• Tartalom

90/2014. (VII. 18.) ME határozat

90/2014. (VII. 18.) ME határozat

a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójának felmentéséről

2014.07.18.
A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 12. § (1) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszternek a honvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben tett javaslatára
dr. Boda Józsefet,
a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóját e tisztségéből
– 2014. július 15-ei hatállyal, más fontos megbízatására tekintettel –
felmentem.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére