• Tartalom

1125/2015. (III. 6.) Korm. határozat

1125/2015. (III. 6.) Korm. határozat

a Környezet és Energia Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervének megállapításáról

2015.12.31.

1. A Kormány

a) megállapítja a Környezet és Energia Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervét az 1. melléklet szerint,

b) hozzájárul

ba) a KEOP-1.5.0/15 azonosító számú, „Az egészséges ivóvíz biztosításához szükséges laboratóriumi fejlesztésről a népegészségügyben” című,

bb) a KEOP-2.1.1/B azonosító számú, „Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések – A vizek kártételeinek elhárítását szolgáló létesítmények fenntartását és az azokon történő védekezések végrehajtására szolgáló eszköz, gép és műszer beszerzése” című,

bc) a KEOP-2.4.0 azonosító számú, „Szennyezett területek kármentesítése” című,

bd) a KEOP-7.12.0 azonosító számú, „Az ivóvízminőség-javító projektek műszaki-gazdasági előkészítéséhez szükséges szakmai háttér-dokumentáció és adatállomány elkészítése” című, valamint

be) a KEOP-7.13.0 azonosító számú, „Egyházi épületek 2014–2020 időszakban megvalósuló energiahatékonysági fejlesztéseinek előkészítése” című

pályázati felhívások (a továbbiakban együtt: pályázati felhívások) meghirdetéséhez a 2007–2013 közötti programozási időszak operatív programjai eredményes zárásával összefüggő 2015. évi feladatokra vonatkozó cselekvési tervről és a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret 2014. évi munkatervéről szóló 1051/2014. (II. 7.) Korm. határozat módosításáról szóló 1014/2015. (I. 22.) Korm. határozat 7. pontja alapján,

c) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon a pályázati felhívások meghirdetéséről,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

d)1 felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegye meg, illetve kezdeményezze a Környezet és Energia Operatív Program 2007–2013. évi akciótervi kerete 353 millió forinttal történő csökkentéséhez szükséges intézkedéseket,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a Környezet és Energia Operatív Program soron következő módosítási javaslatának benyújtásával egyidejűleg

e)2 felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy ha a Környezet és Energia Operatív Program 5. prioritása esetén a forrásfelhasználás várható mértéke a 110%-os korlátot meghaladja, gondoskodjon a Környezet és Energia Operatív Program prioritásai közötti forrás-átcsoportosításhoz szükséges módosítás előkészítéséről, a Környezet és Energia Operatív Program 1. és 2. prioritása terhére megkötött támogatási szerződések keretében fel nem használt forrásként rendelkezésre álló kötelezettségvállalások felszabadításával,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2015. június 30.

f)3 jóváhagyja a Környezet és Energia Operatív Program 5. prioritása keretének 1,75 milliárd forint összegű többletkötelezettség-vállalással történő növelését azzal, hogy ezt az összeget a projekt támogatási szerződésének megkötése érdekében kell felhasználni.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3.4

4.5

1. melléklet az 1125/2015. (III. 6.) Korm. határozathoz6

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM 2011–2013. ÉVEKRE SZÓLÓ AKCIÓTERVE

1. Az 1. prioritás: Egészséges, tiszta települések

1.1. A prioritás tartalma: A prioritási tengely célja a települési környezet állapotjellemzőinek és a fenntartható településfejlesztés környezeti feltételeinek javítása. A prioritás keretében megvalósuló szennyvízelvezetési és -tisztítási, hulladékgazdálkodási és ivóvíz minőség-javító projektekkel az uniós csatlakozásból Magyarországra háruló – részben derogációs – feladatok határidőre teljesülnek. Ezeken túlmenően a vízellátás biztonsága megfelelő lesz azokon a településeken is, ahol jelenleg ugyan a közüzemi vízmű által szolgáltatott víz minősége jellemzően megfelel a rögzített határértékeknek, ugyanakkor a vízellátás biztonságát jelentős kockázatok terhelik az üzemelő vízbázis súlyos veszélyeztetettsége miatt.

1.2. A prioritás ütemezése

1.2.1. A kiírások kerete

 

A

B

C

D

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 307,9 forint/euró árfolyamon)

2.

2011.

2012.

2013.

Összesen

3.

426,56

0,00

11,71

438,27

4.

Többletkötelezettség-vállalás: 39,62 Mrd Ft

5.

Az Európai Szociális Alapból történő finanszírozás tervezett aránya a prioritás keretéből: 0%

1.2.2. A kötelezettségvállalás

A

B

C

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 307,9 forint/euró árfolyamon)

2.

2007–2015.

2015. hátralevő

Összesen

3.

784,59

18,48

803,07

1.3. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011–2013)

1.3.1. A konstrukciók

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete
(Mrd Ft)

A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter

A konstrukció szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további miniszter

2.

2011.

2012.

2013.

3.

1.1.1.

Települési szilárd hulladékgazdálkodási rendszerek

112,64

0,00

0,00

Megelőzés, szelektív gyűjtés, szerveshulladék-lerakótól történő eltérítése, lerakással történő ártalmatlanítás, szelektív hulladék begyűjtő kapacitás fejlesztése, begyűjtött hulladék előkezelése, lerakó kapacitás kihasználtságának növelése.

földművelésügyi miniszter

4.

1.2.0.

Szennyvízelvezetés és tisztítás

182,28

0,00

0,00

– szennyvíztisztító telep létesítése, bővítése, korszerűsítése,
– csatornahálózat építése, bővítése, rekonstrukciója,
– szennyvíziszap-kezelő létesítmények,
– egyedi szennyvízkezelés,
– települési folyékony hulladék (szippantott szennyvíz) szállítási feltételeinek korszerűsítése

belügyminiszter

nemzeti fejlesztési miniszter

5.

1.3.0.

Ivóvíz-minőség javítása

131,64

0,00

0,00

– térségi rendszer létesítése, csatlakozás másik vízellátó rendszerhez, más vízbázisra áttérés, vízkezelés,

– ivóvízhálózat rekonstrukciója,
– eddig el nem látott területek bekapcsolása a vízellátásba,
– hálózattisztítás, tartalékkutak, vízműtelepi létesítmények állapotának javítása,
– vízbiztonsági terv készítése, hálózatrekonstrukciós intézkedési terv

belügyminiszter

nemzeti fejlesztési miniszter

6.

1.4.0.

Országos közhiteles víziközmű kataszter elkészítése

0,00

0,00

10,00

Egységes közművagyon-adatbázis felállítása.

nemzeti fejlesztési miniszter

7.

1.5.0.

Az egészséges ivóvíz biztosításához szükséges laboratóriumi fejlesztésről a népegészségügyben

0,00

0,00

1,71

A tervezett konstrukció a szolgáltatott víz minőségének a kor követelményeinek megfelelő mérőpotenciállal rendelkező hatósági felügyelet lehetővé tételére vonatkozik, eszközbeszerzéssel.

belügyminiszter

8.

-

tartaléksor

0,00

0,00

0,00

 

 

 

1.3.2. Az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus keretében az 1.3.1. pontban foglalt táblázat C–E oszlopában meghatározott támogatás uniós hányada 85%-ról 95%-ra növekedhet. Ez a rendelkezésre álló keretet csökkenti, ha nem kerül sor költségvetési kompenzációra.

1.3.3. Az 1.3.1. pontban foglalt táblázat 3-5. sora szerinti 1.1.1, 1.2.0 és 1.3.0 konstrukció 39,62 Mrd Ft többletkötelezettség-vállalást tartalmaz.

2. A 2. prioritás: Vizeink jó kezelése

2.1. A prioritás tartalma: A prioritás intézkedései – árvízvédelem, vízminőség- és ivóvízbázis-védelem, települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációja, szennyezett területek kármentesítése és vízgazdálkodási tervezés – révén csökkenni fog az árvízi kockázat, javulni fog a felszíni és felszín alatti vizek minősége és mennyisége, valamint csökkenni fog veszélyeztetettségük. Ezek megvalósításával európai uniós (pl. a vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv) és hazai (pl. Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése) kötelezettségek teljesítésére is sor kerül.

2.2. A prioritás ütemezése

2.2.1. A kiírások kerete

 

A

B

C

D

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 307,9 forint/euró árfolyamon)

2.

2011.

2012.

2013.

Összesen

3.

126,06

1,26

18,20

145,52

4.

Többletkötelezettség-vállalás: 14,57 Mrd Ft

5.

Az Európai Szociális Alapból történő finanszírozás tervezett aránya a prioritás keretéből: 0%

2.2.2. A kötelezettségvállalás

 

A

B

C

D

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 307,9 forint/euró árfolyamon)

2.

2007–2015.

2015. hátralévő

Összesen

3.

434,36

2,49

436,85

2.3. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011–2013)

2.3.1. A konstrukciók

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete
(Mrd Ft)

A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter

A konstrukció szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további miniszter

2.

2011.

2012.

2013.

3.

2.1.1

Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések

59,38

0,00

0,00

– árvízi tározók létesítése – Tisza-völgyi (Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése) fejlesztések esetében alkalmazható,
– közép- és nagyvízi meder lefolyási viszonyait, vízszállító-képességének a megőrzését és javítását célzó intézkedések és műszaki beavatkozások,
– árvízvédelmi töltések építése, fejlesztése, rekonstrukciója,
– az altalaj-állékonyság növelésére irányuló beavatkozások, a nem kellő biztonságú szakaszok megerősítése,
– hullámvédő erdősáv létesítése és rekonstrukciója,
– meglévő árvízi tározók rekonstrukciója,
– támfalak rekonstrukciója,
– töltéskorona burkolat építése,
– keresztező műtárgyak építése, átépítése,
– árvízvédelmi fővédvonalak infrastrukturális fejlesztése,
– üzemelési és fenntartási eszköz- és műszer-beszerzés

belügyminiszter

4.

2.1.1/B

Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések - A vizek kártételeinek elhárítását szolgáló létesítmények fenntartását és az azokon történő védekezések végrehajtására szolgáló eszköz, gép és műszer beszerzés

– projekt-előkészítés,
– projekt-megvalósítás: a vízkárelhárítási (árvíz, belvíz és vízminőségi kárelhárítás) és fenntartó gép, valamint szakfelszerelés, továbbá védekezési anyagok beszerzése:
- vízkárelhárítási művek fenntartó gépei;
- vízkárelhárítást elősegítő vízrajzi mérőműszerek beszerzése,
- a védvonalak és árvízi helyszínek jobb megközelítését biztosító géppark fejlesztése,
- védekezést biztosító eszközök- és gépek beszerzése (így különösen szivattyúk, szádfalazás és cölöpözés gépei, áramfejlesztők)

belügyminiszter

5.

2.1.2

Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések

6,35

0,00

0,00

– árvízvédelmi töltések építése, fejlesztése, rekonstrukciója, áthelyezése,
– árvízvédelmi rendszer kiépítése mobilgát kialakításával,
– az altalaj-állékonyság növelésére irányuló beavatkozások, a nem kellő biztonságú szakaszok megerősítése,
– nagyvízi levezető képesség javítása a hullámtér rehabilitációjával,
– meglévő árvízi tározók rekonstrukciója,
– támfalak rekonstrukciója,
– töltéskorona burkolat építése,
– keresztező műtárgyak építése, átépítése,
– árvízvédelmi fővédvonalak infrastrukturális fejlesztése,
– üzemelési és fenntartási eszköz- és műszerbeszerzés

belügyminiszter

6.

2.1.3

Tájgazdálkodást megalapozó vízi infrastruktúra kiépítése (VTT)

2,47

0,00

0,00

– ártéri tájgazdálkodást szolgáló vízrendszer kiépítése,
– vízbeeresztő műtárgy építése,
– állandó vízfelületek kialakítása kotrással, partrendezéssel,
– tájrendezés és a kialakított műtárgyak, anyagnyerőhelyek tájba illesztése,
– tájgazdálkodást szolgáló vízrendszer üzemeltetéséhez, fenntartásához szükséges eszközök,
– tájgazdálkodás működési szervezeti infrastruktúrájának fejlesztése,
– monitoring rendszerek kiépítése, illeszkedve a meglévő és folyamatban lévő integrált monitoringhoz, informatikai rendszer létrehozása

belügyminiszter

7.

2.2.1

Komplex vízvédelmi beruházások

0,00

0,00

0,05

– vízszint-szabályozás és vízpótlást biztosító létesítmények kialakítása és rekonstrukciója,
– holtág-, meder-, mellékág-rehabilitáció,
– jó áramlási viszonyok biztosítása: csatornarendszerek és keresztirányú műtárgyak kialakítása, felújítása,
– szűrőmezők, hordalékfogók, torkolati művek, völgyzárógátak kialakítása, felújítása,
– kotrás, zagyterek kialakítása, iszapelhelyezés,
– vízinövények ökológiai szabályozása, nádgazdálkodás,
– táj-rehabilitáció,
– szennyvízelvezetés és tisztítás,
– a projekt-célok megvalósulásának monitorozása, mérőhelyek kialakítása,
– a jó állapot eléréséhez és fenntartásához szükséges eszközök beszerzése,
– a projekt keretében kialakított műtárgyak megközelítéséhez nélkülözhetetlen kezelőutak kialakítása,
– a vizes élőhely megőrzését, kialakulását segítő műtárgyak, infrastruktúra,
– vízkivétel, vízátvezetés, vízleadó útvonal és műtárgyak,
– vízvisszatartás, tározók,
– beeresztő, leeresztő műtárgyak és zsilipek építése és rekonstrukciója,
– csatornarendszerek és keresztirányú műtárgyak,
– a vízpótlást és vízszint-szabályozást biztosító létesítmények alternatív energiaellátása,
– monitoring,
– kezelőutak

belügyminiszter

8.

2.2.2

VKI monitoring

0,00

1,26

0,00

– állapotfelmérés,
– állomás (felszín alatti, felszín közeli, felszíni, hidromet) korszerűsítése, felújítása, létesítése,
– vízminőségi- és kútvizsgálatok, geodéziai mérések,
– mérőműszerek, monitoring számítástechnikai eszközök beszerzése, laborfejlesztés,
– a kialakított rendszerek használatának oktatása

belügyminiszter

nemzeti fejlesztési miniszter

9.

2.2.2/B

VKI informatika

1,00

0,00

0,00

Infokommunikációs rendszerfejlesztés (szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés, adatbázis-fejlesztés, szaktanácsadás, eszközbeszerzés, építés).

belügyminiszter

nemzeti fejlesztési miniszter

10.

2.2.3/A

Ivóvízbázis-védelem

2,84

0,00

0,00

– állapotfelmérés, archív információk begyűjtése,
– szennyező források feltárása fúrásokkal,
– monitoring-rendszer kialakítása furással vagy szondával,
– talajminta és vízkémiai mintavételek, laborelemzések,
– tartós szivattyúzás mérésekkel, vizsgálatokkal,
– geofizikai felmérés, mederszelvényezés,
– a meglévő észlelő kutak és észlelésre alkalmas kutak felújítása, megvásárlása,
– vízszintészleléshez, vízminőség-vizsgálatokhoz kapcsolódó műszertelepítés,
– modellezés, védőterület meghatározása,
– biztonságba helyezési terv készítése, a védőterületi határozathoz szüks éges dokumentáció összeállítása,
– térinformatikai feldolgozások készítése

belügyminiszter

11.

2.2.3/B

Ivóvízbázis-védelem

0,00

0,00

– körülkerítés, riasztórendszer, sorompók,
– üzemi célt nem szolgáló létesítmények megszüntetése,
– pangó víz levezetését szolgáló árkok építése, övárok létesítése, burkolása,
– védőterületen kettősfalú szennyvízcsatorna kiépítése,
– felhagyott kutak eltömedékelése,
– a vízminőségre veszélyt jelentő felszín alatti létesítmények felszámolása,
– közüzemi ivóvízellátási céllal működtetett egyedi kialakítású karsztvízmű átalakítása,
– medernyelő szakaszok lezárása, mederszakaszok burkolása,
– a külső védőterületen áthaladó út, közút, vasút meglévő csapadékvíz-elvezető árkának szigetelése,
– a vízbázis teljes vízminőségi, vízszint és vízhozam észlelőhálózatának kialakítása,
– vízrajzi mérőműtárgyak, jeladós PTC szondák, mederszonda,
– hordalékfogó, iszapfogó, olajfogó, szigetelés

belügyminiszter

12.

2.3.0.

A település szilárd hulladéklerakókat érintő rekultivációs programok elvégzése

28,40

0,00

0,00

A helyszín biztosítása, rekultivációs munkálatok végzése, rekultivációs utógondozáshoz szükséges beruházási tevékenységek.

földművelésügyi miniszter

13.

2.3.0/B

A település szilárd hulladéklerakókat érintő rekultivációs programok elvégzése

0,00

0,00

A helyszín biztosítása, rekultivációs munkálatok végzése, rekultivációs utógondozáshoz szükséges beruházási tevékenységek.

földművelésügyi miniszter

14.

2.4.0.

Szennyezett területek kármentesítése

25,62

0,00

0,00

Környezeti kármentesítési műszaki beavatkozások és projekt-előkészítés:
– bontás,
– építés jellegű munkák,
– kármentesítés műszaki beavatkozásának technológiai működtetése,
– kármentesítés műszaki beavatkozási munkáinak előrehaladását ellenőrző vizsgálatok,
– kármentesítést követő helyreállítási tevékenységek.

földművelésügyi miniszter

15.

2.4.0/B

Hulladéklerakók kármentesítése

0,00

0,00

– bontás,
– létesítmények, műtárgyak kialakítása, passzív hidraulikus védelmi rendszer kiépítése, hulladék áthalmozása, felszedése,
– tereprendezés, a záró rétegrend kialakítása, bioremediáció előkészítése, növénytelepítés,
– kármentesítés beavatkozásának technológiai működtetése,
– monitoring,
– helyreállítás

földművelésügyi miniszter

16.

2.5.0/B

Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése

0,00

0,00

3,97

– előzetes kockázatbecslés,
– térképezési és tervezési alapadatok előállítása, beszerzése,
– nagyvízi mederkezelési tervek,
– fejlesztési projekteket megalapozó árvízvédelmi koncepciótervek, stratégiai tervek és döntés-előkészítő tanulmányok,
– kockázatok elemzése, ár- és belvízi veszély- és kockázati térképek,
– kockázat-kezelési tervek készítése a vízgyűjtőkön és a részvízgyűjtőkön,
– a kockázati tervekhez kapcsolódó vízminőségi kockázati területi tervek,
– a közvélemény tájékoztatása és társadalmi konzultáció

belügyminiszter

17.

2.5.0/C

A forgalomképes közcélú állami tulajdonú, káros vizek elvezetését célzó vonalas vízi létesítmény kataszterének elkészítése

0,00

0,00

4,31

– projekt előkészítése: megvalósíthatósági tanulmány és költség-hasznon elemzés elkészítése,
– szükséges felmérések és vizsgálatok, műszaki tervek elkészítése és engedélyek beszerzése (szerzői és felhasználási jogok megszerzése),
– adatszolgáltatás és együttműködés (földmérési alaptérképek beszerzése, partél valós helyzetének rögzítése, a valós és a nyilvántartási állapot összevetése, az eltérések kigyűjtése, a tulajdonviszonyokkal kapcsolatos anomáliák feltárása, az eltérések rögzítése),
– helyszíni mérések elvégzése (kereszt-szelvények felvétele, magassági alapadatok rögzítése, utak esetében az átereszek küszöbszintjének és az utak terepszintjének bemérése),
– általános topográfiai alapadatok előállítása, megvásárlása,
– az előállított adatokból állapotfelvételi hossz-szelvények előállítása, az esetlegesen vízfolyási akadályt képező műtárgyak, átereszek kimutatásának elkészítése,
– az információs rendszer (kataszter) megtervezése és elkészítése,
– a projekt keretében elkészült állománynak a kedvezményezett adatbázisába történő exportálásra alkalmassá tétele,
– a kataszter próbaüzemének biztosítása, a felmerült problémák javítása,
– az elkészült kataszter használatának betanítása az egyes felhasználói szinteknek,
– a projekthez kapcsolódó közbeszerzési tevékenységek,
– projektmenedzsment

belügyminiszter

18.

2.2.2/C

Regionális vízügyi, geoinformatikai és monitoring központ létrehozása

0,00

0,00

9,87

– komplex műholdvevő központ létrehozása, amely biztosítja a műholdak által rögzített és küldött adatok vételét (kiterjeszthető bármely műholdrendszer által továbbított adatok vételére),
– nagypontosságú felszíni- és domborzatmodell elkészítése légi lézerszkenner (LIDAR) technológia alkalmazásával a Duna ártéri öblözeteire vonatkozólag,
– vonalas létesítmények, belvízelvezető csatornák felmérése, hossz- és keresztszelvényeinek meghatározása földi geodéziai módszerekkel,
– vízügyi műszaki adatbázis továbbfejlesztése a műholdvevő központ adatainak és szolgáltatásainak kiterjesztésével és a felmérésre kerülő adatok felhasználásával, feldolgozásával,
– vízgazdálkodási feladatokra épülő szolgáltatások (ár, belvíz és környezeti károk ellen tett védekezési, az előzetes felkészülési feladatokat támogató szolgáltatások) kidolgozása

belügyminiszter

2.3.2. Az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus keretében a 2.3.1. pontban foglalt táblázat C–E oszlopában meghatározott támogatás uniós hányada 85%-ról 95%-ra növekedhet. Ez a rendelkezésre álló keretet csökkenti, ha nem kerül sor költségvetési kompenzációra.

2.3.3. A 2.3.1. pontban foglalt táblázat 3., 5. és 8–16. sora szerinti 2.1.1, 2.1.2., 2.2.2, 2.2.2/B, 2.2.3/A, 2.2.2/B, 2.3.0, 2.3.0/B, 2.4.0, 2.4.0/B és 2.5.0/B konstrukció összesen 14,57 Mrd Ft többletkötelezettség-vállalást tartalmaz.

3. A 3. prioritás: Természeti értékeink jó kezelése

3.1. A prioritás tartalma: A prioritási tengely a hazai Natura 2000 hálózat és a védett természeti területek helyreállítását, megőrzését, a védett és közösségi jelentőségű állat- és növény-fajok védelmét, valamint a környezeti nevelés erősítését támogatja. A Natura 2000 vagy védett természeti területek élőhelyeinek helyreállítása és megőrzése mellett a prioritási tengely fontos elemei az élettelen természeti értékek helyreállítása és megőrzése, a vonalas létesítmények (szabadvezeték, közút) természetbarát átalakítása, az élőhely-fenntartás infrastrukturális hátterének megteremtése, az erdei iskolák és erdei óvodák fejlesztése, továbbá a gyűjteményes növénykertek és történeti kertek megőrzése, helyreállítása.

3.2. A prioritás ütemezése

3.2.1. A kiírások kerete

 

A

B

C

D

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 296,9 forint/euró árfolyamon)

2.

2011.

2012.

2013.

Összesen

3.

28,04

0,00

1,72

29,76

4.

Többletkötelezettség-vállalás: 1,59 Mrd Ft

5.

Az Európai Szociális Alapból történő finanszírozás tervezett aránya a prioritás keretéből: max. 10%

3.2.2. A kötelezettségvállalás

 

A

B

C

D

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 296,9 forint/euró árfolyamon)

2.

2007–2014.

2014.

2015.

Összesen

3.

40,91

0,39

0,00

41,30

3.3. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011–2013)

3.3.1. A konstrukciók

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete
(Mrd Ft)

A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter

A konstrukció szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további miniszter

2.

2011.

2012.

2013.

3.

3.1.2

Élőhelyvédelem- és helyreállítás, élettelen természeti értékek védelme, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése

17,53

0,00

0,00

– élőhelyvédelem, -helyreállítás,

– élettelen természeti értékek megőrzése,

– barlangbejáratok biztosítása, barlangok műszaki létesítményeinek korszerűsítése

(csak nemzeti park),

– mesterséges üregek műszaki biztosítása, rekonstrukciója,

– földtani alapszelvények rekonstrukciója,

– földtani természetvédelmi értéket képviselő bányák rehabilitációja,

– ex lege védett források helyreállítása,

– felszínalaktani értékek megőrzése, rehabilitációja,

– kunhalmok, földvárak természetközeli állapotba való visszaállítása,

– vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése,

– elektromos szabadvezetékek kiváltása (kizárólag nemzeti park igazgatóságok részére engedélyezett tevékenységek),

– elektromos szabadvezetékek természetbarát átalakítása,

– út-vasút természetbarát átalakítása

földművelésügyi miniszter

4.

3.1.3

Gyűjteményes növénykertek és védett történeti kertek megőrzése és helyreállítása

3,32

0,00

0,00

– vizes élőhelyek rekonstrukciója, kialakítása,

– nem vizes élőhelyek, természetközeli társulások rekonstrukciója,

– speciális élőhelyekhez, gyűjteményekhez kapcsolódó beruházások,

– védett növényfajok ex situ megőrzéséi programjához kapcsolódó tevékenységek,

– kertek, parkok állapotának javításához kapcsolódóan, megalapozott kerttörténeti

kutatás, értékelés és javaslatok alapján meghatározott tevékenységek

földművelésügyi miniszter

5.

3.1.4

Kiemelt természetvédelmi fejlesztések

0,00

0,00

1,72

– élőhelyvédelem, -helyreállítás,

– vizes élőhelyek rekonstrukciója, kialakítása,

– kertek, parkok állapotának javításához kapcsolódóan, megalapozott kerttörténeti

kutatás, értékelés és javaslatok alapján meghatározott tevékenységek

földművelésügyi miniszter

6.

3.2.0

Élőhelykezeléshez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztés

6,55

0,00

0,00

– stabil vagy mobil karámok létesítése, villanypásztor, kerítés kialakítása,

– területkezelési céllal tartott állatok tartására szolgáló épületek és ezek kiegészítő

létesítményeinek felújítása,

– a területkezelési céllal tartott állatok számára kutak, itatóhelyek létesítése, felújítása,

– az élőhely-kezeléshez szükséges eszközök, erő- és munkagépek beszerzése,

– a területek elérhetőségét szolgáló utak természet-közeli módon történő kiépítése,

felújítása,

– a projekt célterületén/hatásterületén a fejlesztés által támogatott élőhely-kezelés

eredményességének méréséhez közvetlenül kapcsolódó természetvédelmi célú

monitoring eszközök beszerzése (maximálisan a projekt teljes költségvetésének 5%-os mértékéig, önállóan nem támogatható)

földművelésügyi miniszter

7.

3.3.0

Az erdei iskola és erdei óvoda hálózat infrastrukturális fejlesztése

0,64

0,00

0,00

Nem turisztikai célú épületrekonstrukció, felújítás:

– meglévő létesítmények környezettudatos átalakítása,

– funkcióbővítést szolgáló építési munka,

– az erdei iskola és erdei óvoda épületébe szükséges bútorok beszerzése,

– akadálymentesítés,

– speciális, tematikus terepi bemutatóeszközök rendszerének kiépítése,

– terepi laborfelszerelések beszerzése,

– terepi megfigyelő- és mérő eszközök beszerzése,

– a terepi megfigyelést könnyítő, nem motoros meghajtású közlekedési eszközök

beszerzése,

– beltéri foglalkozások eszköztárának fejlesztése,

– az erdei iskola/óvoda környezetének rendezési munkálatai,

– térségi erdei iskola/óvoda hálózatok kialakítása,

– erdei iskola és erdei óvoda szolgáltatáshoz kapcsolódó, ESZA típusú, nem beruházás jellegű tevékenysége.

földművelésügyi miniszter

3.3.2. Az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus keretében a 3.3.1. pontban foglalt táblázat C–E oszlopában meghatározott támogatás uniós hányada 85%-ról 95%-ra növekedhet. Ez a rendelkezésre álló keretet csökkenti, ha nem kerül sor költségvetési kompenzációra.

3.3.3. A 3.3.1. pontban foglalt táblázat 3. és 5. sora szerinti 3.1.2 és 3.1.4 konstrukció 1,59 Mrd Ft többletkötelezettség-vállalást tartalmaz.

4. A 4. prioritás: A megújuló energiaforrás-felhasználás növelése

4.1. A prioritás tartalma: A prioritási tengely a megújuló energiából előállított hő-, illetve villamosenergia termelésre, valamint bioetanol előállítására és megújuló energiaforrások alkalmazásával kombinált épületenergetikai fejlesztésekre fókuszáló projekteket kívánja támogatni, amelynek eredményeként a megújuló energiaforrásokból termelt hő- és villamosenergia részaránya a teljes hazai energiafogyasztáson belül növekszik, hozzájárulva a fosszilis energiahordozók felhasználásával járó széndioxid-kibocsátás kibocsátás mérsékléséhez.

4.2. A prioritás ütemezése

4.2.1. A kiírások kerete

 

A

B

C

D

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 296,9 forint/euró árfolyamon)

2.

2011.

2012.

2013.

Összesen

3.

45,73

0,00

96,26

141,99

4.

Többletkötelezettség-vállalás: 14,29 Mrd Ft

5.

Az Európai Szociális Alapból történő finanszírozás tervezett aránya a prioritás keretéből: 0%

4.2.2. A kötelezettségvállalás

 

A

B

C

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 296,9 forint/euró árfolyamon)

2.

2007–2014.

2014–2015.

Összesen

3.

171,44

12,47

183,91

4.3. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011–2013)

4.3.1. A konstrukciók

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete
(Mrd Ft)

A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter

A konstrukció szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további miniszter

2.

2011.

2012.

2013.

3.

4.2.0

Helyi hő- és hűtési energiaigény kielégítése megújuló energiaforrásokból

19,49

0,00

0,00

Helyi hő, hűtési és villamosenergia-igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal.

nemzeti fejlesztési miniszter

4.

4.3.0

Megújuló energia alapú térségfejlesztés

1,58

0,00

0,00

Megújuló energiaforrás-felhasználás térségfejlesztő hatással, mintaprojekt jelleggel.

nemzeti fejlesztési miniszter

5.

4.4.0

Megújuló energia alapú villamosenergia-, kapcsolt hő és villamosenergia-, valamint biometán termelés

14,73

0,00

0,00

Villamosenergia-előállítás napenergia, biomassza segítségével, vízenergia hasznosítása, biogáztermelés és felhasználás, geotermális energia hasznosítása, szélenergia hasznosítása, megújuló energiaforrások kombinálása.

nemzeti fejlesztési miniszter

6.

4.7.0

Geotermikus alapú hő-, illetve villamosenergia-termelő projektek előkészítési és projektfejlesztési tevékenységeinek támogatása

0,62

0,00

0,00

Geotermális projektek előkészítése.

nemzeti fejlesztési miniszter

7.

4.9.0

Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva

9,31

0,00

0,00

Épületek hőtechnikai adottságainak javítása, fűtési, hűtési használatimelegvíz-rendszerek korszerűsítése rendszerek korszerűsítése, világítási rendszerek korszerűsítése, megújuló energiaforrásokkal történő kombinálása (különösen napkollektor, biomassza, napelem, hőszivattyú).

nemzeti fejlesztési miniszter

8.

4.10.0

Megújuló energiaforrás alapú hő- és villamosenergia-termelés

0,00

0,00

91,26

Napenergia (használati melegvíz, fűtési igény), biomassza (használati melegvíz, fűtési igény), biogáz-, depóniagáz-előállítás, geotermikus energia használata, hőszivattyús rendszerek kialakítása, hűtés megújuló energiaforrással, megújuló energiaforrások kombinálása, megújuló energiaforrások közösségi távfűtő rendszerben történő hasznosítása, villamos energia előállítása megújuló energiaforrásból (kivéve az értékesítési célú napelem-beruházások, vállalkozások részére).

nemzeti fejlesztési miniszter

belügyminiszter

9.

4.11.0

Napelemes rendszer fejlesztése költségvetési és állami szervek villamos-energia költségének csökkentése érdekében

0,00

0,00

5,00

A konstrukció célja napelemes rendszer fejlesztése költségvetési és állami szervek villamos-energia költségének csökkentése érdekében.

nemzeti fejlesztési miniszter

4.3.2. Az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus keretében a 4.3.1. pontban foglalt táblázat C–E oszlopában meghatározott támogatás uniós hányada 85%-ról 95%-ra növekedhet. Ez a rendelkezésre álló keretet csökkenti, ha nem kerül sor költségvetési kompenzációra.

4.3.3. A 4.3.1. pontban foglalt táblázat 5., 8. és 9. sora szerinti 4.4.0, 4.10.0 és 4.11.0 konstrukció 14,29 Mrd Ft többletkötelezettség-vállalást tartalmaz.

5. Az 5. prioritás: Hatékony energia-felhasználás

5.1. A prioritás tartalma: A prioritás célja az épületek (különös tekintettel a központi és helyi költségvetési szervek épületeire és az egyéb középületekre, valamint a vállalkozások üzemi és irodaépületeire), továbbá a távhőszolgáltatók és -termelők energia-takarékosság növelésére, az energia-hatékonyság javítására irányuló beruházásainak elősegítése, támogatása. A prioritás elsősorban kis és közepes méretű projekteket támogat, 10-75% közötti arányban.

5.2. A prioritás ütemezése

5.2.1. A kiírások kerete

 

A

B

C

D

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 296,9 forint/euró árfolyamon)

2.

2011.

2012.

2013.

Összesen

3.

28,02

63,58

128,28

219,88

4.

Többletkötelezettség-vállalás: 126,05 Mrd Ft

5.

Az Európai Szociális Alapból történő finanszírozás tervezett aránya a prioritás keretéből: 0%

5.2.2. A kötelezettségvállalás

 

A

B

C

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 296,9 forint/euró árfolyamon)

2.

2007–2015.

2015. hátralevő

Összesen

3.

259,89

21,51

281,40

5.3. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011–2013)

5.3.1. A konstrukciók

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek
meghirdethető kerete
(Mrd Ft)

A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter

A konstrukció szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további miniszter

2.

2011.

2012.

2013.

3.

5.4.0

Távhő-szektor energetikai fejlesztése

28,02

0,00

0,00

Távhőellátás energiahatékonysági korszerűsítése.

nemzeti fejlesztési miniszter

4.

5.5.0

Épületenergetikai fejlesztések

0,00

63,58

0,50

Épületek hőtechnikai adottságainak javítása, fűtési, hűtési, használati melegvíz rendszerek korszerűsítése, világítási rendszerek korszerűsítése (e tevékenységek kiegészíthetők megújuló energiaforrások alkalmazásával).

nemzeti fejlesztési miniszter

belügyminiszter

5.

5.6.0

Központi költségvetési szervek energiahatékonysági beruházásai

0,00

0,00

88,28

Épületek hőtechnikai adottságainak javítása, fűtési, hűtési, használati melegvíz rendszerek korszerűsítése, világítási rendszerek korszerűsítése (e tevékenységek kiegészíthetők megújuló energiaforrások alkalmazásával).

nemzeti fejlesztési miniszter

belügyminiszter

6.

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

0,00

0,00

39,50

Középületek hőtechnikai adottságainak javítása.

nemzeti fejlesztési miniszter

5.3.2. Az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus keretében az 5.3.1. pontban foglalt táblázat C–E oszlopában meghatározott támogatás uniós hányada 85%-ról 95%-ra növekedhet. Ez a rendelkezésre álló keretet csökkenti, ha nem kerül sor költségvetési kompenzációra.

5.3.3. Az 5.3.1. pontban foglalt táblázat 3–6. sora szerinti 5.4.0, 5.5.0, 5.6.0 és 5.7.0 konstrukció 126,05 Mrd Ft többletkötelezettség-vállalást tartalmaz.

6. A 6. prioritás: Fenntartható életmód és fogyasztás

6.1. A prioritás tartalma: A prioritás célja, hogy a fenntartható életmód folytatásához szükséges környezettudatos szemléletmód, értékrend, ismeretek megteremtődjenek elsősorban a lakossági fogyasztókban – kialakuljon a piac keresleti oldalának környezettudatossága. A prioritáshoz tartoznak továbbá a szakpolitikák, stratégiák megalapozását, a környezetvédelmi hatósági tevékenység hatékonyságát segítő tudás közzétételét, és ezáltal a környezeti demokrácia erősítését is szolgáló e-környezetvédelmi fejlesztések is.

6.2. A prioritás ütemezése

6.2.1. A kiírások kerete

 

A

B

C

D

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 307,9 forint/euró árfolyamon)

2.

2011.

2012.

2013.

Összesen

3.

12,82

0,00

1,15

13,97

4.

Többletkötelezettség-vállalás: 0,42 Mrd Ft

5.

Az Európai Szociális Alapból történő finanszírozás tervezett aránya a prioritás keretéből: 0%

6.2.2. A kötelezettségvállalás

 

A

B

C

D

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 307,9 forint/euró árfolyamon)

2.

2007–2014.

2014.

2015.

Összesen

3.

22,81

0,55

0,00

23,36

6.3. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011–2013)

6.3.1. A konstrukciók

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete
(Mrd Ft)

A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter

A konstrukció szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további miniszter

2.

2011.

2012.

2013.

3.

6.1.0/A

FÉF kampányok

4,21

0,00

0,00

Előre meghatározott forgatókönyv és szakmai tartalom szerint megvalósuló iskolai rendezvények támogathatók.

nemzeti fejlesztési miniszter

földművelésügyi miniszter

4.

6.1.0/B

FÉF kampányok

– térségi komplex kampányok megtervezése és lebonyolítása,
– fenntarthatósági tematikájú rendezvény/rendezvénysorozat szervezése és lebonyolítása,
– lakossági tanácsadó iroda fejlesztése

nemzeti fejlesztési miniszter

földművelésügyi miniszter

5.

6.1.0/C

FÉF kampányok

Országos komplex kampányok megtervezése és lebonyolítása.

nemzeti fejlesztési miniszter

földművelésügyi miniszter

6.

6.2.0/A

FÉF mintaprojektek

4,92

0,00

0,00

– a hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés infrastrukturális feltételeinek javítása,
– házi és közösségi komposztálást népszerűsítő mintaprojekt

nemzeti fejlesztési miniszter

földművelésügyi miniszter

7.

6.2.0/B

FÉF mintaprojektek

– középületek komplex környezetbarát (hulladékmegelőző, víztakarékos, energiatakarékos) átalakítása,
– fenntartható életmóddal kapcsolatos nonprofit információs központok fejlesztése,
– környezetbarát, helyi élelmiszerek piacának fejlesztése,
– biotermékek, illetve környezetbarát termékek és szolgáltatások minősítő vagy hitelesítő rendszerének fejlesztése, a rendszerek népszerűsítése

nemzeti fejlesztési miniszter

földművelésügyi miniszter

8.

6.3.0

E-környezetvédelem

3,61

0,00

0,00

Infokommunikációs rendszerfejlesztés (szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés, szaktanácsadás, eszközbeszerzés, építés).

földművelésügyi miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

9.

6.3.0/Z

Stratégiai zajtérképek

0,08

0,00

0,00

– stratégiai zajtérkép készítése,
– intézkedési terv készítése

földművelésügyi miniszter

10.

6.4.0

A fenntartható életmód a fogyasztóvédelem eszközrendszerén keresztül

0,00

0,00

0,35

A környezettudatosság elősegítése a fogyasztóvédelem eszközrendszerén keresztül. A fenntartható fogyasztói magatartás ösztönzése.

nemzeti fejlesztési miniszter

11.

6.5.0

Környezeti és energetikai nonprofit információs központ kialakítása Hatvan városában

0,00

0,00

0,80

Környezettudatosság elősegítése nonprofit környezeti információs központ létesítésével (meglévő épület felújítása;
korszerű szemléltetési módok alkalmazása: látszó gépészet, házkörüli energetikai megoldások bemutatása, kiállító és előadó terek, interaktív médiafelületek, makettek).
Célzott kommunikációs kampány és szakmai rendezvények megtervezése és megvalósítása.

nemzeti fejlesztési miniszter

6.3.2. Az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus keretében az 6.3.1. pontban foglalt táblázat C–E oszlopában meghatározott támogatás uniós hányada 85%-ról 95%-ra növekedhet. Ez a rendelkezésre álló keretet csökkenti, ha nem kerül sor költségvetési kompenzációra.

6.3.3. A 6.3.1. pontban foglalt táblázat 3-5. sora szerinti 6.1.0 konstrukció 0,42 Mrd Ft többletkötelezettség-vállalást tartalmaz.

7. A 7. prioritás: Projekt előkészítés

7.1. A prioritás tartalma: A prioritás célja az operatív program eredményes és hatékony megvalósítása. A projekt előkészítés keret egyrészt az összetett kidolgozási igényű projektek tervezési és előkészítési munkáinak finanszírozását szolgálja, másrészt a megfelelő minőségű pályázatok beérkezését segítő projektgenerálási és szakértői tevékenységek megvalósítását segíti elő a 2014 utáni időszak vonatkozásában is (utóbbi tevékenység támogatása későbbi időpontban, az operatív program módosítását követően lehetséges).

7.2. A prioritás ütemezése

7.2.1. A kiírások kerete

 

A

B

C

D

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 296,9 forint/euró árfolyamon)

2.

2011.

2012.

2013.

Összesen

3.

3,55

17,45

18,78

39,78

4.

Többletkötelezettség-vállalás: 3,60 Mrd Ft

5.

Az Európai Szociális Alapból történő finanszírozás tervezett aránya a prioritás keretéből: 0%

7.2.2. A kötelezettségvállalás

 

A

B

C

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 296,9 forint/euró árfolyamon)

2.

2007–2015.

2015. hátralévő

Összesen

3.

61,59

8,43

70,02

7.3. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011–2013)

7.3.1. A konstrukciók

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete
(Mrd Ft)

A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter

A konstrukció szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további miniszter

2.

2011.

2012.

2013.

3.

7.0.0

Projekt előkészítés kétfordulós pályázatokban

1,67

0,00

0,00

Megvalósítási projektek előkészítése.

nemzeti fejlesztési miniszter

belügyminiszter,
földművelésügyi miniszter

4.

7.1.0

Derogációs vízi közmű projektek előkészítése

2,50

0,00

1,80

– részletes megvalósíthatósági tanulmány és költség-haszon elemzés (CBA) készítése,
– elvi, illetve műszaki engedélyes tervek készítése,
– környezeti hatásvizsgálat, illetve előzetes vizsgálat, Natura2000 hatásbecslés engedélyeztetése,
– tenderdokumentáció készítése,
– kapcsolódó menedzsmentköltség,
– lakosság tájékoztatása

nemzeti fejlesztési miniszter

belügyminiszter

5.

7.9.0

Stratégiai tervezés

0,00

17,45

4,13

Megalapozó szakmapolitikai és támogatási stratégia készítése, nagyprojekt előkészítés a környezetvédelem és az energetika területén.

nemzeti fejlesztési miniszter

belügyminiszter,
földművelésügyi miniszter

6.

7.11.0

Projekt előkészítés a 20142020. tervezési időszakra

0,00

0,00

2,00

A beruházási projektek előkészítése a 2014–2020 programozási időszakra.

nemzeti fejlesztési miniszter

belügyminiszter

7.

7.12.0

Az ivóvízminőség-javító projektek műszaki-gazdasági előkészítéséhez szükséges szakmai háttér-dokumentáció és adatállomány elkészítése

0,00

0,00

4,00

Az ivóvízminőség-javító projektek műszaki-gazdasági előkészítéséhez szükséges szakmai háttér-dokumentáció és adatállomány elkészítése.

nemzeti fejlesztési miniszter

8.

7.13.0

Egyházi épületek 2014–2020 időszakban megvalósuló energiahatékonysági fejlesztéseinek előkészítése

0,00

0,00

3,32

Egyházi épületek energetikai fejlesztésére irányuló beruházási projektek előkészítése a 20142020 programozási időszakra.

nemzeti fejlesztési miniszter

9.

7.14.0

Kormányhivatalok és Minisztériumok 2014–2020 időszakban megvalósuló energiahatékonysági fejlesztéseinek előkészítése

0,00

0,00

2,90

A konstrukció célja a kormányhivatalok és minisztériumok épületeinek energetikai fejlesztésére irányuló beruházási projektek előkészítése a 2014–2020 programozási időszakra.

nemzeti fejlesztési miniszter

7.3.2. Az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus keretében a 7.3.1. pontban foglalt táblázat C–E oszlopában meghatározott támogatás uniós hányada 85%-ról 95%-ra növekedhet. Ez a rendelkezésre álló keretet csökkenti, ha nem kerül sor költségvetési kompenzációra.

7.3.3. A 7.3.1. pontban foglalt táblázat 5., 6. és 8. sora szerinti 7.9.0, 7.11.0 és 7.13.0 konstrukció 3,60 Mrd F többletkötelezettség-vállalást tartalmaz.

8. Az 8. prioritás: Technikai segítségnyújtás

8.1. A prioritás tartalma: A prioritás célja az operatív program eredményes és hatékony megvalósítása. A keret egyrészt az operatív program közreműködő szervezeteinek – az operatív programmal kapcsolatos tevékenységeinek – finanszírozására szolgál, másrészt ebből a keretből kerülnek finanszírozásra a specifikusan az operatív program megvalósulásához köthető egyéb tevékenységek (pl. a monitoring bizottságok működtetése, értékelő, elemző tanulmányok, fordítás költsége).

8.2. A prioritás ütemezése

8.2.1. A kiírások kerete

 

A

B

C

D

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 293,1 forint/euró árfolyamon)

2.

2011.

2012.

2013.

Összesen

3.

3,02

1,85

4,47

9,34

4.

Többletkötelezettség-vállalás: 0 Mrd Ft

5.

Az Európai Szociális Alapból történő finanszírozás tervezett aránya a prioritás keretéből: 0%

8.2.2. A kötelezettségvállalás

 

A

B

C

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 293,1 forint/euró árfolyamon)

2.

2007–2015.

2015. hátralévő

Összesen

3.

24,60

4,78

29,38

8.3. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011–2013)

8.3.1. A konstrukciók

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete
(Mrd Ft)

A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter

A konstrukció szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további miniszter

2.

2011.

2012.

2013.

3.

8.1.1

Az operatív program technikai-adminisztratív lebonyolítása (Közreműködő Szervezet finanszírozása)

3,02

1,13

4,46

Az operatív program technikai-adminisztratív lebonyolítása (közreműködő szervezet finanszírozása).

nemzeti fejlesztési miniszter

4.

8.1.2

Az operatív program lebonyolításával kapcsolatos specifikus feladatok ellátása

0,002

0,72

0,01

Az operatív program lebonyolításával kapcsolatos specifikus feladatok ellátása.

nemzeti fejlesztési miniszter

8.3.2. Az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus keretében a 8.3.1. pontban foglalt táblázat C–E oszlopában meghatározott támogatás uniós hányada 85%-ról 95%-ra növekedhet. Ez a rendelkezésre álló keretet csökkenti, ha nem kerül sor költségvetési kompenzációra.

8.3.3. A prioritás nem tartalmaz többletkötelezettség-vállalást.

1

Az 1. pont d) alpontját az 1181/2015. (III. 25.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

2

Az 1. pont e) alpontját az 1181/2015. (III. 25.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be, szövege az 1367/2015. (VI. 3.) Korm. határozat 3. pontjával megállapított szöveg.

3

Az 1. pont f) alpontját az 1367/2015. (VI. 3.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be.

4

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan az 1371/2015. (VI. 4.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be, hatályon kívül helyezte az 1507/2015. (VII. 23.) Korm. határozat 2. pontja.

5

A 4. pontot az 1464/2015. (VII. 15.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be, hatályon kívül helyezte az 1507/2015. (VII. 23.) Korm. határozat 2. pontja.

6

Az 1. melléklet az 1180/2015. (III. 25.) Korm. határozat 2–3. pontja, az 1181/2015. (III. 25.) Korm. határozat 2. pontja, az 1290/2015. (V. 5.) Korm. határozat 3. pontja, az 1292/2015. (V. 5.) Korm. határozat 3. és 4. pontja, az 1294/2015. (V. 6.) Korm. határozat 7. pontja, az 1357/2015. (VI. 2.) Korm. határozat 6–7. pontja, az 1358/2015. (VI. 2.) Korm. határozat 3–4. pontja, az 1367/2015. (VI. 3.) Korm. határozat 4. pontja, az 1371/2015. (VI. 4.) Korm. határozat 2. pontja, az 1416/2015. (VI. 24.) Korm. határozat 3. pontja, az 1464/2015. (VII. 15.) Korm. határozat 2. pont b)–e) pontja, az 1507/2015. (VII. 23.) Korm. határozat 1. pontja, az 1508/2015. (VII. 23.) Korm. határozat 3. pontja, az 1540/2015. (VIII. 3.) Korm. határozat 1. pontja, az 1558/2015. (VIII. 7.) Korm. határozat 3. pontja, az 1583/2015. (IX. 4.) Korm. határozat 4. pontja, az 1627/2015. (IX. 8.) Korm. határozat 3. pontja, az 1691/2015. (IX. 25.) Korm. határozat 3–4. pontja, az 1697/2015. (IX. 25.) Korm. határozat 3. pontja, az 1698/2015. (IX. 25.) Korm. határozat 3–4. pontja, az 1692/2015. (IX. 25.) Korm. határozat 3. pontja, az 1758/2015. (X. 15.) Korm. határozat 3. pontja, az 1812/2015. (XI. 10.) Korm. határozat 4. pontja, az 1813/2015. (XI. 10.) Korm. határozat 3. pontja, az 1846/2015. (XI. 24.) Korm. határozat 4. pontja, az 1848/2015. (XI. 24.) Korm. határozat 3. pontja, az 1879/2015. (XII. 2.) Korm. határozat 3. pontja, az 1880/2015. (XII. 2.) Korm. határozat 3. pontja, az 1922/2015. (XII. 11.) Korm. határozat 3. pontja, az 1997/2015. (XII. 28.) Korm. határozat 4. pontja, a 2036/2015. (XII. 30.) Korm. határozat 3. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére