• Tartalom

1042/2015. (II. 10.) Korm. határozat

1042/2015. (II. 10.) Korm. határozat

az Ebola-járvány által sújtott nyugat-afrikai országokba küldendő egészségügyi önkéntesekről

2015.10.08.

A Kormány a nyugat-afrikai Ebola-járvány globális veszélyére tekintettel, a nemzetközi összefogáshoz való magyar hozzájárulás erősítése érdekében

1. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy gondoskodjon az önkéntesként kiutazó orvosi és szakképzett ápolói kontingens felállításáról és helyszíni telepítéséről;

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

Határidő: folyamatos

2. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy vegye fel a kapcsolatot az Egészségügyi Világszervezet (WHO), valamint az Európai Unió Ebola-koordinációs megbízottjaival az önkéntesek célterületre való kijuttatásának megszervezése érdekében;

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

Határidő: folyamatos

3.1

1

A 3. pontot az 1734/2015. (X. 8.) Korm. határozat 4. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére