatások költségvetési támogatása. A Pro-Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. által a fogyatékos személyek érdekében történő integrált rehabilitációs, rekreációs célú létesítményfejlesztés és működési költségek támogatása.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, központi költségvetési szerv, gazdasági társaság, közalapítvány, köztestület, egyházi jogi személy, egyesülés, állami vállalat, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, társulás, Magyar Államkincstár

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

igénybe vehető

70.

298246

20/20/8 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás és elemi látásrehabilitáció támogatása

Fogyatékos személyek részére jelnyelvi tolmácsszolgáltatást vagy elemi látásrehabilitációs szolgáltatást egységes szakmai sztenderdek alapján nyújtó szervezetek teljesítmény-alapú finanszírozása, egyedi döntéssel fogyatékosságügyi szakmai program támogatása.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, gazdasági társaság, egyéb állami gazdálkodó szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, Magyar Államkincstár

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

2015. december 5.

igénybe vehető

71.

304168

20/20/12 Hajléktalanokhoz kapcsolódó közfeladatok ellátása

A jogszabályban meghatározott hajléktalan-ellátó intézmények kiegészítő feladatainak pályázat útján történő támogatása: intézmények felújítási kiadásaihoz való hozzájárulás, szolgáltatások fejlesztése, kiegészítő/programok költségeihez, valamint téli krízisidőszak megnövekedett feladatainak ellátásához támogatás nyújtása, továbbá a lebonyolítási díj fedezete. Működési költség és támogatás biztosítása a hajléktalanság problémájának leküzdését szolgáló, a hajléktalan ellátást kiegészítő programok kivitelezéséhez, speciális hajléktalan feladatok, továbbá a hajléktalan embereket ellátó intézményrendszerrel kapcsolatos feladatok ellátásához.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

 

civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, állami vállalat, egyéb állami gazdálkodó szerv, szövetkezet, lakásszövetkezet, európai szövetkezet, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, gazdasági társaság, Magyar Államkincstár

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

igénybe vehető

72.

304157

20/20/13 Autista otthonok, értelmi sérült és halmozottan fogyatékosokat ellátó lakóotthonok támogatása

Fogyatékos személyeket ellátó otthonok kiegészítő támogatása.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, gazdasági társaság, egyéb állami gazdálkodó szerv, Magyar Államkincstár

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

igénybe vehető

73.

237077

20/21/4/2 Hazai társfinanszírozás HU-9904-01 (Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációja)

Az előirányzat támogatást biztosít a hátrányos helyzetű és kiemelten a roma fiatalok általános iskolai lemorzsolódásnak csökkentését célzó intézkedésekhez, középfokú iskoláztatásukat segítő felzárkóztató programokhoz, továbbá a tehetséges roma tanulók támogatásával a fiatalok felsőoktatásba való bekerülésének segítéséhez.

költségvetési szervek, nevelési-oktatási intézmények

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

74.

242812

20/21/6/1 PHARE forrás (Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációja II.)

Az előirányzat roma közösségi házak és információs központok létrehozásának, hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyermekek iskolai integrációját segítő pedagógiai programok fejlesztésének, adaptálásának és alkalmazásának, továbbá romológiai tanulmányok és képzések bevezetésének támogatásával hozzájárul a szociálisan hátrányos helyzetű, elsősorban roma lakosság integrációjának elősegítéséhez, esélyegyenlőségének megteremtéséhez.

költségvetési szervek, nevelési-oktatási intézmények

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

75.

242823

20/21/6/2 Hazai társfinanszírozás (Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációja II.)

Az előirányzat roma közösségi házak és információs központok létrehozásának, hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyermekek iskolai integrációját segítő pedagógiai programok fejlesztésének, adaptálásának és alkalmazásának, továbbá romológiai tanulmányok és képzések bevezetésének támogatásával hozzájárul a szociálisan hátrányos helyzetű, elsősorban roma lakosság integrációjának elősegítéséhez, esélyegyenlőségének megteremtéséhez.

költségvetési szervek, nevelési-oktatási intézmények

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

76.

263978

20/22/2 Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok

Az előirányzat nyújt fedezetet a népegészségügyi és egészségfejlesztési feladatok végrehajtásának támogatására szakmai szervezetek bevonásával.

központi költségvetési szerv, egészségügyi köztestület, egyesület, alapítvány, közalapítvány, egyházi jogi személy, (nonprofit) gazdasági társaság

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

a kötelezettségvállalási dokumentumban meghatározottak szerint

igénybe vehető

77.

270801

20/22/3 Légimentés eszközpark bérlésével összefüggő kiadások

Az előirányzat a 2014. októberében 5 darabról 7 darabra bővülő számú osztrák helikopter bérleti díjának biztosítását szolgálja a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. támogatásán keresztül.

(nonprofit) gazdasági társaság (Magyar Légimentő Nonprofit Kft.)

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

78.

271889

20/22/13 Kisforgalmú gyógyszertárak működtetési támogatása

A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény 41. §-a, valamint a járóbeteg-ellátás keretében rendelt gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, és gyógyfürdőellátások árához nyújtott támogatások elszámolásáról és folyósításáról szóló 134/1999. (VIII. 31.) Korm. rendelet 6/C. és 6/D. §-a alapján működési célú támogatásra jogosult kisforgalmú gyógyszertárat működtető vállalkozások támogatása, valamint – figyelemmel arra, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény értelmében a költségvetési támogatási igények fedezetét a jogosultság keletkezési évének december 31-ét követő 5. év végéig biztosítani kell – a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (a továbbiakban: NAV) utólagosan benyújtott igénylések alapján a jogosultak számára nyújtandó működési célú támogatás fedezetének biztosítása. Az utólagosan jelentkező jogosultsági igények változó, előre nem tervezhető jellege miatt ezen igénylések teljesítésének rendje a NAV, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és az EMMI között fennálló Együttműködési Megállapodásban kerül rendezésre.

A támogatás csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2013. december 18-i1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtható.

közforgalmú gyógyszertárat működtető vállalkozás

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

79.

343373

20/22/19 Patika hitelprogram kamattámogatása

Az előirányzat biztosítja a közforgalmú gyógyszertárakban a gyógyszerészi tulajdonarány növelésének elősegítéséről szóló 212/2013. (VI. 19.) Korm. rendelettel bevezetett Patika Hitelprogram fedezetét, amely alapján állami kamattámogatással kedvezményes kamatozású hitelre jogosult az a gyógyszerész, aki tulajdonhányadot kíván szerezni, vagy tulajdonhányadát kívánja növelni a hitelcéllal érintett gyógyszertárat működtető gazdasági társaságban.

egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

80.

302991

20/22/20 Egészségügyi szakképzési (rezidens) rendszer működésének támogatása

A támogatott szakorvosjelöltek vonatkozásában az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről szóló 122/2009. (VI. 12.) Korm. rendelet alapján a szakorvosjelölt munkáltatójának folyósítandó, a képzésben részvétellel, valamint a foglakoztatással összefüggő támogatás fedezete.

központi költségvetési szerv, (nonprofit) gazdasági társaság, önkormányzati egészségügyi szolgáltató, alapítvány, egyesület

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

igénybe vehető

81.

343384

20/22/23 Gyógyszertári tulajdoni hányad állami elővásárlás kiadása

Az előirányzat felhasználásának célja üzletrész vásárlása a 331/2013. (IX. 5.) Korm. rendeletben foglaltak szerint.

közforgalmú gyógyszertárat működtető gazdasági társaságban tulajdoni hányaddal rendelkező természetes személy, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet

egyedi döntéssel

egyéb: a 331/2013. (IX. 5.) Korm. rendelet alapján

igénybe vehető

82.

343684

20/22/24 Egészségügyi intézmények rendkívüli támogatása

Az előirányzat felhasználásának célja a XX. EMMI fejezet 10. cím 2. alcíméhez sorolt, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet középirányítói jogkörébe tartozó egészségügyi intézmények, valamint rábízott vagyona részét képező részesedéssel működő gazdasági társaság használatában lévő ingatlanok/épületek, elhasználódott tárgyi eszközök – gépek, berendezések, orvosi műszerek, technikai eszközök, energetikai, épületgépészeti, informatikai berendezések – eredeti állagának helyreállítása, felújítása, korszerűsítése, illetve egyéb rendkívüli fenntartói támogatás, tulajdonosi hozzájárulás biztosítása.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

központi költségvetési szerv, gazdasági társaság (a XX. EMMI fejezet 10. cím 2. alcíméhez sorolt, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet középirányítói jogkörébe tartozó egészségügyi intézmények és a rábízott vagyon részét képező részesedéssel működő gazdasági társaság), Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

2015. június 30.

igénybe vehető

83.

338340

20/25/1 Nem állami intézmények felújítása, beruházása

 

A Zsámbék 856, 831, 832 és 804 helyrajzi számú ingatlanok tulajdonjogának az állam javára történő megszerzéséről és az ingatlanok további hasznosításáról szóló 1225/2012. (VII. 3.) Korm. határozat rendelkezései szerint ingatlanvételi, vagyonkezelési, felújítási-korszerűsítési és beruházási feladatokra.

 

egyházi jogi személy

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: felosztása a 1225/2012. (VII. 3.) Korm. határozat szerint

84.

331628

20/25/2 Batthyány-kastély falkutatási, felújítási és állagmegőrzési munkálatai

Az előirányzat támogatást biztosít a kizárólagos állami tulajdonban tartandó kiemelt jelentőségű építészeti örökségként besorolt körmendi Batthyány-Strattmann kastély falkutatás feladataihoz annak érdekében, hogy a kastély későbbi rekonstrukciója megfelelő szinten kerüljön előkészítésre.

A kastély vagyonkezelője kaphatja meg a támogatást.

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

85.

343540

20/25/4 Szegedi Szabadtéri Játékok infrastruktúrájának fejlesztése

A Szegedi Szabadtéri Játékok új színházi feltételeinek biztosítása.

(a 2012. évi kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradványok egy részének felhasználásáról szóló 1632/2013. (IX. 10.) Korm. határozat)

egyházi jogi személy

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

86.

344695

20/25/7 A szentendrei Pajor kúria felújítása, bővítése

A szentendrei Ferenczy Múzeumnak otthont adó egykori Pajor-kúria épületének műemléki és funkcióbővítő rekonstrukciójához szükséges támogatás.

helyi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

87.

270312

20/25/10 Egyéb felújítási, fejlesztési támogatások

Az előirányzat a támogatásban részesítendő szervezetek kisebb épület felújítási munkáinak elvégzésére, vis maior helyzetek okozta károk, valamint a folyamatos működést akadályozó műszaki meghibásodások elhárítására nyújt fedezetet.

központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

88.

335784

20/25/11 A Budai Várban lévő Honvéd Főparancsnokság épületének felújítása

Honvéd Főparancsnokság épületének részleges rehabilitációja.

Várgondnokság Nonprofit Kft.

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

89.

340417

20/25/13 Nevelési, oktatási intézmények felújítása, beruházása

Az Nkt. 7. § (1) bekezdés a)-h) pontjaiban felsorolt nevelési-oktatási intézmények beruházási feladatainak támogatása.

alapítvány, helyi önkormányzat, nevelési-oktatási intézmény, fejezet irányítása alá tartozó költségvetési szerv

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

igénybe vehető

90.

343406

20/25/15 MOME Campus – Kreatív Innovációs és Tudáspark kialakítása

A Kreatív Innovációs és Tudáspark kialakításához nyújtott támogatás:

I.    ütem: 3M- Műhelyház, Műteremház, Médiaház

II.    ütem: Kutatóbázis- Akadémiai Épület-Főépület

Gondűző-Szintalatti beépítések - Zöld terület kialakítása

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

91.

343706

20/25/16 Klebelsberg kastély felújítása

Az előirányzat biztosítja a Klebelsberg Kastély felújítás-átalakítás tervezési, előkészítési munkáinak támogatását, valamint hozzájárul a felújítás és a végleges természettudományos interaktív kiállítás kialakításának költségeihez. (Első ütemben az emlékszoba, kiállítótér, kutatóközpont és az ezeket kiszolgáló helyiségek kerülnek kialakításra, második ütemben parkrendezés, kerítésrekonstrukció, szálláshelyek, kiállítótér, valamint a kiállítási eszközök kerülnek beszerzésre.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, civil szervezet, közalapítvány, gazdasági társaság, egyéb állami gazdálkodó szerv, központi költségvetési szerv, más fejezet irányítása alá tartozó intézmény, Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt,, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

92.

343784

20/25/17 Dunamelléki Református Egyházkerület ”Kárpátmedencei Református Fiatalok Háza” projektje

Az előirányzat biztosítja a 2012. évi kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradványok egy részének felhasználásáról szóló 1632/2013. (IX. 10.) Korm. határozat alapján a Dunamelléki Református Egyházkerület „Kárpátmedencei Református Fiatalok Háza” projekt megvalósítását.

egyházi jogi személy

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

93.

343795

20/25/18 Tiszáninneni Református Egyházkerület ”Károlyi Gáspár program”

Az előirányzat biztosítja a 2012. évi kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradványok egy részének felhasználásáról szóló 1632/2013. (IX. 10.) Korm. határozat alapján a Tiszáninneni Református Egyházkerület „Károlyi Gáspár program” megvalósítását.

egyházi jogi személy

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

94.

343806

20/25/19 Győri Evangélikus Egyházközség Insula Lutherana fejlesztés

A 2012. évi kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradványok egy részének felhasználásáról, valamint egyes kormányhatározatok módosításáról szóló 1700/2013. (X. 4.) Korm. határozat alapján az előirányzat biztosítja a Győri Evangélikus Egyházközség Insula Lutherana fejlesztésének megvalósítását.

egyházi jogi személy

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

95.

295357

20/26/1/2 Közalapítvány a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért

A Közalapítvány a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért nemzetközi együttműködési megállapodás alapján jött létre és működik. Fenntartója az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemnek. Az előirányzat támogatást nyújt mind a Közalapítvány, mind az Egyetem működéséhez.

közalapítvány

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

96.

295479

20/26/1/14 Autizmus Alapítvány

Az Autizmus Alapítvány az autista és autisztikus gyermekek és serdülők speciális habilitációs és rehabilitációs kezeléséhez, fejlesztéséhez, neveléséhez, oktatásához és munkára való felkészítéséhez nyújt támogatást közvetlenül az Alapítvány Módszertani Központjának intézményei (Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Ambulanciája, Kognitív Pszichológiai Labor, Terápiás Centrum, Nappali Ellátást Nyújtó Szociális Intézmény, Felnőtt Klub) útján.

Autizmus Alapítvány

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

97.

295657

20/26/1/19 Határon túli magyar felsőoktatási intézmények támogatása

Az előirányzat célja a határon túli magyar értelmiség utánpótlásának biztosítása érdekében a határon túli magyar felsőoktatás intézményei működésének támogatása, fejlesztése, beruházások finanszírozása, ösztöndíjprogramok biztosítása, valamint azok lebonyolítása.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

határon túli és magyarországi felsőoktatási intézmények, alapítványi fenntartású határon túli felsőoktatási intézmények, határon túli magyar felsőoktatást támogató, illetve határon túli magyar felsőoktatási intézmények működését elősegítő magyarországi és határon túli alapítványok, civil szervezetek, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

98.

271445

20/26/2/10 Egyéb kulturális alapítványok működési és programtámogatása

Előadó-művészeti, alkotóművészeti és múzeumi célú kulturális alapítványok alapító okiratban meghatározott feladatainak és működésének támogatása.

Kulturális, közösségi alapú társadalom- és gazdaságfejlesztő munkát végző alapítványok, továbbá a kulturális, közösségi alapú társadalom- és gazdaságfejlesztő munkát végző szervezetek, intézmények számára szakmai-módszertani fejlesztő szolgáltatásokat biztosító alapítványok támogatása; a népművészeti és amatőr művészeti alapítványok támogatása; nemzetközi alapítványok meghatározott feladatainak és működésének támogatása.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

alapítványok, közalapítványok, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

99.

297468

20/26/2/12 Trianon Múzeum Alapítvány (Várpalotai Trianon Múzeum) támogatása

A tematikus múzeum besorolással rendelkező Trianon Múzeum működésének és programjainak támogatása.

alapítvány, közalapítvány

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

100.

343417

20/27 Nemzeti Pedagógus Kar működtetésének támogatása

Az előirányzat az Nkt. 63/H. § (1) bekezdés a) pontja szerint támogatást nyújt a Magyar Pedagógus Kar, mint köztestület működéséhez és feladatainak megvalósításához, így az etikai kódex megalkotásával, az Nkt. 4. § 15. pontjában szabályozott pedagógiai célú közösségi szolgálat megszervezésének ellenőrzésével, valamint az ezzel kapcsolatos tanácsadó, információs tevékenység működtetésével kapcsolatos feladataihoz, biztosítva a szakmai partneri együttműködés kereteit az ágazat és a pedagógus társadalom között, elősegítve a köznevelési rendszer szakmai egységét.

Nemzeti Pedagógus Kar (köztestület)

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

101.

295202

20/28/2 Gazdasági társaságok által ellátott kulturális feladatok támogatása

Az előirányzat hozzájárulást biztosít az EMMI tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, valamint a magyar állam részvételével működő, továbbá egyéb közszolgáltatási szerződéssel rendelkező (nonprofit) gazdasági társaság általános (működési, felhalmozási) költségeinek finanszírozásához és az általuk ellátott kulturális szakmai feladatok megvalósulásához.

(nonprofit) gazdasági társaságok

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

102.

303068

20/28/3 Gazdasági társaságok által ellátott szociális feladatok támogatása

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatása.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

gazdasági társaság, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

103.

343428

20/28/4 Gazdasági társaságok által ellátott köznevelési feladatok támogatása

Az előirányzat hozzájárulást biztosít az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. és az OMSZI Intézményfenntartó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. általános (működési, felhalmozási) költségeinek finanszírozásához és az általuk ellátott szakmai feladatok támogatásához.

(nonprofit) gazdasági társaságok

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

104.

343439

20/28/5 Gazdasági társaságok által ellátott felsőoktatási feladatok támogatása

Az előirányzat terhére biztosított támogatás hozzájárulás a Nemzetközi Pető András Közhasznú Nonprofit Kft általános költségeinek finanszírozásához és az általa ellátott szakmai feladatokhoz.

gazdasági társaság (Nemzetközi Pető András Közhasznú Nonprofit Kft.)

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

105.

270290

20/30/22/2 Oktatási társadalmi civil és non-profit szervezetek, testületek, egyesületek, bizottságok támogatása

Az előirányzat nyújt fedezetet a köznevelési szakterület országos tevékenységi körű oktatási, nevelési egyesületei működésének pályázati rendszerű támogatására, a szervezetek működési költség támogatására, a köznevelési szakterülethez kapcsolódó feladatok megoldásához szakértői és háttérdokumentumok, tanulmányok, kutatások finanszírozására.

Az előirányzatból támogatás nyújtható azoknak az országos, regionális pedagógus szakmai, diák és szülői szervezeteknek, amelyek tevékenységükben szorosan kapcsolódnak a köznevelési szakterülethez, részt vesznek a miniszter ágazatirányítási tevékenységében, az országos és regionális tervek előkészítésében.

Mindazon országos, regionális tevékenységi körű pedagógus szakmai, diák, szülői és nemzeti szervezetek, szövetségek, egyesületek, amelyek a Közoktatásért Felelős Helyettes Államtitkár Titkárságán kérték a nyilvántartásba vételüket. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, civil szervezetek

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

igénybe vehető

106.

271490

20/30/23/2 Kulturális társadalmi, civil szervezetek, szövetségek, egyesületek támogatása

Az előirányzat szolgál az országos hatókörű népfőiskolai szervezetek, művészeti, közművelődési, örökségvédelmi és közgyűjteményi feladatot végző civil és non-profit szervezetek, testületek, bizottságok támogatására, az e feladatok ellátásához szükséges működési feltételek biztosításához, a szükséges tárgyi eszközök, berendezések beszerzéséhez, valamint a programjaik megvalósulásának elősegítése érdekében..

civil szervezet

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

igénybe vehető

107.

018746

20/30/23/3 Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (TEMI) támogatása

A más fenntartóval nem rendelkező Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (TEMI) és 60 intézményének működési és feladatfinanszírozást szolgáló támogatása a TEMI-n keresztül, illetve közvetlenül az egyes tagszervezeteknek: hozzájárulás az ország különböző településein működő közművelődési intézmények, könyvtárak, művészeti együttesek kulturális, közösségi alapú társadalom- és gazdaságfejlesztő programjaihoz, lakossági szolgáltatásnyújtásához, települési közművelődési feladatok ellátásához és az intézményekben működő alkotó közösségek, művészeti csoportok, körök, klubok fenntartásához és működtetéséhez.

egyesület

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

108.

331617

20/30/23/4 Magyar Írószövetség támogatása

Az előirányzat hozzájárul a Magyar Írószövetség működésének támogatásához, irodalmi estek, műsorok, irodalmi találkozók megrendezéséhez, a magyar szépirodalom és az olvasás népszerűsítéséhez, a magyar irodalom és a magyar írótársadalom szolgálatához.

civil szervezet

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

109.

343440

20/30/23/5 Tudományos Ismeretterjesztő Társulat támogatása

Az előirányzat célja a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT), mint a közösségi művelődés területén elismert, ismeretterjesztő, felnőttképzést folytató, tudományos ismeretterjesztő folyóiratokat kiadó, intézményfenntartó szervezet működési költségeihez való, a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 91. § (1) bekezdés c) pontjában előírt hozzájárulás.

civil szervezet

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

110.

000329

20/30/24/1 Magyar Vöröskereszt támogatása

A Magyar Vöröskereszt munkájának támogatása a szervezet kiemelt központi és koordinációs feladatainak ellátására és működtetésére, nemzetközi kapcsolattartásra, megyei és fővárosi szervezetek által végzett feladatok ellátására, működtetésére szolgál az alábbiak szerint:

110.1.    képzési tevékenységek,

110.2.    a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt hálózatának fejlesztése, programjainak támogatása (országos találkozó, országos HIV/AIDS prevenciós verseny megrendezése, ifjúsági önkéntesek oktatása),

110.3.    nemzetközi tevékenység, együttműködés a brüsszeli Európai Unió Irodával,

110.4.    nemzetközi keresőszolgálat működtetése, kapcsolattartás 45 külföldi társszervezettel,

110.5.    véradásszervezés az Országos Vérellátó Szolgálattal kötött Együttműködési Megállapodás alapján,

110.6.    elsősegély-nyújtási programban részvétel (közúti járművezető jelöltek vizsgáztatása, Országos Elsősegélynyújtó Verseny megrendezése, az elsősegélynyújtás Világnap megszervezése, lebonyolítása, stb.),

110.7.    szociális programok szervezése (pl. családvédelmi programok, kirándulások, táborok, „Együtt a jövőért” program),

110.8.    katasztrófasegélyezés (hazai és külföldi országok özön- és árvíz, valamint a hazai belvíz okozta katasztrófák károsultjainak megsegítése).

A szervezet tevékenységét a Magyar Vöröskeresztről szóló 1993. évi XL. törvényben meghatározott, az alapszabályukban vállalt feladatok, valamint a „Stratégia 2010-2020.” célkitűzései határozzák meg.

egyesület (Magyar Vöröskereszt)

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

111.

253189

20/30/24/2 Magyar Rákellenes Liga támogatása

A Magyar Rákellenes Liga tevékenysége a széles körű felvilágosításra és a személyes tanácsadásra irányul, ezzel segítik a rákbetegeket a gyógyulásban, illetve az egészséges embereket a rák megelőzésében. A Liga tevékenysége során – többek között – elkötelezett civilek bevonásával hirdeti az egészség fontosságát, a nehezen megközelíthető régiókba szűrőbuszokat indít, valamint betegklubokat szervez a rákkal küzdők számára, továbbá akkreditált továbbképzéseket szervez.

egyesület (Magyar Rákellenes Liga)

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

112.

303079

20/30/24/3 Egészségügyi társadalmi, civil és non-profit szervezetek működési támogatása

Az előirányzat nyújt fedezetet a népegészségügyi és egészségpolitikai szempontból kiemelt szakmai feladatok végrehajtásának támogatására egészségügyi civil és egyéb nonprofit szervezetek bevonásával.

alapítvány, egyesület, közalapítvány

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

113.

253178

20/30/24/4 Magyar ILCO Szövetség támogatása

Az előirányzat a Magyar ILCO Szövetség támogatásán keresztül hozzájárulást biztosít

113.1.    a sztómával élők érdekvédelmének ellátásához, utóápolásuk megszervezéséhez, egészségvédelmi továbbképzéshez, rehabilitációjuk elősegítéséhez;

113.2.    sztómás fiatalok számára nyári üdültetés biztosításához;

113.3.    tanácsadó szolgálat fenntartásához, az önkéntesek képzéséhez;

113.4.    nemzetközi kongresszusokon való részvételhez, konferencia szervezéséhez;

113.5.    az „ILCO Hírmondó” megjelentetéséhez;

113.6.    sorstársi beteglátogatás szervezéséhez.

egyesület (Magyar ILCO Szövetség)

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

114.

331139

20/30/24/5 Magyar Gyermekonkológiai Hálózat

Az előirányzat forrást biztosít a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat által fenntartott, a gyermekkori daganatos betegségek kiindulására, kiterjedésre és szövettani típusára, prognosztikai faktoraira, a kezelés módjára és eredményességére, illetve a beteg további sorsára, késői utánkövetésére vonatkozó adatokat összegző Országos Gyermektumor Regiszter működtetéséhez.

egyesület (Magyar Gyermekonkológiai Hálózat)

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

115.

331939

20/30/24/6 Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona

Az előirányzat forrást biztosít a speciális egészségügyi problémákkal sújtott egyének és családjaik pszichoszociális gondozását és rehabilitációját végző Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona alapfeladatainak ellátásához kapcsolódó működési kiadások részbeni támogatásához.

egyházi jogi személy (Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona)

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

116.

233628

20/30/25/5 Fogyatékos személyek érdekvédelmi szervezetei és szolidaritási programok támogatása

Fogyatékosok országos és helyi szervezeteinek és szakmai programjaik támogatása. Esélyegyenlőségi, esélyteremtési területeket érintő támogatást nyert Európai Uniós (Progress) pályázatok megvalósításához a tagállami önrész biztosítása. Esélyteremtési feladatokat ellátó szervezetek támogatása kiemelt tekintettel helyi esélyegyenlőségi, esélyteremtési jó gyakorlatok elterjesztésére, modellprogramok megvalósításának támogatására, szemléletformálást célzó helyi és országos kampányok és programok megvalósítására, esélyegyenlőségi, esélyteremtési területen tevékenykedő helyi szervezetek együttműködésének fejlesztésére. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, gazdasági társaság, központi költségvetési szerv, közalapítvány, köztestület, egyházi jogi személy, egyesülés, állami vállalat, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, egyéni vállalkozó, egyéni cég, határon túli szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, társulás, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, Magyar Államkincstár

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

Az EU előleg jóváírását követő 60 napon belül

igénybe vehető

117.

000330

20/30/25/6 Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége és tagszervezetei működésének, valamint a célcsoport érdekében végzett szakmai programjaik támogatása.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

118.

245545

20/30/25/7 Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége és tagszervezetei működésének, valamint a célcsoport érdekében végzett szakmai programjaik támogatása.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

119.

000352

20/30/25/8 Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége és tagszervezetei működésének, valamint a célcsoport érdekében végzett szakmai programjaik támogatása.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

120.

000363

20/30/25/9 Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége és tagszervezetei működésének, valamint a célcsoport érdekében végzett szakmai programjaik támogatása.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

121.

225322

20/30/25/10 Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége

A Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége és tagszervezetei működésének, valamint a célcsoport érdekében végzett szakmai programjaik támogatása.

civil szervezet

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

122.

279167

20/30/25/11 Autisták Országos Szövetsége

Az Autisták Országos Szövetsége és tagszervezetei működésének, valamint a célcsoport érdekében végzett szakmai programjaik támogatása.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

123.

298335

20/30/25/12 Siketvakok Országos Egyesülete

A Siketvakok Országos Egyesülete működésének, valamint a célcsoport érdekében végzett szakmai programjaik támogatása.

civil szervezet

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

124.

298346

20/30/25/13 Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége

Az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége és tagszervezetei működésének, valamint a célcsoport érdekében végzett szakmai programjaik támogatása.

civil szervezet

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

125.

303091

20/30/25/21 Karitatív tevékenységet végző szervezetek támogatása

Karitatív tevékenységeket végző szervezetek, egyházi szeretetszolgálatok kiemelt programjainak, speciális, innovatív szociális szolgáltatások fejlesztésének támogatása.

Különösen adománygyűjtés, segítségnyújtás, segélycsomag-készítés, ruha- és élelmiszerosztás, étkeztetés, katasztrófahelyzetben krízisellátás és helyreállítás, börtönmisszió, jogi tanácsadás, speciális és innovatív programok működtetése.

A szervezetek támogatása kiterjed a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátórendszer működtetésére, fejlesztésére.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, közalapítvány, egyházi jogi személy, Magyar Államkincstár

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

126.

245634

20/30/25/23 Dévény Anna Alapítvány

A Dévény Anna Alapítvány működésének és szakmai programjainak támogatása.

civil szervezet

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

127.

335095

20/31 A fertődi Esterházy-kastély működtetésével kapcsolatos kiadások

Az előirányzat a fertődi Esterházy-kastély 18. századi eredeti állapotának visszaállítására - annak előkészítésére, berendezésének, műtárgyainak visszavásárlására és restaurálását szolgáló feladatokra, a kastély kulturális funkcióinak működtetésére, valamint a nemzetközi érdeklődésre számot tartó kulturális eseményekre, programokra, rendezvényekre és az ezzel kapcsolatos marketing munkára, kiadványokra fordítható.

A fertődi Esterházy-kastély vagyonkezelését ellátó központi költségvetési szerv.

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

128.

244356

20/34/1/3 Információs technológia az általános iskolában, Phare forrás

Az előirányzat támogatást biztosít

128.1.    az IKT funkció befogadását lehetővé tevő, a hatályos jogszabályoknak megfelelő építési tevékenység, valamint a program céljainak megfelelően IKT berendezések és eszközök beszerzéséhez;

128.2.    e-tanulási tananyagok kifejlesztéséhez, szakmai-tartalmi és elektronikus továbbfejlesztéséhez;

128.3.    akkreditált informatikai felhasználási és fejlesztési alapszintű képzéseken, akkreditált e-tanulási-tanítási, módszertani továbbképzésen, e-tanulási képzési programok kifejlesztésének elsajátítását célzó akkreditált képzésen való részvételhez.

költségvetési szervek, nevelési-oktatási intézmények

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

129.

245023

20/34/1/4 Információs technológia az általános iskolában, Hazai társfinanszírozás

Az előirányzat az „Információs technológia az általános iskolában” című Phare program hazai társfinanszírozását biztosítja.

költségvetési szervek, nevelési-oktatási intézmények

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

130.

249545

20/35 Hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez

A lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhőfelhasználás szociális támogatásáról szóló 289/2007. (X. 31.) Korm. rendelet alapján érvényesített támogatás kifizetés a gáz- és távhőszolgáltatók számára.

gazdasági társaság

egyedi döntéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: a beérkező számlakorrekcióknak megfelelő ütemezés szerinti igénylés útján

Magyar Államkincstár

131.

265967

20/39 Szociális intézményi foglalkoztatás támogatása

A fogyatékos embereket ellátó intézményekhez kapcsolódó, munkarehabilitációs és fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás megvalósítása a szociális foglalkoztatás engedélyezéséről és a szociális foglalkoztatási támogatásról szóló 112/2006. (V. 12.) Korm. rendelet szerint nyújtott támogatás biztosításával.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, gazdasági társaság, helyi önkormányzati költségvetési szerv, Magyar Államkincstár

pályázati úton

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal

132.

264912

20/46 Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő bértámogatás

A megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piacra jutását segítő szolgáltatások nyújtása.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, helyi önkormányzati költségvetési szerv, Magyar Államkincstár

pályázati úton

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

igénybe vehető

133.

264923

20/47 Megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának támogatása

A megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatásának és a foglalkoztatáshoz kapcsolódó fejlesztésének megvalósítása a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók akkreditációjáról, valamint a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásokról szóló 327/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet szerint nyújtott támogatás biztosításával.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, gazdasági társaság, egyéb állami gazdálkodó szerv, egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek nem minősülő egyéb szervezet, Magyar Államkincstár

pályázati úton

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal

134.

343451

20/48 Kincstári díj és pénzügyi tranzakciós illeték

Az előirányzat a Magyar Államkincstár által nyújtott szolgáltatásokkal összefüggő díjak, jutalékok, valamint a pénzügyi tranzakciós illeték fedezetére biztosít forrást.

Magyar Államkincstár

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

135.

300924

20/50/3 Emlékpont Központ támogatása

Az előirányzat a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum által működtetett Emlékpont kiállítóhely működtetésére és szakmai feladatainak ellátására szolgál.

helyi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

136.

344740

20/50/7 Liget Budapest projekt előkészítése és megvalósítása

Az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttesre vonatkozó koncepció második ütemeként a Városliget átfogó hasznosítási koncepciójáról szóló 1397/2013. (VII. 2.) Korm. határozat alapján az előirányzat célja a Liget Budapest projekt előkészítése és megvalósítása, így különösen az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes fejlesztése, valamint а Városliget átfogó fejlesztési koncepciójának kidolgozása és az ezeket а feladatokat összefogó „Liget Budapest” projekt végrehajtására irányuló szervezési, műszaki és egyéb szakmai feladatok (pl. nemzetközi tervpályázat előkészítésének) biztosítása.

központi költségvetési szerv, gazdasági társaság

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

137.

296435

20/51 Fejezeti általános tartalék

A fejezet ágazati felügyelete alá tartozó, év közben felmerülő feladatok, likviditási problémák megoldása. A Kormány egyedi határozatával biztosított többletek felhasználása.

államháztartáson belüli és kívüli szervezetek

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

legkésőbb
2015. május 30.

138.

333517

20/52 Egyházi fenntartású intézményekben foglalkoztatottak kompenzációja

Az előirányzat szolgál a nevelési-oktatási, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális vagy sporttevékenységet önmaga vagy intézménye útján ellátó belső egyházi jogi személynél foglalkoztatottak részére – az adó- és járulékfizetési kötelezettséget megállapító törvények módosításából adódó nettó jövedelemcsökkenés kompenzálására jogszabály alapján – járó többlet személyi juttatások és az azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kifizetésére.

egyházi jogi személyek

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: a 495/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet szerint

139.

332995

20/54 Nemzeti Együttműködési Alap

Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 56. § (1) bekezdés a)-j) pontja alapján meghatározott célokra támogatás, valamint az Alap működtetésével kapcsolatos költségek biztosítása.

egyesület, alapítvány, költségvetési szerv, határon túli civil szervezet

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

2016. december 31.

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

140.

298124

20/55/1/1 Egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények támogatása

Az előirányzat szolgálja az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 7. § (1) bekezdésében meghatározott támogatási célok teljesülését, így fedezetet biztosít az egyházi gyűjteményi feladatokat ellátó intézmények működési, gyarapítási feladatai támogatására, egyházi közgyűjteményekben dolgozó minősített kutatók illetmény-kiegészítéséhez, valamint az egyházi közművelődési intézmények működéséhez.

egyházi jogi személy

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: felosztása és felhasználása a 295/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet és az 58/2013. (VIII. 7.) EMMI rendelet alapján

141.

298146

20/55/2/1 Hittanoktatás támogatása

Az előirányzat – törvény, illetve az egyházzal kötött megállapodás alapján – fedezetet biztosít az egyházi jogi személy által az állami, önkormányzati fenntartású közoktatási intézményekben – a tanulók és a szülők igényei szerint – szervezett vallásoktatás költségeihez.

egyházi jogi személy

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: felosztása és felhasználása a 295/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet és az 58/2013. (VIII. 7.) EMMI rendelet alapján

142.

006057

20/55/3 Egyházi alapintézmény-működés, SZJA rendelkezés és kiegészítése

Az előirányzat biztosít fedezetet a személyi jövedelemadó meghatározott részének, az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvényben meghatározottak szerint a rendelkező nyilatkozatot tevő magánszemélyek által befizetett személyi jövedelemadó egy százalékának a bevett egyházak részére történő rendelkezésre bocsátásához, valamint ennek az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 4. § (2) és (3) bekezdése szerinti kiegészítéshez.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

bevett egyház, Magyar Államkincstár

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

egyéb: felosztása az 1997. évi CXXIV. törvény alapján, valamint bankforgalmi terhelési értesítők szerint

143.

208602

20/55/4 Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék

Az előirányzat terhére kerül folyósításra a bevett egyházak részére az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. § (1) bekezdése szerinti ingatlanjáradék, valamint a katolikus, református, evangélikus, baptista egyházak, zsidó hitközségek, továbbá a budai szerb ortodox egyházmegye kiemelt közfeladat átvállalásai miatt – megállapodásban rögzített – kiegészítő járadék.

Az előirányzat biztosít továbbá fedezetet a törvény 3. § (2) bekezdése szerinti korrekció zárszámadási törvényben meghatározott összegű végrehajtásához.

bevett egyház

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: felosztása és felhasználása az 1997. évi CXXIV. törvény alapján

144.

261290

20/55/5/1 Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka – Bevett egyházak

Az előirányzat fedezetet biztosít az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótlékára, a határon túli magyar szórványú települések gyülekezeteiben magyar nyelven szolgálatot teljesítő egyházi személyek kiegészítő támogatására, valamint a teljes egészében lezárt zsidó temetők vallási előírásokat és kegyeleti szempontokat tiszteletben tartó fenntartásának, nem zsidó hitközségek tulajdonában álló lezárt zsidó temetők, és - kivételesen - használatban lévő zsidó temetők felújításának támogatására.

egyházi jogi személy

egyéb: felosztása és felhasználása a 295/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet és az 58/2013. (VIII. 7.) EMMI rendelet alapján

145.

343462

20/55/5/4 Külhonban szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka - Határon túli egyház és annak belső egyházi jogi személye

Az előirányzat fedezetet biztosít a külhoni szórvány települések gyülekezeteiben magyar nyelven szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótlékára, valamint a nemzetmegtartó tevékenységük kiegészítő támogatására a Miniszterelnöki Hivatal, valamint tizenkét határon túli egyházi jogi személy között az 5000 lakosnál kisebb magyar szórványú települések gyülekezeteiben magyar nyelven szolgálatot teljesítő egyházi személyek kiegészítő támogatásáról szóló megállapodások megkötéséről szóló 2172/2004. (VII. 12.) Korm. határozat alapján.

határon túli egyházi jogi személyek

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: felosztása és felhasználása a 295/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet és az 58/2013. (VIII. 7.) EMMI rendelet alapján

146.

263212

20/55/7 Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások

Az előirányzat az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 7. § (1) bekezdése alapján az egyházi műemlék és nem műemlék ingatlanok állagmegóvási, felújítási valamint egyházi fenntartású, hitéleti illetve közfeladatokat ellátó intézmények beruházási feladatainak megvalósítására és egyéb kapcsolódó fejlesztésekre biztosít támogatást.

A támogatást a magyarországi bevett egyházak és határon túli magyar egyházi jogi személyek műemlék, és nem műemlék templomok, plébániák, parókiák, székesegyházak, érseki,- püspöki paloták, kolostorok, imaházak, gyülekezeti-közösségi házak, zsinagógák rekonstrukciójára, bővítésére, egyházi iskolák, kollégiumok felújítására, bővítésére, esetenként oktatási, szociális és karitatív beruházásokra, felújításokra használhatják fel.

egyházi jogi személy, határon túli egyházi jogi személyek

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

igénybe vehető

147.

335806

20/55/8 Piarista Rend Magyar Tartománya fejlesztéseinek támogatása

2012. évben a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról szóló 1458/2012. (X. 19.) Korm. határozat rendelkezett a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő átcsoportosításról, amelynek keretében a Piarista Rend Magyar Tartománya hitelfelvételének kiváltására és beruházásainak befejezésére 1 200,0 millió forintot kapott. A kormányhatározat rendelkezett továbbá arról is, hogy 2013. és 2014. években azonos összeggel (1 200,0 millió Ft/év) kerüljön betervezésre az EMMI költségvetésébe a Piarista Rend Magyar Tartománya támogatása, a 2012. évi támogatási célokkal azonos célra.

egyházi jogi személy

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

egyéb: felosztása és felhasználása a 1458/2012. (X. 19.) Korm. határozat szerint

148.

335740

20/55/9 Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása

Az előirányzat célja a közösségépítést szolgáló egyházi rendezvények, valamint kulturális, oktatási és vallásturisztikai projektek és kapcsolódó beruházások támogatása.

Az előirányzatból támogathatóak egyházi zenei és színházi rendezvények, táborok, kiállítások, egyházközségek/plébániák/gyülekezetek által szervezett, közvetlenül a hitélethez kapcsolódó képző- és alkotóművészeti pályázatok, tematikus konferenciák, továbbá fesztiválok, kórustalálkozók, kulturális csereprogramok (különös tekintettel a határon átnyúló programokra), vallásturisztikai programok, valamint ezek utazási, szervezési és adminisztratív költségei, illetve ezekhez kapcsolódó beruházások. Ehhez kapcsolódóan az írott és elektronikus sajtóban való megjelenés intenzívebbé tétele, a kulturális információközvetítő hálózatokban való megjelenés és aktív részvétel elősegítése, illetve információs felületek, adatbázisok kialakítása, működtetése is támogatható.

Támogatásban részesíthetők az egyházközségek által indított képzések, ifjúsági klubok, nyári táboroztatások, valamint az egyházi iskolák által nyújtott nem iskolarendszerű képzések, szolgáltatások (nem intézményrendszeren belüli felnőttoktatás, felnőttképzés, népfőiskola típusú oktató/nevelő tevékenységek egyházi iskolák által szervezett határon túli és belüli nyári egyetemek, szórványban nyújtott hétvégi képzések, tanodák, családi napközik, diákkörök, hitéleti tematikájú vetélkedők, táborok, műhelymunkák, utazások, cserekapcsolatok) és az ezekhez kapcsolódó beruházások.

Ezen előirányzatból támogatható a határon túli szórványban élő és ott a magyarság megmaradását szolgáló egyházi közösségek tevékenysége, kulturális, oktatási és közösségépítő programjai. A szórványban működő egyházközségek infrastruktúrájuk kiépítésére, felújítására, magyar nyelvű liturgikus és egyéb kiadványaik megjelentetésére, közösségi programjaik és projektjeik megvalósítására kaphatnak anyagi segítséget.

Ugyancsak az előirányzatból finanszírozható a hátrányos helyzetű kistérségi felzárkózást segítő programok mentén az egyházi kezdeményezések támogatása, illetve ösztönzése, az egyházi karitatív-válságkezelő, valamint több funkciót betöltő létesítmények, hitéleti, karitatív, oktató/képző/átképző központok működési költségei és kapcsolódó beruházásai.

Az előirányzatból támogatható az egyházi kulturális, oktatási, felzárkózást segítő és közösségépítő programokkal szorosan összefüggő infrastruktúra fejlesztése is.

Az előirányzat, jellegéből adódóan nagy értékű tárgyi eszköz vásárlására is lehetőséget biztosít, így adott esetben az egyes rendezvények, programok technikai infrastruktúrája is támogatható.

Az egyes támogatási összegek, az egyházak által megtett javaslatok feldolgozása után, illetve kötelezettségvállalói döntést követően, támogatási szerződés keretében kerülnek átadásra egyházi jogi személynek, illetve határon túli egyházi szervezetek részére. A projekt jellegétől függően előleg is biztosítható. Az előirányzat felhasználásában az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő működik közre lebonyolítóként.

egyházi jogi személy, határon túli egyházi jogi személy

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

igénybe vehető

149.

338517

20/55/10 Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése

A Lakitelek Népfőiskola fejlesztésének támogatása a fenntartó Lakitelek Népfőiskola Alapítványon keresztül.

civil szervezet (alapítvány)

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

150.

340628

20/55/11 A debreceni református oktatási-nevelési intézményrendszer infrastrukturális fejlesztése

A debreceni református oktatási-nevelési intézményrendszer infrastrukturális fejlesztése a debreceni református oktatási-nevelési intézményrendszer infrastrukturális fejlesztése érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról szóló 1119/2013. (III. 8.) Korm. határozat alapján.

egyházi jogi személy

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

egyéb: 1119/2013. (III. 8.) Korm. határozat szerint

151.

343473

20/55/12 Vallási tevékenységet végző szervezetek támogatása

Az előirányzat terhére a nem bevett egyháznak minősülő vallási tevékenységet végző szervezetek külön támogatási keretben részesülnek, amely a működésüket – ezzel a lelkiismereti és vallásszabadság joga gyakorlását – segíti elő.

Vallási tevékenységet végző szervezet

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

152.

343773

20/55/13 Határon túli egyházi köznevelési intézmények fejlesztésének támogatása

Az előirányzat alapvető feladata a hosszútávú nemzetpolitikai stratégiai célok megvalósítása, amelyhez e forrásból megvalósuló tevékenységek egyik kiindulópontként szolgálhatnak a továbbiakban. Az előirányzat fő célja ezen belül a külhoni egyházi fenntartású köznevelési intézmények felújítási költségeinek és egyes beruházásainak támogatása. Az előirányzat lehetőséget biztosít az oktatási tevékenységgel szorosan összefüggő infrastruktúra fejlesztésére, nagy értékű tárgyi eszköz vásárlására, esetenként az intézmények által szervezett rendezvények, programok, azok technikai infrastruktúrája támogatására.

egyházi jogi személy, határon túli egyházi jogi személy

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

153.

346673

20/55/14 Egyházak hitéleti támogatásának kiegészítése

A támogatás az 1091/2014. (II. 28.) Korm. határozat alapján, Támogatói okirattal kerül megállapításra és egyösszegű előlegként kifizetésre. Az egyes bevett egyházak támogatása a 2014. évi 20/55/3 Egyházi alapintézmény-működés, SZJA rendelkezés és kiegészítése előirányzat számításánál alkalmazott „felajánlók száma aránya” alapján kerül meghatározásra, a százalékos arányokat a rendelkezésre álló keretösszeghez (1 200,0 millió forint) kell viszonyítani.

bevett egyház

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

egyéb: az egyes egyházak részére járó támogatási összegek 2014. évi 20/55/3 Egyházi alapintézmény-működés, SZJA rendelkezés és kiegészítése előirányzat számításánál alkalmazott „felajánlók száma aránya” alapján kerülnek meghatározásra, amelyek százalékos arányait a rendelkezésre álló keretösszeghez kell viszonyítani

154.

243678

20/56 Nemzetiségi támogatások

154.1.    a pénzügyi nehézségekkel küszködő, válságos helyzetbe jutott nemzetiségi intézmények, szervezetek, önkormányzatok működési zavarainak elhárítására és nemzetiségpolitikai szempontból kiemelten fontos intézmények, rendezvények, programok egyedi döntéssel történő támogatására,

154.2.    a szomszédos országokkal létrehozott nemzetiségi kormányközi vegyes-bizottságok ülésein elfogadott kormányzati kötelezettség-vállalások finanszírozására,

154.3.    pályázat, illetve egyedi kérelem útján:

154.3.1.    nemzetiségi civil szervezetek támogatására,

154.3.2.    a nemzetiségi közoktatási intézmények, szervezetek, önkormányzatok anyaországi intézményekkel, településekkel, szervezetekkel történő kapcsolattartásának támogatására,

154.3.3.    az anyaországban történő nemzetiségi pedagógus-továbbképzésekhez és a kétoldalú nemzetiségi vegyes bizottságok ajánlásaiban szereplő közoktatási intézményi fejlesztésre,

154.4.    a nemzetiségi kulturális támogatások,

154.5.    a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjról szóló 44/2013. (VI. 26.) EMMI rendelet alapján nemzetiségi középiskolák kiemelkedő képességű tanulóinak nyújtandó ösztöndíjhoz,

154.6.    a Nemzetiségekért Díj alapításáról szóló 2/2012. (VIII. 9.) ME rendelet alapján adományozott, kiemelt munkát végző hazai nemzetiségek képviselői elismerésének finanszírozásához.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

helyi önkormányzat, települési és területi nemzetiségi önkormányzat, országos nemzetiségi önkormányzat, központi költségvetési szerv, jogi személyiségű társaság, társulás, civil szervezet, közalapítvány, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, állami vállalat, egyéb állami gazdálkodó szerv, szövetkezet, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, egyéni vállalkozó, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, jogszabály alapján jogi személynek nem minősülő egyéb szervezet, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, helyi önkormányzati költségvetési szerv, Magyar Államkincstár

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

A visszatérítési kötelezettség mellett nyújtott költségvetési támogatás visszafizetési határideje a kedvezményezettel megkötött szerződésben kerül meghatározásra.

igénybe vehető

155.

019194

20/57/1 Bolgár Országos Önkormányzat és Média

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

156.

019215

20/57/2 Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata és Média

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

157.

019226

20/57/3 Országos Horvát Önkormányzat és Média

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

158.

019248

20/57/4 Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és Média

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

159.

019260

20/57/5 Magyarországi Románok Országos Önkormányzata és Média

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

160.

019204

20/57/6 Országos Roma Önkormányzat és Média

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

161.

019237

20/57/7 Országos Lengyel Önkormányzat és Média

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

162.

019259

20/57/8 Országos Örmény Önkormányzat és Média

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

163.

019282

20/57/9 Országos Szlovák Önkormányzat és Média

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

164.

019293

20/57/10 Országos Szlovén Önkormányzat és Média

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

165.

019271

20/57/11 Szerb Országos Önkormányzat és Média

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

166.

223339

20/57/12 Országos Ruszin Önkormányzat és Média

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

167.

223340

20/57/13 Ukrán Országos Önkormányzat és Média

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

168.

267312

20/58/1 Bolgár Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

169.

267323

20/58/2 Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

170.

267334

20/58/3 Országos Horvát Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

171.

267345

20/58/4 Magyarországi Németek Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

172.

267356

20/58/5 Magyarországi Románok Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben) foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

173.

267367

20/58/6 Országos Roma Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

174.

267378

20/58/7 Országos Lengyel Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

175.

279034

20/58/8 Országos Örmény Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

176.

267389

20/58/9 Országos Szlovák Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

177.

267390

20/58/10 Országos Szlovén Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

178.

267401

20/58/11 Szerb Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

179.

267412

20/58/12 Országos Ruszin Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

180.

279045

20/58/13 Ukrán Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.

A támogatás négy egyenlő részletben kerül folyósításra.

nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

181.

285401

20/58/14 Országos Horvát Önkormányzat prémiumévek programmal kapcsolatos kiadásai

Országos Horvát Önkormányzat prémiumévek programmal kapcsolatos kiadásainak fedezése.

Országos nemzetiségi önkormányzat

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

182.

335840

20/58/15 Országos Szlovén Önkormányzat prémiumévek programmal kapcsolatos kiadásai

Országos Szlovén Önkormányzat prémiumévek programmal kapcsolatos kiadásainak fedezése.

Országos nemzetiségi önkormányzat

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

183.

331673

20/59/4 Roma kultúra támogatása

Roma kultúra támogatása, alkotó közösségek tevékenységéhez támogatás nyújtása.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, szövetkezet, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, a határon túli személy, a határon túli szervezet, külföldi személy vagy külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet. Magyar Államkincstár

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

igénybe vehető

184.

331195

20/59/5 Társadalmi, gazdasági, területi hátránykiegyenlítést elősegítő programok, szakkollégiumok

Az előirányzat támogatást biztosít:

184.1.    a hátrányos helyzetű felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók esélyegyenlőségének, tehetséggondozásának előmozdítása érdekében elsősorban a roma szakkollégiumok létrehozásának, működésének támogatására, továbbá roma nemzetiségi oktatási intézmény működésének támogatására,

184.2.    a romák társadalmi-gazdasági integrációjához,

184.3.    a hátrányos helyzetű kistérségek felzárkóztatásához, a hátrányos helyzetű településeken megjelenő etnika, szociális társadalmi és területi hátrányok kezeléséhez, a szegregált lakókörnyezetben élők lakhatási és szociális integrációjához, életfeltételeinek javításához és gyermekek esélyteremtését szolgáló programokhoz,

184.4.    a szociálisan hátrányos helyzetű, inaktívak fenntartható, és a vidéki élet értékeit középpontba állító gazdasági aktivizálásához,

184.5.    a kulturális autonómia intézményeinek megerősítéséhez,

184.6.    a 184.1. – 184.5. pontokban megjelölt célokhoz kapcsolódó járulékos tevékenységekhez,

184.7.     a 2008–2009-es romagyilkosságok túlélő sértettjeinek és közvetlenül érintett egyéb áldozatainak megsegítéséről szóló 532/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti, az elkövetett bűncselekmények sértettjei és közvetlen egyéb áldozatai számára a káraik megtérüléséhez történő hozzájárulás teljesítéséhez,

184.8.    a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték biztosítása.

civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, szövetkezet, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy vagy külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, Magyar Államkincstár

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

igénybe vehető

185.

331206

20/59/6 Felzárkózás-politika koordinációja

Az előirányzat terhére kerül biztosításra:

185.1.    a Roma Integráció Évtizede Programban vállalt feladatok megvalósítása;

185.2.    az Európa 2020 stratégiához kapcsolódó Nemzeti Reform Program szegénység céljához kapcsolódó feladatok megvalósítása;

185.3.    az uniós roma stratégiák keretrendszerének megfelelően a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiáról (a továbbiakban: NTFS), valamint végrehajtásának a 2010-2014. évekre szóló kormányzati intézkedési tervéről szóló 1430/2011. (XII.13.) Korm. határozathoz kapcsolódó feladatok megvalósítása;

185.4.    a „Legyen jobb a gyermekeknek!” Nemzeti Stratégiában, valamint

185.5.    a Kormány és az Országos Roma Önkormányzat között létrejött keret-megállapodásban vállalt feladatok, intézkedések nyomon követésének, értékelésének, a monitorozáshoz szükséges statisztikai és információs rendszerek fejlesztésének, nemzetközi szakértői koordináció, kommunikáció, kutatás, a stratégiákhoz kapcsolódó kiadványok elkészítésének, terjesztésének támogatására;

185.6.    a felzárkózáshoz kapcsolódó médiastratégia elkészítésére és megvalósítására;

185.7.    az NTFS társadalmasításával összefüggő feladatok ellátására;

185.8.     a társadalom szemléletformálását és társadalmi érzékenyítését elősegítő programok támogatására; a társadalmi felzárkózás céljainak elérését elősegítő programok, azokat megalapozó felmérések, kutatások, népszerűsítő, kapcsolódó rendezvények, fórumok támogatására, kiemelten a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok érdekében;

185.9.    a fenti pontban megjelölt célokhoz kapcsolódó költségekre;

185.10.    a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték költségei.

civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, szövetkezet, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy vagy külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, Magyar Államkincstár

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

igénybe vehető

186.

297335

20/59/7 Roma ösztöndíj programok

Az előirányzat támogatást biztosít:

186.1.    a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű, többnyire mélyszegénységben élő, elsősorban roma tanulók és hallgatók esélyegyenlőségének megteremtéséhez, további tanulmányuk elősegítéséhez, kollégiumi, szakkollégiumi ellátásához, oktatásához, neveléséhez történő hozzájáruláshoz;

186.2.    az Útravaló-Macika esélyegyenlőségi ösztöndíjhoz történő hozzájáruláshoz;

186.3.    a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak és pénzügyi tranzakciós illeték költségeihez.

civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, szövetkezet, lakásszövetkezet, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy vagy külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, Magyar Államkincstár

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

igénybe vehető

187.

302168

20/59/8 Esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések finanszírozása

Nevelési-oktatási intézmények támogatásával a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek/tanulók integrált keretek között megvalósuló nevelésének/oktatásának ösztönzésére képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítéssel, óvodai fejlesztő programmal, valamint az integrációs rendszerben résztvevő pedagógusok többlet munkájának anyagi támogatására.

civil szervezet, közalapítvány, egyházi jogi személy, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, nem állami, nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények (óvoda, általános- és középiskola) illetve természetes személy részére történhet kifizetés

pályázati úton

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

igénybe vehető

188.

343495

20/59/9 Társadalmi felzárkózási és integrációs intézkedések

Az előirányzat a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek esélykülönbségeinek kiegyenlítése érdekében az Integrációs Pedagógiai Rendszeren keresztül a képesség-kibontakoztatásra, integrációs felkészítésre, valamint óvodai fejlesztő programok megvalósítására nyújt támogatást.

civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, szövetkezet, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy vagy külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

igénybe vehető

189.

298113

20/60/1 Az önkéntesség európai évéhez és a civil szervezetekhez kapcsolódó programok támogatása

Az előirányzat nyújt támogatást a 2011 Önkéntesség Európai Évéhez, valamint Magyarország Nemzeti Programjához szorosan kapcsolódó és az abba integrálódó civil szervezetek által szervezett programokhoz.

egyesület, alapítvány, jogi személyiségű társaság, központi költségvetési szerv (EMMI igazgatása)

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

szerződés szerint

190.

279012

20/60/4 Civil és non-profit szervezetek támogatása

Civil és nonprofit szervezetek költségvetési támogatása (2010. évi CLXIX. törvény, 49/2011. (III. 30.) Korm. rendelet alapján)

Az előirányzat fedezetet biztosít olyan szervezetek támogatásához, amelyek összkormányzati szinten a civil szektoron belüli párbeszédet biztosító fórumok működését biztosítják, illetve hatékonyan segítik azok fejlesztését.

Az előirányzat fedezetet biztosít továbbá a civil szervezetek működését érintő joganyag felülvizsgálatához és átdolgozásához kapcsolódó szakértői műhelyek és munka ellátásához.

Az előirányzat felhasználása részben pályázati úton, részben egyedi támogatás útján, a támogatott szervezet részére támogatási szerződéssel, egyéb kedvezményezett részére közvetlen kifizetéssel, illetve előirányzat-átcsoportosítással történik.

egyesület, alapítvány

pályázati úton

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

191.

248012

20/60/6 Nemzeti Civil Alapprogram

Az előirányzat a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló törvény hatályon kívül helyezését megelőzően az előirányzat terhére nyújtott támogatásokhoz kapcsolódó, a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló törvény hatályon kívül helyezését követően is ellátandó kezelői feladatok és a még le nem zárt támogatási szerződésekkel kapcsolatos, volt kollégiumi hatáskörök – e feladatra kijelölt szerv által történő – ellátása során keletkező fizetési kötelezettségek teljesítéséhez biztosít forrást.

központi költségvetési szerv

egyedi döntéssel

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő


1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2014. december 25. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére