• Tartalom

1048/2015. (II. 11.) Korm. határozat

1048/2015. (II. 11.) Korm. határozat

egyes kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő kormányhatározatok módosításáról1

2015.02.15.

1. Az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1359/2014. (VI. 30.) Korm. határozat 2. pont b) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A Kormány a kormánybiztos feladatkörébe utalja az alábbi beruházások előkészítését és megvalósításuk irányítását:)

b) a nemzeti fejlesztési miniszter által meghatározott kiemelt sportlétesítmény-fejlesztési beruházások;”

2. Az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1359/2014. (VI. 30.) Korm. határozat a következő 5a. és 5b. ponttal egészül ki:

„5a. A miniszterelnök a kormánybiztos tevékenységét a nemzeti fejlesztési miniszter útján irányítja.
5b. A Kormány
a) egyetért azzal, hogy az egyes kiemelt sportlétesítmény-fejlesztési beruházások tekintetében a Nemzeti Sportközpontok feletti irányítási jogköröket a kormánybiztos gyakorolja,
b) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy – a kormánybiztos bevonásával – gondoskodjon az a) pont végrehajtásához szükséges intézkedések megtételéről.
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: a Nemzeti Sportközpontok irányítási jogainak nemzeti fejlesztési miniszterhez történő átadását követően azonnal”

3. Az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1359/2014. (VI. 30.) Korm. határozat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép és a következő 6a. ponttal egészül ki:

„6. A kormánybiztos tevékenységét a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 31. § (8) bekezdése szerinti titkárság nem segíti.
6a. A Kormány egyetért azzal, hogy a kormánybiztos feladataival – a Miniszterelnökség budavári elhelyezéséhez szükséges felújítási és építési feladatok kivételével – összefüggésben lefolytatott, közbeszerzési eljárás alapján létrejött szerződéses jogviszony tekintetében a Miniszterelnökség jogutódja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.”

4. A Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ létrehozásáról szóló 1396/2013. (VII. 2.) Korm. határozat 1. pontjában az „államtitkárt” szövegrész helyébe a „minisztert” szöveg, az „államtitkár” szövegrész helyébe a „miniszter” szöveg lép.

5. A Budai Várban található Karmelita kolostor átépítésével összefüggő feladatokról szóló 1401/2014. (VII. 18.) Korm. határozat 2. pontjában az „a Miniszterelnökséget vezető minisztert és az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztost, hogy tegyenek meg” szövegrész helyébe az „a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy tegyen meg” szöveg lép.

6. A Budai Várban található Karmelita kolostor átépítéséhez időarányosan szükséges források biztosításáról és a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról szóló 1434/2014. (VII. 31.) Korm. határozat 2. pontjában a „miniszter, valamint az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos bevonásával” szövegrész helyébe a „miniszter bevonásával” szöveg lép.

7. Hatályát veszti

a) a „Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ” elnevezésű állami beruházás egyes kérdéseiről szóló 1621/2013. (IX. 5.) Korm. határozat 6. pontja,

b) az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1359/2014. (VI. 30.) Korm. határozat 2. pont g) és i) alpontja,

c) a Budai Várban található Karmelita kolostor átépítésével összefüggő feladatokról szóló 1401/2014. (VII. 18.) Korm. határozat 2. pontjában az „az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos” szövegrész,

d) a Budai Várban található Karmelita kolostor átépítéséhez időarányosan szükséges források biztosításáról és a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról szóló 1434/2014. (VII. 31.) Korm. határozat 2. pont „Felelős:” című részében „az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos” szövegrész,

e) a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára által irányított szervezeti egységek Kecskemétre történő áthelyezéséről szóló 1436/2014. (VII. 31.) Korm. határozat.

8. Ez a határozat 2015. február 15-én lép hatályba.

1

A határozat a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. február 16. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére