• Tartalom

9/2014. (II. 12.) KIM rendelet

9/2014. (II. 12.) KIM rendelet

a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló 2/2013. (III. 6.) KIM rendelet módosításáról1

2014.02.13.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet 9. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló 2/2013. (III. 6.) KIM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § a)–b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E rendelet hatálya]

a) a központi költségvetésről szóló törvénynek a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) fejezetében eredeti előirányzatként megállapított fejezeti kezelésű előirányzatokra,
b) a költségvetési évet megelőző évek központi költségvetéséről szóló törvényben az a) pont szerinti költségvetési fejezetet irányító szerv vezetője (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium és annak jogelődjei költségvetési fejezetében megállapított fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési maradványára és”

[[az a)–c) pont a továbbiakban együtt: előirányzatok] terjed ki.]

2. § Az R. 11. § (1) bekezdés h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A kötelezettségvállaló a támogatási döntésről szóló értesítésben a szerződés megkötéséhez szükséges – az Ávr.-ben meghatározott nyilatkozatok és dokumentumok megjelölésén túl – következő nyilatkozatok, dokumentumok benyújtására hívja fel a kedvezményezettet:]

h) – ha e rendelet vagy a támogatási szerződés költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása céljából eltérő biztosíték kikötéséről nem rendelkezik – támogatási előleg nyújtása esetén a kedvezményezett beszedési megbízás benyújtására vonatkozó, kizárólag a támogató hozzájárulásával visszavonható – az Ávr. 77. § (2) bekezdése szerinti – felhatalmazó nyilatkozata,”

3. § Az R. 15. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A költségvetési támogatás beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőző folyósítására – ha e rendelet a támogatási előleg folyósítását kifejezetten ki nem zárja – a támogatási szerződés ilyen rendelkezése esetén van lehetőség.”

4. § Az R. 22. § (1) bekezdés l) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az előirányzat a miniszter irányítása, felügyelete alá tartozó szervezet és a miniszter felelősségi körébe tartozó feladat, szakmai program támogatására használható fel, így különösen]

l) az első világháború centenáriumi keretprogramtervben meghatározott programokra és a centenáriumi feladatok előkészítését végző, Kormány által kijelölt szerv működésére.”

5. § Az R. a következő 11/A. alcímmel egészül ki:

„11/A. Magyar Kormánytisztviselői Kar működésének támogatása (20/2/2)
22/A. § (1) Az előirányzat a Magyar Kormánytisztviselői Kar működésének támogatására szolgál.
(2) Az előirányzat vissza nem térítendő támogatás formájában, egyedi döntéssel, a kedvezményezettel kötött támogatási szerződés alapján kerül felhasználásra.”

6. § Az R. 25. alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:

„25. Bárka Színház támogatása (20/2/44)
37. § (1) Az előirányzat a Bárka Józsefvárosi Színházi- és Kulturális Nonprofit Kft. működéséhez nyújt támogatást.
(2) Az előirányzat vissza nem térítendő támogatás formájában, egyedi döntéssel, a kedvezményezettel kötött támogatási szerződés alapján kerül felhasználásra.”

7. § Az R. a következő 25/A alcímmel egészül ki:

„25/A. Nagykovácsi Kastélypark Komplexum fejlesztése (20/2/46)
37/A. § (1) Az előirányzat a Nagykovácsi Kastélypark Komplexum fejlesztése keretében megvalósuló Kárpát-medencei vezetőképzési és ifjúsági központ létrehozására nyújt fedezetet.
(2) Az előirányzat vissza nem térítendő támogatás formájában, egyedi döntéssel, a kedvezményezettel kötött támogatási szerződés alapján kerül felhasználásra.”

8. § Az R. 38. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az előirányzat felhasználása vissza nem térítendő támogatás formájában, támogatási kérelemre, egyedi döntéssel, a kedvezményezettel kötött támogatási szerződés alapján valósul meg.”

9. § Az R. 44. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

44. § (1) Az előirányzat célja a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány működésének támogatása. Az előirányzatból nyújtott költségvetési támogatást a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány az általa fenntartott XX. Század Intézet, XXI. Század Intézet és Terror Háza Múzeum működésének biztosítására is felhasználhatja. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a rendszerváltás 25. évfordulója rendezvénysorozat kiadásaira is.
(2) Az előirányzat vissza nem térítendő támogatás formájában, egyedi döntéssel, a kedvezményezettel kötött támogatási szerződés alapján kerül felhasználásra.”

10. § Az R. a következő 33/A. alcímmel egészül ki:

„33/A. Fővárosi és megyei kormányhivatalok peres ügyei (20/12)
48/A. § (1) Az előirányzat a miniszter egyedi döntése alapján a fővárosi és megyei kormányhivatallal – ideértve a fővárosi és megyei kormányhivatal önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező szervezeti egységét is – vagy annak jogelődjével szemben 9,0 millió forint pertárgyértéket meghaladó perben vagy nemperes eljárásban hozott jogerős bírósági döntés alapján megállapított fizetési kötelezettség ellentételezésére, illetve teljesítésére használható fel, ha annak viselése a költségvetése terhére nem biztosítható, és a marasztalást tartalmazó döntéssel összefüggő bírósági eljárásban eljárási hiba vagy mulasztás nem terheli. Az 50,0 millió forint pertárgyértéket meg nem haladó per vagy nemperes eljárás esetén a kifizetés feltétele a fizetési kötelezettség fővárosi és megyei kormányhivatal általi teljesítése.
(2) Az előirányzatból munkaügyi perekkel kapcsolatos kifizetések nem finanszírozhatók.
(3) Az előirányzat felhasználása az érintett fővárosi és megyei kormányhivatal kérelme alapján, a fővárosi és megyei kormányhivatal részére történő átutalással valósul meg.”

11. § Az R. IV. fejezete a következő 55–56. §-sal egészül ki:

55. § E rendeletnek a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló 2/2013. (III. 6.) KIM rendelet módosításáról szóló 9/2014. (II. 12.) KIM rendelettel megállapított rendelkezéseit a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló 2/2013. (III. 6.) KIM rendelet módosításáról szóló 9/2014. (II. 12.) KIM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
56. § E rendelet az SA.34770 (2012/N-2). számú európai bizottsági határozat hatálya alá tartozó kulturális célú támogatást tartalmaz.”

12. § Az R.

1. 10. §-ában a „költségvetési tervet” szövegrész helyébe a „költségtervet” szöveg,

2. 11. § (1) bekezdés g) pontjában az „előleg, előfinanszírozás” szövegrész helyébe a „támogatási előleg” szöveg,

3. 17. § (1) bekezdés a) pontjában a „költségvetési tervben” szövegrész helyébe a „költségtervben” szöveg, az „(5)” szövegrész helyébe a „(4)” szöveg,

4. 17. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjában a „költségvetési terv” szövegrész helyébe a „költségterv” szöveg,

5. 13. alcímének címében a „2013” szövegrész helyébe a „2014” szöveg

lép.

13. § Hatályát veszti az R.

1. 6. § (1) bekezdésében a „vállalkozási” szövegrész,

3. 24. § (2) bekezdés b) pontjában, 27. § (2) bekezdésében, 47. § (3) bekezdésében az „elő- vagy utófinanszírozás útján juttatott,” szövegrész,

14. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2014. február 14. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére