• Tartalom

6/2014. (II. 12.) NFM rendelet

6/2014. (II. 12.) NFM rendelet

az útügyi hatósági eljárások díjairól szóló 26/1997. (XII. 12.) KHVM rendelet módosításáról1

2014.02.20.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. § e) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1) Az útügyi hatósági eljárások díjairól szóló 26/1997. (XII. 12.) KHVM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A díjakat a kérelem benyújtásával egyidejűleg, vagy a közlekedési hatóság számviteli bizonylatának kézbesítésétől számított 8 napon belül
a) a Nemzeti Közlekedési Hatóság vagy a fővárosi és megyei kormányhivatal közlekedési felügyelőségei által lefolytatott hatósági eljárás esetében a Nemzeti Közlekedési Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00289926-00000000 számú előirányzat-felhasználási keretszámlájára,
b) a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala által lefolytatott hatósági eljárás esetében a fővárosi és megyei kormányhivatal 2. számú mellékletben meghatározott, a Magyar Államkincstárnál vezetett előirányzat-felhasználási keretszámlájára,
c) az útügyi hatósági eljárásban a Nemzeti Közlekedési Hatóság szakhatósági közreműködése esetén a Nemzeti Közlekedési Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00289926-00000000 számú keretszámlájára
kell befizetni.
(3) Az útügyi hatósági eljárásokért befizetett díj a (2) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott esetben a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a fővárosi és megyei kormányhivatal bevétele. A díjak nyilvántartására és elszámolására az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.”

(2) Az R. 1. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Ha útügyi hatósági eljárásban jogszabály a közlekedési hatóság szakhatósági közreműködését írja elő, az 1. számú melléklet 16. pont a) és b) alpontja, 17. pont a) és b) alpontja, 18. pont a) és b) alpontja, 19.2. pont a) és b) alpontja, valamint 20.8. pont a) és b) alpontja szerinti díjat a szakhatóságként eljáró közlekedési hatóságnak kell megfizetni.”

2. § Az R. 4. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki:

„(2) 2013. január 1-jétől 2013. május 31-éig a Nemzeti Közlekedési Hatóság részére befizetett díjak a Nemzeti Közlekedési Hatóságot illetik. Az ezt követően az 1. § (2) bekezdés b) pontja szerint lefolytatott eljárások díja a fővárosi és megyei kormányhivatalt illeti. A Nemzeti Közlekedési Hatóság intézkedik ezen díjaknak a fővárosi és megyei kormányhivatalok részére történő visszafizetéséről.”

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

1. melléklet a 6/2014. (II. 12.) NFM rendelethez

 

A

B

Eljáró hatóság megnevezése

Eljáró hatóság előirányzat-felhasználási keretszámlájának száma

1.

Nemzeti Közlekedési Hatóság

10032000-00289926-00000000

2.

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

10025004-00299657-00000000

3.

Baranya Megyei Kormányhivatal

10024003-00299585-00000000

4.

Békés Megyei Kormányhivatal

10026005-00299578-00000000

5.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

10027006-00299561-00000000

6.

Budapest Főváros Kormányhivatala

10023002-00299592-00000000

7.

Csongrád Megyei Kormányhivatal

10028007-00299664-00000000

8.

Fejér Megyei Kormányhivatal

10029008-00299640-00000000

9.

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

10033001-00299633-00000000

10.

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal

10034002-00299626-00000000

11.

Heves Megyei Kormányhivatal

10035003-00299619-00000000

12.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

10045002-00299602-00000000

13.

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal

10036004-00299554-00000000

14.

Nógrád Megyei Kormányhivatal

10037005-00299547-00000000

15.

Pest Megyei Kormányhivatal

10023002-00299671-00000000

16.

Somogy Megyei Kormányhivatal

10039007-00299688-00000000

17.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal

10044001-00299695-00000000

18.

Tolna Megyei Kormányhivatal

10046003-00299530-00000000

19.

Vas Megyei Kormányhivatal

10047004-00299523-00000000

20.

Veszprém Megyei Kormányhivatal

10048005-00299516-00000000

21.

Zala Megyei Kormányhivatal

10049006-00299509-00000000

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2014. február 21. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére