• Tartalom

102/2015. (XI. 24.) ME határozat

102/2015. (XI. 24.) ME határozat

az ENSZ EGB Határvízi Egyezmény Részes Feleinek Ülésein való magyar részvételről

2015.11.24.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a vízgazdálkodásért, a vízügyi igazgatási szervek irányításáért, valamint a vízvédelemért felelős miniszter és a külpolitikáért felelős miniszter előterjesztése alapján
1. egyetértek azzal, hogy a határokat átlépő vízfolyások és nemzetközi tavak védelméről és használatáról szóló ENSZ EGB Egyezmény (ENSZ EGB Határvízi Egyezmény) Részes Feleinek Ülésein Magyarország Kormányát képviselő küldöttség vegyen részt;
2. felhatalmazom a vízgazdálkodásért, a vízügyi igazgatási szervek irányításáért, valamint a vízvédelemért felelős minisztert, hogy a küldöttség tagjait a külpolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben jelölje ki;
3. felhívom a külpolitikáért felelős minisztert, hogy a küldöttség részére az esedékes ülésen való részvételhez szükséges meghatalmazási okiratot az adott ülés előtt adja ki.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére