MÜ BH 2014/89
MÜ BH 2014/89
2014.03.01.
A munkavállaló rendkívüli felmondást tartalmazó jognyilatkozata jogszerű, ha annak indoka a szabadidejére vonatkozó, hozzájárulása nélküli adatgyűjtés és e tény elhallgatása [1992. évi XXII. tv. – régi Mt. – 96. § (1) bek. a) pont].
A felperes keresetében az általa közölt rendkívüli felmondás jogszerűségének megállapítását és ennek jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2002. január 3-ától állt az alperes alkalmazásában területi képviselő munkakörben az I. S. osztályon. Munkavégzéséhez a munkáltatótól mobiltelefont kapott, melyen az alperes 2005. évben a felperes hozzájárulása nélkül flotta nyomkövető rendszert aktivált. A felperes 2008. január végén találkozott R. G.-vel, aki arról tájékoztatta, hogy az alperes ellen pert indított arra tekintettel, hogy valamennyi gépkocsival rendelkező munkavállalója mobiltelefonján flotta nyomkövetési rendszert aktivált.
A felperes 2008. január 30-án 8 óra 17 perckor e-mailt írt felettesének, P. L.-nek az iránt érdeklődve, hogy az ő mobiltelefonján a flotta nyomkövetés szolgáltatás aktiválásra került-e. Ha igen, akkor mikor, és azt mikor deaktiválták. A levélre még aznap 18 óra 46 perckor válaszolt a címzett, mely szerint a szolgáltatás nincs aktiválva a mobiltelefonon.
2008. január 31-én 8 óra 56 perckor a felperes újabb levelet írt P. L.-nak arról, hogy volt-e valaha aktiválva ilyen szolgáltatás a mobiltelefonján, majd 2008. február 1-jén ismételten kérte, hogy mihamarabb válaszoljon a feltett kérdésre. Tudomást szerezve arról, hogy P. L. február 11-éig házon kívül tartózkodik, kérdését megismételte K. K. osztályvezető és B. Gy. vezérigazgató felé is, majd ezt megismételte február 4-én is, mindhárom személy felé. Február 4-én délután B. Gy.-t is kereste e kérdéssel a felperes, aki ugyanaznap arról tájékoztatta e-mailben, hogy P. L. és K. K. is házon kívül tartózkodik, és ezért türelmét kérte arra utalással, hogy P. L. már válaszolt, miszerint nincs aktiválva a szolgáltatás a telefonon.
A felperes 2008. február 11-én levelet küldött P. L.-nek azzal, hogy január 30-a óta a kérdésére nem válaszoltak, és erre két munkanapon belül szeretne választ kapni. Ugyanezen napon délután a korábbi levelét azzal egészítette ki, hogy amennyiben nem tudnak a kérdésére válaszolni, akkor úgy tekinti, hogy a szolgáltatás korábban a telefonján aktiválásra került.
A felperes 2008. február 13-án a munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint az alperes többszöri tudakozódására sem válaszolt, hogy mobiltelefonján sor került-e a flotta nyomkövetési rendszer aktiválására, ha igen, mely időpontban, és mikor deaktiválták. Az alperes hallgatását ezért úgy tekinti, hogy a szolgáltatás aktiválását elismerte.
Kifogásolta azt is, hogy a munkáltató együttműködési és tájékoztatási kötelezettségét is többszörösen és súlyosan megszegte, amikor számos felhívása ellenére nem válaszolt a kérdéseire. Következtetése szerint a munkáltató e lényeges tényt eltitkolta előle.
P. L. 2008. február 13-án reggel 8 órakor válaszolt a felperes kérdésére, miszerint nincs helymeghatározási szolgáltatás aktiválva a telefonján, korábban, 2005-ben kísérleti jelleggel aktiválva volt, de már nem állapítható meg ennek időpontja.
A munkaügyi bíróság az 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) 96. § (1) bekezdés, 89. § (2) bekezdés, 96. § (4) bekezdés, valamint az MK 95. állásfoglalás alapján alaptalannak találta a felperes keresetét.
Megállapította, hogy a flotta nyomkövetés szolgáltatás aktiválása – az alperes elismerése folytán – valós oka a rendkívüli felmondásnak. Valósága mellett azonban tényszerűnek és időszerűnek is kell lenni az indoknak, vagyis az oknak a felmondás közlése időpontjában fenn kell állnia, továbbá az Mt. 96. § (4) bekezdés megköveteli a tudomásszerzés tényét is. A felperes azonban a rendkívüli felmondás közlésekor nem volt tudatában annak, hogy aktiválásra került-e a flotta nyomkövetési rendszer a mobiltelefonján. Nem szolgálhat tehát okszerű indokául a munkaviszony azonnali hatállyal történő megszüntetéséhez. Nem okszerű a rendkívüli felmondás indoka azért sem, mert a felperes a válaszadásra általa biztosított két napot sem várta meg a munkaviszonya megszüntetéséig.
Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettségszegés a munkáltató részéről nem volt többszörös és súlyos figyelemmel arra, hogy a felperes tudta, hogy P. L. 2008. február 11-éig szabadságát tölti, és K. K. sem végzett munkát a perbeli időszakban, de ezzel együtt alperes válaszolt a felperesnek.
A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy a felperes a 2008. február 13-án kelt rendkívüli felmondással jogszerűen szüntette meg a munkaviszonyát.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított tényállást kiegészítette: R. G. és három alperesi munkavállaló által indított perben jogerősen megállapította a bíróság, hogy az alperes megsértette a felperesek személyhez fűződő jogát azzal, hogy az általuk használt mobiltelefonokon 2005 júliusától kezdődően hozzájárulásuk nélkül flotta helymeghatározást aktivált. Ennek során a felperesek tartózkodási helyét negyedóránként folyamatosan, napi 24 órás időtartamban az alperes rendszerében rögzítette és tárolta. Ezáltal a felperesek személyes adatát jogellenesen kezelte.
A bíróság 2010. január 29-én jogerőre emelkedett részítéletében ugyanezen okból a felperes személyiségi jogának az alperes által történő megsértését is megállapította.
A másodfokú bíróság az így kiegészített tényállásra tekintettel nem értett egyet az elsőfokú bíróság érdemi döntésével.
Álláspontja szerint a rendkívüli felmondás első valós indoka jogszerűségét a rendkívüli felmondás tartalma és a felperes nyilatkozatai alapján az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontja alapján kell elbírálni.
Ezen, a hozzájárulás nélküli flotta nyomkövetési szolgáltatás aktiválása indok okszerűsége körében nem értett egyet az elsőfokú bíróság jogi érvelésével. A felperes ugyanis a rendkívüli felmondás időpontjában a R. G.-től nyert értesülés szerint tudott a flotta nyomkövetés aktiválásáról, csak teljes bizonyossággal nem rendelkezett az alperes tájékoztatásának hiányában arról, hogy konkrétan az ő telefonján az alperes ezt a szolgáltatást aktiválta-e. Így a perben a felperes bizonyítási kockázatát jelentette, hogy az akkor már valónak minősített jogsértést bizonyítani tudja. Ezért nincs jelentősége annak, hogy az addig is valónak tekintett flotta nyomkövetésről a tényleges adatokat a felperes a perben ismerte meg, illetve, hogy a felperes az általa alperesnek a válaszra biztosított két napon belül élt a rendkívüli felmondás jogával.
Álláspontja szerint a felperes a perben bizonyítási kötelezettségének eleget tett. Az alperes által korlátlan személyes használatra adott mobiltelefont magánéletében is folyamatosan használta, más telefonnal nem rendelkezett. Barátai, rokonai ezen a számon keresték. Ezért a telefonkészüléket folyamatosan magánál tartotta munkaidőn kívül is.
A felperes munkaköre indokolhatta a flotta nyomkövető szolgáltatás aktiválását, mivel a rendszer tesztelése az értékesítési osztályon gépkocsival rendelkező munkatársak „részvételével” történt. A felperes hozzájárulását azonban nem kérték, és nem tájékoztatták arról, hogy a helymeghatározás lehetőségét milyen módon korlátozhatja, továbbá a szolgáltatást nemcsak a munkavégzéssel összefüggésben alkalmazták, hanem munkaidőn kívül is. Ez az adatkezelés a munkáltató részéről jogellenesnek minősül az adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint is.
Mindezeket értékelve a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy az alperes magatartása alkalmas volt a bizalom megingatására olyan mértékben, amelyre a felperes a rendkívüli felmondását jogszerűen alapíthatta.
Nem fogadta el az alperes érvelését, miszerint nem eshet a terhére az, hogy a felperes a mobiltelefont magáncélra is használta. Az alperes ugyanis maga sem vitatta, hogy a magáncélú használatot nem zárta ki, és a magáncélú használat nélkül is megvalósult a rendkívüli felmondás első indoka csupán azzal, hogy a felperes a mobiltelefont magánál tartotta.
Az alperes együttműködési és tájékoztatási kötelezettségének megsértésére alapított rendkívüli felmondási indok tekintetében egyetértett az elsőfokú bíróság okfejtésével.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
Hivatkozása szerint a másodfokú bíróság az Mt. 96. § (1)–(4) bekezdését és a Pp. 206. § (1) bekezdését megsértve hozta meg döntését.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályában fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 275. § (2) bekezdése értelmében a Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. A felülvizsgálati kérelem nem támadta a másodfokú bíróság által a rendkívüli felmondás második okának tekintett együttműködési kötelezettség megsértéséről, a jognyilatkozat megtételének határidejéről hozott elsőfokú döntés helybenhagyására vonatkozó rendelkezését, így azt a Kúria nem vizsgálhatta felül.
Az alperes felülvizsgálati kérelmére tekintettel arról kellett a Kúriának döntenie, hogy a rendkívüli felmondás flotta nyomkövetési rendszer aktiválására vonatkozó indoka megalapozza-e a munkavállaló azonnali hatályú munkaviszony megszüntetéséről szóló jognyilatkozatát.
A rendkívüli felmondás azt sérelmezte, hogy a felperes utólag nem a munkáltatójától, hanem egy munkatársától szerzett értesülést arról, hogy az értékesítési osztályon dolgozó alkalmazottak mobiltelefonjain a munkáltató flotta nyomkövetés szolgáltatást aktivált. Az alperes hallgatását az ő személyére nézve is elismerésnek tekintette. Mivel a szolgáltatás aktiválásához nem járult hozzá, és az aktiválásról 2008 januárjáig munkáltatójától nem is rendelkezett ismerettel, azt a munkaviszony súlyos megszegésének tekinti.
A rendkívüli felmondás, valamint a felperesnek a jogerős közbenső ítéletben is kiemelt személyes nyilatkozatai alapján jogszerűen csak az a következtetés volt levonható, hogy a felperes nemcsak a hozzájárulása nélküli szolgáltatás aktiválását, hanem ezen ténynek elhallgatását is sérelmezte. A munkavállaló szerint a munkáltató az Mt. 3. § (1) és (2) bekezdésébe ütközően, azaz a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeit, valamint a tájékoztatási kötelezettségét megsértve járt el a munkavállalónak olyan súlyos jogsértést okozva, amely munkaviszonya azonnali hatályú megszüntetését eredményezte, mert annak fenntartása számára lehetetlenné vált.
A felperes tehát a rendkívüli felmondást az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjára alapította, vagyis a munkáltató munkaviszonyból származó lényeges, jelentős mértékű kötelezettségszegésére.
Helyes következtetést vont le a másodfokú bíróság arról, hogy ezen indok megalapozza a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetéséről hozott munkavállalói döntést. E körben értékelendő ugyanis az, hogy a munkáltató tájékoztatási, együttműködési kötelezettsége megszegése mellett egyben a felperes személyiségi jogát is megsértette a tartózkodási helyére vonatkozó adatok jogosulatlan, személyes kezelésével. Az erre vonatkozóan – csak a másodfokú bíróság által tényállás elemévé tett – a személyiségi jogsértés iránti perekben hozott jogerős ítéleti megállapításra tekintettel bizonyította a felperes a kötelezettségszegés jelentős mértékét. Alaptalan tehát a felülvizsgálati kérelemnek a felperes bizonyítási kötelezettsége megsértésére vonatkozó érvelése, figyelemmel arra is, hogy a megismételt eljárásra a kizárólagos illetékességre vonatkozó adatok feltárása érdekében is szükség volt.
Alaptalan az alperes érvelése a flotta nyomkövetésről történő tudomásszerzés vonatkozásában is. A fentiek alapján ugyanis nemcsak e körülmény, hanem az azzal kapcsolatos hosszú időtartam alatt fennálló tájékoztatás hiánya is oka a rendkívüli felmondásnak. Helytálló a másodfokú bíróság érvelése, miszerint az Mt. 96. § (2) bekezdés alapján a felperesre háruló bizonyítási teher mellett az ő kockázatát jelentette, hogy a perben tudja-e bizonyítani azt, hogy a munkáltató jogosulatlanul megfigyelte a tartózkodási helyét. Ugyanezen körben értékelendő az általa a tájékoztatásra biztosított kétnapos határidő figyelmen kívül hagyása is. Alaptalan az R. G.-vel kapcsolatos felülvizsgálati érvelés is, mert maga a rendkívüli felmondás tartalmazza, hogy R. G.-től a felperes mikor és mire vonatkozóan szerzett értesülést.
A munkaviszony alanyaira háruló együttműködési kötelezettség a feleket a munkaidőn kívül is terheli (BH 2002.244.) ezért a munkáltató részéről a felperes szabadidejére vonatkozó adatgyűjtés, valamint hozzájárulása nélkül a munkaviszonyával összefüggésben munkaidő alatt történő tartózkodási hely megfigyelés is jogellenes volt [Mt. 3. § (1)–(2) bekezdés, 1992. évi LXIII. törvény 3. § (1) bekezdés, (5) bekezdés], ezért a felperes rendkívüli felmondása jogszerű.
A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős közbenső ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján módosított indokolással hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. I. 10.077/2013.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás