KÜ BH 2014/59
KÜ BH 2014/59
2014.02.01.
A létérdekek Magyarországhoz kötöttsége és az adóztathatóság szempontjából valamennyi releváns szempont vizsgálata szükséges (gazdasági, munkahelyi, tulajdoni, pénzforgalmi, családi). Nem jogszabálysértő a bankszámlára történő befizetés egyéb jövedelemmé minősítése, ha az adózó a jogcímet bizonyítani nem tudja [1995. évi CXVII. tv. 3. §, 28. § (1) bek.].
A felperesnél az adóhatóság 2003-2005. évekre személyi jövedelemadó (Szja.) és százalékos egészségügyi hozzájárulás (Eho.) adónemben bevallások utólagos vizsgálatát végezte, melynek eredményeképpen összesen 143 922 805 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet és járulékai megfizetésére kötelezte a felperest. A fellebbezés nyomán eljárt másodfokú hatóság azonban határozatával az elsőfokú határozatot hatályon kívül helyezte és új eljárást rendelt el különösen négy kérdés további vizsgálatára. Így: nyilatkoztatni kell az adózót és feleségét a valuta befizetései és utalásai tárgyában; nyilatkoztatni kell adózót a M. Ltd. és a D.-P. P. magánszemély által átutalt összegekről; a J. J. O. Kft. által a felperes kínai valutaszámlájára teljesített 450 000 euró befizetés tárgyában, annak a visszafizetett tagi kölcsönt – 140 982 dollárt – meghaladó részéről, valamint kapcsolódó vizsgálatot kell lefolytatni az A. C. Kft.-nél arra nézve, hogy a felperes készpénzkifizetései eredhettek-e kínai üzletemberektől (bérbevétel, üzletnyitás).
A megismételt eljárásban hozott elsőfokú határozat 80 396 806 Ft Szja. és 22 269 287 Ft Eho. valamint járulékai megfizetésére kötelezte a felperest. A határozat rögzítette, hogy a felperes 1995-től bevándorlási engedéllyel tartózkodott Magyarországon, állandó lakóhelye, létérdeke központja itt van, ezért belföldi illetőségű magánszemély a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 3. § 2. pontja, valamint Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között létrejött, a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszása megakadályozásáról szóló 1999. évi XV. törvénnyel kihirdetett egyezmény (továbbiakban: Egyezmény) 4. cikke alapján. A határozat rögzítette a felperes üzleti érdekeltségeit, munkahelyeit, a Kínából származó jövedelmeiről azonban nem volt adat. A megállapított adóhiány két részből tevődött össze. Egyrészt a hatóság elemezte a felperes CITI Banknál vezetett bankszámlájára való befizetéseket (M., P.), és az A. C-ben való bérbeadásból származó tevékenységgel összefüggésbe nem hozható jövedelmeket az Szja. tv. 28. §-ára tekintettel egyéb jövedelemnek minősítette, másrészt az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 109. § (1) bekezdés alapján becslési eljárással állapította meg az adó alapját, mert a felperes igazolt bevételei és kiadásai között feltűnő aránytalanság volt. A fellebbezés nyomán eljárt másodfokú hatóság 2009. december 3-án helybenhagyta az elsőfokú határozatot.
A határozattal szemben a felperes keresetlevelet terjesztett elő, mert álláspontja szerint ő Magyarországon jogszerűen nem adóztatható, továbbá eljárási szabálysértések történtek az ügyben, mert nem volt tolmács és nem ismertették a kapcsolódó vizsgálat eredményét, a vitatott összegek nem adóköteles jövedelmek, nem állt fenn a becslés jogalapja, az alkalmazott módszer jogsértő, továbbá okszerűtlen a bizonyítékok mérlegelése.
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Hivatkozott az Art. 97. § (4) bekezdésére, 99. § (1) bekezdésére, 109. § (1)–(3) bekezdéseire, 170. § (1) bekezdésére és 108. § (1)–(3) bekezdéseire, az Egyezmény 4. és 23. cikkére, az Szja. tv. 3. § 2. pontjára, 7. § (1) bekezdés g) pontjára, 28. § (1) bekezdésére, 49. § (1)–(3) bekezdéseire, és az egészségügyi hozzájárulásról szóló, többször módosított 1998. évi LXVI. törvény (Eho. tv.) 2., 3. §-ára. Kifejtette, hogy a felperes magyarországi létérdekű adóztatható személy. A kínai dokumentumok még hiteles fordítás esetén sem támaszthatták alá – szemben ismert a tényekkel –, hogy a felperest Kínához fűzi szorosabb gazdasági kapcsolat. Az alperes teljes körűen eleget tett a tényállás tisztázási kötelezettségének. A felperes viszont nem segítette elő a vizsgálatot az Art.-ban foglalt együttműködő módon, pl. a megélhetési kiadásaival kapcsolatban semmilyen adatot nem közölt. Mivel a jövedelem eltitkolása megállapítható volt, így a becslés jogalapja fennállt. A mérlegmódszer pedig megfelelő az adóalap valószínűsítéséhez. A megállapításokat a felperes hitelt érdemlően cáfolni nem tudta. Eljárási szabálytalanság sem történt, a felperes az eljárásban maradéktalanul tudta gyakorolni adózói jogait. A Pp. 336/A. §-ra való hivatkozás alaptalan, mert feltételei nem állnak fenn. A felperes által hivatkozott Európai Bírósági döntéssel sem ellentétes az alperesi eljárás (F-5/05., F-7/05.), nem sérült ugyanis az ott említett gondos eljárás. Teljes mértékben eleget tett az adóhatóság az új eljárást elrendelő határozat utasításainak. A felperesnél feltárt, de eltitkolt jövedelemnek az Szja. tv. 28. §-a szerinti minősítése helyes volt.
A jogerős elsőfokú ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Elsősorban az ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát, másodsorban az ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság új eljárásra kötelezését kérte. Változatlanul állította, hogy a felperes Magyarországon nem adóztatható, létérdeke Kínához kötik, (munkahely, bankszámla, ingatlan, család), 2006-ban lett csak magyar állampolgár. Egyébiránt az Egyezmény 21. cikke alkalmazandó a felperes esetében. Kifejtette továbbá, hogy a tényállás tisztázása nem volt teljes körű, sérült az Art. 97. § (4)–(6) bekezdése és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 50. §-a. Az adózó javára szolgáló körülmények feltárása elmaradt, noha a megnevezett kölcsönadó üzleti partnerekkel, rokonokkal való kapcsolatfelvételt akár jogsegély útján is meg lehetett volna tenni.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem megalapozott.
Az Art. 97. § (4) bekezdése alapján: „Az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani, kivéve, ha törvény a bizonyítást az adózó kötelezettségévé teszi.”
A 109. § (1) bekezdés szerint: „Ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával vagy az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben – figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is – az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.”
A (3) bekezdés értelmében: „A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. Egyebekben pedig az eljárásra az e fejezetben foglalt rendelkezések az irányadók.”
Az Egyezmény 4. cikke: „Az Egyezmény értelmében az „egyik Szerződő Államban illetőséggel bíró személy” kifejezés olyan személyt jelent, aki ennek a Szerződő Államnak a jogszabályai szerint ott lakóhelye, állandó tartózkodási helye, a Központi Iroda vagy az üzletvezetés helye vagy más hasonló ismérv alapján adóköteles.”
Az Szja. tv. 3. § 2. és 3. pontja alapján: „2. Belföldi illetőségű magánszemély:
a) a magyar állampolgár (kivéve, ha egyidejűleg más államnak is állampolgára, és belföldön nem rendelkezik a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényben meghatározott lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel);
b) az a természetes személy, aki a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározottak szerint a szabad mozgáshoz és a három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való jogát az adott naptári évben – a ki- és beutazás napját is egész napnak tekintve – legalább 183 napig a Magyar Köztársaság területén gyakorolja;
c) a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó letelepedett jogállású, illetve hontalan személy; továbbá
d) az a)-c) pontban nem említett természetes személy, akinek
da) kizárólag belföldön van állandó lakóhelye;
db) létérdekei központja belföld, ha egyáltalán nem vagy nem csak belföldön rendelkezik állandó lakóhellyel;
dc) szokásos tartózkodási helye belföldön található, ha egyáltalán nem vagy nem csak belföldön rendelkezik állandó lakóhellyel, és létérdekei központja sem állapítható meg;
azzal, hogy a létérdekek központja az az állam, amelyhez a magánszemélyt a legszorosabb személyes, családi és gazdasági kapcsolatok fűzik.
Az Szja. tv. 28. § (1) bekezdése szerint: „Egyéb jövedelem minden olyan bevétel, amelynek adókötelezettségére e törvény eltérő rendelkezést nem tartalmaz, azzal, hogy – a költségelszámolásra vonatkozó rendelkezéseket is figyelembe véve – a bevételnek nem része a megszerzése érdekében a magánszemély által viselt szabályszerűen igazolt kiadás.”
A fentiekben rögzített tényállás és idézett jogszabályok alapján a Kúria megállapította, hogy az elsőfokú jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben foglalt okból nem jogszabálysértő.
Már az adóhatóság a saját (megismételt) eljárásában is nagyon alapos vizsgálatot folytatott és az ebből megállapított tényállás alapján helyes jogi következtetést vont le, melynek az elsőfokú bíróság általi megváltoztatása még a peres eljárásban csatolt további bizonyítékokra tekintettel sem volt indokolt. Az elsőfokú bíróság az ítéletében pontról-pontra végigvette az egyes kereseti kérelmeket és részletesen indokolta az elutasítás okát, mellyel a Kúria egyetért.
A releváns jogszabályokra hivatkozással helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság arra, hogy a felperes, mint magyarországi létérdekű személy itt adóztatható, mivel a felperes nem tudta bizonyítani, hogy szorosabb gazdasági, személyi, családi kapcsolatok kötnék Kínához. Ellenkezőleg, a felperes kiterjedt magyarországi gazdasági érdekeltségei, melyeket az ítélet a 6. oldalán részletesen felsorol, a felperes állítását egyértelműen cáfolják.
Ezen túlmenően az ítélet részletesen ismertette a becslési eljárás jogi lényegét, az azzal kapcsolatos bizonyítási teher alakulását, és kifejtette, hogy jelen esetben az indokolta a becslés alkalmazását, hogy a felperes életvitelével és vagyongyarapodásával összefüggő kiadásai a vizsgált időszakban nem álltak arányban a rendelkezésre álló forrásokkal. A felperes a megélhetési kiadásaival kapcsolatban információkat nem közölt a hatósággal, számba vehető adatok, bizonyítékok nem álltak rendelkezésre, így az adóalap becsléssel történő valószínűsítése szükséges volt. A megállapított adóalap helyességét a felperes hitelt érdemlő bizonyítékokkal cáfolni nem tudta.
Kitért az elsőfokú ítélet arra is, hogy a felperes adóhiánya nemcsak a becslési eljárásban feltárt forráshiányból eredt, hanem magánszemélyként a folyószámlájára történő befizetések és átutalások egyéb jövedelemmé minősítéséből is, mert ezek jogcímét a felperes nem igazolta, sőt kiterjedt vizsgálat ellenére sem volt igazolható.
Végezetül az ítélet az eljárási jogszabálysértésekre vonatkozó kereseti kérelmeket is tényszerűen és helyesen cáfolta. Megállapítható tehát, hogy az elsőfokú bíróság minden kereseti kérelemre kitért, azt okszerűen indokolta, így az ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló felülvizsgálati kérelem alappal nem bír, az lényegében felülmérlegelésre irányul, melyre felülvizsgálati eljárásban nincs mód.
Fentiek alapján a Kúria az érdemben helyes elsőfokú ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv. I. 35.427/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás