• Tartalom

1/2015. (I. 21.) NGM utasítás

1/2015. (I. 21.) NGM utasítás

a Nemzetgazdasági Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról1

2017.01.12.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva – figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a miniszterelnök és a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyásával a következő utasítást adom ki:

1. § A Nemzetgazdasági Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat) az 1. mellékletben foglaltak szerint határozom meg.

2. § (1) A Szabályzatot, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium belső szabályzatait szükség szerint, de legalább évente felül kell vizsgálni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti felülvizsgálat megtörténtéről a közigazgatási államtitkár a felülvizsgálat eredményének egyidejű továbbításával tájékoztatja a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkárát.

(3) A (2) bekezdéstől eltérően a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter

a) a közigazgatás-fejlesztés okán szükséges szervezeti és működési szabályok, valamint

b) jogszabályváltozás

miatt bármikor kezdeményezheti a Szabályzat 30 napon belül történő módosítását. A módosítás elmulasztása esetén a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter gondoskodik a megfelelő módosítás érvényesüléséről és az azzal kapcsolatos intézkedés hatálybalépéséről.

3. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

4. §2

1. melléklet az 1/2015. (I. 21.) NGM utasításhoz


A Nemzetgazdasági Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzata
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A Nemzetgazdasági Minisztérium jogállása és alapadatai

1. § (1) A Nemzetgazdasági Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) önálló jogi személyiséggel rendelkező központi államigazgatási szerv, amely – gazdálkodását tekintve – önállóan működő és gazdálkodó, központi költségvetési szerv.
(2) A minisztérium alapadatai a következők:
a) megnevezése: Nemzetgazdasági Minisztérium,
b) rövidítése: NGM,
c) angol megnevezése: Ministry for National Economy,
d) német megnevezése: Ministerium für Nationale Wirtschaft,
e) francia megnevezése: Ministere de l'Économie Nationale,
f) székhelyének címe: 1051 Budapest, József nádor tér 2–4.,
g) postacíme: 1051 Budapest, József nádor tér 2–4.,
h) postafiók címe: 1369 Budapest, Pf. 481,
i) vezetője (fejezetet irányító szerv vezetője): nemzetgazdasági miniszter,
j) alapítója: Magyar Köztársaság Országgyűlése,
k) alapítás dátuma: 1949. augusztus 20.,
l) alapító okirat kelte, száma: 2014. július 24., VIII/ID/997/3/2014.,
m) jogállása: költségvetési törvény által meghatározott, a központi költségvetésben fejezetet irányító, központi költségvetési szerv,
n) előirányzat feletti rendelkezési jogosultsága: teljes jogkörrel rendelkező,
o) számlavezetője: Magyar Államkincstár,
p) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: 10032000-01460658-00000000,
q) adóigazgatási azonosító száma: 15303392-2-41,
r) PIR törzsszáma: 303390,
s) szakágazata: 841103 Minisztériumok tevékenysége,
t) alaptevékenysége: 011120 Kormányzati igazgatási tevékenység.
(3) Az állami feladatként ellátott alaptevékenységek körét a minisztérium alapító okirata határozza meg. A minisztérium vállalkozási tevékenységet nem végez.
(4) Az alapfeladatok ellátásának forrása: Magyarország központi költségvetése XV. Fejezet.
(5) A minisztérium hivatalos lapja a Nemzetgazdasági Közlöny.

A minisztérium szervezete

2. § (1)3 A minisztérium önálló szervezeti egységei: a miniszteri kabinet, a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkári kabinet, az állami vezetői titkárság (a továbbiakban: titkárság) és a főosztály.
(2) Nem önálló szervezeti egység az osztály.

3. § (1) A minisztérium szervezeti felépítését az 1. függelék tartalmazza.
(2) A minisztérium szervezeti egységeinek feladatait a 2. függelék tartalmazza.
(3) A minisztérium létszámkeretét – az egyes állami vezetők és a kabinetfőnökök irányítása alá tartozó szervezeti egységek együttes létszáma szerinti bontásban – a 3. függelék tartalmazza.
(4)4 A miniszter által irányított vagy felügyelt háttérintézményeket, a háttérintézményekkel kapcsolatban a miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető, valamint a hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő önálló szervezeti egység megnevezését, a minisztert illető hatáskörök gyakorlásának delegálását, illetve a kiadmányozásra jogosultak kijelölését, továbbá azon gazdasági társaságokat, amelyek felett a miniszter vagy az általa átruházott hatáskörben eljáró állami vezető jogszabály vagy megállapodás alapján tulajdonosi jogot gyakorol, a 4. függelék határozza meg.
(4a)5 A minisztert megillető hatáskörök gyakorlásának a (4) bekezdésben meghatározott delegálása nem terjed ki a miniszter által felügyelt, irányított intézmények vezetőivel kapcsolatos munkáltatói jogok gyakorlására.
(5) A minisztériumban alkalmazott iratmintákat az 5. függelék tartalmazza.
(6) A minisztériumban vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett munkaköröket a 6. függelék tartalmazza.
A MINISZTÉRIUM VEZETÉSE

3. A miniszter

4. § (1) A miniszter a Kormány általános politikájának keretei között vezeti a minisztériumot.
(2) A miniszter mint a minisztérium vezetője különösen
a) meghatározza a minisztérium szervezeti felépítését és működésének főbb szabályait, valamint kiadja a minisztérium működéséhez szükséges utasításokat,
b) meghatározza és jóváhagyja a minisztérium munkatervét és az ágazati célkitűzéseket,
c) jóváhagyja a minisztérium éves költségvetését és zárszámadási javaslatát,
d) jogszabályban meghatározott körben előterjesztést tesz a köztársasági elnöknek, és ellenjegyzi az elnöki határozatot,
e) részt vesz az Országgyűlés munkájában,
f)6 részt vesz – a Kormány által meghatározott rendben – a Kormány és kabinetjei munkájában,
g) jóváhagyja és a Kormány elé terjeszti az ágazatfejlesztési stratégiákat, koncepciókat, programokat és terveket, szervezi végrehajtásukat,
h) irányítja a nemzetközi együttműködésből adódó ágazati feladatokat,
i)7 a 4. függelékben foglaltaknak megfelelően, az átruházott hatáskörben eljáró állami vezető, valamint a hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő önálló szervezet útján ellátja a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek irányítását vagy felügyeletét, valamint átruházza a jogszabályban foglalt egyes hatáskörei gyakorlásának jogát,
j) a költségvetés végrehajtását érintő ügyekben gyakorolja az NGM fejezetet irányító szerv és az NGM fejezeten belüli költségvetési cím (a továbbiakban: NGM költségvetési cím) vezetőjének jogait,
k) az állam nevében személyesen vagy az átruházott hatáskörben eljáró állami vezető útján gyakorolja a jogszabályban vagy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel (a továbbiakban: MNV Zrt.) kötött szerződésben meghatározott tulajdonosi jogokat,
l) gyakorolja az MNV Zrt.-vel megkötött szerződés alapján azon gazdasági és nonprofit társaságokkal kapcsolatos – jogszabályban, illetve a szerződésben meghatározott – jogosultságokat, amelyek felett a minisztérium gyakorolja a magyar állam nevében a szakmai felügyeleti jogokat,
m) rendelkezik a Nemzeti Foglalkoztatási Alap (a továbbiakban: NFA) felett,
n)8 ellátja a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet] 6–7. §-ában, továbbá a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 15. §-ában foglalt feladatokat,
o)9 tanácsadó testületet működtet az egyes kiemelt szakfeladatokat érintő döntés-előkészítés és koordináció céljából, amelynek működését külön ügyrendben határozza meg.
(3) A miniszter mint a fejezetet irányító szerv vezetője gyakorolja és ellátja a jogszabályban részére meghatározott hatásköröket és feladatokat.

5. § A miniszter irányítja
a)10 a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár tevékenységét,
b) a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár tevékenységét,
c) az államháztartásért felelős államtitkár tevékenységét,
d)11 a pénzügyekért felelős államtitkár tevékenységét,
e)12 a gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár tevékenységét,
f) az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár tevékenységét,
g) a miniszteri biztosok tevékenységét,
h) a közigazgatási államtitkár tevékenységét,
i)13 a Nemzeti Adó- és Vámhivatal irányításához kapcsolódó feladatai tekintetében az adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár tevékenységét,
j)14 a miniszteri kabinet vezetőjének (a továbbiakban: miniszter kabinetfőnöke) tevékenységét.

6. § A miniszter munkájának és feladatainak ellátása érdekében kabinet működik.

7. § (1) A minisztert akadályoztatása esetén a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 37. §-ában meghatározott rendelkezéseknek megfelelően – jogszabály, kormányhatározat vagy a Szabályzat eltérő rendelkezése hiányában, a miniszter utasításai szerint eljárva –
a)15 az Országgyűlés munkájával összefüggő miniszteri hatáskörök tekintetében a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár,
b)16 az a) pont hatálya alá nem tartozó ügyekben a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár akadályoztatása esetén a feladatkörrel rendelkező államtitkár
helyettesíti.
(2)17 A minisztert akadályoztatása esetén a Kormány ülésén a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár helyettesíti. A parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár akadályoztatása esetén a közigazgatási államtitkár tanácskozási joggal részt vesz a Kormány ülésén.
(3) A miniszter az Országgyűlés munkájával összefüggő miniszteri hatáskörök gyakorlása tekintetében – az (1) bekezdéstől eltérően – egyedileg a minisztérium más államtitkárát is kijelölheti.
(4) A minisztert
a) a köztársasági elnök intézkedésének kezdeményezésében és intézkedésének ellenjegyzésében a miniszter részletes feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletben kijelölt másik miniszter,
b)18 az Országgyűlés ülésén a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár akadályoztatása esetén a feladatkörrel rendelkező államtitkár
helyettesíti.
(5)19 A parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár akadályoztatása esetén a minisztert az Országgyűlés bizottsága ülésén a minisztérium állományába tartozó, állásfoglalásra jogosult, vezetői megbízatással rendelkező személy helyettesíti.
(6) A minisztert az Európai Unió Tanácsa miniszteri képviseletet igénylő testületeiben az államtitkár, az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményeiben – a miniszter döntése alapján – a nemzeti fejlesztési miniszter, az államtitkár, a közigazgatási államtitkár vagy a miniszter által kijelölt helyettes államtitkár helyettesíti.
(7)20
(8) A minisztert a rendelet és miniszteri utasítás kiadásában, illetve a jogszabályban előírt kinevezési és felmentési jogkörök gyakorlásában nem lehet helyettesíteni.

3.1. A közigazgatási államtitkár

8. § (1)21 A közigazgatási államtitkár a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 37. § (2) bekezdése alapján vezeti a minisztérium hivatali szervezetét, ennek keretében gyakorolja a Ksztv. 61. § (1) bekezdése szerinti – a minisztérium szervezetéhez tartozó, a Kttv. hatálya alá tartozó kormánytisztviselők, kormányzati ügykezelők és szakmai vezetők feletti irányítás gyakorlásával összefüggő – hatásköröket.
(2) A közigazgatási államtitkár feladatkörében gyakorolja a Ksztv. 3. §-ában meghatározott irányítási jogokat, ideértve különösen a 9. §-ban foglaltakat.

9. § (1) A közigazgatási államtitkár általános, jogi és ellenőrzési feladatai körében
a) közreműködik a minisztérium stratégiájának kialakításában, a miniszter döntéseinek, valamint a Kormány általános politikájának megfelelően gondoskodik a minisztériumi tevékenység szakmai összhangjának biztosításáról,
b)22
c) szervezi a stratégiaalkotás és a cselekvés koncepcionális összehangolását,
d) koordinálja a minisztérium szakmai álláspontjának kialakítására irányuló egyeztetéseket, képviseli azt más minisztériumok és hatóságok előtt,
e)23 gondoskodik a Kormány és kabinetjei minisztériumot érintő döntéseinek szakmai végrehajtásáról,
f) gyakorolja a helyettes államtitkárok tevékenységének igazgatási szempontú irányítását, dönt a szervezeti egységek közötti vitás hatásköri ügyekben,
g) vezeti a közigazgatási államtitkári vezetői értekezletet, megállapítja annak napirendjét,
h) részt vesz a közigazgatási államtitkári értekezlet ülésein,
i) gondoskodik a jogszabályok, illetve a közjogi szervezetszabályozó eszközök kidolgozásáról, a jogszabályban meghatározott társadalmi érdek-képviseleti szervekkel történő szakmai egyeztetésükről, a kormány-előterjesztések, a miniszteri rendeletek és utasítások tervezeteinek miniszteri aláírásra történő előterjesztéséről,
j) a kormányzati döntés-előkészítés részeként dönt az előterjesztések és jogszabályok tervezeteinek előzetes szakmai egyeztetésre, illetve közigazgatási egyeztetésre bocsátásáról,
k) felel a minisztériumi egységes álláspont kialakításáért, amelynek keretében összehangolja a beérkező előterjesztések, jogszabálytervezetek véleményezését, szükség esetén egyeztetést kezdeményez, jóváhagyja és képviseli az egységes tárcavéleményt, gondoskodik a minisztérium képviseletéről,
l) meghatározza, létrehozza és működteti a belső kontrollrendszert,
m) kialakítja, működteti és irányítja a belső ellenőrzést, jóváhagyja a minisztérium belső ellenőrzési kézikönyvét, stratégiai és éves ellenőrzési tervét, éves ellenőrzési jelentését, valamint a fejezet összefoglaló éves ellenőrzési tervét és éves összefoglaló jelentését.
(2) A közigazgatási államtitkár a minisztériumi szervezeti egységek összehangolt működésével kapcsolatos koordinációs feladatkörében
a) koordinálja a minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatának, valamint a Szabályzatban foglaltak alapján kiadásra kerülő további szabályzatok előkészítését,
b) javaslatot tesz a minisztérium munkatervére, valamint folyamatosan figyelemmel kíséri a munkatervi feladatok teljesítését, összehangolja a Kormány munkatervében a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó előterjesztések előkészítését,
c) ellenőrzi a jogszabályokban, a közjogi szervezetszabályozó eszközökben, a munkatervben és a miniszteri döntésekben meghatározott feladatok végrehajtását,
d) nyilvántartja a Kormány határozataiban és munkatervében előírt határidős feladatokat, ellenőrzi végrehajtásukat, valamint a végrehajtásról tájékoztatja a minisztériumi vezetőket,
e) a feladatellátáshoz szükséges kormányzati és minisztériumi vezetői döntésekről tájékoztatja az államtitkárokat, a helyettes államtitkárokat és az önálló szervezeti egységek vezetőit,
f) felel a kormányzati döntés-előkészítés keretében a központi államigazgatási szervektől beérkező előterjesztések, jelentések, beszámolók, tájékoztatók, jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezetei észrevételezésének és véleményezésének összehangolásáért, ellenőrzi a véleményezési határidők meghatározását és megtartását,
g) a kormányzati döntés-előkészítés keretében a minisztériumba érkezett egyéb megkeresések tekintetében kijelöli a tárcaálláspont kialakítását összehangoló szervezeti egységet, továbbá gondoskodik a beérkezett anyag kijelölt szervezeti egység részére történő haladéktalan megküldéséről,
h)24 felel a minisztérium szervezeti egységeinek a kormányüléssel, a kabinetüléssel és a közigazgatási államtitkári értekezlettel kapcsolatos feladatai összehangolásáért, kijelöli a felkészítő anyagok előkészítéséért felelős szervezeti egységet,
i) felelős a minisztérium és a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, valamint a Nemzeti Infokommunikációs Zrt. közötti kapcsolattartásért és ennek keretében a minisztérium érdekeinek képviseletéért,
j) irányítja a minisztérium törvényalkotással kapcsolatos feladatait,
k)25 szakbizottságot hozhat létre a minisztérium egyes szakfeladatainak hatékony és összehangolt ellátása érdekében.
(3) A közigazgatási államtitkár a minisztériumi szervezeti egységek tevékenységéhez kapcsolódó igazgatási (személyügyi és költségvetési) feladatkörében
a) meghatározza a működés pénzügyi feltételeit, biztosítja a minisztériumi munkarend, ügyintézés és iratkezelés, valamint a gazdálkodás szabályainak megtartását,
b)26 jóváhagyja a minisztérium, a fejezeti kezelésű előirányzatok, az NFA és az NGM fejezetbe sorolt központi kezelésű előirányzatok elemi költségvetését, költségvetési beszámolóját,
c) felelős a költségvetési jogszabályokban a fejezetet irányító szerv és az NGM költségvetési cím vezetője számára előírt beszámolási, tájékoztatási, ellenőrzési és egyéb kötelezettségek teljesítéséért,
d) folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy a minisztérium személyzeti ügyei és a szervezet működése összhangban van-e a belső szabályzatokkal, a munkáltatói jogok gyakorlásának rendjével,
e) irányítja és koordinálja a személyzeti ügyek intézését, felelős a minisztérium humánerőforrás-gazdálkodásáért és társadalmi kapcsolatainak ápolásáért,
f) dönt a minisztérium szakmai munkáját megalapozó tudományos kutatómunka, képzés és továbbképzés feltételeiről,
g) a vonatkozó jogszabályokra figyelemmel javaslatot tesz a minisztérium személyi juttatásainak, létszám-, bér- és jutalmazási kereteinek, valamint a béralapot terhelő egyéb kifizetéseknek a meghatározására,
h) figyelemmel kíséri a minisztérium informatikai, nyilvántartó és szolgáltató rendszereinek hiteles, megbízható és biztonságos üzemeltetését,
i) irányítja a minősített adatok védelmével kapcsolatos feladatok ellátását.
(4) A közigazgatási államtitkár irányítja
a) a jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár tevékenységét,
b) a gazdálkodásért felelős helyettes államtitkár tevékenységét,
c) a Személyügyi Főosztály vezetőjének a tevékenységét,
d) az Ellenőrzési Főosztály vezetőjének a tevékenységét.
(5)27 A közigazgatási államtitkár gyakorolja a 4. függelék I. pontjában foglalt táblázatban nevesített háttérintézmény vezetője vonatkozásában a minisztert mint munkáltatói joggyakorlót megillető jogosultságok közül a szabadság megállapítására és kiadására vonatkozó jogot.
(6)28 A közigazgatási államtitkár közvetlenül irányítja az integritás tanácsadót az integritás tanácsadói feladatok ellátása, valamint az integritásirányítási rendszer működtetése tekintetében.

10. § (1) A közigazgatási államtitkár munkájának és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2) A közigazgatási államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének a tevékenységét.

11. § A közigazgatási államtitkárt akadályoztatása esetén, illetve ha a közigazgatási államtitkári tisztség nincsen betöltve, a jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár helyettesíti. Ha a jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár akadályoztatva van, vagy a tisztség nincs betöltve, a közigazgatási államtitkárt a gazdálkodásért felelős helyettes államtitkár helyettesíti.

Az államtitkárok

12. § A minisztériumban
a)29 parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár,
b) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár,
c) államháztartásért felelős államtitkár,
d)30 pénzügyekért felelős államtitkár,
e)31 gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár,
f) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár
működik.

13. § Az államtitkárok
a) intézik a miniszter által számukra meghatározott egyedi feladatokat, ezen belül stratégiát, koncepciót és megoldási javaslatokat dolgoznak ki,
b) kialakítják és képviselik a közigazgatási államtitkárral egyeztetett minisztériumi álláspontot,
c) a miniszter utasításainak megfelelően ellátják a minisztérium sajtóképviseletét,
d) közreműködnek a miniszter döntéseinek közpolitikai megalapozásában és azok végrehajtásában,
e) koordinálják a miniszter összkormányzati, illetve ágazati felelősségi körbe tartozó teendőivel kapcsolatos iránykijelölő, stratégiai munkákat, ágazati és részágazati stratégiák kialakítását, a társadalmi, gazdasági érdekképviseletekkel való együttműködést,
f) gondoskodnak az országgyűlési képviselők, bizottságok, tisztségviselők részéről érkező, a minisztérium feladatkörét érintő megkeresésekkel kapcsolatos politikai álláspont kialakításáról, felügyelik az Országgyűlés munkájával kapcsolatos feladatok végrehajtását,
g) a közigazgatási államtitkárt megillető igazgatási irányítási jogkörök (8. és 9. §) kivételével a Szabályzatban meghatározott helyettes államtitkárok tekintetében szakmapolitikai irányítási feladatkörükben eljárva gyakorolják a Ksztv. 3. §-a szerinti hatásköröket,
h) ellátják mindazokat a feladatokat, gyakorolják a miniszter azon hatásköreit, amelyekkel a miniszter állandó vagy eseti jelleggel őket megbízza.

3.2.32 A parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár

14. § (1)33 A parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár miniszterhelyettesként ellátja a miniszter általános helyettesítését.
(2)34 A parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár
a) felelős a minisztérium parlamenti kapcsolataival összefüggő feladatok ellátásáért, amelynek keretében a minisztérium államtitkáraival együttműködve elősegíti a miniszter országgyűlési képviseletét,
b) irányítja és koordinálja az országgyűlési frakciókkal, képviselőkkel való kapcsolattartást,
c) a minisztérium szervezeti egységének vezetőjétől – a szervezeti egység felügyeletét ellátó állami vezetőn keresztül – az országgyűlési munkájához kapcsolódó ügyben feladat elvégzését vagy jelentést kérhet,
d)35 helyettesíti a minisztert az Országgyűlés munkájával összefüggő miniszteri hatáskörök tekintetében és a Kormány ülésén, az ülésről tájékoztatást ad a miniszter és a közigazgatási államtitkár számára,
e)36 a miniszter helyetteseként feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben döntéseket hoz, a miniszter Nemzeti Adó- és Vámhivatal irányítására vonatkozó hatáskörébe tartozó ügyek kivételével,
f) a felelősségi körébe tartozó területeken közreműködik a miniszter feladat- és hatásköréről rendelkező kormányrendelet szerinti feladatok ellátásában,
g) a miniszter helyetteseként eljár a feladatkörébe tartozó ügyekben, illetve a miniszter által rá átruházott ügyekben jogszabály, közjogi szervezetszabályozó eszköz vagy a Szabályzat eltérő rendelkezése hiányában,
h) közreműködik a minisztériumhoz tartozó ágazatok fő szakmai, politikai elveinek és stratégiáinak meghatározásában,
i) a minisztert helyettesítő jogkörében intézkedést kezdeményezhet az államtitkároknál, illetve a helyettes államtitkároknál,
j) közreműködik a minisztérium társadalmi kapcsolataival összefüggő feladatok ellátásában,
k) külön utasításban foglalt eljárás szerint engedélyezi a közérdekű adat és a közérdekből nyilvános adat megismerése iránti igény esetén a részére megküldött – az adatbirtokos szervezeti egység vezetője által elkészített, az igényelt adat megismerésére szolgáló vagy annak kiadását megtagadó – válaszlevél-tervezet kiküldését,
l)37 javaslatot készít az adórendszert érintően a Kormány gazdaságpolitikai céljaira, a gazdaságpolitikai programok végrehajtására és az ezek megvalósításához szükséges eszközökre, kialakítja a rövid és hosszú távú adópolitikát, adókoncepciót,
m)38 gondoskodik az államháztartás alrendszereit illető befizetési kötelezettségekről (adók, illetékek, vámok, társadalombiztosítási nyugellátás, valamint az egészségbiztosítás szolgáltatásainak fedezetére szolgáló befizetési kötelezettségek, hozzájárulások és egyéb befizetési kötelezettségek), a normatív, nem termelési típusú állami támogatásokról, a helyi adókról, az adózás rendjéről, a vámjog és vámeljárás szabályozásáról, a vámhatóság rendészeti feladatainak ellátásáról szóló jogszabályok előkészítéséről,
n)39 ellátja a miniszter számviteli és könyvvizsgálati szabályozással kapcsolatos feladatait, irányítja a vonatkozó hazai szabályozás kidolgozását, felülvizsgálatát,
o)40 gyakorolja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőjének feladat- és hatáskörét, képviseli a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, közvetlenül vezeti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítását, továbbá ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőjének feladat- és hatáskörébe utal.
(3)41 A parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár irányítja
a) az adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár tevékenységét a miniszter Nemzeti Adó- és Vámhivatal irányítására vonatkozó hatáskörébe tartozó ügyek kivételével,
b) az adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár tevékenységét,
c) a vámszakmai és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár tevékenységét,
d) a bűnüldözési és nyomozóhatósági feladatok ellátásáért felelős helyettes államtitkár tevékenységét,
e) az adó- és vámszakmai hatósági és felügyeleti ügyekért felelős helyettes államtitkár tevékenységét,
f) a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkári kabinetfőnök tevékenységét,
g) a Parlamenti Főosztály vezetőjének tevékenységét.

15. §42 A parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár munkájának és feladatainak ellátását kabinet segíti.

16. §43 A parlamenti és adóügyekért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása esetén
a) a b) és c) pontban meghatározott kivétellel
aa) a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár,
ab) a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, valamint a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár egyidejű akadályoztatása esetén a gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár,
ac) a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, valamint a gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár egyidejű akadályoztatása esetén az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár,
b) a 14. § (2) bekezdés l)–n) pontjában meghatározott feladatkörökkel összefüggésben az adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár,
c) a 14. § (2) bekezdés o) pontjában meghatározott feladatkörökkel összefüggésben az adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár, a vámszakmai és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár, a bűnüldözési és nyomozóhatósági feladatok ellátásáért felelős helyettes államtitkár, valamint az adó- és vámszakmai hatósági és felügyeleti ügyekért felelős helyettes államtitkár a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint
helyettesíti.

3.3. A munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár

17. § (1) A munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár
a) kidolgozza az érdekegyeztetés, a szociális párbeszéd országos, ágazati és munkahelyi szintű rendszerének működésére vonatkozó javaslatokat, kapcsolatot tart a szociális partnerekkel,
b) gondoskodik a szociális párbeszéddel és érdekegyeztetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáról,
c) a jogszabályokban, illetve a Kormány által megállapított módon és rendben, a miniszter utasításai szerint képviseli a Kormányt, illetve a minisztériumot a szociális párbeszéd fórumain, bizottságaiban, valamint a szociális partnerek rendezvényein,
d) a kormányzati oldal állandó képviselőjeként részt vesz és a jogszabályokban, illetve a Kormány által megállapított módon és rendben, a miniszter utasításai szerint képviseli a Kormányt az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (a továbbiakban: OKÉT) és a Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa (a továbbiakban: KOMT) ülésein,
e) részt vesz a kormányzati jövedelem- és bérpolitika kidolgozásában mind a verseny-, mind a közszféra tekintetében,
f) részt vesz a Kormány foglalkoztatáspolitikai koncepciójának kidolgozásában, valamint ellátja a foglalkoztatáspolitika koordinációjával kapcsolatos feladatokat,
g) a miniszter utasításainak megfelelően közreműködik a minisztérium érdekegyeztetési tevékenységében,
h)44 irányítja a munkanélküliek ellátásával, a foglalkoztatást és a munkaerőpiaci átmenetek kezelését elősegítő támogatásokkal, munkaerőpiaci szolgáltatásokkal, a felnőttképzés, a szakképzés és a munkaerőpiaci képzések fejlesztésével kapcsolatos koncepciók, stratégiák, programok kidolgozásának munkálatait, valamint a területet szabályozó jogszabályok szakmai előkészítését,
i)45 irányítja a foglalkoztatáspolitika területén az európai uniós tagsággal összefüggő feladatok ellátását, beleértve az Európai Unió Foglalkoztatási Bizottságával (EMCO) és az egyéb releváns európai uniós szintű bizottságokkal kapcsolatos feladatokat is, közreműködik az Európa 2020 stratégiával és az Európai Szemeszterrel kapcsolatos feladatok ellátásában,
j) irányítja a foglalkoztatáspolitika, a munkaviszony és a közalkalmazotti jogviszony, a munkaügyi ellenőrzési és a munkavédelem fejlesztésével kapcsolatos koncepciók, stratégiák, programok kidolgozásának munkálatait, valamint a területet szabályozó jogszabályok szakmai előkészítését,
k) az egész életen át tartó tanulás elősegítése érdekében irányítja a kormányzati stratégia megalapozásának és az erre épülő javaslatok kidolgozásának munkálatait,
l) a miniszter akadályoztatása esetén ellátja az NFA feletti rendelkezési jogkörből eredő feladat- és hatásköröket,
m) ellátja az NFA képzési alaprészének – a minisztérium jogkörébe tartozó – felhasználásával összefüggő feladatokat,
n) irányítja az NFA foglalkoztatási alaprész központi és decentralizált kerete arányának meghatározásával, a decentralizálás elveinek kidolgozásával kapcsolatos feladatokat,
o) koordinálja az NFA működtetésének elvi irányítását, az NFA-val kapcsolatos jogszabály-alkotási feladatokat,
p) irányítja a Kormány gazdasági szerkezetváltási, valamint egyedi foglalkoztatási válsághelyzet-kezelő programjai kidolgozásával kapcsolatos minisztériumi feladatokat,
q) irányítja a szakterületéhez tartozó munkahelyteremtő, munkahelymegőrző, foglalkoztatást elősegítő támogatások és munkaerőpiaci programok kidolgozását,
r) irányítja a foglalkoztatási és képzési szakterület vonatkozásában a gazdaságfejlesztési és regionális programok keretein belül végrehajtott programok kidolgozását, illetve megvalósítását, továbbá azok végrehajtása tekintetében együttműködik az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkárral,
s) irányítja az állami szakképzési és felnőttképzési szervet,
t) irányítja a munkabiztonsági és munkaügyi ellenőrzés ellátását.
(2) A munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár a 13. § g) pontjában foglaltak alapján irányítja a munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár és a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár tevékenységét.
(3)46

18. § (1) A munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár munkájának és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2) A munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének a tevékenységét.

19. § A munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása esetén a munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár helyettesíti. Ha a munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár akadályoztatva van, vagy a tisztség nincs betöltve, a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárt a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár helyettesíti.

3.4. Az államháztartásért felelős államtitkár

20. § (1) Az államháztartásért felelős államtitkár
a) ellátja az államháztartás összessége tekintetében a fiskális fegyelem fenntartásával, a költségvetési törvénynek való megfelelés biztosításával, a költségvetési kiadási fegyelem érvényesítésével kapcsolatos feladatokat,
b) ellátja a költségvetési stratégiák kialakításával, a részletes tervezési módszertan kialakításával, a kormányzaton belüli költségvetési koordinációjával kapcsolatos feladatokat, továbbá a központi költségvetési fejezetek költségvetési kapcsolataiból eredő feladatokat,
c) gondoskodik az államháztartási mérlegrendszerek összeállításáról, az intézményi gazdálkodás felügyeletéről és szabályozásáról,
d) a költségvetés végrehajtása során ellátja mindazon finanszírozási és ellenőrzési feladatokat, amelyeket jogszabályok a hatáskörébe utalnak,
e) javaslatot tesz az államháztartás finanszírozási politikájára és stratégiájára, valamint részt vesz az Államadósság Kezelő Központ Zrt. irányításában,
f) gondoskodik az állami pénzügyi intézkedéseknek és a költségvetési javaslatnak a monetáris és árfolyam-politikával való összehangolásáról,
g) ellátja a hazai és közösségi közpénzek felhasználásának költségvetési, gazdálkodási, elszámolási szabályainak kialakításával járó feladatokat,
h) ellátja az államháztartásról, a központi költségvetésről, a zárszámadásról, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetéséről és zárszámadásáról, az elkülönített állami pénzalapok költségvetéséről és zárszámadásáról, a helyi és nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodásáról, a részükre nyújtandó támogatásokról, az államháztartási belső ellenőrzési rendszerekről, a társadalmi szervezetek gazdálkodási rendjéről, az állami beruházások finanszírozásának és pénzügyi lebonyolításának rendjéről szóló jogszabályok előkészítésével kapcsolatos feladatokat,
i) közreműködik valamennyi, a közpénzügyeket érintő szabályozás kialakításában,
j) ellátja a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai gazdálkodásával, beszámolásával kapcsolatos kormányzati feladatokat,
k) javaslatot tesz a helyi önkormányzati finanszírozási rendszerre, a saját és átengedett bevételek, a központi költségvetési támogatások arányára, valamint a támogatásokat és jövedelmi különbségeket kiegyenlítő mechanizmusra; működteti a helyi önkormányzatok kiegészítő támogatási rendszerét,
l) ellátja a közlekedési és más közszolgáltatások, az agrár- és vidékfejlesztés, továbbá a környezetvédelem költségvetési kapcsolataiból eredő feladatokat,
m) gondoskodik a tevékenységi körébe tartozó feladatokkal összefüggő statisztikai információs rendszer kialakításáról, működtetéséről és fejlesztéséről, az Európai Unió által előírt statisztikai adatszolgáltatásról, annak ellenőrizhetőségéről,
n)47 kialakítja az Európai Unió éves költségvetése, illetve annak végrehajtási szabályai kapcsán a tanácsi szervezetekben képviselendő álláspontot,
o) gondoskodik az Európai Unió költségvetését illető saját források kiszámításáról, befizetéséről, nyilvántartásáról,
p) közreműködik az európai uniós és egyéb nemzetközi támogatások felhasználásához kapcsolódó javaslatok kidolgozásában, illetve a kohéziós politika területén a pénzügyi lebonyolítási, számviteli és ellenőrzési rendszerek vonatkozásában kidolgozza azokat,
q) koordinálja és harmonizálja az államháztartási belső kontrollrendszerek, valamint a nemzetközi támogatások kontrolljainak működtetésével és fejlesztésével kapcsolatos feladatokat,
r) a miniszter utasításai szerint ellátja a norvég és EGT finanszírozási mechanizmussal, valamint az Európai Unió által biztosított Előcsatlakozási Alapokkal és az átmeneti támogatással összefüggésben nemzetközi szerződésben meghatározott feladatokat,
s) a miniszter átruházott hatáskörében egyetértési jogot gyakorol a jogszabályokban foglaltaknak megfelelően az egészségügy finanszírozási feltételrendszerének meghatározásában,
t) közreműködik a Kormány nyugdíj- és egészségbiztosítási politikájának kialakításában és a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer szabályozásában,
u) kialakítja a kincstári stratégiát,
v) a miniszter átruházott hatáskörében előzetes egyetértési jogot gyakorol a jogszabályokban foglaltaknak megfelelően a Beruházási Alap előirányzatai terhére történő új kötelezettségvállalás vonatkozásában,
w) meghatározza a Nyugdíjbiztosítási Alap befizetési kötelezettségeit,
x)48 közreműködik az Európai Unió többéves pénzügyi kerete kapcsán a tanácsi szervezetekben képviselendő álláspont kialakításában.
(2) Az államháztartásért felelős államtitkár a 13. § g) pontjában foglaltak alapján irányítja
a) a költségvetésért felelős helyettes államtitkár tevékenységét,
b) a kincstárért felelős helyettes államtitkár tevékenységét.

21. § (1) Az államháztartásért felelős államtitkár munkájának és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2) Az államháztartásért felelős államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének a tevékenységét.

22. § Az államháztartásért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása esetén a költségvetésért felelős helyettes államtitkár helyettesíti. Ha a költségvetésért felelős helyettes államtitkár akadályoztatva van, vagy a tisztség nincs betöltve, az államháztartásért felelős államtitkárt a kincstárért felelős helyettes államtitkár helyettesíti.

3.5.49 A pénzügyekért felelős államtitkár

23. § (1)50 A pénzügyekért felelős államtitkár
a)–b)51
c)52 ellátja a miniszter pénz-, tőke- és biztosítási piaci szabályozással, valamint a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokkal kapcsolatos feladatait, irányítja a vonatkozó hazai szabályozás kidolgozását, felülvizsgálatát,
d) irányítja a minisztérium rövid és középtávú makrogazdasági előrejelzési és a gazdaságpolitika makrogazdasági szabályozásával kapcsolatos feladatait, irányítja és felügyeli az európai uniós integrációból adódó gazdaságpolitikai programok, elsősorban az aktualizált konvergencia program elkészítését,
e) koordinálja a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzésével és megakadályozásával kapcsolatos hazai és nemzetközi szakmai kommunikációt, irányítja a vonatkozó hazai szabályozás kidolgozását, felülvizsgálatát és végrehajtását, szakmailag előkészíti a vonatkozó jogszabályok tervezeteit,
f) a jogszabályokban, illetve a Kormány által megállapított módon és rendben, a miniszter utasításai szerint részt vesz a Pénzügyi Stabilitási Tanács ülésén,
g) ellátja a nemzetközi pénzügyi intézményekhez kapcsolódó tagságból, illetve nemzetközi pénzügyi intézményi együttműködésből fakadó feladatokat, kezdeményezi az e szervezetekkel kötendő megállapodások előkészítését, a Kormány által megállapított módon és rendben, a miniszter utasításai szerint képviseli Magyarországot a nemzetközi pénzügyi intézmények irányító testületeiben,
h) a jogszabályokban, illetve a Kormány által megállapított módon és rendben, a miniszter utasításai szerint képviseli a minisztériumot a Gazdasági és Pénzügyminiszterek Tanácsa (a továbbiakban: ECOFIN) előkészítő szakbizottságában, a Gazdasági és Pénzügyek Bizottságában, az európai szemeszteren belül, továbbá gondoskodik az ECOFIN Tanács-ülések előkészítéséről, a képviselendő álláspont kialakításáról,
i) irányítja a brüsszeli ECOFIN Csoport vezetőjének munkáját,
j) gondoskodik a lakásgazdálkodással és lakáspolitikával (otthonteremtéssel) kapcsolatos jogszabályok, továbbá e tárgykörökben felhatalmazás alapján miniszteri rendeletek szakmai előkészítéséről,
k) a miniszter utasításai és iránymutatása alapján gondoskodik a Kormány általános politikájával összefüggő lakáspolitikai feladatok megvalósításával kapcsolatos intézkedések előkészítéséről, végrehajtásáról,
l) gondoskodik az otthonteremtési stratégia és a bérlakásprogram koncepciójának kidolgozásáról,
m)53 ellátja az OECD tevékenységében való magyar részvétel irányításának felügyeletét és az OECD Nemzeti Tanács elnöki teendőit, valamint ellátja a képviseletet az OECD Globális Stratégiai Csoportban (GSG),
n) felügyeli a pénzügyi szektor szabályozásával kapcsolatos hazai és európai uniós szintű jogszabály előkészítési munkát,
o) gondoskodik a Szanálási Alap igazgatótanácsi tagságból eredő feladatköréből adódó munka irányításáról, és ellátja a minisztérium képviseletét,
p) ellátja az Országos Betétbiztosítási Alap igazgatótanácsi tagságból eredő feladatok irányítását, valamint biztosítja a minisztériumi álláspont képviseletét,
q)54 irányítja a pénzügy- és gazdaságpolitikával kapcsolatos Európai Unióra vonatkozó stratégia és az e téren képviselendő magyar szakmai álláspont kialakítását,
r)55 rendszeres kapcsolatot tart és konzultál az Európai Bizottság pénzügy- és gazdaságpolitikáért felelős vezetőivel,
s)56 irányítja a pénzügyi kultúra erősítéséhez kapcsolódó kormányzati politika kialakítását.
(2)57 A pénzügyekért felelős államtitkár a 13. § g) pontjában foglaltak alapján irányítja
a)58
b) a pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár tevékenységét.

24. § (1)59 A pénzügyekért felelős államtitkár munkájának és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2)60 A pénzügyekért felelős államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének a tevékenységét.

25. §61 A pénzügyekért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása esetén a pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár helyettesíti.

3.6.62 A gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár

26. § (1) A gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár a belgazdaságért való felelőssége körében meghatározza a belgazdaság irányításának cél-, eszköz- és intézményrendszerét.
(2) A gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár az iparügyekért való felelőssége körében
a) gondoskodik az iparügyekkel kapcsolatos jogszabályok előkészítéséről,
b) kidolgozza a termékek műszaki és biztonsági szabályozását, illetve gondoskodik a gazdaság védelmi felkészítése és mozgósítása tervezési, elemzési feladatainak végrehajtásával, valamint a gazdaságmozgósítási célú adatgyűjtéssel kapcsolatos jogszabályok előkészítéséről, továbbá gondoskodik a minisztérium felelősségébe tartozó védekezési munkabizottságok kialakításáról, és biztosítja a nemzeti és nemzetközi védekezési munkabizottságokban a minisztérium képviseletét,
c) gondoskodik különösen az áruk, a szolgáltatások és az anyagi értéket képviselő jogok országhatárt, illetve vámhatárt átlépő kereskedelméről, a kettős felhasználású termékek és technológiák külkereskedelmi forgalmának engedélyezéséről, a haditechnikai eszközök és szolgáltatások kivitelének, behozatalának, transzferének és tranzitjának engedélyezéséről és az ipari parkokról szóló jogszabályok szakmai előkészítéséről,
d) a jogszabályokban, illetve a Kormány által megállapított módon és rendben, a miniszter utasításai szerint képviseli Magyarországot az Európai Unió Versenyképességi Tanácsában,
e) az ipar és gazdaságfejlesztés lehetőségeit alapvetően befolyásoló szakképzési területen kezdeményezési joggal rendelkezik a kialakítandó programok és szabályozást illetően a szakpolitikai célok összehangolása érdekében,
f) az innovatív gazdaságfejlesztés hatékony ösztönzése érdekében a kutatást, fejlesztést és innovációt támogató programok tekintetében kezdeményezési és véleményezési joggal rendelkezik, különös tekintettel az európai uniós támogatásból származó gazdaságfejlesztési és innovációs források felhasználására (beleértve a visszatérítendő támogatásokat is), illetve az azok érdekében készülő stratégiák és elemzések véleményezésére.
(3) A gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár a kereskedelemért való felelőssége körében
a) gondoskodik a kereskedelemmel kapcsolatos jogszabályok előkészítéséről,
b) meghatározza a kereskedelem irányításának cél-, eszköz- és intézményrendszerét,
c) gondoskodik az e-gazdasággal kapcsolatos jogszabályok előkészítéséről,
d) meghatározza az e-gazdaság irányításának cél-, eszköz- és intézményrendszerét.
(4) A gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár az építésgazdaságért való felelőssége körében
a) gondoskodik az építésgazdasággal kapcsolatos jogszabályok szakmai előkészítéséről,
b) ellátja az építőipar és az építőanyag-ipar ágazati irányításával kapcsolatos feladatokat.
(5)63
(6) A gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár a gazdaságfejlesztéséért való felelőssége körében
a) gondoskodik a gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos jogszabályok szakmai előkészítéséről,
b) meghatározza az általános és ágazati stratégiákat, beleértve a fejlesztési stratégiákat is,
c) részt vesz az európai uniós források operatív programjainak végrehajtása során a gazdaságfejlesztési és vállalkozásfejlesztési célok meghatározásában és megvalósításában,
d) gondoskodik a gazdaságfejlesztést ösztönző kutatási, fejlesztési és innovációs (K+F+I) aktivitások ösztönzéséről, és részt vesz azok összehangolásában az általános K+F+I aktivitásokkal.
(7) A gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár a külföldi működőtőke-befektetések ösztönzéséért való felelőssége körében
a) a külföldi működőtőke-befektetések ösztönzésére, az áruk és szolgáltatások külkereskedelmének, valamint a hazai vállalkozások működőtőke-exportjának elősegítésére kidolgozott stratégiát végrehajtja,
b) felügyeli az ipari parkokkal kapcsolatos és a vállalkozásfejlesztési feladatok ellátását.
(8) A gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár a nemzetközi gazdasági kapcsolatokért való felelőssége körében
a) javaslatot tesz a Kormány nemzetközi gazdasági kapcsolatokat érintő politikájára,
b) felügyeli a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban a minisztérium képviseletének biztosításával kapcsolatos feladatok ellátását, a minisztérium képviseletének koordinálását a kétoldalú kormányközi, gazdasági és egyéb vegyes bizottságokban,
c) felügyeli a minisztérium két- és többoldalú nemzetközi tevékenységének szervezését,
d) közreműködik a két- és többoldalú nemzetközi kapcsolatokban Magyarország érdekeinek megfelelő érvényre juttatásában.
(9) A gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár az energiahatékonyságért való felelősségi körében gondoskodik a Magyar Állam tulajdonába tartozó, az európai uniós és nemzetközi jog alapján keletkezett üvegházhatású gáz kibocsátási jogosultságok értékesítéséről, illetve javaslatot tesz az ebből származó bevételek felhasználására. A gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár az Európai Unió által megkövetelt energiahatékonysági stratégiát és cselekvési tervet kidolgozza és végrehajtja, különös tekintettel az ipari energiahatékonyságra, valamint az energia- és anyagtakarékos gazdaság fejlesztésére.
(10) A gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár a kiemelt vállalati kapcsolatokért való felelőssége körében stratégiát és programot dolgoz ki a magyar gazdasági életben kiemelt jelentőséget betöltő vállalkozások, különösen a magyar tulajdonosi hátterű vállalkozások gazdasági helyzetének megerősítése, regionális versenyképességének fokozása érdekében, valamint kapcsolatot tart ezekkel a vállalkozásokkal.
(11) A gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár az iparfejlesztéssel és a gazdaságfejlesztéssel kapcsolatosan, a kutatás, fejlesztés és innováció elősegítésére különös figyelemmel
a) irányítja a Kormány újraiparosítási koncepciójának és programjának kidolgozását,
b) koordinálja és előkészíti a tudásalapú iparágak fejlesztését szolgáló stratégiai programokat, részt vesz azok végrehajtásában, és nyomon követi megvalósításukat, ideértve a technológiai platformok nemzetközi versenyképességének a biztosítását,
c) kidolgozza a Kormány vállalkozás-, KKV- és fejlesztéspolitikai, valamint a versenyképességre és kreatív iparra vonatkozó politikai koncepcióit és programjait,
d) a hatáskörrel rendelkező minisztériummal együttműködve részt vesz a Kormány felsőoktatási és tudománypolitikai koncepcióinak, stratégiáinak és programjainak kialakításában.
(12)64 A gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár a 13. § g) pontjában foglaltak alapján irányítja
a) az iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkár tevékenységét,
b) a nemzetközi gazdasági kapcsolatokért és fenntartható gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár tevékenységét,
c) a vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár tevékenységét.

27. § (1) A gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár munkájának és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2) A gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

28. §65 A gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása esetén a nemzetközi gazdasági kapcsolatokért és fenntartható gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár helyettesíti. Ha a nemzetközi gazdasági kapcsolatokért és fenntartható gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár akadályoztatva van, vagy a tisztség nincs betöltve, a gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkárt az irányítása alá tartozó helyettes államtitkárok közül az általa kijelölt helyettes államtitkár helyettesíti.

3.7. Az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár

29. § (1) Az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár
a) támogatja a miniszter munkáját a gazdaságstratégiai tervezés irányításában és koordinációjában, a kormányzati gazdaságpolitikai programok kidolgozásában,
b) felel a minisztérium munkájához kapcsolódó stratégiai tervezési feladatok összehangolásáért, a területfejlesztési tervezési feladatok ellátásáért, a gazdaságfejlesztési és versenyképességi célok és prioritások meghatározásáért és azok érvényesítéséért a stratégiai tervezésben,
c) felel a minisztérium hatáskörébe tartozó európai uniós fejlesztési programok tervezéséért és végrehajtásáért,
d) felügyeli a minisztérium hatáskörébe tartozó transznacionális és interregionális területi együttműködési programok végrehajtását.
(2) Az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár a gazdaságtervezésért való felelőssége körében
a) gondoskodik a hosszú távú gazdaságfejlesztési és versenyképességi prioritásokkal összhangban álló, átfogó gazdaságfejlesztési stratégia és a versenyképesség javítására irányuló kezdeményezések kidolgozásáról, a minisztérium ágazati stratégiai tervezési tevékenységének összehangolásáról, módszertani és elemzési megalapozásáról, értékeléséről,
b) gondoskodik a minisztérium munkájához kapcsolódó nemzetközi és hazai gazdasági folyamatok, trendek, gazdaságpolitikai események folyamatos és rendszerezett feldolgozásáról, értékeléséről, a minisztériumi döntés-előkészítési folyamatba való becsatornázásáról,
c) felel a 2014–2020 közötti európai uniós társfinanszírozású programok tervezésével összefüggő, a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok ellátásáért, különös tekintettel a gazdaságfejlesztési és területi operatív programok tervezésére,
d) gondoskodik az Európa 2020 stratégia nemzeti végrehajtásával összefüggő feladatok koordinációjáról, ennek keretében a Nemzeti Reform Program összeállításáról,
e) gondoskodik a területfejlesztési tervezési tevékenység kormányzati szintű összehangolásáról, a területfejlesztéssel kapcsolatos jogszabályok előkészítéséről, a területfejlesztés eszközrendszerének továbbfejlesztésére irányuló javaslatok kidolgozásáról,
f) szakmailag előkészíti és kidolgozza a fejlesztési támogatási források felhasználásának szabályait, továbbá javaslatot dolgoz ki a hazai támogatási rendszerek alakítására, továbbfejlesztésére, valamint javaslatot dolgoz ki a területfejlesztés eszközrendszerének alakítására, a fejlesztési támogatási célokat szolgáló pénzeszközök arányára.
(3) Az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár a gazdaságfejlesztési és regionális programok végrehajtásáért való felelőssége körében
a) felügyeli és koordinálja a Kormány külön döntésével kijelölt, a minisztériumhoz tartozó Irányító Hatóságok munkáját,
b) felügyeli és biztosítja a 2017–2013, valamint 2014–2020 közötti, a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó európai uniós társfinanszírozású gazdaságfejlesztési és területi operatív programok végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátását,
c) gondoskodik a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó gazdaságfejlesztési és területi operatív programok végrehajtásával kapcsolatos ügyek kormányzati szintű összehangolásáról és képviseletéről.
(4) Az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár irányítja a 13. § g) pontjában foglaltak alapján
a) a gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkár tevékenységét, továbbá
b) a Ksztv. 62/A. § (3) bekezdésének figyelembevételével a gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár és a regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár tevékenységét.

30. § (1) Az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár munkájának és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2) Az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének a tevékenységét.

31. § Az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása esetén a gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkár helyettesíti. Ha a gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkár akadályoztatva van, vagy a tisztség nincs betöltve, az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkárt az irányítása alá tartozó helyettes államtitkárságok vezetői közül az általa kijelölt helyettes államtitkár helyettesíti.

3.0.0.1. A miniszter kabinetfőnöke

32. § (1) A miniszter kabinetfőnöke
a) ellátja a miniszter által állandó vagy eseti jelleggel meghatározott feladatokat,
b) közvetlenül irányítja a Miniszteri Kabinetet, valamint a Miniszteri Titkárság tevékenységét, és meghatározza azok munkarendjét,
c) közvetlenül irányítja a Sajtó és Kommunikációs Titkárság, a Társadalmi és Miniszteri Parlamenti Kapcsolatokért Felelős Titkárság és a Gazdasági Tanácsadói Titkárság tevékenységét,
d) részt vesz a Kormány politikai döntéseinek előkészítésében,
e) a miniszter utasítása alapján eseti jelleggel ellátja a minisztérium képviseletét meghatározott ügyekben,
f) elősegíti a miniszter országgyűlési munkáját, ennek keretében kapcsolatot tart a pártok képviselőcsoportjaival és a pártokhoz nem tartozó képviselőkkel,
g) gondoskodik az állami vezetőkhöz érkező közérdekű bejelentések, javaslatok és panaszok kivizsgálásáról, szervezi a miniszter személyi hatáskörben tartott ügyeinek előkészítését, véleményezi az intézkedéseket,
h) gondoskodik a miniszterhez felterjesztett iratok véleményezéséről,
i) gondoskodik a miniszter felkészítéséről a közszereplésekre, parlamenti és szakmai hazai és nemzetközi programokra,
j) figyelemmel kíséri a minisztérium EU-támogatású programjainak tervezését és végrehajtását,
k) egyetértési jogot gyakorol a miniszter nevében kimenő, az interpellációkra, kérdésekre adott válaszok tekintetében,
l) feladatai hatékony ellátása érdekében folyamatos és közvetlen kapcsolatot tart a minisztérium állami vezetőivel, a miniszteri biztossal, a miniszter főtanácsadóival és tanácsadóival, valamint a szervezeti egységek vezetőivel,
m) feladatai hatékony végrehajtása érdekében közvetlen utasítást adhat a minisztérium szervezeti egységeinek vezetői és a minisztérium munkatársai részére.
(2) A miniszter kabinetfőnökét akadályoztatása esetén a kabinet általa kijelölt kormánytisztviselője helyettesíti.

33. § (1) A miniszter munkájának és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2) A kabinetfőnök irányítja a Miniszteri Titkárság vezetőjének a tevékenységét.

34. § A munkáltatói jogokat a kabinetfőnök felett a miniszter, a kabinet állományába tartozó kormánytisztviselők felett a kabinetfőnök gyakorolja. A vezetői kinevezés adása és visszavonása a miniszter hatáskörébe tartozik.

A helyettes államtitkárok

35. §66 A minisztériumban
a) jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár,
b) gazdálkodásért felelős helyettes államtitkár,
c) adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár,
d) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár,
e) vámszakmai és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár,
f) bűnüldözési és nyomozóhatósági feladatok ellátásáért felelős helyettes államtitkár,
g) adó- és vámszakmai hatósági és felügyeleti ügyekért felelős helyettes államtitkár,
h) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár,
i) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár,
j) költségvetésért felelős helyettes államtitkár,
k) kincstárért felelős helyettes államtitkár,
l) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár,
m)67 iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkár,
n)68 nemzetközi gazdasági kapcsolatokért és fenntartható gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár,
o)69
p)70 vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár,
q) gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkár,
r) gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár,
s) regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár
működik.

36. § (1) A helyettes államtitkár a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően irányítja a miniszter feladat- és hatáskörének a Szabályzatban meghatározott része tekintetében a szakmai munkát, valamint dönt a hatáskörébe utalt ügyekben.
(2) A helyettes államtitkár feladatkörében
a) irányítja a Szabályzat szerint az irányítása alá tartozó szervezeti egységeket, a miniszter, az államtitkár és a közigazgatási államtitkár megbízása alapján és utasításai szerint képviseli a minisztériumot az Országgyűlés bizottságainak ülésén, a civil és állami szervek előtt, valamint a tárcaközi bizottságokban, továbbá a hazai és a nemzetközi szervezetekben,
b) az irányítása alá tartozó önálló szervezeti egységek tekintetében – a minisztérium ágazati célkitűzései és munkaterve alapján, azokkal összhangban – gondoskodik a feladatok meghatározásáról, végrehajtásáról, a programok és koncepciók kidolgozásáról, illetve megvalósításáról,
c) véleményt nyilvánít a feladatkörét érintő előterjesztések, jogszabályok tervezetéről,
d) az irányítása alá tartozó önálló szervezeti egységek tekintetében ellenőrzi a jogszabályok, a közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint a miniszter, az államtitkár és a közigazgatási államtitkár döntéseinek végrehajtását, ennek érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket,
e)71 – ide nem értve a 35. § r) és s) pontjában meghatározott helyettes államtitkárokat, valamint a 35. § q) pontjában meghatározott helyettes államtitkárt a Duna Transznacionális Program Végrehajtásáért Felelős Főosztály irányítása vonatkozásában – ellátja mindazokat a feladatokat, amelyekkel a miniszter, az államtitkár és a közigazgatási államtitkár állandó vagy eseti jelleggel megbízza.
(3) A helyettes államtitkár feladatainak ellátása során együttműködik a többi helyettes államtitkárral és a miniszteri biztosokkal.
(4) Az egyes szervezeti egységek között felmerült vitákat az irányítást ellátó helyettes államtitkár – több helyettes államtitkár feladatkörének érintése esetén az érintett helyettes államtitkárral együttesen – egyezteti és dönti el. Az egyeztetés eredménytelensége esetén a szervezeti egységek közötti vitás hatásköri ügyekben a közigazgatási államtitkár dönt.

3.1.1. A jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár

37. § (1) A jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár
a) közreműködik a minisztériumi döntés-előkészítés és a végrehajtás egységességének biztosításában, ennek során gondoskodik a jogszabályokban, a Kormány általános politikájában és döntéseiben, illetve a vezetői döntésekben meghatározott jogi követelmények érvényesítéséről,
b) gondoskodik a minisztérium által képviselt egységes jogi álláspont kialakításáról, a bíróságok és más hatóságok előtt a jogi képviseleti feladatok ellátásáról, a szerződések jogi szempontú véleményezéséről,
c) vizsgálja, hogy a benyújtásra kerülő előterjesztések megfelelnek-e a jogszabályokban és a Kormány ügyrendjében meghatározott tartalmi és formai követelményeknek, gondoskodik ezek érvényesítéséről,
d) ellátja a közigazgatási egyeztetés koordinálásával kapcsolatos feladatokat,
e)72 gondoskodik a kormányülések, a kabinetülések és a közigazgatási államtitkári értekezletek napirendjének a minisztériumi állami vezetők részére történő megküldéséről, valamint a minisztérium más szervezeti egységeinek közreműködésével a közigazgatási államtitkár és a miniszter felkészítéséről,
f) gondoskodik az előterjesztések, jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök aláírásra történő felterjesztéséről,
g) a minisztérium más szervezeti egységeivel együttműködve összeállítja a minisztérium jogalkotási programjára vonatkozó javaslatokat, előkészíti a Kormány munkatervének és törvényalkotási programjának javaslatát, és közreműködik a végrehajtás ellenőrzésében,
h) figyelemmel kíséri a Kormány határozataiban előírt határidős feladatok teljesítését,
i) ellátja a jogszabályoknak és más jogi aktusoknak a Magyar Közlönyben és a mellékletét képező – annak külön sorozataként megjelenő – Hivatalos Értesítőben történő kihirdetésével, közzétételével, illetve az érdekeltekhez való eljuttatásával összefüggő feladatokat,
j) irányítja a kormányzati iratok, valamint a minisztérium belső iratainak kezelésével összefüggő tevékenységet, javaslatot tesz a minisztérium titkos irattárában őrzött, minősített adatnak minősülő iratok minősítésének felülvizsgálatára,
k) a közigazgatási államtitkár akadályoztatása esetén részt vesz a közigazgatási államtitkári értekezleten,
l) összefogja és ellenőrzi a jogszabályokban, a közjogi szervezetszabályozó eszközökben, a munkatervben és a miniszteri döntésekben meghatározott feladatok végrehajtását,
m) gondoskodik a minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatának, valamint a Szabályzatban foglaltak alapján kiadásra kerülő további szabályzatok előkészítéséről és felülvizsgálatáról,
n) gondoskodik a kormányzati döntés-előkészítés keretében a központi államigazgatási szervektől beérkező előterjesztések, jelentések, beszámolók, tájékoztatók, jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezetei észrevételezéséről és véleményezéséről, ellenőrzi a véleményezési határidők megtartását,
o) közreműködik a miniszterhez intézett, országgyűlési képviselők által benyújtott interpellációkra, kérdésekre adandó válaszok elkészítésében,
p)73 szerkeszti a minisztérium hivatalos lapját, és gondoskodik az abban megjelentetni szükséges minisztériumi közlemények közigazgatási államtitkár általi jóváhagyása esetén azok megjelentetéséről.
(2)74 A jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Jogi és Kodifikációs Főosztály,
b) a Koordinációs Főosztály,
c) a Biztonsági és Igazgatási Főosztály
vezetőjének a tevékenységét.

38. § (1) A jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár munkáját és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2) A jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkárság vezetőjének tevékenységét.

39. §75 A jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén, vagy ha a helyettes államtitkári tisztség nincsen betöltve, a Jogi és Kodifikációs Főosztály vezetője helyettesíti. A Jogi és Kodifikációs Főosztály vezetőjének akadályoztatása esetén, vagy ha a főosztályvezetői tisztség nincs betöltve, a helyettes államtitkárt a jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár titkárságvezetője helyettesíti.

3.1.2. A gazdálkodásért felelős helyettes államtitkár

40. § (1)76 A gazdálkodásért felelős helyettes államtitkár gazdasági vezetői jogkörében
a)77 felel a minisztérium – mint irányító, illetve felügyeleti szerv – gazdálkodással összefüggő feladatai ellátásának irányításáért, koordinálásáért és végrehajtásáért,
b) felel a pénzügyi és számviteli információs rendszer működtetéséért,
c) ellátja a minisztériumhoz tartozó vagyon kezelésével összefüggő feladatokat,
d) képviseli a minisztériumot a kormányzati informatikai munkában, részt vesz a szakmai munkabizottságokban,
e)78 irányítja a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó központi költségvetési szervek költségvetési gazdálkodási, tervezési, beszámolási tevékenysége ellátását,
f) a jogszabályokban meghatározott módon és rendben, a miniszter és az államtitkár utasításai szerint közreműködik a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság feladatellátásának irányításában,
g) felelős a minisztérium – mint költségvetési fejezet – kezelésében lévő fejezeti kezelésű előirányzatok és az NGM fejezetbe sorolt központi kezelésű előirányzatok működtetése finanszírozási feltételeinek biztosításáért, a gazdálkodás szabályainak megtartásáért,
h) felelős a minisztérium – mint központi költségvetési szerv – gazdálkodási tevékenységének megszervezéséért, irányításáért,
i) irányítja a minisztérium – mint fejezet – költségvetés-tervezéssel, végrehajtással, előirányzat-felhasználással kapcsolatos feladatait,
j) felel az államháztartásról és a számvitelről szóló jogszabályoknak, továbbá a minisztérium szabályzatainak előírásai szerint és a minisztérium nevében történő és hatáskörébe utalt kötelezettségvállalások, szerződéskötések tekintetében az egyes gazdálkodási jogkörök gyakorlásáért és szabályszerűségéért,
k) felelős az NFA-val kapcsolatos gazdasági feladatok – tervezés, pénzügyi ellenjegyzés, pénzügyi, számviteli feladatok, beszámolók készítése, adatszolgáltatások teljesítése, felügyeleti irányítás – ellátásáért,
l) jóváhagyja az NGM Igazgatás, az NGM fejezet, az NGM fejezetbe sorolt központi kezelésű előirányzatok, valamint az NFA időközi mérlegjelentését és időközi költségvetési jelentését,
m) részt vesz az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár által ellátott közreműködő szervi feladatok végrehajtásában,
n)79 irányítja a minisztérium, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nkft. (a továbbiakban: OFA Nonprofit Kft.) mint kedvezményezett által megvalósított foglalkoztatási és képzési célú európai uniós társfinanszírozású programok megvalósításának szakmai monitoring és minőségbiztosítási tevékenységét,
o)80 koordinálja a minisztérium irányítása vagy felügyelete alatt álló központi költségvetési szervek elhelyezési, ingatlangazdálkodási feladataiból adódó, az ingatlanok vagyonkezelésbe kerüléséhez, vagyonkezelői jogának megszüntetéséhez, illetve az e jogügyletekhez kapcsolódó vagyonkezelési szerződések megkötéséhez, módosításához szükséges engedélyeztetéssel kapcsolatos feladatokat,
p) jogosult a minisztérium nevében a szakterületét érintő szerződések megkötésére a kötelezettségvállalás rendjének betartásával,
q) koordinálja a külső források megszerzésével kapcsolatos feladatokat és a megítélt támogatás felhasználásának folyamatát,
r)81 jóváhagyja a minisztérium irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek elemi költségvetését, költségvetési beszámolóját.
(2) A gazdálkodásért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Fejezeti Költségvetési Főosztály,
b) az Intézményi Gazdálkodási Főosztály,
c) az NFA Pénzügyi Főosztály,
d)82 a Projekt Minőségbiztosítási és Monitoring Főosztály
vezetőjének tevékenységét.

41. § (1) A gazdálkodásért felelős helyettes államtitkár munkáját és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2) A gazdálkodásért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkárság vezetőjének tevékenységét.

42. § A gazdálkodásért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén, vagy ha a helyettes államtitkári tisztség nincs betöltve, a Fejezeti Költségvetési Főosztály vezetője helyettesíti. A Fejezeti Költségvetési Főosztály vezetőjének akadályoztatása esetén, vagy ha a főosztályvezetői tisztség nincs betöltve, a helyettes államtitkárt az irányítása alá tartozó önálló szervezeti egységek vezetői közül az általa kijelölt főosztályvezető helyettesíti.

3.2.1.83 Az adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár

42/A. § (1)84 Az adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár az adópolitikáért való felelőssége körében
a)85 szakmailag előkészíti az államháztartás alrendszereit illető befizetési kötelezettségekkel kapcsolatos jogszabályokat,
b)86 a pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkárral együttműködve részt vesz az önkéntes nyugdíjpénztárakról, a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményekről, az önkéntes egészség- és önsegélyező pénztárakról szóló jogszabályok szakmai előkészítésében,
c)87 felelős a központi adók, vámok és járulékok, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait, valamint az NFA-t megillető járulékok és hozzájárulások beszedésének törvényességéért, azok kiutalásáért, folyósításáért és ellenőrzéséért, valamint az ezekkel kapcsolatos adatszolgáltatásokért,
d)88 előkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feletti miniszteri irányítási feladat- és hatáskörök gyakorlásához kapcsolódó döntéseket,
e) felügyeli a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feladatai teljesítésének éves követelményeinek előkészítését,
f) koordinálja az adóigazgatás szervezeti rendszere egyes elemeinek együttműködését,
g) felelős az Európai Unióval kiépült vámunióval kapcsolatos, szakmailag megalapozott, folyamatos vámharmonizációs feladatok végrehajtásáért, különös tekintettel a származási szabályok, a vámérték-szabályozás és a vámnómenklatúra szerkezetének az Európai Unió országaiban egységesen alkalmazott rendelkezéseivel történő összhang megteremtésének követelményére,
h) részt vesz a nemzetközi szabadkereskedelmi és integrációs feladatokból a vámigazgatásra háruló együttműködési kötelezettségek végrehajtásában,
i)89 ellátja az önkormányzati adóhatóságok feletti szakmai és törvényességi felügyeletet, a miniszter hatáskörébe nem vont konkrét feladatokat (a gazdálkodás és pénzellátás kivételével),
j) ellátja a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményekhez és az adóügyi információcsere egyezményekhez kapcsolódó feladatokat (egyezmények előkészítése, tárgyalása, kihirdetésének előkészítése, kihirdetéséről történő intézkedés),
k) ellátja a fejlesztési adókedvezménnyel kapcsolatos feladatokat (a bejelentések és kérelmek nyilvántartása, a kérelemnek a Kormány elé terjesztését megelőzően az Európai Bizottság hozzájárulásának kérése, kérelem esetén kormányhatározat előkészítése, fejlesztési adókedvezménnyel kapcsolatos, adóhatóság részére történő adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése).
(2)90 Az adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár a számviteli és könyvvizsgálati szabályozásért való felelőssége körében
a)91 szakmailag előkészíti különösen a beszámoló készítéséről és a könyvvezetésről, a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörökben törvény vagy kormányrendelet felhatalmazása alapján szakmailag előkészíti a miniszteri rendeleteket,
b) ellátja a Magyar Könyvvizsgálói Kamara felett a miniszteri törvényességi felügyelettel és a közfelügyeleti törvényességi felügyelettel kapcsolatos feladatokat,
c) gondoskodik a testületi titkársági feladatok ellátásáról (Országos Számviteli Bizottság, Magyar Számviteli Standard Testület),
d) ellátja a Számvitel-Adó-Könyvvizsgálat című folyóirat tekintetében a minisztérium tulajdonosi képviseletét,
e) együttműködik az (1) bekezdés b) pontja szerinti szabályozási ügyekben a kincstárért felelős helyettes államtitkárral.
(3)92 Az adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) az Adó- és Vámigazgatási Főosztály,
b) a Jövedelemadók és Járulékok Főosztály,
c) a Számviteli és Felügyeleti Főosztály,
d) az Adópolitikai és Nemzetközi Adózási Főosztály,
e) a Fogyasztási és Forgalmi Adók Főosztály,
f) a Könyvvizsgálói Közfelügyeleti Főosztály
vezetőjének tevékenységét.

42/B. § (1)93 Az adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár munkáját és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2)94 Az adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkárság vezetőjének tevékenységét.

42/C. §95 Az adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén, vagy ha a helyettes államtitkári tisztség nincs betöltve, a Jövedelemadók és Járulékok Főosztály vezetője helyettesíti. A Jövedelemadók és Járulékok Főosztály vezetőjének akadályoztatása esetén, vagy ha a főosztályvezetői tisztség nincs betöltve, a helyettes államtitkárt az irányítása alá tartozó önálló szervezeti egységek vezetői közül az általa kijelölt főosztályvezető helyettesíti.

3.2.2.96 Az adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár

42/D. § Az adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár
a) összehangolja és koordinálja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai tevékenységét, felelős az egységes adószakmai jogi iránymutatás kialakításáért, ellátja a kapcsolódó jogszabályokban meghatározott feladatok végrehajtását,
b) közvetlenül irányítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti és működési szabályzatában meghatározott – szervezeti egységeinek vezetőit, felügyeli szakterületét érintően a területi szervek feladatellátását,
c) a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra vonatkozó képviseleti, helyettesítési, kiadmányozási és munkáltatói jogokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint gyakorolja,
d) ellátja mindazon feladatokat, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti és működési szabályzata a feladat- és hatáskörébe utal.

3.2.3.97 A vámszakmai és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár

42/E. § A vámszakmai és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár
a) összehangolja és koordinálja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámszakmai és nemzetközi tevékenységét, iránymutatást ad a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámszakmai és nemzetközi tevékenységét érintően, ellátja a kapcsolódó jogszabályokban meghatározott feladatok végrehajtását,
b) közvetlenül irányítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti és működési szabályzatában meghatározott – szervezeti egységeinek vezetőit, felügyeli szakterületét érintően a területi szervek feladatellátását,
c) a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra vonatkozó képviseleti, helyettesítési, kiadmányozási és munkáltatói jogokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint gyakorolja,
d) ellátja mindazon feladatokat, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti és működési szabályzata a feladat- és hatáskörébe utal.

3.2.4.98 A bűnüldözési és nyomozóhatósági feladatok ellátásáért felelős helyettes államtitkár

42/F. § A bűnüldözési és nyomozóhatósági feladatok ellátásáért felelős helyettes államtitkár
a) összehangolja és koordinálja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozóhatósági tevékenységét,
b) a Bűnügyi Főigazgatóság nyomozóhatósági jogkörét érintően a felettes nyomozóhatóság vezetőjének feladat- és hatáskörét gyakorolja, a Bűnügyi Főigazgatóság főigazgatóját a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnüldözési és nyomozóhatósági feladatainak ellátása körében – egyedi ügyek kivételével – utasíthatja,
c) közvetlenül irányítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti és működési szabályzatában meghatározott – szervezeti egységeinek vezetőit, valamint a Bűnügyi Főigazgatóság vezetőjét,
d) a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra vonatkozó képviseleti, helyettesítési, kiadmányozási és munkáltatói jogokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint gyakorolja,
e) ellátja mindazon feladatokat, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti és működési szabályzata a feladat- és hatáskörébe utal.

3.2.5.99 Az adó- és vámszakmai hatósági és felügyeleti ügyekért felelős helyettes államtitkár

42/G. § Az adó- és vámszakmai hatósági és felügyeleti ügyekért felelős helyettes államtitkár
a) közreműködik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tevékenységét érintő jogszabályok előkészítésében,
b) irányítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogalkalmazási tevékenységét, felelős az egységes jogalkalmazásért,
c) felügyeli a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatósági és felülellenőrzési tevékenységét,
d) közvetlenül irányítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti és működési szabályzatában meghatározott – szervezeti egységeinek vezetőit, felügyeli szakterületét érintően a területi szervek feladatellátását,
e) a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra vonatkozó képviseleti, helyettesítési, kiadmányozási és munkáltatói jogokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint gyakorolja,
f) ellátja mindazon feladatokat, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti és működési szabályzata a feladat- és hatáskörébe utal.

3.3.1. A munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár

43. § (1) A munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár
a) irányítja a foglalkoztatással összefüggő feladatok ellátásáért felelős szervezeti egységek munkáját,
b) irányítja a munkanélküliek ellátásával, a foglalkoztatást elősegítő támogatásokkal kapcsolatos koncepciók, stratégiák, programok kidolgozásának munkálatait, valamint a területet szabályozó jogszabályok előkészítését,
c) irányítja az Európa 2020 stratégiával, valamint az Európai Szemeszterrel összefüggő, az államtitkárság szakmai feladatkörébe tartozó feladatok ellátását,
d) közreműködik a Kormány beruházásösztönző, gazdasági szerkezetváltási programjaival kapcsolatos feladatok ellátásában, valamint irányítja az egyedi foglalkoztatási válsághelyzet-kezelő programok kidolgozásával kapcsolatos minisztériumi feladatokat,
e) ellátja az NFA működtetéséhez kapcsolódó elemzési, tervezési, szakmai feladatokat,
f) részt vesz az NFA foglalkoztatási alaprész központi és decentralizált kerete arányának meghatározásában, a decentralizálás elveinek kidolgozásában, valamint javaslatot tesz a központi keret felhasználására,
g) részt vesz az NFA decentralizált keretéből és az európai uniós forrásokból nyújtható foglalkozási és képzési támogatásokkal kapcsolatos stratégiai elvek, valamint a támogatások nyújtásával kapcsolatos feltételrendszer kialakításában,
h) kidolgozza a szakterületéhez tartozó munkahelyteremtő, munkahelymegőrző, foglalkoztatást elősegítő támogatásokat és munkaerőpiaci programokat, valamint a jogszabályok keretei között irányítja és koordinálja a munkaügyi szervezetrendszer által kidolgozott programokat,
i) ellátja az NFA-val kapcsolatos jogszabály-előkészítési feladatokat,
j)100 szakmailag előkészíti az OFA Nonprofit Kft. alapítói döntéseit, valamint ellenőrzi azok végrehajtását,
k)101 ellátja az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal szakmai irányításával, illetve felügyeletével kapcsolatos feladatokat,
l) közreműködik az államtitkár kormányzati jövedelem- és bérpolitikával kapcsolatos feladatainak ellátásában,
m) kijelöli a foglalkoztatási jogi és a munkajogi – munkaviszonnyal, illetve közalkalmazotti jogviszonnyal kapcsolatos –, továbbá a munkaügyi ellenőrzéssel, valamint az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés szabályaival kapcsolatos jogalkotás koncepcionális irányait,
n) koordinálja az OFA Nonprofit Kft. működésével kapcsolatos alapítói döntések előkészítését,
o) irányítja az európai uniós forrásból megvalósuló, az államtitkárság feladatkörébe tartozó programok tervezését, azok tárcán belüli és Európai Bizottsággal való egyeztetését, előkészíti a foglalkoztatási szakterület vonatkozásában a gazdaságfejlesztési és területfejlesztési programok keretein belül végrehajtott programokat, illetve azok végrehajtása tekintetében együttműködik a gazdaságfejlesztési és regionális programok irányító hatóságait felügyelő államtitkárral, valamint a gazdaságfejlesztési és a területfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkárokkal,
p) meghatározza a helyettes államtitkárság munkatervét,
q)102 ellátja az állami foglalkoztatási szerv képviseletét az Európai Unió és az Állami Foglalkoztatási Szolgálatok Világszervezete (WAPES) döntéshozó testületeiben.
(2)103 A munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Munkaerőpiaci Főosztály,
b) a Munkaerőpiaci Programok Főosztály,
c) a Munkaerőpiaci Szabályozási Főosztály,
d) a Munkavédelmi Főosztály,
e) a Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály,
f) a Foglalkoztatási Szolgálat Főosztály
vezetőjének tevékenységét.

44. § (1) A munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár munkáját és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2) A munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkárság vezetőjének tevékenységét.

45. § A munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén, illetve ha a helyettes államtitkári tisztség nincs betöltve, a Munkaerőpiaci Szabályozási Főosztály vezetője helyettesíti. A Munkaerőpiaci Szabályozási Főosztály vezetőjének akadályoztatása esetén, vagy ha a főosztályvezetői tisztség nincs betöltve, a helyettes államtitkárt az irányítása alá tartozó önálló szervezeti egységek vezetői közül az általa kijelölt főosztályvezető helyettesíti.

3.3.2. A szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár

46. § (1) A szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár
a) közreműködik a Kormány beruházásösztönző programjaival kapcsolatos feladatok ellátásában,
b) ellátja az NFA képzési alaprész működtetésének elvi irányítását, az NFA képzési alaprész elemzési, tervezési tevékenységével kapcsolatos feladatokat,
c) részt vesz az NFA képzési alaprész központi és decentralizált kerete meghatározásában, a decentralizálás elveinek kidolgozásában, valamint javaslatot tesz a központi keret felhasználására,
d) részt vesz az NFA képzési alaprészéből és az európai uniós forrásokból nyújtható képzési támogatásokkal kapcsolatos stratégiai elvek, valamint a támogatások nyújtásával kapcsolatos feltételrendszer kialakításában,
e) szakmailag felügyeli az OFA Nonprofit Kft. képzési támogatásokkal kapcsolatos feladatai végrehajtását,
f)104 ellátja az állami szakképzési és felnőttképzési szerv, valamint a szakképzési centrumok szakmai irányításával, illetve felügyeletével kapcsolatos feladatokat, meghatározza a szakképzési centrumok feladatellátásának irányait,
g) irányítja a szakképzéssel, a felnőttképzéssel és a képzési támogatásokkal összefüggő feladatok ellátásáért felelős szervezeti egységek munkáját,
h)105 gondoskodik a szakképzéssel, a felnőttképzéssel és a képzési támogatásokkal összefüggő, valamint a szakképzési centrumok és tagintézményeik fenntartásával és működésével kapcsolatos jogalkotás koncepcionális irányainak meghatározásáról, a jogszabályok szakmai előkészítéséről, módosításuk kezdeményezéséről, illetve azok végrehajtásáról,
i) irányítja a szakképzéshez, a szakképzési hozzájárulás rendszeréhez, valamint a felnőttképzéshez és képzési támogatásokhoz kapcsolódó törvények végrehajtási jogszabályainak előkészítését,
j) képviseli a minisztériumot a szakképzéssel és felnőttképzéssel kapcsolatos feladatok tekintetében külső szervezetekkel történő egyeztetéseken (minisztériumok, gazdasági kamara, kormányhivatal stb.),
k) irányítja a gazdasági kamarák szakképzési és felnőttképzési feladatait szabályozó megállapodások előkészítését és a gazdasági kamarák szakképzési és felnőttképzési feladatainak ellenőrzését,
l) meghatározza a minisztérium szakképzés- és felnőttképzés-fejlesztéssel kapcsolatos feladatainak irányát,
m) meghatározza a minisztérium felsőoktatási szakképzés-fejlesztéssel kapcsolatos feladatainak irányát,
n) irányítja a helyettes államtitkárság egész életen át tartó tanulással, a felnőttképzési szakértői tevékenységgel, a pályaorientációval és a pályakövetéssel kapcsolatos munkáját,
o) közreműködik az államtitkár szakképzési, felnőttképzési és képzési támogatási kormányzati politikájával kapcsolatos feladatainak ellátásában,
p) irányítja a helyettes államtitkárság felsőoktatás-fejlesztéssel, -tervezéssel kapcsolatos feladatait,
q) irányítja a munkaerőpiaci képzési programok előkészítési, tervezési feladatait,
r) meghatározza a helyettes államtitkárság munkatervét,
s) közreműködik a hátrányos helyzetűek integrációját elősegítő szakképzési és felnőttképzési programok, pályázatok kidolgozásában,
t) javaslatot tesz a képzési szakterület vonatkozásában a gazdaságfejlesztési és regionális programok keretein belül végrehajtott programokra,
u) ellátja a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács elnöki feladatait.
(2) A szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Képzésfejlesztési és Intézményfelügyeleti Főosztály és
b) a Szak- és Felnőttképzési Szabályozási Főosztály
vezetőjének a tevékenységét.

47. § (1) A szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár munkáját és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2) A szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkárság vezetőjének tevékenységét.

48. § A szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén, vagy ha a helyettes államtitkári tisztség nincs betöltve, a Képzésfejlesztési és Intézményfelügyeleti Főosztály vezetője helyettesíti. A Képzésfejlesztési és Intézményfelügyeleti Főosztály vezetőjének akadályoztatása esetén, vagy ha a főosztályvezetői tisztség nincs betöltve, a helyettes államtitkárt az irányítása alá tartozó önálló szervezeti egységek vezetői közül az általa kijelölt főosztályvezető helyettesíti.

3.4.1. A költségvetésért felelős helyettes államtitkár

49. § (1) A költségvetésért felelős helyettes államtitkár
a) felelős az államháztartás összessége tekintetében a fiskális fegyelem fenntartásáért, a költségvetési törvénynek való megfelelés biztosításáért, a költségvetési kiadási fegyelem érvényesítéséért,
b) felelős a költségvetési stratégiák, a részletes tervezési módszertan kialakításáért, a költségvetési koordinációért, a központi költségvetési fejezetek költségvetési kapcsolataiból eredő feladatok ellátásáért,
c) gondoskodik az államháztartási mérlegrendszerek összeállításáról, az intézményi gazdálkodás felügyeletéről és szabályozásáról,
d) közreműködik a költségvetési (fő)felügyelők tevékenységének szakmai irányításában,
e) véleményezi az államháztartás finanszírozási politikájára és stratégiájára vonatkozó javaslatokat,
f) gondoskodik az állami pénzügyi intézkedéseknek és a költségvetési javaslatnak a monetáris és árfolyam-politikával való összehangolásáról,
g) közreműködik a hazai és közösségi közpénzek felhasználásának költségvetési, gazdálkodási, elszámolási szabályainak kialakításában,
h) ellátja, illetve közreműködik különösen az államháztartásról, a központi költségvetésről, a zárszámadásról, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetéséről és zárszámadásáról, az elkülönített állami pénzalapok költségvetéséről és zárszámadásáról, a helyi és nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodásáról, a részükre nyújtandó támogatásokról, a társadalmi szervezetek gazdálkodási rendjéről, az állami beruházások finanszírozásának és pénzügyi lebonyolításának rendjéről szóló jogszabályok szakmai előkészítésében,
i) közreműködik valamennyi, a közpénzügyeket érintő feladat kialakításában,
j) gondoskodik az Európai Unió költségvetését illető saját források kiszámításáról, befizetéséről, nyilvántartásáról,
k) közreműködik az európai uniós és egyéb nemzetközi támogatások felhasználásához kapcsolódó javaslatok kidolgozásában, illetve a kohéziós politika területén a pénzügyi lebonyolítási, számviteli és ellenőrzési rendszerek vonatkozásában kidolgozza azokat,
l) a miniszter és az államtitkár utasításai szerint ellátja a norvég és EGT finanszírozási mechanizmussal, valamint az Európai Unió által biztosított Előcsatlakozási Alapokkal és az átmeneti támogatással összefüggésben a nemzetközi szerződésben meghatározott feladatokat,
m) javaslatot tesz a középtávú és éves közösségi költségvetés, illetve azok végrehajtási szabályai kapcsán a tanácsi szervezetekben képviselendő álláspontra,
n) gondoskodik a feladatkörébe tartozó feladatokkal összefüggő statisztikai információs rendszer kialakításáról, működtetéséről és fejlesztéséről, az Európai Unió által előírt statisztikai adatszolgáltatásról, annak ellenőrizhetőségéről, képviseli a minisztériumot a miniszter és az államtitkár utasításai szerint az Országos Statisztikai Tanács munkájában,
o) ellátja a közlekedési és más közszolgáltatások, az agrár- és vidékfejlesztés, továbbá a környezetvédelem költségvetési kapcsolataiból eredő feladatokat,
p)106
q)107
r) gondoskodik az államadóssághoz kapcsolódó adatszolgáltatások beépítéséről az államháztartási információs rendszerbe,
s) a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezet adósságot keletkeztető ügyletének engedélyezéséhez véleményezi az ágazatilag hatáskörrel rendelkező szakfőosztály döntés-előkészítő javaslatát, nyilvántartja az ezen szervezeteknek kiadott engedélyek adósságra gyakorolt hatását,
t)108
(2) A költségvetésért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Költségvetési Összefoglaló Főosztály,
b)109
c) a Reál Költségvetési Fejezetek Főosztálya,
d) a Közszolgáltatási, Közüzemi Költségvetési Főosztály,
e) az EU Költségvetési Kapcsolatok Főosztálya
vezetőjének tevékenységét.

50. § (1) A költségvetésért felelős helyettes államtitkár munkáját és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2) A költségvetésért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkárság vezetőjének tevékenységét.

51. § A költségvetésért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén, vagy ha a helyettes államtitkári tisztség nincs betöltve, a Költségvetési Összefoglaló Főosztály vezetője helyettesíti. A Költségvetési Összefoglaló Főosztály vezetőjének akadályoztatása esetén, vagy ha a főosztályvezetői tisztség nincs betöltve, a helyettes államtitkárt az irányítása alá tartozó önálló szervezeti egységek vezetői közül az általa kijelölt főosztályvezető helyettesíti.

3.4.2. A kincstárért felelős helyettes államtitkár

52. § (1) A kincstárért felelős helyettes államtitkár
a) felel a hazai és közösségi közpénzek felhasználásának költségvetési, gazdálkodási, elszámolási szabályainak kialakításáért,
b)110 felelős az államháztartásról, az államháztartás számviteléről, az államháztartási belső ellenőrzési rendszerekről szóló jogszabályok, valamint – a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár és a pénzügyekért felelős államtitkár feladatkörébe tartozó törvények kivételével – a központi költségvetésről szóló törvényben foglaltak megalapozásához szükséges törvénymódosításokat tartalmazó törvényjavaslatok szakmai előkészítéséért,
c) közreműködik valamennyi, a közpénzügyeket érintő szabályozás kialakításában,
d) a miniszter által átruházott hatáskörben és az államtitkár jóváhagyásával egyetértési jogot gyakorol – a jogszabályokban foglaltaknak megfelelően – az egészségügy finanszírozási feltételrendszerének meghatározásában,
e) közreműködik a Kormány egészségbiztosítási politikájának kialakításában,
f) ellátja az egészségbiztosítás pénzügyi alapjai gazdálkodásával, beszámolásával kapcsolatos feladatokat,
g) javaslatot tesz a helyi önkormányzati finanszírozási rendszerre, a saját és átengedett bevételek, valamint a központi költségvetési támogatások arányára, továbbá a támogatásokat és jövedelmi különbségeket kiegyenlítő mechanizmusra,
h) működteti a helyi önkormányzatok kiegészítő támogatási rendszerét,
i) ellátja az oktatási, a kulturális és sport ágazatok, valamint az esélyegyenlőséggel, a romaüggyel, a társadalmi és civil kapcsolatokkal összefüggő, továbbá az egyházak és a nemzetiségi önkormányzatok, a tudomány-, technológia- és innovációpolitika, illetve a közszolgálati médiaszolgáltatás költségvetési kapcsolataiból eredő feladatokat,
j) a költségvetés-politika körében részt vesz a d) és g) pontban megjelölt ágazatokat, területeket, valamint a helyi önkormányzatokat érintő finanszírozási rendszer kidolgozásában,
k) közreműködik a közoktatási-köznevelési feladatot ellátó intézmények állami támogatásával kapcsolatos finanszírozási rendszer kialakításában, valamint a finanszírozásban,
l) a jogszabályokban meghatározott módon és rendben, a miniszter és az államtitkár utasításai szerint irányítja az európai uniós és egyéb nemzetközi támogatásokkal kapcsolatosan az ellenőrzési hatóság feladatait ellátó Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságot,
m) koordinálja és harmonizálja az államháztartási belső kontrollrendszerek működtetésével és fejlesztésével kapcsolatos feladatokat,
n) kialakítja a kincstári stratégiát, valamint a szakfőosztály bevonásával, a miniszter és az államtitkár utasításai szerint irányítja a Magyar Államkincstárt,
o) a költségvetés végrehajtása során ellátja mindazon finanszírozási és ellenőrzési feladatokat, amelyeket jogszabályok a miniszter hatáskörébe utalnak, valamint szakmailag irányítja a költségvetési (fő)felügyelők tevékenységét,
p)111 az adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkárral együttműködve részt vesz a társadalombiztosítási nyugellátás fedezetére szolgáló befizetési kötelezettségekről szóló jogszabályok előkészítésében,
q)112 ellátja a Nyugdíjbiztosítási Alap gazdálkodásával, beszámolásával kapcsolatos feladatokat,
r)113 a pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkárral együttműködve közreműködik a Kormány nyugdíjbiztosítási politikájának kialakításában és a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer szabályozásában.
(2) A kincstárért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) az Államháztartási Szabályozási Főosztály,
b) az Önkormányzati Költségvetési Rendszerek Főosztály,
c) az Egészségügyi és Szociális Főosztály,
d) az Oktatási, Kulturális és Tudománypolitikai Költségvetési Ügyek Főosztálya,
e)114 a Nyugdíjbiztosítási Főosztály
vezetőjének tevékenységét.

53. § (1) A kincstárért felelős helyettes államtitkár munkáját és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2) A kincstárért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkárság vezetőjének tevékenységét.

54. § A kincstárért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén, vagy ha a helyettes államtitkári tisztség nincs betöltve, az Államháztartási Szabályozási Főosztály vezetője helyettesíti. Az Államháztartási Szabályozási Főosztály vezetőjének akadályoztatása esetén, vagy ha a főosztályvezetői tisztség nincs betöltve, a helyettes államtitkárt az irányítása alá tartozó önálló szervezeti egységek vezetői közül az általa kijelölt főosztályvezető helyettesíti.

3.5.1.115

3.5.1.116 A pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár

58. § (1) A pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár
a)117 előkészíti különösen a pénz-, tőke- és biztosítási piacokról, az e piacokon működő piaci szereplőkről, illetve a pénzügyi piacok állami felügyeletéről, a pénzügyi fogyasztóvédelemről, a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzéséről és megakadályozásáról, a kiegészítő nyugdíjrendszerekről, így különösen a magánnyugdíjpénztárakról, az önkéntes nyugdíjpénztárakról, az önkéntes egészség- és önsegélyező pénztárakról, továbbá a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményekről és a nyugdíj-előtakarékossági számlákról szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörökben törvény vagy kormányrendelet felhatalmazása alapján a miniszteri rendeleteket,
b) gondoskodik az a) pont szerinti szabályozás felülvizsgálatáról,
c) ellátja a minisztérium rövid és középtávú makrogazdasági előrejelzési és a gazdaságpolitika makrogazdasági szabályozásával kapcsolatos feladatait, irányítja és felügyeli az európai uniós integrációból adódó gazdaságpolitikai programok, elsősorban az aktualizált konvergenciaprogram elkészítését,
d) gondoskodik az európai szemeszterrel kapcsolatos magyar álláspont kialakításáról, az európai szemeszterrel összefüggő feladatok hazai végrehajtásáról,
e) irányítja a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzésével és megakadályozásával kapcsolatos hazai és nemzetközi szakmai kommunikációt,
f)118 ellátja a nemzetközi pénzügyi intézményekhez kapcsolódó tagságból, illetve nemzetközi pénzügyi intézményi együttműködésből fakadó feladatokat, illetve közreműködik ezek ellátásában, kezdeményezi az e szervezetekkel kötendő megállapodások előkészítését, továbbá ellátja a képviseletet az Európai Unió Gazdaságpolitikai Bizottságában (EPC) és az OECD Gazdaságpolitikai Bizottságában (EPC),
g)119 gondoskodik az OECD-vel kapcsolatos magyar álláspont, stratégia kialakításáról, a magyar kormányzati fellépés koordinálásáról, a Magyarország OECD és UNESCO Melletti Állandó Képviselet OECD-hez tartozó szakterületeit érintő szakmai irányításáról,
h) képviseli az EKTB-ben a minisztériumot a jogszabályokban, illetve a Kormány által megállapított módon és rendben, a miniszter és a közigazgatási államtitkár megbízása és utasításai szerint,
i) gondoskodik különösen a lakásügyről, a társasházakról, a lakásszövetkezetekről, a lakás-, helyiségbérletről és az önkormányzati lakások, helyiségek elidegenítéséről szóló törvények, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok, továbbá a lakásügyhöz kapcsolódó, az Országos Képzési Jegyzék (a továbbiakban: OKJ) szerinti ingatlan-szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint az üzletszerű tevékenységet végző OKJ-s ingatlan-szakképesítéssel rendelkezők hatósági nyilvántartásának részletes eljárási szabályairól szóló jogszabályok, továbbá e tárgykörökben felhatalmazás alapján miniszteri rendeletek szakmai előkészítéséről,
j) gondoskodik a Kormány általános politikájával összefüggő lakáspolitikai feladatok megvalósításával kapcsolatos intézkedések előkészítéséről, végrehajtásáról,
k)120 gondoskodik az otthonteremtési stratégia és a lakásprogram koncepciójának kidolgozásáról,
l) a jogszabályokban, illetve a Kormány által megállapított módon és rendben, a miniszter megbízása és utasításai szerint képviseli a minisztériumot az Európai Unió intézményeinek tagállami kormányzati részvétellel működő döntéshozó és döntés-előkészítő tevékenysége keretében képviselendő kormányzati álláspont meghatározásáért felelős magas szintű döntés-előkészítő fórumokon, továbbá részt vesz az Európai Unió intézményei magas szintű döntés-előkészítő bizottságainak munkájában,
m) ellátja az európai uniós döntéshozatali eljárási rendből következő, az európai uniós tagállami működésből eredő kötelezettségekkel, a nemzetközi szakmai együttműködéssel összefüggő feladatokat,
n) felel a minisztériumon belül a jogharmonizációs feladatok és kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatos ügyek végrehajtásának koordinációjáért,
o) előkészíti a tárcához kapcsolódó európai uniós együttműködéssel kapcsolatban az Országgyűlés tájékoztatását,
p) gondoskodik a pénzügyi intézmények szanálási szabályozása tekintetében a jogszabályok előkészítéséről, valamint a szanálási kollégiumokban való döntéshozói és szakmai részvételről,
q)121 gondoskodik a pénzügy- és gazdaságpolitikával kapcsolatos Európai Unióra vonatkozó stratégia és az e téren képviselendő magyar szakmai álláspont kialakításáról,
r)122 rendszeres kapcsolatot tart és konzultál az Európai Bizottság pénzügy- és gazdaságpolitikáért felelős vezetőivel,
s)123 gondoskodik a pénzügyi kultúra erősítéséhez kapcsolódó kormányzati politika kialakításáról.
(2) A pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Makrogazdasági Főosztály,
b)124 az Európai Uniós és Nemzetközi Pénzügyi Főosztály,
c) a Pénzügyi Szabályozási Főosztály
vezetőjének a tevékenységét.

59. § (1) A pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár munkáját és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2) A pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkárság vezetőjének tevékenységét.

60. § A pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén, vagy ha a helyettes államtitkári tisztség nincs betöltve, a Makrogazdasági Főosztály vezetője helyettesíti. A Makrogazdasági Főosztály vezetőjének akadályoztatása esetén, vagy ha a főosztályvezetői tisztség nincs betöltve, a helyettes államtitkárt az irányítása alá tartozó önálló szervezeti egységek vezetői közül az általa kijelölt főosztályvezető helyettesíti.

3.6.1.125 Az iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkár

61. § (1)126 Az iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkár a kereskedelemért való felelőssége körében
a) előkészíti különösen a kereskedelemről, a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről, a vásárokról, piacokról és bevásárlóközpontokról, a közraktározásról, valamint az egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításával kapcsolatos törvényi szabályozást, továbbá e tárgykörökben felhatalmazás alapján a miniszteri rendeleteket,
b) meghatározza a kereskedelem és a belgazdaság irányításának cél-, eszköz- és intézményrendszerét,
c) ellátja a minisztérium képviseletét a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületben,
d) részt vesz a béren kívüli juttatási rendszerrel kapcsolatos döntések előkészítésében,
e)127 gondoskodik az e-gazdasággal kapcsolatos jogszabályok előkészítéséről,
f)128 meghatározza az e-gazdaság irányításának cél-, eszköz- és intézményrendszerét.
(2)129 Az iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkár az iparért, az építésgazdaságért való felelőssége körében
a) gondoskodik az egyes iparágak aktuális helyzetének elemzéséről, a szakmai szervezetekkel történő kapcsolattartásról, valamint az iparágakat érintő jogszabályok előkészítéséről,
b) gondoskodik a termékek műszaki és biztonsági szabályozásáról a mérésügyről, a nemzeti akkreditálásról és szabványosításról, a nemesfém tárgyak és termékek vizsgálatáról, hitelesítéséről, tanúsításáról és forgalmazásáról, a telepengedélyezésről, a haditechnikai termékek gyártásáról és forgalmazásáról, a kábítószer-prekurzorokkal végezhető tevékenységekről, valamint az áruk és szolgáltatások biztonsági követelményeiről, vizsgálatáról és tanúsításáról szóló jogszabályok előkészítéséről,
c) előkészíti különösen az áruk, a szolgáltatások és az anyagi értéket képviselő jogok országhatárt, illetve vámhatárt átlépő kereskedelméről, a kettős felhasználású termékek és technológiák külkereskedelmi forgalmának engedélyezéséről, a haditechnikai eszközök és szolgáltatások kivitelének, behozatalának, transzferének és tranzitjának engedélyezéséről szóló jogszabályokat,
d) gondoskodik a gazdaság védelmi felkészítésével, a terrorizmus elleni védekezéssel, továbbá a védelmi célú tartalékról szóló jogalkotási feladatok elvégzéséről,
e) biztosítja a minisztérium védekezési tevékenységével kapcsolatos munkabizottságok megalakítását és működését, valamint a védelemmel összefüggő nemzeti, valamint NATO és európai uniós munkacsoportokban a minisztérium képviseletét,
f)130 irányítja az ipari parkokkal kapcsolatos feladatok ellátását,
g)131
h) közreműködik az épített környezet alakításáról és védelméről, az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági feladatokról, valamint az építőipari kivitelezési tevékenységről, továbbá a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről, az építési műszaki ellenőri, a felelős műszaki vezetői, a beruházáslebonyolítói, a vállalkozókivitelezői névjegyzékbe való felvételre irányuló eljárásokról és az épületenergetikai, valamint az energetikai tanúsításról szóló jogszabályok kialakításával kapcsolatos előkészítésben,
i) gondoskodik a Kormány általános politikájával összefüggő építésgazdasági feladatok megvalósításával kapcsolatos intézkedések előkészítéséről, végrehajtásáról,
j) ellátja az építőipar és az építőanyag-ipar ágazati irányításával kapcsolatos feladatokat,
k)–l)132
(3)133 Az iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Kereskedelmi Főosztály,
b) az Iparszabályozási Főosztály,
c) az Iparstratégiai Főosztály
vezetőjének a tevékenységét.

62. § (1)134 Az iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkár munkáját és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2)135 Az iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkárság vezetőjének tevékenységét.

63. §136 Az iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén, vagy ha a helyettes államtitkári tisztség nincs betöltve, a Kereskedelmi Főosztály vezetője helyettesíti. A Kereskedelmi Főosztály vezetőjének akadályoztatása esetén, vagy ha a főosztályvezetői tisztség nincs betöltve, a helyettes államtitkárt az irányítása alá tartozó önálló szervezeti egységek vezetői közül az általa kijelölt főosztályvezető helyettesíti.

3.6.2.137 A nemzetközi gazdasági kapcsolatokért és fenntartható gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár

64. § (1)138 A nemzetközi gazdasági kapcsolatokért és fenntartható gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár nemzetközi gazdasági kapcsolatokért való felelőssége körében
a) gondoskodik a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban a minisztérium képviseletének biztosításáról, koordinálja a minisztériumi képviseletet a kétoldalú kormányközi, gazdasági és egyéb vegyes bizottságokban, közreműködik a munkaprogramok kialakításában és megvalósításában,
b) közreműködik a két- és többoldalú nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos nemzetközi jogi feladatok ellátásában,
c) szervezi a minisztérium két- és többoldalú nemzetközi tevékenységét, javaslatot tesz a nemzetközi együttműködés fő irányaira és prioritásaira,
d) közreműködik a kormány- és tárcaközi egyezmények és megállapodások, valamint más két- és többoldalú együttműködési dokumentumok létrehozásában, nyomon követi a nemzetközi kötelezettségek végrehajtását,
e) együttműködik a partnerországokban a felelős főhatóságokkal, a Budapesten akkreditált külképviseletekkel és a külföldön működő magyar képviseletekkel, valamint a határon túli magyarok szakmai szervezeteivel,
f) közreműködik a minisztérium vezetőinek tárgyalásait előkészítő szakmai anyagok és tárgyalási javaslatok összeállításáról, gondoskodik a tárgyalási eredmények dokumentálásáról és utógondozásáról,
g) közreműködik a tárcaálláspont kialakításában a nemzetközi kapcsolatokat érintő kormány-előterjesztések és más tervezetek tárgyában,
h) támogatja az új két- és többoldalú együttműködési lehetőségek feltárását, a szakmai és civil partnerkapcsolatok létrejöttét, valamint figyelemmel kíséri alakulásukat,
i) ellátja a nemzetközi szervezetekben való tagságból eredő kötelezettségekkel, a nemzetközi szakmai együttműködéssel összefüggő feladatokat,
j) biztosítja a nemzetgazdasági stratégia nemzetközi gazdasági elemeinek kidolgozását,
k) nemzetközi koordinációs bizottságot szervez a minisztérium nemzetközi feladatainak relációs és szakmai szempontú összehangolására,
l) vizsgálja a világgazdasági folyamatok nemzetgazdaságra gyakorolt hatásait, javaslatokat tesz a hazai vállalkozások piaci lehetőségeinek javítására a globalizált nemzetközi gazdasági környezetben,
m) javaslatokat dolgoz ki a magyar diaszpórával való együttműködés fokozására a hazai vállalkozások nemzetközi gazdasági térnyerésének előmozdítása érdekében,
n)139 javaslatot tesz az energia- és anyagtakarékossággal, építési hulladékok újrahasznosításával, a fenntartható építés feladataival összefüggő, az épületek energiaellátásával, az épületgépészettel, az épületvillamossággal kapcsolatos pályázatok tartalmára, továbbá az építőipart, építőanyag-ipart érintő állami támogatások, pályázatok kiírásával, lebonyolításával kapcsolatos feladatok ellátására,
o)140 gondoskodik a Magyar Állam tulajdonába tartozó, az európai uniós és nemzetközi jog alapján keletkezett üvegházhatású gáz kibocsátási jogosultságok értékesítéséről, illetve javaslatot tesz az ebből származó bevételek felhasználására.
(2)141 A nemzetközi gazdasági kapcsolatokért és fenntartható gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Főosztály,
b) a Fenntartható Gazdaságfejlesztés Főosztály
vezetőjének a tevékenységét.

65. § (1)142 A nemzetközi gazdasági kapcsolatokért és fenntartható gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár munkáját és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2)143 A nemzetközi gazdasági kapcsolatokért és fenntartható gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkárság vezetőjének tevékenységét.

66. §144 A nemzetközi gazdasági kapcsolatokért és fenntartható gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén, vagy ha a helyettes államtitkári tisztség nincs betöltve, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Főosztály vezetője helyettesíti.

3.6.3.145

3.6.4.146 A vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

70. § (1)147 A vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a kiemelt vállalati kapcsolatokért való felelőssége körében
a) elemzéseket készít a magyar gazdasági életben kiemelt jelentőséget betöltő vállalkozások helyzetéről, stratégiát dolgoz ki ezen vállalkozások, különösen a magyar tulajdonosi hátterű vállalkozások gazdasági helyzetének megerősítése, versenyképességének fokozása érdekében,
b) programokat dolgoz ki a magyar kis- és középvállalkozások regionális szinten történő megerősödése, a regionális szinten történő erőteljesebb gazdasági szerepvállalás érdekében,
c) kapcsolatot tart a magyar gazdasági életben kiemelt jelentőséget betöltő vállalkozásokkal,
d) segíti a kiemelt jelentőségű vállalkozások érdekeinek érvényesítését a minisztérium által kidolgozott stratégiák, programok, projektek elkészítése során,
e)148 irányítja a szakterületéhez tartozó Nagyvállalati Beruházási Támogatás (a továbbiakban: NBT) program kidolgozását,
f)149 felügyeli a támogatási forrás felhasználási szabályainak előkészítését és kidolgozását, ellátja az NBT program szakmai felügyeletét,
g)150 koordinálja az NBT megítélésére, illetve döntés-előkészítésre összehívott munkacsoport működését,
h)151 felterjeszti a miniszter részére a támogatásra javasolt projekteket,
i)152 irányítja az NBT-ből finanszírozott támogatásokkal kapcsolatos végrehajtási feladatok ellátását, koordinálja és felügyeli a támogatási szerződésekben foglalt átfogó és konkrét célok megvalósulását,
j)153 részt vesz a vállalati kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységet ösztönző közvetett, adórendszeren belüli támogatási konstrukciók kialakításában, szabályozási feladataiban, ellátja ezek hazai és nemzetközi összehasonlító értékelésével kapcsolatos feladatokat,
k)154 részt vesz a vállalati együttműködési rendszerek, hálózatok, klaszterek, valamint a technológiai inkubátorházak és innovációs központok fejlesztési stratégiájának előkészítésében és kidolgozásában, nyomon követésében és értékelésében, különös tekintettel a nagy- és kisvállalatok startup együttműködési hálózatainak fejlesztésére (B2B-modellben),
l)155 közreműködik a keresletoldali kutatás-fejlesztési és innovációs ösztönzést célzó eszközrendszer kialakítását elősegítő programok kidolgozásában, részt vesz az ehhez kapcsolódó szabályozási feladatok ellátásában.
(1a)156 A vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a vállalkozásfejlesztésért való felelőssége körében
a) irányítja a vállalkozásfejlesztési feladatok ellátását,
b) irányítja a kis- és középvállalkozás-fejlesztést érintő kormányzati döntések kidolgozását, amelynek keretében
ba) koordinálja a kis- és középvállalkozás-fejlesztéssel összefüggő kormányzati stratégia végrehajtását, nyomon követését,
bb) kapcsolatot tart a kis- és középvállalkozás-fejlesztési programok tekintetében a társadalmi partnerekkel,
bc) felügyeli a beszállító vagy beszállítóvá váló vállalkozások piaci pozícióinak javítását szolgáló programok megvalósítását,
bd) irányítja a közösségi szintű kis- és középvállalkozás-fejlesztési programokkal kapcsolatos nemzeti feladatok végrehajtását.
(2)157 A vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Kiemelt Vállalati Kapcsolatok Főosztály,
b) a Vállalkozásfejlesztési Főosztály,
c) a Digitális Gazdaság és Innovációs Főosztály
vezetőjének a tevékenységét.

71. § (1)158 A vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár munkáját és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2)159 A vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkárság vezetőjének tevékenységét.

72. §160 A vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén, vagy ha a helyettes államtitkári tisztség nincs betöltve, a Kiemelt Vállalati Kapcsolatok Főosztály vezetője helyettesíti. A Kiemelt Vállalati Kapcsolatok Főosztály vezetőjének akadályoztatása esetén, vagy ha a főosztályvezetői tisztség nincs betöltve, a helyettes államtitkárt az irányítása alá tartozó önálló szervezeti egységek vezetői közül az általa kijelölt főosztályvezető helyettesíti.

3.7.1. A gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkár

73. § (1) A gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkár a gazdaságtervezésért való általános felelőssége körében
a) közreműködik a kormányzati gazdaságpolitikai programok kidolgozásában, különös tekintettel a hosszú távú gazdaságfejlesztési és versenyképességi prioritások meghatározására és azok érvényesítésére a minisztérium stratégiai tervezési tevékenységében,
b) figyelemmel kíséri, rendszerezi és elemzi a nemzetközi és hazai gazdasági folyamatokat, trendeket, gazdaságpolitikai eseményeket, biztosítja ezek folyamatos és rendszerezett becsatornázását a minisztériumi döntés-előkészítési folyamatba, különös tekintettel a gazdaságtervezési tevékenység elemzési megalapozására.
(2) A gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkár a gazdaságfejlesztési programok tervezéséért való felelőssége körében
a) a hosszú távú gazdaságfejlesztési prioritásokkal összhangban átfogó gazdaságfejlesztési stratégiát dolgoz ki, koordinálja a minisztérium ágazati stratégiai tervezési tevékenységét, biztosítja a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó gazdaságfejlesztési programok tervezési módszertani és elemzési megalapozását, közreműködik azok értékelésében, hatásvizsgálatában,
b)161 ellátja a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó, európai uniós társfinanszírozású gazdaságfejlesztési programok tervezésével összefüggő feladatokat, tervezési, értékelési tevékenységével támogatja azok végrehajtását, közreműködik a programtervezéshez kapcsolódó európai uniós tárgyalások lefolytatásában,
c)162 ellátja az európai uniós társfinanszírozású programok tervezésének kormányzati szintű koordinációjával összefüggő minisztériumi feladatokat,
d) közreműködik az Európai Unió kohéziós politikájával, annak jogszabályi kereteivel kapcsolatos nemzeti álláspont kialakításában, különös tekintettel a gazdaságfejlesztési szempontok érvényesítésére.
(3) A gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkár a területfejlesztés stratégiai tervezéséért való felelőssége körében
a)163 ellátja a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó területi tervezési feladatokat, ideértve különösen a területfejlesztési koncepciók és programok rendszerének kialakítását, az európai uniós társfinanszírozású területi programok tervezésével összefüggő feladatokat, a területfejlesztési tervezési tevékenység kormányzati szintű összehangolását, a tervezési folyamatok területi és ágazati szereplői közötti koordinációt, valamint a területfejlesztési intézményrendszer kialakításának szakmai irányításával kapcsolatos feladatokat,
b)164 előkészíti a területfejlesztésről szóló törvényt és a területfejlesztéssel kapcsolatos más jogszabályokat, a fejlesztési támogatási források felhasználásának szabályait, ideértve a kedvezményezett térségek besorolásáról, a területfejlesztési koncepciókról, programokról, a tervrendszer szabályozásáról, a szabad zónákról szóló jogszabályokat, javaslatot tesz a hazai támogatási rendszerek továbbfejlesztésére és a területfejlesztés eszközrendszerének alakítására,
c) figyelemmel kíséri és elemzi a térségi gazdasági, társadalmi és fejlesztési folyamatokat, elvégzi a releváns kormányzati programok és kezdeményezések hatásvizsgálatát, előkészíti az ország területi folyamatainak alakulásáról és a területfejlesztési politika érvényesüléséről szóló országgyűlési beszámolót,
d) ellátja az Országos Területfejlesztési Érdekegyeztető Fórum működésével kapcsolatos feladatokat,
e) képviseli a magyar álláspontot az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek, együttműködések területfejlesztési, területpolitikai kérdésekkel foglalkozó testületeiben.
(4) A gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkár a versenyképességért való felelőssége körében
a) közreműködik a versenyképesség szempontjából releváns kormányzati programok és kezdeményezések kidolgozásában, ideértve a vállalkozások működési, szabályozási környezetének javítására irányuló kezdeményezéseket,
b) figyelemmel kíséri és elemzi a versenyképesség szempontjából meghatározó gazdasági folyamatokat és a gazdaságpolitikai programok végrehajtására javasolt intézkedések versenyképességi hatásait,
c) ellátja az Európa 2020 stratégia nemzeti végrehajtásával összefüggő feladatok koordinációját, különös tekintettel a Nemzeti Reform Program összeállítására.
(5) A gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkár ellátja a transznacionális és interregionális területi együttműködési programok tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat, biztosítja a programok lebonyolítását.
(6) A gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Gazdaságtervezési Főosztály,
b) a Területfejlesztési Tervezési Főosztály,
c) a Versenyképességi Főosztály
d) Duna Transznacionális Program Végrehajtásáért Felelős Főosztály
vezetőjének tevékenységét.

74. § (1) A gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkár munkáját és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2) A gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkárság vezetőjének tevékenységét.

75. § A gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén, vagy ha a helyettes államtitkári tisztség nincs betöltve, a Gazdaságtervezési Főosztály vezetője helyettesíti. A Gazdaságtervezési Főosztály vezetőjének akadályoztatása esetén, vagy ha a főosztályvezetői tisztség nincs betöltve, a helyettes államtitkárt az irányítása alá tartozó önálló szervezeti egységek vezetői közül az általa kijelölt főosztályvezető helyettesíti.

3.7.2. A gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár

76. §165 (1) A gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár irányítja a Gazdaságfejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóságot (a továbbiakban: GFP IH) és a GFP IH feladatait ellátó szervezeti egységeket. Ennek keretében a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (a továbbiakban: GVOP) vonatkozásában a strukturális alapokra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló 1260/1999/EK rendelet 34. cikkében és az Európai Unió strukturális alapjaiból és Kohéziós Alapjából származó támogatások hazai felhasználásáért felelős intézményekről szóló 1/2004. (I. 5.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 1/2004. (I. 5.) Korm. rendelet] 12–15. §-ában foglaltakkal; a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: GOP) vonatkozásában az 1083/2006/EK rendelet 60. cikkében, a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 5/A., 5/B. és 17. §-ában, továbbá az egységes működési kézikönyvről szóló 547/2013. (XII. 30.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 547/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet] foglaltakkal; a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (a továbbiakban: GINOP) vonatkozásában az 1303/2013/EU rendelet 125. cikkében, valamint a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet] 20–24. §-ában és 3. mellékletében foglaltakkal összhangban
a) ellátja a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendeletben, továbbá az 547/2013. (XII. 30.) Korm. rendeletben, valamint a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletben az irányító hatóság, illetve az irányító hatóság vezetője, valamint a közreműködő szervezet számára előírt feladatokat,
b) irányítja, felügyeli és ellenőrzi a forráskezelő szervezet (a továbbiakban: FSZ), illetve az Alapok Alapja tevékenységét,
c) gondoskodik a 2007–2013-as és a 2014–2020-as programok végrehajtásáról,
d) gondoskodik az operatív programokra vonatkozó értékelési terv összeállításában való közreműködésről,
e) gondoskodik a programok irányítási és ellenőrzési rendszerének kialakításáról és egységes elvek alapján történő évenkénti aktualizálásáról,
f) gondoskodik az egységes elvek alapján meghatározott projektkiválasztási folyamat konstrukcióspecifikus alkalmazásáról,
g) gondoskodik az egységes elvek alapján meghatározott európai uniós szervezetekkel történő kapcsolattartásról,
h) gondoskodik az együttműködésről és információszolgáltatásról az egyes koordinációs feladatokkal megbízott szakmai munkaszervezetek felé,
i) koordinálja az operatív programok, akciótervek, éves fejlesztési keret és kapcsolódó dokumentumok kidolgozását, javaslatot tesz az operatív programok módosítására, a szakpolitikai felelőssel egyeztetve,
j) irányítja és nyomon követi az operatív programok szakmai előrehaladását, a monitoring folyamat eredménye alapján szükségessé vált programszintű beavatkozásokat megteszi,
k) működteti a monitoring bizottságot, kidolgozza ügyrendjét, ellátja titkársági feladatait,
l) éves jelentést készít az operatív programok végrehajtásáról,
m) gondoskodik a kiemelt projektek kiválasztásának előkészítéséről, a projektek előrehaladásának nyomon követéséről és támogatásáról a kiemelt projektek eljárásrendjének megfelelően,
n) elkészíti a pályázati felhívásokat és azok módosításait az érintett ágazati európai uniós tervezésért felelős főosztályokkal együttműködve,
o) jelentéseket, valamint előterjesztéseket készít a Kormány részére a támogatásra javasolt projektjavaslatokról,
p) elszámol az igazoló hatóság felé,
q) ellátja a zálogjogi és hitelbiztosítéki nyilvántartásba történő bejegyzéssel kapcsolatos feladatokat.
(2) A GFP IH feladatai ellátása során szakmai kérdésekben önállóan jár el. Az irányító hatósági önállóság megtartása mellett a GFP IH köteles együttműködni az egységes fejlesztéspolitikai intézményrendszer megvalósítása és működése érdekében a több irányító hatóságra vonatkozó feladatok egységes ellátásában, valamint az intézményi közös adatbázis működéséhez szükséges információk teljes körű átadásában.
(3) A gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a GFP Program Koordinációs Főosztály,
b) a GFP Operatív Irányítási Főosztály,
c) a GFP Szabályozási és Ellenőrzési Főosztály,
d) a GFP Pénzügyi Módszertani és Felügyeleti Főosztály,
e) a GFP Pénzügyi Eszközök Főosztály,
f) a GFP Pályázati Stratégiai Főosztály,
g) a GFP Pályázatkezelési Főosztály,
h) a GFP Pénzügyi Ellenőrzési Főosztály,
i) a GFP Kiemelt Projektek Pénzügyi és Monitoring Főosztály,
j) a GFP Helyszíni Ellenőrzési Főosztály,
k) a GFP Szabályossági Főosztály,
l) a GFP Fejlesztéspolitikai Rendszereket Támogató Informatikai, Iratkezelési és Üzemeltetési Főosztály,
m) a GFP Információszolgáltató és Partnerkapcsolati Főosztály
vezetőjének a tevékenységét [a c)–f) pontban meghatározott főosztályok a továbbiakban együtt: Program Főosztályok].
(4) A gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár a (3) bekezdés g)–m) pontjában meghatározott főosztályok (a továbbiakban együtt: Projekt Főosztályok) irányítását a GFP Operatív Irányítási Főosztály vezetője útján gyakorolja.

77. § (1) A gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár munkáját és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2) A gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkárság vezetőjének tevékenységét.

78. § A gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén, vagy ha helyettes államtitkári tisztség nincs betöltve, a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárságot vezető főosztályvezető helyettesíti. A Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárságot vezető főosztályvezető akadályoztatása esetén, vagy ha a főosztályvezetői tisztség nincs betöltve, a helyettes államtitkárt az irányítása alá tartozó önálló szervezeti egységek vezetői közül az általa kijelölt főosztályvezető helyettesíti.

3.7.3. A regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár

79. § (1) A regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár irányítja a Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóságot (a továbbiakban: Irányító Hatóság), valamint a közreműködő szervezeti feladatokat ellátó szervezeti egységeket, ennek keretében az 1083/2006/EK rendelet 60. cikkében, az 1303/2013/EU rendelet 125. cikkében, valamint az 1/2004. (I. 5.) Korm. rendeletben, továbbá a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendeletben és annak 5. § h) pont ha) pontja szerinti egységes működési kézikönyvben foglaltakkal és a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelettel összhangban
a) ellátja az 1/2004. (I. 5.) Korm. rendeletben, továbbá a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendeletben és annak 5. § h) pont ha) alpontja szerinti egységes működési kézikönyvben, valamint a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletben az irányító hatóság, illetve az irányító hatóság vezetője, valamint a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletben a közreműködő szervezet számára előírt feladatokat a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (a továbbiakban: VEKOP) tekintetében,
b)166 irányítja, felügyeli és ellenőrzi a közreműködő szervezet és a pénzügyi eszközök végrehajtásában részt vevő szervezetek tevékenységét,
c) gondoskodik a 2014–2020 és a 2007–2013-as operatív programok végrehajtásáról oly módon, hogy a 2007–2013-as programok forrásfelhasználását nem veszélyeztetheti a 2014–2020-as időszak elindítása,
d) gondoskodik az operatív programra vonatkozó értékelési terv összeállításában való közreműködéséről,
e) gondoskodik a program irányítási és ellenőrzési rendszerének kialakításáról és egységes elvek alapján történő évenkénti aktualizálásáról,
f) gondoskodik az egységes elvek alapján meghatározott projektkiválasztási folyamat konstrukcióspecifikus alkalmazásáról,
g) gondoskodik az egységes elvek alapján meghatározott európai uniós szervezetekkel történő kapcsolattartásról,
h) gondoskodik az együttműködésről és információszolgáltatásról az egyes koordinációs feladatokkal megbízott szakmai munkaszervezetek felé,
i) koordinálja az operatív programok, akciótervek és kapcsolódó dokumentumok kidolgozását, javaslatot tesz az operatív program módosítására,
j) irányítja és nyomon követi az operatív programok szakmai előrehaladását, a monitoring folyamat eredménye alapján szükségessé vált program szintű beavatkozásokat megteszi,
k) működteti a monitoring bizottságot, kidolgozza ügyrendjét, ellátja titkársági feladatait,
l) éves jelentést készít az operatív programok végrehajtásáról,
m) gondoskodik a kiemelt projektek kiválasztásának előkészítéséről, a projektek előrehaladásának nyomon követéséről és támogatásáról, a kiemelt projektek eljárásrendjének megfelelően,
n) elkészíti a pályázati felhívásokat és azok módosításait az érintett ágazati európai uniós tervezésért felelős főosztályokkal együttműködve,
o) jelentéseket, valamint előterjesztéseket készít a Kormány részére a támogatásra javasolt projektjavaslatokról,
p) elszámol az igazoló hatóság felé.
(2) Az Irányító Hatóság feladatai ellátása során szakmai kérdésekben önállóan jár el. Az irányító hatósági önállóság megtartása mellett az Irányító Hatóság köteles együttműködni az egységes fejlesztéspolitikai intézményrendszer megvalósítása és működése érdekében a több irányító hatóságra vonatkozó feladatok egységes ellátásában, valamint az intézményi közös adatbázis működéséhez szükséges információk teljes körű átadásában.
(3)167 A regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) az RFP Jogi és Felülvizsgálati Főosztály,
b) az RFP Programvégrehajtási Főosztály,
c) az RFP Ellenőrzési és Módszertani Főosztály,
d) az RFP Támogatáskezelési Főosztály,
e) az RFP Stratégiai Tervezési és Értékelési Főosztály
vezetőjének a tevékenységét.

80. § (1) A regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár munkáját és feladatainak ellátását titkárság segíti.
(2) A regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkárság vezetőjének tevékenységét.

81. § A regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén, vagy ha a helyettes államtitkári tisztség nincs betöltve, az RFP Jogi és Felülvizsgálati Főosztály vezetője helyettesíti. Az RFP Jogi és Felülvizsgálati Főosztály vezetőjének akadályoztatása esetén, vagy ha a főosztályvezetői tisztség nincs betöltve, a helyettes államtitkárt az irányítása alá tartozó önálló szervezeti egységek vezetői közül az általa kijelölt főosztályvezető helyettesíti.

A miniszteri biztos

82. § (1) A minisztériumban működő miniszteri biztosok tevékenységét – a kinevezésükre vonatkozó miniszteri utasításnak megfelelően – a miniszter irányítja.
(2) A miniszteri biztos – megbízatásának keretei között – felel a feladatkörébe tartozó jogszabálytervezetek és vezetői döntések szakmai előkészítéséért és végrehajtásáért, összehangolja az abban közreműködő szervezeti egységek munkáját, ellenőrzi a kiadott feladatok végrehajtását.
(3) A minisztériumban működő miniszteri biztosok tevékenységének ellátását – ha a kinevezésükre vonatkozó miniszteri utasítás így rendelkezik – a miniszteri kabinetben működő titkárság segíti.

Az állami vezető titkársága

83. § (1) Az állami vezető hatáskörébe tartozó feladatok adminisztratív és koordinációs előkészítését, valamint a Szabályzat szerinti állami vezető hatáskörébe tartozó feladatok folyamatos ellátását – ha a Szabályzat így rendelkezik – az állami vezető titkársága (e § alkalmazásában a továbbiakban: Titkárság) biztosítja.
(2) A Titkárságot vezető (e § alkalmazásában a továbbiakban: Titkárságvezető) tevékenységét – ha a Szabályzat eltérően nem rendelkezik – az (1) bekezdés szerinti állami vezető irányítja.
(3) A Titkárságvezető elkészíti a Titkárság ügyrendjét és annak mellékleteként a munkaköri leírásokat, szervezi és ellenőrzi az állami vezető hatáskörébe tartozó feladatok végrehajtását. A Titkárság ügyrendjét a Titkárságot irányító állami vezető hagyja jóvá.
(4) A Titkárságvezető ellátja a Titkárság feladatköréhez kapcsolódó ügyeket.
(5) A Titkárságvezető az állami vezető munkáját segíti, és ellátja mindazon ügyeket, amelyeket az állami vezető állandó vagy eseti jelleggel a feladat- és hatáskörébe utal. A Titkárságvezetőt a feladat- és hatáskörébe utalt ügyekben – akadályoztatása esetén – a Titkárságnak eseti jelleggel vagy a Titkárság ügyrendjében állandó jelleggel kijelölt kormánytisztviselője helyettesíti.

A minisztériumban alkalmazott miniszteri tanácsadói, főtanácsadói, politikai tanácsadói, főtanácsadói, valamint közigazgatási tanácsadói, főtanácsadói, szakmai tanácsadói, főtanácsadói létszámra, a vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett munkakörökre, valamint a képzettségi pótlékra jogosító munkakörökre vonatkozó rendelkezések

84. § (1) A Kttv. 142. §-a alapján a közigazgatási államtitkár képzettségi és munkaköri pótlékot állapíthat meg, a megállapítás szabályait a Közszolgálati Szabályzat tartalmazza.
(2)168 A vagyonnyilatkozat-tételre kötelezettek köre az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény 3. és 4. §-a alapján kerül megállapításra a 6. függelékben foglaltak szerint.
(3)169 A Kttv. 127. § (1) bekezdése alapján adományozható szakmai tanácsadói és szakmai főtanácsadói címek száma 496 fő.
A MINISZTÉRIUM SZERVEZETI EGYSÉGEI

Az önálló szervezeti egység

85. § (1) Az önálló szervezeti egység ellátja a 2. függelékben, valamint a szervezeti egység vezetőjének tevékenységét irányító vezető által meghatározott feladatokat.
(2) Az önálló szervezeti egység létszámát – a Szabályzatban meghatározott létszámkereten belül – a szervezeti egység vezetőjének tevékenységét irányító vezető határozza meg.
(3) Az önálló szervezeti egységen belül működő osztályok létszámát és feladatkörét az önálló szervezeti egység vezetője a tevékenységét irányító vezető által jóváhagyott ügyrendben határozza meg.

A szervezeti egységek vezetői

86. § (1) Az önálló szervezeti egység vezetője a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően – a minisztertől, az államtitkártól, illetve az irányítást gyakorló helyettes államtitkártól kapott utasítás és iránymutatás alapján – vezeti az önálló szervezeti egységet, és felelős az önálló szervezeti egység feladatainak ellátásáért.
(2) Az önálló szervezeti egység vezetője – az (1) bekezdésben meghatározottakkal összefüggésben – elkészíti az önálló szervezeti egység ügyrendjét és annak mellékleteként a munkaköri leírásokat, szervezi és ellenőrzi az önálló szervezeti egységhez tartozó feladatok végrehajtását.
(3) Az önálló szervezeti egység vezetője dönt az önálló szervezeti egység feladat- és hatáskörébe utalt ügyekben, amennyiben jogszabály, a Szabályzat vagy az irányítást gyakorló állami vezető eltérően nem rendelkezik.

87. § Az önálló szervezeti egység vezetőjének a helyettese
a) az önálló szervezeti egység ügyrendjében meghatározottak, valamint a főosztályvezető utasítása szerint helyettesíti a főosztályvezetőt, valamint
b) az általa vezetett osztály tekintetében ellátja az osztályvezetői feladatokat.

88. § (1) Az osztályvezető az önálló szervezeti egység ügyrendje, valamint az önálló szervezeti egység vezetője utasítása szerint irányítja és ellenőrzi a vezetése alatt álló osztály munkáját. Az osztályvezető felelős az osztály feladatainak teljesítéséért.
(2) Az osztályvezetőt akadályoztatása esetén az önálló szervezeti egység ügyrendjében meghatározottak szerint az önálló szervezeti egység másik osztályának vezetője vagy az osztály munkatársai közül az általa kijelölt kormánytisztviselő helyettesíti.

A Duna Transznacionális Program Végrehajtásáért Felelős Főosztályra vonatkozó speciális szabályok

89. § (1) A Duna Program Irányító Hatóság és Közös Titkárság a minisztérium szervezetén belül elkülönülten működő, főosztályi szintű önálló szervezeti egység, amely a Duna Program Irányító Hatósági és Közös Titkársági nemzetközi szakmai feladatait látja el.
(2) A Duna Program Irányító Hatóság és Közös Titkárság a tevékenységét a vonatkozó európai uniós jogi aktusok, illetve a programszintű szabályozás alapján, a magyar jogszabályokkal összhangban végzi. Eljárásrendjét a Duna Program Irányító Hatóság és Közös Titkárság Működési Kézikönyv tartalmazza, amelyet a minisztérium szabályzataként a miniszter ad ki.
(3) A Duna Program Irányító Hatóság és Közös Titkárság a Duna Program elkülönült költségvetési keretéből finanszírozott nemzetközi projektszerződések vonatkozásában, delegált jogkörben, a minisztérium nevében kötelezettséget vállalhat.
(4) A szervezeti egységet főosztályvezető vezeti, aki – a kinevezés és felmentés kivételével – delegált jogkörben gyakorolja a szervezeti egység munkatársai feletti munkáltatói jogokat.
(5) A szervezeti egység munkatársainak foglalkoztatása – a közszolgálati tisztviselő főosztályvezető kivételével – a munka törvénykönyve alapján történik, javadalmazásuk a Duna Program nemzetközi szakmai segítségnyújtási keretéből kerül biztosításra, a Duna Program Partnerországainak egyetértésével. A szervezeti egység munkatársainak kinevezésekor és felmentésekor a minisztérium előzetesen egyeztet a Duna Programozó Bizottsággal, valamint megalakulását követően a Duna Program Monitoring Bizottságával.
(6) A Duna Program Irányító Hatóság és Közös Titkárság részletes feladatait a Duna Program, illetve a Duna Program Monitoring Bizottsága által jóváhagyott éves munkatervek határozzák meg.
(7) A Duna Program Irányító Hatóság és Közös Titkárságra vonatkozó, az általánostól eltérő szabályozási és eljárási kérdéseket külön szabályzat tartalmazza.
A MINISZTÉRIUMI TÁJÉKOZTATÁS ÉS DÖNTÉS-ELŐKÉSZÍTÉS FÓRUMAI

Miniszteri értekezlet

90. § (1) A miniszteri értekezlet a minisztérium legfőbb döntés-előkészítő szerve.
(2) A miniszteri értekezlet a miniszter vezetésével áttekinti a minisztérium operatív feladatainak ellátását. A miniszteri értekezlet megtartására hetente kerül sor.
(3) A miniszteri értekezlet javaslatot tesz
a) intézkedés megtételére,
b) intézkedés elfogadására,
c) egyeztetés megindítására,
d) szükség esetén a közigazgatási egyeztetés során képviselendő minisztériumi álláspontra.
(4) A miniszteri értekezlet vizsgálja az intézkedések megvalósulását.
(5) A miniszteri értekezlet előkészítése és a napirendjének összeállítása a Miniszteri Kabinet feladata.
(6)170 A miniszteri értekezlet állandó résztvevői a miniszter, a közigazgatási államtitkár, az államtitkárok, a miniszter kabinetfőnöke, a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkári kabinetfőnök, a Miniszterelnökség képviselője, továbbá a miniszter döntése szerint a helyettes államtitkárok. A miniszteri értekezletre más személyeket a miniszter hív meg.
(7) Az értekezlet résztvevőinek tájékoztatása, javaslata alapján a miniszter döntéseket hoz és iránymutatásokat ad.
(8) A miniszteri értekezleten meghatározott feladatokról, iránymutatásokról a miniszter kabinetfőnöke vagy az általa a Miniszteri Kabinetből kijelölt személy emlékeztetőt készít, amelyet az értekezlet résztvevői, valamint a feladatok végrehajtására kötelezett felelősök rendelkezésére bocsát.

Közigazgatási államtitkári vezetői értekezlet

91. § (1) A közigazgatási államtitkári vezetői értekezlet a közigazgatási államtitkár vezetésével áttekinti a feladatok ellátását, valamint tájékoztatást ad az azokkal kapcsolatos döntésekről.
(2)171 A közigazgatási államtitkári vezetői értekezletet a Koordinációs Főosztály szervezi.
(3)172 A közigazgatási államtitkári vezetői értekezlet résztvevői a miniszter kabinetfőnöke, a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkári kabinetfőnök, a minisztérium valamennyi helyettes államtitkára, valamint a közigazgatási államtitkár által meghívott személyek.
(4) A közigazgatási államtitkár a résztvevők tájékoztatása, javaslata alapján döntéseket hoz vagy iránymutatásokat ad.

A vezetői felkészítő és tájékoztató értekezlet

92. § (1)173 A kormányülést, a kabinetülést és a közigazgatási államtitkári értekezletet közvetlenül megelőzően – az állami vezető erre irányuló igénye esetén, szükség szerint – kerül sor a kormányzati döntéshozatali fórum adott ülésén részt vevő állami vezető ülésre történő felkészítésére.
(2)174 A vezetői felkészítőt a Koordinációs Főosztály szervezi.

A munkacsoport

93. § (1) A miniszter a több helyettes államtitkár vagy önálló szervezeti egység feladatkörét érintő, eseti feladat elvégzésére munkacsoportot hozhat létre. A munkacsoport létrehozásáról szóló utasításban meg kell határozni a munkacsoport feladatát, vezetőjét és tagjait.
(2) A munkacsoport célja a meghatározott feladat komplex megközelítésű, a szakterületek kiemelt együttműködésén alapuló hatékony megoldása, illetve az ehhez szükséges javaslatok felvázolása, kidolgozása.
(3) A munkacsoport tagjait a helyettesítésükre egyébként jogosult személy helyettesítheti.
A MINISZTÉRIUM MŰKÖDÉSÉVEL KAPCSOLATOS EGYES RENDELKEZÉSEK

Kiadmányozás

94. § (1) A döntés egyben kiadmányozási jog is.
(2) A kiadmányozási jog
a) a miniszter hatáskörében vagy feladatkörében hozott érdemi döntése aláírására,
b) – ha a Szabályzat így rendelkezik – a miniszter hatáskörébe vagy kizárólagos feladatkörébe tartozó döntés előkészítésére és a miniszter nevében történő aláírására vagy
c) a feladatkör ellátására jogosult és köteles személy e körben történő döntésének meghozatalára
ad felhatalmazást.
(3) A miniszter kiadmányozza
a)175 a kormány-előterjesztést és a Kormányhoz, kabinethez benyújtandó jelentést, beszámolót, tájékoztatót,
b) a törvényjavaslat parlamenti tárgyalása során a benyújtandó dokumentumokat (egységes javaslattervezet, átdolgozott egységes javaslattervezet, második egységes javaslattervezet, egységes költségvetési törvényjavaslat tervezet, második egységes költségvetési törvényjavaslat tervezet, kiegészítő egységes javaslattervezet, zárószavazást előkészítő módosító javaslat, zárószavazás előtti módosító javaslat, az elfogadott törvény kihirdetésre kerülő, valamint egységes szerkezetű szövegjavaslata),
c) a miniszteri rendeletet, a közjogi szervezetszabályozó eszközt,
d) a köztársasági elnöknek, az Országgyűlés tisztségviselőinek, a Kormány tagjainak, az Alkotmánybíróság elnökének és tagjainak, a Kúria elnökének, az Országos Bírói Tanács elnökének, az Országos Bírósági Hivatal elnökének, a legfőbb ügyésznek, az Állami Számvevőszék elnökének, az alapvető jogok biztosának, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének, a Magyar Nemzeti Bank elnökének címzett ügyiratot,
e) az országgyűlési képviselő írásbeli megkeresésére adott választ,
f) a Szabályzatban meghatározott kivételekkel a kamarák feletti törvényességi felügyeleti jogkörben tett intézkedést,
g) a munkáltatói és egyéb jogkörben egyéb szabályzatban vagy írásban magának fenntartott, illetve számára biztosított döntéseket és
h) a jogszabály által a miniszter hatáskörébe utalt és át nem ruházott ügyekben hozott döntést.
(4)176 A miniszter akadályoztatása esetén az intézkedést igénylő ügyekben – a (3) bekezdés c) és g)–h) pontja, illetve a (6) bekezdés szerinti ügyek, valamint a köztársasági elnöknek címzett ügyirat kivételével – a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, a miniszter és a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár egyidejű akadályoztatása esetén a feladatkörrel rendelkező államtitkár, a miniszter és az államtitkárok egyidejű akadályoztatása esetén a közigazgatási államtitkár intézkedik és kiadmányoz.
(5) A (3) bekezdésben meghatározott iratokat a közigazgatási államtitkár terjeszti elő kiadmányozásra.
(6) A közigazgatási államtitkár – a jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár és a tárgy szerint szakmai felelős helyettes államtitkár vagy államtitkár együttes előterjesztésére – kiadmányozza a kormányzati döntés-előkészítés során készült tárcavéleményt, valamint az előterjesztések és jogszabályok tervezeteinek előzetes szakmai egyeztetésre, illetve közigazgatási egyeztetésre bocsátásáról szóló döntést. A közigazgatási államtitkár akadályoztatása esetén a jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár gyakorolja a kiadmányozás jogát.
(7) Az államtitkár kiadmányozza a (4) és (6) bekezdésben meghatározott iratok kivételével mindazon ügyiratokat, amelyek feladat- és hatáskörébe tartoznak. Kiadmányozási joggal rendelkezik továbbá mindazon ügyekben, amelyekben a minisztertől erre felhatalmazást kap.
(8)177 Az államtitkár kiadmányozza a miniszter vagy a minisztérium elsőfokú közigazgatási hatósági hatáskörében meghozandó döntéseket a 4. függelék VI. pontjában foglalt táblázatban meghatározott hatósági ügyekben meghozandó döntések kivételével, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok által lefolytatott hatósági eljárások tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervként vagy felügyeleti szervként meghozandó döntéseket. A miniszter által irányított központi államigazgatási szervek által lefolytatott hatósági eljárások tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervként vagy felügyeleti szervként meghozandó döntéseket a 4. függelék I. pontjában foglalt táblázat C oszlopában meghatározott állami vezető kiadmányozza a 4. függelék VI. pontjában foglalt táblázatban meghatározott hatósági ügyekben meghozandó döntések kivételével.
(9) A helyettes államtitkár feladatkörében, az irányítása alá tartozó szervezeti egységek tekintetében kiadmányozza mindazon ügyiratokat, amelyek kiadmányozása nem tartozik a miniszter, az államtitkár vagy a közigazgatási államtitkár kiadmányozási jogkörébe. Kiadmányozási joggal rendelkezik továbbá mindazon ügyekben, amelyekben a minisztertől, az államtitkártól vagy a közigazgatási államtitkártól felhatalmazást kap. A helyettes államtitkár akadályoztatása esetén a Szabályzatban a helyettesítésére kijelölt főosztályvezető gyakorolja a kiadmányozás jogát.
(10) Az önálló szervezeti egység vezetője – a felette irányítási jogot gyakorló állami vezető vagy a Szabályzat eltérő rendelkezése hiányában – kiadmányoz minden, a minisztérium állami vezetőinek kiadmányozási jogkörébe nem tartozó iratot. Az osztályvezető a főosztályvezető vagy a főosztályvezető-helyettes által írásban átruházott hatáskörben gyakorolja a kiadmányozás jogát.
(11)178 A Szabályzatban, valamint az önálló szervezeti egység ügyrendjében meghatározott helyettesítés a kiadmányozásban történő helyettesítésre is kiterjed.

95. § A miniszter – ha a kiadmányozásra a miniszter nevében más személy jogosult – a kiadmányozásra jogosult, valamint a feladatkör ellátására jogosult és köteles személy a döntését az előkészítés ellenőrzése után, a kapott információk alapján, feladat- és hatáskörében eljárva, határidőben hozza meg. Kivételesen sürgős esetben az irat címzettjéhez a kiadmányozást megelőzően el lehet juttatni az iratot oly módon, hogy annak munkapéldány jellege az iratból kitűnjön. Erről az ügyintéző a kiadmányozásra jogosultat tájékoztatja.

96. § (1) A kiadmányozásra előkészített ügyiratokat a szolgálati út betartásával kell a kiadmányozásra jogosult elé terjeszteni.
(2) Kivételesen sürgős esetben a főosztályvezető közvetlenül is fordulhat a kiadmányozásra jogosulthoz a közvetlen felettes vezető egyidejű, ha ez nem lehetséges, utólagos tájékoztatása mellett. Ennek megtörténtét, vagy amennyiben erre sincs lehetőség, ezt a körülményt az ügyiraton fel kell tüntetni.
(3) Az iratot oly módon kell a kiadmányozásra jogosultnak előterjeszteni, hogy annak – az ügyintézési határidőre figyelemmel – kellő idő álljon rendelkezésére a megalapozott döntéshozatalhoz. Kivételesen sürgős esetben az irat címzettjéhez a kiadmányozást megelőzően el lehet juttatni az iratot oly módon, hogy annak munkapéldány jellege az iratból kitűnjön. Erről az ügyintéző a kiadmányozásra jogosultat tájékoztatja.
(4) Kizárólag tájékoztatási célt szolgáló dokumentumok (jelentések, beszámolók stb.) egyidejűleg küldendők meg valamennyi érintett vezetőnek azzal, hogy a dokumentumon fel kell tüntetni mindazok nevét, akiknek azt megküldték.
(5) Az (1)–(4) bekezdésben nem említett egyéb iratok (kísérőlevél, meghívó stb.) közvetlenül a kiadmányozásra jogosult elé terjeszthetők.

97. § (1) Az irat-nyilvántartási és titkos ügykezelési egységek az erre vonatkozó belső szabályzat figyelembevételével csak olyan ügyiratot vehetnek át továbbítás végett, illetve helyezhetnek el az irattárban, amelyeket a kiadmányozásra jogosultak jegyzékébe felvett személy adott ki.
(2) A kiadmányozási jegyzék vezetését az arra kijelölt ügyvitelért felelős szervezeti egység végzi.

A hivatali egyeztetés rendje

98. § (1) A kormányzati döntés-előkészítés során a minisztérium egységes álláspontot alakít ki.
(2)179 A minisztériumok (kormányhivatalok) előterjesztés-, jelentéstervezeteinek és munkaanyagainak (ezen alcím tekintetében a továbbiakban együtt: tervezet) véleményezése során az egységes hivatali álláspont érvényesülése érdekében a beérkező tervezeteket a Koordinációs Főosztály elektronikusan megküldi a feladatkörében érintett (főfelelős) szervezeti egység (a továbbiakban: főfelelős önálló szervezeti egység) vezetőjének, és javaslatot tesz a véleményezésbe bevonni kívánt önálló szervezeti egységekre.
(3)180 A beérkező tervezeteket a Koordinációs Főosztály tájékoztatásul köteles elektronikusan megküldeni valamennyi államtitkárnak, helyettes államtitkárnak és főosztályvezetőnek azzal, hogy a tervezetre a főfelelős önálló szervezeti egység felé a megadott észrevételezési határidő betartásával észrevételeket tehetnek.
(4) A főfelelős önálló szervezeti egység a számára megadott határidőn belül gondoskodik az érintett önálló szervezeti egységek véleményének a beszerzéséről, a vélemények összesítéséről, az esetlegesen felmerült vitás kérdések szakértői egyeztetéséről.
(5) A főfelelős önálló szervezeti egység a (4) bekezdésben foglaltak alapján és eredményeként elkészíti a minisztérium egységes véleményét összefoglaló tárcavélemény tervezetét, amelyet a főfelelős önálló szervezeti egység vezetője terjeszt a jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár útján a közigazgatási államtitkárhoz. A főfelelős önálló szervezeti egység a felterjesztés során a tárcavélemény-tervezetet elektronikus úton is megküldi a jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár titkársága részére.
(6) Ha az egyes szervezeti egységek észrevételei között többszöri egyeztetés során sem feloldható véleménykülönbség marad fenn, a hatáskörrel rendelkező helyettes államtitkár, több helyettes államtitkár érintettsége esetén a közigazgatási államtitkár egyeztetést tart.
(7)181 Amennyiben a tervezetet észrevételezésre vagy véleményezésre küldő minisztérium (kormányhivatal) a beérkezett észrevételek tárgyában szóbeli egyeztetést tart, a minisztériumot a főfelelős önálló szervezeti egység vezetője vagy az általa kijelölt, nyilatkozattételre jogosult személy, illetve szükség szerint az érintett helyettes államtitkár vagy közigazgatási államtitkár képviseli. A szóbeli egyeztetésről emlékeztetőt kell készíteni, amelyet legkésőbb az ülést követő munkanapon kell megküldeni a közigazgatási államtitkár, valamint a Koordinációs Főosztály részére.
(8)182 Amennyiben a határidő rövidségére tekintettel – a (7) bekezdésben foglaltak kivételével – az e §-ban előírt eljárási rend betartása nem lehetséges, a főfelelős önálló szervezeti egység a Koordinációs Főosztály útján kezdeményezheti a határidő megfelelő módosítását.

99. § (1) A tervezetet a munkatervben a feladat elvégzéséért elsőhelyi felelősként megjelölt vagy egyébként felelős szervezeti egység (a továbbiakban: előkészítésért felelős szervezeti egység) köteles – a feladatkörrel rendelkező önálló szervezeti egységek bevonásával – előkészíteni. Az előkészítésbe bevont szervezeti egység feladatkörének megfelelő részanyagok, részmunkák kidolgozásával köteles részt venni a tervezet előkészítésében.
(2) A jelentősebb intézkedést célzó előterjesztések és koncepcionális változásokat eredményező jogszabályok (elsősorban törvényjavaslatok) előkészítéséhez először szabályozási javaslat (koncepció) és ütemterv készül, amelyeket az előkészítésért felelős szervezeti egység – a feladatkörrel rendelkező önálló szervezeti egységek bevonásával – állít össze, majd a jóváhagyott koncepció és ütemterv alapján készíti elő – az (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően – a tervezetet.
(3) A jogszabály tervezetével egyidejűleg lehetőség szerint elő kell készíteni a végrehajtási jogszabály tervezetét is.
(4) A tervezet szakmai és pénzügyi tartalmi megalapozottságáért az előkészítésért felelős szervezeti egység, a jogalkotás szakmai követelményeinek való érvényesítéséért a Jogi és Kodifikációs Főosztály felelős.
(5) A tervezet belső egyeztetését az előkészítésért felelős főosztály – az előkészítésért felelős főosztály vezetője tevékenységét irányító állami vezető útján – végzi. A tervezet belső egyeztetésébe a közigazgatási államtitkárt és a minisztériumnak a Szabályzat szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező helyettes államtitkárait kell bevonni, továbbá a tervezetet tájékoztatásul elektronikus úton meg kell küldeni valamennyi államtitkár, helyettes államtitkár, miniszteri biztos és főosztályvezető részére azzal, hogy a tervezetre a főfelelős önálló szervezeti egység felé a megadott észrevételezési határidő betartásával észrevételeket tehetnek.
(6) A beérkezett véleményeket az előkészítésért felelős szervezeti egység érvényesíti, véleményeltérés esetén a vitás kérdéseket az önálló szervezeti egységek vezetői vagy megbízottjaik személyes tárgyalás, munkaértekezlet, ennek sikertelensége esetén a helyettes államtitkárok, a helyettes államtitkárok közötti vita esetén a közigazgatási államtitkár útján rendezik, ennek eredményét az ügyiraton fel kell tüntetni.
(7) A minisztériumban készülő előterjesztések belső egyeztetésére legalább 5 munkanapos határidőt kell biztosítani, ettől eltérni csak kivételes esetben, külön indokolás mellett lehet.
(8) A jogszabály, illetve a közjogi szervezetszabályozó eszköz tervezetének előkészítésébe a Jogi és Kodifikációs Főosztályt minden esetben be kell vonni.

100. § (1) A kormányzati döntés-előkészítés keretében a különböző fórumokra, értekezletekre a szakterületek anyagokat, előterjesztéseket csak a közigazgatási államtitkár jóváhagyásával küldhetnek.
(2) A miniszter tájékoztatását szolgáló, állásfoglalását vagy jóváhagyását kérő feljegyzéseket és más iratokat a közigazgatási államtitkár útján kell felterjeszteni.
(3)183 Az Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselők, a Kormány tagja, valamint az országgyűlési képviselő megkeresésére adott válasz tervezetét – a válaszadásra nyitva álló határidő lejártát megelőző, a vezető megalapozott döntését lehetővé tevő határidőn belül – a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár útján kell felterjeszteni.
(4)184 A közigazgatási államtitkár útján jóváhagyásra felterjesztett iratokat az előkészítő ügyintéző, az előkészítő önálló szervezeti egység vezetője, a felterjesztő helyettes államtitkár és a szakmailag felelős államtitkár ellátja kézjegyével. A parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár útján jóváhagyásra felterjesztett iratokat a közigazgatási államtitkár is ellátja kézjegyével.

101. § (1) A tervezetet a belső egyeztetési lap csatolásával – a beérkezett véleményekkel együtt – az előkészítésért felelős szervezeti egység terjeszti fel – sorrendben a tárgy szerint hatáskörrel rendelkező helyettes államtitkár és államtitkár, a jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár útján – a közigazgatási államtitkárnak jóváhagyásra. Az ügyiratnak tartalmaznia kell a tervezeten és a belső egyeztetési lapon kívül egy feljegyzést és egy kommunikációs felkészítőt a közigazgatási államtitkár részére. A tervezet csak a közigazgatási államtitkár jóváhagyása alapján bocsátható előzetes szakmai egyeztetésre, valamint közigazgatási egyeztetésre.
(2) Más miniszterrel közös előterjesztés vagy jogszabály tervezetének előkészítése során – ideértve a más miniszter egyetértésével kiadandó miniszteri rendelet is – az előkészítésért felelős szervezeti egység minden esetben köteles még a közigazgatási egyeztetés megkezdését megelőzően nyilatkozatot kérni az egyetértés megadására jogosult minisztériumtól.
(3)185 A tervezetet az (1) bekezdés szerinti jóváhagyásra történő felterjesztés előtt e-mailen meg kell küldeni a Koordinációs Főosztálynak.
(4)186 A tervezetet a jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár – a Jogi és Kodifikációs Főosztály, valamint a Koordinációs Főosztály bevonásával – jogi, tartalmi és formai szempontból ellenőrzi, és – szükség esetén – az előkészítésért felelős szervezeti egységnek javításra visszaadja.
(5)187 A tervezet előzetes szakmai és közigazgatási egyeztetésre való bocsátását a Koordinációs Főosztály végzi.
(6) A közigazgatási egyeztetésre bocsátott jogszabály tervezete csak a közigazgatási államtitkár jóváhagyása alapján tehető közzé a minisztérium honlapján. A tervezet közzétételét a honlap működtetéséért felelős szervezeti egység végzi.
(7)188 A beérkező véleményeket a Koordinációs Főosztály haladéktalanul továbbítja az előkészítésért felelős szervezeti egységnek.
(8) A véleményeltérés észrevételezővel történő rendezését írásban vagy egyeztető megbeszélés útján kell megkísérelni. A minisztériumokkal fennmaradó véleményeltéréseket első körben szakmai szinten (főosztályvezetői, helyettes államtitkári, közigazgatási államtitkári), ennek eredménytelensége esetén államtitkári szinten, ennek eredménytelensége esetén miniszteri szinten kell egyeztetni.
(9) A honlapon történő közzététel során beérkezett észrevételekről az előkészítésért felelős szervezeti egység elektronikus közzétételre alkalmas összefoglalót készít. Az összefoglaló csak a közigazgatási államtitkár jóváhagyása alapján tehető közzé a minisztérium honlapján. Az összefoglaló közzétételét a honlapot működtető szervezeti egység végzi.
(10) A Kormány egyedi döntéseivel megvalósuló beruházások támogatásával kapcsolatos kormány-előterjesztés tervezetét az (1) bekezdés szerinti jóváhagyás, valamint az előzetes szakmai egyeztetésre, közigazgatási egyeztetésre bocsátás során a minősített adatok kezelési szabályzatában foglaltak szerint kell kezelni.

102. § (1)189 A kormányülésre, kabinetülésre és a közigazgatási államtitkári értekezletre csak az érintett testület ügyrendjében, illetve a Koordinációs Főosztály által a közigazgatási államtitkár megbízásából megküldött körlevelekben foglalt követelményeknek megfelelő előterjesztés, jelentés (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: előterjesztés) nyújtható be.
(2)190 Az előterjesztést – a közigazgatási egyeztetésen beérkezett véleményekkel együtt – az előkészítésért felelős szervezeti egység terjeszti fel sorrendben a tárgy szerint hatáskörrel rendelkező helyettes államtitkár és államtitkár, a jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár, valamint a közigazgatási államtitkár útján miniszteri jóváhagyásra. Az ügyiratnak tartalmaznia kell az előterjesztésen kívül egy feljegyzést a miniszter és egy kommunikációs felkészítőt a közigazgatási államtitkár részére. Egyidejűleg az előterjesztést e-mailen is el kell juttatni a Koordinációs Főosztálynak.
(3)191 Az előterjesztést a jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár – a Jogi és Kodifikációs Főosztály, valamint a Koordinációs Főosztály bevonásával – jogi, tartalmi és formai szempontból ellenőrzi, és – szükség esetén – az előkészítésért felelős szervezeti egységnek javításra visszaadja.
(4)192 Az előterjesztést eggyel több példányban kell aláíratni, mint ahány előterjesztő van. Az előterjesztés aláíratásáról az előkészítésért felelős szervezeti egység gondoskodik. A társelőterjesztőkkel való aláíratást – a benyújtással párhuzamosan – a Koordinációs Főosztály intézi.
(5)193 Az előterjesztés benyújtását a Koordinációs Főosztály végzi.
(6)194 Az előterjesztés aláírt példányait és elektronikus változatát legkésőbb 3 munkanappal az adott testület ülése előtt el kell juttatni a Koordinációs Főosztálynak.

103. § (1) A miniszteri rendelet és utasítás tervezetének (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: munkaanyag) aláíratásáról az előkészítésért felelős szervezeti egység gondoskodik. A munkaanyagot aláíratás előtt meg kell küldeni a Koordinációs és Igazgatási Főosztálynak, valamint a Jogi és Kodifikációs Főosztálynak.
(2) A munkaanyagot a jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár – a Jogi és Kodifikációs Főosztály, valamint a Koordinációs és Igazgatási Főosztály bevonásával – jogi, tartalmi és formai szempontból ellenőrzi, és – szükség esetén – az előkészítésért felelős szervezeti egységnek javításra visszaadja.
(3) A miniszteri rendelet és utasítás három eredeti aláírt példányát, valamint a rendeletet és utasítást elektronikusan meg kell küldeni a Koordinációs és Igazgatási Főosztálynak, amely intézkedik a kihirdetés, közzététel iránt.
(4)195 Az önálló szervezeti egységek kötelesek gondoskodni a feladatkörükbe tartozó, az elektronikus jogtárakban közzé nem tett belső szabályzatok intraneten való közzétételéről.

A testületi ülésekre való felkészítés rendje

104. §196 A közigazgatási államtitkári értekezlet, a kabinetülés és a kormányülés napirendjén szereplő előterjesztések tekintetében a felkészítőért főfelelős, valamint a feladatkörében érintett érdekelt önálló szervezeti egységet a Koordinációs Főosztály vezetője jelöli ki. A főfelelős szervezeti egység köteles – az érdekelt szervezeti egységek bevonásával – az előírt formában és tartalmi elemekkel felkészítőt készíteni és azt az előírt határidőre e-mailen a Koordinációs és Igazgatási Főosztálynak eljuttatni. A felkészítők miniszter, parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, illetve közigazgatási államtitkár részére történő átadásáról a Koordinációs és Igazgatási Főosztály gondoskodik.

Ügyintézési határidő

105. § (1) Az ügyek intézése a vonatkozó jogszabályok, a Kormány ügyrendje és a felettes vezető által előírt határidőben történik.
(2) Az ügyintézési határidő a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény hatálya alá tartozó ügyekre vonatkozóan az irányadó anyagi és eljárási szabályokban meghatározott határidő.
(3) Jogszabályban előírt ügyintézési határidő hiányában az ügyek intézésére a vezető által a feladatok kiadása során megállapított egyedi ügyintézési határidő az irányadó.
(4) A határidőket naptári napban (kivételesen órában) kell meghatározni. A határidő számításának kezdő napja a minisztériumban történő érkeztetés, ennek hiányában az első iktatás napja, befejező napja pedig a regisztrált továbbítás napja.
(5) Az ügyintéző feladatainak ütemezése során úgy jár el, hogy a vezetői jóváhagyás a határidő lejárta előtt, ésszerű időben beszerezhető legyen.
(6) Ha a beadvány az előírt határidő alatt érdemben nem intézhető el, akkor az ügyintéző a késedelem okáról és az ügyintézés várható időpontjáról felettesét tájékoztatja. Ilyen esetben a hatáskörrel rendelkező helyettes államtitkár vagy a közigazgatási államtitkár a továbbiakra nézve döntést hoz, útmutatást ad, amelyről az ügyben érintetteket (ügyfeleket) haladéktalanul tájékoztatni kell.

Együttműködési kötelezettség

106. § A minisztérium valamennyi vezetője és munkatársa köteles a minisztériumi feladatok végrehajtásában együttműködni. Az önálló szervezeti egységek közötti együttműködés kialakításáért az önálló szervezeti egységek vezetői a felelősek. Az egyeztetésért, illetve azért, hogy a feladat ellátásában a többi érintett szervezeti egység álláspontja összehangoltan érvényesüljön, az a szervezeti egység felelős, amelynek az ügy intézése a feladatkörébe tartozik, vagy akit erre a miniszter kijelölt.

A minisztérium képviselete

107. § (1)197 A minisztériumot a miniszter, akadályoztatása esetén a Szabályzatban foglaltak szerint, a miniszter irányítása alapján a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, illetve a közigazgatási államtitkár, valamint a miniszter irányítása alapján eseti jelleggel a miniszter által meghatározott ügyekben a kabinetfőnök képviseli. A miniszter és a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, illetve a közigazgatási államtitkár akadályoztatása esetén a képviselet rendjére a Szabályzatnak a miniszter helyettesítésének rendjére vonatkozó rendelkezései az irányadók.
(2) A kormánybizottságokban, tárcaközi fórumokon, a társhatóságokkal, az önkormányzatokkal és a társadalmi szervezetekkel való kapcsolatokban a minisztériumot a miniszter, államtitkár, a közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár, valamint – a szakterületüket érintő kérdésekben, illetve a miniszter, államtitkár vagy helyettes államtitkár megbízása alapján – az erre felhatalmazott vezető képviseli.
(3) A minisztériumnak és – e minőségében – a miniszternek a bíróságok és a hatóságok előtti jogi képviseletét – amennyiben a Szabályzat eltérően nem rendelkezik – a jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár vagy a Jogi és Kodifikációs Főosztály vezetője vagy a Jogi és Kodifikációs Főosztály e feladattal megbízott kormánytisztviselői látják el. A miniszter az ügy sajátosságára tekintettel a képviselet ellátására más szervezeti egységet is kijelölhet.
(4) Az Európai Unió által társfinanszírozott projektek előkészítése során a minisztérium képviseletét a miniszter írásos meghatalmazása alapján kijelölt vezető látja el. E projektek megvalósítása során a miniszter a projektalapító dokumentumban is rendelkezik a képviseletről.
(5)198 Az Országgyűlés bizottsága előtt – a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár akadályoztatása esetén – a minisztériumot a feladatkörében érintett államtitkár vagy helyettes államtitkár, akadályoztatása esetén az általa kijelölt önálló szervezeti egység vezetője képviseli.
(6) Pénzügyi kötelezettségvállalást tartalmazó szerződések megkötése, jognyilatkozatok megtétele keretében a minisztériumot
a) a Nemzetgazdasági Minisztérium kötelezettségvállalási és utalványozási szabályzatáról,
b)199 az NFA központi kötelezettségvállalási és utalványozási szabályzatáról,
c) a nemzetgazdasági miniszter rendelkezése alatt álló központi kezelésű előirányzatok és finanszírozási kiadások kezelésének eljárási rendjéről,
d) az NFA képzési alaprészének a nemzetgazdasági miniszter által felhasználható kerete terhére nyújtott támogatások felhasználásával összefüggő szakmai és pénzügyi feladatok ellátásának rendjéről,
e) a minisztérium lakáscélú támogatási rendszeréről,
f) az ideiglenes külföldi kiküldetések rendjéről vagy
g) a Nemzetgazdasági Minisztérium Közszolgálati Szabályzatáról
szóló utasításban meghatározott személy képviseli.

108. § (1) Nemzetközi programokon és a protokolleseményeken a minisztérium képviseletére a 107. § (1) bekezdésében meghatározott rendelkezések az irányadók.
(2)200 Ha a nemzetközi programokon és a protokolleseményeken való részvételre a minisztérium több állami vezetője jogosult, akkor a Protokoll Titkárság javaslatára a miniszter határozza meg a minisztérium képviseletének rendjét ezeken az eseményeken, és jelöli ki a részt vevő személyt.

Az Országgyűléssel, az országgyűlési képviselőkkel való kapcsolattartás

109. § (1) Az Országgyűléssel, annak hivatali apparátusával, a parlamenti bizottságokkal, a parlamenti képviselőcsoportok vezetőivel, továbbá az egyéni képviselőkkel való folyamatos kapcsolattartás a Parlamenti Főosztály feladata. A törvényjavaslatok benyújtását az Országgyűlés plenáris és bizottsági üléseinek munkájával kapcsolatban a minisztérium vezetői és szervezeti egységei, valamint az országgyűlés közötti koordinációt a Parlamenti Főosztály végzi.
(2)201 A Parlamenti Főosztály segíti a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkárt az Országgyűlés működésével kapcsolatos, illetve a miniszter Országgyűlésen történő helyettesítéséből következő feladatainak ellátása során.
(3) A Parlamenti Főosztály az országgyűlési bizottságok üléseinek előkészítése érdekében
a) tájékoztatja a hatáskörrel rendelkező helyettes államtitkárt és titkárságát vagy közvetlen államtitkári irányítás alatt álló szakmai területek esetében a hatáskörrel rendelkező államtitkárt és titkárságát a feladatkörébe eső bizottsági ülések napirendjéről,
b) szervezi az országgyűlési bizottságok ülésein történő részvételt.

110. § (1) Az Országgyűlésen, illetve bizottságaiban az elhangzott fontosabb észrevételeket a feladatkörük szerint érdekelt szervezeti egységek a Parlamenti Főosztály jelzése alapján megvizsgálják, és véleményükről, javaslatukról tájékoztatják a minisztert és az államtitkárt.
(2)202 A minisztérium bármely szervezeti egysége részéről a parlamenti frakciókkal való kapcsolatfelvétel a Parlamenti Főosztály közreműködésével a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár jóváhagyásával történik.
(3)203 Ha az önálló képviselői, illetve országgyűlési bizottsági indítvány tárgya szerint több – eltérő irányítási rend alá tartozó – szervezeti egységet érint, a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár – a Parlamenti Főosztály jelzése alapján – kijelöli a szakértői vélemény előkészítéséért felelős szervezeti egységet.
(4)204 Az országgyűlési képviselők, a bizottságok és az Országgyűlés elnöke részére írásbeli tájékoztatást kizárólag állami vezető adhat. A tájékoztatás előkészítését a Parlamenti Főosztály koordinálja és terjeszti a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár elé jóváhagyásra.
(5)205 A Parlamenti Főosztály gondoskodik arról, hogy az interpellációkra, kérdésekre, azonnali kérdésekre adandó válasz – a helyettes államtitkárságok vagy közvetlen államtitkári irányítás alatt álló szakmai területek esetében a hatáskörrel rendelkező államtitkárság által összeállított választervezetből – az előírt formában és határidőn belül elkészüljön, továbbá gondoskodik a válasz parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár általi jóváhagyásáról.
(6) Az országgyűlési képviselők ülésen kívül felvetett javaslataival, észrevételeivel kapcsolatos minisztériumi válaszok megadására az (1)–(4) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

111. § (1) A minisztérium törvényjavaslatainak az Országgyűlés elnökének történő benyújtásáról a hatáskörrel rendelkező szakfőosztályok és a Jogi és Kodifikációs Főosztály közreműködésével a Parlamenti Főosztály gondoskodik.
(2)206 A törvényjavaslat expozéjának tervezetét a Parlamenti Főosztály által megállapított határidőre a törvényjavaslattal érintett szakterület felett irányítást gyakorló helyettes államtitkárság vagy államtitkárság készítteti el az irányítása alatt álló szervezeti egységekkel. A Parlamenti Főosztály által véglegezett expozét az államtitkár vagy a közigazgatási államtitkár jóváhagyását követően a Parlamenti Főosztály a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár jóváhagyásával terjeszti a miniszter elé.
(3) A (2) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni a törvényjavaslat zárszavának elkészítésére is.
(4) A Kormány nevében a miniszter által benyújtott törvényjavaslat egységes javaslattervezetének, átdolgozott egységes javaslattervezetének, második egységes javaslattervezetének, egységes költségvetési törvényjavaslat tervezetének, második egységes költségvetési törvényjavaslat tervezetének, kiegészítő egységes javaslattervezetének, előterjesztői tájékoztatásának, zárószavazást előkészítő módosító javaslatának, zárószavazás előtti módosító javaslatának, az elfogadott törvény kihirdetésre kerülő, egységes szerkezetű szövegjavaslatának a Házszabályban foglalt határidőre történő elkészítését, címzettekhez történő eljuttatását a Parlamenti Főosztály koordinálja.

Az Alkotmánybírósággal, az Állami Számvevőszékkel, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalával,
valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal való kapcsolattartás

112. § (1) Az Alkotmánybíróságtól, az Állami Számvevőszéktől, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalától, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól érkezett megkereséseket kiemelten kell kezelni oly módon, hogy az átfogó szakmai egyeztetést követően az adott szerv által megszabott határidőben lehessen azokat megválaszolni.
(2) Az Alkotmánybíróságtól, az Állami Számvevőszéktől és az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalától, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól érkezett megkeresésre adandó minisztériumi véleményt a feladatköre szerint hatáskörrel rendelkező szervezeti egység készíti elő.
(3) Az Alkotmánybíróságnak, az Állami Számvevőszék elnökének és az alapvető jogok biztosának címzett átiratot, levelet a miniszter, akadályoztatása esetén az államtitkár, közigazgatási államtitkár, kiadmányozza. Az Alkotmánybíróságnak, az alapvető jogok biztosának, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak adandó válasz tervezetének előkészítésébe a Jogi és Kodifikációs Főosztályt minden esetben be kell vonni.

113. § (1) Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, valamint munkatársaik részére a minisztériumi szervezeti egységek, a minisztériumi szervek, valamint a miniszter irányítása alá tartozó önálló szervezetek épületébe történő belépést biztosítani kell, az alapvető jogok biztosáról szóló törvényben foglalt korlátozásokkal.
(2) Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság részére meg kell adni a lefolytatott eljárással kapcsolatos adatokat és felvilágosításokat, a keletkezett iratokba a minősítésre tekintet nélkül a betekintést lehetővé kell tenni, illetve kérésére az iratokról másolatot kell készíteni, vagy azt részére át kell adni, az alapvető jogok biztosáról szóló törvényben foglalt korlátozásokkal.

Hatósági ügyekkel kapcsolatos tájékoztatás

114. §207 A közigazgatási hatósági ügyekben a döntést előkészítő önálló szervezeti egység vezetője a kérelem beérkezését követően, illetve a hivatalbóli eljárás megindításakor tájékoztatja a miniszter kabinetfőnökét és a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkári kabinetfőnököt a hatósági ügy tárgyáról, iktatási számáról és az ügyintézési határidőről, továbbá megkeresésük esetén további tájékoztatást nyújt részükre a hatósági üggyel kapcsolatosan.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

115. § (1) A miniszter adja ki
a) az irat- és adatkezelési szabályzatot,
b) a gazdálkodási keretszabályzatot és
c) a kommunikációs tevékenység, valamint a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről szóló szabályzatot.
(2) A közigazgatási államtitkár adja ki
a) a minisztérium házirendjét,
b) a közszolgálati szabályzatot és
c) a GFP IH közreműködő szervezeti feladataival kapcsolatos szabályzatokat.
(3) Az (1) bekezdésben szereplő szabályzatokon túl a miniszter további szabályzatok kiadásáról is rendelkezhet.

116. § (1) Az önálló szervezeti egységek vezetői a Szabályzat végrehajtására, így különösen az egyes osztályok feladatkörének meghatározására a Szabályzat hatálybalépésétől számított 45 napon belül ügyrendet készítenek.
(2) Az ügyrendet az önálló szervezeti egység vezetője írja alá, és jóváhagyásra a tevékenységét irányító állami vezető elé terjeszti.

1. függelék az NGM Szervezeti és Működési Szabályzatához208


A Nemzetgazdasági Minisztérium szervezeti felépítése

2. függelék az NGM Szervezeti és Működési Szabályzatához


A minisztérium szervezeti egységeinek feladatai

3. A miniszter irányítása alá tartozó szervezeti egységek

3.0.0.1. Miniszteri Kabinet

A Miniszteri Kabinet a kabinetfőnök közvetlen irányítása alatt működő szervezeti egység, amely segíti a kabinetfőnököt feladatai ellátásában, amelynek során elsősorban koordináló, előkészítő és adminisztratív feladatokat lát el.
a) Ennek keretében:
1. a minisztériumon belül koordinálja és előkészíti a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó döntéseket és feladatokat,
2. támogatást nyújt és szervezi a miniszter hivatali teendőit és közéleti szerepléseit,
3. a minisztérium szervezeti egységei számára közvetíti a miniszter utasításait és állásfoglalásait a szervezeti egységet irányító vezető egyidejű tájékoztatása mellett,
4. a miniszter döntése szerint részt vesz az egyes szervezeti egységek feladatainak tervezésében, előkészítésében, végrehajtásában és értékelésében,
5. kezdeményezi a külföldi látogatásokhoz és hazai tárgyalásokhoz szükséges tárgyalási és háttéranyagok elkészítését, ezeket véleményezi és rendezi,
6. a miniszter megbízásából megbeszéléseket, egyeztetéseket folytat,
7. a miniszter előadásaihoz, beszédeihez és írásaihoz javaslatokat készít, illetve a minisztérium szervezeti egységeitől javaslatokat kér, és ezeket véleményezi,
8. kezeli a miniszter személyéhez közvetlenül kapcsolódó levelezést,
9. nyilvántartja és szervezi a miniszter parlamenti kötelezettségeit,
10. kapcsolatot tart a minisztériumokkal és egyéb állami és nem állami szervekkel, hatóságokkal, intézményekkel és szervezetekkel,
11. válogatja a különböző hírforrásokból érkező információkat és gondoskodik a miniszter megfelelő időben történő tájékoztatásáról.
b) A Miniszteri Kabinet a Miniszteri Titkárság útján látja el az alábbi feladatokat:
1. a miniszter és a kabinetfőnök minisztériumi, közéleti tevékenységének szervezésével és szakmai, adminisztratív munkájának segítésével biztosítja a folyamatosságot a miniszter mindennapi hivatali munkájában és a közvetlen irányítása alá tartozó szervekkel kapcsolatos teendői ellátásában,
2.209 nyilvántartja, előkészíti, összehívja, megszervezi a miniszter és a kabinetfőnök feladatkörébe tartozó egyeztetéseket, felső vezetői értekezleteket, illetve a miniszter vagy a kabinetfőnök kezdeményezésére megtartandó megbeszéléseket, a miniszteri vezetői értekezlet megszervezése tekintetében a Koordinációs Főosztállyal együttműködve jár el,
3. szervezi és nyilvántartja a miniszter hivatalos programjait, és sajtószerepléseit vezeti, valamint folyamatosan frissíti a miniszter programnaptárját, a minisztérium vezetőitől rendszeresen bekéri az ehhez szükséges tájékoztatást,
4. vezeti és frissíti a minisztérium VIP-listáját,
5. továbbítja a miniszter egyedi utasításait, valamint a miniszter által kiadott feladatokkal kapcsolatos iratokat az érintetteknek, és azokról nyilvántartást vezet,
6. rendszerezi és döntésre előkészíti a miniszternek címzett ügyirat- és levélforgalmat, eljuttatja a miniszter által intézkedésre kiadott anyagokat a hatáskörrel rendelkező szervezeti egységhez, és figyelemmel kíséri az ezekkel kapcsolatban tett intézkedéseket,
7. figyelemmel kíséri a kiadott feladatok végrehajtási határidejét, és közreműködik a feladatok teljesítésének ellenőrzésében, számonkérésében, valamint tájékozódik a feladatok végrehajtásának állásáról,
8. összeállítja, rendszerezi és archiválja a Miniszteri Titkárságon készülő anyagokat, felkészítőket,
9. átnézi, sokszorosítja és továbbítja a miniszteri kiadmánytervezeteket,
10. kezeli a titkos ügyiratkezelés körébe tartozó ügyiratokat,
11. kapcsolatot tart a minisztérium, a háttérintézményei és a többi kormányzati szervezet államtitkárságaival, helyettes államtitkárságaival, egyéb szervezeteivel, apparátusával.
c) A Miniszteri Kabinet a Gazdasági Tanácsadói Titkárság útján látja el az alábbi feladatokat:
1. figyelemmel kíséri a miniszter által meghatározott gazdasági és társadalmi jellegű kutatásokat, elemzéseket,
2. szervezi, koordinálja a miniszter által meghatározott elemző tevékenységhez kapcsolódó feladatokat,
3. hozzájárul a miniszter kormányzati politikát támogató feladatainak megvalósításához,
4. kapcsolatot tart a különböző minisztériumokkal, államigazgatási szervekkel, gazdasági és társadalmi szervezetekkel, továbbá a pártok képviselőcsoportjaival és a pártokhoz nem tartozó képviselőkkel.
d) A Miniszteri Kabinet a Társadalmi és Miniszteri Parlamenti Kapcsolatokért Felelős Titkárság útján látja el az alábbi feladatokat:
1. kapcsolatot tart a miniszter által meghatározott természetes és jogi személyekkel, társadalmi és civil szervezetekkel, hivatalokkal, önkormányzatokkal, önkormányzati intézményekkel, továbbá utasításra megbeszélést folytat a miniszterrel kapcsolatfelvételt kezdeményező természetes és jogi személyekkel, szervezetek képviselőivel, valamint ellátja az ezen ügyekhez kapcsolódó feladatokat,
2. nyilvántartja, kezeli a társadalmi és miniszteri parlamenti kapcsolattartás eseményeinek és rendezvényeinek időpontjait,
3. előkészíti a miniszter hivatalos belföldi programjait a társadalmi, civil és önkormányzati szervezetekkel, egyeztet a szervezőkkel, gondoskodik a folyamatos kapcsolattartásról, összeállítja a programokhoz kapcsolódó szakmai háttéranyagokat; a programokon történő miniszteri részvétel esetén gondoskodik a rendezvénynek vagy eseménynek a minisztert érintő megfelelő kommunikálásáról, valamint a zavartalan lebonyolításról,
4. együttműködik a társminisztériumok szakmai főosztályaival, konzultációt folytat, szakértői véleményeztetést kér, illetve véleményezést készít,
5. intézi a miniszterhez közvetlenül beérkező szóbeli, papíralapú, valamint elektronikus formájú állampolgári panaszokat és észrevételeket, megkereséseket,
6. a miniszter társadalmi és közkapcsolatokat érintő programjain a miniszter távolléte esetén kijelölés alapján képviseli a minisztériumot, utólagosan összefoglalót készít, és tájékoztatást ad a kabinetfőnök részére,
7. miniszteri szignálás esetén kezeli a sokrétű állampolgári panaszokat és észrevételeket.
e) A Miniszteri Kabinet a Sajtó és Kommunikációs Titkárság útján látja el az alábbi feladatokat:
ea) Koordinációs feladatai körében
1. ellátja a minisztérium politikai és szakmai vezetőinek sajtó megnyilvánulásaival kapcsolatos feladatokat,
2. koordinálja a Kormány gazdaságpolitikájának kommunikálását a nemzeti és a nemzetközi médián keresztül,
3. gondoskodik a felsőbb szintű döntések nyilvánosságra hozatalának megszervezéséről, a közvélemény közérthető tájékoztatásáról,
4. megszervezi a minisztérium pályázati felhívásainak, közérdekű hirdetéseinek megjelenítését,
5. gondoskodik az interjú- és információigények sajtóügyelet keretében történő érkeztetéséről, nyilvántartásáról, értékeléséről, közvetítéséről,
6. kivizsgálja és megválaszolja a sajtóban megjelent és választ igénylő cikkeket,
7. kapcsolatot épít, valamint ápol a nemzeti és a nemzetközi médiával,
8. kialakítja a minisztérium arculatát a nemzeti és a nemzetközi médiában,
9. gondoskodik a minisztériumi rendezvények sajtómegjelenéseinek előkészítéséről és lebonyolításáról,
10. támogatja a gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, valamint a regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár hatáskörébe tartozó operatív programok végrehajtását biztosító kommunikációs feladatok ellátását összhangban a fejlesztéspolitikai kommunikációra vonatkozó jogszabályokban és kormányhatározatokban foglaltakkal.
eb) Funkcionális feladatai körében
1. gondoskodik az egységes minisztériumi arculat kialakításáról, a szükséges külső megjelenési elemek kivitelezéséről, együttműködve a Miniszterelnökség Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárságával, igazodva az egységes kormányzati kommunikációs követelményekhez,
2. kialakítja és végrehajtja a Kormány gazdaságpolitikájának hiteles és tényszerű kommunikálásához elengedhetetlen kommunikációs stratégiát,
3. kapcsolatot alakít ki és működtet a társminisztériumok kommunikációs szervezeti egységeivel, a Miniszterelnökséggel, az Igazságügyi Minisztériummal és az Országgyűlés Hivatalával,
4. kapcsolatot épít ki és működtet a minisztérium államtitkárságai és a kommunikációs szakterületek között,
5. gondoskodik a minisztérium kommunikációs eszközeinek (internetes, intranetes oldal) működtetésével kapcsolatos feladatokról,
6. ellátja a minisztérium vezetőit kommunikációs háttér- és felkészítő anyagokkal, gondoskodik a szakfordításról és a beszédek megírásáról,
7. gondoskodik a közvélemény-kutatások előkészítéséről, az eredmények hasznosításáról, együttműködve a Miniszterelnökséggel, igazodva az egységes kormányzati kommunikációs követelményhez.
f)210 A Miniszteri Kabinet a Protokoll Titkárság útján látja el az alábbi feladatokat:
1. biztosítja a miniszter munkájához, személyes ügyviteléhez kapcsolódó protokoll, adminisztratív és koordinációs feladatok előkészítését és folyamatos ellátását, továbbá mindazon ügyek vitelét, amelyet a miniszter számára meghatároz,
2. felel a miniszter belföldi és külföldi programjai előkészítésének, szervezésének és végrehajtásának protokolláris és szertartásrendi körülményeiért,
3. gondoskodik a nemzeti hagyományoknak és a nemzetközi gyakorlatnak, megjelenésnek megfelelő miniszteri és minisztériumi protokoll körülmények, feltételek, eszközök és eljárásrendek kialakításáról és fenntartásáról,
4. protokoll támogatást nyújt a minisztériumi állami vezetők részére,
5. ellátja a miniszter által Magyarországra meghívott külföldi személyek és diplomáciai küldöttségek érkezésével, magyarországi tartózkodásával és elutazásával kapcsolatos protokolláris szervezési feladatokat,
6. közreműködik a minisztérium és más szervek, valamint a Magyarországon működő diplomáciai és más képviseletek közötti érintkezésben,
7. intézi a szükséges protokoll fordítási és tolmácsolási feladatokat,
8. koordinálja a diplomáciai és protokoll ajándékraktár tevékenységét, gondoskodik a minisztérium reprezentációs célú ajándék és ital, továbbá speciális irodaszer-ellátásáról,
9. összeállítja a minisztérium éves protokoll költségvetését,
10. gondoskodik a minisztérium protokollkeretének előírásszerű felhasználásáról, végzi az ezzel kapcsolatos elszámolásokat,
11. országonként és nemzetközi szervezetenként nyilvántartja a tevékenységi körébe eső látogatásokra és rendezvényekre vonatkozó adatokat,
12. ellátja a minisztériumot érintő utazásszervezői feladatokat.

3.1. A közigazgatási államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

3.1.0.1. Közigazgatási Államtitkári Titkárság

Funkcionális feladatai körében az 1. melléklet 83. §-ában meghatározott feladatokon túl
1. szervezi a közigazgatási államtitkár hatáskörében tartott ügyek előkészítését, véleményezi az intézkedéseket, ellátja az ügyviteli feladatokat,
2. figyelemmel kíséri a közigazgatási államtitkár felügyelete alá tartozó szervezeti egységek tevékenységét, ügyintézését,
3–14.211

3.1.0.2. Személyügyi Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1. előkészíti a minisztérium humánpolitikai tárgyú belső szabályzatait,
2.212 előkészíti a miniszter által adományozható elismerésekről szóló miniszteri rendeletet.
3.213
b) Koordinációs feladatai körében
1. koordinálja a minisztériumi munkatársak továbbképzésével kapcsolatos feladatokat,
2. koordinálja az EU tagállamai és más államok, illetve szervezetek által meghirdetett ösztöndíjakat és tanulmányi programokat,
3. ellátja a nemzeti szakértői pályázatokkal kapcsolatos teendőket.
c) Funkcionális feladatai körében
1. előkészíti és végrehajtja a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó humánpolitikai döntéseket,
2. működteti a felvételi, kiválasztási és pályázati rendszert,
3. ellátja a minisztérium létszámgazdálkodásával összefüggő feladatokat,
4. javaslatokat készít a szervezet-korszerűsítésre vonatkozóan,
5. képzési és továbbképzési rendszert alakít ki, ellátja a minisztériumi munkatársak vizsgáztatásával és továbbképzésével kapcsolatos feladatokat,
6.214 a miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő szervezeti egységgel együttműködve ellátja a miniszter által irányított vagy felügyelt költségvetési szerv vezetőjével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott humánpolitikai teendőket, kezeli a személyi anyagokat,
7.215 a miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő szervezeti egységgel együttműködve előkészíti és nyilvántartja a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok igazgatósági és felügyelőbizottsági tagságait, ellátja a társaságok ügyvezetőjével (vezérigazgatójával) kapcsolatos, jogszabályban meghatározott humánpolitikai teendőket,
8. ellátja a minisztériumi munkatársakat érintő humánpolitikai feladatokat, kezeli az ezzel összefüggő személyi anyagokat és nyilvántartásokat, teljesíti a központi adatszolgáltatásokat,
9. kialakítja és fejleszti a munkatársak jóléti és szociális támogatási rendszerét, ennek keretében ellátja a szociális segélyezés működtetésével és a lakástámogatás előkészítésével kapcsolatos humánpolitikai teendőket,
10. adatokat szolgáltat a személyi juttatások tervezéséhez, felhasználásához és ellenőrzéséhez,
11. működteti a minisztériumi cafetéria-rendszert,
12.216
13. ellátja az állami és miniszteri elismerések és díjak adományozásával kapcsolatos feladatokat,
14. ellátja a tárcánál kötelező szakmai gyakorlatát töltő felsőoktatásban tanuló hallgatók fogadásával kapcsolatos feladatokat,
15. ellátja a gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, valamint a regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár hatáskörébe tartozó operatív programok végrehajtását biztosító humánpolitikai feladatokat,
16.217 ellátja a vagyonnyilatkozat-tétellel kapcsolatos feladatokat.
d)218 Egyéb feladatai körében
1. ellátja a kitüntetési bizottság titkársági feladatait,
2. ellátja a szociális és lakásügyi bizottság elnöki és titkársági feladatait,
3. kapcsolatot tart a minisztériumi érdek-képviseleti szervezetekkel,
4. kapcsolatot tart a nyugállományú munkatársakkal,
5.219
6. előkészíti a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú tagjai által benyújtott és a jogszabály alapján a miniszter hatáskörébe tartozó szolgálati panaszokat elbíráló határozatokat.

3.1.0.3. Ellenőrzési Főosztály

a) Koordinációs feladatai körében
1.220 koordinálja a minisztériumnál folytatott ellenőrzéseket, az ezen vizsgálatokról készített jelentések egyeztetését, kivéve a költségvetést és a zárszámadást érintő, valamint a GVOP, GOP, GINOP, VEKOP, ROP és TOP végrehajtását érintő külső ellenőrzéseket és jelentéseket,
2.221 koordinálja a fővárosi és megyei kormányhivataloknál a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló kormányrendelet alapján a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter által jóváhagyott éves ellenőrzési tervekben szereplő, a minisztérium felelősségi körébe tartozó vizsgálatokat Miniszterelnökség és a minisztérium között,
3. szakmai felügyeleti jogkörében eljárva koordinálja a minisztérium irányított intézményeinek éves ellenőrzési munkaterve összeállítását,
4. a minisztérium éves ellenőrzési terve és éves jelentése kapcsán egyeztetéseket folytat a Kormányzati Ellenőrzési Hivatallal a párhuzamos ellenőrzések kiszűrése, illetve a tapasztalatok közös hasznosítása érdekében.
b) Funkcionális feladatai körében
1. elkészíti a minisztérium stratégiai és kockázatelemzésen alapuló éves ellenőrzési tervét,
2. a minisztérium által irányított intézmények és a minisztérium éves ellenőrzési terve alapján elkészíti az összefoglaló éves ellenőrzési tervet,
3. összehangolja az általa folytatott ellenőrzéseket a minisztérium fejezetéhez tartozó intézmények belső ellenőrzésével, illetve lehetőség szerint a kormányzati és a külső ellenőrzési szervekkel,
4. elkészíti a minisztérium éves ellenőrzési jelentését,
5. a minisztérium által irányított intézmények és a minisztérium éves ellenőrzési jelentése alapján elkészíti az összefoglaló éves ellenőrzési jelentést,
6. indokolt esetben kezdeményezi az éves ellenőrzési terv módosítását,
7. nyilvántartást vezet az ellenőrzésekről jogszabályban meghatározott tartalommal,
8. elvégzi az éves ellenőrzési tervében szereplő, valamint a közigazgatási államtitkár kérésére vagy saját kezdeményezésre indított soron kívüli és terven felüli vizsgálatokat, amelynek keretében
8.1. elemzi, vizsgálja és értékeli a belső kontrollrendszer kiépítésének, működésének és jogszabályoknak, belső szabályzatoknak való megfelelőségét,
8.2. elemzi, vizsgálja és értékeli a belső kontrollrendszer működésének gazdaságosságát, hatékonyságát és eredményességét,
8.3. elemzi, vizsgálja a rendelkezésre álló erőforrásokkal való gazdálkodást, a vagyon megóvását és gyarapítását, az elszámolások megfelelőségét, a beszámolók alátámasztottságát,
9. a minisztérium mint fejezetet irányító szerv Ellenőrzési Főosztálya belső ellenőrzést végezhet
9.1. az irányítása alá tartozó bármely költségvetési szervnél,
9.2.222 a saját vagy az irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv használatába, vagyonkezelésébe adott nemzeti vagyonnal való gazdálkodás tekintetében,
9.3. az irányító szerv által nyújtott költségvetési támogatások felhasználásával kapcsolatosan a kedvezményezetteknél és a lebonyolító szerveknél és
9.4. az irányítása alá tartozó bármely, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 1. § a) pontjában meghatározott köztulajdonban álló gazdasági társaságnál,
10. a belső ellenőrzés hatásköre a szervezet minden tevékenységére kiterjed, a vizsgált folyamatokkal kapcsolatban megállapításokat, következtetéseket és javaslatokat fogalmaz meg a kockázati tényezők, hiányosságok kiküszöbölésére, a szabálytalanságok megelőzése, feltárása érdekében, valamint a minisztérium feladatellátása, működése eredményességének növelése, a belső kontrollrendszer fejlesztése céljából,
11.223 nyilvántartja és nyomon követi a koordinációs feladatai körébe tartozó külső ellenőrzések és a belső ellenőrzési jelentések alapján megtett intézkedéseket,
12. amennyiben az ellenőrzés során büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindításra okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja merül fel, az intézmény vezetőjét, illetve annak érintettsége esetén a felügyeleti szerv vezetőjét haladéktalanul tájékoztatja, és javaslatot tesz a megfelelő eljárások megindítására,
13. kidolgozza a minisztérium belső ellenőrzési kézikönyvét, és működése során annak megfelelően jár el,
14. a minisztérium vezetése részére tanácsadói tevékenységet lát el,
15. ellátja a miniszter irányító szervi hatáskörébe tartozó elkülönített alapok felhasználásának jogszabály szerinti ellenőrzését.
c)224 Európai uniós feladatai körében
1. elkészíti az operatív programok ellenőrzési stratégiáját az európai uniós források felhasználása és a végrehajtási intézményrendszer tekintetében azok jóváhagyásától számított legfeljebb 3 hónapon belül,
2. ellenőrzést végez az európai uniós források felhasználásának szabályszerű végrehajtása tekintetében,
3. lezárt ellenőrzési jelentéseit az ellenőrzés lefolytatását követően haladéktalanul megküldi az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium támogatások felhasználásának ellenőrzésére kijelölt szervezeti egysége és az igazoló hatóság részére.
d) Egyéb feladatai körében
1. kapcsolatot tart az intézmények belső ellenőrzési vezetőivel, szakmai felügyeleti jogkörében számukra szakmai, módszertani segítséget nyújt a feladataik színvonalas végzése érdekében,
2. együttműködik az államháztartási belső kontrollrendszerének fejlesztéséért felelős szervezeti egységgel,
3. részt vesz a kormányzati ellenőrzés, a belső ellenőrzés tárcaközi témacsoportok munkájában, ott képviseli a minisztérium álláspontját,
4. szakmai felügyeleti jogkörében eljárva az intézmények vezetői javaslatára véleményezi az adott költségvetési szerv belső ellenőrzési vezetőjével kapcsolatos személyi ügyeket (kinevezés, felmentés),
5. tanácsadói jogkörben részt vesz a minisztérium korrupciómegelőzési és integritás menedzsment munkájában.

3.1.1. A jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó
szervezeti egységek

3.1.1.1. Jogi és Koordinációs Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

Funkcionális feladatai körében az 1. melléklet 83. §-ában meghatározott feladatokon túl
1. szervezi a helyettes államtitkár hatáskörében tartott ügyek előkészítését, véleményezi az intézkedéseket, ellátja az ügyviteli feladatokat,
2. figyelemmel kíséri és koordinálja a helyettes államtitkár felügyelete alá tartozó szervezeti egységek tevékenységét, ügyintézését.
3.225 együttműködik és kapcsolatot tart a Miniszterelnökségnek és az Igazságügyi Minisztériumnak a jogszabályok, illetve a közjogi szervezetszabályozó eszközök megjelentetését végző szervezeti egységeivel,
4.226 jogi és koordinációs szempontból felülvizsgálja az előzetes szakmai egyeztetés, közigazgatási egyeztetés és egyéb véleményezés keretében a minisztérium részéről készített tárcavélemény-tervezeteket, megkereséseket.

3.1.1.2. Jogi és Kodifikációs Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1. ellátja a miniszter feladatkörébe tartozó jogszabályok tervezeteivel kapcsolatos kodifikációs tevékenységet, részt vesz és együttműködik a szakterületek feladatkörébe tartozó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítésében, és biztosítja azoknak a magyar jogrenddel való összhangját,
2. összeállítja szakmai javaslatok alapján a minisztérium jogalkotási programját, a jogalkotási programon belül gondoskodik a feladatok ütemezéséről és a végrehajtás figyelemmel kíséréséről,
3. előkészíti a minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatát, általános jogi szempontok alapján véleményezi a minisztériumban készülő egyéb utasításokat, szabályzatokat,
4. gondoskodik arról, hogy a minisztérium által készített kormány-előterjesztések, tervezetek a Kormány ügyrendje szerinti tartalmi követelményeknek megfeleljenek,
5. előkészíti a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos belső szabályzatokat.
b) Koordinációs feladatai körében
1. közreműködik az Alkotmánybíróságtól és az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalától, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól, valamint a Kúriától, az Országos Bírósági Hivataltól, az Országos Bírói Tanácstól és a Legfőbb Ügyészségtől érkezett megkeresésre a feladatköre szerint hatáskörrel rendelkező szervezeti egység által adandó minisztériumi vélemény, válaszlevél tervezetének előkészítésében,
2. tárcaálláspontot alakít ki az Alaptörvény módosítására irányuló tervezetekkel, az alapvető jogok érvényesülését garantáló törvényekkel, a büntetőjogi, a polgári jogi, a családjogi, társasági jogi, cégjogi, szerzői jogi, polgári, büntető- és közigazgatási eljárási, versenyjogi, nemzetközi jogi és magánjogi, választójogi, adatvédelmi, jogalkotási, jogszabály-szerkesztési és az igazságszolgáltatást érintő, illetve minden, az igazságügyért felelős miniszter által készített jogszabálytervezettel kapcsolatosan,
3. jogi szempontból véleményezi a szakmai főosztályok főfelelősségébe tartozó – a más tárcák által készített, az előző pontban nem említett – jogszabály- és előterjesztés-tervezeteket,
4.227 kodifikációs és jogharmonizációs szempontból véleményezi a más szervezeti egységek és államigazgatási szervek előterjesztéseit, jogszabálytervezeteit, elvégzi az ebből fakadó kodifikációs feladatokat, szükség szerint – az Európai Uniós és Nemzetközi Pénzügyi Főosztály mellett – közreműködik a nemzetközi jogharmonizációs egyeztetésekben, közreműködik a közösségi szabályok végrehajtásában és a közösségi szervektől érkező megkeresések megválaszolásával kapcsolatos feladatokban,
5.228 jogi szempontból véleményezi a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek szervezeti és működési szabályzatainak tervezeteit,
6.229 gondoskodik a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok alapítói határozatainak számozásáról és másolati példányainak nyilvántartásáról, az alapítói határozatok eredeti példányait a 4. függelékben meghatározott, a tulajdonosi jogkör gyakorlásával összefüggésben közreműködő szervezeti egység részére megküldi.
c) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében
1. közreműködik a minisztérium és – e minőségében – a miniszter mint elsőfokú, illetve másodfokú közigazgatási szerv eljárása esetén a döntések előkészítésében, valamint a minisztérium és – e minőségében – a miniszter mint felügyeleti szerv eljárása esetén a felügyeleti eljárás lefolytatásában,
2. a miniszter hatáskörébe tartozó ügyekben közreműködik a törvényességi felügyeleti feladatok ellátásában, illetve a törvényességi felügyeleti intézkedések megtételében.
d) Funkcionális feladatai körében
1. jogi szempontból véleményezi a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó nemzetközi szerződéseket, valamint a nemzetközi egyezmények végrehajtására vonatkozó jogszabályokat,
2. közreműködik – a szakmai főosztályokkal együttműködve – az Országgyűlés bizottságai előtt a minisztérium jogszabály-előkészítési felelősségébe tartozó törvényjavaslatokkal kapcsolatos tárcaálláspont képviseletében,
3.230 jogi szempontú véleményezéssel közreműködik a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek alapító és megszüntető okiratainak, azok módosításainak, továbbá a miniszter alapítói, tulajdonosi, illetve szakmai felügyeleti jogkörébe tartozó gazdasági társaságok alapító és megszüntető okiratainak (társasági szerződéseinek), ezek módosításainak előkészítésében,
4. ellátja a minisztérium és – e minőségében – a miniszter jogi képviseletét polgári és más bírósági eljárásokban, valamint a Közbeszerzési Döntőbizottság előtti eljárásokban,
5. jogi szempontból véleményezi a szervezeti egységek által előkészített szerződéstervezeteket, szerződésmódosítások tervezeteit,
6. gyakorolja a külön szabályzatban biztosított ellenjegyzési jogot,
7. megkeresés alapján jogi szempontból véleményt alkot a szervezeti egységek által nyújtott támogatásokkal kapcsolatban a jogi megítélést igénylő ügyekben,
8. közreműködik az állampolgároktól, külső szervektől érkező, jogértelmezést igénylő beadványokkal kapcsolatos tárcaálláspont kialakításában,
9. közreműködik a közérdekű adat igénylésével kapcsolatos kérelmek elbírálásában,
10. beszerzési szakmai kérdésekben állásfoglalást alakít ki mind a minisztériumot, mind a minisztérium felügyelete, irányítása, tulajdonosi joggyakorlása és vagyonkezelése alatt álló intézményeket, társaságokat érintően,
11.231 véleményezi a miniszter által irányított vagy felügyelt intézmények és a miniszter szakmai felügyelete alá tartozó társaságok közbeszerzési eljárásait,
12.232 kérésre a közbeszerzési szabályozás változása esetén szakmai tájékoztatást és állásfoglalást nyújt a miniszter által irányított vagy felügyelt intézmények számára,
13. gazdasági-célszerűségi szempontok kivételével vizsgálja a minisztérium részéről megkötendő szerződések tervezeteivel kapcsolatban a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) szerinti „egybeszámításra” vonatkozó rendelkezéseit, továbbá a szerződéstervezet felhívással és dokumentációjával való összhangját,
14. ellátja a minisztérium közbeszerzési értékhatár feletti beszerzéseivel kapcsolatos szervezési, döntés-előkészítési feladatokat, lebonyolítja a közbeszerzési eljárásokat, továbbá ellátja a minisztériumot mint ajánlatkérőt a Kbt. alapján terhelő feladatokat,
15.233 részt vesz a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság (a továbbiakban: GFP HÁT) által kezelt európai uniós programok pályázataihoz kapcsolódó általános jellegű jogi, valamint a pályázatokhoz kapcsolódó, a projektek megvalósítása során felmerülő kérdések kezelésében, azok megválaszolásában,
16. közreműködik a gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, valamint a regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár által ellátott operatív programok végrehajtásához kapcsolódó feladatok végrehajtásában,
17.234 felelős a csőd- és felszámolási eljárásról szóló törvény alapján a járadékjellegű hitelezői igények esetében a beavatkozás indokoltságának vizsgálatáért, továbbá a járadékjellegű hitelezői igények befogadásáért és elbírálásáért, valamint indokolt esetben történő kiegyenlítéséért,
18.235 a Költségvetési Összefoglaló Főosztály közreműködésével a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatala által készített – negyedévenkénti – összesített kimutatás alapján a szükséges kiegészítést (egyszerűsített felszámolások törvény által garantált minimum felszámolói díjához szükséges hiányzó összegeket) a Gazdasági Hivatal rendelkezésére bocsátja, és az e feladat ellátásait részleteiben szabályozó rendeletet előkészíti.
e) Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 24. § (1) bekezdése szerint meghatározott belső adatvédelmi felelős a Jogi és Kodifikációs Főosztály szervezetén belül működik.

3.1.1.3.236 Koordinációs Főosztály

a) Koordinációs feladatai körében
1. koordinálja a külső szervektől érkező előterjesztések és miniszteri rendeletek tervezeteinek, valamint egyéb megkeresések minisztériumi véleményezését,
2. megszervezi a minisztérium által előkészített előterjesztések, miniszteri rendeletek közigazgatási egyeztetését,
3.237 a közigazgatási államtitkári értekezlet, a kabinetek és a Kormány részére készülő előterjesztéseket, illetve ülésanyagokat benyújtja a Miniszterelnökségnek,
4.238 megszervezi a közigazgatási államtitkári értekezlet, a kabinetek és a Kormány üléseinek napirendjén szereplő előterjesztésekkel kapcsolatos minisztériumi álláspont kialakítását, ideértve a minisztérium vezetőinek az ülésekre való felkészítését is,
5. megszervezi a miniszteri és a közigazgatási államtitkári vezetői értekezletet, a miniszteri vezetői értekezlet megszervezése tekintetében a Miniszteri Titkársággal együttműködve jár el,
6. folyamatosan figyelemmel kíséri a minisztérium munkatervi feladatainak teljesítését,
7. megszervezi a más tárcával közös előterjesztések, valamint más miniszter rendeletének egyetértő aláíratását,
8. közreműködik a tárcaközi egyeztetéseken történő minisztériumi részvétel megszervezésében,
9. ellátja a miniszteri rendeletek, utasítások, közlemények Magyar Közlönyben és Hivatalos Értesítőben történő kihirdetésével, közzétételével összefüggő feladatokat,
10.239
11.240
12. működteti a minisztérium ügyfélszolgálatát, amelynek keretében a minisztérium által előkészített jogszabályok, valamint a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó területek tekintetében – az érintett főosztályok bevonásával – a lakosság, illetve az őket segítő intézmények, szervezetek megkereséseit, panaszait és közérdekű bejelentéseit, valamint az azokra adott válaszokat telefonon történő, illetve személyes ügyintézés, valamint elektronikus levelezés formájában intézi,
13.241 kapcsolatot tart a társminisztériumok kormányzati koordinációs, ügyfélkapcsolati, illetve lakossági tájékoztatási feladatokat ellátó szervezeti egységével,
14. ellátja a közérdekű adatszolgáltatással összefüggő koordinációs feladatokat,
15.242 előkészíti a Kormány törvényalkotási programjára és munkatervére vonatkozó minisztériumi javaslatot.
b) Funkcionális feladatai körében
1.243 nyilvántartja a kormányhatározatokból és a Kormány és a kabinetek döntéseiből származó feladatokat, valamint folyamatosan figyelemmel kíséri azok teljesítését,
2. nyilvántartja a minisztérium által közigazgatási egyeztetésre bocsátott előterjesztések és miniszteri rendeletek tervezeteit, illetve a benyújtott előterjesztéseket, valamint a közigazgatási egyeztetésre és a benyújtásra vonatkozó részletes belső eljárási rendet tartalmazó körleveleket, utasításokat,
3–7.244
8. közreműködik a gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, valamint a regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár által ellátott operatív programok végrehajtásához kapcsolódó feladatok végrehajtásában.

3.1.1.4.245 Biztonsági és Igazgatási Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1. előkészíti a minisztérium Iratkezelési Szabályzatát és az annak részét képező Irattári tervet,
2. előkészíti a minisztérium Biztonsági Szabályzatát, Informatikai Biztonsági Szabályzatát és IT-szabályzatait,
3. szükség esetén kezdeményezi a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggő lényeges adatokról, valamint a lényeges adatok bejelentésének rendjéről szóló kormányrendelet módosítását,
4. előkészíti a nemzetgazdasági miniszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról szóló rendeletet.
b) Funkcionális feladatai körében
1. véleményezi a minisztérium iratkezelési, informatikai tevékenységét és biztonsági helyzetét érintő előterjesztéseket, szabályozási és fejlesztési javaslatokat, koordinálja azok végrehajtását,
2. ellátja a nemzetbiztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos előkészítő és ügyviteli feladatokat,
3. gondoskodik a minisztériumban a meghatározott személyi biztonsági követelmények érvényesítéséről,
4. szervezi és irányítja a minisztérium objektumainak védelmét, ennek érdekében együttműködik a minisztérium központi épületének őrzés-védelmi tevékenyégét ellátó Nemzeti Adó- és Vámhivatallal,
5. ellátja a minisztérium épületeibe belépésre jogosító igazolványok kiadásával kapcsolatos adminisztratív feladatokat, felügyeli a minisztérium objektumaiban a beléptetőrendszerek működtetését,
6. ellátja a minisztérium és a miniszter által irányított vagy felügyelt intézmények biztonsági okmányaival kapcsolatos feladatokat,
7. a Nemzeti Infokommunikációs Zrt.-vel együttműködve közreműködik a minisztérium által üzemeltetett informatikai és távközlési rendszerek informatikai biztonságának, valamint az alkalmazott integrált számítástechnikai rendszer szakmai követelményeknek és a hatályos törvényi szabályozásnak megfelelő működése felügyeletének ellátásában, ennek keretében ellenőrzi az informatikai biztonsági előírások betartását,
8. informatikailag támogatja a minisztérium adatgazdálkodását, karbantartja a törzsadat- és jogosultsági rendszert,
9. ellátja a minisztérium informatikai biztonsággal kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségeit,
10. a minisztérium önálló szervezeti egységei által delegált informatikai biztonsági megbízottak bevonásával elvégzi a minisztérium információs rendszereinek biztonsági szintbe és osztályba sorolását, valamint azok rendszeres felülvizsgálatát,
11. részt vesz az egyéb számítástechnikai rendszerekhez való kapcsolódás kialakításában,
12. ellátja az alkalmazott integrált számítástechnikai rendszer felhasználóinak szakmai támogatását és oktatását,
13. közreműködik az elektronikus információbiztonságról szóló jogszabályokban foglalt feladatok végrehajtásában,
14. informatikai biztonsági szempontból véleményezi a minisztérium egyedi infokommunikációs rendszereit érintő szerződéseket,
15. kialakítja és működteti a minisztérium integritásirányítási rendszerét,
16. ellátja a biztonsági vezető, az elektronikus információs rendszer biztonságáért felelős személy, valamint az integritás tanácsadó tevékenységével összefüggő feladatokat,
17. alkalmazásgazdája az irat- és dokumentumkezelő rendszernek, szakmai támogatást nyújt a felhasználóknak, nyilvántartja és karbantartja a jogosultságokat,
18. ellátja a minisztériumban a nyílt iratkezelés felügyeletét, és felel ennek szabályozásáért,
19. gondoskodik a külső szervektől érkező küldemények átvilágításáról, átvételéről, számítógépes érkeztetéséről, digitalizálásról, kézbesítőkönyvekbe történő bejegyzéséről, valamint az érintetteknek történő kézbesítéséről,
20. megszervezi a minisztérium szervezeti egységei között az iratok továbbítását,
21. összegyűjti a Magyar Posta Zrt., az Állami Futárszolgálat, illetve egyéb futárcég által továbbítandó minisztériumi küldeményeket, és gondoskodik ezek feladásáról,
22. ellenőrzi a nyílt iratok kezelését és irattározását a szervezeti egységeknél,
23. a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően végrehajtja a minisztériumban és jogelőd szervezeteinél keletkezett maradandó értékű iratok levéltári átadását, illetve a szükséges selejtezést,
24. döntésre előkészíti a minisztérium irattáraiban található iratokra vonatkozó megismerési, kutatási kérelmeket, valamint nyilvántartja a kiadott engedélyeket,
25. gondoskodik az egyes szervezeti egységeknél keletkezett nyílt iratok átvételéről, szakszerű tárolásáról, megalapozott igény esetén az irattári anyagok kiadásáról és visszavételéről,
26. ellátja a szervezeti egységeket ügykezelési segédletekkel (hitelesített iktató-, átadókönyvek, bélyegzők),
27. ellátja a minisztériumban a minősített adatkezelés felügyeletét, és felel ennek szabályozásáért,
28. működteti a Nyilvántartót, melynek keretein belül gondoskodik a minisztérium minősített adatforgalmának lebonyolításáról, különös tekintettel az érkeztetés, nyilvántartás, sokszorosítás, továbbítás, visszavétel, selejtezés, irattározás megszervezésére,
29. gondoskodik a minisztérium minősített adatvédelmével kapcsolatos fizikai, elektronikus biztonsági követelményekkel kapcsolatos feladatok és a rejtjeltevékenység ellátásáról,
30. gondoskodik a Nyilvántartóban őrzött minősített adathordozók szakszerű tárolásáról, megalapozott igény esetén azok kiadásáról és visszavételéről, valamint minősítésük felülvizsgálatáról,
31. ellenőrzi a minősített iratok kezelését a szervezeti egységeknél,
32. a minisztérium szakmai munkájához kapcsolódó szakkönyvtári szolgáltatást biztosít,
33. ellátja a minisztérium épületei, valamint a minisztérium munkatársai elleni fenyegetettség, veszélyeztetettség, szükséghelyzet (katasztrófahelyzet) elhárítása érdekében szükséges feladatokat a riasztási terv alapján, tájékoztatja a minisztérium vezetését, valamint a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságot a katasztrófahelyzetről,
34. ellátja a minisztérium üzemeltetését támogató feladatokat,
35. kezeli a minisztériumi vezetők és munkatársak elhelyezési kezdeményezéseit, nyilvántartást vezet a helyiségek használatáról,
36. kapcsolatot tart a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal, a Nemzeti Infokommunikációs Zrt.-vel, valamint a Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatósággal,
37. ellátja a megbízhatósági vizsgálattal kapcsolatos feladatokat.

3.1.2. A gazdálkodásért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

3.1.2.1. Gazdálkodásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

Funkcionális feladatai körében az 1. melléklet 83. §-ában meghatározott feladatokon túl
1. szervezi a helyettes államtitkárság hatáskörébe tartozó ügyek előkészítését, véleményezi az intézkedéseket, ellátja az ügyviteli feladatokat,
2. figyelemmel kíséri és koordinálja az államtitkár felügyelete alá tartozó szervezeti egységek tevékenységét, ügyintézését.

3.1.2.2.246 Fejezeti Költségvetési Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1.247 előkészíti a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek alapító, illetve megszüntető okiratait az előírt tartalmi követelmények figyelembevételével, és azokat továbbítja a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) felé a nyilvános és közhiteles nyilvántartásba vétel céljából,
2. előkészíti a főosztály feladatkörébe tartozó belső szabályzatokat, jogszabálytervezeteket, előterjesztéseket,
3. előkészíti a képviselői kérdésekre, sajtó megkeresésére, más tárcák megkereséseire adandó válaszokat,
4.248 elkészíti a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó intézmények, fejezeti kezelésű előirányzatok és az NGM fejezetbe sorolt központi kezelésű előirányzatok költségvetési törvénytervezethez tartozó mellékleteit, valamint a kapcsolódó, szöveges indokolásait,
5.249 összesíti a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó intézmények, fejezeti kezelésű előirányzatok és az NGM fejezetbe sorolt központi kezelésű előirányzatok zárszámadási törvénytervezethez tartozó mellékleteit, valamint összeállítja a szöveges indokolást,
6.250 előkészíti a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek és gazdasági társaságok vagyonkezelésében lévő vagyontárgyakkal kapcsolatban a miniszternek az MNV Zrt.-hez küldendő, az adott jogügylethez történő egyetértő nyilatkozatát, és a szükséges iratokat továbbítja az MNV Zrt.-hez,
7.251 szükség esetén pénzügyi adatszolgáltatásokat végez, kimutatásokat készít a minisztérium, a miniszter irányítása vagy felügyelete alatt működő költségvetési szervekre és gazdasági társaságokra vonatkozóan,
8.252
9.253 közreműködik a Kincstár által folyósított járadékok évenkénti emelésével összefüggő jogszabály-előkészítési feladatokban.
b) Koordinációs feladatai körében
1. koordinálja a költségvetési törvényben megállapított fejezeti kezelésű előirányzatok programokra, részprogramokra történő felosztását a szakmai kezelők javaslatainak figyelembevételével, és előterjeszti közigazgatási államtitkári jóváhagyásra,
2. véleményezi az informatikai tárgyú és egyéb fejezetet érintő jogszabálytervezeteket, kormány-előterjesztéseket, az informatikai szabályozást megvalósító egyéb rendelkezéseket, eljárási rendeket,
3.254 továbbítja a Kincstár felé a nyilvános és közhiteles nyilvántartásba vétel céljából a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek alapító, illetve megszüntető okiratait,
4. véleményezi az intézmények által elkészített szervezeti és működési szabályzatokat, valamint felterjeszti e dokumentumokat jóváhagyás céljából.
c) Funkcionális feladatai körében
1.255 meghatározza a tervezési tájékoztatóban szereplő irányelvek figyelembevételével a kötelezően érvényesítendő tervezési követelményeket a szakmai kezelők, illetve a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó intézmények részére,
2. felülvizsgálja az intézmények és a szakmai kezelők által benyújtott – előzetes számításokon alapuló – költségvetési javaslatokat, a szakterületek bevonásával felméri a forrásigényeket a megállapított prioritások ismeretében, továbbá elkészíti a többletigények vezetői elbírálásához a szükséges előterjesztéseket,
3. összeállítja az NGM fejezet költségvetését és mellékleteit (szöveges indokolás, táblázatok), továbbítja a hatáskörrel rendelkező szakterület részére, véglegezi a benyújtott törvényjavaslat fejezetre vonatkozó részét a parlamenti vitát követően,
4.256 elkészíti a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó intézmények, fejezeti kezelésű előirányzatok és az NGM fejezetbe sorolt központi kezelésű előirányzatok kincstári költségvetését, felülvizsgálja az elemi költségvetéseket, azok jóváhagyását követően azokat fejezet szinten feldolgozza, a Kincstár részére továbbítja,
5. elkészíti a fejezeti kezelésű előirányzatok és az NGM fejezetbe sorolt központi kezelésű előirányzatok elemi költségvetését,
6.257 nyilvántartja a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó intézmények támogatási és kiadási, valamint bevételi előirányzatait, végrehajtja az évközi Országgyűlés, Kormány, fejezeti hatáskörű előirányzat-módosításokat, vezeti előbbiek, illetve az intézményi hatáskörben végrehajtott előirányzat-módosítások analitikus nyilvántartását,
7.258 koordinálja a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó intézmények, a fejezeti kezelésű előirányzatok és az NGM fejezetbe sorolt központi kezelésű előirányzatok költségvetési beszámolási tevékenységét, meghatározza a beszámolási szempontrendszert,
8.259 feldolgozza, számszakilag ellenőrzi és egyezteti a Kincstárral a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó intézmények, fejezeti kezelésű előirányzatok időközi mérlegjelentéseit, éves beszámolóját, ellenőrzi a beszámolókhoz tartozó szakmai tevékenység ellátásáról szóló mellékletet, előterjeszti az éves beszámolót jóváhagyásra, valamint megküldi az intézmény részére,
9.260 meghatározza a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési maradványát, valamint megjelöli a kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradvány felhasználási célját és rendeltetését, és továbbítja a hatáskörrel rendelkező szakterület részére,
10. elkészíti a szakmai kezelők javaslatainak figyelembevételével a fejezeti kezelésű előirányzatok előirányzat-finanszírozási tervét,
11. engedélyezi a miniszter által irányított intézmények havi időarányos és teljesítményarányos keretnyitását,
12.261 előterjesztést készít a Kincstár részére – a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek által kezdeményezett – előirányzat-keretnyitás előrehozásáról,
13. közreműködik – törvényben meghatározott esetekben és módon – az állami vagyon kezelésével kapcsolatos, fejezeti hatáskörbe utalt feladatokban,
14.262 ellátja a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó intézmények, fejezeti kezelésű előirányzatok és az NGM fejezetbe sorolt központi kezelésű előirányzatok nyilvántartásával összefüggő feladatokat – cím, besorolás, új cím esetén államháztartási egyedi azonosító kérése, számla nyitása, megszüntetése –, elkészíti a törzsadattárat érintő adatszolgáltatásokat,
15. biztosítja az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által kezdeményezett, valamint a belső ellenőrzéshez teljesítendő információ- és adatszolgáltatást, ellátja a feladatkörével összefüggésben általa kezelt közérdekű adatok közzétételével kapcsolatos műveleteket,
16. ellátja a fejezeti kezelésű előirányzatok és az NGM fejezetbe sorolt központi kezelésű előirányzatok gazdálkodásával kapcsolatos feladatokat,
17. pénzügyi szempontból véleményezi a szerződéstervezeteket, valamint a támogatási szerződések beszámolóit,
18. az egyes fejezeti kezelésű előirányzatok esetén ellátja a szerződéstervezetek előkészítésével összefüggő feladatokat a szakmai kezelők bevonásával a kötelezettségvállalás rendjének betartása mellett,
19. szükség szerint véleményezi a más szervezeti egységek vagy szervek feladat- és hatáskörébe tartozó megállapodásokat, elkészíti a vezetői felkészítőket,
20. pénzügyi szempontból véleményezi a fejezeti kezelésű előirányzatok terhére kiírandó pályázati kiírásokat,
21.263 ellátja az egyes fejezeti kezelésű előirányzatokból nyújtott támogatások, pályázatok kezelésével, ellenőrzésével kapcsolatos pénzügyi feladatokat,
22. ellátja a Fejezeti Költségvetési Főosztály által kezelt fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos szakmai feladatokat,
23. ellátja a költségvetési törvény XV. Fejezetébe sorolt fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok felhasználásának könyvelését, vezeti a kapcsolódó analitikus nyilvántartásokat, egyezteti az időközi költségvetési jelentést, elkészíti az időközi mérlegjelentést, éves beszámolót,
24. működteti az irányító szerv számláit,
25–39.264

3.1.2.3.265 Intézményi Gazdálkodási Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1. előkészíti a főosztály feladatkörébe tartozó belső szabályzatokat, jogszabálytervezeteket, előterjesztéseket,
2. előkészíti a képviselői kérdésekre, sajtó megkeresésére, más tárcák megkereséseire adandó válaszokat.
b) Funkcionális feladatai körében
1. összeállítja a tervezési tájékoztatóban foglaltak alapján a minisztérium intézményi költségvetését és mellékleteit (szöveges indokolás, táblázatok), és továbbítja az intézményi felügyeletet ellátó főosztály felé,
2. javaslatot készít az Igazgatás költségvetési törvényben jóváhagyott kiemelt előirányzatai jogcímek és szervezeti egységek közötti felosztására, engedélyeztetésére, ezt követően az elemi költségvetés összeállítására,
3. elkészíti az Igazgatás elemi költségvetését,
4. biztosítja a külső, valamint a belső ellenőrzésekhez teljesítendő információ- és adatszolgáltatást, véleményezi a belső és külső ellenőrzési szervek által készített jelentéseket, elkészíti a jelentésekben tett megállapítások, javaslatok hasznosulására vonatkozó intézkedési tervet, valamint a hozzá kapcsolódó beszámolót, ellátja a feladatkörével összefüggésben általa kezelt közérdekű adatok közzétételével kapcsolatos műveleteket,
5. elkészíti, ezt követően jóváhagyásra előterjeszti a minisztérium mint költségvetési szerv költségvetésének éves beszámolóját, elkészíti a zárszámadáshoz tartozó mellékleteket, valamint szöveges indokolást készít,
6. működteti az előirányzat-felhasználási keretszámlát és a házi forint- és devizapénztárt, bonyolítja a banki utalásokat,
7. ellátja a minisztériumi bankkártyák ügyintézésével kapcsolatos, valamint az értéktárolási feladatokat,
8. nyilvántartja az Igazgatás költségvetésének támogatási és kiadási, valamint bevételi előirányzatai alakulását, feladata az évközi Országgyűlés, Kormány, Irányító szervi és intézményi hatáskörben végrehajtott előirányzat-módosítások analitikus vezetése, könyvekben történő átvezetése, ezzel összefüggésben a minisztérium költségvetését érintő megállapodások előkészítése, jóváhagyásra történő felterjesztése,
9. gazdálkodik a minisztérium kiadási előirányzataival – személyi juttatások, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó dologi kiadások és egyéb előirányzatok – a Személyügyi Főosztály, illetve a szakmai felhasználók közreműködésével,
10. az Igazgatás kiadásai tekintetében gondoskodik a kötelezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzéséről, az érvényesítésről és az utalványozásról,
11. ellátja az előirányzatok felhasználásának könyvelését, vezeti a kapcsolódó analitikus nyilvántartásokat, egyezteti az időközi költségvetési jelentést, adategyeztetéseket folytat a Kincstárral, elkészíti az Igazgatás időközi mérlegjelentéseit,
12. ellátja a minisztérium foglalkoztatottjai járandóságaihoz kapcsolódóan a központosított illetményszámfejtési eljárási rendből eredő intézményi jelentőfelelősi feladatokat, valamint teljesíti a kapcsolódó adatszolgáltatásokat,
13. ellátja a társadalombiztosítási kifizetőhelyre háruló számfejtési, nyilvántartási és adatszolgáltatási, továbbá a munkaadót terhelő járulékokkal kapcsolatos adóbevallási, adatszolgáltatási feladatokat, valamint teljesíti a kapcsolódó adatszolgáltatásokat,
14. ellátja a munkaadói költségtérítésekkel kapcsolatos pénzügyi és számviteli feladatokat, valamint a nem rendszeres kifizetéssel kapcsolatos számfejtési feladatokat,
15. ellátja a Személyügyi Főosztály adatszolgáltatása alapján a cafetéria-rendszerbe bevont juttatási elemek beszerzését és értéktárolási feladatait, továbbá azok pénzügyi teljesítéseit, elszámolásait,
16. kifizeti a szociális juttatások keretében nyújtott vissza nem térítendő munkáltatói támogatásokat,
17. ellátja a minisztériumi foglalkoztatottak lakáscélú támogatáshoz kapcsolódó kölcsönök számlakezelésével összefüggő feladatait, bonyolítja a lakáskölcsön szerződéseket,
18. előkészíti a reprezentációs, protokolláris szerződéseket aláírásra, koordinálja a reprezentációval kapcsolatos pénzügyi folyamatokat, nyilvántartja, elszámolja a reprezentációs kiadásokat,
19. ellátja a minisztérium vezetőinek és munkatársainak belföldi és külföldi kiküldetésével kapcsolatos pénzügyi és elszámolási feladatokat, vezeti a kapcsolódó analitikus nyilvántartásokat, összefogja és jóváhagyásra előkészíti a minisztérium éves kiküldetési tervét,
20. ellátja a folyamatba épített előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzéssel (FEUVE) összefüggő feladatait,
21. vezeti az Igazgatás kezelésében lévő vagyontárgyak nyilvántartását, ellátja a vagyonkezeléssel kapcsolatos feladatokat, vezeti a kapcsolódó nyilvántartásokat,
22. előkészíti a minisztérium mint intézmény vagyonkezelésében lévő vagyontárgyakkal kapcsolatban a miniszternek az MNV Zrt.-hez küldendő, az adott jogügylethez történő egyetértő nyilatkozatát, és a szükséges iratokat továbbítja az MNV Zrt.-hez,
23. teljesíti az évközi statisztikai jelentéseket,
24. vezeti az európai uniós projektek megvalósításának érdekében a minisztérium működésére fordított kiadások elkülönített analitikus és főkönyvi nyilvántartását, elkészíti az európai uniós projektekkel összefüggő elszámolásokat,
25. vezeti a nemzetközi projektekhez kapcsolódó, intézmény által megelőlegezett kifizetések elkülönített analitikus és főkönyvi nyilvántartását,
26. biztosítja a minisztérium intézményi működéséhez szükséges likviditást,
27. ellátja az irányító hatósági és a közreműködő szervezeti feladatok végrehajtása érdekében a működtetésükhöz szükséges európai uniós és hazai források igénybevételéhez, azok felhasználásához, elszámolásához és az elszámolások ellenőrzéséhez kapcsolódó pénzügyi feladatokat,
28. ellátja a Duna Transznacionális Együttműködési Program esetében a minisztérium irányító hatósági jogköréhez kapcsolódó pénzügyi és számviteli feladatokat, elkészíti a kapcsolódó időszaki elszámolások pénzügyi dokumentumait, összesítőit,
29. gondoskodik a közreműködő szervezeti feladatok ellátását finanszírozó egyes szerződésekhez kapcsolódó elszámolások elkészítéséről,
30. rögzíti az analitikus bírságnyilvántartó rendszer banki moduljában a munkavédelmi és munkaügyi bírságokra befolyt jóváírásokat, a munkavédelmi és munkaügyi feladatkörükben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok kezdeményezése alapján visszautalja a megállapított túlfizetéseket,
31. negyedévente összesítő feladást készít a bírságkövetelések állományváltozásáról a munkavédelmi és munkaügyi feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal adatszolgáltatása alapján, év végén koordinálja a bírságkövetelésekkel kapcsolatos leltározási tevékenységet, majd összesíti a munkavédelmi és munkaügyi feladatkörükben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok által elkészített bírságleltárakat,
32. ellátja a minisztérium általános forgalmi adó bevallásával kapcsolatos bevallási, adatszolgáltatási feladatokat,
33. pénzügyi, számviteli szempontból véleményezi a minisztérium szakterületei által előkészített szerződéstervezeteket.

3.1.2.4. NFA Pénzügyi Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1. előkészíti a főosztály feladatkörébe tartozó belső szabályzatokat, jogszabálytervezeteket, előterjesztéseket,
2. előkészíti a képviselői kérdésekre, sajtó megkeresésére, más tárcák megkereséseire adandó válaszokat,
3. ellátja az NFA-t érintő államháztartási jogszabályok véleményezését és az NFA-t érintő szakmai jogszabályok pénzügyi szempontú véleményezését.
b) Koordinációs feladatai körében
1.266 a szakmai főosztályok és a területi NFA-egységek (az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok) bevonásával negyedévente elkészíti az NFA negyedéves – szükség esetén annak korrigált negyedéves – előirányzat-felhasználási tervét,
2. kidolgozza az NFA szolidaritási, foglalkoztatási alaprészei tekintetében a területi NFA-egységek által készítendő területi tervek módszertani elveit,
3. ellátja az NFA hosszú távú költségvetési tervezésével összefüggő feladatokat, részt vesz az azzal összefüggő kormányzati szintű koordinációs feladatok ellátásában,
4.267 ellátja az EGT-n belül szabadon mozgó munkavállalók számára megállapított munkanélküli ellátásoknak a szociális biztonsági koordinációs rendeletekben (a 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben, valamint a 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben) szabályozott megtérítésével kapcsolatos, az NFA Munkanélküliek Szolidaritási alaprészhez kapcsolódó pénzügyi és számviteli feladatokat; feladata a munkanélküli ellátások deficitjének csökkentése, kapcsolattartás más tagállamok felelős intézményeivel.
c) Funkcionális feladatai körében
1. ellátja az NFA-val kapcsolatos gazdasági feladatokat (tervezés, pénzügyi ellenjegyzés, pénzügyi, számviteli feladatok ellátása, beszámolók készítése, adatszolgáltatások teljesítése, felügyeleti irányítás),
2. elkészíti az NFA kincstári és elemi éves költségvetését,
3. elkészíti az NFA havi pénzforgalmi jelentéseit, negyedéves mérlegjelentéseit,
4. pénzügyileg bonyolítja, nyilvántartja a minisztérium által teljesített NFA-kifizetéseket, illetve az NFA-főszámlára befolyt bevételeket,
5. elkészíti az NFA költségvetési – számszaki és szöveges – beszámolóját,
6. ellátja a miniszteri előterjesztésekben, illetve határozatokban megfogalmazott feladatok pénzügyi szempontból történő végrehajthatóságának (keret, lebonyolíthatóság) ellenőrzését,
7. ellátja a területi NFA-egységek havi, negyedéves, féléves és éves adatszolgáltatásainak átvételét és ellenőrzését,
8. kialakítja és működteti az NFA pénzügyi forrásai felhasználásának kimutatására szolgáló információs rendszert, valamint koordinálja a felhasználásokat,
9. figyelemmel kíséri az NFA költségvetésének évközi alakulását, ennek keretében vezetői információs rendszert működtet és – szükség szerint – változtatásokat kezdeményez mind a likviditás biztosítására, mind pedig az esetleges előirányzat-, illetve keret-átcsoportosításokra vonatkozóan,
10. teljesíti az NFA-ból nyújtott támogatásokkal kapcsolatos, jogszabályi előírásokon alapuló pénzügyi adatszolgáltatási kötelezettségeket,
11. kialakítja az NFA működtetésének számviteli modelljét, számviteli politikáját, és azokat a változó jogszabályi környezethez igazítja,
12. kialakítja az NFA számviteli, beszámolási és pénzügyi adatszolgáltatási rendjét, és ellátja a területi NFA-egységek ezzel összefüggő feladatainak felügyeleti irányítását,
13. ellátja az NFA Kincstárral kapcsolatos feladatait, ideértve az NFA előirányzatainak évközi módosításait is,
14. fogadja az NFA zárszámadással, tervezéssel kapcsolatosan az Állami Számvevőszék, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrzését, előkészíti a szükséges dokumentációkat, illetve adatszolgáltatást nyújt,
15.268 ellenőrzi az NFA-hoz benyújtott támogatási kérelmeket, egyezteti az előterjesztéseket, előkészíti a miniszteri döntés dokumentumait, szükség szerint részt vesz a támogatási szerződések előkészítésében, megkötésében, a támogatási összeg folyósításában, a szerződésekhez kapcsolódó teljesítésigazolások kiállításában,
16.269 segíti és felügyeli az állami szakképzési és felnőttképzési szervnek az NFA képzési alaprésszel kapcsolatos feladatellátását,
17.270 ellenőrzi a fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalok állami foglalkoztatási szerv hatáskörében eljáró szervezeti egysége fővárosi és megyei NFA kerettel kapcsolatos szakmai és pénzügyi tevékenységét,
18.271 ellenőrzi a fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalok állami foglalkoztatási szerv hatáskörében eljáró szervezeti egysége által, az NFA-ból nyújtott támogatások, ellátások – ideértve az NFA előfinanszírozásával megvalósuló európai uniós projektekből nyújtott támogatásokat is – szakmai folyamatát, szabályozottságát, előírás szerinti működtetését,
19.272 ellenőrzi a támogatottaknál a foglalkoztatási alaprészből finanszírozott támogatások felhasználásának szabályszerűségét,
20.273 ellenőrzi a támogatottaknál a képzési alaprészből finanszírozott támogatások felhasználásának szabályszerűségét,
21.274
22.275 ellenőrzi az állami szakképzési és felnőttképzési szerv NFA kerettel kapcsolatos szakmai és pénzügyi tevékenységét,
23.276 soron kívüli ellenőrzéseket végez az NFA gazdasági vezetőjének utasítására,
24.277 részt vesz a fővárosi és megyei kormányhivatalok Miniszterelnökség által szervezett átfogó ellenőrzésében,
25.278 pénzügyileg értékeli az OFA Nonprofit Kft. által az NFA pénzügyi forrásából megvalósított programokat,
26.279 elkészíti az NFA foglalkoztatási alaprész keretfelosztására, a decentralizált keret allokálására és a központi keret felhasználására vonatkozó előterjesztést a Munkaerőpiaci Főosztály javaslatát figyelembe véve,
27.280 közreműködik az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok hatósági ellenőrzési feladatainak szakmai irányításában,
28.281 közreműködik a foglalkoztatást elősegítő támogatások eljárásrendjének kialakításában, előkészíti azok pénzügyi folyamatainak szabályozását.

3.1.2.5.282 Projekt Minőségbiztosítási és Monitoring Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1. előkészíti a főosztály feladatkörébe tartozó belső szabályzatokat, jogszabálytervezeteket, előterjesztéseket,
2. véleményezi a projektekkel kapcsolatosan más szakmai egységek által készített belső szabályzat- és jogszabálytervezeteket, előterjesztéseket.
b) Koordinációs feladatai körében
1. ellátja a minisztérium, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, a szakképzési centrumok és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nkft. mint kedvezményezett által megvalósított foglalkoztatási, képzési és szakképzési célú európai uniós társfinanszírozású projektek megvalósításának szakmai szintű monitoring és minőségbiztosítási, ellenőrzési feladatait,
2. együttműködik a szakpolitikai felelőssel és az irányító hatósággal a felhívások szakmai koncepciójának kialakítása során, figyelembe véve az összefüggő fejlesztéseket,
3. feladatai ellátását fenti kedvezményezettek konzorciumi partnereként végzi, ellátja az ezzel kapcsolatos szakmai és pénzügyi végrehajtási feladatokat,
4. nyomon követi és elősegíti a projektek elindításához szükséges engedélyezési, közbeszerzési, kiviteli tervezési eljárásokat,
5. vizsgálja a felhívásban meghatározott szakmai kritériumok teljesítését, szakmai támogatást nyújt a projektdokumentáció elkészítéséhez, előzetesen megvizsgálja, illetve véleményezi a projekt megvalósítása során az irányító hatóság részére megküldendő dokumentációk műszaki megfelelőségét (támogatási kérelem, támogatási szerződés módosítása, kifizetési igénylés, beszámolók, egyéb dokumentumok),
6. adminisztratív, kifizetési, illetve menedzsment problémák megelőzése érdekében működteti a megvalósulás támogatásához és végrehajtás ellenőrzéséhez szükséges monitoring-, folyamat és végtermék minőségbiztosítási rendszert,
7. vizsgálja a támogatási szerződésben meghatározott mérföldkövek teljesülését igazoló dokumentációt, kifizetési igénylésenként ellenőrzi a projektek pénzügyi és műszaki-szakmai előrehaladását,
8. folyamatosan vizsgálja a projektek költséghatékonyságát (piaci ár vizsgálat), ár-érték arányát és fenntarthatóságát, a megrendelések és költségek arányosságát és valódiságát bemutató jelentéseket készít a projektek egész időtartama alatt,
9. támogatja a megfelelő teljesítésekhez kapcsolódó kifizetések átfutási idejének csökkentését, a hiánypótlási időszak lerövidítését, a források hatékony és eredményes felhasználását, a támogatott projektek megfelelő zárását,
10. egyedi cselekvési tervet dolgoz ki a projekt aktuális helyzetének áttekintése, problémák azonosítása és kockázatelemzés alapján, a konzorciumi tagokkal/kedvezményezettel együttműködve,
11. meghatározza a jogszabály, felhívás és a támogatási szerződés alapján alkalmazható intézkedések felelősét és határidejét, nyomon követi az egyedi cselekvési tervben foglaltak megvalósulását,
12. az egyedi cselekvési tervben foglaltak és egyéb feladatai végrehajtása során kapcsolatot tart a projektek megvalósításában és nyomon követésében érintett szereplőkkel a különböző szabályozó eszközökben foglalt felelősségi és utasítási rend, valamint szolgálati út (NGM SZMSZ) figyelembevételével, a szükséges mértékben összehangolja az együttműködést,
13. közreműködik és a szükséges mértékben irányítja az átadás-átvételi folyamatokat,
14. irányítja a projekttel kapcsolatos tájékoztatási feladatokat,
15. részt vesz a projektek megvalósításával összefüggő egyezetéseken, a megvalósulást érintő egyeztetésekről, kötelezettségvállalásokról tájékoztatást nyújt a minisztérium vezetése részére,
16. tájékoztatást nyújt az adott projektre vonatkozóan döntési jogkörrel rendelkező szereplő részére a projekt előrehaladásával, a felmerült problémák jellegével és a kezelésükre javasolt intézkedésekkel kapcsolatban,
17. a kiemelt projektek megvalósítását egyéb eszközökkel támogatja,
18. indokolt esetben projektfejlesztést biztosít az adott szakpolitikai felelős (NGM államtitkárság) szervezeti egysége számára,
19. a feladatok megvalósításához igénybe vett támogatás rendeltetésszerű felhasználását bizonyító dokumentumokat a támogatási szerződésekben meghatározott időpontig megfelelően tárolja,
20. folyamatos monitorozással biztosítja a projektek lehatárolását, a kettős finanszírozás elkerülését.
c) Funkcionális feladatai körében
1. projekt-szakmai módszertani iránymutatást ad a projektek kedvezményezettjei részére az egységes szolgáltatási színvonal biztosítása érdekében, kiemelt jelentőségű (köz)beszerzések indítását megelőzően véleményezi az egyes felhívások szakmai tartalmát és a dokumentációk tervezeteit,
2. kifejleszti és működteti a projekt monitoring rendszerét és minőségbiztosítási, ellenőrzési rendszerét, ennek keretében felügyeli a projektek számszerűsíthető céljainak, mérföldköveinek teljesülését, szükség esetén a támogatási szerződés módosítását kezdeményezi,
3. a szakmai szempontok figyelembevételével nyomon követi és felügyeli a projektek költségvetésének teljesülését, a pénzügyi elszámolási szabályok betartását,
4. megvizsgálja, elemzi és értékeli a projektdokumentációt és a projektfolyamatokat, a projektek belső kontrolling és minőségbiztosítási rendszerének kiépítését, a jogszabályoknak, utasításoknak, módszertanoknak történő megfelelését (projekt tervezésének, vezetésének és működésének ellenőrzése),
5. módszertani segítségnyújtást, tájékoztatást, tanácsadást végez a fenti feladatok ellátása érdekében,
6. a projekt megvalósulását ellenőrizheti, a különböző ellenőrzési módszereken alapuló vizsgálatai során objektív értékelést nyújt egy adott folyamatról, rendszerről, eljárásról, amely során megállapításokat tesz, következtetéseket és javaslatokat fogalmaz meg a szükséges intézkedésekre vonatkozóan,
7. kritikus pontok, kockázati események felmerülése esetén feljegyzést és kiértékelést készít, intézkedést javasol annak érdekében, hogy a projektek megvalósítása zökkenőmentes legyen,
8. vizsgálja a projekt keretében létrejövő kiemelt jelentőségű szakmai eredménytermékek minőségét és szabályszerűségét,
9. elkészíti a projektek kockázatelemzésén alapuló éves monitoring tervet,
10. elkészíti az éves monitoring és minőségbiztosítási jelentést,
11. nyilvántartást vezet az elvégzett ellenőrzésekről,
12. utóellenőrzés keretében vizsgálja az egyes projektek fenntarthatóságát, működését, hasznosságát, elért eredményeket, esetleges további kapcsolódó projektek létrehozásának szükségességét,
13. közreműködik a TIOP projektek zárásával, ellenőrzéseivel és fenntartásával kapcsolatos feladatok ellátásában,
14. közreműködik a 2007–2013 programozási időszak kiemelt projektjeihez kapcsolódó fenntartási kötelezettségek teljesítésének ellenőrzésében.

3.2.283 A parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár által irányított szervezeti egységek

3.2.0.1.284 Parlamenti és Adóügyekért Felelős Államtitkári Kabinet

Funkcionális feladatai körében az 1. melléklet 83. §-ában meghatározott feladatokon túl
1.285 ellátja a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár tevékenységéhez kapcsolódó titkársági, ügyviteli feladatokat,
2.286 szervezi, egyezteti, előkészíti, koordinálja a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkárt érintő programokat,
3. kapcsolatot tart a Miniszteri Titkársággal és a minisztérium államtitkárságaival, a minisztérium háttérintézményeivel és a többi kormányzati szervezet parlamenti ügyekért felelős szervezeti egységeivel.

3.2.0.2. Parlamenti Főosztály

a) Funkcionális feladatai körében
1. megszervezi a miniszter, illetve az államtitkárok részvételét az Országgyűlés plenáris ülésein, segíti munkájukat,
2. tájékoztatja a minisztert és az államtitkárokat, valamint az érintett vezetőket az Országgyűlés teljes ülésének napirendjéről, a minisztérium feladat- és hatáskörét érintő képviselői hozzászólásokról és indítványokról, a miniszteri vagy államtitkári intézkedést igénylő felszólalásokról,
3. gondoskodik a tárcát érintő napirenden kívüli felszólalások, az interpellációk, kérdések, azonnali kérdések válaszainak szakfőosztály általi elkészíttetéséről, esetleges háttér-információk, háttéranyagok beszerzéséről, figyel arra, hogy a szakmai és közéleti szempontoknak megfelelő válasz készüljön,
4. összeállítja a miniszter és az államtitkárok részére az Országgyűlés ülésein tárgyalásra kerülő anyagokat,
5. gondoskodik az Országgyűlés munkája során keletkező, minisztériumot érintő irományoknak a vezetők, illetve az érintett munkatársak részére történő megküldéséről,
6. figyelemmel kíséri a minisztérium feladatkörét érintő képviselői önálló indítványokat, gondoskodik az azokkal kapcsolatos szakértői vélemények elkészíttetéséről, valamint vezetőkhöz történő eljuttatásáról,
7. az Országgyűlés minisztériumot érintő munkájáról folyamatos tájékoztatást nyújt a minisztérium vezetői részére,
8. gondoskodik a minisztériumban készült törvényjavaslatok, határozati javaslatok, jelentések és egyéb tájékoztatók Országgyűléshez történő benyújtásáról, továbbá a benyújtással és tárgyalással kapcsolatos, a Házszabály szerinti szervezési és operatív feladatok ellátásáról,
9. folyamatos munkakapcsolatot tart fenn a társminisztériumok parlamenti munkájában részt vevő szervezeti egységeivel, a Miniszterelnökséggel, az Igazságügyi Minisztériummal és az Országgyűlés Hivatalával,
10. gondoskodik az Országgyűlés plenáris ülésére, illetve a bizottsági ülésekre delegált minisztériumi szakértők eseti beléptetéséről, rendszeres bejárás esetén parlamenti belépőkártyák beszerzéséről és kivételes esetekben behajtási engedélyek igényléséről,
11. elkészítteti és rendelkezésre bocsátja a miniszter éves bizottsági meghallgatásához szükséges háttér- és felkészítő anyagokat,
12. megszervezi az állandó, al-, ideiglenes és eseti bizottsági üléseken való szakértői képviseletet,
13. segíti az állandó, al-, ideiglenes és eseti bizottsági üléseken való szakértői képviseletet a szakértők bizottsági ülések helyszínén történő koordinálásával, a kirendelt szakértők rendelkezésére bocsátja a napirenden szereplő anyagokat,
14. felel az országgyűlési képviselők, bizottságok, tisztségviselők részéről érkező – a minisztérium feladatkörét érintő – megkeresésekre készült választervezetek, tájékoztatók elkészíttetéséért,
15. tájékoztatást ad a Házszabályról, valamint az Országgyűlés működésével kapcsolatos egyéb kérdésekről a minisztérium hatáskörrel rendelkező szakértőinek,
16. gondoskodik az Országgyűlés által elfogadott törvények és országgyűlési határozatok kihirdetésre történő előkészítéséről, továbbításáról,
17. nyilvántartást vezet az Országgyűlés minisztériumot érintő anyagairól,
18. kijelölt munkatársa alapján rendszeresen részt vesz a parlamenti titkári, valamint a tevékenységének ellátásához kapcsolódó értekezleteken.

3.2.1.287 Az adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek

3.2.1.1.288 Adószabályozásért és Számvitelért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

Funkcionális feladatai körében az 1. melléklet 83. §-ában meghatározott feladatokon túl
1. szervezi a helyettes államtitkár hatáskörében tartott ügyek előkészítését, véleményezi az intézkedéseket, ellátja az ügyviteli feladatokat,
2. figyelemmel kíséri és koordinálja a helyettes államtitkár felügyelete alá tartozó szervezeti egységek tevékenységét, ügyintézését,
3.289 feladata a helyettes államtitkár feladatkörébe tartozó adótörvények kormánydöntésre, az Országgyűléshez történő benyújtásra való szakmai előkészítése, a törvényalkotás folyamatának koordinálása,
4. koordinálja a helyettes államtitkár feladatkörét érintően a kormány- és egyéb előterjesztések véleményezését.

3.2.1.2. Adó- és Vámigazgatási Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1. kialakítja az adóigazgatás koncepcióját, szabályozási elveit, előkészíti a kapcsolódó kormány-előterjesztéseket, törvénytervezeteket, valamint kormány- és miniszteri rendelettervezeteket,
2. előkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti rendszerére, feladataira vonatkozó, a főosztály feladatkörébe tartozó kérdésekben a kormány-előterjesztéseket, törvénytervezeteket, valamint kormány- és miniszteri rendelettervezeteket,
3. elkészíti az adó- és a vámhatóság működési feltételeinek kialakítása, szakszerű működtetése érdekében szükséges miniszteri iránymutatásokat, utasításokat,
4. kialakítja a vámigazgatás koncepcióját, szabályozási elveit, előkészíti az európai uniós vámjogszabályokkal összhangban a nemzeti hatáskörben maradó vámjogi szabályozást érintő kormány-előterjesztéseket, törvénytervezeteket, valamint kormány- és miniszteri rendelettervezeteket,
5. kialakítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendészeti és nyomozati szakterületét érintő nemzeti szabályozás koncepcióját, szabályozási elveit, előkészíti a kapcsolódó kormány-előterjesztéseket, törvénytervezeteket, valamint kormány- és miniszteri rendelettervezeteket, illetve részt vesz a büntetőjogi kodifikációért felelős minisztérium által végzett jogalkotási feladatokban,
6. ellátja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámjogi, rendészeti és nyomozati szakterületét érintő európai uniós szabályozással kapcsolatos jogharmonizációs feladatokat, szükség esetén előkészíti a kapcsolódó kormány-előterjesztéseket, törvénytervezeteket, valamint kormány- és miniszteri rendelettervezeteket, és képviseli az Országgyűlés szakmai bizottságaiban a törvénymódosításokkal kapcsolatos kormányálláspontot,
7. előkészíti a vámvonatkozású nemzetközi megállapodások törvényi kihirdetéséhez kapcsolódó kormány-előterjesztéseket, törvénytervezeteket, továbbá előkészíti, szükség esetén képviseli az Országgyűlés szakmai bizottságaiban a törvényjavaslattal kapcsolatos kormányálláspontot,
8. kialakítja a szerencsejáték koncepcióját, szabályozási elveit, előkészíti a kapcsolódó kormány-előterjesztéseket, törvénytervezeteket, valamint kormány- és miniszteri rendelettervezeteket,
9. a parlamenti munkafázisban gondozza a főosztály szakterületeit érintő törvényjavaslatokat, közreműködik az Országgyűlés szakmai bizottságai előtt képviselendő kormányálláspont kialakításában a minisztérium, illetve az országgyűlési képviselők által előterjesztett törvénymódosítási javaslatok és önálló indítványok tekintetében,
10. a főosztály szakterületeit érintően figyelemmel kíséri a minisztérium más szervezeti egységei és a többi minisztérium előterjesztéseit, törvényjavaslatait, a törvények közötti konzisztencia megteremtése érdekében az előterjesztéseket és javaslatokat véleményezi,
11.290 a Koordinációs Főosztály által a főosztályhoz továbbított, más tárcák által gondozott előterjesztések esetében a szakterületek bevonásával előkészíti a tárcaálláspontot,
12.291 ellátja a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felajánlásáról szóló törvénnyel kapcsolatos minisztériumi feladatokat,
13.292 előkészíti és folyamatosan figyelemmel kíséri a vámjogi szakértői hatósági képzésre és vizsgára, illetve a vámtanácsadók és vámügynökök nyilvántartásba vételére és kötelező továbbképzésére vonatkozó szabályozás koncepcióját, szabályozási elveit, előkészíti a kapcsolódó kormány-előterjesztéseket, törvénytervezeteket, valamint kormány- és miniszteri rendelet-tervezeteket.
b)293 Koordinációs feladatai körében
1. megkeresés alapján a szaktárcák és egyes közfeladatot ellátó testületek részére szabályozási javaslatot ad, szükség szerint koordinálja az adóhatóságokkal való együttműködést a köztartozások beszedésével kapcsolatos eljárásjogi kérdésekben,
2. részt vesz az adózást, a vámigazgatást, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feladatkörébe tartozó egyéb feladatokat érintő, nem az Adó- és Vámigazgatási Főosztály főfelelősségébe tartozó szakmai feladatok teljesítésében, jogszabályok előkészítésében,
3. közreműködik a szerencsejáték-szervezés állami felügyeletében,
4. közreműködik a vámbevételekre és vámszakmai szempontokra vonatkozó, az Európai Bizottság, az Európai Számvevőszék és az Állami Számvevőszék által végzett ellenőrzésekkel kapcsolatos feladatokban,
5. ellátja a vámigazgatások közötti együttműködési megállapodások létrehozásának és közzétételének koordinálásával, továbbá a vámigazgatások közötti technikai megállapodások, jegyzőkönyvek megkötésének szakmai felügyeletével kapcsolatos feladatokat,
6. átadóként gondoskodik a miniszter megbízatásának megszűnésekor az állami adóhatóság esetében az átadás-átvételi dokumentáció elkészítéséről.
c)294 Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében
1. előkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányításának a felülellenőrzés tárgyában hozott döntései, illetve egyéb, adóügyben (ideértve a vámokat és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörébe tartozó nem közösségi adókat és díjakat is) hozott jogszabálysértő első fokú döntése ellen benyújtott fellebbezéseket elbíráló döntéseket,
2. ellátja a felülellenőrzés tárgyában hozott döntések ellen benyújtott fellebbezésekkel kapcsolatban hozott döntésekhez kapcsolódó perképviseleti tevékenységet,
3. a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogszabálysértő döntése, intézkedése vagy az egyébként szükséges intézkedése elmulasztása esetén előkészíti az adózás rendjéről szóló törvény szerinti felügyeleti intézkedés keretében kiadmányozásra kerülő döntéseket,
4. megvizsgálja és intézi a miniszter hatáskörébe tartozó, az adóigazgatás törvényességét érintő bejelentéseket, panaszokat, illetve vizsgálhatja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóztatási és vámszervei hatáskörébe tartozó bejelentéseket, panaszokat,
5. megvizsgálja és intézi a miniszter hatáskörébe tartozó, a vámbeszedés és működés törvényességét érintő bejelentéseket, panaszokat, illetve vizsgálhatja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámszervei vámigazgatási hatáskörébe tartozó bejelentéseket, panaszokat,
6. megvizsgálja és intézi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámszervei hatáskörébe tartozó egyéb ügyekben a tevékenység ellátásával kapcsolatban érkezett ügyféli bejelentéseket, panaszokat,
7. előkészíti a szerencsejáték-szervezéssel kapcsolatos hatósági ügyek tekintetében az állami adó- és vámhatóság feletti felügyeleti jogkörben hozandó döntéseket,
8. előzetesen vizsgálja a feltételes adómegállapítás és a feltételes adómegállapítás alkalmazhatóságának megállapítása iránt előterjesztett kérelmek elbírálásra való alkalmasságát, továbbá a 2014. január 1-jét megelőzően benyújtott feltételes adómegállapítási kérelmek vonatkozásában indult jogorvoslati eljárásban előkészíti a másodfokú határozatot; ha az elsőfokú határozatot más szakfőosztály készítette elő, a 2014. január 1-jén vagy azt követően benyújtott feltételes adómegállapítási kérelmek vonatkozásában indult jogorvoslati eljárások esetén a feltételes adómegállapítási kérelem főosztály hatáskörébe tartozó kérdéseihez részvéleményt biztosít az érintett szakfőosztály számára, a hatáskörébe tartozó kérdés esetén részt vesz az adó feltételes megállapítására irányuló kérelmet megelőző konzultációs eljárásban.
d) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. az európai integrációs munkával kapcsolatban ellátja a feladatkörébe eső jogharmonizációs munkát, figyelemmel kíséri a vonatkozó szakirodalmat, az Európai Bizottság állásfoglalásait, az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatát, szükség esetén részt vesz a magyar álláspont kialakításában az Európai Bíróság vagy Európai Bizottság előtt folyamatban lévő, a főosztály ügykörébe tartozó ügyekben,
2. figyelemmel kíséri az Európai Bizottság Költségvetési Főigazgatósága és az Európai Számvevőszék által a saját források eljárásainak szabályszerűségét a magyar vámszerveknél,
3. ellátja a WTO és a WCO vámeljárásokhoz kapcsolódó bizottságai, technikai bizottságai tárgyalásainak szakmai felügyeletét, szükség szerint az üléseken Magyarország képviseletét,
4. jóváhagyja a vámhatóság képviselőinek az Európai Bizottság szekcióülésein képviselt tárgyalási álláspontját,
5. előkészíti, kialakítja, illetve jóváhagyja a magyar álláspontot a vámjog és vámegyüttműködés területén folyó európai uniós jogszabály-előkészítő munka és döntéshozatal során, és gondoskodik annak képviseletéről, esetenként a vámhatósággal közösen,
6. ellátja az EKTB Vámunió szakértői csoport vezetését, ezzel összefüggésben biztosítja az Európai Unió felé a vámszakmai feladatok összefogását,
7. részt vesz az OECD szakterületét érintő munkájában,
8. az adócsalás elleni küzdelem és az adóbevételek védelme érdekében az állami adóhatósággal együtt részt vesz a vonatkozó nemzetközi stratégiák kialakításában,
9. a főosztály feladatkörét érintően – szükség esetén az Adópolitikai és Nemzetközi Adózási Főosztállyal, illetve más szakfőosztályokkal együttműködve – előkészíti és kialakítja a szakmai álláspontot az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárás, valamint az Európai Bíróság előtt folyó kötelezettségszegési eljárás és előzetes döntéshozatali eljárás során.
e) Egyéb feladatai körében
1.295 ellátja – a nyomozati feladatok kivételével – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tevékenysége és vezetése felett a szakmai és törvényességi szempontú irányítást és ellenőrzést, valamint a miniszter és a helyettes államtitkár hatáskörébe nem vont konkrét feladatokat (a gazdálkodás és pénzellátás kivételével),
2. figyelemmel kíséri az adóztatás, a vámbeszedés és a vámigazgatási tevékenység gyakorlatát, a jogszabályok és jogi iránymutatások érvényesülését, a jogalkalmazás egységét, és e körben a minisztérium szakfőosztályainak közreműködésével ellenőrzést végez,
3. beszerzi, elemzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakmai tevékenységének értékeléséhez, az eljárási törvények módosításához, a minisztériumi irányelvek megalapozásához szükséges pénzforgalmi, bevallási, ellenőrzési, behajtási és egyéb információkat,
4. ellátja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal informatikai szervezeti rendszere vámügyi fejlesztésének és karbantartásának vámszakmai szempontoknak megfelelő megvalósítása véleményezésével kapcsolatos feladatokat,
5. közreműködik az adó- és vámigazgatás korszerűsítésében,
6. lefolytatja a nem belföldi illetőségű személyek adófizetési kötelezettségének külföldön történő érvényesítése érdekében szükséges, a miniszter hatáskörébe tartozó közbeszerzési eljárást, ellenőrzi a pályázat nyertesét, elősegíti az adóhatóságokkal tartott kapcsolatát,
7. képviseli a költségvetési szempontokat piacvédelmi és dömpingeljárásokban,
8. szervezi a Vámtanács munkáját, ellátja a titkársági teendőket,
9. kidolgozza a szerencsejáték szervezéséről szóló koncessziós pályázatokat, ellátja a koncessziós pályáztatással és a pályázatok elbírálásával, illetve a pályázat nélküli ajánlattételi eljárásokkal kapcsolatos feladatokat, valamint elkészíti a koncessziós szerződéseket és az egyedi állami kezességvállalási szerződéseket,
10. ellátja a határkikötő vám-, illetve határkezelésre igénybe vett parti terület jellegének kijelöléséhez kapcsolódó feladatot,
11. a Parlamenti Főosztály megkeresésére előkészíti a főosztály felelősségébe tartozó területeket érintő interpellációkra és országgyűlési képviselői megkeresésekre a válaszokat, az Országgyűlés bizottságai által kért beszámolókat, tájékoztatókat és háttéranyagokat,
12. a Sajtó és Kommunikációs Titkárság megkeresésére előkészíti a főosztály felelősségébe tartozó területeket érintő sajtómegkeresésekre adandó szakmai választervezeteket,
13. az ügykörébe tartozó feladatok vonatkozásában közreműködik a magyar állam, a minisztérium és a miniszter jogi képviseletének ellátásában a bíróság előtti valamennyi peres és nemperes eljárásban.

3.2.1.3. Jövedelemadók és Járulékok Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1.296 kialakítja a jövedelemadóztatás (társasági adó, energiaellátók jövedelemadója, személyi jövedelemadó, egyszerűsített vállalkozói adó, egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás, hitelintézetek járadéka, pénzügyi szervezetek különadója, hitelintézetek különadója, a forgalmazó és a befektetési alap különadója, a kisadózó vállalkozások tételes adója, a kisvállalati adó, a pénzügyi tranzakciós illeték és az innovációs járulék) koncepcióját, szabályozási elveit, előkészíti a kapcsolódó kormány-előterjesztéseket, törvénytervezeteket, valamint kormány- és miniszteri rendelettervezeteket, közreműködik továbbá a fiatalok életkezdési támogatása szabályozásának kialakításában,
2. kialakítja a nyugdíj-biztosítási ellátások, az egészségbiztosítási ellátások és az álláskeresési ellátások fedezetére szolgáló befizetési kötelezettségek [biztosítottakat terhelő járulékok, szociális hozzájárulási adó, egészségügyi hozzájárulás, táppénz-hozzájárulás, valamint a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló törvény szerinti befizetési kötelezettségek (a továbbiakban együtt: járulék)] koncepcióját, szabályozási elveit, előkészíti a kapcsolódó kormány-előterjesztéseket, törvénytervezeteket, valamint kormányrendelet-tervezeteket,
3.297 kialakítja az önkormányzati adóztatás (helyi adók, települési adó, gépjárműadó stb.), a cégautó-adóztatás, továbbá a népegészségügyi termékadó, a baleseti adó, a kulturális adó, a biztosítási adó, a távközlési adó, a reklámadó, a közművezetékek adója, a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulása, valamint az illetékszabályozás koncepcióját, a szabályozás téziseit, e tárgykörben előkészíti a kormány-előterjesztéseket, törvénytervezeteket, valamint e törvényekhez kapcsolódó miniszteri rendelettervezeteket,
4. közreműködik a hatáskörébe tartozó adókkal, járulékokkal összefüggő adóigazgatási feladatok jogi szabályozásában,
5. a parlamenti munkafázisban gondozza a főosztály szakterületeit érintő törvényjavaslatokat, közreműködik az Országgyűlés szakmai bizottságai előtt képviselendő kormányálláspont kialakításában a minisztérium, illetve az országgyűlési képviselők által előterjesztett törvénymódosítások és önálló indítványok tekintetében,
6. a főosztály szakterületeit érintően figyelemmel kíséri a minisztérium más szervezeti egységei és a többi minisztérium előterjesztéseit, törvényjavaslatait, a törvények közötti konzisztencia megteremtése érdekében az előterjesztéseket és javaslatokat véleményezi,
7.298 a Koordinációs Főosztály által a főosztályhoz továbbított, más tárcák által gondozott előterjesztések esetében a szakterületek bevonásával előkészíti a tárcaálláspontot,
8. közreműködik a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felajánlásáról szóló törvénnyel kapcsolatos feladatok ellátásában.
b) Koordinációs feladatai körében
1. koordinálja a külföldi gépjárművek adóztatásával összefüggő feladatokat, ellátja a nemzetközi közúti vegyes bizottsági üléseken gépjárműadó kérdésében a minisztérium álláspontjának képviseletét,
2. közreműködik az önkormányzati pénzügyi szabályozórendszer kialakításában (koncepciók, előterjesztések, jogszabálytervezetek véleményezése),
3. közreműködik az önkormányzatok pénzügyi szabályozó rendszerének önkormányzati adóbevételeket érintő része kialakításában.
c) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében
1. előkészíti a feladatkörébe tartozó adók, járulékok és illetékügyek tekintetében a feltételes adómegállapításokra és a feltételes adómegállapítások alkalmazhatóságának megállapítására vonatkozó határozatokat,
2. a minisztériumon belül koordinálja a feltételes adómegállapítással és a feltételes adómegállapítások alkalmazhatóságának megállapításával kapcsolatos hatósági tevékenységet,
3. kiadmányozásra előkészíti a nem kizárólag forgalmi adót, fogyasztási adót, számvitelt érintő ügyben a feltételes adómegállapítási eljárás során hozott első fokú határozatot,
4. kiadmányozza a nem kizárólag forgalmi, fogyasztási adót vagy nem kizárólag számvitelt érintő feltételes adómegállapítási kérelmekkel és a feltételes adómegállapítások alkalmazhatóságának megállapításával kapcsolatban az adóügy érdemét nem érintő kérdésekben hozott döntéseket,
5. a hatáskörébe tartozó kérdés esetén részt vesz az adó feltételes megállapítására irányuló kérelmet megelőző konzultációs eljárásban,
6. az önkormányzati adóhatóságok által foganatosított végrehajtási cselekmények ellen benyújtott végrehajtási kifogások tárgyában hozott végzés elleni fellebbezést elbírálja,
7. elbírálja a fővárosi és megyei kormányhivatalok önkormányzati adóügyekben keletkezett első fokon hozott végzései (például eljárást felfüggesztő, eljárást megszüntető, kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasító végzések) elleni fellebbezést,
8.299 szakmai véleményt ad a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítása által a felülellenőrzés tárgyában hozott döntések ellen benyújtott fellebbezéseket elbíráló döntések előkészítéséhez és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogszabálysértő döntése, intézkedése vagy az egyébként szükséges intézkedése elmulasztása esetén az adózás rendjéről szóló törvény szerinti felügyeleti intézkedések előkészítéséhez,
9. a fővárosi és megyei kormányhivatalok, illetve jogelődeik önkormányzati adóügyekben keletkezett jogszabálysértő döntése, intézkedése vagy az egyébként szükséges intézkedések elmulasztása esetén kérelemre vagy hivatalból felügyeleti intézkedést tesz,
10. az ügykörébe tartozó közterhek vonatkozásában ellátja a magyar állam, a minisztérium és a miniszter jogi képviseletét a bíróság előtti valamennyi peres és nemperes eljárásban a Jogi és Kodifikációs Főosztály bevonásával,
11.300 ellátja a fejlesztési adókedvezménnyel kapcsolatos teendőket, ideértve különösen a – jogszabályi feltételeknek megfelelő – kérelmek, bejelentések nyilvántartásba vételét és nyilvántartását, valamint a kérelmekkel kapcsolatos határozatok és előterjesztések előkészítését, a társasági adóról szóló törvényben meghatározott fejlesztési adókedvezménnyel kapcsolatos tájékoztatások, adatszolgáltatások előkészítését.
d) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. közreműködik a feladatkörét érintően konkrét feladatra létrehozott különböző munkacsoportok, bizottságok munkájában, biztosítja a részvételt a különböző nemzetközi szervezeteknek, az Európai Uniónak, valamint az OECD-nek a feladatkörét érintő ülésein, és kialakítja a magyar álláspontot,
2. az európai integrációs munkával kapcsolatban ellátja a feladatkörébe eső jogharmonizációs munkát, figyelemmel kíséri a vonatkozó szakirodalmat, az Európai Bizottság állásfoglalásait, az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatát, szükség esetén részt vesz a magyar álláspont kialakításában az Európai Bíróság vagy Európai Bizottság előtt folyamatban lévő, a főosztály ügykörébe tartozó ügyekben,
3.301 a főosztály feladatkörét érintően – szükség esetén az Európai Uniós és Nemzetközi Pénzügyi Főosztállyal együttműködve – előkészíti és kialakítja a szakmai álláspontot az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárás, valamint az Európai Bíróság előtt folyó kötelezettségszegési eljárás és előzetes döntéshozatali eljárás során,
4. közreműködik a kétoldalú szociális biztonsági egyezmények és a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi egyezmények előkészítésében, a hatályos egyezmények járulékszabályainak alkalmazásával összefüggő jogértelmezési feladatokban.
e) Egyéb feladatai körében
1. felügyeli az önkormányzati adóhatóságoknál az adóztatás törvényességét és szakszerűségét, ellenőrzi a fővárosi és megyei kormányhivataloknál az adóhatósági tevékenységet, valamint a helyi adórendeletek, települési adórendeletek törvényességi felügyeletét,
2. részt vesz az Alkotmánybírósághoz intézett, feladatkörébe tartozó adókkal kapcsolatos alkotmánybírósági felülvizsgálati indítványokról, az Állami Számvevőszéktől és az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalából érkező megkeresésekről a tárcavélemény kialakításában,
3. feladata az önkormányzati adók információs rendszerének az államháztartási (központi, illetve önkormányzati költségvetés), valamint önkormányzati igényeknek megfelelő kialakítása, működtetése és korszerűsítése, az információfeldolgozás, a számítógépes nyilvántartási rendszerek szakmai irányítása, a számítógépes nyilvántartási szoftverek engedélyezése,
4. feladata az adóhatóság tájékoztatási kötelezettségének elősegítésére az állampolgárok, az adózók megkeresése alapján a felelősségi körébe tartozó jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos álláspont kialakítása és megküldése az adóhatóság részére,
5.302 feladatkörében ellátja az egyéb adózási jellegű feladatokat (adózói, más hatóság részéről érkezett megkeresés, az állami adó- és vámhatóság szakszerű működését elősegítő miniszteri iránymutatások, utasítások előkészítése; a jogalkalmazás megkönnyítése érdekében szakmai iránymutatások, állásfoglalások kiadása; az adóhatóság szakmai tevékenységének értékeléséhez, az eljárási törvény módosításához, a minisztériumi irányelvek megalapozásához szükséges pénzforgalmi, bevallási, ellenőrzési, behajtási és egyéb információk beszerzése, elemzése),
6. ellátja a látványcsapatsportok támogatásának adókedvezménye kapcsán a társasági adóról szóló törvény szerinti esetekben a sportfejlesztési programokkal kapcsolatos feladatokat,
7. a Parlamenti Főosztály megkeresésére előkészíti a főosztály felelősségébe tartozó területeket érintő interpellációkra és országgyűlési képviselői megkeresésekre a válaszokat, az Országgyűlés bizottságai által kért beszámolókat, tájékoztatókat és háttéranyagokat,
8. a Sajtó és Kommunikációs Titkárság megkeresésére előkészíti a főosztály felelősségébe tartozó területeket érintő sajtómegkeresésekre adandó szakmai választervezeteket,
9. ellátja a főosztály feladatkörébe tartozó közterheket illetően a jogszabályok hatályosulásának, társadalmi, gazdasági hatásainak folyamatos vizsgálatát, az érvényre juttatásukat akadályozó körülmények feltárását, a szükséges módosítások megalapozásához – az Adópolitikai és Nemzetközi Adózási Főosztály bevonásával – hatásvizsgálatok készítését,
10. gondoskodik az illetékbélyegek folyamatos előállításáról, időszakonkénti selejtezéséről,
11. érvényre juttatja az igazgatási szolgáltatási díjakkal kapcsolatos jogszabálytervezetek esetében az illetéktörvény előírásait.

3.2.1.4. Számviteli és Felügyeleti Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1. kialakítja a számvitelre, a számvitelről szóló törvényhez kapcsolódó sajátos számviteli előírásokra, valamint a pénzügyi ágazati szabályozott szakmákra vonatkozó szabályozás koncepcióját, szabályozási elveit, a jogharmonizációs követelményekre is tekintettel előkészíti a kapcsolódó kormány-előterjesztéseket, törvénytervezeteket, valamint kormány- és miniszteri rendelettervezeteket,
2. a parlamenti munkafázisban gondozza a főosztály szakterületeit érintő törvényjavaslatokat, közreműködik az Országgyűlés szakmai bizottságai előtt képviselendő kormányálláspont kialakításában a minisztérium, illetve az országgyűlési képviselők által előterjesztett törvénymódosítások és önálló indítványok tekintetében,
3. a főosztály szakterületeit érintően figyelemmel kíséri a minisztérium más szervezeti egységei és a többi minisztérium előterjesztéseit, törvényjavaslatait, a törvények közötti konzisztencia megteremtése érdekében az előterjesztéseket és javaslatokat véleményezi,
4.303 a Koordinációs Főosztály által a főosztályhoz továbbított, más tárcák által gondozott előterjesztések esetében a szakterületek bevonásával előkészíti a tárcaálláspontot,
5. előkészíti, és folyamatosan figyelemmel kíséri a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételére, a kötelező továbbképzésre, a továbbképzésben részt vevő szervezetek akkreditációjára vonatkozó rendeleteket, előkészíti a kapcsolódó kormány-előterjesztéseket, törvénytervezeteket, valamint kormány- és miniszteri rendelettervezeteket,
6.304 előkészíti és folyamatosan figyelemmel kíséri az adótanácsadók, adószakértők, okleveles adószakértők nyilvántartásba vételére és kötelező továbbképzésére vonatkozó szabályozás koncepcióját, szabályozási elveit, előkészíti a kapcsolódó kormány-előterjesztéseket, törvénytervezeteket, valamint kormány- és miniszteri rendelettervezeteket,
7. ellátja a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (a továbbiakban: Szakképzési törvény) 73. § (1) bekezdésében, illetve (2) bekezdés a)–b) és g) pontjában foglalt feladatokat mindazon szakképesítések vonatkozásában, amelyeket az OKJ az adópolitikáért, az államháztartásért, a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért, valamint a számviteli szabályozásért felelős miniszter felelősségi körébe utal.
b) Koordinációs feladatai körében
1. együttműködik a számviteli törvény szerinti beszámolók könyvvizsgálatának, a számviteli előírások gyakorlatban való alkalmazásának kérdéseiben a Magyar Könyvvizsgálói Kamarával,
2. együttműködik a számviteli előírások gyakorlatban való érvényesülése, a számviteli szakemberek szakmai felkészültsége színvonalának emelése érdekében az érintett szakmai szervezetekkel,
3. együttműködik a számvitel elméletének és alkalmazott módszertani megoldásai fejlesztésének érdekében az Országos Számviteli Bizottsággal,
4. együttműködik a magyar számviteli standardok és azok értelmezései megalkotásával összefüggésben – szakértőként és adminisztratív támogatással – a Magyar Számviteli Standard Testülettel, a Standard Előkészítő Testülettel, a Standard Értelmező Testülettel és az Országos Számviteli Bizottsággal,
5. együttműködik a pénzügyi szektor működésében érintett szervezetekkel és hatóságokkal a transzparencia növelését elősegítő számviteli előírások fejlesztésében.
c) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében
1.305 közreműködik a fejlesztési adókedvezménnyel kapcsolatos eljárásokban, továbbá szakmai véleményt ad a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítása által a felülellenőrzés tárgyában hozott döntések ellen benyújtott fellebbezéseket elbíráló döntések előkészítéséhez és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a fővárosi és megyei kormányhivatalok, illetve jogelődeik önkormányzati adóügyekben keletkezett jogszabálysértő döntése, intézkedése vagy az egyébként szükséges intézkedések elmulasztása esetén az adózás rendjéről szóló törvény szerinti felügyeleti intézkedések előkészítéséhez,
2. kiadmányozásra előkészíti a feltételes adómegállapításra és a feltételes adómegállapítás alkalmazhatóságának megállapítására vonatkozó, kizárólag számvitelt érintő határozatokat,
3. előkészíti a feladatkörébe tartozó jogszabályok tekintetében a nem kizárólag számvitelt érintő feltételes adómegállapításokra és a feltételes adómegállapítások alkalmazhatóságának megállapítására vonatkozó határozatokhoz a részanyagokat, és azokat a Jövedelemadók és Járulékok Főosztály részére továbbítja,
4. kiadmányozza a kizárólag számvitelt érintő feltételes adómegállapítási kérelmekkel kapcsolatban az adóügy érdemét nem érintő eljárási kérdésekben hozott döntéseket,
5. a feltételes adómegállapítási kérelmek vonatkozásában indult jogorvoslati eljárások esetén a feltételes adómegállapítási kérelem főosztály hatáskörébe tartozó kérdéseihez részvéleményt biztosít az érintett szakfőosztály számára,
6. a hatáskörébe tartozó kérdés esetén részt vesz az adó feltételes megállapítására irányuló kérelmet megelőző konzultációs eljárásban,
7. lefolytatja a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételéről szóló 93/2002. (V. 5.) Korm. rendelet, valamint a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételéért, a nyilvántartásban szereplő adatok módosításáért, valamint a nyilvántartásból való törlésért, továbbá a továbbképző szervezetek akkreditációs eljárásáért és kreditpont-minősítési eljárásáért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról és a díj megfizetésének részletes szabályairól szóló 39/2008. (XII. 31.) PM rendelet szerinti hatósági eljárásokat,
8. az adótanácsadói, adószakértői, illetve okleveles adószakértői tevékenységek engedélyezésével kapcsolatosan lefolytatja az adótanácsadói, az adószakértői és az okleveles adószakértői tevékenység végzésére jogosító engedélyek kiadásának és visszavonásának feltételeiről, továbbá a kapcsolódó nyilvántartás vezetésének és a nyilvántartásban szereplők továbbképzésének szabályairól szóló 26/2008. (VIII. 30.) PM rendelet szerinti hatósági eljárásokat,
9. kiadja az igazságügyi szakértői névjegyzékbe való felvételi eljárás során szükséges szakhatósági állásfoglalás kiadásának eljárási szabályairól szóló 208/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet szerint a közgazdasági, vám- és egyes pénzügyi területeken bejegyezhető igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat igazolásáról szóló szakhatósági állásfoglalásokat,
10. kibocsátóként lefolytatja a könyvviteli szolgáltatást végzők, az adótanácsadók, az adószakértők és az okleveles adószakértők hatósági igazolványaival kapcsolatosan a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet szerinti engedélyeztetési eljárásokat,
11. lefolytatja az országos szakmai vizsgaelnöki és vizsgabizottsági tagi névjegyzékbe történő felvételre vonatkozó pályázati és a hatósági eljárást,
12. a tankönyvvé, pedagógus-kézikönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről szóló 17/2014. (III. 12.) EMMI rendelet szabályai szerint ellátja a tankönyvvé nyilvánítással összefüggő ágazati feladatokat,
13. gondoskodik a jogelőd Pénzügyminisztérium egykori Számviteli Képesítő Bizottsága és egykori Szakképesítő Igazgatósága által kiadott, a pénzügyminiszter felelősségi körébe utalt szakképesítések központi követelményrendszerének (tematikáinak és vizsgakövetelményeinek) szükség szerinti igazolásáról,
14.306 a vámügynöki és vámtanácsadói tevékenységek engedélyezésével kapcsolatosan lefolytatja a vámtanácsadói és vámügynöki nyilvántartásba való felvételi és törlési, valamint a nyilvántartás vezetéshez kapcsolódó, továbbá a vámügynöki és vámtanácsadói továbbképzéshez kapcsolódó hatósági eljárásokat a vámtanácsadói és vámügynöki nyilvántartásról, valamint a vámügynökök és vámtanácsadók kötelező továbbképzéséről szóló rendelet szerint,
15.307 ellátja az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2016. évi XIII. törvény 23. § (6) bekezdése szerinti, illetve a vámjogi hatósági képzésről és hatósági vizsgáról szóló rendelet szerinti hatósági feladatokat, továbbá a vámjogi hatósági képzéshez és hatósági vizsgához kapcsolódó egyéb feladatokat.
d) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. részt vesz az Európai Unió számviteli jogalkotásában, ennek részeként képviseli Magyarországot a Számviteli Szabályozó Bizottság (Accounting Regulatory Committee, ARC), a Kapcsolattartó Bizottság (Contact Committee), az Európai Tanács vállalati jog munkacsoportjának számvitel albizottsága, valamint a nemzetközi számviteli standardok következetes európai uniós alkalmazásának elősegítése céljából felállított Kerekasztal (Roundtable) munkájában,
2. részt vesz az európai integrációs munkában, amelynek részeként főfelelősként ellátja az EKTB Számviteli Szakértői Csoport irányítását, munkájának koordinálását és titkári feladatait, az éves beszámoló, a konszolidált beszámoló, a pénzintézetek éves és konszolidált beszámolói, a biztosítók éves és konszolidált beszámolói jogharmonizációs feladatait, az Európai Unió számviteli intézményrendszerében a magyar álláspont képviseletét; közreműködik a Vállalati jog, a Pénzügyi szolgáltatások és az Adózás EKTB szakértői csoportok, valamint a Vállalati jog Társasági jogi szakértői alcsoport munkájában is,
3. az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) nemzetközi számviteli és beszámolási standardok szakértőiből (ISAR) álló Kormányközi Munkacsoportja munkájában ellátja Magyarország képviseletét,
4. a nemzetközi számviteli szabályozás kérdéskörében együttműködik
4.1. a Nemzetközi Számviteli Standardtestülettel (IASB),
4.2. az Európai Számviteli Szervezetek Szövetségével (FEE),
4.3. a Világbankkal,
4.4. a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel (OECD),
4.5. az Európai Unió számviteli kérdéskörökkel foglalkozó testületeivel,
4.6. egyes európai számviteli és könyvvizsgálói szövetségekkel,
5. a főosztály ügykörébe tartozó hatósági nyilvántartásokhoz kötődően – a nemzetközi jogsegélyügyekben, illetve az EGT-államok illetékes hatóságainak megkeresésére – adatokat szolgáltat a Belső Piaci Információs Rendszeren keresztül.
e) Egyéb feladatai körében
1. folyamatosan figyelemmel kíséri, vizsgálja és értékeli a számviteli előírások gyakorlati végrehajtását és tapasztalatait, információit,
2. figyelemmel kíséri a nemzetközi számviteli standardokat, azok változásait, szakmai és adminisztratív támogatással segíti a hazai számviteli standardok kidolgozását és hatályba léptetését,
3. részt vesz a könyvviteli tevékenységet végzők számára a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény alapján rendelkezésre bocsátandó mintaszabályzatok összeállításában,
4. eseti döntéseket hoz a feladatkörét érintő jogszabályokhoz kapcsolódóan, egyedi állásfoglalásokat készít, valamint kidolgozza az egyéb jogszabályi előírásokhoz kapcsolódó sajátos számviteli elszámolási szabályokat,
5. az ügyfelek közvetlen megkeresésére számvitel témakörében szakmai véleményt alakít ki, állásfoglalást készít,
6.308 ellátja az Országos Számviteli Bizottság, a Magyar Számviteli Standard Testület, a Standard Előkészítő Testület és a Standard Értelmező Testület, az Adószakértői, Adótanácsadói és Okleveles Adószakértői Bizottság, az Országos Szakmai Vizsgaelnöki Kérelmeket Bíráló Bizottság, a Vámjogi Szakértői Hatósági Képzési Bizottság, illetve az adópolitikáért, az államháztartásért, a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért, valamint a számviteli szabályozásért felelős miniszter felelősségi körébe tartozó szakképesítések tananyagait tankönyvvé nyilvánító bizottság titkársági feladatait, továbbá előkészíti az Országos Számviteli Bizottság működéséhez szükséges miniszteri döntéseket,
7. részt vesz a Magyar Számvitel Fejlesztéséért Alapítvány munkájában, ennek keretében a mindenkor hatályos Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok hivatalos magyar nyelvű fordításának elkészítésében,
8. részt vesz a Számvitel-Adó-Könyvvizsgálat című folyóirat szerkesztésében,
9. ellátja a Szakképzési törvény 73. § (2) bekezdés c)–f), valamint h)–j) pontjában, illetve (3) bekezdésében foglalt, a szakképesítésért felelős miniszter feladat- és hatáskörébe utalt feladatokat, valamint kezdeményezheti a Szakképzési törvény 58. § (3) bekezdése szerinti ellenőrzést, illetve lefolytatja a Szakképzési törvény 17. § (1) bekezdése szerinti hatósági eljárásokat mindazon szakképesítések vonatkozásában, amelyeket az OKJ az adópolitikáért, az államháztartásért, a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért, valamint a számviteli szabályozásért felelős miniszter felelősségi körébe utal,
10. ellátja a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben a szakképesítésért felelős miniszter feladat- és hatáskörébe utalt feladatokat mindazon szakképesítések vonatkozásában, amelyeket az OKJ az adópolitikáért, az államháztartásért, a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért, valamint a számviteli szabályozásért felelős miniszter felelősségi körébe utal,
11. az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet 18/A. § (2) bekezdésének megfelelően gondoskodik a tételkészítő bizottság elnökének felkéréséről mindazon szakképesítések vonatkozásában, amelyeket az OKJ az adópolitikáért, az államháztartásért, a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért, valamint a számviteli szabályozásért felelős miniszter felelősségi körébe utal,
12. közreműködik az ügykörébe tartozó közigazgatási hatósági eljárásokban hozott hatósági döntésekkel kapcsolatosan indult közigazgatási perekben és nemperes eljárásokban szükséges képviseleti feladatok ellátásában,
13. előkészíti az IFRS-ek (International Financial Reporting Standards) hazai bevezetését, az ehhez szükséges döntéseket, illetve azok végrehajtását, valamint vizsgálja a bevezetéshez kapcsolódó cégjogi, adójogi és egyéb hatásokat.

3.2.1.5. Adópolitikai és Nemzetközi Adózási Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1. előkészíti a kettős adóztatás elkerüléséről szóló és egyéb adóügyi két- vagy többoldalú egyezményekhez kapcsolódó kormány-előterjesztéseket, törvénytervezeteket, valamint egyéb jogi aktusok tervezeteit,
2. a parlamenti munkafázisban gondozza a főosztály szakterületeit érintő törvényjavaslatokat, közreműködik az Országgyűlés szakmai bizottságai előtt képviselendő kormányálláspont kialakításában a minisztérium, illetve az országgyűlési képviselők által előterjesztett törvénymódosítások és önálló indítványok tekintetében,
3.309 a főosztály szakterületeit érintően figyelemmel kíséri a minisztérium más szervezeti egységei és a többi minisztérium előterjesztéseit, törvényjavaslatait, a törvények közötti konzisztencia megteremtése érdekében az előterjesztéseket és javaslatokat véleményezi, a Koordinációs Főosztály által a főosztályhoz továbbított, más tárcák által gondozott előterjesztések esetében a szakterületek bevonásával előkészíti a tárcaálláspontot.
b) Koordinációs feladatai körében
1. összefoglalja, továbbítja, koordinálja a minisztérium érintett főosztályainak adózással, járulékfizetéssel összefüggő – a bevallásokból és a pénzforgalmi adatokból nyerhető – információs és egyéb igényeit,
2. rendszeresen és folyamatosan beszerzi, gyűjti, elemzi az adózással, adóztatással, járulékfizetéssel összefüggő adatokat, információkat, amelyek alapján javaslatokat, intézkedéseket tesz vagy kezdeményez, eljuttatja azokat a minisztérium érintett vezetőihez és szakfőosztályaihoz,
3. konferenciákat, szakmai műhelyeket szervez a hazai és nemzetközi kutatói kapcsolatok elmélyítése érdekében,
4. kapcsolatot tart a Pénzügypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkárság pénzügykutatást érintő feladat- és hatásköréhez kapcsolódó hazai intézmények kutatási szakterületeivel.
c) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. koordinálja az Európai Unió és az OECD adószabályozást érintő munkájában való részvételt, valamint működteti az OECD Multilaterális Adóügyi Központját,
2. a helyettes államtitkárság feladatkörét érintően – a szakfőosztályokkal együttműködve – kialakítja a nemzeti álláspontot a nemzetközi gyakorlatban alkalmazott irányelvek, adózási technikák, szabályok figyelembevételével,
3. ellátja a kettős adóztatás elkerülésére kötött egyezményekkel, valamint az adóügyi információcsere egyezményekkel kapcsolatos feladatokat,
4. előkészíti a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények, valamint az adóügyi információcsere egyezmények és – szükség esetén a Fogyasztási és Forgalmi Adók Főosztály, valamint a Jövedelemadók és Járulék Főosztály bevonásával – egyéb adóügyi nemzetközi egyezmények tárgyalását, aláírásra előkészíti az egyezményeket, és intézkedik a törvényként történő kihirdetés érdekében, folyamatosan felülvizsgálja a meglévő egyezményeket, részt vesz a nemzetközi szervezeteknél az e területen folyó munkában,
5.310 folyamatosan kölcsönös kapcsolatot tart a helyettes államtitkárság feladatkörét érintően a brüsszeli Magyar Állandó Képviselet adó- és vámügyi attaséival, valamint Magyarország OECD és UNESCO Melletti Állandó Képviselete adóügyekért felelős tagjával,
6. részt vesz az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság helyettes államtitkárság feladatkörét érintő szakértői munkacsoportjainak tevékenységében,
7. figyelemmel kíséri az adózást érintően az európai uniós jogi aktusok tervezeteit és az Európai Unió jogának alakulását, az Európai Unió jogrendjét, intézményeinek státusát és működését érintő, illetve a tagállami kötelezettségekre és részvételre vonatkozó alapvető szabályok terén,
8. a szakfőosztályok együttműködésével tájékoztatást ad a többi európai uniós tagállam szakminisztériumai és nemzetközi szervezetek (például IMF, EU, OECD) megkeresésére az adóbevételek alakulásáról, az adórendszer változásairól,
9. munkalátogatásokon, szakmai fórumokon (beleértve általánosságban a hazai fórumokat, konferenciákat is), az OECD adópolitikát vagy adóegyezményeket, adóügyi információcserét tárgyaló munkacsoportjaiban tájékozódik a nemzetközi adózás, az adópolitika, adószerkezet és az adótervezés-elemzés területén zajló nemzetközi tendenciákról, nemzeti gyakorlatokról,
10. részt vesz az OECD Gazdaságpolitikai Bizottsága (EPC) makrogazdasági és strukturális politikákat elemző WP1 munkacsoportjának munkájában,
11. részt vesz az OECD NAEC (Új válaszok a gazdaság kihívásaira) programjával kapcsolatos magyar álláspont kialakításában, és részt vesz a NAEC Munkacsoport ülésein,
12. együttműködik az Európai Unió tagállamai pénzügyi és gazdasági minisztériumai gazdasági és pénzügypolitikai kutatóival,
13. közreműködik az Európai Unió tagállamai pénzügyi és gazdasági minisztériumai kutatási projektjeiben,
14. feladatkörét érintően kapcsolatot tart az Európai Bizottsággal és az Európai Unió más szerveivel.
d) Funkcionális feladatai körében
1. tanulmányokat készít a Pénzügypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkárság feladataihoz kapcsolódó témákban,
2. szakmai támogatást nyújt a minisztérium más főosztályain folyó kutató- és elemző munkához,
3. közreműködik az államháztartás információs rendszerének fejlesztési munkáiban, a pénzügyi folyamatokkal kapcsolatos adatszolgáltatás rendszerének kialakításában,
4. az adók (beleértve az illetékeket, járulékokat és vámokat is) tekintetében feladata
4.1. a Kormány általános politikájával és a gazdaságpolitikai irányelvekkel összefüggésben rövid és középtávú adópolitika, az adókoncepció meghatározása,
4.2. elemzések készítése a jövedelemfolyamatokról, az adóterhelés alakulásáról a rendelkezésre álló információk alapján,
4.3. a döntés-előkészítés részeként költségvetési hatásvizsgálatok, modellszámítások elvégzése a törvényi változások és a makrogazdasági folyamatok alakulása kapcsán, felhasználva a szakfőosztály és az állami adóhatóság egyéb (ár-, piaci szerkezeti, társadalmi-gazdasági) hatásokra vonatkozó számításait,
4.4. az éves költségvetés, a 3 éves gördülőtervezés összeállításában történő részvétel a szakmailag érintett főosztály által meghatározott program szerint,
4.5. az Európai Unió felé évente készítendő konvergenciaprogram elkészítésében történő részvétel,
4.6. a költségvetési tételek alakulásának havonta történő értékelése, illetve róluk havi, negyedéves és éves előrejelzés készítése,
4.7.311 szöveges és számszaki indokolások készítése a költségvetés végrehajtásához; az előzőekkel kapcsolatos egyeztetéseken való képviselet biztosítása a különféle szervezetekkel (például állami adó- és vámhatóság, Állami Számvevőszék, Költségvetési Tanács, Magyar Nemzeti Bank),
4.8. koncepció kialakítása az adótervezés módszertanának továbbfejlesztésére,
4.9. egyedi SQL adózói adatbázisok kezelése, működtetése, a statisztikai adatbázis szélesítése, továbbfejlesztése,
5. közreműködik az adórendszer korszerűsítésében,
6. ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adó- és vámbeszedési tevékenységének alakulását,
7. ellátja a szerencsejáték-szervezéssel kapcsolatos költségvetést érintő feladatokat, elemzi és tervezi a játékadó és szerencsejáték koncessziós díj bevételek költségvetési előirányzatát,
8. feladata az adóhatóság tájékoztatási kötelezettségének elősegítésére az állampolgárok, az adózók megkeresése alapján a felelősségi körébe tartozó nemzetközi egyezmények, illetve jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos álláspont kialakítása és megküldése az adóhatóság részére,
9.312 feladatkörében ellát egyéb adózási jellegű feladatokat (adózói, más hatóság részéről érkezett megkeresés megválaszolása, az állami adó- és vámhatóság szakszerű működését elősegítő miniszteri iránymutatások előkészítése; a jogalkalmazás megkönnyítése érdekében szakmai iránymutatások, állásfoglalások kiadása),
10. feladata a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények kölcsönös egyeztetési eljárásról szóló cikke alapján adózói kezdeményezésre külföldi illetékes hatósággal kölcsönös egyeztető eljárás lefolytatása, a kapcsolt vállalkozások között alkalmazott szokásos piaci ár meghatározását érintő ügyek kivételével,
11. ellátja a Nabucco Projekt tárgyában létrejött Megállapodásban foglaltaknak megfelelően a Nabucco Projekt adóztatására vonatkozó feladatokat a Jövedelemadó és Járulék Főosztállyal történő együttműködésben,
12. a Parlamenti Főosztály megkeresésére előkészíti a főosztály felelősségébe tartozó területeket érintő interpellációkra és országgyűlési képviselői megkeresésekre a válaszokat, az Országgyűlés bizottságai által kért beszámolókat, tájékoztatókat és háttéranyagokat,
13. a Sajtó és Kommunikációs Titkárság megkeresésére előkészíti a főosztály felelősségébe tartozó területeket érintő sajtómegkeresésekre adandó szakmai választervezeteket,
14. tájékoztatást ad a minisztériumi vezetők részére a kutatásai eredményéről,
15. képviseli a minisztériumot a Pénzügypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkárság pénzügykutatást érintő feladat- és hatáskörével kapcsolatos szakmai konferenciákon, lakossági fórumokon és egyéb rendezvényeken,
16.313 szakmai véleményt ad a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítása által a felülellenőrzés tárgyában hozott döntések ellen benyújtott fellebbezéseket elbíráló döntések előkészítéséhez és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a fővárosi és megyei kormányhivatalok, illetve jogelődeik önkormányzati adóügyekben keletkezett jogszabálysértő döntése, intézkedése vagy az egyébként szükséges intézkedések elmulasztása esetén az adózás rendjéről szóló törvény szerinti felügyeleti intézkedések előkészítéséhez,
17. közreműködik a feltételes adómegállapításra és a feltételes adómegállapítás alkalmazhatóságának megállapítására irányuló kérelmekkel kapcsolatos eljárásokban, a határozatok szakmai előkészítésében, a hatáskörébe tartozó kérdés esetén részt vesz az adó feltételes megállapítására irányuló kérelmet megelőző konzultációs eljárásban,
18. az ügykörébe tartozó közterhek vonatkozásában közreműködik a magyar állam, a minisztérium és a miniszter jogi képviseletének ellátásában a bíróság előtti valamennyi peres és nemperes eljárásban.

3.2.1.6. Fogyasztási és Forgalmi Adók Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1. kialakítja a fogyasztási, forgalmi adók (általános forgalmi adó, jövedéki adó, energiaadó, regisztrációs adó) koncepcióját, szabályozási elveit, előkészíti a kapcsolódó kormány-előterjesztéseket, törvénytervezeteket, valamint kormány- és miniszteri rendelettervezeteket,
2. a parlamenti munkafázisban gondozza a főosztály felelősségébe tartozó területeket érintő törvényjavaslatokat, közreműködik az Országgyűlés szakmai bizottságai előtt képviselendő kormányálláspont kialakításában a minisztérium, illetve az országgyűlési képviselők által előterjesztett törvénymódosítások és önálló indítványok tekintetében,
3. a főosztály felelősségébe tartozó területeket érintően figyelemmel kíséri a minisztérium más szervezeti egységei és a többi minisztérium előterjesztéseit, törvényjavaslatait, a törvények közötti konzisztencia megteremtése érdekében az előterjesztéseket és javaslatokat véleményezi,
4. ellátja a fogyasztási, forgalmi adókat érintő európai uniós szabályozással kapcsolatos jogharmonizációs feladatokat, előkészíti az ebből fakadó jogszabály-módosítási javaslatot, és képviseli az Országgyűlés szakmai bizottságaiban a törvénymódosításokkal kapcsolatos kormányálláspontot,
5. közreműködik a forgalmi típusú adó területén harmadik állammal kölcsönös visszatérítésről szóló nemzetközi megállapodás előkészítésében,
6.314 a Koordinációs Főosztály által a főosztályhoz továbbított, más tárcák által gondozott előterjesztések esetében az érintett szakterületek bevonásával előkészíti a tárcaálláspontot.
b) Koordinációs feladatai körében
1. előkészíti a hatáskörrel rendelkező tárcákkal együttműködve a diplomáciai és hivatásos konzuli képviseletek és a képviselet tagjai, valamint a nemzetközi szervezetek és azok tisztviselői beszerzéseinek általánosforgalmiadó- és jövedékiadó-mentességére vonatkozó jogszabályokat, valamint a szabályozás módosítását, korszerűsítését,
2. előkészíti a hatáskörrel rendelkező tárcával, szervezetekkel együttműködve a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszaigénylésre vonatkozó jogszabályokat, valamint a szabályozás módosítását, korszerűsítését,
3. a miniszter kijelölésének megfelelően részt vesz a Pálinka Nemzeti Tanács munkájában,
4. ellátja a minisztériumon belül a Fiscalis program koordinálásának feladatát,
5. részt vesz az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság adózási és környezetvédelmi szakértői munkacsoportjának munkájában,
6. előkészíti, koordinálja és képviseli a minisztérium szakterületei és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal termékdíj-szabályozás szakterületéhez tartozó részeivel kapcsolatos álláspontját a szabályozásért felelős minisztérium felé,
7. konzultál a Jövedelemadók és Járulékok Főosztállyal a népegészségügyi termékadónak a főosztály főfelelősségi körébe tartozó egyes kérdései kapcsán,
8. az adócsalások elleni küzdelem keretében egyeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, az érintett tárcákkal, az Európai Unió intézményeivel és a piaci szereplőkkel, valamint értékeli a vonatkozó európai uniós javaslatokat.
c) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében
1. előkészíti a feladatkörébe tartozó, fogyasztási, forgalmi adók tekintetében a nem kizárólag fogyasztási, forgalmi adót érintő feltételes adómegállapításokra és a feltételes adómegállapítások alkalmazhatóságának megállapítására vonatkozó határozatokhoz a részanyagokat, és azokat a Jövedelemadók és Járulékok Főosztály részére továbbítja,
2. kiadmányozásra előkészíti a feltételes adómegállapításokra és a feltételes adómegállapítások alkalmazhatóságának megállapítására vonatkozó, kizárólag fogyasztási, forgalmi adót érintő ügyekben az eljárás során hozott első fokú határozatot,
3. kiadmányozza a kizárólag fogyasztási, forgalmi adót érintő feltételes adómegállapítási kérelmekkel kapcsolatban az adóügy érdemét nem érintő kérdésekben hozott döntéseket,
4. a feltételes adómegállapítási kérelmek vonatkozásában indult jogorvoslati eljárások esetén a feltételes adómegállapítási kérelem főosztály hatáskörébe tartozó kérdéseihez részvéleményt biztosít az érintett szakfőosztály számára,
5. a hatáskörébe tartozó kérdés esetén részt vesz az adó feltételes megállapítására irányuló kérelmet megelőző konzultációs eljárásban,
6.315 szakmai véleményt ad a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítása által a felülellenőrzés tárgyában hozott döntések ellen benyújtott fellebbezéseket elbíráló döntések előkészítéséhez és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a fővárosi és megyei kormányhivatalok, illetve jogelődeik önkormányzati adóügyekben keletkezett jogszabálysértő döntése, intézkedése vagy az egyébként szükséges intézkedések elmulasztása esetén az adózás rendjéről szóló törvény szerinti felügyeleti intézkedések előkészítéséhez,
7.316 a felügyeleti intézkedés iránti kérelmek kapcsán együttműködik a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal az álláspont, valamint az ellenőrzést lefolytató szakemberek tájékoztatásához szükséges eljárás kialakításában, nyomon követi a határozatok betartását,
8. az ügykörébe tartozó közterhek vonatkozásában közreműködik a magyar állam, a minisztérium és a miniszter jogi képviseletének ellátásában a bíróság előtti valamennyi peres és nemperes eljárásban.
d) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. előkészíti, kialakítja a magyar álláspontot a fogyasztási, forgalmi adóztatás területén folyó európai uniós jogszabály-előkészítő munka és döntéshozatal során,
2. ellátja a fogyasztási, forgalmi adóztatáshoz kapcsolódó európai uniós bizottsági, technikai bizottsági tárgyalások szakmai felügyeletét és az üléseken Magyarország képviseletét,
3. ellátja a fogyasztási, forgalmi adóztatáshoz kapcsolódó európai uniós tanácsi munkacsoport tárgyalásainak szakmai felügyeletét és az üléseken Magyarország képviseletét,
4. részt vesz az OECD és más nemzetközi szervezetek szakterületét érintő munkájában,
5. az európai integrációs munkával kapcsolatban ellátja a feladatkörébe eső jogharmonizációs munkát, figyelemmel kíséri a vonatkozó szakirodalmat, az Európai Bizottság állásfoglalásait, az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatát, részt vesz a magyar álláspont kialakításában az Európai Bíróság vagy Európai Bizottság előtt folyamatban lévő, a főosztály ügykörébe tartozó ügyekben,
6.317 a főosztály feladatkörét érintően – szükség esetén az Európai Uniós és Nemzetközi Pénzügyi Főosztállyal együttműködve – előkészíti és kialakítja a szakmai álláspontot az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárás, valamint az Európai Bíróság előtt folyó kötelezettségszegési eljárás és előzetes döntéshozatali eljárás során,
7. folyamatosan kölcsönös kapcsolatot tart a brüsszeli Magyar Állandó Képviselet adóügyi attaséival,
8. tájékoztatást ad a többi európai uniós tagállam szakminisztériumai és nemzetközi szervezetek (például IMF, EU, OECD) megkeresésére a fogyasztási, forgalmi adóztatás gyakorlatáról, az adórendszer változásairól,
9. részt vesz az európai uniós szakmai szemináriumokon (FISCALIS), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal képviselőjével egyezteti a képviselendő álláspontot, kiértékeli a szakmai tapasztalatokat, szükség esetén javaslatot tesz jogszabály-módosításra.
e) Egyéb feladatai körében
1. részt vesz az Alkotmánybírósághoz intézett, feladatkörébe tartozó adókkal kapcsolatos alkotmánybírósági felülvizsgálati indítványokról, az Állami Számvevőszéktől és az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalából érkező megkeresésekről a tárcavélemény kialakításában,
2. az adóhatóság tájékoztatási kötelezettségének elősegítésére az állampolgárok, az adózók megkeresése alapján a felelősségi körébe tartozó jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos álláspontot alakít ki és küld meg az adóhatóság részére,
3. feladatkörében ellátja az egyéb adózási jellegű feladatokat (adózói, más hatóság részéről érkezett megkeresés, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakszerű működését elősegítő miniszteri iránymutatások, utasítások előkészítése; a jogalkalmazás megkönnyítése érdekében szakmai iránymutatások, állásfoglalások kiadása; javaslat elkészítése a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakmai tevékenységének értékeléséhez, az eljárási törvény módosításához, közreműködés a minisztériumi irányelvek megalapozásához szükséges pénzforgalmi, bevallási, ellenőrzési, behajtási és egyéb információk beszerzésében, elemzésében),
4. részt vesz a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos, adózási vonatkozású megkeresések megválaszolásában,
5. koncepciót alakít ki a fogyasztáshoz kapcsolódó adók rendszerének továbbfejlesztésére,
6. közreműködik az ökoadóztatás rendszerének továbbfejlesztésére vonatkozó koncepció kialakításában,
7. figyelemmel kíséri a fogyasztási, forgalmi adóztatás gyakorlatát, a jogszabályok érvényesülését, az eljárás, a jogalkalmazás egységét,
8. előkészíti a főosztály felelősségébe tartozó területeket érintő interpellációkra és országgyűlési képviselői megkeresésekre a válaszokat, az Országgyűlés bizottságai által kért beszámolókat és tájékoztatókat, valamint a sajtómegkeresésekre adandó szakmai választervezeteket.

3.2.1.7. Könyvvizsgálói Közfelügyeleti Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1. kialakítja a Magyar Könyvvizsgálói Kamarára, a könyvvizsgálói tevékenységre, a könyvvizsgálói közfelügyeletre vonatkozó szabályozás koncepcióját, szabályozási elveit, a jogharmonizációs követelményekre is tekintettel előkészített kapcsolódó kormány-előterjesztéseket, törvénytervezeteket, valamint kormány- és miniszteri rendelettervezeteket,
2. a parlamenti munkafázisban gondozza a főosztály szakterületeit érintő törvényjavaslatokat, közreműködik az Országgyűlés szakmai bizottságai előtt képviselendő kormányzati álláspont kialakításában a minisztérium, illetve az országgyűlési képviselők által előterjesztett törvénymódosítások és önálló indítványok tekintetében,
3. a főosztály szakterületeit érintően figyelemmel kíséri a minisztérium más szervezeti egységei és a többi minisztérium előterjesztéseit, a törvények közötti konzisztencia megteremtése érdekében az előterjesztéseket és javaslatokat véleményezi,
4.318 a Koordinációs Főosztály által a főosztályhoz továbbított, más minisztériumok által gondozott előterjesztések esetében a szakterületek bevonásával előkészíti a tárcaálláspontot,
5. előkészíti, és folyamatosan figyelemmel kíséri a könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatokkal összefüggő tevékenységek szabályozásáról, valamint a könyvvizsgálók és könyvvizsgáló cégek speciális minősítéséről szóló rendeleteket, előkészíti a kapcsolódó kormány-előterjesztéseket, törvénytervezeteket, valamint kormány- és miniszteri rendelettervezeteket.
b) Koordinációs feladatai körében
1. együttműködik a számvitelről szóló törvény szerinti beszámolók könyvvizsgálatának kérdéseiben, továbbá a Magyar Könyvvizsgálói Kamara működésével összefüggő kérdésekben a Magyar Könyvvizsgálói Kamarával,
2. együttműködik a pénzügyi szektor működésében érintett szervezetekkel és hatóságokkal a transzparencia növelését elősegítő könyvvizsgálati előírások fejlesztésében.
c) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében
1. ellátja a Magyar Könyvvizsgálói Kamara felett a miniszteri törvényességi felügyelettel és a közfelügyeleti törvényességi felügyelettel kapcsolatos feladatokat,
2. lefolytatja a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Kkt.) szerinti minőség-ellenőrzési és rendkívüli minőség-ellenőrzési eljárást azoknál a kamarai tag könyvvizsgálóknál, könyvvizsgáló cégeknél, amelyek közérdeklődésre számot tartó gazdálkodóra vonatkozóan végeznek jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet,
3. a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói szolgáltatást igénybe vevők érdekét veszélyeztető helyzet észlelése esetén megteszi a Kkt. 196. §-ában meghatározott intézkedéseket,
4. dönt a Kkt. 4. § (5) bekezdés b) pontja szerint a Magyar Könyvvizsgálói Kamara által megalkotott standardok jóváhagyásáról,
5. dönt a Kkt. 49. §-a szerinti speciális könyvvizsgálói minősítésekről,
6. dönt a Kkt. 50. § (8) bekezdése szerinti szabályzat jóváhagyásáról,
7. ellenőrzi a Kkt. 55. §-a szerinti kötelezettség teljesítését,
8. kezdeményezi a Kkt. 166. § (2) bekezdés a) pontja szerinti rendkívüli kamarai minőség-ellenőrzést,
9. lefolytatja a Kkt. 196/A. §-ában foglalt ellenőrzést.
d) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. részt vesz az Európai Unió könyvvizsgálati jogalkotásában, ennek részeként képviseli Magyarországot a Könyvvizsgálók Felügyeleti Testületeinek Európai Csoportja (European Group of Auditors' Oversight Bodies, EGAOB), a Könyvvizsgálati Szabályozó Bizottság (Audit Regulatory Committee, AuRC), az Európai Tanács vállalati jog munkacsoportjának jog szerinti könyvvizsgálat albizottsága munkájában,
2. részt vesz az európai integrációs munkában, amelynek részeként ellátja a könyvvizsgálói engedélyek jogharmonizációs feladatait, az Európai Unió könyvvizsgálati intézményrendszerében a magyar álláspont képviseletét,
3. a könyvvizsgálati szabályozás kérdéskörében együttműködik
3.1. a Nemzetközi Könyvvizsgálati és Bizonyosságot Nyújtó Szolgáltatási Standardok Testülettel (IAASB),
3.2. a Nemzetközi Számviteli Etikai Standard Testülettel (IESBA),
3.3. a Könyvvizsgálók Nemzetközi Szövetségével (IFAC),
3.4. egyes európai könyvvizsgálói szövetségekkel,
3.5. a Független Könyvvizsgálati Szabályozók Nemzetközi Fórumával (IFIAR),
3.6. az Európai Audit Inspekciós Csoporttal (EAIG),
4. a főosztály ügykörébe tartozó hatósági nyilvántartásokhoz kötődően – a nemzetközi jogsegélyügyekben, illetve az EGT-államok illetékes hatóságainak megkeresésére – adatokat szolgáltat a Belső Piaci Információs Rendszeren keresztül,
5. együttműködik az EGT-államok által, valamint más, harmadik ország által a könyvvizsgálói közfelügyeleti tevékenység ellátásában történő részvételre kijelölt illetékes hatóságokkal.
e) Egyéb feladatai körében
1. folyamatosan figyelemmel kíséri, vizsgálja és értékeli a könyvvizsgálati előírások gyakorlati végrehajtását és tapasztalatait, információit, ellátja az okleveles könyvvizsgálói képesítéssel kapcsolatos törvényben meghatározott feladatokat,
2. figyelemmel kíséri a nemzetközi könyvvizsgálati standardokat, azok változásait, szakmai és adminisztratív támogatással segíti a hazai könyvvizsgálati standardok kidolgozását és hatályba léptetését,
3. részt vesz a könyvvizsgálati tevékenységet végzők számára a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény alapján rendelkezésre bocsátandó mintaszabályzatok összeállításában,
4. az ügyfelek közvetlen megkeresésére könyvvizsgálat témakörében szakmai véleményt alakít ki, állásfoglalást készít,
5. közreműködik az ügykörébe tartozó közigazgatási hatósági eljárásokban hozott hatósági döntésekkel kapcsolatosan indult közigazgatási perekben és nemperes eljárásokban szükséges képviseleti feladatok ellátásában,
6. vizsgálja és értékeli a könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszer részelemeit, továbbá a Kkt. 46. § (1) bekezdése és a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 155/A. § (2) bekezdése alapján beérkezett bejelentéseket, valamint a Kkt. 189. § (6) bekezdése alapján beérkezett adatokat,
7. összeállítja, elfogadja és közzéteszi a közfelügyeleti hatóság éves minőség-ellenőrzési tervét, éves munkatervét, valamint az előző évi munkatervének végrehajtásáról szóló beszámolót,
8. összeállítja és aktualizálja a Kkt. 173/B. § (13) bekezdése alapján a minőség-ellenőrzésbe közreműködőként bevonható kamarai minőségellenőrök és speciális szaktudással rendelkező személyek, valamint a Kkt. 189. § (5) bekezdése alapján igénybe vehető szakértők listáját.

3.3. A munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár által irányított szervezeti egységek

3.3.0.1. Munkaerőpiacért és Képzésért Felelős Államtitkári Titkárság

Funkcionális feladatai körében az 1. melléklet 83. §-ában meghatározott feladatokon túl
1. szervezi az államtitkár hatáskörében tartott ügyek előkészítését, véleményezi az intézkedéseket, ellátja az ügyviteli feladatokat,
2. figyelemmel kíséri és koordinálja az államtitkár felügyelete alá tartozó szervezeti egységek tevékenységét, ügyintézését.

3.3.1.319 A munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek

3.3.1.1. Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

Funkcionális feladatai körében az 1. melléklet 83. §-ában meghatározott feladatokon túl
1. szervezi a helyettes államtitkár hatáskörében tartott ügyek előkészítését, véleményezi az intézkedéseket, ellátja az ügyviteli feladatokat,
2. figyelemmel kíséri és koordinálja a helyettes államtitkár felügyelete alá tartozó szervezeti egységek tevékenységét, ügyintézését,
3. ellátja a 2007–2013 és 2014–2020 programozási időszakban megvalósított,
a) a TÁMOP 2.4.8-12/1-2012-0001 „A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése” európai uniós program,
b) a TÁMOP 1.3.1-12/1-2012-0001 „A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése II.” európai uniós program,
c) a TÁMOP 5.6.3-12/1-2012-0001 „A fogvatartottak többszakaszos, társadalmi és munkaerő-piaci reintegrációja és az intenzív utógondozás modellje” európai uniós program,
d) a TÁMOP-1.3.1-07/1.-2008-0002 „A foglalkoztatási szolgálat fejlesztése az integrált munkaügyi és szociális rendszer részeként – I. fázis” európai uniós program,
e) az EKOP-2.A.2-2012-2012-0020 „Portál konszolidáció a Nemzeti Munkaügyi Hivatalban” európai uniós program,
f) az ÁROP-1.A.4-2012-2012-0010 „Nyilvántartások adattisztítási és migrációs feladatainak ellátása” európai uniós program,
g) a TIOP 3.2.1-07/1-2008-0002 „Az integrált munkaügyi és szociális szolgáltató rendszer kereteinek megteremtése az Állami Foglalkoztatási Szolgálat infrastruktúrájának fejlesztésével” európai uniós program,
h) a TIOP 3.2.1-12/1-2012-0001 „Az integrált rendszer kereteinek megteremtése a foglalkoztatási szolgálat infrastruktúrájának fejlesztésével” európai uniós program
fenntartásával kapcsolatos feladatokat,
4. a feladatkörébe utalt európai uniós programok fenntartása körében ellátja
a) a hazai és európai uniós szervezetek által történő ellenőrzések teljes körű kezelését, azok éves fenntartási jelentéseinek teljes körű elkészítését,
b) a fenntartási időszak végéig az európai uniós programok dokumentumainak őrzésével kapcsolatos feladatokat,
c) az a) és b) ponthoz kapcsolódó adatszolgáltatási, információnyújtási tevékenységet,
5. nyomon követi a munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár által felügyelt, a GINOP 5. prioritása által finanszírozott
a) GINOP 5.1.2-15 és GINOP 5.1.6-17 – „Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése – támogató szolgáltatások”,
b) GINOP 5.2.5-16 – „Gyakornoki program – támogató szolgáltatások”,
c) GINOP 5.3.6-16 – „Vállalati felelősségvállalás ösztönzése és állásfeltárás”,
d) GINOP 5.3.7-17-VEKOP – „Jogszerű foglalkoztatás fejlesztése”
kiemelt európai uniós programok tekintetében a projekt szinten rögzített szakmai elvárások teljesülését.

3.3.1.2. Munkaerőpiaci Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1. részt vesz a munkanélküli ellátásokhoz, a foglalkoztatást elősegítő támogatásokhoz, a munkaerőpiaci szolgáltatásokhoz kapcsolódó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítésében,
2. előkészíti az egyedi kormánydöntés alapján nyújtható munkahelyteremtő támogatásokról szóló előterjesztéseket,
3. előkészíti a minimálbér és a garantált bérminimum megállapításáról szóló előterjesztést.
b) Koordinációs feladatai körében
1. közreműködik a Kormány foglalkoztatáspolitikai stratégiájának kidolgozásában,
2. közreműködik az európai uniós foglalkoztatáspolitikai stratégiákkal kapcsolatos hazai dokumentumok és jelentések kidolgozásában,
3. kidolgozza a minisztérium foglalkoztatáspolitikára vonatkozó tervekből, prognózisokból, stratégiákból adódó feladatait, céljait tartalmazó szakmai irányelveket, azokhoz elemzéseket, prognózisokat készít,
4. közreműködik az NFA stratégiai tervezésével összefüggő feladatok ellátásában, a decentralizáció kidolgozásában,
5. részt vesz az NFA foglalkoztatási alaprész központi és decentralizált kerete arányának meghatározásában, a decentralizálás elveinek kidolgozásában, valamint javaslatot tesz a központi keret felhasználására,
6. közreműködik a gazdasági szerkezetváltással, az ipari parkokkal, a szabad vállalkozási zónákkal kapcsolatos, a minisztériumot érintő feladatok ellátásában,
7. közreműködik a területfejlesztéssel kapcsolatos, minisztériumot érintő ügyekben,
8. ellátja a szakmai szervezetekkel, kamarákkal, civil szervezetekkel való kapcsolattartást,
9. szervezi a munka világával kapcsolatos szakmai konferenciákat,
10. javaslatokat dolgoz ki a versenyszféra makroszintű bértárgyalásain a versenyszféra keresetalakulására és a legkisebb munkabérek meghatározására vonatkozó kormányzati tárgyalási pozíciókra,
11. közreműködik a közszféra bérpolitikájának kialakításában, az egyes illetményrendszerek – így különösen a közalkalmazotti, köztisztviselői, kormánytisztviselői, rendvédelmi szolgálati, honvédségi szolgálati, ügyészségi, bírósági és igazságügyi – összehangolt működését célzó javaslatok kidolgozásában, javaslatot tesz a közalkalmazotti illetményrendszer alakítására,
12. a feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében szakmailag értékeli az OFA Nonprofit Kft. által megvalósított programokat,
13. előkészíti és koordinálja az OFA Nonprofit Kft. működésével kapcsolatos alapítói döntések meghozatalát,
14. irányítja a feladat- és hatáskörébe tartozó hazai finanszírozású központi munkaerőpiaci programok végrehajtását.
c) Egyéb feladatai körében
1. a munkaerőpiaci támogatásokkal kapcsolatos feladatok ellátása keretében
1.1. figyelemmel kíséri az aktív és passzív eszközök működését, és javaslatot tesz a szabályozás tartalmára, illetve annak módosítására,
1.2. részt vesz a szolgáltatások fejlesztésére vonatkozó szakmai javaslatok kidolgozásában az álláskeresők mielőbbi elhelyezése és a tartós munkanélküliség megelőzése érdekében,
1.3. figyelemmel kíséri a csoportos létszámcsökkentésekre és a munkaerőigényekre vonatkozó információkat, azokat folyamatosan elemzi, értékeli,
1.4. a csoportos létszámcsökkentésben érintett munkavállalók újbóli elhelyezkedésének elősegítése érdekében a nagyobb elbocsátásokkal sújtott térségek szervezetei és az érintett minisztériumok bevonásával gazdasági szerkezetváltást, vállalkozásfejlesztést célzó intézkedések kidolgozását kezdeményezi, működteti a központi munkahelyteremtő és munkahelymegőrző programokat,
1.5. feladat- és hatáskörébe tartozóan hazai finanszírozású központi munkaerőpiaci programot dolgoz ki, továbbá irányítja a feladat- és hatáskörébe tartozó jóváhagyott hazai finanszírozású munkaerőpiaci programokat,
1.6. előkészíti a munkahelyteremtő beruházásra, a lakhatási támogatásra és az elhelyezkedési támogatásra vonatkozó eljárásrendet, tájékoztatót, módszertani útmutatót,
2. működteti az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsot (OKÉT), valamint a Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsát (KOMT), ellátja ezek titkársági teendőit, amelynek keretében kapcsolatot tart a kormányzati, szakszervezeti és önkormányzati oldal tagjaival, megszervezi a plenáris és szakértői üléseket, koordinálja az ülések anyagait, elkészíti az ülések emlékeztetőit,
3. közreműködik a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának működtetésében,
4. statisztikai és elemzési feladatainak keretében
4.1. ellátja a munkaügyi szervezet központi informatikai rendszere adatbázisán alapuló statisztikai feldolgozási, elemzési és tájékoztatási feladatokat,
4.2. szakmai javaslatot tesz a statisztikai adatszolgáltató rendszer fejlesztésére, valamint közreműködik az új munkaerőpiaci programok statisztikai területet érintő feladatainak végrehajtásában,
4.3. együttműködik az érintett minisztériumokkal a megújuló statisztikai kódrendszerek (különösen FEOR, TEÁOR keretében) informatikai rendszerben történő megújításában,
4.4. folyamatosan végzi a kötelező és önkéntes statisztikai adatgyűjtésekkel kapcsolatos, a minisztérium hatáskörébe tartozó feladatokat,
4.5. elvégzi a munkaerőpiaci előrejelzések és statisztikák elemzésével kapcsolatos feladatokat,
4.6. koordinálja a negyedéves munkaerő-gazdálkodási felméréshez kapcsolódó adatfelvételeket, biztosítja az adatok (járási hivatali, megyei, régiós, országos szintű) feldolgozását, elemzését, előkészíti az országos összefoglalóhoz szükséges anyagokat,
4.7. gondoskodik az ILO fogalomrendszerének megfelelő kisterületi adatokat előállító rendszer működtetéséről és fejlesztéséről,
4.8. a külföldiek magyarországi munkavállalásának engedélyezésére és a foglalkoztatás bejelentésére vonatkozó statisztikákat, elemzéseket készít,
4.9. adatokat gyűjt és elemez a magánközvetítők és -kölcsönzők éves tevékenységéről, a külföldiek – engedély-, illetve bejelentésköteles – magyarországi foglalkoztatásáról, a statisztikai adatszolgáltatások egységes működésének elősegítése érdekében szakmai iránymutatásokat, tájékoztatókat, módszertani útmutatókat készít,
4.10. koordinálja és fejleszti az aktív eszközök monitoring rendszerének működését, és rendszeresen értékeli az ennek keretében beérkező adatokat,
4.11. segíti a munkatudományok kutatását és oktatását a munkaügyi statisztika, elemzés, előrejelzés és tájékoztatás területén,
4.12. részt vesz különböző két- és többoldalú együttműködésekben, nemzetközi szervezetek munkájában, teljesíti nemzetközi kötelezettségeit (különösen az ILO, az OECD, az EU és a WAPES részére),
4.13. adat- és információszolgáltatási feladatok ellátásával részt vesz különböző két- és többoldalú együttműködésekben, nemzetközi szervezetek munkájában (különösen az ILO, az OECD, az EU és a WAPES részére),
4.14. együttműködik a Központi Statisztikai Hivatallal a munkaügyi statisztika területén,
4.15. ellátja a jogszabályok által meghatározott nyilvántartások vezetésével kapcsolatos adatfeldolgozói feladatokat,
5. a bérekkel és keresetekkel kapcsolatos feladatainak keretében
5.1. figyelemmel kíséri a keresetalakulást, a regisztrált kollektív bérmegállapodásokat, a szakszervezetek és a munkavállalók várakozásait, prognosztizálja az éves keresetnövekedést, a Kormány, illetve más szervezetek számára elkészíti a szükséges elemzéseket, tájékoztatókat,
5.2. adatokat gyűjt az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (a továbbiakban: OSAP) keretében az egyéni bérekről és keresetekről, az adatfelvétel alapján rendszeres és eseti feldolgozásokat, modellszámításokat, valamint elemzéseket készít,
5.3. munkaköri bér- és kereseti adatokat közöl különböző – így különösen bírósági, ügyvédi, nyugdíjbiztosítói és adóhatósági – megkeresésekre,
5.4. az egyéni bérekről és keresetekről szóló adatfelvétel alapján évente adatszolgáltatást végez nemzetközi szervezetek számára (ILO, OECD), illetve négyévenként továbbítja az adatokat az Eurostat felé,
5.5. közreműködik az EU Kék Kártya alapján Magyarországon foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesítő harmadik országbeli állampolgár részére fizetendő minimális díjazás mértékének meghatározásában és közzétételében,
5.6. intézkedik a hazautazással kapcsolatos költségtérítés felső korlátja tárgyévre vonatkozó mértékének a miniszter hivatalos lapjában történő közzétételéről,
6. elkészíti az Országgyűlésből érkező, a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó területet érintő szóbeli és írásbeli kérdésekre, valamint interpellációkra vonatkozó válaszokat, az Országgyűlés bizottságai által kért, a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó területet érintő előterjesztéseket, beszámolókat, tájékoztatókat,
7. választ ad az állami foglalkoztatási szervtől, külső szervektől és magánszemélyektől érkezett, a területet érintő beadványokra,
8. munkaügyi kutatásokat kezdeményez.

3.3.1.3. Munkaerőpiaci Programok Főosztály

a) Koordinációs feladatai körében
1. a foglalkoztatás és a képzés tekintetében koordinálja az operatív programok kidolgozásához, végrehajtásához szükséges feladatokat, eljárási szabályokat dolgoz ki,
2. ellátja a minisztérium mint kedvezményezett által megvalósított foglalkoztatási célú európai uniós társfinanszírozású programok lebonyolításának koordinációjával kapcsolatos feladatokat,
3. ellátja az Ifjúsági Garancia működtetésével kapcsolatos koordinációs feladatokat,
4. ellátja az európai uniós finanszírozású kiemelt projektek és a pályázati úton megvalósuló programok előkészítésével, benyújtásával, bírálatával kapcsolatos feladatokat,
5. ellátja a foglalkoztatási és képzési programok nyomon követését, ezzel összefüggésben a programok eredményeiről a szervezeti egységek számára történő tájékoztatást,
6. koordinálja a Strukturális Alapok és Közösségi Kezdeményezések igénybevételére vonatkozó tervek és intézkedések szakmai kidolgozását, végrehajtását és monitorozását a foglalkoztatáspolitika és a képzés területén,
7. ellátja és koordinálja a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár képviseletét az európai uniós források tervezésében és végrehajtásában érintett ágazatközi és tárcaközi bizottságokban,
8. ellátja és koordinálja a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár részéről a munkaerő szabad áramlásával kapcsolatos feladatokat,
9. közreműködik a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár feladatkörét érintően az egyéb kormányzati stratégiák, nemzeti programok részanyagainak kidolgozásában és a jelentéstételében,
10. koordinálja, illetve ellátja a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár felelősségébe tartozóan a Nemzeti Reform Program foglalkoztatási fejezetének és a kapcsolódó stratégiáknak, intézkedési terveknek az elkészítését,
11. feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében szakmailag felügyeli az OFA Nonprofit Kft. tevékenységét,
12. feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében együttműködik a szakképzési és felnőttképzési koordinációs és szabályozási feladatokat ellátó szervezeti egységekkel,
13. a foglalkoztatási és képzési terület vonatkozásában előkészíti a támogatási programokat, azok meghirdetése és végrehajtása tekintetében együttműködik a gazdaságfejlesztési és területfejlesztési, valamint a humánerőforrás-fejlesztési programok irányító hatóságaival.
b) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. a Nemzetközi Munkaügyi Szervezettel összefüggésben (ILO képviselet)
1.1. ellátja, illetve koordinálja a tagsággal összefüggő, a minisztérium felelősségébe tartozó feladatokat, különös tekintettel a ratifikált ILO egyezmények végrehajtásával kapcsolatos jelentések elkészítésére és a tripartit konzultációkra,
1.2. koordinálja, illetve ellátja az ILO Igazgató Tanácsában a Kormány képviseletét,
1.3. működteti a Nemzeti ILO Tanácsot (NILO), ellátja annak titkársági feladatait és az éves munkaterv alapján a NILO-hoz kötődő egyéb feladatokat,
1.4. a Kormány nevében hivatalos kapcsolatot tart az ILO Budapesti Területi Irodájával,
2. az OECD-vel összefüggésben
2.1. koordinálja, illetve ellátja az OECD-tagsággal összefüggő, a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár felelősségébe tartozó feladatokat (felmérésekben való részvétel, jelentések készítése stb.),
2.2. képviseli a szakterületet, illetve koordinálja a szakterületi képviseletet az OECD ülésein, illetve szakmai bizottságaiban (ELSAC és a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó alárendelt munkacsoportok),
3. az Európa Tanáccsal összefüggésben
3.1. ellátja, illetve koordinálja a tagsággal összefüggő, a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó feladatokat,
3.2. ellátja, illetve koordinálja a Szociális Kartával kapcsolatos, a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár feladatkörébe tartozó kormányzati feladatokat,

4. az ENSZ szakterületet érintő tevékenységével összefüggésben
4.1. koordinálja a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok ellátását, illetve elvégzi a szakterületekhez közvetlenül nem tartozó témakörökben a szakterület feladatait,
4.2. koordinálja, illetve ellátja az ENSZ bizottságaiban való részvételt,
5. az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való részvételből eredő feladatok minisztériumon belüli és a minisztériumok közötti koordinálása keretében, az EKTB kormányzati rendjének megfelelően
5.1. vezeti a minisztérium főfelelősségi körébe tartozó Foglalkoztatáspolitikai szakértői munkacsoportot és a Munkavállalók szabad mozgása szakértői munkacsoportot,
5.2. ellátja, illetve koordinálja a más minisztériumok főfelelősségébe tartozó EKTB szakértői munkacsoportban történő államtitkársági képviseletet, a Személyek szabad áramlása, a Regionális politika, strukturális eszközök koordinációja, a Többéves pénzügyi keret, a Szolgáltatások szabad áramlása, Versenyképességi, az Oktatás és képzés, a Szociálpolitika és esélyegyenlőség, a Társadalmi befogadás, Intézmények, Kommunikáció, Költségvetési, Bővítés, Migráció és kiutasítás, valamint az Európa 2020 munkacsoportra,
5.3. ellátja, illetve koordinálja az EKTB munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárt érintő feladatait,
5.4. előkészíti a Foglalkoztatási Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács (EPSCO) üléseit, egyezteti a kormánydelegáció mandátumát, közreműködik az Európai Tanács (EiT) – felelősségi körébe tartozó – témáinak előkészítésében, a tárgyalási mandátumok kialakításában, egyeztetésében,
5.5. koordinálja, összehangolja az EPSCO, illetve az EiT munkáját előkészítő tanácsi formációkban való minisztériumi képviseletet, elkészíti, illetve koordinálja az ülésekre készített mandátumokat, különös tekintettel a Szociális Kérdések Tanácsi Munkacsoportban folyó tárgyalásokra,
6. részt vesz a minisztérium képviseletében az Európai Bizottság Munkaerő Szabad Mozgása Technikai Bizottságának (Free Movement of Workers Technical Committee) munkájában,
7. részt vesz a minisztériumi képviseletében az Európai Bizottság ESZA Bizottságának (ESF Committee) és technikai munkacsoportjának (ESF Technical Working Group) munkájában,
8. részt vesz a minisztérium képviseletében az Európai Bizottság Foglalkoztatási Bizottságának (Employment Committee) és almunkacsoportjainak munkájában, ellátja a Foglalkoztatási Bizottság által tárgyalt anyagok feldolgozását, véleményezését, a magyar álláspont kialakítását, egyeztetését és képviseletét,
9. részt vesz az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények javításáért Igazgatótestületének munkájában és nyomon követi az Alapítvány Magyarországhoz kötődő projektjeit, kutatásait, jelentéseit, kapcsolatot tart a felelős jelentéstevővel,
10. részt vesz az Európai Globalizációs Alap Programbizottságának munkájában, valamint a Társadalmi Innováció és Változás Program (EaSI) kormányzati képviseletének biztosításában,
11. közreműködik az Európai Bizottság szociális vállalkozásokkal kapcsolatos szakértői munkacsoportjának munkájában,
12. közreműködik az Európai Bizottság kiküldetési munkacsoportjának munkájában, valamint az Igazgatási Bizottság kiküldetéssel foglalkozó ad hoc munkacsoportjának tevékenységében,
13. közreműködik a foglalkoztatási területen az európai uniós irányelvek átültetésével kapcsolatos jogalkotási, véleményezési és jelentési feladatokban,
14. véleményezi a szakterülethez érkező előzetes döntéshozatali kérelmeket,
15. ellátja a munkavállalók foglakoztatásának kölcsönös cseréjére, valamint a szociális biztonságra vonatkozó nemzetközi szerződések végrehajtása során keletkező szakmai feladatokat.
c) Funkcionális feladatai körében
1. ellátja a foglalkoztatási és képzési célú uniós társfinanszírozású programok előkészítési, tervezési és operatív irányítási feladatait,
2. javaslatot tesz a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár szakpolitikai felelősségébe tartozó európai uniós társfinanszírozású foglalkoztatási programok tekintetében az egyes pályázati programok végrehajtására vonatkozó stratégiai és éves munkatervekre,
3. kidolgozza a minisztérium mint kedvezményezett által megvalósított foglalkoztatási és képzési célú európai uniós társfinanszírozású programokhoz szükséges eljárásrendeket, módszertani útmutatókat,
4. kidolgozza a minisztérium mint kedvezményezett által megvalósított foglalkoztatási és képzési célú európai uniós társfinanszírozású programok monitoring rendszerét, folyamatosan nyomon követi a programok szakmai és pénzügyi előrehaladását, illetve a programokról adatot szolgáltat,
5. ellátja a minisztérium mint kedvezményezett által megvalósított foglalkoztatási és képzési célú európai uniós társfinanszírozású programok megvalósításával kapcsolatos végrehajtási feladatokat,
6. közreműködik az Európai Szociális Alappal és az Európai Regionális Fejlesztési Alappal összefüggő tárcaközi tervezési munkákban,
7. közreműködik az ESZA programok egyéni szintű monitoring rendszerének kialakításában és gondozásában, részt vesz a fejlesztéspolitikához kapcsolódó monitoring és értékelési feladatokban, az ezzel összefüggő tárcaközi munkában,
8. részt vesz az Európa 2020 Stratégia hazai végrehajtásával, az Európai Bizottság és más nemzetközi szervezetek iránymutatásaival és ajánlásaival kapcsolatos foglalkoztatáspolitikai stratégiák és jelentések, intézkedési tervek kidolgozásában,
9. közreműködik az NFA tervezésével összefüggő feladatok ellátásában az európai uniós társfinanszírozású programok előirányzatainak meghatározásában, a források allokációjában,
10. a gazdaságfejlesztési és regionális programok irányító hatóságaival együttműködve biztosítja a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár tervezési felelősségi körébe tartozó programok indításához és végrehajtásához szükséges szakmai tervezési anyagokat.

3.3.1.4. Munkaerőpiaci Szabályozási Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1. előkészíti a foglalkoztatáspolitikát érintő jogszabályok és kormány-előterjesztések tervezetét, koncepcióját, ennek keretében összegyűjti és elemzi az érintett jogterületeken tevékenykedő jogalkalmazó szervek jogalkalmazási, elemző-értékelő és minőségbiztosítási tapasztalatait, és gondoskodik ezek hasznosításáról,
2. részt vesz a munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó jogszabályok tervezetének előkészítésében az erre vonatkozó munkamegosztás szerint,
3. gondoskodik a munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó törvényjavaslatok tárgyalása során a benyújtott módosító indítványokról szóló kormány-előterjesztések elkészítéséről, valamint a Kormány által támogatott módosító indítványok jegyzékének elkészítéséről,
4. az érintett szakmai szervezeti egységekkel együtt részt vesz a foglalkoztatáspolitikát érintő jogszabálytervezetek egyeztetésén,
5. vizsgálja és értékeli a foglalkoztatáspolitikával kapcsolatos és az azzal összefüggő jogi szabályozás gyakorlati tapasztalatait, javaslatot tesz a jogszabályok módosítására,
6. előkészíti az állami foglalkoztatási szerv, valamint – az érintett szakmai főosztály közreműködésével – a munkavédelmi és munkaügyi hatóság jogállására vonatkozó jogszabályokat,
7. a feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben ellátja az európai uniós jogalkotásból fakadó jogharmonizációs feladatokat, más szakterületeket érintően (közlekedési és migrációs tárgyú jogszabályok esetén) közreműködik az európai uniós jogalkotásból fakadó jogharmonizációs feladatok ellátásában,
8. előkészíti a munkaügyi kapcsolatok, a közszféra országos szociális párbeszéde, valamint az ágazati szociális párbeszéd rendszerére vonatkozó jogszabályokat és közjogi szervezetszabályozó eszközöket a szociális partnerekkel történő egyetértésben.
b) Koordinációs feladatai körében
1. javaslatokat fogalmaz meg a szakterület hatékonyságának javítására,
2. irányítja az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok jogalkalmazó tevékenységét,
3. véleményezi az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok kötelező belső szakmai szabályzatait,
4. stratégiai kérdésekben kapcsolatot tart a minisztériumokkal, a gazdasági kamarákkal, a gazdasági és szakmai érdek-képviseleti szervezetekkel, együttműködik más államok hasonló feladatot ellátó szerveivel és feladatkörét érintő nemzetközi szervezetekkel,
5. folyamatosan figyelemmel kíséri az országos és ágazati érdekegyeztető fórumokat, a kollektív tárgyalások rendszerét,
6. kapcsolatot tart a szociális partnerekkel,
7. együttműködik a szociális partnerek ágazati érdek-képviseleti szövetségekkel és az azokat alkotó szervezetekkel, valamint javaslatot tesz a szociális partnerekkel való kapcsolattartás fejlesztésére,
8. kapcsolatot tart fenn a társadalmi párbeszéddel összefüggő kérdésekben a társadalmi párbeszédért felelős minisztériummal, segíti a szakmai közreműködést a társhatóságokkal,
9. kialakítja a kollektív munkaügyi érdekviták és békéltetés esetén a kollektív munkaügyi jogviták szakmailag független támogató rendszerét, valamint koordinálja a munkaügyi alternatív vitarendezési szolgáltatás működését,
10. koordinálja a foglalkoztatási területen az európai uniós irányelvek átültetésével kapcsolatos jogalkotási, véleményezési és jelentési feladatokat.
c) Funkcionális feladatai körében
1. előkészíti a bérgarancia-támogatásra vonatkozó szabályok egységes alkalmazásának elősegítésére, a külföldi munkavállalók magyarországi munkavállalásának engedélyezésére, a külföldi munkavállalók magyarországi munkavállalásának összevont kérelmezési eljárás alá tartozó idegenrendészeti eljárás szakhatósági eljárására, valamint a magán-munkaközvetítők és a munkaerő-kölcsönzők nyilvántartásba vételére, továbbá a de minimis támogatás szabályainak alkalmazására és az NFA-t érintő fizetési, valamint visszafizetési kötelezettségekről és a követelések állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint járási (fővárosi kerületi) hivatalok által történő érvényesítésére vonatkozó eljárásrendeket, szakmai iránymutatásokat, tájékoztatókat, módszertani útmutatókat, kezdeményezi normatív utasítás kibocsátását, illetve közreműködik az aktív és passzív foglalkoztatáspolitikai eszközökre – a munkaerőpiaci képzés kivételével – vonatkozó eljárásrendek, szakmai iránymutatások, tájékoztatók, módszertani útmutatók kiadásában,
2. folyamatosan figyelemmel kíséri az állami foglalkoztatási szervek szakmai tevékenységét, hatósági eljárásait, elemzi és vizsgálja a tevékenység jogszerűségét, bejelentésre és hivatalból – szükség esetén – felügyeleti eljárást indít, felügyeleti jogkörben közigazgatási határozatokat hoz, valamint elbírálja az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal által hozott határozatok ellen benyújtott fellebbezéseket,
3. közreműködik a foglalkoztatáspolitikával kapcsolatos közösségi normák megismertetésében és helyes alkalmazásában,
4. a foglalkoztatáspolitikát érintő területen részt vesz az intézmények alapításával és megszüntetésével összefüggő feladatokban,
5. szakmai irányítói jogkörében eljárva ajánlást tesz a foglalkoztatáspolitikai területhez tartozó intézmények létszámának meghatározására, átcsoportosítására a fejezeten belül.
d) Egyéb feladatai körében
1. kivizsgálja az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok tevékenységét érintő panaszokat és közérdekű bejelentéseket, elemzi és értékeli a panaszokban és közérdekű bejelentésben foglaltakat, valamint javaslatot tesz a szükséges intézkedésre,
2. a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó aktív és passzív eszközök tekintetében javaslatot tesz az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok által használt informatikai rendszer fejlesztés szakmai követelményeire,
3. elkészíti az Országgyűlésből érkező, a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó területet érintő szóbeli és írásbeli kérdésekre, valamint interpellációkra vonatkozó válaszokat, az Országgyűlés bizottságai által kért, a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó előterjesztéseket, beszámolókat, tájékoztatókat,
4. a feladatkörét érintő kérdésekben előkészíti az alapvető jogok biztosától és más szervektől érkező megkeresésekre adandó állásfoglalásokat,
5. ellátja az állami foglalkoztatási szervtől, külső szervektől és állampolgároktól érkezett ügyek intézését, panaszok kivizsgálását,
6. választ ad a minisztériumhoz érkezett munkajogi és foglalkoztatási jogi tárgyú beadványokra, működteti a Munkajogi Információs Szolgálatot,
7. az állami foglalkoztatási szerv hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal által hozott határozatok, szakhatósági állásfoglalások ellen benyújtott fellebbezések elbírálása során hozott másodfokú döntések tekintetében a közigazgatási és munkaügyi bíróságok hatáskörébe tartozó közigazgatási perekben és nemperes eljárásokban jogi képviseletet lát el,
8. a munkaügyi kapcsolatok feladatainak keretében
8.1. nyilvántartja és elemzi a kollektív szerződéseket,
8.2. a kollektív szerződések kiterjesztésével és a kiterjesztés visszavonásával kapcsolatosan közreműködik a kollektív szerződés jogszerűségének vizsgálatában, a kiterjesztést kérő szervezet, szervezetek reprezentativitásának megállapításában,
8.3. koordinálja a kollektív szerződések kiterjesztésével és visszavonásával kapcsolatos egyeztetéseket, a minisztériumi álláspont kialakítását,
8.4. intézkedik a kiterjesztési, valamint a kiterjesztés visszavonásáról szóló határozat közzétételéről,
9. elvégzi a közalkalmazotti területeken működő szakszervezetek taglétszámon alapuló reprezentativitásának megállapításával kapcsolatos feladatokat,
10. ellátja a közalkalmazotti szakszervezetek országos reprezentativitását megállapító Országos Reprezentativitást Megállapító Bizottság munkájával kapcsolatos kormányzati teendőket,
11. működteti a Munkaügyi Kapcsolatok Információs Rendszerét (MKIR),
12. nyilvántartja az üzemi tanács (európai üzemi tanács) választási eredményeket,
13. az ágazati párbeszéd bizottságokkal (a továbbiakban: ÁPB) kapcsolatos feladatainak keretében
13.1. biztosítja az ágazati párbeszéd rendszerének működtetésével és fejlesztésével kapcsolatos feladatok végrehajtását,
13.2. adminisztratív és szakértői tevékenységével támogatja az ÁPB-k munkáját,
13.3. ellátja az Ágazati Részvételt Megállapító Bizottság (a továbbiakban: ÁRMB) döntéseihez szükséges adatkezelési, döntés-előkészítési feladatokat, valamint a miniszter döntésének megfelelően ellátja az ÁRMB-ben a kormányzati oldal képviseletét,
13.4. kezeli az ÁPB-k működésének költségvetési támogatását, részt vesz az erre vonatkozó szabályok kialakításában és végrehajtásában, felügyeli a támogatás felhasználását,
13.5. ellátja az Ágazati Párbeszéd Bizottságok Tanácsa (a továbbiakban: ÁPBT) titkársági teendőivel kapcsolatos feladatokat; gondoskodik a kormányzati oldal képviseletének ellátásáról az ÁPBT-ben és háromoldalú bizottságaiban,
13.6. intézkedik az ÁPB-ket érintő dokumentumok jogszabály szerinti közzétételéről a miniszter hivatalos lapjában,
13.7. az egyes testületek ügyrendjének megfelelően szakmai és pénzügyi beszámolókat, előterjesztéseket készít az ÁPB-k tevékenységéről és gazdálkodásáról,
13.8. gondoskodik az ágazati szociális párbeszéddel kapcsolatos dokumentumok teljeskörűségéről, nyilvántartásáról és őrzéséről,
14. működteti a munkaügyi tanácsadó és vitarendező szolgálatot,
15. részt vesz az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek (különösen az ENSZ, az ILO, az OECD és az Európa Tanács) számára készülő beszámolók és nemzeti jelentések szakmai tartalmú dokumentumainak elkészítésében,
16. véleményezi a szakterülethez érkező, az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő, előzetes döntéshozatali kérelmeket,
17. képviseli a munkaerőpiaci szabályozási szakterületet a nemzetközi és emberjogi feladatok ellátása érdekében működtetett, tárcaközi szakértői bizottságokban,
18. közreműködik a szakterület képviseletében az Európai Bizottság foglalkoztatási tárgyú feladatokat ellátó, szakértői munkacsoportjaiban,
19. részt vesz a minisztérium, illetve a más minisztériumok főfelelősségébe tartozó EKTB szakértői munkacsoportok munkájában, különösen a foglalkoztatási tárgyú, valamint az ezt érintő migrációs és közlekedési tárgyú feladatokat ellátó munkacsoportokra.

3.3.1.5. Munkavédelmi Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1. javaslatot tesz és részt vesz a munkavédelmet érintő jogszabálytervezetek előkészítésében, véleményezésében, módosításában, valamint jogharmonizációs feladatok ellátásában,
2. folyamatosan figyelemmel kíséri a munkavédelmet érintő jogszabályi környezet változásait, szükség szerint kezdeményezi jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz kidolgozását, módosítását vagy hatályon kívül helyezését.
b) Koordinációs feladatai körében
1. a munkavédelemmel összefüggő egyedi ügyekben szakmai segítséget nyújt az elsőfokú munkavédelmi hatóságnak,
2. tájékoztatást nyújt a munkavédelmet érintő kérdésekben.
c) Funkcionális feladatai körében
1. ellátja az elsőfokú munkavédelmi hatóság szakmai irányításával és ellenőrzésével kapcsolatban a jogszabályban a miniszter hatáskörébe utalt feladatokat,
2. az elsőfokú munkavédelmi hatóság törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzése keretében vizsgálja különösen
2.1. az elsőfokú munkavédelmi hatóság munkájának szakmai feladatellátását,
2.2. a munkavédelmet érintő közigazgatási hatósági eljárások szabályszerűségét, a döntések szakmai és törvényességi megfelelőségét,
2.3. az elsőfokú munkavédelmi hatóság balesetvizsgálati, foglalkozási megbetegedéssel és fokozott expozíciós esetek vizsgálatával kapcsolatos munkáját,
2.4. a munkavédelmi hatóság kormánytisztviselőinek helyszíni ellenőrzési módszereit,
2.5. a panaszok és közérdekű bejelentések vizsgálatát, a nyilvántartások vezetését,
2.6. a munkavédelmet érintő döntések jogerősítésére és nyilvánosságra hozatalára vonatkozó szabályok betartását,
3. az elsőfokú munkavédelmi hatóság szakmai munkáját segítő módszertani és tájékoztató anyagokat készít,
4. országos munkavédelmi célvizsgálati programokat és akciókat rendel el, elkészíti az országos célvizsgálatok és akció-ellenőrzések vizsgálati szempontjait, segédleteit; értékeli és elemzi az elsőfokú munkavédelmi hatóság által küldött jelentéseket, összefoglaló jelentést készít,
5. meghatározza az elsőfokú munkavédelmi hatóság törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzésének előzetes tartalmát, ellátja az ellenőrzéssel kapcsolatosan a feladat- és hatáskörébe tartozó feladatokat,
6. értékeli az elsőfokú munkavédelmi hatóság szakmai munkáját,
7. szervezi az elsőfokú munkavédelmi hatóság új belépői szakmai felkészítését, az előírt időpontokban konzultációt és tesztvizsgát szervez, lebonyolítja a záróvizsgát, az új belépő felügyelők vizsgájához, valamint a záróvizsgához összeállítja a kérdéseket, és gondoskodik az ellenőrzésre jogosító informatikai azonosító kiadásáról,
8. az elsőfokú munkavédelmi hatóság foglalkoztatottjai időszakos szakmai továbbképzésének tematikáját összeállítja, a képzéshez oktatókat biztosít,
9. részt vesz az informatikai rendszer fejlesztésében, meghatározza a jogszabályváltozásokkal összefüggő, valamint a szakmai követelményekből fakadó módosítási igényeket,
10. egyetértési jogot gyakorol, ha a földművelésügyi miniszter az erdészeti tevékenységgel kapcsolatban egyes védőruhák alkalmazásának felfüggesztését rendeli el,
11. ellátja a rendkívüli állapot idején szükséges munkaerő meghagyásával kapcsolatosan jogszabály által a munka- és foglalkoztatásfelügyelet hatáskörébe utalt feladatokat,
12. ellátja az egyes közúti közlekedési szabályokra vonatkozó rendelkezések megsértésével kapcsolatosan jogszabály által hatáskörébe utalt feladatokat,
13. ellátja az egyéni védőeszközök megfelelőségét tanúsító, ellenőrző szervezetek kijelölésével és bejelentésével kapcsolatosan hatáskörébe utalt feladatokat, és működteti a Kijelölést Előkészítő Bizottságot,
14. évente előkészíti a munkavédelmi ellenőrzési szervezet tevékenységét meghatározó – a minisztérium hivatalos lapjában közzéteendő –, a munkavédelmi szakterületre vonatkozó ellenőrzési irányelveket és éves hatósági ellenőrzési tervet,
15. meghatározza a munkavédelmi szakterületet érintő éves szakmai teljesítmény-célkitűzéseket,
16. szakmai irányítást gyakorol az elsőfokú munkavédelmi hatóság munkahigiénés tevékenysége felett,
17. ellátja a jogszabályban meghatározott piacfelügyeleti hatósági feladatokat, továbbá a munkaeszközöket, egyéni védőeszközöket érintően a Központi Piacfelügyeleti Információs Rendszer kapcsolattartói feladatait.
d) Egyéb feladatai körében
1. elbírálja az elsőfokú munkavédelmi hatóság által hozott közigazgatási döntések elleni jogorvoslati kérelmeket,
2. felügyeleti eljárás keretében hivatalból megvizsgálja a munkavédelmi ügyben eljáró elsőfokú hatóság eljárását, illetve döntését, ennek alapján megteszi a szükséges intézkedést a jogsértő mulasztás felszámolására, illetve gyakorolja a felügyeleti jogkört,
3. ügyészi intézkedés esetén az ügyészségről szóló törvényben meghatározottak szerint jár el,
4. a közigazgatási és munkaügyi bíróságok hatáskörébe tartozó munkavédelmi közigazgatási perekben és nemperes eljárásokban jogi képviseletet lát el,
5. feldolgozza a munkavédelmi hatósági ügyekben hozott hatósági döntéseket, bírósági ítéleteket,
6. egyedi ügyekben – országos érvényességű megbízólevél alapján – a munkavédelmet érintően ellenőrzést végez,
7. a jogszabályban meghatározottak szerint, a munkavédelemmel összefüggésben – különösen a szabványosítás, az akkreditálás, a nukleárisbaleset-elhárítás, a kémiai biztonság területén – részt vesz egyéb bizottságok és testületek működésében,
8. közvetlenül irányítja és felügyeli a Munkavédelmi Bizottság ügyrendje szerinti titkársági feladatok ellátását, ezen belül a Munkavédelmi Bizottság kormányzati oldalát érintő szervezési, egyeztetési és ügyintézői feladatait,
9. ellátja a munkabiztonsági szakértők engedélyének kiadásával, visszavonásával kapcsolatos feladatokat, vezeti a szakértők nyilvántartását, és gondoskodik a hivatalos lapban való közzétételéről, együttműködik az illetékes igazságügyi és mérnöki kamarai szervekkel a szakértői tevékenységgel kapcsolatos kérdésekben,
10. ellátja az igazságügyi munkabiztonsági szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakhatósági feladatokkal kapcsolatos ügyeket,
11. ellátja a munkavédelmi jellegű bírságok felhasználása körében 2012. január 1-jét megelőzően kiírt pályázatokkal kapcsolatosan a hatáskörébe utalt jogi feladatokat,
12. részt vesz a foglalkozási megbetegedések kivizsgálásában, továbbá az elsőfokú munkavédelmi hatóság kérésére részt vehet a fokozott expozíciós esetek és munkabalesetek kivizsgálásában,
13. elemzi és értékeli a munkavédelmi hatóság kormánytisztviselői által készített halálos munkabalesetek összefoglaló jelentéseit,
14. kijelölés alapján munkavédelmi szakértői véleményt ad,
15. elkészíti a munkavédelem nemzetgazdasági helyzetéről szóló jelentés szövegtervezetét,
16. részt vesz a Nemzeti Munkavédelmi Politika és a munkavédelemre vonatkozó fejlesztési koncepciók kialakításával és végrehajtásával összefüggő feladatok ellátásában, a munkavédelmi közép- és rövid távú stratégiai tervek előkészítésében és folyamatos aktualizálásában,
17. elkészíti az elsőfokú munkavédelmi hatóságtól beérkező adatok alapján az időközi munkavédelmi tájékoztatókat,
18. a munkavédelmet érintő statisztikai elemző feladatokat lát el,
19. kezeli a munkavédelmi szabványtárat, elkészíti, frissíti a szabvány címlistát,
20. ellátja az Európai Munkavédelmi Ügynökség Nemzeti Fókuszpontjának működtetésével kapcsolatos, valamint a munkavédelemmel összefüggő egyéb nemzetközi feladatokat,
21. működteti a munkavédelmi információs rendszert és a Munkavédelmi Tanácsadó Szolgálatot,
22. szerkeszti és kiadja a „Munkavédelem és Biztonságtechnika” című folyóiratot,
23. kivizsgálja az elsőfokú munkavédelmi hatóság tevékenységét érintő panaszokat és közérdekű bejelentéseket, egységes nyilvántartást vezet a panaszokról és közérdekű bejelentésekről, elemzi és értékeli a panaszokban foglaltakat, valamint javaslatot tesz a szükséges intézkedésre,
24. közreműködik a munkavédelmi feladatkörét érintő hivatalos és tájékoztató kiadványok előkészítésében,
25. ellátja az „Együttműködés a munkahelyek biztonságáért” partnerségi programmal kapcsolatos munkavédelmet érintő feladatokat, pályázat kidolgozását,
26. az európai uniós rendeletek, továbbá irányelvek jogharmonizációja során segítséget nyújt a végleges normaszöveg kialakításához,
27. együttműködik az Európai Unió tagállamainak munkavédelmi feladatokat ellátó hatóságaival, a nemzetközi együttműködés keretében tájékoztatást nyújt a munkavédelmet érintő kérdésekről, valamint a munkavédelmi jogszabályok tartalmáról,
28. kijelölt nemzeti kapcsolattartóként ellátja az „Knowledge Sharing Site” rendszerrel kapcsolatos feladatokat, a rendszeren keresztül érkező tagállami kérdések megválaszolását,
29. kijelölés alapján részt vesz és szakmai tapasztalataival közreműködik az Európai Unió munkavédelemmel kapcsolatos munkacsoportjaiban és a Munkafelügyeleti Vezető Tisztségviselők Bizottsága tagállamokat érintő országértékelő munkacsoportjainak munkájában,
30. javaslatot tesz az elsőfokú munkavédelmi hatóság ügyrendjének elfogadására.

3.3.1.6. Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1. javaslatot tesz és részt vesz a munkaügyi ellenőrzést érintő jogszabálytervezetek előkészítésében, véleményezésében, módosításában, valamint jogharmonizációs feladatok ellátásában,
2. folyamatosan figyelemmel kíséri a szakterületét érintő jogszabályi környezet változásait, szükség szerint kezdeményezi jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz kidolgozását, módosítását vagy hatályon kívül helyezését.
b) Koordinációs feladatai körében
1. a munkaügyi ellenőrzéssel összefüggő egyedi ügyekben szakmai segítséget nyújt az elsőfokú munkaügyi hatóságnak,
2. tájékoztatást nyújt a munkaügyi ellenőrzést érintő kérdésekben.
c) Funkcionális feladatai körében
1. ellátja az elsőfokú munkaügyi hatóság szakmai irányításával és ellenőrzésével kapcsolatban a jogszabályban a miniszter hatáskörébe utalt feladatokat,
2. az elsőfokú munkaügyi hatóság törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzése keretében szakterületét érintően vizsgálja különösen
2.1. az elsőfokú munkaügyi hatóság munkájának szakmai feladatellátását,
2.2. a közigazgatási hatósági eljárások szabályszerűségét, a döntések szakmai és törvényességi megfelelőségét,
2.3. az elsőfokú munkaügyi hatóság helyszíni ellenőrzési módszereit,
2.4. a panaszok és közérdekű bejelentések vizsgálatát, a nyilvántartások vezetését,
2.5. a jogerősítésre és nyilvánosságra hozatalra vonatkozó szabályok betartását,
3. az elsőfokú munkaügyi hatóság munkaügyi szakmai munkáját segítő módszertani és tájékoztató anyagokat készít,
4. országos célvizsgálati programokat és akciókat rendel el, elkészíti az országos célvizsgálatok és akció-ellenőrzések vizsgálati szempontjait, segédleteit; értékeli és elemzi az elsőfokú munkaügyi hatóság által küldött jelentéseket, összefoglaló jelentést készít,
5. meghatározza az elsőfokú munkaügyi hatóság törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzésének előzetes tartalmát, ellátja az ellenőrzéssel kapcsolatosan a feladat- és hatáskörébe tartozó feladatokat,
6. szakterületét érintően értékeli az elsőfokú munkaügyi hatóság szakmai munkáját,
7. szervezi a munkaügyi hatóság új belépőinek szakmai felkészítését, az előírt időpontokban konzultációt és tesztvizsgát szervez, lebonyolítja a záróvizsgát; a munkaügyi hatóság új belépőinek vizsgájához, valamint a záróvizsgához összeállítja a kérdéseket, gondoskodik az ellenőrzésre jogosító informatikai azonosító kiadásáról,
8. az elsőfokú munkaügyi hatóság foglalkoztatottjainak időszakos szakmai továbbképzésének tematikáját összeállítja, a képzéshez oktatókat biztosít,
9. részt vesz az informatikai rendszer fejlesztésében; meghatározza a jogszabályváltozásokkal összefüggő, valamint a szakmai követelményekből fakadó módosítási igényeket,
10. ellátja az egyes közúti közlekedési szabályokra vonatkozó rendelkezések megsértésével kapcsolatosan jogszabály által a miniszter hatáskörébe utalt feladatokat,
11. évente előkészíti a szakterületébe tartozó, a munkaügyi ellenőrzési szervezet tevékenységét meghatározó – a minisztérium hivatalos lapjában közzéteendő – ellenőrzési irányelveket, éves hatósági ellenőrzési tervet,
12. meghatározza a szakterületét érintő éves szakmai teljesítmény-célkitűzéseket.
d) Egyéb feladatai körében
1. elbírálja az elsőfokú munkaügyi hatóság által hozott elsőfokú közigazgatási döntések elleni jogorvoslati kérelmeket,
2. felügyeleti eljárás keretében hivatalból megvizsgálja az elsőfokú munkaügyi hatóság eljárását, illetve döntését, ennek alapján megteszi a szükséges intézkedést a jogsértő mulasztás felszámolására, illetve gyakorolja a felügyeleti jogkört,
3. ügyészi intézkedés esetén az ügyészségről szóló törvényben meghatározottak szerint jár el,
4. hatáskörébe tartozó munkaügyi közigazgatási perekben és nemperes eljárásokban jogi képviseletet lát el,
5. feldolgozza munkaügyi hatósági ügyekben hozott hatósági döntéseket, bírósági ítéleteket,
6. egyedi ügyekben – országos érvényességű megbízólevél alapján – szakterületét érintően ellenőrzést végez,
7. statisztikai elemző feladatokat lát el,
8. ellátja az illegális migráció felszámolásával kapcsolatos hatósági együttműködés operatív feladatait és a társhatósági együttműködésből adódó főosztályi feladatokat,
9. az európai uniós irányelvek jogharmonizációja során segítséget nyújt a végleges normaszöveg kialakításához,
10. a munkaügyi információs és nemzetközi általános feladatkörében ellátja a Munkaügyi Információs Szolgálatot,
11. együttműködik az Európai Unió tagállamainak munkaügyi feladatokat ellátó hatóságaival, a nemzetközi együttműködés keretében megkeresésre a hatáskörébe tartozó feladatköröket érintően tájékoztatást nyújt az elvégzett munkaügyi ellenőrzések megállapításairól, valamint a munkaügyi jogszabályok tartalmáról,
12. kijelölt kapcsolattartóként ellátja a Belső Piaci Információs Rendszer (IMI) munkavállalók kiküldetésével kapcsolatos moduljának felhasználói feladatait, valamint a 96/71/EK irányelv végrehajtásával összefüggő, a munkaügyi ellenőrzést érintően a minisztérium hatáskörébe tartozó feladatokat,
13. kijelölés alapján részt vesz és szakmai tapasztalataival közreműködik az Európai Unió és más nemzetközi szervek, szervezetek munkaügyi ellenőrzéssel kapcsolatos munkacsoportjaiban, egyéb szakmai rendezvényein,
14. kivizsgálja a szakterületébe tartozó, az elsőfokú munkaügyi hatóság tevékenységét érintő panaszokat és közérdekű bejelentéseket, egységes nyilvántartást vezet a panaszokról és közérdekű bejelentésekről, elemzi és értékeli a panaszokban foglaltakat, valamint javaslatot tesz a szükséges intézkedésre,
15. közreműködik a feladatkörét érintő hivatalos és tájékoztató kiadványok előkészítésében,
16. ellátja a rendezett munkaügyi kapcsolatok megállapításának alapjául szolgáló, az egységes munkaügyi jogsértéseket érintő, valamint a be nem jelentett munkavállalókról szóló nyilvántartással kapcsolatos hatósági nyilvántartási feladatokat,
17. javaslatot tesz az elsőfokú munkaügyi hatóság ügyrendjének elfogadására,
18. ellátja az „Együttműködés a munkahelyek biztonságáért” partnerségi programmal kapcsolatos általános koordinációs és a munkaügyi ellenőrzést érintő feladatokat.

3.3.1.7. Foglalkoztatási Szolgálat Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1. szakmai anyagok készítésével közreműködik a foglalkoztatáspolitikával kapcsolatos és azzal összefüggő jogi szabályozás előkészítésében, tervezetek véleményezésében,
2. szakmai javaslatokat dolgoz ki az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök – kivéve a munkaerőpiaci képzés – átalakítására, fejlesztésére, új rugalmas foglalkoztatási formák bevezetésére és alkalmazására.
b) Koordinációs feladatai körében
1. közreműködik a munkaerőpiaci szereplőkkel történő együttműködési megállapodások, ajánlások és állásfoglalások tervezeteinek, valamint az egyéb szakmai dokumentumok tartalmi előkészítésében,
2. ellátja a WAPES-tagsághoz kapcsolódó nemzetközi feladatokat,
3. koordinálja az állami foglalkoztatási szerv migráns országos tanácsadó hálózatának tevékenységét, és az EGT-államok foglalkoztatási szolgálataival együttműködik az álláskeresési ellátásokkal kapcsolatos ügyek intézésében,
4. ellátja az Európai Foglalkoztatási Szolgálattal (a továbbiakban: EURES) kapcsolatos koordinációs feladatokat, ellátja az EURES Nemzeti Koordinációs Iroda feladatait a 2016/589/EU rendelet értelmében,
5. kapcsolatot tart és együttműködik az EURES szerveivel, az Európai Bizottsággal, az Európai Koordinációs Irodával (ECO), EURES-tagokkal és partnerekkel, társszervekkel, társhálózatokkal, szociális partnerekkel, részt vesz az Emberkereskedelem Elleni Nemzeti Koordinációs Mechanizmusban, tagállami képviseletet lát el az EURES Koordinációs Csoportban (ECG),
6. koordinálja az állami foglalkoztatási szerv szakmai feladatainak, szolgáltatásainak, támogatásainak, eszközeinek és informatikai rendszereivel kapcsolatos fejlesztési folyamatokat, a minisztérium érintett szakmai főosztályaival, illetve az informatikai fejlesztésekben részt vevő partner-szervezetekkel együttműködésben,
7. koordinálja az állami foglalkoztatási szerv többcsatornás ügyfélkiszolgáláshoz köthető, elsősorban online és elektronizált szolgáltatásaival kapcsolatos tevékenységeit, illetve az ezekhez kötödő kommunikációs tevékenységet,
8. feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében szakmailag felügyeli az OFA Nonprofit Kft. tevékenységét,
9. koordinálja a főosztály szakterületéhez tartozó európai uniós és egyéb projektek projektvezetési és -lebonyolítási feladatait a minisztérium érintett szervezeti egységeivel együttműködve,
10. ellátja a fővárosi és megyei kormányhivatalok, a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalai minőségirányítással kapcsolatos feladatainak országos koordinálását, szakmai irányítását.
c) Egyéb feladatai körében
1. szakmai értekezleteket, fórumokat szervez, adott feladatok eredményes megoldása céljából ideiglenes munkacsoportok létrehozását kezdeményezi, irányítja azok szakmai munkáját,
2. a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnél nyilvántartásba vett képzéssel támogatja az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok szakmai feladatellátását,
3. a Munkaerőpiaci Programok Főosztály irányítása mellett közreműködik az európai uniós támogatással megvalósuló programok kidolgozásában, illetve központi programok megvalósításában,
4. a Munkaerőpiaci Programok Főosztállyal együttműködve az ügyfél-kategorizálás és a szolgáltatási-támogatási rendszer összefüggéseihez szakmai sztenderdeket, módszertani ajánlásokat dolgoz ki és működtet, valamint felügyeli azok megvalósulását, beleértve az egyéni cselekvési tervhez kapcsolódó módszertani, szakmai ajánlásokat, fejlesztéseket,
5. részt vesz a feladat- és hatásköréhez kapcsolódó, a minisztériumon kívüli projektekkel kapcsolatos koordinációs tevékenységekben, illetve együttműködésben,
6. részt vesz az állami foglalkoztatási szerv fejlesztésével kapcsolatos nemzetközi, illetve európai uniós együttműködésben,
7. a Nemzeti Virtuális Munkaerőpiac fejlesztéséhez, működtetéséhez szakmai-módszertani támogatást nyújt,
8. közreműködik az online, foglalkoztatási információkat biztosító honlap működéséhez szükséges információk biztosításában, gondoskodik az információknak az üzemeltető részére történő átadásáról,
9. koordinálja és segíti az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatal álláskeresők nyilvántartásba vételével, ellátás megállapításával, közérdekű munkával kapcsolatos szakmai feladatait,
10. ellátja az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok hatósági ellenőrzési feladatainak szakmai felügyeletét,
11. koordinálja és ellenőrzi az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok munkaerőpiaci szolgáltatás igénybevételével, a munkaerőpiaci szolgáltatást nyújtók részére adható támogatással kapcsolatos feladatait,
12. meghatározza az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok szolgáltató tevékenységére vonatkozó szakmai követelményeket, előkészíti a munkaerőpiaci szolgáltatásokra vonatkozó szabályok egységes alkalmazásának elősegítéséről szóló szakmai iránymutatásokat, tájékoztatókat, módszertani útmutatókat, eljárásrendeket,
13. együttműködve a Munkaerőpiaci Főosztállyal munkaerőpiaci szolgáltatások vonatkozásában helyi vagy központi munkaerőpiaci programot indít,
14. szakmailag előkészíti a foglalkoztatást elősegítő támogatásokra – kivéve a bérgarancia támogatásra vonatkozó eljárásra, a munkahelyteremtő beruházásra, a lakhatási támogatásra, az elhelyezkedést elősegítő támogatásra, a munkaerőpiaci képzés és közfoglalkoztatásra –, az atipikus foglalkoztatási formákra, munkaerőpiaci programokra, valamint azok nyújtásának támogatására vonatkozó szabályok egységes alkalmazásának elősegítéséről szóló eljárásrendeket, szakmai iránymutatásokat, tájékoztatókat, módszertani útmutatókat,
15. véleményezi az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok által készített munkaerőpiaci programterveket, szükség szerint értékelést, elemzést készít azok végrehajtásának eredményeiről és tapasztalatairól,
16. folyamatos kapcsolatot tart a munkáltatókkal ágazati szintű kerekasztal-megbeszélések, munkáltatói klubok, fórumok szervezésével, munkaerőpiaci információ nyújtásával,
17. koordinálja az állásügynökök tevékenységét, munkájukhoz folyamatos szakmai-módszertani támogatást nyújt,
18. a foglalkozási rehabilitációs feladatok, valamint a mentális, szociális és egészségügyi problémákkal küzdő egyének reintegrációjának eredményes megvalósítása érdekében együttműködik a feladat végrehajtásáért felelős közigazgatási szervvel, igény szerint szakmai-módszertani támogatást nyújt,
19. gondoskodik a főosztály feladataihoz kapcsolódó ügyfélszolgálati megkeresések kezeléséről,
20. a feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében elemzéseket, kutatásokat folytat, bemutatja a nemzetközi gyakorlatokat, javaslatot tesz azok alkalmazására,
21. részt vesz a Megegyezéses Eredménycélokkal való Vezetés (MEV) rendszerének szakmai koordinációjában, fejlesztésében és működtetésében, az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalokkal kötendő megállapodások elkészítésében, az elért eredmények évközi és év végi nyomon követésében, értékelésében,
22. gondoskodik az EURES-hálózat szolgáltatásainak fejlesztéséről, a tevékenységek megvalósulásáról, ellátja a nemzetközi munkaerőpiaci mobilitást, valamint a méltányos mobilitást segítő feladatokat,
23. ellátja a 2016/589EU rendelet és az EURES alapokmány (a Bizottság 2010/C 311/05 információja) alapján az állásajánlatok és pályázatok aktív cseréjére vonatkozó feladatokat, egységes nemzetközi közvetítői rendszert működtet,
24. működteti az EURES határ menti partnerségeket, új partnerségeket készít elő, ellátja az egyéb határ menti partnerségek központi feladatait,
25. megvalósítja az európai uniós társfinanszírozású EURES-hez kapcsolódó fejlesztéseket és tevékenységeket a Munkaerőpiaci Programok Főosztállyal együttműködve,
26. ellátja az EURES Nemzeti Koordinációs Iroda feladatait a 492/2011/EU rendelet és a 2012/733/EU határozat értelmében,
27. figyelemmel kíséri az EURES Foglalkoztatási Mobilitási Portál (EURES-portál) működését, adatbázisait, felelős a web-services és a kapcsolódó kódrendszerek harmonizálásáért, az információ- és adatcsere zavartalan működéséért, a közös informatikai platform eléréséért,
28. részt vesz a szociális biztonsági rendszerek európai koordinációjára vonatkozó rendeletekkel kapcsolatos európai uniós bizottsági üléseken, együttműködik a rendeletek végrehajtása során az érintett hazai társszervekkel,
29. ellátja a munkavállalók foglakoztatásának kölcsönös cseréjére, valamint a szociális biztonságra vonatkozó nemzetközi szerződések végrehajtása során keletkező hatósági feladatokat,
30. az NFA Pénzügyi Főosztállyal együttműködve ellátja a tagállamok közötti munkanélküli ellátások megtérítésével kapcsolatos szakmai feladatokat.

3.3.2. A szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár által irányított
szervezeti egységek

3.3.2.1. Szakképzésért és Felnőttképzésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

Funkcionális feladatai körében az 1. melléklet 83. §-ában meghatározott feladatokon túl
1. szervezi a helyettes államtitkár hatáskörében tartott ügyek előkészítését, véleményezi az intézkedéseket, ellátja az ügyviteli feladatokat,
2. figyelemmel kíséri és koordinálja a helyettes államtitkár felügyelete alá tartozó szervezeti egységek tevékenységét, ügyintézését.

3.3.2.2.320 Képzésfejlesztési és Intézményfelügyeleti Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében közreműködik a szakképzést és felnőttképzést érintő jogszabályok (köznevelési törvény, felsőoktatási törvény és végrehajtási rendeletei) módosításában.
b) Koordinációs feladatai körében
1. képviseli a minisztériumot a nemzetközi, támogatási, iskolaszerkezeti képzési feladatok tekintetében külső szervezetekkel történő egyeztetéseken (minisztériumok, gazdasági kamara, kormányhivatal stb.),
2. részt vesz a minisztériumnak a szakképzéssel és felnőttképzéssel kapcsolatos feladatok tekintetében külső szervezetekkel történő egyeztetésein (minisztériumok, gazdasági kamara, kormányhivatal stb.),
3. kapcsolatot tart a minisztériumokkal, a szakképzést folytató intézményekkel, gazdasági kamarákkal, a felnőttképzést folytató intézményekkel, együttműködik a köznevelési és a felsőoktatási szakterülettel, a megyei kormányhivatal oktatási főosztályaival, a megyei fejlesztési és képzési bizottságokba (a továbbiakban: MFKB) tagok jelölésében feladatot ellátó más intézmények képviselőivel,
4. felügyeli a kamarák és az MFKB-k munkáját a gazdaság fejlesztési irányainak, a kormányzat gazdaságpolitikájának megfelelő regionális iskolai szakmaszerkezet kialakításában,
5. ellátja az MFKB-k és a Nemzeti Képesítési Bizottság tagjainak delegálásával összefüggő döntés-előkészítő feladatokat,
6. előkészíti a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési és felnőttképzési feladatait szabályozó megállapodást, vizsgálja annak végrehajtását, javaslatot tesz a megállapodás módosítására,
7. ellátja a szakmai felügyeletet az OFA Nonprofit Kft. képzési támogatásokkal kapcsolatos feladatai végrehajtásában,
8. meghatározza az egész életen át tartó tanulással, a felnőttképzési szakértői tevékenységgel, a pályaorientációval és a pályakövetéssel kapcsolatos feladatok irányvonalait,
9. a szakképzés és felnőttképzés tekintetében közreműködik az operatív programok kidolgozásához és végrehajtásához szükséges feladatokban, eljárási szabályok kidolgozásában,
10. ellátja a minisztérium mint kedvezményezett által megvalósított szakképzési és felnőttképzési célú európai uniós társfinanszírozású projektek lebonyolításának koordinációjával és szakmai iránymutatásával kapcsolatos feladatokat,
11. ellátja az Új európai készségfejlesztési menetrend bevezetésével és végrehajtásával kapcsolatos szakterületi feladatokat,
12. ellátja a szakképzési és felnőttképzési célú európai uniós finanszírozású kiemelt projektek és a pályázati úton megvalósuló programok előkészítésével, benyújtásával, bírálatával kapcsolatos feladatokat,
13. ellátja a szakképzési és felnőttképzési projektek szakmai nyomon követésével kapcsolatos szakpolitikai és ezzel összefüggésben a programok eredményeiről a szervezeti egységek számára történő tájékoztatási feladatokat,
14. javaslatot tesz a statisztikai rendszer folyamatos korszerűsítésére, az EU- és a hazai programok nyomon követéséhez szükséges indikátorrendszer igényeinek figyelembevételével, elemzi a szakképzési intézményrendszer igénybevételének és feltételrendszere alakulásának helyzetét,
15. koordinálja az Európai Strukturális és Beruházási Alapok és Közösségi Kezdeményezések igénybevételére vonatkozó tervek és intézkedések szakmai kidolgozását, végrehajtását és monitorozását a szakképzés és felnőttképzés területén,
16. ellátja és koordinálja a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár képviseletét az európai uniós források tervezésében és végrehajtásában érintett ágazatközi és tárcaközi bizottságokban a szakképzés és a felnőttképzés területén,
17. közreműködik a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár feladatkörét érintően az egyéb kormányzati stratégiák, nemzeti programok részanyagainak kidolgozásában és a jelentéstételében a szakképzés és a felnőttképzés vonatkozásában,
18. feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében együttműködik a munkaerőpiaci, gazdaságfejlesztési és versenyképességi feladatokat ellátó szervezeti egységekkel és az oktatási szakterülettel,
19. a szakképzési és felnőttképzési terület vonatkozásában előkészíti a támogatási programokat, azok meghirdetése és végrehajtása tekintetében együttműködik a gazdaságfejlesztési és területfejlesztési, valamint az emberi erőforrásfejlesztési programok irányító hatóságaival,
20. közreműködik az Európai Unió és az NFA támogatásával megvalósuló foglakoztatási és képzési célú programok Értékelő Bizottsága feladatainak ellátásában.
c) Funkcionális feladatai körében
1. ellátja a megyei és fővárosi kormányhivatalok által megkötendő szakképzési megállapodás formai és tartalmi fejlesztését,
2. részt vesz a munkaerőpiaci képzések tekintetében a minisztérium foglalkoztatáspolitikára vonatkozó szakmai irányelveinek, elemzéseinek készítésében, a munkaerőpiaci szolgáltatások fejlesztésére vonatkozó szakmai javaslatok kidolgozásában,
3. előkészíti és folyamatosan fejleszti a szakképzés irányaira és a beiskolázási arányokra vonatkozó MFKB javaslat formai követelményeit,
4. ellátja a minisztérium szakképzés- és felnőttképzés-fejlesztéssel kapcsolatos feladatait, részt vesz a kutatást-fejlesztést szolgáló tárcaprogramok, stratégiák kidolgozásában, elvégzi a források tervezését, részt vesz a szakképzés-fejlesztési stratégiák és a felnőttképzés-fejlesztési stratégiák készítésében,
5. közreműködik a leghatékonyabb ösztönzési, támogatási, stratégiai módszerek kidolgozásában a képzés előmozdítása érdekében a szakoktatás területén,
6. tervezi és ellenőrzi az NFA képzési alaprész éves felhasználását,
7. irányelveket dolgoz ki a képzési alaprész központi és decentralizált keretének odaítéléséről,
8. ellenőrzi az NFA-hoz benyújtott támogatási kérelmeket, egyezteti az előterjesztéseket, előkészíti a miniszteri döntés dokumentumait, szükség szerint részt vesz a támogatási szerződések előkészítésében, megkötésében, a támogatási összeg folyósításában, a szerződéshez kapcsolódó teljesítésigazolások kiállításában,
9. segíti és felügyeli az állami szakképzési és felnőttképzési szervnek az NFA képzési alaprésszel kapcsolatos feladatellátását, valamint a szakképzési centrumokat érintő, ez irányú feladatkörébe tartozó tevékenységét,
10. elemzéseket készít a képzési alaprész felhasználásáról,
11. javaslatot készít a szakképző iskolák finanszírozására, valamint a szakképzési hozzájárulás és a képzési alaprész forrás- és felhasználási rendszerének fejlesztésére,
12. az NFA képzési alaprészéből a miniszter egyedi döntésével nyújtható támogatások keretében
12.1. tárgyalásokat folytat a támogatási igényt bejelentő vállalkozásokkal, illetve a részükre nyújtandó más támogatásokban érintett szakterületekkel és társtárcákkal,
12.2. vizsgálja a vállalkozások által a támogatásokra vonatkozóan benyújtott szándéknyilatkozatok tartalmát, előkészíti a miniszteri visszaigazolást,
12.3. vizsgálja a vállalkozások által a támogatásra vonatkozóan benyújtott támogatási kérelmek tartalmát, elkészíti a támogatásokra vonatkozó kormány-előterjesztéseket, lefolytatja azok közigazgatási egyeztetését, gondoskodik az előterjesztések kormányülésre történő beterjesztéséről,
13. a miniszter támogató döntését követően intézkedik az állami szakképzési és felnőttképzési szerv felé a támogatási szerződés megkötésére,
14. javaslatot tesz az NFA képzési alaprész vagy európai uniós forrás terhére megvalósítandó szakképzési és felnőttképzési programokra,
15. részt vesz az európai uniós forrásokból támogatott szakképzési és felnőttképzési programok tervezésében és szakmai irányításában,
16. feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében szakmailag felügyeli a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal tevékenységét,
17. irányítja és felügyeli a szakképzési centrumok és azok tagintézményeinek feladatellátását, melynek keretében
17.1. előkészíti a szakképzési centrumok és tagintézményeik fenntartói döntést igénylő tanügyigazgatási feladatait, végrehajtásukat koordinálja,
17.2. stratégiai döntéseket készít elő a szakképzési centrumokra és azok tagintézményeire vonatkozóan,
17.3. nyomon követi a szakképzési centrumokban és azok tagintézményeiben a hatósági ellenőrzések, Országos Kompetenciamérések eredményeit,
17.4. vezetői döntésre előkészíti a szakképzési centrumok szabályozó dokumentumait,
17.5. előkészíti a szakképzési centrumokkal kapcsolatos jogi intézkedéseket,
17.6. kitüntetésre felterjeszt szakképzési centrumokban és azok tagintézményeiben dolgozó pedagógusokat,
17.7. ellátja a szakképzési centrumokkal és tagintézményeikkel kapcsolatosan a minisztérium ügyfélszolgálatához érkező megkeresésekkel kapcsolatos feladatokat,
18. kidolgozza a munkaerőpiaci képzési eljárásrendeket,
19. ellátja a szak- és felnőttképzés nemzetközi kapcsolataiból fakadó feladatokat, előkészíti a szak- és felnőttképzés területén a nemzetközi vonatkozású szakmai anyagokat,
20. az OECD-vel összefüggésben
20.1. ellátja az OECD-tagsággal összefüggő, a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár felelősségébe tartozó feladatokat (például felmérésekben való részvétel, jelentések készítése),
20.2. képviseli a szakterületet az OECD ülésein, illetve szakmai bizottságaiban (GNE VET és a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó alárendelt munkacsoportok),
20.3. ellátja az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való részvételből eredő feladatok minisztériumon belüli és a minisztériumok közötti koordinálását az EKTB kormányzati rendjének megfelelően,
20.4. ellátja a szakképzési és felnőttképzési képviseletet az Oktatás és képzés, Foglalkoztatási, Versenyképességi, Európa 2020 EKTB szakértői munkacsoportokban,
21. közreműködik a Foglalkoztatási Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács (EPSCO), valamint az Oktatási, Ifjúsági és Sport Tanács (EYSC) üléseinek, a kormánydelegáció mandátumának egyeztetésében a szakképzés és felnőttképzés vonatkozásában, közreműködik az Európai Tanács (EiT) – felelősségi körébe tartozó – témáinak előkészítésében, a tárgyalási mandátumok kialakításában, egyeztetésében,
22. ellátja az OIKST munkáját előkészítő tanácsi formációkban való minisztériumi képviseletet, különös tekintettel az Oktatási Tanácsi Munkacsoportban (Education Committee) folyó tárgyalásokra,
23. közreműködik az Európai Bizottság ESZA Bizottságának (ESF Committee) munkájában,
24. közreműködik az Európai Bizottság Foglalkoztatási Bizottságának (Employment Committee) munkájában, a Foglalkoztatási Bizottság által tárgyalt anyagok feldolgozásában, véleményezésében, a magyar álláspont kialakításában a szakképzés és felnőttképzés vonatkozásában,
25. részt vesz az Európai Szakképzés-fejlesztési Központ Igazgatótestületének munkájában,
26. részt vesz az Európai Képzési Alapítvány Igazgatótestületének munkájában,
27. ellátja az Európai Bizottság Szakképzési Főigazgatók (DGVT) informális vezetői testületében a magyar főigazgatói szerepkörből adódó feladatokat,
28. részt vesz az Európai Bizottság Oktatás és Képzés 2020 munkaprogramjának szakértői munkacsoportjainak munkájában,
29. ellátja a Refernet Nemzeti Képviselő feladataival járó kötelezettségeket,
30. közreműködik a minisztérium mint kedvezményezett által a 2007–2013-as programozási időszakban megvalósított szakképzési és felnőttképzési célú kiemelt projektjeihez kapcsolódó fenntartási kötelezettségek teljesítésében,
31. véleményezi a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár által irányított szakképzési és felnőttképzési programokat kezelő közreműködő és pályázatkezelő szervezetek által készítendő, az egyes pályázati programok végrehajtására vonatkozó stratégiai és éves munkaterveket,
32. kidolgozza a minisztérium mint kedvezményezett által megvalósított szakképzési és felnőttképzési célú, európai uniós társfinanszírozású programokhoz szükséges eljárásrendeket, módszertani útmutatókat,
33. ellátja a minisztérium mint kedvezményezett által megvalósított szakképzési és felnőttképzési célú európai uniós társfinanszírozású programok megvalósításával kapcsolatos szakmai végrehajtási feladatokat,
34. közreműködik az Európai Szociális Alappal, az Európai Regionális Fejlesztési Alappal és az Európai Stratégiai Befektetési Alappal összefüggő tárcaközi tervezési munkákban,
35. közreműködik az Európa 2020 Stratégia hazai végrehajtásával, az Európai Bizottság, az ILO, az UNESCO iránymutatásaival és ajánlásaival kapcsolatos szakképzési és felnőttképzési stratégiák és jelentések, intézkedési tervek kidolgozásában, és részt vesz az ezzel összefüggő tárcaközi munkában,
36. közreműködik az NFA tervezésével összefüggő feladatok ellátásában az európai uniós társfinanszírozású programok előirányzatainak meghatározásában, a források allokációjában,
37. a gazdaságfejlesztési és regionális programok irányító hatóságaival együttműködve biztosítja a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár tervezési felelősségi körébe tartozó szakképzési és felnőttképzési programok indításához és végrehajtásához szükséges szakmai tervezési anyagokat,
38. ellátja az EURES és az ESCO (European Classification) magyarországi rendszere működtetésének a szakképesítéseket érintő feladatait,
39. közreműködik a Gazdasági Vegyes Bizottságok munkáját előkészítő feladatokban, és ellátja a szakképzés bilaterális kapcsolatainak fejlesztését,
40. ellátja a minisztérium és a Magyar-Német Ipari és Kereskedelmi kamara közötti együttműködésből származó feladatokat,
41. együttműködik az Amerikai Kereskedelmi Kamarával és más bilaterális szervezetekkel a szakképzést és felnőttképzést érintő feladatokban,
42. közreműködik a nemzetközi szakképzési és felnőttképzési együttműködési megállapodások tartalmi előkészítésében, szakmailag koordinálja ezek elkészítését,
43. koordinálja az Európai Tanács szakképzést és felnőttképzést érintő ajánlásainak végrehajtását,
44. ellátja az Európai Digitális Nagykoalíció hazai munkacsoportjának működését támogató szakképzéssel és felnőttképzéssel kapcsolatos feladatokat.
d) Egyéb feladatai körében
1. részt vesz a hátrányos helyzetűek integrációját elősegítő programok, pályázatok kidolgozásában a szakképzést és felnőttképzést érintően,
2. elkészíti az Országgyűlésből érkező, a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó területet érintő szóbeli és írásbeli kérdésekre, valamint interpellációkra vonatkozó válaszokat,
3. választ ad a minisztériumhoz érkezett szakképzési, felnőttképzési, szakképzési hozzájárulási és támogatási jogi tárgyú beadványokra.

3.3.2.3. Szak- és Felnőttképzési Szabályozási Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1. előkészíti a szakképzéshez, valamint a szakképzési hozzájárulás és támogatás rendszeréhez kapcsolódó törvényeket, valamint azok végrehajtási jogszabályait (kormányrendeletek, miniszteri rendeletek),
2. közreműködik a szakképzést és felnőttképzést érintő jogszabályok (köznevelési törvény, felsőoktatási törvény és végrehajtási rendeletei) módosításában,
3. az Országos Képzési Jegyzék (a továbbiakban: OKJ) alapján a miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések tekintetében gondoskodik a szakmai követelménymodulok, a szakmai és vizsgakövetelmények és a mestervizsga követelmények kiadásáról, szakképzési kerettantervek előkészítéséről, jóváhagyásáról, használatuk engedélyezéséről.
b) Koordinációs feladatai körében
1. képviseli a minisztériumot a szakképzéssel és felnőttképzéssel kapcsolatos feladatok tekintetében külső szervezetekkel történő egyeztetéseken (minisztériumok, gazdasági kamara, kormányhivatal stb.),
2. végzi a hatályos OKJ-ban szereplő szakképesítések és a korábban kiadott államilag elismert szakképesítések megfeleltetését,
3. ellátja a szakmai vizsgáztatás működtetésével kapcsolatos minisztériumi feladatokat, gondozza és kiadásra előkészíti a miniszter hatáskörébe tartozó vizsgaelnöki jegyzéket és szakértői névjegyzéket, a vizsgaelnöki delegálással kapcsolatos adminisztratív feladatokat lát el,
4. koordinálja az OKJ folyamatos fejlesztését és korszerűsítését, az OKJ fejlesztésével összefüggő előterjesztéseket készít,
5. gondoskodik az OKJ-ban meghatározott szakképesítésekhez szükséges bizonyítványok és nyomtatványok előállításához és forgalmazásához szükséges minisztériumi engedélyek előkészítéséről,
6. a miniszter felügyeleti körébe tartozó OKJ-s szakképesítések tekintetében közreműködik a szakképesítésért felelős miniszter feladatainak ellátásában, irányítja a szakképesítések fejlesztését,
7. ellátja a szakképzésben és a felnőttképzésben az egységes minőségirányítási rendszer előkészítésével kapcsolatos feladatokat,
8. kapcsolatot tart a szakképesítésért felelős minisztériumokkal, a szakképzést folytató intézményekkel, gazdasági kamarákkal, a felnőttképzést folytató intézményekkel, a Felnőttképzési Szakértői Bizottsággal és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Program Bizottsággal, együttműködik a köznevelési és a felsőoktatási szakterülettel, a megyei kormányhivatal oktatási főosztályaival, a megyei fejlesztési és képzési bizottságokba (a továbbiakban: MFKB) tagok jelölésében feladatot ellátó más intézmények képviselőivel,
9. javaslatokat dolgoz ki a szakmai tanár-továbbképzési és gyakorlati oktató képzési és továbbképzési feladatokra és annak ellátására,
10. elkészíti az iskolai szakképzés rendszerére, tanügyigazgatásra vonatkozó koncepciót,
11. előkészíti és vizsgálja a minisztérium által a gazdasági kamaráknak átadott szakképzési feladatok ellátását,
12.321 ellátja a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács titkársági feladatait.
c) Funkcionális feladatai körében
1. gondoskodik a vizsgaszervezési engedéllyel rendelkezők nyilvántartásának, a gyakorlati képzés folytatására jogosultak nyilvántartásának a minisztérium honlapján történő nyilvánosságra hozataláról,
2. előkészíti a szakképzési kerettantervnek a gyakorlati képzésben történő teljesülése szakmai-pedagógiai ellenőrzésének elrendelését,
3. gondoskodik az állami szakképzési és felnőttképzési szerv vezetője útján az országos modultérkép összeállításáról, és annak nyilvánosságra hozataláról,
4. előkészíti a gazdasági kamara javaslata alapján a szakmai versenyek versenyfelhívását a Hivatalos Értesítőben történő közzététel céljából,
5. előkészíti a miniszter hatáskörébe tartozó szakmai tankönyvek jóváhagyásával kapcsolatos döntéseket, a tankönyvjegyzékre való felkerülés feltételeként koordinálja és előkészíti a szakképesítések szakmai tankönyveinél alkalmazandó legmagasabb ár meghatározására vonatkozó döntést,
6. az állami szakképzési és felnőttképzési szerven keresztül működteti a komplex szakmai vizsgák lebonyolításának és az adatszolgáltatásnak az informatikai támogatását és a komplex szakmai vizsgán kiadott bizonyítványok központi elektronikus nyilvántartását,
7. a miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések esetén ellátja a komplex szakmai vizsgák szakmai ellenőrzési feladatait, kezdeményezi a komplex szakmai vizsgát szervező intézmények, illetve a komplex szakmai vizsgák hatósági ellenőrzését,
8. közreműködik az egész életen át tartó tanulás stratégiájának kidolgozásában, megvalósításában, felügyeli a felnőttképzést folytató intézmények engedélyezési és ellenőrzési rendszerének működését,
9. felnőttképzéssel kapcsolatos szakmai állásfoglalásokat készít,
10. előkészíti a miniszter részére a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Program Bizottság felnőttképzési szakmai programkövetelmény-javaslat elutasítása ellen emelt kifogással kapcsolatos döntését,
11. előkészíti a miniszter részére a minőségbiztosítási rendszer felnőttképzési minőségbiztosítási keretrendszernek való megfeleltethetőségére vonatkozó javaslatról szóló döntését,
12. előkészíti a miniszter felnőttképzést folytató intézményben alkalmazott minőségbiztosítási rendszer külső értékelését végző szervezet által felszámítható díjtételek meghatározására vonatkozó döntését,
13. felügyeli az állami szakképzési és felnőttképzési szerv felnőttképzést folytató intézmények ellenőrzésével kapcsolatos tevékenységét, és az ellenőrzés tapasztalatairól jelentést készít a miniszter számára,
14. felügyeli az állami szakképzési és felnőttképzési szerv felnőttképzési szakértőkkel kapcsolatos tevékenységét, a felnőttképzési szakértőkkel szemben támasztott követelmények kialakítását, érvényre juttatását és a szakértők továbbképzését,
15. intézkedéseket tesz, illetve javasol a minisztériumhoz a felnőttképzéssel, valamint a felnőttképzést folytató intézmények tevékenységével kapcsolatban benyújtott panaszos ügyekkel összefüggésben,

16. javaslatot dolgoz ki a felnőttképzésben folyó, az OKJ-ba tartozó szakképesítések vonatkozásában a gyakorlati képzés teljesítésének és ellenőrzésének rendszerére,
17. közreműködik a leghatékonyabb ösztönzési, támogatási, stratégiai módszerek kialakításában a felnőttképzés területén.
d) Egyéb feladatai körében
1. kialakítja az iskolarendszerben a pályaválasztás és a pályakövetés országos szakmai rendszerét,
2. elkészíti az Országgyűlésből érkező, a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó területet érintő szóbeli és írásbeli kérdésekre, valamint interpellációkra vonatkozó válaszokat,
3. választ ad a minisztériumhoz érkezett szakképzési, felnőttképzési, szakképzési hozzájárulási és támogatási jogi tárgyú beadványokra.

3.4. Az államháztartásért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

3.4.0.1. Államháztartásért Felelős Államtitkári Titkárság

Funkcionális feladatai körében az 1. melléklet 83. §-ában meghatározott feladatokon túl
1. szervezi az államtitkár hatáskörében tartott ügyek előkészítését, véleményezi az intézkedéseket, ellátja az ügyviteli feladatokat,
2. figyelemmel kíséri és koordinálja az államtitkár felügyelete alá tartozó szervezeti egységek tevékenységét, ügyintézését.

3.4.1. A költségvetésért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

3.4.1.1. Költségvetésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

Funkcionális feladatai körében az 1. melléklet 83. §-ában meghatározott feladatokon túl
1. szervezi a helyettes államtitkár hatáskörében tartott ügyek előkészítését, véleményezi az intézkedéseket, ellátja az ügyviteli feladatokat,
2. figyelemmel kíséri és koordinálja a helyettes államtitkár felügyelete alá tartozó szervezeti egységek tevékenységét, ügyintézését.

3.4.1.2. Költségvetési Összefoglaló Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1. előkészíti (a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és az elkülönített állami pénzalapok költségvetését is tartalmazó) központi költségvetésről, valamint a zárszámadásról szóló törvényjavaslatot,
2. előkészíti a költségvetési törvényjavaslat középtávú kitekintése alapján a fejezetek szerinti bontású bevételek és kiadások költségvetési évet követő 3 évre tervezett összegét,
3. kialakítja az állami kezesség-, garancia- és viszontgarancia-vállalás általános szabályainak, valamint a kiállítási garancia- és viszontgarancia-vállalások szabályainak tartalmát, elkészíti a végrehajtási és eljárási szabályokat,
4.322 előkészíti és gondozza a miniszter irányítása alatt álló központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló miniszteri rendeletet.
b) Koordinációs feladatai körében
1. a költségvetési irányelvek, a középtávú költségvetési célok előkészítése során koordinálja a fejezetek ez irányú munkáját,
2. egyezteti egyes kormányzati ügyletek statisztikai elszámolásának módszertanát a statisztikai társszervekkel,
3. véleményezi, illetve indokolt esetben kezdeményezi az állami vagyonnal és az állami vagyongazdálkodással kapcsolatos javaslatokat, előterjesztéseket, ennek során kiemelten képviseli a költségvetés-politikai szempontokat,
4. részt vesz az államháztartási szabályozás továbbfejlesztésében, illetve részben véleményezési feladatai révén, részben pedig az államháztartás helyzetével összefüggésben javaslatokat dolgoz ki,
5.323 véleményezi, illetve indokolt esetben kezdeményezi az állami kezességgel, garanciával, viszontgaranciával kapcsolatos javaslatokat, előterjesztéseket és szerződéseket, az államilag támogatott exportfinanszírozással kapcsolatos javaslatokat és előterjesztéseket, ennek során kiemelten képviseli a költségvetés-politikai szempontokat, a költségvetés végrehajtása során figyelemmel kíséri és előrejelzi e kötelezettségvállalások alakulását és hatását,
6. államháztartási szempontból véleményezi az államháztartás kiadásait, bevételeit érintő javaslatokat, jogszabálytervezeteket.
c) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. feladatkörébe tartozó kérdésekben szakmai kapcsolatot tart a nemzetközi multilaterális szervezetekkel, tőkepiaci szereplőkkel, hitelminősítőkkel, továbbá a költségvetési folyamatokat elemző belföldi intézményekkel,
2. közreműködik az Európai Unióban zajló költségvetés-politikai koordináció mechanizmusainak továbbfejlesztésében,
3. összeállítja az államadósság, a finanszírozás, az állam hitelviszonyból eredő egyes követelései, a minisztérium hatáskörébe tartozó nemzetközi kapcsolatokból eredő központosított bevételek és kiadások éves, valamint középtávú terveit, zárszámadását, kialakítja e területek költségvetési elszámolási és módszertani szabályait,
4. költségvetés-politikai, államháztartás-statisztikai kérdésekben képviseli a minisztériumot az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek fórumain,
5. felelős az Európai Unió részére történő adatszolgáltatásokban a kormányzati szektor tárgyévi éves statisztikai adatainak összeállításáért és módszertani egyeztetéséért, a megelőző évek és a tárgyévi évközi időszakok Központi Statisztikai Hivatal, illetve Magyar Nemzeti Bank által összeállított adatainak módszertani és számszaki egyeztetéséért, a hivatalos államháztartási és az európai uniós statisztikai számbavétel eltéréseinek kidolgozásáért és bemutatásáért,
6. részt vesz az Eurostat látogatásain és azok előkészítésében,
7. felelős a kormányzati szektorra vonatkozó más nemzetközi adatszolgáltatásokért (IMF GFS/IFS statisztika), illetve közreműködik az adatszolgáltatások összeállításában (OECD, WB, UN), és ellátja a képviseletet az OECD Nemzeti Számlák (National Accounts) munkacsoportban, illetve a költségvetéssel foglalkozó vezető tisztségviselők munkacsoportjában (Senior Budget Officials).
d) Funkcionális feladatai körében
1. javaslatot tesz a feladatkörébe tartozó területeken keletkező közérdekű adatok közzétételi rendjének folyamatos fejlesztésére,
2. felelős a középtávú költségvetés, valamint az éves költségvetés tervezésének, az éves zárszámadásnak a költségvetési fejezetekre, elkülönített állami pénzalapokra, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaira és helyi önkormányzatokra vonatkozó metodikai előírásainak elkészítéséért,
3. elkészíti a költségvetési törvényjavaslattal és a zárszámadással kapcsolatos tervezési tájékoztatót és munkaprogramot,
4. elkészíti az Állami Számvevőszék – költségvetéssel, zárszámadással kapcsolatos – általános, valamint célvizsgálati jelentéseire vonatkozó összefoglaló véleményt,
5. folyamatosan jelzi a költségvetési pénzforgalomból kirajzolódó folyamatokat, és a szakértői előrejelzéseket összefoglalva havi elemzést és prognózist készít a központi kormányzat mérlegének szerkezetében,
6. előrejelzést készít az államháztartási kiadások és bevételek éven belüli várható alakulásáról az Államadósság Kezelő Központ Zrt. számára; államháztartási prognózisok készítésével hozzájárul a finanszírozási döntések megalapozásához, valamint számításokat, kimutatásokat készít az adósságfolyamatokról,
7.324 előkészíti és gondozza a miniszter irányítása alatt álló központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló utasítást, utalványozási, pénzügyi ellenjegyzési és érvényesítési feladatokat lát el,
8. felelős a Magyar Nemzeti Bank költségvetési kapcsolatainak területéért,
9.325
10.326 közreműködik a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatala által készített – negyedévenkénti – összesített kimutatás alapján a szükséges kiegészítés (egyszerűsített felszámolások törvény által garantált minimum felszámolói díjához szükséges hiányzó összegek) Gazdasági Hivatal rendelkezésére bocsátásában és az e feladat ellátásait részleteiben szabályozó rendelet előkészítésében,
11. koordinálja és ellenőrzi a központi költségvetés adóbevételi előirányzatainak tervezését,
12. kezeli, szabályozza, egyezteti, fejleszti a költségvetés tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos nyilvántartási rendszereket, az államháztartási azonosítókat, az évközi előirányzat-módosításokkal kapcsolatos kódrendszereket,
13. végzi a kormányzati rendkívüli kiadások részét képező kárpótlási előirányzatokkal kapcsolatos pénzügyi, tervezési feladatokat,
14. kidolgozza az államháztartási pénzügyi adatok statisztikai célokra történő felhasználásának módszertanát,
15. javaslatot tesz statisztikai adatigények beépítésére az államháztartás könyvvezetési és beszámolási rendszerébe, illetve kincstári információs rendszerébe,
16. működteti az államháztartási statisztikai célú adatbázist és tájékoztatási eszközöket, kapcsolatot tart a főbb adatszolgáltatókkal, a statisztikai társzervekkel és más adatfelhasználókkal,
17.327 figyelemmel kíséri az alapokkal kapcsolatos előirányzatok alakulását,
18. felméri a költségvetés-politika mozgásterét, ez alapján elkészíti a költségvetési tervezés irányelveit,
19. az államháztartás működésének tapasztalataira támaszkodva javaslatot tesz a rendszer egészét vagy egyes alrendszereit érintő feladatellátási, hatásköri, szabályozási, prezentációs változtatásokra,
20. koordinálja a költségvetési államtitkárság feladatkörébe tartozó kezességek, garanciák nyilvántartását, vezeti a kiállítási garanciák és viszontgaranciák nyilvántartását, illetve előkészíti a kiállítási garancia és viszontgarancia vállalásokat,
21. ellátja az állami vagyonnal kapcsolatos központosított bevételeket és kiadásokat érintő, a minisztérium hatáskörébe tartozó engedélyezési feladatokat, valamint a költségvetés végrehajtása során figyelemmel kíséri, és előre jelzi az állami vagyonnal kapcsolatos központosított kiadások és bevételek alakulását,
22. jóváhagyásra előkészíti – az érintett főosztályok véleményezése alapján – a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap felett rendelkező államháztartásért felelős miniszternek az Alapot kezelő Kincstár által készített, az Alap előirányzat módosításának, átcsoportosításának, költségvetési tervezetének, elemi költségvetésének, valamint elemi költségvetési beszámoló dokumentumait,
23. elbírálásra előkészíti az államháztartásért felelős miniszteri engedélyezéshez – az érintett főosztályok bevonásával – az elkülönített állami pénzalap likviditási (KESZ) hitelkérelmének dokumentumait,
24. a Kormány határozatában előírt feltételek alapján a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-vel (a továbbiakban: MFB Zrt.) egyeztetve előkészíti a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény 5. § (2) bekezdése szerinti árfolyam-fedezeti megállapodások megkötését, ellenőrzi az MFB Zrt. által megküldött nyilvántartást, figyelemmel kíséri a költségvetési kerettel való összhangját.
e) Egyéb feladatai körében
1. elkészíti és koordinálja az államháztartás kiadásainak és bevételeinek több évre szóló előrejelzését elősegítő modellszámításokat,
2. költségvetési számításokat készít a Konvergencia Programhoz, illetve egyéb középtávú kormányzati gazdaságpolitikai dokumentumokhoz,
3. kialakítja és fejleszti a költségvetési tervezési módszerekhez illeszkedő adatbázisokat, folyamatosan továbbfejleszti a prezentációs rendszert,
4. véleményezi az államháztartás hiányának finanszírozási konstrukcióit és az államadósság kezelési stratégiát,
5. tervezi és végrehajtja az éves költségvetést,
6. gondoskodik az államadóssághoz kapcsolódó adatszolgáltatások beépítéséről az államháztartási információs rendszerbe,
7. a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezet adósságot keletkeztető ügyletének engedélyezéséhez véleményezi a szakfőosztály döntés-előkészítő javaslatát, nyilvántartja az ezen szervezeteknek kiadott engedélyek adósságra gyakorolt hatását.

3.4.1.3.328

3.4.1.3.329 Reál Költségvetési Fejezetek Főosztálya

a) Koordinációs feladatai körében
1. koordinálja a rendészeti stratégiával és a védelmi stratégiával (illetve e tervezetekkel összefüggő stratégiák, pl. migrációs, külügyi, biztonsági), valamint a nemzetpolitikai ügyekkel közvetlenül összefüggő, a minisztérium felelősségébe tartozó költségvetési feladatokat,
2. közreműködik a honvédelmi és a katasztrófavédelmi felkészítés ágazati kötelezettségeivel kapcsolatos kidolgozó és koordinációs feladatokban, részt vesz e feladatok tárcaközi koordinációját ellátó bizottságok munkájában,
3. kezeli a központi költségvetés tartalék előirányzatait, előkészíti a tartalék előirányzatokkal kapcsolatos szabályozásokat, a tartalékokkal kapcsolatos döntéseket; nyilvántartja, illetve beszámol a tartalékok felhasználásáról,
4. összefogja a központi költségvetési fejezetekre vonatkozó költségvetési, zárszámadási számításokat, kimutatásokat, elemzéseket végez,
5. összefogja a központi költségvetési fejezetek előző évekből származó maradványaival kapcsolatos teendőket, előkészíti ebben a tárgykörben a Kormány, illetve az államháztartásért felelős miniszter döntéseit,
6.330 kialakítja és képviseli a honvédek jogállásáról szóló törvénnyel, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló törvénnyel, illetve végrehajtási rendeleteikkel kapcsolatos pénzügy-igazgatási álláspontot,
7. javaslatokat tesz az Államháztartási Szabályozási Főosztály részére az államháztartási szabályozás továbbfejlesztésére,
8.331 a Belügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, az Igazságügyi Minisztérium, a Miniszterelnökség, a Miniszterelnöki Kabinetiroda, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium, a Központi Statisztikai Hivatal, valamint az alkotmányos fejezetek költségvetése, középtávú irányszámai, zárszámadása tekintetében:
8.1. szervezi és megalapozza az éves költségvetés, az azt megalapozó törvénymódosítások és a zárszámadások összeállítását, elkészíti az ezekre vonatkozó összefoglaló dokumentumokat, kidolgozza az előbbi feladatok módszertanát,
8.2. elvégzi e fejezetek költségvetési intézményeinél – az agrár- és vidékfejlesztés, a környezetvédelem, a közlekedés, a hírközlés, az energetika, az iparügyi ágazatok, valamint az európai uniós kapcsolatok esetében a Közszolgáltatási, Közüzemi Költségvetési Főosztállyal, illetve az EU Költségvetési Kapcsolatok Főosztállyal együttesen – a fejezeti kezelésű előirányzatainál a keretszámok kialakítását, az összefoglaló számítások, a szöveges és számszaki tárcaindokolások felülvizsgálatát és összefogását,
8.3. közreműködik – a szaktárcákkal egyeztetve – egyes, a miniszter rendelkezése alatt álló előirányzatok kialakításában,
8.4.332
8.5. felülvizsgálja az éves költségvetések végrehajtása keretében a fejezetek és intézményeik előirányzat-maradványait,
8.6.333
8.7.334 a más főosztályok hatáskörébe utaltak kivételével előkészíti az államháztartásról szóló törvényben és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott, az államháztartásért felelős miniszter egyetértéséhez kötött jogkörökkel kapcsolatos vezetői döntéseket,
8.8. előkészíti a költségvetési törvényben meghatározott, a főosztály ügykörébe tartozó Beruházási Alapban szereplő előirányzatok tekintetében a költségvetési törvény által meghatározott, az államháztartásért felelős miniszter egyetértéséhez/véleményéhez kötött jogkörökkel kapcsolatos vezetői döntéseket, a Költségvetési Összefoglaló Főosztállyal, valamint a 8.2. alpontban meghatározott – a Közszolgáltatási, Közüzemi Költségvetési Főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó – ágazatok esetében a Közszolgáltatási, Közüzemi Költségvetési Főosztállyal együttesen,
9.335 ellátja az örökségvédelmi tárgyú jogszabálytervezetek, kormány-előterjesztések véleményezésével kapcsolatos, az államháztartásért felelős államtitkár feladatkörébe tartozó költségvetési feladatokat.
b) Funkcionális feladatai körében
1. közreműködik az államháztartási szakfeladatok rendjének (szakfeladatrend) korszerűsítési munkálataiban,
2. ellátja a feladatkörébe tartozó költségvetési fejezetek esetében a központi költségvetési szervek és a fejezeti kezelésű előirányzatok előirányzat-átcsoportosításaival, kötelezettségvállalásaival kapcsolatos engedélyezési jogkörök előkészítési feladatait,
3. közreműködik az államháztartás működésével, a költségvetési szervek gazdálkodásával összefüggő közérdekű adatok kötelező közzétételével kapcsolatos rendszerszerű feladatok végrehajtásában,
4. kimutatást készít a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok várható éves és havi alakulásáról,
5. figyelemmel kíséri a tárgyévi maradványok várható alakulását, szükség esetén beavatkozást kezdeményez.
c) Egyéb feladatai körében
1. feladatkörébe tartozó kérdésekben – az Önkormányzati Költségvetési Rendszerek Főosztály útján – közreműködik a Kincstár szakmai irányításában,
2. feladatkörébe tartozó kérdésekben részt vesz a költségvetési (fő)felügyelők szakmai irányításában,
3. feladatkörébe tartozó kérdésekben közreműködik az OKÉT, valamint a KOMT munkájában.

3.4.1.4.336 Közszolgáltatási, Közüzemi Költségvetési Főosztály

a) Koordinációs feladatai körében
1. feladatkörébe tartozó kérdésekben előkészíti a törvényben és kormányrendeletben meghatározott, az államháztartásért felelős miniszter egyetértéséhez kötött jogkörökkel kapcsolatos vezetői döntéseket,
2. előkészíti az ügykörébe tartozó egyedi állami kezességvállalási szerződéseket, illetve az ügykörébe tartozó jogszabályi kezességekhez szükséges döntéseket,
3. ellátja – a közös agrárpolitika végrehajtásából fakadó, költségvetést érintő feladatok kivételével – az agrárgazdaság és a vidékfejlesztés területén működő támogatások költségvetési tervezési, zárszámadási feladatait, az előirányzatok felhasználásának monitoringját,
4. ellátja az agrárhitelekhez vállalt kezességekből eredő fizetési kötelezettségekkel és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettségekkel kapcsolatos költségvetési tervezési, zárszámadási feladatokat, az előirányzatok alakulásának monitoringját,
5. folyamatosan figyelemmel kíséri és elemzi az agrárium területén a gazdasági és államháztartási célkitűzések megvalósulását, az erre ösztönző szabályozórendszer változásait, szükség esetén intézkedéseket kezdeményez a kormányzati elgondolások megvalósítása, a költségvetési előirányzatok betartásának biztosítása és a piaczavaró problémák megszüntetése érdekében,
6. elvégzi a környezetvédelem nemzeti támogatásai, valamint a környezetterhelési díjak költségvetési tervezési, zárszámadási feladatait, az előirányzat felhasználásának monitoringját,
7. elvégzi az energiatermelő, -elosztó és -szolgáltató ágazathoz kapcsolódó előirányzatok költségvetési tervezési, zárszámadási feladatait, az előirányzatok alakulásának monitoringját,
8. ellátja a bányászati ágazattal, a rekultivációval és a bányajáradékkal kapcsolatos előirányzatok költségvetési tervezési, zárszámadási feladatait, az előirányzatok alakulásának monitoringját, elvégzi a bányászati ágazattal kapcsolatos támogatások utalványozási feladatait,
9. ellátja a vízgazdálkodással, az ár- és belvízvédelemmel, valamint a vízkárelhárítással kapcsolatos költségvetési tervezési, zárszámadási feladatait, az előirányzatok alakulásának monitoringját,
10. ellátja az ivóvíz- és csatornaszolgáltató (víziközmű) ágazattal kapcsolatos előirányzatok költségvetési tervezési, zárszámadási feladatait, az előirányzatok alakulásának monitoringját,
11. ellátja a hulladékgazdálkodással, a környezetvédelmi termékdíjakkal, valamint a környezetterhelési díjakkal kapcsolatos költségvetési tervezési, zárszámadási feladatokat, az előirányzatok alakulásának monitoringját,
12. elemzi és értékeli a közüzemi típusú szolgáltatásokat végző vállalatok közgazdasági szabályozási környezetét, közreműködik az ágazat szabályozásának kialakításában a költségvetéssel történő összhang biztosítása érdekében,
13. előkészíti a személyszállítási, valamint az országos vasúti infrastruktúra és az országos közúthálózat és gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetésével kapcsolatos szolgáltatási szerződésekhez szükséges miniszteri egyetértést, kialakítja az erre vonatkozó államháztartási keretrendszert, gondoskodik a költségvetési célokkal való összehangolásról,
14. ellátja a személyszállítási közszolgáltatásoknak, valamint az állami vasúti infrastruktúra és az állami közúthálózat és gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetésének közszolgáltatási költségtérítésével kapcsolatos államháztartási feladatokat,
15. ellátja a helyi személyszállítási közszolgáltatások költségvetési kapcsolataiból származó államháztartási feladatokat,
16. elemzi és értékeli a közlekedési szolgáltatásokat végző vállalatok közgazdasági szabályozási környezetét és államháztartási kapcsolati rendszerét, közreműködik a szabályozásának kialakításában a költségvetéssel történő összhang biztosítása érdekében,
17. ellátja a postai közszolgáltatások költségvetési kapcsolataiból származó államháztartási feladatokat,
18. végrehajtja a Központi Nukleáris Pénzügyi Alappal kapcsolatos költségvetési tervezési, zárszámadási feladatokat, az előirányzatok alakulásának monitoringját,
19. elvégzi a klímafinanszírozással kapcsolatos előirányzatok költségvetési tervezési, zárszámadási feladatait, az előirányzatok alakulásának monitoringját.
b) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. ellátja a klímafinanszírozáshoz kapcsolódó minisztériumi szakértői képviseletet hazai, európai uniós és nemzetközi szinten, részt vesz az energiával és éghajlatváltozással foglalkozó tanácsi munkacsoportban (Energy and climate change working group, EU EPC ECCWG),
2. részt vesz az ügykörébe tartozó európai uniós fejlesztési tervek operatív programjai monitoringjában,
3. közreműködik az európai uniós és nemzetközi intézményekkel való kapcsolattartásban, tárgyalásban az ügykörébe tartozó területeken háttéranyagok, információk szolgáltatásával.
c) Funkcionális feladatai körében
1. részt vesz az agrárium ágazati szabályozásának kialakításában, az egyes agrárágazatok – növénytermesztés, állattenyésztés, földügy stb. – szabályozórendszereinek összehangolásában, az agrárgazdaság és a vidékfejlesztés területén működő támogatások szabályozásának kialakításában, a nemzeti és európai uniós szabályozás összehangolásában a költségvetéssel történő összhang biztosítása érdekében,
2. közreműködik a közös agrárpolitika végrehajtásából fakadó, költségvetést érintő feladatokban,
3. részt vesz az agrárgazdálkodók, -vállalkozók speciális (kezességvállalással, árfolyam garanciával biztosított) hitelkonstrukcióinak kialakításában a költségvetéssel történő összhang biztosítása érdekében,
4. részt vesz a környezetvédelem és természetvédelem ágazati szabályozásának kialakításában, a nemzeti és európai uniós szabályozás összehangolásában a költségvetéssel történő összhang biztosítása érdekében,
5. közreműködik a villamosenergia-termelő és -ellátó ágazat, a földgáz-ágazat, az olajipar és a biztonsági készletezés, az egyetemes villamosenergia- és földgázszolgáltatás, a nukleáris, a megújuló forrásból és a kapcsoltan történő energiatermelés, valamint a távhőellátás szabályozásának kialakításában a költségvetéssel történő összhang biztosítása érdekében,
6. közreműködik a bányászati ágazat, a rekultiváció és a bányajáradék szabályozásának kialakításában, a nemzeti és európai uniós szabályozás összehangolásában a költségvetési célok biztosítása érdekében,
7. részt vesz a vízgazdálkodás szabályozásának kialakításában, a nemzeti és európai uniós szabályozás összehangolásában a költségvetési célok biztosítása érdekében,
8. részt vesz a víziközmű ágazat szabályozásának kialakításában, a nemzeti és európai uniós szabályozás összehangolásában a költségvetési célok biztosítása érdekében,
9. részt vesz a hulladékgazdálkodás, a környezetvédelmi termékdíjak, valamint a környezetterhelési díjak szabályozásának kialakításában a költségvetéssel történő összhang biztosítása érdekében,
10. közreműködik a közúti, légi, vízi és kötöttpályás közlekedés infrastrukturális és szolgáltató ágazatai, valamint a személyszállítási ágazat szabályozásának kialakításában a költségvetéssel történő összhang biztosítása érdekében,
11. közreműködik a posta ágazat szabályozásának kialakításában a költségvetéssel történő összhang biztosítása érdekében,
12. részt vesz a hazai, a közösségi és a nemzetközi klímapolitika kialakításában, ezek végrehajtása során képviseli a pénzügyi, költségvetési szempontokat és közreműködik az üvegházhatású gázok értékesíthető mennyiségének hasznosítására irányuló döntések előkészítésében, valamint a szabályozás kialakításában,
13. részt vesz az állami kezességvállalásról szóló jogszabályok előkészítésében.
d) Egyéb feladatai körében
1. feladatkörébe tartozó kérdésekben – az Önkormányzati Költségvetési Rendszerek Főosztály útján – közreműködik a Kincstár szakmai irányításában,
2. feladatkörébe tartozó kérdésekben részt vesz a költségvetési (fő)felügyelők szakmai irányításában.

3.4.1.5.337 EU Költségvetési Kapcsolatok Főosztálya

a) Kodifikációs feladatai körében
1. összeállítja a költségvetési, valamint a zárszámadási törvényjavaslat európai uniós költségvetési kapcsolatokra vonatkozó részét,
2. részt vesz a közösségi támogatásokkal foglalkozó intézményrendszer, valamint pénzügyi lebonyolításáról szóló európai uniós és hazai szabályok kialakításában, illetve véleményezi az e tárgyban készült előterjesztéseket,
3. javaslatot tesz az Unió költségvetését illető tételek (saját források) teljesítéséről szóló intézményi, eljárási, pénzügyi lebonyolítási szabályokra,
4. előkészíti a hatályban lévő jogszabályokban meghatározott, az államháztartásért felelős miniszter egyetértéséhez kötött jogkörökkel kapcsolatos vezetői döntéseket.
b) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. kialakítja a közösségi költségvetés, a költségvetés módosítása, a közösségi zárszámadás, valamint a költségvetési vonatkozású közösségi szabályok kapcsán a tanácsi szervezetekben képviselendő kormányzati álláspontot,
2. részt vesz a pénzügyi perspektíva módosítása, tervezése, illetve végrehajtása kapcsán a kormányzati álláspont kialakításában,
3. ellátja a saját forrásokkal kapcsolatos magyar álláspont képviseletét a közösségi intézményekben,
4. irányítja az Állandó Képviselet közösségi költségvetéssel, saját forrásokkal foglalkozó szakattaséinak munkáját,
5. vezeti az EKTB közösségi költségvetési és saját források munkacsoportjainak munkáját,
6. a költségvetési kérdések tekintetében ellátja az EKTB pénzügyi perspektívával, illetve közösségi támogatásokkal foglalkozó egyes szakértői csoportjaiban a minisztérium képviseletét,
7. ellátja a közös agrárpolitika végrehajtásából fakadó, költségvetést érintő feladatokat,
8. a költségvetésért felelős helyettes államtitkár utasításai szerint ellátja a norvég és EGT finanszírozási mechanizmussal, valamint az Európai Unió által biztosított Előcsatlakozási Alapokkal és az átmeneti támogatással összefüggésben hatáskörébe tartozó feladatokat.
c) Egyéb feladatai körében
1. az Unió 7 éves pénzügyi perspektíváival összhangban – igazodva a költségvetési tervezéshez, konvergenciaprogram összeállításához – prognózisokat készít a közösségi költségvetésből nyújtott források keretösszegére, a várható átutalásra, a felhasználásra kerülő összegekre, illetve az Unió költségvetését illető tételekre,
2. elemzést és prognózist készít az európai uniós támogatások éven belüli (havi bontású) felhasználásáról, a Bizottság által átutalandó összegekről, illetve az Unió költségvetését illető tételekről,
3. összehangolja és elvégzi a közösségi költségvetésbe befizetendő tételek kiszámítását,
4. elvégzi az Unió költségvetését illető tételek utalványozásával, nyilvántartásával, ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat,
5. modellszámításokat végez az egyes tagállamok pénzügyi pozícióira vonatkozóan a pénzügyi perspektíva potenciális szerkezeteinek függvényében,
6. javaslatot tesz a pénzügyi perspektíva szerkezetére, a közösségi támogatások felhasználási területeire, illetve elemzi, véleményezi az ezzel kapcsolatos anyagokat,
7. elkészíti a költségvetési törvényjavaslattal és a zárszámadással kapcsolatos tervezési körirat és munkaprogram európai uniós költségvetési kapcsolatokról szóló részét,
8. elkészíti az Állami Számvevőszék – költségvetéssel, zárszámadással kapcsolatos – általános, valamint célvizsgálati jelentéseire vonatkozó véleményét az európai uniós költségvetési kapcsolatok témakörében,
9. véleményezi a közösségi források felhasználásáról szóló előterjesztéseket, részt vesz a minisztériumi álláspont kidolgozásában,
10. feladatkörébe tartozó kérdésekben – az Önkormányzati Költségvetési Rendszerek Főosztály útján – közreműködik a Kincstár szakmai irányításában,
11. feladatkörébe tartozó kérdésekben részt vesz a költségvetési (fő)felügyelők szakmai irányításában,
12. javaslatot tesz a szakterületét érintő kiutazást igénylő feladatok ellátására.

3.4.2. A kincstárért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

3.4.2.1. Kincstárért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

Funkcionális feladatai körében az 1. melléklet 83. §-ában meghatározott feladatokon túl
1. szervezi a helyettes államtitkár hatáskörében tartott ügyek előkészítését, véleményezi az intézkedéseket, ellátja az ügyviteli feladatokat,
2. figyelemmel kíséri és koordinálja a helyettes államtitkár felügyelete alá tartozó szervezeti egységek tevékenységét, ügyintézését.

3.4.2.2. Államháztartási Szabályozási Főosztály

a) Kodifikációs feladatai körében
1. előkészíti az államháztartásról szóló törvényt és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletet, illetve ezek módosításait,
2. előkészíti a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvényt és annak végrehajtási szabályozását, illetve ezek módosításait,
3.338 előkészíti – a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár és a pénzügyekért felelős államtitkár feladatkörébe tartozó törvények kivételével – a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásához szükséges törvénymódosításokat,
4. előkészíti az államháztartás számviteléről szóló kormányrendeletet és az ahhoz kapcsolódó miniszteri rendeleteket, illetve azok módosításait,
5. előkészíti a kormányzati funkciók, államháztartási szakfeladatok és szakágazatok osztályozási rendjéről szóló miniszteri rendeletet és annak módosításait,
6. előkészíti a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló kormányrendeletet, a költségvetési szervnél belső ellenőrzési tevékenységet végzők nyilvántartásba vételére és továbbképzésére vonatkozó jogszabályokat, valamint a költségvetési szervek vezetőinek és gazdasági vezetőinek belső kontrollrendszer témájú továbbképzési rendszerére vonatkozó jogszabályokat, illetve azok módosításait,
7. közreműködik a központi költségvetésről szóló törvény és a központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvény kodifikációjában,
8. a feladatkörébe tartozó kérdésekben közreműködik a számvitelről szóló törvény előkészítésében,
9. előkészíti az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságról szóló kormányrendeletet,
10. a belső kontrollrendszerek működésére vonatkozóan a Kormány számára jelentést készít,
11. kidolgozza az államháztartási belső kontrollrendszerek végrehajtására vonatkozó módszertanokat és útmutatókat.
b) Koordinációs, véleményezési feladatai körében
1. jogi kodifikációs segítséget nyújt az államháztartásért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek feladatainak ellátásához,

2. államháztartási jogi és államháztartási számviteli szempontból véleményezi a jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök és a Kormány egyedi határozatai tervezetét,
3. folyamatosan figyelemmel kíséri azoknak a jogszabályoknak a hatályosulását, amelyeknek az előkészítéséről kodifikációs feladatai keretében gondoskodik, valamint a belső kontrollokra vonatkozó standardok alkalmazását és végrehajtását,
4. közreműködik a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek alapító okiratai és ezek módosításai véleményezésében,
5. közreműködik az államháztartás információs rendszerének kialakításában,
6. véleményezi az Állami Számvevőszéknek a központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényre vonatkozó jelentése tervezetét, valamint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság jelentéstervezeteit,
7. koordinálja a fejezeti belső ellenőrzési egységek éves ellenőrzési tervezés folyamatát, feldolgozza és elemzi a fejezetet irányító szervek által megküldött éves ellenőrzési terveket, a belső ellenőrzésekről való éves beszámolás folyamatát, illetve feldolgozza és elemzi megküldött beszámolókat, valamint vezetői megbízhatósági nyilatkozatokat,
8. koordinálja a korrupció elleni küzdelem minisztériumi vonatkozású feladatait, összefoglalja a minisztériumi álláspontot,
9. koordinálja a belső ellenőrök képzésének szervezését és ellátja az oktatók szakmai felügyeletét, továbbképzését,
10.339 a feladatkörükben érintett főosztályok bevonásával véleményezi a fejezetek fejezeti kezelésű előirányzatainak felhasználásáról szóló jogszabályok és szabályzatok tervezeteit, valamint e jogszabályokkal és szabályzatokkal összefüggésben előkészíti az államháztartásért felelős miniszter egyetértési jogkörének gyakorlásával összefüggő vezetői döntéseket,
c) Szervezetirányítási feladatai körében
1.340 a feladatkörébe tartozó kérdésekben közreműködik az Önkormányzati Költségvetési Rendszerek Főosztály Kincstár irányításával kapcsolatos feladataiban,
2. ellátja a miniszternek az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatósággal és az OLAF Koordinációs Irodával kapcsolatos hatásköre gyakorlásával összefüggő feladatai előkészítését,
3. működteti az Államháztartási Belső Kontroll Munkacsoportot és annak témacsoportjait, valamint a Belső Ellenőrök Magyarországi Fórumát,
4. felügyeli a belső kontrollrendszerrel kapcsolatos kötelező továbbképzésben közreműködő szervezet ilyen tevékenységét.
d) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében
1. előkészíti az államháztartásért felelős miniszter egyetértéséhez kötött, jogszabályban meghatározott jogkörökkel kapcsolatos vezetői döntéseket,
1

Az utasítást az 1/2019. (I. 28.) PM utasítás 4. § a) pontja hatályon kvül helyezte 2019. január 29. napjával.

2

A 4. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

Az 1. melléklet 2. § (1) bekezdése a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

4

Az 1. melléklet 3. § (4) bekezdése a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a, a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

5

Az 1. melléklet 3. § (4a) bekezdését a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

6

Az 1. melléklet 4. § (2) bekezdés f) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

7

Az 1. melléklet 4. § (2) bekezdés i) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a, a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

8

Az 1. melléklet 4. § (2) bekezdés n) pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

9

Az 1. melléklet 4. § (2) bekezdés o) pontját a 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

10

Az 1. melléklet 5. § a) pontja a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

11

Az 1. melléklet 5. § d) pontja a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

12

Az 1. melléklet 5. § e) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

13

Az 1. melléklet 5. § i) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

14

Az 1. melléklet 5. § j) pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

15

Az 1. melléklet 7. § (1) bekezdés a) pontja a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

16

Az 1. melléklet 7. § (1) bekezdés b) pontja a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

17

Az 1. melléklet 7. § (2) bekezdése a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

18

Az 1. melléklet 7. § (4) bekezdés b) pontja a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

19

Az 1. melléklet 7. § (5) bekezdése a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

20

Az 1. melléklet 7. § (7) bekezdését a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

21

Az 1. melléklet 8. § (1) bekezdése a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

22

Az 1. melléklet 9. § (1) bekezdés b) pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

23

Az 1. melléklet 9. § (1) bekezdés e) pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

24

Az 1. melléklet 9. § (2) bekezdés h) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított, a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

25

Az 1. melléklet 9. § (2) bekezdés k) pontját a 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

26

Az 1. melléklet 9. § (3) bekezdés b) pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

27

Az 1. melléklet 9. § (5) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

28

Az 1. melléklet 9. § (6) bekezdését a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

29

Az 1. melléklet 12. § a) pontja a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

30

Az 1. melléklet 12. § d) pontja a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

31

Az 1. melléklet 12. § e) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

32

Az 1. melléklet 3.2. alcím címe a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

33

Az 1. melléklet 14. § (1) bekezdése a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

34

Az 1. melléklet 14. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

35

Az 1. melléklet 14. § (2) bekezdés d) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

36

Az 1. melléklet 14. § (2) bekezdés e) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

37

Az 1. melléklet 14. § (2) bekezdés l) pontját a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be, szövege a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

38

Az 1. melléklet 14. § (2) bekezdés m) pontját a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be, szövege a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

39

Az 1. melléklet 14. § (2) bekezdés n) pontját a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be, szövege a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

40

Az 1. melléklet 14. § (2) bekezdés o) pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

41

Az 1. melléklet 14. § (3) bekezdése a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

42

Az 1. melléklet 15. §-a a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

43

Az 1. melléklet 16. §-a a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

44

Az 1. melléklet 17. § (1) bekezdés h) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

45

Az 1. melléklet 17. § (1) bekezdés i) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

46

Az 1. melléklet 17. § (3) bekezdését a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

47

Az 1. melléklet 20. § (1) bekezdés n) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

48

Az 1. melléklet 20. § (1) bekezdés x) pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

49

Az 1. melléklet 3.5. alcím címe a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

50

Az 1. melléklet 23. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

51

Az 1. melléklet 23. § (1) bekezdés a)–b) pontját a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

52

Az 1. melléklet 23. § (1) bekezdés c) pontja a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

53

Az 1. melléklet 23. § (1) bekezdés m) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

54

Az 1. melléklet 23. § (1) bekezdés q) pontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

55

Az 1. melléklet 23. § (1) bekezdés r) pontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

56

Az 1. melléklet 23. § (1) bekezdés s) pontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

57

Az 1. melléklet 23. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

58

Az 1. melléklet 23. § (2) bekezdés a) pontját a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

59

Az 1. melléklet 24. § (1) bekezdése a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

60

Az 1. melléklet 24. § (2) bekezdése a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

61

Az 1. melléklet 25. §-a a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

62

Az 1. melléklet 3.6. alcíme (26–28. §) a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

63

Az 1. melléklet 26. § (5) bekezdését a 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

64

Az 1. melléklet 26. § (12) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

65

Az 1. melléklet 28. §-a a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

66

Az 1. melléklet 35. §-a a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

67

Az 1. melléklet 35. § m) pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

68

Az 1. melléklet 35. § n) pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

69

Az 1. melléklet 35. § o) pontját a 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

70

Az 1. melléklet 35. § p) pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

71

Az 1. melléklet 36. § (2) bekezdés e) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

72

Az 1. melléklet 37. § (1) bekezdés e) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított, a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

73

Az 1. melléklet 37. § (1) bekezdés p) pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

74

Az 1. melléklet 37. § (2) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

75

Az 1. melléklet 39. §-a a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

76

Az 1. melléklet 40. § (1) bekezdése a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

77

Az 1. melléklet 40. § (1) bekezdés a) pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

78

Az 1. melléklet 40. § (1) bekezdés e) pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

79

Az 1. melléklet 40. § (1) bekezdés n) pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

80

Az 1. melléklet 40. § (1) bekezdés o) pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

81

Az 1. melléklet 40. § (1) bekezdés r) pontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

82

Az 1. melléklet 40. § (2) bekezdés d) pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

83

Az 1. melléklet 3.2.1. alcímét (42/A–42/C. §) a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be, a 3.2.1. alcím címe a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

84

Az 1. melléklet 42/A. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

85

Az 1. melléklet 42/A. § (1) bekezdés a) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

86

Az 1. melléklet 42/A. § (1) bekezdés b) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított, a 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

87

Az 1. melléklet 42/A. § (1) bekezdés c) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

88

Az 1. melléklet 42/A. § (1) bekezdés d) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

89

Az 1. melléklet 42/A. § (1) bekezdés i) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

90

Az 1. melléklet 42/A. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

91

Az 1. melléklet 42/A. § (2) bekezdés a) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

92

Az 1. melléklet 42/A. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

93

Az 1. melléklet 42/B. § (1) bekezdése a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

94

Az 1. melléklet 42/B. § (2) bekezdése a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

95

Az 1. melléklet 42/C. §-a a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

96

Az 1. melléklet 3.2.2. alcímét (42/D. §) a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

97

Az 1. melléklet 3.2.3. alcímét (42/E. §) a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

98

Az 1. melléklet 3.2.4. alcímét (42/F. §) a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

99

Az 1. melléklet 3.2.5. alcímét (42/G. §) a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

100

Az 1. melléklet 43. § (1) bekezdés j) pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

101

A szabályzat 43. § (1) bekezdés k) pontja a 12/2015. (IV. 24.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

102

Az 1. melléklet 43. § (1) bekezdés q) pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

103

Az 1. melléklet 43. § (2) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

104

Az 1. melléklet 46. § (1) bekezdés f) pontja a 16/2015. (VII. 21.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

105

Az 1. melléklet 46. § (1) bekezdés h) pontja a 16/2015. (VII. 21.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

106

Az 1. melléklet 49. § (1) bekezdés p) pontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

107

Az 1. melléklet 49. § (1) bekezdés q) pontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

108

Az 1. melléklet 49. § (1) bekezdés t) pontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

109

Az 1. melléklet 49. § (2) bekezdés b) pontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

110

Az 1. melléklet 52. § (1) bekezdés b) pontja a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a, a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

111

Az 1. melléklet 52. § (1) bekezdés p) pontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

112

Az 1. melléklet 52. § (1) bekezdés q) pontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

113

Az 1. melléklet 52. § (1) bekezdés r) pontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

114

Az 1. melléklet 52. § (2) bekezdés e) pontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

115

Az 1. melléklet 3.5.1. alcímét (55–57. §) a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

116

Az 1. melléklet 3.5.1. alcímének számozását 3.5.1.-re változtatta a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a.

117

Az 1. melléklet 58. § (1) bekezdés a) pontja a 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

118

Az 1. melléklet 58. § (1) bekezdés f) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

119

Az 1. melléklet 58. § (1) bekezdés g) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

120

Az 1. melléklet 58. § (1) bekezdés k) pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

121

Az 1. melléklet 58. § (1) bekezdés q) pontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

122

Az 1. melléklet 58. § (1) bekezdés r) pontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

123

Az 1. melléklet 58. § (1) bekezdés q) pontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

124

Az 1. melléklet 58. § (2) bekezdés b) pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

125

Az 1. melléklet 3.6.1. alcím címe a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

126

Az 1. melléklet 61. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

127

Az 1. melléklet 61. § (1) bekezdés e) pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

128

Az 1. melléklet 61. § (1) bekezdés f) pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

129

Az 1. melléklet 61. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

130

Az 1. melléklet 61. § (2) bekezdés f) pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

131

Az 1. melléklet 61. § (2) bekezdés g) pontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

132

Az 1. melléklet 61. § (2) bekezdés k)–l) pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

133

Az 1. melléklet 61. § (3) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

134

Az 1. melléklet 62. § (1) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

135

Az 1. melléklet 62. § (2) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

136

Az 1. melléklet 63. §-a a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a, a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

137

Az 1. melléklet 3.6.2. alcím címe a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

138

Az 1. melléklet 64. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

139

Az 1. melléklet 64. § (1) bekezdés n) pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

140

Az 1. melléklet 64. § (1) bekezdés o) pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

141

Az 1. melléklet 64. § (2) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

142

Az 1. melléklet 65. § (1) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

143

Az 1. melléklet 65. § (2) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

144

Az 1. melléklet 66. § a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

145

Az 1. melléklet 3.6.3. alcímét (67–69. §) a 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

146

Az 1. melléklet 3.6.4. alcím címe a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

147

Az 1. melléklet 70. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

148

Az 1. melléklet 70. § (1) bekezdés e) pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

149

Az 1. melléklet 70. § (1) bekezdés f) pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

150

Az 1. melléklet 70. § (1) bekezdés g) pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

151

Az 1. melléklet 70. § (1) bekezdés h) pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

152

Az 1. melléklet 70. § (1) bekezdés i) pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

153

Az 1. melléklet 70. § (1) bekezdés j) pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

154

Az 1. melléklet 70. § (1) bekezdés k) pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

155

Az 1. melléklet 70. § (1) bekezdés j) pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

156

Az 1. melléklet 70. § (1a) bekezdését a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

157

Az 1. melléklet 70. § (2) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

158

Az 1. melléklet 71. § (1) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

159

Az 1. melléklet 71. § (2) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

160

Az 1. melléklet 72. §-a a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

161

Az 1. melléklet 73. § (2) bekezdés b) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

162

Az 1. melléklet 73. § (2) bekezdés c) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

163

Az 1. melléklet 73. § (3) bekezdés a) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

164

Az 1. melléklet 73. § (3) bekezdés b) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

165

Az 1. melléklet 76. §-a a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

166

Az 1. melléklet 79. § (1) bekezdés b) pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

167

Az 1. melléklet 79. § (3) bekezdése a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

168

Az 1. melléklet 84. § (2) bekezdése a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

169

Az 1. melléklet 84. § (3) bekezdése a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

170

Az 1. melléklet 90. § (6) bekezdése a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

171

Az 1. melléklet 91. § (2) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

172

Az 1. melléklet 91. § (3) bekezdése a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

173

Az 1. melléklet 92. § (1) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

174

Az 1. melléklet 92. § (2) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

175

Az 1. melléklet 94. § (3) bekezdés a) pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

176

Az 1. melléklet 94. § (4) bekezdése a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

177

Az 1. melléklet 94. § (8) bekezdése a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

178

Az 1. melléklet 94. § (11) bekezdését a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

179

Az 1. melléklet 98. § (2) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

180

Az 1. melléklet 98. § (3) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

181

Az 1. melléklet 98. § (7) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

182

Az 1. melléklet 98. § (8) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

183

Az 1. melléklet 100. § (3) bekezdése a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

184

Az 1. melléklet 100. § (4) bekezdése a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

185

Az 1. melléklet 101. § (3) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

186

Az 1. melléklet 101. § (4) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

187

Az 1. melléklet 101. § (5) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

188

Az 1. melléklet 101. § (7) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

189

Az 1. melléklet 102. § (1) bekezdése a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított, a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

190

Az 1. melléklet 102. § (2) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

191

Az 1. melléklet 102. § (3) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

192

Az 1. melléklet 102. § (4) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

193

Az 1. melléklet 102. § (5) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

194

Az 1. melléklet 102. § (6) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

195

A szabályzat 103. § (4) bekezdését a 12/2015. (IV. 24.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

196

Az 1. melléklet 104. §-a a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított, a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

197

Az 1. melléklet 107. § (1) bekezdése a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

198

Az 1. melléklet 107. § (5) bekezdése a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

199

Az 1. melléklet 107. § (6) bekezdés b) pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

200

Az 1. melléklet 108. § (2) bekezdése a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

201

Az 1. melléklet 109. § (2) bekezdése a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

202

Az 1. melléklet 110. § (2) bekezdése a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

203

Az 1. melléklet 110. § (3) bekezdése a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

204

Az 1. melléklet 110. § (4) bekezdése a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

205

Az 1. melléklet 110. § (5) bekezdése a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

206

Az 1. melléklet 111. § (2) bekezdése a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

207

Az 1. melléklet 114. §-a a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

208

Az 1. melléklet 1. függeléke a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

209

Az 1. melléklet 2. függelék 3.0.0.1. pont b) alpont 2. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

210

Az 1. melléklet 2. függelék 3.0.0.1. pont f) alpontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

211

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.0.1. pont 3–14. alpontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

212

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.0.2. pont a) alpont 2. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

213

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.0.2. pont a) alpont 3. alpontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

214

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.0.2. pont c) alpont 6. alpontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított, a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

215

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.0.2. pont c) alpont 7. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

216

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.0.2. pont c) alpont 13. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

217

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.0.2. pont c) alpont 16. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

218

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.0.2. pont d) alpontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

219

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.0.2. pont d) alpont 5. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

220

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.0.3. pont a) alpont 1. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

221

A szabályzat 2. függelék 3.1.0.3. pont a) alpont 2. pontja a 12/2015. (IV. 24.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

222

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.0.3. pont b) alpont 9. alpont 9.2. alpontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a, a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

223

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.0.3. pont b) alpont 11. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

224

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.0.3. pont c) alpontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

225

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.1. pont 3. alpontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

226

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.1. pont 4. alpontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

227

Az 1. melléklet 3.1.1.2. pont b) alpont 4. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

228

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.2. pont b) alpont 5. alpontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a, a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

229

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.2. pont b) alpont 6. pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

230

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.2. pont d) alpont 3. alpontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a, a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

231

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.2. pont d) alpont 11. alpontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a, a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

232

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.2. pont d) alpont 12. alpontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a, a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

233

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.2. pont d) alpont 15. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

234

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.2. pont d) alpont 17. pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

235

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.2. pont d) alpont 18. pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

236

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.3. pont címe a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

237

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.3. pont a) alpont 3. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított, a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

238

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.3. pont a) alpont 4. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított, a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

239

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.3. pont a) alpont 10. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

240

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.3. pont a) alpont 11. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

241

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.3. pont a) alpont 13. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

242

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.3. pont a) alpont 15. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

243

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.3. pont b) alpont 1. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

244

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.3. pont b) alpont 3–7. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

245

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.1.4. pontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

246

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.2. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

247

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.2. pont a) alpont 1. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

248

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.2. pont a) alpont 4. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

249

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.2. pont a) alpont 5. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

250

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.2. pont a) alpont 6. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

251

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.2. pont a) alpont 7. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

252

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.2. pont a) alpont 8. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

253

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.2. pont a) alpont 9. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

254

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.2. pont b) alpont 3. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

255

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.2. pont c) alpont 1. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

256

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.2. pont c) alpont 4. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

257

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.2. pont c) alpont 6. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

258

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.2. pont c) alpont 7. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

259

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.2. pont c) alpont 8. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

260

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.2. pont c) alpont 9. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

261

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.2. pont c) alpont 12. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

262

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.2. pont c) alpont 14. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

263

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.2. pont c) alpont 21. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

264

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.2. pont c) alpont 25–39. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

265

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.3. pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

266

A szabályzat 2. függelék 3.1.2.4. pont b) alpont 1. pontja a 12/2015. (IV. 24.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

267

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.4. pont b) alpont 4. pontja a 16/2015. (VII. 21.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

268

A szabályzat 2. függelék 3.1.2.4. pont c) alpont 15. pontja a 12/2015. (IV. 24.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

269

A szabályzat 2. függelék 3.1.2.4. pont c) alpont 16. pontja a 12/2015. (IV. 24.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

270

A szabályzat 2. függelék 3.1.2.4. pont c) alpont 17. pontja a 12/2015. (IV. 24.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

271

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.4. pont c) alpont 18. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

272

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.4. pont c) alpont 19. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

273

A szabályzat 2. függelék 3.1.2.4. pont c) alpont 20. pontját a 12/2015. (IV. 24.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

274

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.4. pont c) alpont 21. pontját a 12/2015. (IV. 24.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a.

275

A szabályzat 2. függelék 3.1.2.4. pont c) alpont 22. pontját a 12/2015. (IV. 24.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

276

A szabályzat 2. függelék 3.1.2.4. pont c) alpont 23. pontját a 12/2015. (IV. 24.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

277

A szabályzat 2. függelék 3.1.2.4. pont c) alpont 24. pontját a 12/2015. (IV. 24.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be, szövege a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

278

A szabályzat 2. függelék 3.1.2.4. pont c) alpont 25. pontját a 12/2015. (IV. 24.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

279

A szabályzat 2. függelék 3.1.2.4. pont c) alpont 26. pontját a 12/2015. (IV. 24.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

280

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.4. pont c) alpont 27. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

281

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.4. pont c) alpont 28. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

282

Az 1. melléklet 2. függelék 3.1.2.5. pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

283

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2. alcím címe a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

284

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.0.1. pont címe a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

285

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.0.1. pont 1. alpontja a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

286

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.0.1. pont 2. alpontja a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

287

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1. alcímét a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be, címe a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

288

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.1. pont címe a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

289

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.1. pont 3. alpontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

290

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.2. pont a) alpont 11. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

291

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.2. pont a) alpont 12. alpontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

292

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.2. pont a) alpont 13. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

293

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.2. pont b) alpontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

294

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.2. pont c) alpontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

295

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.2. pont e) alpont 1. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

296

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.3. pont a) alpont 1. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

297

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.3. pont a) alpont 3. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

298

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.3. pont a) alpont 7. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

299

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.3. pont c) alpont 8. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

300

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.3. pont c) alpont 11. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

301

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.3. pont d) alpont 3. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

302

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.3. pont e) alpont 5. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

303

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.4. pont a) alpont 4. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

304

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.4. pont a) alpont 6. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

305

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.4. pont c) alpont 1. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

306

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.4. pont c) alpont 14. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

307

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.4. pont c) alpont 15. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

308

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.4. pont 6) alpont 6. alponta a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

309

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.5. pont a) alpont 3. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

310

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.5. pont c) alpont 5. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

311

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.5. pont d) alpont 4. pont 4.7. alpontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

312

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.5. pont d) alpont 9. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

313

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.5. pont d) alpont 16. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

314

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.6. pont a) alpont 6. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

315

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.6. pont c) alpont 6. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

316

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.6. pont c) alpont 7. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

317

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.6. pont d) alpont 6. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

318

Az 1. melléklet 2. függelék 3.2.1.7. pont a) alpont 4. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

319

Az 1. melléklet 2. függelék 3.3.1. pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

320

Az 1. melléklet 2. függelék 3.3.2.2. pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

321

Az 1. melléklet 2. függelék 3.3.2.3. pont b) alpont 12. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

322

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.1.2. pont a) alpont 4. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

323

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.1.2. pont b) alpont 5. pontja a 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

324

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.1.2. pont d) alpont 7. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

325

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.1.2. pont d) alpont 9. pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

326

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.1.2. pont d) alpont 10. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

327

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.1.2. pont d) alpont 17. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

328

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.1.3. pontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

329

Az 1. melléklet 2. függelék eredeti 3.4.1.4. pont számozását a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a 3.4.1.3. pontra változtatta.

330

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.1.4. pont a) alpont 6. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

331

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.1.4. pont a) alpont 8. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

332

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.1.4. pont a) alpont 8. pont 8.4. alpontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

333

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.1.4. pont a) alpont 8. pont 8.6. alpontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

334

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.1.4. pont a) alpont 8. pont 8.7. alpontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

335

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.1.4. pont a) alpont 9. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

336

Az 1. melléklet 2. függelék eredeti 3.4.1.5. pont számozását a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a 3.4.1.4. pontra változtatta.

337

Az 1. melléklet 2. függelék eredeti 3.4.1.6. pont számozását a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a 3.4.1.5. pontra változtatta.

338

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.2. pont a) alpont 3. pontja a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a, a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

339

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.2. pont b) alpont 10. pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

340

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.2. pont c) alpont 1. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

341

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.2. pont d) alpont 2. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

342

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.3. pont a) alpont 2. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

343

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.3. pont a) alpont 4. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

344

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.3. pont a) alpont 5. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

345

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.3. pont a) alpont 6. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

346

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.3. pont a) alpont 7. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

347

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.3. pont a) alpont 15. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

348

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.3. pont a) alpont 26. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

349

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.3. pont a) alpont 29. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

350

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.3. pont a) alpont 31. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

351

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.3. pont b) alpont 2. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

352

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.3. pont c) alpont 2. pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

353

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.3. pont c) alpont 3. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

354

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.4. pont c) alpont 2. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

355

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.4. pont c) alpont 6. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

356

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.4. pont c) alpont 8. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

357

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.4. pont c) alpont 11. pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

358

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.4. pont c) alpont 13. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

359

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.4. pont d) alpontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

360

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.5. pont a) alpont 1. pont 1.3. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

361

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.5. pont a) alpont 1. pont 1.5. alpontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

362

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.5. pont a) alpont 1. pont 1.7. alpontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

363

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.5. pont a) alpont 6. pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

364

Az 1. melléklet 2. függelék 3.4.2.6 .pontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

365

Az 1. melléklet 2. függelék 3.5. alcím címe a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

366

Az 1. melléklet 2. függelék 3.5.0.1. pont címe a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

367

Az 1. melléklet 2. függelék 3.5.1. alcímét a 20/2015. (X. 9.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

368

Az 1. melléklet 2. függelék 3.5.2. alcím számozását 3.5.1.-re változtatta a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a.

369

Az 1. melléklet 2. függelék 3.5.2.1. pont számozását 3.5.1.1.-re változtatta a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a.

370

Az 1. melléklet 2. függelék 3.5.2.2. pont számozását 3.5.1.2.-re változtatta a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a.

371

Az 1. melléklet 2. függelék 3.5.1.2. pont c) alpont 3. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

372

Az 1. melléklet 2. függelék 3.5.2.2. pont c) alpont 5. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

373

A szabályzat 2. függelék 3.5.2.2. pont g) alpontját a 12/2015. (IV. 24.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

374

Az 1. melléklet 2. függelék 3.5.2.3. pont számozását 3.5.1.3.-ra változtatta a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a, szövege a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

375

Az 1. melléklet 2. függelék 3.5.2.4. pont számozását 3.5.1.4.-ra változtatta a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a.

376

Az 1. melléklet 2. függelék 3.5.1.4. pont a) alpont 2. pont 2.12. alpontját a 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

377

Az 1. melléklet 2. függelék 3.5.1.4. pont a) alpont 6. pontját a 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

378

Az 1. melléklet 2. függelék 3.5.1.4. pont b) alpontja a 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

379

A szabályzat 2. függelék 3.5.2.4. pont d) alpont 10. pontját a 12/2015. (IV. 24.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

380

Az 1. melléklet 2. függelék 3.5.1.4. pont d) alpont 11. pontját a 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

381

Az 1. melléklet 2. függelék 3.5.1.4. pont d) alpont 12. pontját a 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

382

Az 1. melléklet 2. függelék 3.5.1.4. pont d) alpont 13. pontját a 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

383

Az 1. melléklet 2. függelék 3.6. alcíme a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

384

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.1.2. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

385

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.1.3. pont a) alpont 1. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

386

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.1.3. pont a) alpont 3. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

387

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.1.3. pont b) alpont 15. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

388

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.1.3. pont b) alpont 16. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

389

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.1.3. pont b) alpont 17. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

390

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.1.3. pont b) alpont 18. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

391

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.1.3. pont b) alpont 19. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

392

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.1.3. pont b) alpont 20. pontját a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

393

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.1.3. pont c) alpont 5. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

394

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.1.3. pont c) alpont 7. pontja a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

395

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.1.4. pont b) alpont 10. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

396

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.2. alcíme a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

397

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.2.3. pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

398

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.2.8. pont 3. alpont 3.6. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

399

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.2.8. pont 11. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

400

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.2.8. pont 12. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

401

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.2.8. pont 13. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

402

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.2.10. pont c) alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

403

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.2.10. pont d) alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

404

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.2.11. pont 6. alpontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

405

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.2.12. pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

406

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.3. alcíme a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

407

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.3.1. pont b) alpont 6. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

408

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.3.2. pontja a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

409

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.3.4. pont 20. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

410

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.3.4. pont 21. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

411

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.3.4. pont 22. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

412

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.3.6. pont 11. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

413

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.3.6. pont 12. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

414

Az 1. melléklet 2. függelék 3.7.3.6. pont 16. alpontját a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

415

Az 1. melléklet 3. függeléke a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

416

A szabályzat 4. függeléke a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított, a 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás 1. §-a, a 4/2017. (I. 11.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

417

A szabályzat 6. függeléke a 25/2015. (XII. 29.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére