BÜ BH 2014/69
BÜ BH 2014/69
2014.03.01.
A csalás elkövetése többszörös okozatosságot feltételez: tipikusan akként valósul meg, hogy a tettes a tévedésbe ejtő magatartásával a passzív alanynál akarati hibát idéz elő, aki ennek következményeként tesz olyan jognyilatkozatot, amelyet egyébként nem tenne, a jognyilatkozat következtében pedig akár ő maga, akár más személy károsodik.
A csalás megállapításának nem szükségszerű feltétele, hogy az elkövetési magatartás tanúsítása révén a tettes vagy más jogtalan hasznot szerezzen, elégséges, ha a saját vagy más részére való jogtalan haszonszerzés a tettes célja, az elkövetési magatartást e cél elérését kívánva valósítja meg [1978. évi IV. tv. 318. §].
II. A büntethetőség elévülését az az érdemi eljárási cselekmény szakítja félbe, amelynek ténybeli alapja megegyezik az utóbb vád tárgyává tett cselekmény lényegével, és meghatározott személy utóbb vád tárgyává tett tények megvalósításában játszott szerepének tisztázására irányul, függetlenül attól, hogy az eljárási cselekmény megtételekor ennek a személynek a kiléte ismert vagy ismeretlen [1978. évi IV. tv. 35. § (1) bek.].
Az eljárt elsőfokú bíróság a 2012. február 20. napján kihirdetett ítéletével az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki 3 rendbeli csalás bűntettében [1978. évi IV. törvény 318. § (1), (2) bek. c) pont, (5) bek. b) pont] és 6 rendbeli csalás bűntettében [1978. évi IV. törvény 318. § (1), (2) bek. c) pont, (4) bek. b) pont], ezért őt halmazati büntetésül egy évi – végrehajtásában kettő évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte;
a II. r. terheltet bűnösnek mondta ki 6 rendbeli – egy esetben társtettesként elkövetett csalás bűntettében [1978. évi IV. törvény 318. § (1), (2) bek. c) pont, (5) bek. b) pont] és 3 rendbeli csalás bűntettében [1978. évi IV. törvény 318. § (1), (2) bek. c) pont, (4) bek. b) pont], és halmazati büntetésül egy évi négy hónapi – végrehajtásában kettő évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte;
a IV. r. terhelt bűnösségét 2 rendbeli – egy esetben társtettesként elkövetett csalás bűntettében [1978. évi IV. törvény 318. § (1), (2) bek. c) pont, (5) bek. b) pont], és 3 rendbeli csalás bűntettében [1978. évi IV. törvény 318. § (1), (2) bek. c) pont, (4) bek. b) pont] állapította meg, emiatt őt halmazati büntetésül egy évi – végrehajtásában kettő évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte;
a VI. r. terheltet bűnösnek mondta ki 2 rendbeli csalás bűntettében [1978. évi IV. törvény 318. § (1), (2) bek. c) pont, (5) bek. b) pont] és csalás bűntettében [1978. évi IV. törvény 318. § (1), (2) bek. c) pont, (4) bek. b) pont], és halmazati büntetésül kilenc hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását kettő évi próbaidőre felfüggesztette;
a VII. r. terheltet bűnösnek mondta ki csalás bűntettében [1978. évi IV. törvény 318. § (1), (2) bek. c) pont, (5) bek. b) pont] és 3 rendbeli csalás bűntettében [1978. évi IV. törvény 318. § (1), (2) bek. c) pont, (4) bek. b) pont], ezért őt halmazati büntetésül kilenc hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását kettő évi próbaidőre felfüggesztette; végül
a VIII. r. terheltet bűnösnek mondta ki csalás bűntettében [1978. évi IV. törvény 318. § (1), (4) bek. a) pont] és 1 rendbeli csalás vétségében [1978. évi IV. törvény 318. § (1), (2) bek. I. fordulat], amiért halmazati büntetésül háromszáz napi tétel, napi tételenként ötszáz forint, összesen 150 000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet rendelkezett a polgári jogi igényről és a bűnügyi költség megfizetéséről.
Az ítéleti tényállás lényege szerint a terheltek a H. H. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. üzletkötői voltak. A kft. a vele szerződésben álló magánszemélyeknek, illetve jogi személyeknek a megkötött szerződések után változó mértékű jutalékot fizetett. A cég alapvetően ún. vásárlói csoportok szervezésével foglalkozott, amelynek lényege, hogy a belépő és megalakuló csoport tagjai meghatározott futamidő alatt az általuk igényelt összeghez mérten havi díjakat befizetnek, és a csoport ily módon rendelkezésre álló pénzéből havonta sorsolják ki, hogy ki kaphatja meg az általa igényelt összeget. Előtörlesztés vállalása esetén az eredeti futamidő csökkenthető. Rendeltetésszerű működés esetén a futamidő végére a csoport minden tagja hozzájuthat az általa igényelt összeghez. A szerződés megkötésekor a kft. részére a csoport tagjai az igényelt összeg 3-4%-át kitevő megbízási díjat fizettek, illetve az első havi törlesztőrészletet is be kellett fizetni. Ezt követően a futamidő végéig folyamatosan kellett fizetni a havi törlesztőrészleteket attól függetlenül, hogy mikor kapták meg az általuk igényelt összeget. A terheltek feladata a fenti szerződések értékesítése volt, jutalék a szerződés megkötéséért járt.
A terheltek az egyes ügyfeleknek ténylegesen nem magyarázták el a vásárlói csoport működésének lényegét, és őket tévedésbe ejtették azzal, hogy az igényelt összeghez biztosan, és hamar hozzájutnak. Magatartásukkal, és az általuk adott tájékoztatás útján azt a látszatot keltették, hogy a H. H. Kft. banki kölcsönt nyújt. Nem emelték ki, illetve nem tájékoztatták a sértetteket arról, miszerint előfordulhat, hogy csupán évek múlva, a futamidő végén jutnak a pénzükhöz, annak ellenére, hogy tisztában voltak azzal, miszerint az ügyfeleknek rövid időn belül van szükségük az általuk igényelt pénzre, általában lakásvásárlás, felújítás vagy nagy értékű ingóság vásárlása érdekében. A terheltek a legtöbb esetben tisztában voltak az igényelt összeg évekig nem halasztható céljával is. Megtévesztő magatartásuk következtében az ügyfelek abban a hiszemben fizették ki a megbízási díjat, az első törlesztő-részletet, többen további törlesztőrészleteket, hogy az általuk kívánt, és az üzletkötő által közölt rövid időn belül, vagy ha az ígért határidő már eltelt, legalább azon túl, de hamarosan megkapják az általuk banki kölcsönnek hitt összeget.
Az ügyfelek az általuk igényelt összeget egyetlen esetben sem kapták meg, annak ellenére, hogy tekintetükben a szerződés szerinti futamidő ténylegesen letelt.
Az ítélet tényállása az egyes sértettek esetében részletesen tartalmazza, hogy mely terhelt foglalkozott velük üzletkötőként, miként került sor a szerződés aláírására, illetve egy összegben, vagy részletekben milyen összegű megbízási díjat, illetve törlesztőrészletet fizettek meg. A tényállás sértettenként rögzíti, hogy a kár egyetlen egy esetben sem térült meg.
Védelmi fellebbezések alapján másodfokon eljáró törvényszék a 2013. március 11. napján jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az I., a II., a IV., a VI. és a VII. r. terheltek börtönbüntetésének tartalmát enyhítette és a büntetés végrehajtása felfüggesztésének próbaidejét is mérsékelte.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet jogi indokolását kiegészítette. Utalt arra, hogy a sértettek nem fogyasztói csoportba kívántak belépni a szerződések megkötésével, hanem rövid időn belül, alacsony kamatfizetés mellett kívántak kölcsönhöz jutni. Magatartásuk kétségtelenül könnyelmű volt, tévedésük azonban a gazdasági társaság megtévesztő hirdetéseire, illetve a terheltek csalárd eljárására volt visszavezethető. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az irányadó tényállás alapján egyértelmű, hogy a terheltek tévedésbe ejtették a sértetteket, az általuk megkötött szerződések tartalmával kapcsolatban. Ily módon az elkövetési magatartás részükről aggálytalanul volt megállapítható. A sértettek szándéka ugyanis nem irányulhatott a szerződéskötési díj és az első részlet megfizetésére, ami egy kölcsönszerződés esetén nem is merülne fel. A sértettek a terheltek által felvetett előtörlesztésre figyelemmel a szükségesnél magasabb összegre is kötöttek szerződést, és ezután fizették a törlesztőrészletet. Ily módon olyan összeg befizetését vállalták, ami egy átlagos kölcsönszerződés vonatkozásában nem is merülne fel, ezért a terheltek – akik a megkötött szerződések után részben jutalékot, részben fizetést kaptak – a jogtalanság talaján álltak a szerződések megkötése során.
A másodfokú bíróság kifejtette azt is, hogy az adott ügyben a jogtalan haszonszerzés megvalósulásához nem szükséges, hogy a vagyoni előny annál a személynél jelenjen meg, aki a megtévesztő magatartást tanúsítja. Ez más természetes, illetve jogi személynél is megjelenhet, miként az irányadó tényállás alapján rögzítésre került, hogy a sértettek által befizetett összegek a H. H. Kft. számlájára kerültek. A befizetések ugyanakkor a terheltek megtévesztő magatartásának voltak köszönhetőek. Az okozati összefüggés ily módon nem szakadt meg azzal, hogy nem kizárólag náluk jelentkezett vagyoni előny, hanem a H. H. Kft.-nél. A terheltek megtévesztő magatartása folytán a sértetti befizetések révén a kft. vagyona gyarapodott. A szerződés megkötésekor fizetett megbízási díjjal kapcsolatban megállapítható volt, hogy ez az összeg a szerződés nem fizetés folytán történő megszűnés esetén nem járt vissza. Ezért – mivel a sértettek szándéka nem ilyen tartalmú szerződés megkötésére irányult – ezen összeg tekintetében is a károkozás aggálytalanul megállapítható.
A törvényszék ítélete indokolásában kitért arra, hogy az általános szerződési feltételek ugyan rögzítették azt, hogy a sértettek részére a befizetett részletek a futamidő végén járnak vissza, a jogerős ítélet meghozataláig egyetlen egy sértett részére sem történt teljesítés, annak ellenére, hogy több szerződés futamideje már lejárt. A sértettek ezen összegeket a terheltek megtévesztő magatartása nélkül nem fizették volna be, mivel nem vásárlói csoportba akartak belépni, így az akaratuk, és szándékuk ellenére megkötött szerződés díjaként kifizetett összeg és a részletek megfizetése a vagyonukban beállt kárként értékelendő.
A jogerős ügydöntő határozat ellen az I. r., a II. r., a IV. r., a VII. r. és a VIII. r. terheltek meghatalmazott védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 416. §-ának (1) bekezdés a), b) és c) pontjára hivatkozással. Sérelmezték a polgári jogi igényben történt marasztalásukat és a Be. 373. § III. a) és b) pontjaiban meghatározott eljárási szabályok megsértését is állították.
A felülvizsgálati indítványnak a polgári jogi igényekkel kapcsolatos érvei szerint tisztázatlan maradt, hogy a ma is működő H. H. Kft.-től akár az eljárás előtt vagy után, illetve azt követően a sértettek a befizetések egy részét visszakapták-e vagy sem. Ennek hiányában a polgári jogi igény tárgyában megalapozott döntés nem hozható. Mindemellett az indítványozók szerint sérült az 1990. évi XCIII. törvény 53. §-ának (1) bekezdése, amely polgári jogi igény bejelentésére illetékfizetési kötelezettséget ír elő. Az illetékbefizetésére nem került sor, ezért a polgári jog szabályai szerint idézés kibocsátása nélküli elutasításával egyenértékűen mellőzni kellett volna a polgári jogi igényre való kötelezést.
A IV. r. terhelt érdekében benyújtott felülvizsgálati indítvány kifogásolta, hogy a bíróságok nem vizsgálták az elévülést, illetve abban a körben helytelen álláspontra helyezkedtek. Az eljárás ismeretlen tettes ellen indult 2001. évben, amely nem minősül a Btk. 35. §-a szerinti, az elkövető ellen foganatosított eljárási cselekménynek, ezért az elévülést nem szakította félbe. Erre tekintettel a IV. r. terhelt esetében az elévülés bekövetkezett.
Az anyagi jogi szabálysértések körében több felülvizsgálati indítvány arra hivatkozott, hogy a jogtalan haszonszerzési célzat az adott ügyben nem állapítható meg, miként az sem bizonyítható, hogy a jogtalan haszon a terhelteknél jelent volna meg. Mindemellett felmerül más személyek büntetőjogi felelőssége is. Az érintettek cselekményeiben valamennyi törvényi tényállási elem egyidejű és maradéktalan megvalósítása kétséget kizáróan nem volt megállapítható.
Végül az indokolási kötelezettség megsértése körében a bűnösség megállapítását alátámasztó jogi indokolás hiányára hivatkozott.
Fentiekre figyelemmel a felülvizsgálattal érintett határozatok hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását indítványozták.
A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványokat részben törvényben kizártnak, az anyagi jogi kérdések tekintetében pedig alaptalannak találta, és a megtámadott határozatok hatályukban fenntartását indítványozta. Álláspontja szerint a felülvizsgálat alapjául az indítványokban felvetett eljárási szabálysértések sem szolgálhatnak, mert a felülvizsgálati eljárásban a tényállás megalapozatlanságára nem lehet hivatkozni, ily módon a tényállással ellentétes hivatkozások eredményre nem vezethetnek. Álláspontja szerint az indítványok nem a Be. 416. §-ának (1) bekezdés c) pontjában felsorolt eljárási szabálysértésekre hivatkoztak. Ebben a körben ugyanis a sértettek nyomozás során történt kihallgatásának a körülményei nem vitathatók és nem vizsgálhatók felül.
Az anyagi jogi törvénysértésre történő hivatkozás kapcsán kifejtette, hogy a tényállások tartalmazzák a sértetteket ért kárt, melyet a terheltek okoztak tévedésbe ejtő és tévedésben tartó magatartásukkal. Ezzel kapcsolatban valamennyi releváns tényállási elemet a tényállások tartalmazzák.
Alaptalannak találta a jogtalan haszonszerzés hiányára történő hivatkozást is, mivel ennek megállapítását az nem zárja ki, hogy a sértettek pénzbefizetéséből a terheltek közvetlenül nem részesedtek.
A büntethetőség elévülésére történő hivatkozás a Legfőbb Ügyészség szerint téves állásponton alapul, ugyanis az ismeretlen tettes ellen elrendelt nyomozás – az egységes bírói gyakorlat szerint – az elévülést félbeszakítja. Végezetül alaptalannak találta a polgári jogi igény megítélését sérelmező indítványokat is.
A nyomozás során elkövetett esetleges eljárási szabálysértések pedig a felülvizsgálatot nem alapozzák meg.
Az anyagi jogi kérdések körében a csalást teljes egészében megvalósultnak tartotta, mivel a terheltek tévedésbe ejtő magatartása folytán rövid időn belül kifizetendő hitel ígéretével került sor a tényállásban rögzített pénzösszegek befizetésére, melyet a sértettek teljes egészében elvesztettek, ily módon a káruk is bekövetkezett. A jogtalan haszon pedig részint a munkadíj, részint pedig a részesedés folytán állt elő. A terheltek tevékenysége a jogtalanság talaján állt a megtévesztés folytán, ily módon a részükre kifizetett pénzösszeg is jogtalannak minősül. A polgári jogi igényekre vonatkozó döntést is törvényesnek minősítve – a védői felszólalások ellenére – a megtámadott határozatok hatályában fenntartására tett indítványt.
A felülvizsgálat olyan rendkívüli jogorvoslat, amelynek kizárólag a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen és a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében meghatározott okokból van helye. E törvényhely a felülvizsgálat törvényi okait taxatíve felsorolja. Az a) és b) pont alapján büntető anyagi jogi szabálysértés, valamint a c) pont alapján – a Be. 373. § (1) bekezdés I. b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjában kimerítően felsorolt eljárási szabálysértések esetén van helye. A felülvizsgálati okok köre nem bővíthető.
Az eljárási törvény szerint a tényállás helyessége felülvizsgálat tárgya nem lehet, a Be. 423. § (1) bekezdésének törvényi előírása szerint a felülvizsgálati eljárásban a tényálláshoz kötöttség érvényesül, a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, és a felülvizsgálati indítványban ez a tényállás nem támadható.
Mindebből következően a Kúria a megállapított tényálláshoz még annak esetleges megalapozatlansága esetén is kötve van, és a felülvizsgálat során a vitatott jogkérdések kizárólag az alapeljárásban megállapított tényállás alapján bírálhatók el.
A Kúria – a fentiek előrebocsátását követően – a megtámadott határozatok felülbírálata során – a Be. 423. § (4) bekezdésében írtaknak megfelelően – a felülvizsgálati indítványban megjelölt okokra volt figyelemmel; emellett tekintettel volt az ugyanezen törvényhely (5) bekezdése alapján a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjában megjelölt, és az indítványban nem hivatkozott feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező esetleges eljárási szabálysértésekre is.
A felülvizsgálati indítványokban megjelölt eljárási szabálysértésekkel kapcsolatban a következőkre szükséges utalni.
A felülvizsgálat – az előzőekben kifejtettek alapján – kizárólag a Be. 416. §-ára alapítható.
Az indítványban hivatkozott polgári törvénykönyvbeli és egyéb rendelkezések azonban kizárólag abban az esetben irányadók, ha a Be. 416. §-ának (5) bekezdésére figyelemmel a felülvizsgálati indítványt a jogerős ítéletnek kizárólag a polgári jogi igényt elbíráló, vagy a szülői felügyeleti jog megszüntetése kérdésében hozott rendelkezése ellen terjesztik elő. Ilyen esetben a Pp. szabályai szerint van helye felülvizsgálati kérelem előterjesztésének.
Jelen esetben azonban a védők további törvényben meghatározott felülvizsgálati okokra is hivatkoztak, ily módon az eljárási szabálysértések vizsgálatára kizárólag a Be. 416. §-ának (1) bekezdés c) pontja alapján van törvényes lehetőség.
A Be. 373. § (1) bekezdés III. a) és b) pontja alapján hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés valósul meg, ha a bíróság bűnösség megállapítása, a felmentés, az eljárás megszüntetése, a cselekmény jogi minősítése, vagy a büntetés kiszabása, illetve az intézkedés alkalmazása tekintetében indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tesz eleget, hogy emiatt az ítélet a felülvizsgálatra alkalmatlan, vagy az ítélet indokolása a rendelkező résszel teljes mértékben ellentétes.
Az I., II., IV., VII. és VIII. r. terheltek védője által előterjesztett felülvizsgálati indítvány a bűnösség megállapítását alátámasztó jogi indokolás hiányossága miatt míg a VI. r. terhelt érdekében előterjesztett indítvány pedig azzal kapcsolatban látta megállapíthatónak a felülvizsgálat alapjául szolgáló törvényben meghatározott ok megvalósulását, hogy az eljáró bíróságok nem indokolták, hogy miért nem értékelték a fogyasztói csoportok történelmi körülményeire vonatkozó, az eljárásban felmerült hivatkozásokat.
A Be. 373. § (1) bekezdés III. a) pontjában foglalt felülvizsgálati ok azonban csak akkor vezethet – a felülvizsgálati eljárásban is – a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezéséhez, ha szoros összefüggésbe hozható a bűnösség megállapításával, a felmentéssel, az eljárás megszüntetésével, a cselekmény jogi minősítésével, vagy a büntetés kiszabásával, illetve az intézkedés alkalmazásával. Mindez pedig akkor állapítható meg, ha a megtámadott határozat indokolása oly mértékben hiányos, hogy nem állapítható meg belőle mire alapította a bíróság a döntését, azaz meghiúsul az érdemi felülvizsgálat lehetősége, nem deríthető ki, hogy a bűnösség megállapításának, a felmentésnek, az eljárás megszüntetésének, a cselekmény jogi minősítésének, vagy a büntetés kiszabásának, illetve az intézkedés alkalmazásának mi az anyagi jogi alapja. A felülvizsgálat során e körben csupán az vizsgálható, hogy nyomon követhető-e a bíróság értékelő tevékenysége, de annak eredménye vitássá nem tehető.
A VI. r. terhelt javára benyújtott felülvizsgálati indítvány alapvetően ténykérdésekhez fűzi az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó álláspontját. Ebben a körben a vád tárgyává tett tények alapján lefolytatott bizonyítási eljárást követően megállapított tényállás, illetőleg indokolás kapcsán az eljárt bíróságoknak az adott ügy körülményeit, és mindenekelőtt a vád tárgyává tett tényeket kellett vizsgálni. Ily módon a fogyasztói csoportok működésével kapcsolatos történeti áttekintés indokolásba történő beemelése nem képezheti részét a Be. 258. §-ában foglalt indokolási kötelezettségnek.
A jogi indokolás hiányosságait sérelmező indítványokkal kapcsolatban arra szükséges utalni, hogy a jogi indokolási kötelezettség megsértése, illetve hiányossága általában nem képez feltétlen hatályon kívül helyezési okot. Ez csak akkor állapítható meg, ha a jogi indokolás annyira hiányos, hogy nem állapítható meg belőle, még következtetés útján sem, hogy milyen jogszabályon alapul valamely büntetőjogi főkérdésben hozott döntés. Ebben az esetben a feltétlen eljárási szabálysértés megállapítható (1. számú BK vélemény). Ilyen jellegű hiányosság azonban a felülbírált ügyekben nem volt észlelhető. Valamennyi anyagi, és eljárásjogi rendelkezésre vonatkozó indokolás a megtámadott határozatokban megtalálható, a cselekményre és a terheltek bűnösségére vonatkozó részletes jogi indokolás pedig a törvényszék ítéletében szerepel.
A Be. 373. § (1) bekezdés III. a) és b) pontjaira történő hivatkozás ezért alaptalan volt.
Az indítványokban felhozott, a sértettek nyomozati kihallgatásával kapcsolatos eljárási szabálysértések a felülvizsgálatot nem alapozzák meg, mivel a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott eljárási szabálysértések között nem szerepel a Be. 181. § (1) bekezdésében, a Be. 79-88. §-aiban írt rendelkezések esetleges megsértése. A védő által hivatkozottak legfeljebb ún. relatív eljárási szabálysértések lehetnek, amelyre felülvizsgálatot alapítani a törvény kizáró rendelkezése folytán nem lehet, így e szabálysértések megtörténtét a Kúria nem is vizsgálhatta.
Az anyagi jogszabálysértésekre történő hivatkozás kapcsán az alábbiakra szükséges utalni.
A védők által előterjesztett felülvizsgálati indítványok ebben a körben túlnyomó részt a törvényben kizártak.
A VI. r. terhelt védője által benyújtott felülvizsgálati indítvány I. és II. pontja alapvetően a tényállás hiányosságaira, ily módon a tényállás megalapozatlanságára, a bizonyítékok mikénti értékelésére hivatkozott. Mind az ellentmondásokra, mind az iratellenességre, mind az esetleges bizonyítási cselekmények hiányára történő hivatkozás a felülvizsgálat szempontjából törvényben kizárt érvelésnek minősül, mivel a tényállás törvényben meg nem engedett támadásának minősül.
Szemben a felülvizsgálati indítványban foglaltakkal nem vizsgálható a tényállás megalapozottsága, nincs mód az esetleges hiányosságainak kiküszöbölésére. Ezért nem támadható rendkívüli jogorvoslattal a bíróság ténymegállapító tevékenysége és a bizonyítékok mikénti mérlegelése, és ezen keresztül a bűnösség kérdése, valamint – a minősítéssel kapcsolatos, vagy más büntető anyagi jogi szabály sérelme nélkül – kiszabott büntetés, illetve annak mértéke. A büntető anyagi jogi rendelkezésekre ezért kizárólag a megállapított tényekből vonható következtetés. Anyagi jogi felülvizsgálat tárgya csak az lehet, hogy a kifogásolt rendelkezés ténybeli alapját az ügydöntő határozat megállapította-e és az abból vont következtetés okszerű-e.
A fentiekre figyelemmel ezért a tényállás megállapítását és a bíróságok bizonyítékértékelését támadó felülvizsgálati indítványok a törvényben kizártak.
Ugyanez érvényes az I., a II., IV., VII. és a VIII. r. terheltek védője által előterjesztett felülvizsgálati indítványnak a tényállás megalapozatlanságára vonatkozó érveivel kapcsolatban.
A IV. r. terhelt az egyik tényállásban rögzített cselekményt illetően a felülvizsgálati indítványnak a Be. 416. §-ának (1) bekezdés a) pontjára alapított hivatkozása az elévülés tekintetében alaptalan.
A megtámadott határozat meghozatala idején hatályos 1978. évi IV. törvény 36. § (1) bekezdés b) pontja szerint a büntethetőség elévül a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de legalább három év elteltével. A 35. § (1) bekezdése alapján az elévülést a büntetőügyekben eljáró hatóságoknak az elkövető ellen a bűncselekmény miatt foganatosított büntetőeljárási cselekménye szakítja félbe. A félbeszakítás napján az elévülés határideje ismét elkezdődik.
Mindebből következően a bűncselekmény elévülését csak azok az ügy előre vitelét célzó, tehát érdemi eljárási cselekmények szakítják félbe, amelyek ténybeli alapja azonos az utóbb vád tárgyává tett cselekmény ténybeli alapjával (tárgyi feltétel); illetve, amelyek meghatározott személy – a későbbi terhelt – ellen, a fentebb említett tények bekövetkezésében, előidézésében játszott szerepének tisztázására irányulnak (személyi feltétel). A fenti feltételek együttes teljesülése esetén az elévülés attól függetlenül félbeszakad, hogy a büntetőeljárás megindítására az akkor még ismeretlen személy, vagy már ismert személy ellen került-e sor, illetve, hogy a vádlottal szemben a bűncselekmény megalapozott gyanújának közlése, gyanúsított-kénti kihallgatása megtörtént-e (BH 2007.363.).
A nyomozás célja és rendeltetése – egyebek mellett – az ismeretlen bűncselekményt elkövető személyének a kiderítése.
Mindebből következően a büntethetőség elévülését az ismeretlen tettes személyének felkutatása érdekében foganatosított eljárási cselekmény is félbeszakítja (BH 2008.204.).
A fentiekre figyelemmel tehát – a IV. r. terhelt védőjének érveivel szemben – annak a körülménynek, hogy az elkövető kiléte a nyomozás elrendelésekor ismert vagy sem, az elévülési idő folyása szempontjából nincs jelentősége, az elévülést így az ismeretlen tettes vonatkozásában foganatosított büntetőeljárási cselekmény is félbeszakítja.
A felülvizsgált ügyben az is megállapítható volt, hogy az ismeretlen tettes tekintetében foganatosított intézkedések ténybeli alapja mindvégig azonos volt a vád tárgyává tett, majd az eljárt bíróságok ítéletének alapjául szolgáló cselekményekkel. Ily módon az elévülés a IV. r. terhelt tekintetében nem következett be.
A felülvizsgálati indítványok támadták a csalás megállapíthatóságát is. Ebben a körben az I., II., IV., VII. és VIII. r. terhelt védője arra hivatkozott, hogy a jogtalan haszonszerzési célzatot nem lehet a sértetti szándékból levezetni. A törvényi tényállási elemek egyidejű és maradéktalan megvalósítása kétséget kizáróan nem volt megállapítható a terheltek esetében, továbbá nem bizonyítható, hogy a jogtalan haszon a terhelteknél jelent volna meg.
A felülvizsgálati indítványok ezen részükben sem megalapozottak.
Az 1978. évi IV. törvény 318. §-ának (1) bekezdése értelmében a csalást az követi el, aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz.
A csalás elsődleges elkövetési magatartása a tévedésbe ejtés. A tévedésbe ejtéssel megvalósított csalási magatartás legfőbb jellemzője, hogy a kár az elkövető részéről kifejtett tévedésbe ejtéssel okozati összefüggésben kialakult tévedés eredményeként tett vagyonjogi rendelkezés hatására következik be.
Csalás bűncselekménye esetén a sértett mindig valamely, a polgári jog szabályai szerint értékelhető jognyilatkozatot tesz a megtévesztés hatására, és ezzel okozati összefüggésben keletkezik nála, vagy harmadik személynél a kár. Erre figyelemmel nem fogadható el a felülvizsgálati indítvány azon hivatkozása, hogy a hatályos büntetőjogi szabályok egyike sem tartalmaz arra vonatkozó rendelkezést, hogy a sértettek vagyonjogi rendelkezése és a bekövetkezett kár között okozati összefüggésnek kell lennie.
Töretlen a bírói gyakorlat abban is, hogy a kár akkor is megállapítható, ha az azt előidéző tévedésbe ejtés nem átláthatatlan, és nem elháríthatatlan, de alkalmas ugyanakkor arra, hogy a károkozást előidézze. A törvény a csalás megvalósulásához nem kíván meg „ravasz fondorlatot”. A tévedésbe ejtés tehát azon elkövetési magatartás, amikor a tévedést a tettes aktív erre irányuló tevékenysége idézi elő. Ilyen esetben a sértett nyilvánvalóan felismerné az érdekeinek megfelelő cselekvési irányt, de őt ebben a tettes tevékenysége akadályozza meg.
Az elkövetési magatartásoknak, így a tévedésbe ejtésnek a jogügylet olyan elemeit kell érinteniük, amelyek a károkozással okozati összefüggésben állnak. A csalás esetében ugyanis a sértett mindig kötelmi igény jogosultjává válik ugyan, ám ez a megtévesztés következménye, s nem a tévedésben lévő sértett és a terhelt közötti szerződés valós tárgya (BH 2012.5.).
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás kapcsán ezért megállapítható, hogy az elkövetők olyan ügyleti rendelkezésre késztették a sértetteket, amelyet azok különben – a terheltek céltudatos magatartása nélkül – nem tettek volna meg. Az erre vonatkozó tényeket pedig a tényállás maradéktalanul tartalmazza.
Az eljárt bíróságok a határozatuk rendkívül részletes jogi indokolásában tényként állapították meg, hogy a jogerős ítélet meghozataláig (2013. március 11.) egyetlen egy sértett részére sem történt teljesítés, annak ellenére, hogy több szerződés már lejárt, az ügyfelek az igényelt összegeket nem kapták meg. Ebből pedig már a szerződések megkötésekor is fennálló károkozási szándékra lehetett következtetni.
Jelen esetben tehát a csalás kapcsán nem a terheltek által képviselt cég teljesítő képességének, hanem a teljesítési készség hiányának van jelentősége, amelyre vonatkozó másodfokú bíróság által kifejtett érvekkel a Kúria is egyetértett.
Az okozatosság hiányával kapcsolatos indítványbeli felvetések kapcsán szükséges utalni arra is, hogy a szóban levő törvényi tényállás megvalósításának három egymást kiegészítő okozati összefüggés megléte a feltétele. Egyrészt a megtévesztő magatartásnak kell előidézni a tévedést, annak alkalmasnak, szándékosnak kell lennie, ugyanakkor ez a tévedés kell, hogy kiváltsa a megtévesztett személy vagyonjogi rendelkezését, végül pedig a vagyonjogi rendelkezésből kell a kárnak bekövetkeznie. Ekként a jogtalan haszonszerzés nem önálló tényállási elem, hanem a megtévesztő magatartás célzata. A haszonszerzés megtörténtének kérdése a csalás miatti bűnösség megállapítása szempontjából tehát közömbös. A kár bekövetkezte a tényállási elem, miáltal a csalás befejezetté válik akkor is, ha a hasznot az elkövető vagy bárki más nem, vagy még nem is szerezte meg (BH 2011.160.). Mindez arra a töretlen bírói gyakorlatra utal, mely szerint a jogtalan haszonnak nem az elkövetőnél kell szükségszerűen jelentkeznie.
A rendkívüli jogorvoslati indítványokkal támadott jogerős határozatok tényállása, illetőleg a jogi indokolás megfelelően rögzíti, hogy a terheltek a vásárlói csoportba tagként belépő személyeket a tagsággal összefüggő jogok és kötelezettségek tekintetében megtévesztették. Céljuk ezért nem a tagoktól összegyűjtött pénzösszegek szerződés szerinti visszaosztása, hanem kizárólag a pénznek – megtévesztés útján – az általuk képviselt cég részére történő megszerzése volt. Ekként nem kétséges, hogy a cégük javára értelmezhető jogtalan haszonszerzés céljából valósították meg cselekményeiket.
Mindebből következően megállapítható, hogy az elhallgatott tények ismerete nyilvánvalóan befolyásolhatta volna a sértetteket abban, hogy az igényelt pénzösszeget a terheltnek átadják-e. Ily módon a terheltek által alkalmazott megtévesztés okozója volt a sértettek önmagukat megkárosító magatartásának. Ennek következtében pedig a pénzüket elvesztő sértettek esetében a kár bekövetkezte nyilvánvaló.
A VI. r. terhelt védője szerint a felelősség elsősorban a cég vezetőit terheli. Ezzel kapcsolatban a Kúria egyetértett a másodfokú bíróságnak a vádelvre vonatkozó érveivel. A bíróság nem vizsgálhatja a büntetőjogi felelősség szintjén olyan személyek cselekvőségét, akikkel kapcsolatban nem került sor vádemelésre.
Az irányadó tényállásból azonban egyértelműen következik, hogy a megtévesztő magatartás tanúsításával a terheltek a csalás törvényi tényállási elemét valósították meg, még abban az esetben is, ha a jogellenes haszon esetlegesen másnál keletkezett. Az pedig a tényállás alapján nem vitatható, hogy a több szerződés lejárta ellenére sem került sor egyetlen egy sértett részére sem a teljesítésre, tehát a sértettek kára bekövetkezett.
Mindezek alapján tehát a felülvizsgálati eljárásban a Be. 423. § (1) bekezdése szerint irányadó jogerős ítéleti tényállás a csalás megállapításához szükséges valamennyi törvényi tényállási elemet tartalmazta. Ily módon tehát a kár, illetőleg a jogtalan haszonszerzési célzat hiányára vonatkozó védői álláspontok alapvetően a tényállás felülvizsgálati eljárásban meg nem engedett támadásának minősültek, ezért nem eredményezhették a jogerős határozatok megváltoztatását.
Végezetül szükséges utalni arra, hogy a polgári jogi igénnyel kapcsolatban előterjesztett indítványok törvényben kizártak.
A VI. r. terhelt védője által benyújtott felülvizsgálati indítvány a polgári jogi igény tekintetében az ítélet megsemmisítését kérte, mivel a sértettek nem fordultak kártérítési igényükkel a H. H. Kft. felé, ezért a terheltekkel szemben nem kerülhetett volna sor a polgári jogi igény megítélésre.
Ez az álláspont alapvetően téves. A Be. 54. §-a a sértettet feljogosítja arra, hogy a vád tárgyává tett cselekmény következtében keletkezett kárigényét büntetőeljárásban is érvényesítse. Ennek nem feltétele az, hogy polgári peres eljárást kezdeményezzen a károkozóval szemben. A Be. 54. §-ának (3) bekezdése egyenesen úgy rendelkezik, hogy a polgári jogi igény egyéb törvényes úton való érvényesítését nem zárja ki, hogy a sértett magánfélként nem lépett fel. Ebből következően a sértett törvényes joga eldönteni, hogy büntető- vagy polgári eljárásban lép fel a károkozóval szemben. Amennyiben pedig a sértett polgári jogi igényét bejelentette, a Be. 335. §-ának (2) bekezdése alapján azt a bíróság köteles érdemben elbírálni, ha ítéletében megállapítja a bűncselekménnyel okozott kár mértékét.
Az I., II., IV., VII. és VIII. r. terheltek védőjének álláspontja szerint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 53. §-ának (1) bekezdése sérült az eljárásban, mivel a polgári jogi igény bejelentésére a törvény illetékfizetési kötelezettséget ír elő. Azonban a polgári jogi igényt bejelentők nem fizettek illetéket, ezért igényüket el kellett volna utasítani.
A Kúria ezzel kapcsolatban az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 62. §-ának (1) bekezdés c) pontjára utal, mely szerint illeték feljegyzési jog illeti meg a felet, amennyiben bűncselekményből származó kár megtérítése iránt terjeszti elő igényét.
Mindebből következően az eljárt bíróságok törvényesen bírálták el a sértettek polgári jogi igényét, és rendelkeztek – az illeték feljegyzési jog kapcsán – az ügydöntő határozatban az állam javára fizetendő illeték felől.
A Kúria a hivatalból elvégzett felülvizsgálat kapcsán egyéb – az indítványozó által nem hivatkozott – feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést sem észlelt.
Ezért a Kúria a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-ára figyelemmel a felülvizsgálati indítvánnyal érintett terheltek tekintetében hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. I. 660/2013.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás