• Tartalom

1170/2015. (III. 24.) Korm. határozat

1170/2015. (III. 24.) Korm. határozat

a 2016. év Szent Márton Emlékévvé nyilvánításáról és az ahhoz kapcsolódó további feladatról

2015.03.24.

A Kormány

1. a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, illetve Szombathely Megyei Jogú Város kezdeményezésére, Szent Márton püspök tiszteletére, születésének 1700. évfordulója alkalmából, a 2016. évet Szent Márton Emlékévvé nyilvánítja;

2. egyetért azzal, hogy a Pannonhalmi Bencés Apátság Szent Márton Emlékévvel összefüggő feladatai, beruházásai és programjai megvalósítása, illetve a Szent Márton titulusú templomokra vonatkozó beruházások és programok céljára 955,0 millió forint összegű költségvetési támogatás álljon rendelkezésre, és felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a támogatás fedezetének a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetben történő rendelkezésre állásáról.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: a felmerülés ütemében

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére