• Tartalom

2014. évi LXXVIII. törvény

2014. évi LXXVIII. törvény

a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról1

2015.02.01.

1. § A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Fhtv.) 1. §-a a következő (4) és (5) bekezdéssel egészül ki:

„(4) E törvény rendelkezéseit a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:62. §-a szerinti, a feleket terhelő együttműködési és tájékoztatási kötelezettség szabályaival összhangban kell alkalmazni.
(5) E törvénynek a tájékoztatási kötelezettséggel, valamint – ha ahhoz a kezesnek, illetve a zálogkötelezettnek lényeges jogi érdeke fűződik – az előtörlesztéssel kapcsolatos rendelkezéseit a hitelszerződéshez kapcsolódó fogyasztói kezességi szerződés és fogyasztói zálogszerződés esetén a kezes és a személyes adósnak nem minősülő zálogkötelezett tekintetében a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter rendeletében meghatározott módon kell alkalmazni.”

2. § Az Fhtv. 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

2. § (1) A hitelkártya-szerződéshez vagy fizetési számlához kapcsolódó hitelre a 17/B. § (2)–(4) bekezdését és a 17/C–17/E. §-t, a 18. § (1) és (2) bekezdését, valamint a 20/A. §-t nem kell alkalmazni.
(2) A fizetési számlához kapcsolódó olyan hitelkeretre, amely alapján nyújtott kölcsönt három hónapon belül vagy a hitelező felszólítására kell visszafizetni a 4. § (2) bekezdés d), f) és g) pontját, a 4. § (3) bekezdését, az 5. §-t, a 6. § (1) bekezdés 6., 9–14., 16–19. és 21. pontját, a 6. § (2)–(5) és (7) bekezdését, a 10. §-t, a 12. § és 13. §-t, a 16. § (1) bekezdés 6. és 9–24. pontját, a 17. §-t és 18. § (3) és (6) bekezdését, a 20–21. §-t, a 21/B. §-t, a 23. §-t, a 24. § (1)–(4), (6) és (7) bekezdését és a 25. §-t nem kell alkalmazni.
(3) A hiteltúllépés esetén a 4–25. §-t nem kell alkalmazni.
(5) E törvény rendelkezéseit az állami kamattámogatással nyújtott hitelekre külön jogszabályban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.”

3. § Az Fhtv. 3. §-a a következő 24–26. ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában:)

„24. kamatváltoztatási mutató: a hitelezés refinanszírozási költségeihez és a hitel nyújtásához kapcsolódó, az üzleti kockázat körén kívül álló, a hitelezők által nem befolyásolható, tőlük független, valamint általuk el nem hárítható körülményekben bekövetkező változást objektív módon kifejező, a kamatmódosítás számításának alapjául szolgáló és a nyilvánosság számára hozzáférhető viszonyszám,
25. kamatfelár: a referencia-kamatlábon felül – a hitelkamat részeként – fizetendő kamat, a hitelkamat és a referenciakamat különbségeként meghatározott kamatrész,
26. kamatfelár-változtatási mutató: a kamatfelár módosításának alapjául szolgáló kamatváltoztatási mutató.”

4. § Az Fhtv. 5. §-át megelőző alcím helyébe a következő alcím, az 5–13. § helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„A hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatás
5. § (1) A hitelező és a hitelközvetítő a hitelszerződés megkötését megelőzően a fogyasztó részére köteles olyan felvilágosítást adni, amelynek alapján a fogyasztó felmérheti, hogy az igénybe venni tervezett hitel megfelel-e az igényeinek és a pénzügyi teljesítőképességének. Ennek során a hitelező és a hitelközvetítő a fogyasztó rendelkezésére bocsátja a különböző ajánlatok összehasonlításához szükséges információkat annak érdekében, hogy a fogyasztó megalapozott döntést hozhasson a hitelszerződés esetleges megkötése tekintetében.
(2) Az (1) bekezdés szerinti felvilágosításnak mindenekelőtt ki kell terjednie a hiteltermékek legfontosabb jellemzőire, a fogyasztó pénzügyi helyzetére gyakorolt hatására és a fizetés elmulasztásának következményeire, így különösen a késedelmi kamatra, a hitel felmondására és a biztosítékok érvényesítésére.
(3) Az (1) bekezdés szerinti felvilágosítást tömör és informatív módon úgy kell nyújtani, hogy az a fogyasztó számára érthető és áttekinthető legyen, reprezentatív példákkal ábrázolt módon mutassa be, hogy a hitelfelvétel törlesztése a jövedelmi viszonyaihoz, illetve annak esetleges változásához képest milyen terhet jelent, és hogy a törlesztés során milyen további kockázatokkal kell számolnia, ideértve a kamat- és az árfolyamkockázatot is.
(4) A hitelező az általa kötött hitelszerződések és jelzáloghitel-szerződések termékcsoportonként legjellemzőbb mintaszövegét a fogyasztók előzetes tájékozódása érdekében az internetes honlapján köteles hozzáférhetővé tenni.
(5) Az e §-ban szabályozott felvilágosítás módjának és formájának részletes szabályait a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter rendeletben határozza meg.
6. § (1) A hitelszerződésekre vonatkozó ajánlatok összehasonlítása és a hitelszerződés megkötése tekintetében hozandó megalapozott fogyasztói döntés érdekében a hitelező és a hitelközvetítő az 5. § szerinti felvilágosítás mellett, kellő időben, de azt megelőzően, hogy a fogyasztót bármilyen ajánlat vagy hitelszerződés kötné, köteles a fogyasztót az általa megadott információk alapján szóba jöhető hiteltermék tekintetében – az 1. melléklet szerinti formanyomtatvány felhasználásával – papíron vagy más tartós adathordozón a következő adatokról tájékoztatni:
1. a hitel típusáról,
2. a hitelező nevéről (cégnevéről) és levelezési címéről,
3. a hitelközvetítő nevéről (cégnevéről) és levelezési címéről,
4. a hitel teljes összegéről és lehívásának feltételeiről,
5. a hitel futamidejéről,
6. termék értékesítéséhez vagy szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó halasztott fizetés formájában nyújtott hitel esetén a termék vagy szolgáltatás megnevezéséről és készpénzáráról,
7. a hitelkamatról és a hitelkamat feltételeiről, alkalmazása esetén a vonatkozó referencia-kamatlábról, kamatfelárról, kamatváltoztatási vagy kamatfelár-változtatási mutatóról, valamint a hitelkamat módosításának gyakoriságáról, feltételeiről és eljárási szabályairól,
8. a teljes hiteldíj mutatóról egy reprezentatív példával annak valamennyi feltételével,
9. a fogyasztó által a szerződéskötéskor ismert feltételek alapján fizetendő teljes összegről,
10. a fogyasztó által fizetendő törlesztőrészletek összegéről, a törlesztőrészletek számáról, és a törlesztés gyakoriságáról, esetlegesen a törlesztőrészleteknek a különböző hitelkamatú tartozásra történő elszámolásának sorrendjéről,
11. a fizetési számlához vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszközhöz kapcsolódó valamennyi jutalékról, díjról, költségről vagy egyéb fizetési kötelezettségről, kivéve ha a fizetési számla vagy a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz fenntartása nem kötelező,
12. a hitelhez kapcsolódó hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatásról – ideértve díjat, jutalékot (a továbbiakban együtt: díj) és költséget –, és módosításuk feltételeiről,
13. adott esetben a közjegyzői díjról,
14. a hitelhez kapcsolódó olyan járulékos szolgáltatásokról (például biztosítás), amely a hitelszerződés megkötéséhez vagy a hitelező ajánlata szerinti megkötéséhez szükséges,
15. a késedelmi kamatról vagy az egyéb olyan fizetési kötelezettségről, amely a szerződésben vállalt kötelezettség nem teljesítéséből származik,
16. a fizetés elmulasztásának következményeiről,
17. a szükséges biztosítékok meghatározásáról,
18. az elállási jogról, illetve annak hiányáról,
19. az előtörlesztéshez való jogról, és annak 24. § szerinti esetleges költségeiről,
20. a 14. § (4) bekezdése szerinti kötelezettségéről,
21. a 9. § szerinti kötelezettségről, valamint
22. a megadott adatok érvényességének esetleges időbeli korlátozásáról.
(2) Ha az (1) bekezdés 7. pontja szerinti egyes hitelkamatok alkalmazásának feltételei eltérnek egymástól, a hitelkamat módosításának gyakoriságára, feltételeire és eljárási szabályaira vonatkozó tájékoztatást valamennyi hitelkamat tekintetében meg kell adni.
(3) Ha a fogyasztó a rendelkezésére bocsátott adatok alapján megjelöli az általa előnyben részesített hitel jellemzőit, a hitelező és a hitelközvetítő a teljes hiteldíj mutatóról és a fogyasztó által fizetendő teljes összegről ezek alapulvételével nyújt tájékoztatást.
(4) Ha a hitelszerződés alapján a hitel lehívására többféle módon kerülhet sor, és ezek eltérő hitelkamatokat vagy eltérő hitelkamaton kívüli egyéb ellenszolgáltatást – ideértve díjat és költséget – jelentenek, és a hitelező az adott hiteltípusnál leggyakoribb lehívási módot vette figyelembe, a hitelező és a hitelközvetítő a tájékoztatás során köteles jelezni, hogy más lehívási mód magasabb teljes hiteldíj mutatót eredményezhet.
(5) Ha a fogyasztó által fizetett részletek nem eredményezik haladéktalanul a hitelösszeg törlesztését, hanem a hitelszerződésben, vagy ahhoz kapcsolódó megállapodásban meghatározott időszakokban és feltételek szerint tőkeképzésre fordítják, az (1) bekezdés szerinti tájékoztatás során a hitelező és a hitelközvetítő köteles egyértelműen és tömören tájékoztatni, hogy a részletek megfizetése nem eredményezi automatikusan a hitel teljes összegének visszafizetését, kivéve ha a felek kifejezetten erről állapodnak meg.
(6) Fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret esetén a hitelező és a hitelközvetítő – a 2. melléklet szerinti formanyomtatvány felhasználásával – az alábbiakról tájékoztatja a fogyasztót:
a) az (1) bekezdés 1–5. pontjában, 7. pontjában, 8. pontjában, 15. pontjában, 20. pontjában és 22. pontjában foglaltakról,
b) a hitel felmondásának feltételeiről és módjáról,
c) olyan fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret esetén, amely alapján nyújtott kölcsönt a hitelező felszólítására kell visszafizetni arról, hogy a hitelező bármikor jogosult a hitel teljes összegének visszafizetését követelni, valamint
d) olyan fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret esetén, amely alapján nyújtott kölcsönt három hónapon belül vagy a hitelező felszólítására kell visszafizetni a szerződés megkötését követően felmerülő hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatásról – ideértve díjat és költséget –, és ezek módosításának feltételeiről.
(7) A hitelező és a hitelközvetítő az e §-ban meghatározott adatokon kívül kizárólag az 1. melléklet szerinti formanyomtatványtól elkülönítetten adhat tájékoztatást.
7. § (1) A hitelközvetítő az 5. § és 6. § szerint általa teljesítendő tájékoztatással egyidejűleg közölni, illetve a tájékoztató iratokon feltüntetni köteles, hogy a fogyasztó érdekében vagy valamely – egy, illetve több – hitelező képviseletében jár el.
(2) A hitelközvetítő a fogyasztó által részére fizetendő díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettségről a hitelszerződés megkötését megelőzően a fogyasztót tájékoztatni, és az erről való megegyezést papíron vagy más tartós adathordozón rögzíteni köteles.
(3) Ha hitelező megbízásából eljáró hitelközvetítő részére a fogyasztót terheli díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettség, a hitelközvetítő a teljes hiteldíj mutató számítása érdekében köteles e fizetési kötelezettség mértékéről a hitelezőt tájékoztatni.
8. § (1) A fogyasztó a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást tartalmazó formanyomtatvány másolatán aláírásával igazolja annak átvételét és azt, hogy az 5–7. §-ban szabályozott tájékoztatást megkapta.
(2) Ha a hitelszerződést a felek azonosított elektronikus úton vagy elektronikus okirati formában kötik meg, akkor az (1) bekezdés szerinti külön aláírásra igazolásként nincs szükség. Ebben az esetben
a) a költség és díj módosulására vonatkozó tájékoztatás elektronikus úton is teljesíthető,
b) a kamatváltozásra vonatkozó tájékoztatást papíron vagy más tartós adathordozón kell teljesíteni.
9. § Ha a hitelező a tájékoztatást tartalmazó formanyomtatványban foglaltaknak megfelelően a fogyasztóval szerződést kíván kötni, úgy a fogyasztó kérésére a hitelszerződés tervezetét díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettségmentesen a rendelkezésére kell bocsátani.
10. § Ha a hitelszerződés megkötése a fogyasztó kérése alapján a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló 2005. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Tétv.) szerinti olyan távközlő eszköz útján történik, amely a 6. § és 7. § szerinti előzetes tájékoztatást nem teszi lehetővé, így különösen, ha az a Tétv. 4. § (3) bekezdése szerint telefonon történik, a hitelező és a hitelközvetítő a hitelszerződés megkötését követően haladéktalanul köteles a 6. § és 7. § szerint a fogyasztóval szemben fennálló tájékoztatási kötelezettségének papíron vagy más tartós adathordozón eleget tenni.
11. § Ha a fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződés megkötése a fogyasztó kérése alapján a Tétv. szerinti olyan távközlő eszköz útján történik, amely a 6. § és 7. § szerinti előzetes tájékoztatást nem teszi lehetővé, így különösen ha az a Tétv. 4. § (4) bekezdése szerint telefonon történik, a hitelező és a hitelközvetítő a hitelszerződés megkötését követően haladéktalanul köteles a 6. § és 7. § szerint a fogyasztóval szemben fennálló tájékoztatási kötelezettségének papíron vagy más tartós adathordozón eleget tenni.
12. § (1) Jelzáloghitel igénylése esetén a hitelező és adott esetben a hitelközvetítő azt megelőzően, hogy a fogyasztót bármilyen hitelszerződés vagy ajánlat kötné, kellő időben köteles papíron vagy más tartós adathordozón – a fogyasztó által megadott információk alapján – az alábbi tájékoztatást nyújtani a fogyasztónak:
a) általános tájékoztatás a hitelező által kínált jelzáloghitelről a 3. melléklet I. pontjában meghatározott tartalommal,
b) személyre szóló tájékoztatást a 3. melléklet II. pontjában meghatározott formanyomtatvány kitöltésével.
(2) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott tájékoztatást a fogyasztó által meghatározott hitelcélhoz igazodva (konkrét hitelösszegre és futamidőre) a hitelbírálat elvégzését megelőzően kell átadni.
(3) A jelzáloghitelt igénylő fogyasztót tájékoztatni kell az (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatókkal kapcsolatos kérdésekben illetékes szervezetről a név és telefonszám megadásával.
13. § (1) Jelzáloghitel és ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízing igénylése esetén a 8. § (1) bekezdését és a 9. §-t azzal kell alkalmazni, hogy a szerződés tervezetét a fogyasztó kérése nélkül is legalább hét nappal a szerződéskötést megelőzően a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.
(2) Az (1) bekezdés szerinti szerződések elektronikus úton nem köthetők meg, ez azonban nem akadálya annak, hogy a tájékoztatási kötelezettség teljesítése és annak igazolása, valamint a szerződés tervezetének rendelkezésre bocsátása tekintetében a felek a 8. § (2) bekezdése szerinti elektronikus utat vegyék igénybe, ha annak feltételei fennállnak.”

5. § Az Fhtv. 16. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Ha az e § szerinti tartalmi kellék hiánya a szerződés létrejöttét nem érinti, a hitelező a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint köteles megtéríteni a fogyasztónak a szerződés kellékhiányából származó kárát.”

6. § (1)2

(2) Az Fhtv. „A hitelszerződés feltételei és annak változása” című alcíme a következő 17/A–17/C. §-sal egészül ki:

17/A. § (1) A hitelező – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – fogyasztónak nem nyújthat olyan hitelt, amelynek teljes hiteldíj mutatója meghaladja a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét.
(2) Hitelkártya-szerződéshez vagy fizetési számlához kapcsolódó, továbbá kézizálog fedezete mellett nyújtott hitelek esetében a teljes hiteldíj mutató nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét.
(3) A mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek (ide nem értve a gépjárművet) megvásárlásához és szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott hitelek (áruhitelek) esetében, amennyiben a hitel folyósítása közvetlenül az áruhitellel érintett termék értékesítőjének, illetve a szolgáltatás nyújtójának történik, a teljes hiteldíj mutató nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét.
(4) E § alkalmazásában az érintett naptári félévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat irányadó az adott naptári félév teljes időtartamára.
17/B. § (1) A fogyasztó számára hátrányosan kizárólag a hitelszerződésben megállapított hitelkamat, kamatfelár, költség és díj módosítható egyoldalúan, feltéve hogy e törvény ezt lehetővé teszi, és a felek ezt a szerződésben kifejezetten kikötötték. Egyéb feltétel, ideértve az egyoldalú módosításra vonatkozó kikötést is, egyoldalúan, a fogyasztó számára hátrányosan nem módosítható.
(2) Az új kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértékét a kamatperiódus lejártát megelőző 120. napi kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató figyelembevételével kell megállapítani.
(3) Az (1) bekezdés szerinti egyoldalú módosítás jogát a hitelező a szerződésben – az e törvényben meghatározott követelményeknek megfelelően – rögzített feltételek szerint jogosult gyakorolni. Semmis az a szerződéses kikötés, amely a szerződés egyoldalú módosítására vonatkozóan e törvényben meghatározott követelményeknek nem felel meg.
(4) Ha a hitelszerződés egyoldalú módosításának alapjául szolgáló feltételek a hitelkamat, a kamatfelár, a költség vagy a díj csökkentését teszik lehetővé, a hitelezőnek ezt a szerződéses kötelezettsége részeként a fogyasztó javára érvényesíteni kell.
(5) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a szerződés (1) bekezdés szerinti egyoldalú módosításáról annak hatálybalépését megelőzően legalább 60 nappal kell értesíteni a fogyasztót, a 18. § (5) bekezdése szerinti módon.
(6) A hitelkártyához vagy fizetési számlához kapcsolódó hitelszerződés feltételeinek egyoldalú módosítása esetén a fogyasztó a szerződést 30 napos határidővel költség- és díjmentesen akkor is felmondhatja, ha a szerződést határozott időre kötötték. A felmondás akkor érvényes, ha a fogyasztó a felvett hitelösszeget és annak a visszafizetés időpontjáig felszámítható szerződés szerinti hitelkamatait a felmondási határidő leteltéig a hitelezőnek visszafizeti.
17/C. § (1) A legfeljebb 3 éves futamidejű hitel annak teljes futamidejére a hitelszerződésben meghatározott
a) fix kamatozással, vagy
b) a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett referencia-kamatlábhoz kötött változó kamatozással és fix kamatfelárral
nyújtható, és e hitel kamatfeltételei a fogyasztó számára hátrányosan egyoldalúan nem módosíthatók.
(2) A 3 évet meghaladó futamidejű hitel a szerződésben meghatározott,
a) a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett referencia-kamatlábhoz kötött változó kamatozással és annak teljes futamidejére vagy legalább 3 éves kamatperiódusokban rögzített kamatfelárral,
b) legalább 3 éves kamatperiódusokban rögzített hitelkamattal, vagy
c) fix kamatozással
nyújtható.
(3) A (2) bekezdés szerinti hitel utolsó kamatperiódusának időtartama 3 évnél rövidebb is lehet.”

(3)3

(4) Az Fhtv. „A hitelszerződés feltételei és annak változása” című alcíme a következő 17/E. és 17/F. §-sal egészül ki:

17/E. § (1) A hitelező a kamaton kívül a fogyasztó terhére csak olyan költséget állapíthat meg és módosíthat – annak növekedésével arányosan – a fogyasztó számára hátrányosan, amelyet a szerződésben tételesen meghatározott, és amely költség a szerződés megkötése, módosítása és a fogyasztóval való kapcsolattartás során közvetlenül a fogyasztó érdekében, harmadik személy szolgáltatásával összefüggésben a fogyasztóra áthárítható módon merült fel.
(2) A hitelező a kamaton kívül díj fizetését – ide nem értve a hitel folyósításához, a hitelkeret rendelkezésre tartásához, valamint a fogyasztó általi előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó költségei fejében e törvény szerint megállapítható díjat – a hitelszerződésben tételesen rögzített módon, a szerződéskötéssel, a szerződés módosításával és megszüntetésével, valamint ügyviteli költségeivel összefüggésben köthet ki, és e díjat legfeljebb a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett előző évi éves fogyasztói árindex mértékével emelheti.
(3) A hitelező a költséget annak felmerülésekor, a díjat pedig évente egy alkalommal, április 1. napjával hatályos időponttal módosíthatja.
(4) A szerződés szerint százalékos arányban meghatározott díjak a hitel pénznemében, a tételesen meghatározott díjak és költségek pedig csak forintban állapíthatók meg.
17/F. § A fogyasztó késedelmes teljesítése esetén a késedelem időtartamára a hitelező legfeljebb olyan mértékű késedelmi kamatot számíthat fel a fogyasztóval szemben, amely nem haladja meg a hitelszerződésben kikötött ügyleti kamat másfélszeresének legfeljebb 3 százalékponttal növelt mértékét, és nem lehet magasabb, mint a hitelszerződésekre a 17/A. §-ban meghatározott teljes hiteldíj mutató maximális mértéke.”

7. § Az Fhtv. 18. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

18. § (1) A hitel kamatfeltételeinek módosítása esetén a hitelező – a (3) és (4) bekezdés szerinti kivétellel – a kamatperiódus lejártát megelőző legalább 90 nappal köteles tájékoztatni a fogyasztót
a) az új kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértékéről,
b) a módosítást követően fizetendő törlesztőrészletek várható összegéről, és ha ennek kapcsán a törlesztőrészletek száma vagy a törlesztés gyakorisága változik, ennek tényéről.
(2) A kamaton kívüli díj vagy költség módosítása esetén – a (3) és (4) bekezdés szerinti kivétellel – a módosítás hatálybalépését megelőző legalább 30 nappal kell a fogyasztóval közölni a módosítás tényét, a díj vagy költség új mértékét és az (1) bekezdés b) pontja szerinti tájékoztatást.
(3) Állami kamattámogatással nyújtott hitel esetén a hitelkamatot, díjat vagy költséget érintő módosítást a módosítás hatálybalépését megelőzően legalább 15 nappal hirdetményben kell közzétenni.
(4) A referencia-kamatlábhoz kötött hitelkamat esetén a felek az (1) bekezdéstől eltérően a hitelszerződésben megállapodhatnak arról, hogy a hitelező a fogyasztót rendszeresen a honlapján és az ügyfelek számára nyitva álló helyiségében kifüggesztve tájékoztatja a referencia-kamatláb változásáról.
(5) Ha a hitelszerződés elektronikus okirati formában kerül megkötésre, akkor
a) a költség és díj módosulására vonatkozó tájékoztatás elektronikus úton is teljesíthető,
b) a kamatváltozásra vonatkozó tájékoztatás papíron vagy más tartós adathordozón teljesíthető
azzal, hogy a közlési határidő nem vagy késedelmes teljesítése – a fogyasztó számára hátrányos módosítás esetén – jogvesztő.
(6) A módosítással kapcsolatos tájékoztatást elektronikus kereskedelmi szolgáltatás nyújtása esetén a fogyasztók számára folyamatosan és könnyen hozzáférhető módon, elektronikusan is elérhetővé kell tenni.”

8. § Az Fhtv. a következő alcímmel és 20/A–20/C. §-sal egészül ki:

„A hitelszerződés felmondására vonatkozó egyéb rendelkezések
20/A. § (1) Ha a hitelszerződésben meghatározott kamatperiódus lejárta után a kamat, illetve a kamatfelár mértéke az újabb kamatperiódusban a fogyasztóra hátrányosan változik, a fogyasztó a hitelszerződés költség- és díjmentes felmondására jogosult.
(2) Az (1) bekezdés szerinti felmondást a fogyasztónak a kamatperiódus lejártát megelőző 60 nappal kell közölnie a hitelezővel, és annak érvényességéhez az is szükséges, hogy a fogyasztó a fennálló tartozását legkésőbb a kamatperiódus utolsó napján a hitelező részére teljesítse.
20/B. § (1) A hitelszerződés felmondását megelőzően a hitelező a fogyasztónak, a kezesnek és a személyes adósnak nem minősülő zálogkötelezettnek küldött írásbeli fizetési felszólításban felhívja a fogyasztó, a kezes, illetve a zálogkötelezett figyelmét a teljes fennálló és a lejárt tartozás összegére, a fizetendő kamat és késedelmi kamat mértékére, valamint a nemfizetés esetén teljesítendő további kamatteherre és a tartozás rendezésének elmaradása esetén a várható jogkövetkezményekre.
(2) A hitelező a hitelszerződés felmondását a fogyasztónak, a kezesnek és a személyes adósnak nem minősülő zálogkötelezettnek megküldi, ennek igazolása a hitelezőt terheli.
(3) Jelzáloghitel-szerződés felmondását megelőzően a hitelező az (1) bekezdésben meghatározott írásbeli fizetési felszólítással és tájékoztatással egyidejűleg köteles a fogyasztónak bemutatni a fogyasztó által a szerződés megkötésétől kezdődően – egyes évekre összesítve, de a fogyasztó külön kérésére havi bontásban is – teljesített törlesztő részletek, a visszafizetett tőkeösszeg, az elszámolt kamat, késedelmi kamat és egyéb költségek, továbbá a tőkésített kamat és a fennálló tartozás alakulását.
20/C. § (1) A lakáscélú hitelszerződés esetében a szerződés felmondását követő kilencvenedik nap eltelte után a pénzügyi intézmény a fogyasztó nem teljesítése miatt a felmondás napját megelőző napon érvényes ügyleti kamatot, költséget és díjat meghaladó mértékű késedelmi kamatot, költséget és díjat nem számíthat fel.
(2) Ha az (1) bekezdés szerinti szerződés deviza alapú, és a szerződés annak felmondása esetére a fennálló tartozás összegének forintban történő meghatározását írja elő, az (1) bekezdést azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a felmondást követő kilencvenedik napot követően a hitelező a fogyasztó nem teljesítése miatt, a felmondás napján érvényes ügyleti kamatot és kezelési költséget meghaladó mértékű késedelmi kamatot, költséget vagy díjat nem számíthat fel.”

9. § Az Fhtv. a következő alcímmel, valamint 21/A. és 21/B. §-sal egészül ki:

„A deviza alapú hitelekre vonatkozó rendelkezések
21/A. § (1) Ha a hitelező a fogyasztóval devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztendő (a továbbiakban: deviza alapú) hitelszerződést kíván kötni, az e törvény szerinti tájékoztatási kötelezettsége során köteles feltárni a fogyasztó előtt a szerződéses ügylettel összefüggésben őt érintő kockázatokat, és ennek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával ellátott nyilatkozattal kell igazolnia.
(2) A kockázatfeltáró nyilatkozatnak tartalmaznia kell a deviza alapú hitelszerződésből eredő árfolyamkockázat részletes ismertetését, valamint ennek hatását a törlesztőrészletekre.
21/B. § (1) Deviza alapú fogyasztói hitelszerződés esetén a kölcsön folyósításakor a kölcsön, valamint a havonta esedékessé váló törlesztőrészlet forintban meghatározott összegének kiszámítása – a (2) bekezdés szerinti kivétellel – a jegybanki feladatkörében eljáró MNB által megállapított és közzétett, hivatalos devizaárfolyam alapján történik.
(2) Ha a hitelező meghatároz saját deviza-középárfolyamot, úgy az (1) bekezdés szerint forintban meghatározott összegek kiszámítása a hitelező választása szerint
a) az általa megállapított és közzétett, saját deviza-középárfolyama, vagy
b) az MNB által megállapított és közzétett hivatalos devizaárfolyam
alapján történik.
(3) A hitelező az (1) bekezdés szerint végzett átváltással és számítással összefüggésben külön költséget vagy díjat nem számíthat fel.
(4) Az (1)–(3) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni abban az esetben is, ha a törlesztőrészlet fizetése nem havi rendszerességgel történik, valamint ha a fogyasztó fennálló tartozásának egy részét vagy annak teljes összegét előtörleszti.
(5) E § rendelkezéseit nem kell alkalmazni, ha a törlesztőrészlet fizetésére devizában kerül sor.”

10. § Az Fhtv. 28. §-a a következő (5) és (6) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A hitelező jogosult a hitel folyósításával közvetlenül összefüggő, szerződésben meghatározott költségeinek folyósítási díjként történő megtérítésére, ennek mértéke azonban nem lehet magasabb a folyósított összeg 1%-ánál, és nem haladhatja meg a 200 000 forintot.
(6) A hitelező jogosult a hitelkeret rendelkezésre tartásával összefüggésben, rendelkezésre tartási díjat megállapítani – a hitelkeret összegét alapul véve –, ennek mértéke azonban nem lehet magasabb a százalékban meghatározott ügyleti kamat 50%-ánál.”

11. § Az Fhtv. „Egyéb rendelkezések” című alcíme a következő 29/A. §-sal egészül ki:

29/A. § (1) A Magyar Nemzeti Bank jóváhagyásával a pénzügyi intézmények – érdekképviseletük ellátására létrehozott – jogi személyiséggel rendelkező szervezetei a pénzügyi intézmények e törvény hatálya alá tartozó tevékenységére vonatkozóan mintaként szolgáló általános szerződési feltételeket és ezeket magukba foglaló mintaszabályzatot tehetnek közzé.
(2) A Magyar Nemzeti Bank által jóváhagyott (1) bekezdés szerinti mintaszabályzatok felhasználása, illetve alkalmazása nem minősül a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény által tilalmazott piaci magatartásnak.”

12. §4

13. § Az Fhtv. a következő 33. és 34. §-sal egészül ki:

33. § (1) A hitelező köteles az Általános Szerződési Feltételeit és az ezt magukba foglaló üzletszabályzatát 2015. február 1. napjával kezdődő hatállyal a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2014. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Módtv.) rendelkezéseinek megfelelően módosítani.
(2) Az Általános Szerződési Feltételek (1) bekezdés szerinti módosítása a felek erre irányuló további jogcselekménye nélkül a Módtv. hatálybalépésekor fennálló szerződések részévé válik. A szerződés ilyen módon megváltozott tartalmáról a fogyasztót egyedileg tájékoztatni kell.
(3) A (2) bekezdés szerinti módosítás során sem a fix kamatozású, sem pedig a referencia-kamatlábhoz kötött és kamatfelárral növelt hitelek kamat meghatározási módja és a meghatározott kamat feltételei nem változhatnak.
(4) Ha a hitel hátralévő futamideje a 3 évet meghaladja, a hitelező valamely – az MNB honlapján közzétett – kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutatóval, valamint a kamatperiódusok meghatározásával módosíthatja a szerződési feltételeket.
(5) A korábban a hitelszerződés részévé vált, tételesen meghatározott költségeken és díjakon kívül a hitelező újabb költséget vagy díjat nem állapíthat meg. Azok a költségek és díjak, amelyek a Módtv. hatálybalépése előtt kerültek a fogyasztói szerződésekben megállapításra, a szerződések részei maradnak, azonban egyoldalú módosításukra a Módtv. rendelkezéseit kell alkalmazni. A tételesen meghatározott költségek és díjak tekintetében a hitelező – a (2) bekezdésében meghatározott tájékoztatással egyidejűleg – a szerződés részévé tehet a 17/E. § (1)–(3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő rendelkezéseket.
(6) A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény (a továbbiakban: 2014. évi XL. törvény) alapján történő elszámolással nem érintett fogyasztói hitelszerződések esetében a hitelezőnek legkésőbb 2015. december 31. napjáig kell teljesítenie a (2) bekezdés szerinti kötelezettségét. Ha e kötelezettségének a hitelező ezt megelőzően eleget tesz, úgy a 2014. évi XL. törvény 45. § (1) bekezdésében meghatározott egyoldalú kamat-, költség-, illetve díjemelési tilalom megszűnik, és e körben a hitelezőt a módosítás lehetősége a Módtv.-ben foglaltaknak megfelelően módosított szerződés szerint illeti meg.
(7) A hitelező az általa alkalmazni kívánt kamatváltoztatási és kamatfelár-változtatási mutatót, valamint referencia-kamatlábat a Módtv. 6. §-ával megállapított 17/D. § (4) és (5) bekezdése alapján e rendelkezés hatálybalépésének napjától kezdődően bejelentheti, azt a Magyar Nemzeti Bank megvizsgálhatja, közzéteheti vagy dönthet a közzététel elutasításáról.
(8) Ha a fogyasztói kölcsönszerződés a 2014. évi XL. törvény szerinti elszámolással érintett, a (4) és (5) bekezdésben foglaltak helyett külön törvény rendelkezései szerint kell eljárni.
34. § E törvénynek a Módtv.-nyel megállapított 17/A–17/F. §-át, 18. §-át, 20/A–20/C. §-ait, 21/A. §-át, 21/B. §-át, 28. § (5) bekezdését, 29/A. §-át, valamint 33. §-át a 2004. május 1. napja után kötött, meg nem szűnt fogyasztói szerződésekre kell alkalmazni.”

14. § Az Fhtv. 3. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

15. § A központi hitelinformációs rendszerről szóló 2011. évi CXXII. törvény 15. §-a a következő (10) bekezdéssel egészül ki:

„(10) Az e törvény által előírt írásbeli tájékoztatásoknak a referenciaadat-szolgáltató a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 279. § (2) bekezdésének megfelelően azonosított elektronikus úton is eleget tehet utólag igazolható módon. Az írásbeli nyilatkozatokat a fogyasztó – a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:7. § (3) bekezdésének megfelelően – azonosított elektronikus úton is megteheti. A (4) bekezdés vonatkozásában a fogyasztó a szerződés azonosított elektronikus úton történő megküldésekor elektronikus módon igazolja, hogy a részére az (1) bekezdés alapján nyújtott tájékoztatást tudomásul vette. Ebben az esetben a fogyasztó külön aláírására igazolásként nincs szükség.”

16. §5

17. § (1) A távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló 2005. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Tétv.) 3. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) A (2)–(3) bekezdésben meghatározott tájékoztatás helyett a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény 5–7. §-a szerinti tájékoztatást kell megadni, ha fogyasztónak nyújtott hitel nyújtására kerül sor.”

(2) A Tétv. 3. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) A (2) és (3) bekezdésben meghatározott tájékoztatás helyett a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény 6. § (6) bekezdése szerinti tájékoztatást kell megadni, ha fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret nyújtására kerül sor.”

(3) A Tétv. 4. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott tájékoztatás fogyasztónak nyújtott hitel nyújtása esetén legalább a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény 6. § (1) bekezdés 4–7. pontjában, 9. pontjában és 6. § (2) bekezdésében foglalt adatokat, a hitel teljes összegét és a teljes hiteldíj mutatót egy reprezentatív példával tartalmazza.”

(4) A Tétv. 4. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott tájékoztatás fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret nyújtása esetén legalább a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény 6. § (1) bekezdés 4., 7. és 8. pontjában, továbbá 6. § (6) bekezdés c) pontjában foglalt adatokat tartalmazza, ha fogyasztó a fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret azonnali rendelkezésre bocsátását kéri.”

18. § (1) Hatályát veszti a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 265. §-a, 267. §-a, 271. § (4)–(7) bekezdése, 279. § (4)–(12) bekezdése, 280. §-a, 283. §-a és 284. §-a.

(2) Hatályát veszti az elszámolási törvény 46. § d) pontja.

19. §6

1. melléklet a 2014. évi LXXVIII. törvényhez


Az Fhtv. 3. melléklet I. pont 2.3. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(2. A jelzáloghitellel kapcsolatos adatok.)
„2.3. a hitelező által kínált jelzáloghitelek típusai, a rögzített és a változó kamatozású hitelek közötti különbségek rövid ismertetésével beleértve a fogyasztót érintő hatásokat; alkalmazása esetén kamatfelár, kamatváltoztatási vagy kamatfelár-változtatási mutató,”
1

A törvényt az Országgyűlés a 2014. november 25-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2014. december 5. A törvény a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2014. február 2. napjával.

2

A 6. § (1) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 6. § (3) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 12. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

5

A 16. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

6

A 19. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére