KÜ BH 2014/65
KÜ BH 2014/65
2014.02.01.
Egy vállalkozás csak akkor veszíti el a kis- és középvállalkozás minősítést, ha két egymást követő beszámolási időszakban túllépi a törvényben meghatározott határértékeket [1996. évi LXXXI. tv. 7. § (1) bek.; 2004. évi XXXIV. tv. 3. § (1) és (2) bek., 4. §, 5. § (3) bek.].
A felperes 2005-2006. években fejlesztési megállapodást kötött két alapítvány által fenntartott iskolával. A szerződések alapján a két alapítvány részére átutalta az összegeket, amelyekkel csökkentette szakképzési hozzájárulási kötelezettségét.
A felperes magát kisvállalkozásnak minősítve 2005. évben 18 324 000 Ft-tal, 2006. évben 22 167 000 Ft-tal csökkentette adózás előtti eredményét a társasági adóról és osztalék adóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao tv.) 7. § (1) bekezdés zs) pontja alapján.
Az adóhatóság a felperesnél 2005-2006. évekre bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként a felperes terhére társasági adó (a továbbiakban: ta.) adónemben összesen 12 871 000 Ft, szakképzési hozzájárulás adónemben pedig 428 000 Ft adókülönbözetet írt elő, adóbírságot szabott ki, késedelmi pótlékot számított fel és a szokásos piaci árral összefüggő nyilvántartások vezetésének hiánya miatt 7 000 000 Ft mulasztási bírsággal sújtotta.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a 2010. március 22. napján kelt határozatában az elsőfokú határozatot – az indokolás részbeni megváltoztatása mellett – helybenhagyta. Határozatának megállapítása szerint az alapítvány nem alanya a támogatási jogviszonynak, a felperes nem az arra jogosult iskola részére utalta át a fejlesztési támogatásokat, ezért ezek összegével nem csökkenthető a szakképzési hozzájárulás.
Tekintettel arra, hogy a felperes már nem minősül kisvállalkozásnak a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásokról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Kk.tv.) 3. § (1) és (2) bekezdései, 4. §-a és 5. § (1), (5) és (7) bekezdései értelmében nem volt jogosult a Tao tv. 7. § (1) bekezdés zs) pontja szerinti kedvezményre.
A felperes kapcsolt vállalkozásaival kötött szerződések tekintetében nem készítette el a jogszabály által előírt nyilvántartást, ezért az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 172. § (14) bekezdésében és 182. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel mulasztási bírság kiszabására került sor.
A felperes felügyeleti intézkedés iránti kérelme alapján eljárt Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke a 2010. augusztus 3. napján kelt határozatában a másodfokú határozatot az elsőfokú határozatra is kiterjedően akként változtatta meg, hogy a felperes terhére előírt mulasztási bírságot 1 000 000 Ft-ra leszállította.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését kérte, vitatta a terhére szakképzési hozzájárulás, ta. adónemekben előírt adókülönbözetek és mulasztási bírság jogalapját.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke által megváltoztatott alperesi határozatot az elsőfokú határozatra is kiterjedően akként változtatta meg, hogy a felperes terhére előírt 1 000 000 Ft mulasztási bírságot „törölte”, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja a következő volt:
Az alperes helytállóan állapította meg, hogy a felperes az alapítványi bankszámlákra történő átutalásokkal nem jogszerűen csökkentette szakképzési hozzájárulás adónemben a kötelezettségét.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte a terhére ta adónemben előírt adókülönbözetnek és jogkövetkezményeinek „törlését”, továbbá az alperes kötelezését az Art. 124/C. § (6) bekezdése alapján a jegybanki alapkamattal azonos mértékű 2011. december 20. napjától számított kamat megfizetésére. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg a Kk.tv. 3. § (1) bekezdésében, 4. § (5) bekezdésében, 5. § (3) bekezdésében, 19. § 4. pontjában, a Tao tv. 7. § (1) bekezdésében, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. §-ában, 221. §-ában foglaltaknak.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felek között nem volt vita a tekintetben, hogy a vállalkozásoknak a Kk.tv. 3. §-a alapján kellett elvégezni a besorolásukat és minősítésük megváltoztatásának megítélésénél a Kk.tv. 5. § (3) bekezdése szerint kellett eljárniuk.
A Kk.tv. 2005. január 1-jei hatályú módosítása miatt minden 2005. január 1-jén már működő vállalkozásnak a 2005. évben kezdődő üzleti évének első napján fennálló állapot szerint e napra vonatkozóan – általánosan 2005. január 1-jére – újra be kellett sorolnia magát. Az újraminősítést az üzleti év első napján rendelkezésre álló, elfogadott utolsó – általános esetben 2003. évi – beszámoló foglalkoztatotti létszám és pénzügyi mutatói alapján kellett végrehajtani. A Kk.tv. 5. § (3) bekezdése ugyanakkor kimondta azt is, hogy „amennyiben egy vállalkozás éves szinten túllépi a 3. §-ban meghatározott foglalkoztatotti létszám vagy pénzügyi határértéket, vagy elmarad azoktól, akkor ennek eredményeként csak abban az esetben veszíti el, illetve nyeri el a közép-, kis-, vagy mikrovállalkozói minősítést, ha két egymás követő beszámolási időszakban túllépi az adott határértéket vagy elmarad azoktól”. Az előzőekben ismertetett ún. kétéves szabály azt jelenti, hogy egy vállalkozás két egymást követő beszámoló adataira figyelemmel a Kk.tv. 3. §-ában meghatározott besorolási határértéke túllépése esetén vagy azoktól való elmaradás eredményeként veszíti el vagy nyeri el a Kk.tv. szerinti minősítést. Változás tehát a 2005. január 1-jei, illetve a 2005-ben vagy ezt követően kezdődő üzleti év első napján fennálló állapothoz képest akkor következik be, ha a vállalkozásnál a minősítést megalapozó határértéket két egymást követő beszámoló adatai meghaladják, vagy attól elmaradnak.
A felperes alappal hivatkozott arra, hogy a kétéves szabály miatt a 2005. január 1-jei besorolásnál az ezt követő időpontban bekövetkezett eseményeket nem lehet figyelembe venni és az alperes, továbbá az elsőfokú bíróság is tévesen értékelte terhére a K. Kft. által 2005. december 3-án, 10-én, továbbá 2006. január 27-én és 2006. december 4-én kiállított számlákat.
A felperes 2004. június 1-jén szerződésben bízta meg a K. Kft.-t a tulajdonában álló M. Irodaház iroda helyiségének folyamatos és időszakos hirdetésével, ennek alapján azonban konkrét jogügylet a felek között – az alperes által sem vitatottan – 2005. január 1-jét követően legkorábban 2005 decemberében jött létre. Az adóhatósági határozatok nem tartalmaznak tényállást és megállapítást, továbbá bizonyítékot sem arra nézve, hogy 2005. január 1-jét megelőzően a K. Kft. bármilyen hirdetési tevékenységet végzett volna a felperes részére. Ebből pedig az következik, hogy a 2005. január 1-jei besorolást követően a felperesnek – két évig – nem volt lehetősége átminősítésre, függetlenül a 2005. és 2006. évi eseményektől, továbbá a felperes besorolásának vizsgálata során kizárólag a 2005. január 1-jei állapot vehető alapul.
A Kk.tv. 4. § (5) bekezdése értelmében kapcsolódó vállalkozásnak minősülnek azok a vállalkozások, amelyek egy természetes személy vagy közösen fellépő természetes személyek egy csoportja révén a (3) és (4) bekezdésben meghatározott jellegű kapcsolatban állnak egymással, amennyiben tevékenységüket, vagy tevékenységük egy részét az érintett piacon vagy egymással szomszédos piacokon folytatják. E törvényhely több együttes feltételt támaszt a kapcsolódó vállalkozási minőség megállapíthatóságához: egyrészt előírja, hogy a két vállalkozás között a Kk.tv. 4. § (3) és (4) bekezdésében meghatározott jellegű kapcsolat fennállását, másrészt azt, hogy a vállalkozások tevékenységüket az érintett vagy szomszédos piacon gyakorolják. Mivel az előzőekben ismertetett és iratokból megállapítható tényállás szerint a második feltételre, azaz az érintett, illetve egymással szomszédos piacokon történő tevékenység végzésére jelen esetben nem került sor, illetve jóval a besorolás szempontjából mérvadó 2005. január 1-jét követően valósult/valósulhatott meg, ezt – a kétéves szabályra figyelemmel – a 2005. évi besorolást követően már nem lehet figyelembe venni. A felperes tehát ezen oknál fogva is alappal hivatkozott téves jogértelmezésre és jogalkalmazásra.
A Kk.tv. 4. §-a határozza meg egyebek mellett a kapcsoló-dó vállalkozás fogalmát is. Az e törvényhelyhez fűzött indokolás szerint a törvényhely „a hazai jogrendszerben újszerű, de részben más törvényi fogalmakkal részben átfedéseket tartalmazó fogalmakat határoz meg, ennek megfelelően a megszövegezéskor és a fogalmak nevének kialakításakor” a jogalkotó tekintettel volt más jogszabályok definícióira is, így pl. a kapcsolódó vállalkozás esetén a Tao tv., továbbá a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény meghatározásaira. Az volt a jogalkotói cél, hogy a magyar jogi fogalmaktól élesen elkülönítse egyes hasonló csengésű fogalmakat és a „határozott megkülönböztetés céljából” alkalmazza a partnervállalkozás és a kapcsolódó vállalkozás kifejezést. Rámutat e körben a Kúria, hogy a Tao tv. kapcsolt vállalkozás fogalma egyértelműen rögzíti, hogy önmagában kapcsolt vállalkozásnak kell tekinteni azokat a társaságokat, amelyek esetében harmadik személy közvetlenül vagy közvetve mindkettőjükben többségi befolyással rendelkezik, amikor önmagában valamilyen közös tulajdonosi kör megléte lehetővé teszi két gazdasági társaság, vállalat közötti kapcsolat megállapíthatóságát. A Kk.tv. szerinti kapcsolódó vállalkozás megállapíthatóságához azonban az indokolásnak megfelelő törvényi szabályozásra is figyelemmel nem elégséges önmagában két vállalkozás közötti kapcsolat, pl. közös tulajdonosi, rokoni kör megléte, hanem szükséges az is, hogy a vállalkozások között irányítási jellegű kapcsolat álljon fenn, azaz legyen egy irányító és egy irányított, illetve befolyásolt vállalkozás. A Kk.tv. 4. § (5) bekezdése ugyanis hivatkozik a 4. § (3) és (4) bekezdésére, pontosabban előírja a 4. § (3) és (4) bekezdésében meghatározott jellegű kapcsolat meglétét is. A Kk.tv. 4. § (3) bekezdés a)-d) pontjai határozzák meg kapcsolódó vállalkozás esetében a befolyás típusait, a 4. § (4) bekezdése, amely a kapcsolódó vállalkozási kapcsolat közvetett (tehát egy vagy több társaságon keresztül történő) létrejöttének lehetőségére utal, ugyancsak megköveteli a Kk.tv. 4. § (3) bekezdésében meghatározott feltételek meglétét, vagyis az ott meghatározott befolyás valamely típusának megvalósulását, így az irányító, illetve alárendelt, irányított társasági kapcsolatot. A Kk.tv. 4. § (5) bekezdése tehát akkor alkalmazható, ha egy vállalkozás egy vagy több természetes személyen keresztül irányít egy másik vállalkozást, tehát a befolyás nem a természetes személyektől, hanem a domináns vállalkozástól ered és azt természetes személy vagy személyek révén gyakorolja.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria azt állapította meg, hogy a felperes alappal vitatta az eltérő minősítés miatt terhére ta adónemben előírt adókülönbözetet és az ehhez kapcsolódó jogkövetkezményeket (adóbírság, késedelmi pótlék, ezért e körben a jogerős ítéletet, továbbá a módosított alperesi határozatot – az elsőfokú határozatra is kiterjedően – hatályon kívül helyezte az Art. 143. § (1) bekezdése, a Pp. 339. § (1) bekezdése, Pp. 275. § (4) bekezdése alapján.
(Kúria Kfv. V. 35.690/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás