• Tartalom

1120/2015. (III. 6.) Korm. határozat

1120/2015. (III. 6.) Korm. határozat

a GSM-R rendszer megvalósításával összefüggő egyes feladatokról

2015.03.07.

1. A Kormány

a) egyetért azzal, hogy a GSM-R nagyprojekt

aa) első fázisának megvalósítója a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NISZ Zrt.),

ab) második fázisának előkészítője és megvalósítója a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NIF Zrt.),

b) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon az a) alpontban meghatározott feladatellátási rend megvalósításához szükséges jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezeteinek, valamint az egyéb jogi feltételek megteremtését szolgáló tervezetek előkészítéséről, az azokkal kapcsolatos egyeztetések lefolytatásáról és az azok elfogadására jogosult részére – döntéshozatal céljából – történő előterjesztéséről,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a törvényi feltételek megteremtéséhez szükséges törvénytervezet előkészítésére és a Kormányhoz történő benyújtására: azonnal

egyéb jogi feltételek megteremtésére: a törvényi feltételek megteremtését követő harminc napon belül

c) felhívja a belügyminisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegyék meg azokat az intézkedéseket és kezdeményezzék azokat a döntéseket, amelyek az a) alpont ab) alpontjában meghatározott feladat, valamint annak ellátásához szükséges jogok, kötelezettségek, vagyon és más erőforrások NISZ Zrt.-ről a NIF Zrt.-re történő – lehetőleg jogutódlás útján történő – átszállásához a b) alpontban meghatározottakon kívül szükségesek,

Felelős: belügyminiszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

d) hozzájárul a KÖZOP-2.5.0-09-11-2014-0004 azonosító számú, „GSM-R rendszer kiépítés 2. fázisának előkészítése” című projekt támogatási szerződésének az a) alpont szerinti módosításához.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a c) alpontban foglaltak végrehajtását követően azonnal

2–4.1

1

A 2–4. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére