103/2015. (XI. 24.) ME határozat
103/2015. (XI. 24.) ME határozat
az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kazah Köztársaság között a megerősített partnerségi és együttműködési Megállapodás szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról
2015.11.24.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (2) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a külgazdasági és külügyminiszter, valamint az igazságügyi miniszter előterjesztése alapján
1. felhatalmazom a külgazdasági és külügyminisztert vagy az általa kijelölt személyt az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kazah Köztársaság között a megerősített partnerségi és együttműködési Megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) szövegének – a megerősítés fenntartásával történő – végleges megállapítására;
2. felhívom a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a Megállapodás szövege végleges megállapításához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;
3. felhívom a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a Megállapodás kihirdetéséről szóló törvény tervezetét a Megállapodás szövegének végleges megállapítását követően haladéktalanul terjessze a Kormány elé.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
