• Tartalom

8/2014. (II. 18.) NFM rendelet

8/2014. (II. 18.) NFM rendelet

a bányászati koncessziós pályázati eljárásról

2023.12.30.

A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 50/A. § (2) bekezdés o) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. § g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. A pályázati felhívás

1. § (1)1 A pályázati felhívást a koncesszióról szóló törvényben és a bányászatról szóló törvényben foglaltakon túl a bányászati ügyekért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (a továbbiakban: bányafelügyelet) honlapján is közzé kell tenni.

(2) A pályázati felhíváshoz részletes pályázati dokumentáció tartozik, amelynek beszerzési helyét és módját a pályázati felhívás tartalmazza.

2. A pályázat benyújtásának feltételei

2. § (1) Pályázatot csak a pályázati dokumentációt megvásárló nyújthat be. A benyújtott pályázat érvényességének feltétele, hogy a pályázó teljesítse a pályázati kiírásban előírt követelményeket.

(2) A pályázati kiírásban meghatározott követelményeknek és szempontoknak megfelelően a pályázó

a) bemutatja a pályázata benyújtása idején fennálló pénzügyi helyzetét,

b) igazolja a pályázati kiírásban meghatározott pénzügyi megbízhatóságának adatait,

c) bemutatja a koncesszióköteles tevékenység területén szerzett tapasztalatait, műszaki és szakmai felkészültségét,

d) közli, hogy mely adatokat minősít üzleti titoknak,

e) bemutatja, hogy milyen műszaki megoldásokat kíván alkalmazni a kiírás keretein belül,

f) bemutatja, hogy a pályázat megnyerése esetén milyen lesz a részvételével létrejövő koncessziós társaság várható tulajdonosi összetétele, valamint

g) bemutathatja a koncessziós tevékenység szempontjából fontosnak tartott egyéb szempontokat.

3. A részvételi díj megfizetése

3. §2 A pályázaton való részvételért fizetendő részvételi díj összegét a miniszter által vezetett minisztérium számlájára kell befizetni a pályázat benyújtását megelőzően.

4. A Minősítő Bizottság

4. §3

5. §4

6. §5

5. A pályázatok értékelése

7. §6

8. §7

9. §8

10. §9

6. Záró rendelkezések

11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

12. §10

1

Az 1. § (1) bekezdése a 71/2021. (XII. 30.) ITM rendelet 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 3. § a 34/2023. (XII. 29.) EM rendelet 1. §-a szerint módosított szöveg.

3

A 4. §-t a 34/2023. (XII. 29.) EM rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

4

Az 5. §-t a 34/2023. (XII. 29.) EM rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

5

A 6. §-t a 34/2023. (XII. 29.) EM rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

6

A 7. §-t a 34/2023. (XII. 29.) EM rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

7

A 8. §-t a 34/2023. (XII. 29.) EM rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

8

A 9. §-t a 34/2023. (XII. 29.) EM rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

9

A 10. §-t a 34/2023. (XII. 29.) EM rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

10

A 12. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére