• Tartalom

1289/2015. (V. 5.) Korm. határozat

1289/2015. (V. 5.) Korm. határozat

az Államreform Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervének megállapításáról

2015.12.17.

1. A Kormány

a) megállapítja az Államreform Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervét az 1. melléklet szerint,

b) jóváhagyja a 2. mellékletben foglalt táblázat 3., 11., 27. és 30. sorában meghatározott, egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű projekteket,

c) elfogadja a 2. mellékletben meghatározott projektek kiemelt projektként történő nevesítését,

d)1 hozzájárul az ÁROP-1.A.3 azonosító számú, „Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban” című pályázati konstrukció tartaléklistája (a továbbiakban: tartaléklista) megszüntetéséhez a 2007–2013 közötti programozási időszak operatív programjai eredményes zárásával összefüggő 2015. évi feladatokra vonatkozó cselekvési tervről és a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret 2014. évi munkatervéről szóló 1051/2014. (II. 7.) Korm. határozat módosításáról szóló 1014/2015. (I. 22.) Korm. határozat I.10. pontja alapján,

e)2 felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy gondoskodjon a tartaléklista megszüntetéséről.

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: 2015. május 31.

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3.3

1. melléklet az 1289/2015. (V. 5.) Korm. határozathoz4

AZ ÁLLAMREFORM OPERATÍV PROGRAM 2011–2013. ÉVEKRE SZÓLÓ AKCIÓTERVE

1. Az 1. prioritás: Folyamatok megújítása és szervezetfejlesztés

1.1. A prioritás tartalma: A prioritás a közigazgatás három funkciója gyakorlásánál kíván javulást elérni:

1.1.1. az ügyintézés tekintetében az eljárások egyszerűsítésével és az elektronikus támogathatóságra való átalakításával,

1.1.2. az önkormányzási képesség javítása terén a helyi jogalkotási folyamat eredményesebbé tételével, s ehhez kapcsolódóan a partnerség erősítésével, a tervezési eszköztár bővítésével, továbbá az önkormányzat által ellátott igazgatási szolgáltatások megszervezésének a szükségszerű finomhangolásával, valamint

1.1.3. a közigazgatás működése tekintetében pedig a költséghatékony működési eljárások és vezetési eszközök elterjesztésével.

1.2. A prioritás ütemezése

1.2.1. A kiírások kerete

 

A

B

C

D

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)

2.

2011–2013.

2014.

2015.

Összesen

3.

23,440

2,568

0,240

26,248

4.

Többletkötelezettség-vállalás: 1,010 Mrd Ft

5.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alapból történő finanszírozás tervezett aránya a prioritás keretéből: 10%

1.2.2. A kötelezettségvállalás

 

A

B

C

D

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)

2.

2011–2013.

2014.

2015.

Összesen

3.

22,286

0,632

2,414

25,332

1.3. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011–2013)

1.3.1. A konstrukciók

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

1.

Konstrukció
kódja

Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek
meghirdethető kerete
(Mrd Ft)

A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter

A konstrukció szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további miniszter

2.

2011.

2012.

2013.

2014.

2015.

3.

1.1.14.

Partnerség erősítése

0,000

0,700

0,000

0,000

0,000

A konstrukció célja a közigazgatás, továbbá a civil és vállalkozói szektor közötti kapcsolatok intézményesített formáinak terjesztése, a partnerek kapacitásának növelése, ennek keretében:

1. társadalmi, szakmai és érdekvédelmi szervezetek minőségi kapacitásbővítése és együttműködésük erősítése,
2. szakterületi intézményesített partnerségi megoldások támogatása: közigazgatásban foglalkoztatottak és partnereik közös képzése társadalmi egyeztető képességeik javítása érdekében, továbbá intézményesített együttműködési formák kialakítása.
A konstrukció megvalósítása során növelni szükséges a civilek hajlandóságát a jogalkotásban és érdekérvényesítésben való részvétel és véleményezés kihasználására.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

 

4.

1.1.15.

Közszolgáltatások versenyképességi szempontú javítása

0,000

0,300

0,000

0,000

0,000

A konstrukció célja a közszolgáltatások versenyképességi szempontú javítása.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

nemzetgazdasági miniszter

5.

1.1.16.

Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása

0,000

1,200

0,000

0,000

0,000

A konstrukció keretében létrejön egy országos mentori hálózat, valamint ennek támogatásával a helyi tisztviselők megfelelő felkészültséget és ismereteket szereznek az esélyegyenlőségi programok létrehozásához és végrehajtásához. A konstrukció által a településeken élő, hátrányos helyzetű állampolgárok számára helyben elérhetőek lesznek azok a szolgáltatások, melyek által hátrányos helyzetük mérséklődik.

emberi erőforrások minisztere

 

6.

1.1.17.

Kormányzati informatikai szolgáltatási és eközigazgatási sztenderdek kidolgozása

0,000

0,200

0,000

0,050

0,000

A kormányzati szervek infokommunikáció területén gyakorolt irányító és ellenőrző tevékenységének tapasztalatai szerint az IT gazdálkodás, tervezés és üzemeltetés szoros felügyeletével gazdaságosabbá és célszerűbbé tehetők a közigazgatás IT ráfordításai.
A konstrukció keretében a kormányzati informatikai irányítás szabályozási, biztonsági és operatív szempontú fejlesztése valósul meg, amelynek eredményeként számonkérhető, standardizált műszaki elvárások, korszerű adatfeldolgozó környezet jönnek létre. Az egyes részfejlesztések együttesen képesek a közigazgatási informatika konszolidációjának támogatására.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

belügyminiszter

7.

1.1.18.

Civil szervezetek működési környezetének javítása

0,000

0,350

0,000

0,000

0,000

A konstrukció célja a civil szervezetek működési környezetének javítása.

emberi erőforrások minisztere

 

8.

1.1.19.

Hatásvizsgálatok és stratégiák elkészítése

0,000

1,200

0,000

0,000

0,000

A konstrukció eredményeként minden minisztériumban több előterjesztés kapcsán születik érdemi hatásvizsgálat, melynek segítségével kialakul az egységes módszertanra épülő hatásvizsgálati rendszer, valamint elterjednek a modern vizsgálati módszerek. A konstrukció az Államreform Operatív Program 2009–2010. évekre szóló akciótervében szereplő, a kormányzati jogszabály-előkészítési folyamat átalakítását célzó kiemelt projekt eredményeire épül.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

 

9.

1.1.20.

Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése

0,000

0,400

0,000

0,038

0,020

A konstrukció célja, hogy az uniós jogi kötelezettségeknek megfelelően valósuljanak meg az önkormányzatok által kezelt fejlesztések.
A feladatbővítés célja az önkormányzatok információs igényeinek felmérése, tudásátadó, tudásmegosztó és kompetenciafejlesztő workshopok szervezése, továbbá az érintett önkormányzatoknak az Önkormányzati Koordinációs Iroda által kialakítandó informatikai modul és tudástár használatába történő bekapcsolása.

belügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter, nemzetgazdasági miniszter, nemzeti fejlesztési miniszter

10.

1.1.21.

Korrupció megelőzése és a közigazgatás-fejlesztés áttekintése

0,000

0,680

0,000

0,000

0,000

A konstrukció célja kettős:

1. a korrupció megelőzését célzó program végrehajtása, ami két évre megszabja a korrupció megelőzését célzó konkrét intézkedéseket,
2. átfogó áttekintés készítése a kormányzati működésről azzal a céllal, hogy javaslatot tegyen a következő években megteendő további lépésekre.

belügyminiszter

 

11.

1.1.22.

A helyi közszolgáltatások versenyképességet szolgáló modernizálása

0,000

0,180

0,000

0,000

0,000

A konstrukció célja a helyi közszolgáltatások versenyképességet szolgáló modernizálása.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

belügyminiszter

12.

1.1.26.

A jó állam koncepció támogatottságának növelése az együttműködés speciális területeinek erősítésével

0,000

0,000

0,800

0,000

0,000

A konstrukció célja a korábbi Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program, valamint a készülő közigazgatás-fejlesztési programok elemeinek nemzetközi beágyazása, és illesztése a jelenlegi közigazgatás-fejlesztési fő irányokhoz. Mindezek mellett a jelenlegi közigazgatás-fejlesztési elképzelések, valamint a jövőre vonatkozó tervek között jelentős szerep jut a közigazgatás módszertani megalapozásának és fejlesztésének.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

 

13.

1.2.6.

Jogszabályok és folyamatok egyszerűsítése, egyszerűsítésének koordinációja

2,100

0,000

0,000

0,000

0,000

A konstrukció eredményeként az állampolgárokat érintő legfontosabb és legnagyobb ügyfélkört jelentő ügyek folyamata egyszerűbbé válik, ezáltal csökken a jogszabályokból eredő adminisztratív terhek (pl. időráfordítás) mértéke, ami növeli az állampolgári elégedettséget. A pályázati konstrukcióban megvalósuló egyszerűsítések egységes módszertani keretek között, folyamatos szakmai mentorálás és koordináció mellett folynak, ami biztosítja a konstrukció eredményességét. A központi monitoring rendszer és az egységes módszertan révén kimutatható lesz az adminisztratív tehercsökkentés teljes értéke. A konstrukció céljai egy kiemelt projekt és egy pályázati kiírás keretében valósulnak meg.

igazságügyi miniszter

 

14.

1.2.7.

Kormányhivatalok szervezetfejlesztése

0,000

1,100

0,000

0,000

0,000

A konstrukció célja a jelenlegi szabályozás vizsgálata, szervezeti és személyzeti átvilágítás, új szervezeti modell kidolgozása, szervezeti stratégia elkészítése, irányítási és támogatási folyamatok racionalizálása, képzés, arculati integráció, tájékoztatási tevékenységek megvalósítása.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

 

15.

1.2.8.

Járási államigazgatási rendszer kialakításának megtervezése

0,000

0,300

0,000

0,000

0,000

A konstrukció célja a járási államigazgatási rendszer kialakításának megtervezése.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

 

16.

1.2.9.

Ügyfélszolgálati élethelyzetek, eljárások kidolgozása

0,000

0,500

0,000

0,000

0,000

A konstrukció célja ügyfélszolgálati élethelyzetek, eljárások kidolgozása.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

 

17.

1.2.10.

Az elektronikus ügyintézésre vonatkozó jogszabályi környezet felülvizsgálata

0,000

0,200

0,000

0,000

0,000

A konstrukció célja egységes koncepció elkészítése, valamint az abban foglaltakat szolgáló jogszabály-módosítások és új jogi normák szövegének kidolgozása. A konstrukció közvetett célja az elektronikus ügyintézés használatának növelése a jogszabályi környezet ügyfélközpontú megközelítésével. A konstrukció további célja a szakmai, társadalmi egyeztetésre megfelelő forma kialakítása, a vélemények konszolidálási mechanizmusának kialakítása, a döntéshozók megfelelő informálása a végleges tervezettel kapcsolatos véleményekről.

igazságügyi miniszter

belügyminiszter, Miniszterelnökséget vezető miniszter

18.

1.2.11.

Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása

0,000

0,000

0,500

0,000

0,000

A konstrukció célja területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

nemzetgazdasági miniszter, nemzeti fejlesztési miniszter

19.

1.2.11/A

Területfejlesztési tevékenység támogatása a konvergencia régiókban lévő megyei önkormányzatok és a Balaton Fejlesztési Tanács számára

0,000

0,000

1,720

0,000

0,000

A konstrukció célja a konvergencia régiókban lévő megyei önkormányzatok területfejlesztési tevékenyégének kialakítása, kapacitásaik, képességeik megerősítése, hogy képessé váljanak arra, hogy a 2014–2020 programozási időszakra való felkészülés keretében a regionális fejlesztési ügynökségek bevonásával elkészítsék:

1. a hosszú távú céljaikat tartalmazó területfejlesztési koncepciójukat,
2. az 1. pont szerinti koncepciók megvalósítását célzó fejlesztési stratégiájukat és programjukat, mely tartalmazza a legfontosabb projektötleteket is.

A konstrukció további célja a Balaton Fejlesztési Tanács területi tervezési feladatainak ellátása.

A konstrukció keretében a támogatott projektek könnyített elbírálású projekt-kiválasztási eljárás során kerülnek kiválasztásra.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

nemzetgazdasági miniszter, nemzeti fejlesztési miniszter

20.

1.2.12.

Közhiteles címregiszter kialakítása

0,000

0,950

0,000

0,000

0,000

A konstrukció célja a közigazgatáson belüli egységes címkezelés megvalósításával a közigazgatási szervek közötti együttműködés, valamint az ügyfelekkel való kapcsolattartás egyszerűsítése, és a címek ellenőrizhetősége által az ügyintézés biztonságosabbá tétele. A konstrukció további célja a címkezeléshez kapcsolódó jogszabályi környezet megújításával, a címváltozások címkezelési eseményekkel egyidejű címregiszterbe rögzítésével pontosabb és naprakész címregiszter kialakítása. További cél a címregiszter által biztosított címkezelési szolgáltatásokra támaszkodva a címek rögzítésével és nyilvántartásával kapcsolatos adminisztráció csökkentése, valamint az eljárásokban helyes címadatok alkalmazása által a hatósági eljárásokban gyorsabb és hatékonyabb ügyintézés biztosítása.

belügyminiszter

 

21.

1.2.13.

Pénzügyi igazgatás folyamatainak és szabályozásának átalakítása

0,000

0,780

0,000

0,000

0,000

A konstrukció célja a pénzügyi igazgatás folyamatainak és szabályozásának átalakítása.

nemzetgazdasági miniszter

 

22.

1.2.14.

A közhiteles nyilvántartásokról, valamint a nemzeti adatvagyon kezeléséről szóló jogszabályok felülvizsgálata

0,000

0,300

0,000

0,000

0,000

A konstrukció célja a közhiteles nyilvántartásokról, valamint a nemzeti adatvagyon kezeléséről szóló jogszabályok felülvizsgálata.

nemzeti fejlesztési miniszter

belügyminiszter, igazságügyi miniszter

23.

1.2.15.

Az állami vagyonnyilvántartás teljes körűségének és minőségének javítása

0,000

0,410

0,000

0,000

0,000

A konstrukció célja, hogy felülvizsgálja a vagyonnyilvántartási és vagyonértékelési eljárásrendet, kialakítsa a kizárólagos állami vagyonelemek teljes körű és valós értéken történő nyilvántartását, valamint a nem valós, megbízható értéken nyilvántartott vagyonelemek teljes körű és valós értéken történő nyilvántartását, továbbá a kérdéses vagyonelemek egységes alapelvek mentén történő nyilvántartását.

nemzeti fejlesztési miniszter

 

24.

1.2.17.

Adatok, információk szolgáltatásával kapcsolatos jogszabályok felülvizsgálata

0,000

0,080

0,000

0,000

0,000

A konstrukció célja az adatok, információk szolgáltatásával kapcsolatos jogszabályok felülvizsgálata.

igazságügyi miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

25.

1.2.18.

Szervezetfejlesztési program

0,000

0,400

0,000

0,000

0,000

A konstrukció keretén belül – kiemelt projektként – valósul meg a pályázatos projektek megvalósításához szükséges módszertanok kidolgozása, a koordinációs és támogatói feladatok ellátása.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

 

26.

1.2.18/A

Szervezetfejlesztési program államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek számára

0,000

1,400

0,000

0,000

0,000

A Szervezetfejlesztés Program – a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program végrehajtásaként – a központi költségvetési szervek és azok területi egységei (a fővárosi és megyei kormányhivatalba integrált szakigazgatási szervek kivételével) eredményességi és hatékonysági szempontú fejlesztését jelöli meg fő célként. A konstrukció a megyei kormányhivatalok által le nem fedett államigazgatási szervekre fókuszál, ily módon lehetővé válik a közigazgatási szervezetrendszer egészének modernizálása. A szervezetfejlesztési eszköztár elemei komplex lehetőséget biztosítanak az érintett közigazgatási szervek költségvetési, emberi erőforrás és működési szempontú fejlesztésére, saját szükségleteiknek megfelelően. A konstrukció keretén belül valósul meg a pályázó szervek átvilágítása, melynek alapján kidolgozásra, majd végrehajtásra kerül a konstrukció céljainak eléréséhez szükséges cselekvési terv.

A konstrukció keretében a támogatott projektek egyfordulós projekt-kiválasztási eljárás során kerülnek kiválasztásra.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

 

27.

1.2.20.

E-közigazgatási irányítás megújítása a központi közigazgatásban

0,000

0,390

0,000

0,000

0,000

A konstrukció célja az e-közigazgatási irányítás megújítása a központi közigazgatásban.

belügyminiszter

 

28.

1.2.22.

A jelenlegi szociális ellátórendszer folyamatainak átalakításához szükséges módszertanok kidolgozása

0,000

0,000

0,270

0,130

0,000

A konstrukció célja egy olyan reform megvalósításának megalapozása, mely egy új struktúra kialakítását alapozza meg és létrehozása esetén képes a jelenleg működő elosztási és folyósítási rendszer modernizálására, technikai oldalról történő kiegészítésére, elektronizálására és költséghatékony módon történő működtetésére. A konstrukció eredményeként megalkotott koncepció olyan egységes eljárási rendszer megteremtésének feltételeit és a megvalósítás szükséges lépéseit mutatja be, melyek végrehajtása esetén az egyes szociális ellátások jogosultakhoz való eljutásának módszerei egyöntetűvé válnak. A konstrukció segítségével az egyes munkafolyamatok felülvizsgálatával és megújításával a szociális transzferek kifizetési rendszerének új működési modellje lesz kialakítható.
Szakmai tartalombővítés keretében a társadalmi vélemények összegzését tartalmazó kutatás lebonyolítása és a társadalmi hatásvizsgálatok szélesebb körű lebonyolítása történik.

emberi erőforrások minisztere

 

29.

1.2.23.

A nyugdíjrendszer modellezési, hosszú távú előrejelzési elemeinek fejlesztése, a kiegészítő nyugdíjrendszerek lehetőségeinek feltárása

0,000

0,000

0,000

0,150

0,000

A konstrukció stratégiai célja, hogy a Világbank technikai segítséget és információt nyújtson Magyarország számára olyan kérdésekben, mint nyugdíj-előrejelzések modellezési technikái, nyugdíjmodellek nemzetközi összehasonlítása, kiegészítő nyugdíjrendszerekben az önkéntes részvétel erősítésére vonatkozó lehetőségek.

nemzetgazdasági miniszter

 

30.

1.2.24.

A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése

0,000

0,000

0,000

0,350

0,000

2011. január 1-től új struktúrában működik a fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó hatóság. Az új működési struktúrában részben fennmaradtak azok a problémák, amelyek a hivatali működés belső fejlesztését igénylik. A problémák kezelését célozza egy olyan fejlesztési koncepció, amely

1. új stratégiát és célrendszert fogalmaz meg a fogyasztóvédelem összkormányzati kezelése érdekében,

2. új partnerségi struktúrát alakít ki a fogyasztóvédelmi jogkörrel rendelkező hivatalok együttműködése és egységes ügykezelése érdekében,

3. felkészíti a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a területi felügyelőségek vezetőit és munkatársait az új típusú, korszerű fogyasztóvédelmi megközelítés stratégiai és operatív szintű alkalmazására,

4. modern HR eszköztárat alapoz az új fogyasztóvédelmi stratégia alkalmazását kiszolgáló humánerőforrás átfogó szakmai és kompetenciafejlesztésére.

nemzeti fejlesztési miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

31.

1.A.3.

Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban

0,000

0,000

0,000

1,850

0,220

A konstrukció segítségével

1. javul az önkormányzatok által ellátott közszolgáltatások megszervezésének hatékonysága,

2. javul a közszolgáltatások minősége,

3. erősödik a kistérségi társulás kereteiben megvalósuló együttműködés,

4. javul a kistérségi társulások eredményessége a hátrányos helyzetűeket (különösen a romákat) érintő foglalkoztatási programokban,

5. hatékonyabban történik az önkormányzati források felhasználása a helyi közigazgatási feladatok ésszerűbb és olcsóbb ellátásával.

A konstrukció tartalmazza a területi együttműködés esélyegyenlőség-elvű fejlesztését és a közpolitikai eszközök fejlesztését szolgáló beavatkozásokat.

A konstrukció keretében a támogatott projektek egyfordulós projekt-kiválasztási eljárás során kerülnek kiválasztásra.

emberi erőforrások minisztere

 

32.

1.A.4.

Nyilvántartások adattisztítási és migrációs feladatainak ellátása

0,000

1,270

0,000

0,000

0,000

A konstrukció keretében megvalósul a különböző állami nyilvántartások és adatbázisok adatállományának tisztítása, aktualizálása, valamint a nyilvántartások migrációs feladatai.

A konstrukció keretében a támogatott projektek egyfordulós projekt-kiválasztási eljárás során kerülnek kiválasztásra.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

belügyminiszter

33.

1.A.5.

Szervezetfejlesztés a konvergencia régiókban levő önkormányzatok számára

0,000

0,000

3,460

0,000

0,000

A konstrukció az új megközelítésű Szervezetfejlesztési Program önkormányzati eleme a konvergencia régiókban.

A konstrukció keretében a támogatott projektek egyfordulós projekt-kiválasztási eljárás során kerülnek kiválasztásra.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

belügyminiszter

34.

1.A.6.

Közigazgatási partnerségi kapcsolatok erősítése

0,000

0,400

0,000

0,000

0,000

A konstrukció célja a közigazgatási szervek és a társadalmi szervezetek közötti partnerségi kapcsolati hálók kialakítása, illetve szorosabbra fonása, a közigazgatás és a civil szféra közötti együttműködések közvetlen támogatása.

emberi erőforrások minisztere

 

35.

1.A.7.

Szervezetfejlesztés a konvergencia régiókban lévő megyei kormányhivatalok számára

0,000

0,000

0,900

0,000

0,000

A konstrukció célja a kormányhivatalok szervezetfejlesztése, különös tekintettel a hivatalok létrehozásával egyidejűleg lezajlott szervezeti integráció megvalósításával és a hivatalokhoz telepített állami feladatok ellátásával kapcsolatos működési helyzetkép felállítására, a hatékony működést akadályozó problémák felmérésére és a problémák megoldására irányuló akciók kidolgozására. A konstrukció része a hivatalok megalakulása óta a hivatalok személyi állományába felvett munkatársak beillesztésének vizsgálata, továbbá a megfelelő szervezeti működéshez szükséges ismeretek és a szervezeti kultúra fejlesztése.

A konstrukció keretében a támogatott projektek könnyített elbírálású projekt-kiválasztási eljárás során kerülnek kiválasztásra.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

 

36.

1. prioritás összesen

2,100

13,690

7,650

2,568

0,240

 

 

 

1.3.2. Az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus keretében az 1.3.1. pontban foglalt táblázat C–G oszlopában meghatározott támogatás uniós hányada 85%-ról 95%-ra növekedhet. Ez a rendelkezésre álló keretet csökkenti, ha nem kerül sor költségvetési kompenzációra.

2. A 2. prioritás: Az emberi erőforrás minőségének javítása

2.1. A prioritás tartalma: A közigazgatás rendelkezésére álló emberi erőforrás minőségének javítására irányuló beavatkozások két időhorizonton kívánnak hatni. Hosszabb távon jelentkeznek a kultúraváltást segítő intézkedések hatásai. Rövid távon hármas eszköztárra kíván visszanyúlni a program: a vezetők vezetői képességeinek korszerűsítésére, a teljesítményértékelés valódi tartalommal történő feltöltésére, továbbá a készségek fejlesztésére a közigazgatásban foglalkoztatottak körében.

2.2. A prioritás ütemezése

2.2.1. A kiírások kerete

 

A

B

C

D

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)

2.

2011–2013.

2014.

2015.

Összesen

3.

8,740

0,215

0,315

9,270

4.

Többletkötelezettség-vállalás: 0,170 Mrd Ft

5.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alapból történő finanszírozás tervezett aránya a prioritás keretéből: 10%

2.2.2. A kötelezettségvállalás

 

A

B

C

D

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)

2.

2011–2013.

2014.

2015.

Összesen

3.

9,030

0,000

0,000

9,030

2.3. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011–2013)

2.3.1. A konstrukciók

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

1.

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete
(Mrd Ft)

A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter

A konstrukció szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további miniszter

2.

2011.

2012.

2013.

2014.

2015.

3.

2.2.15.

Roma felzárkózás módszertani támogatása

0,000

1,000

0,000

0,000

0,000

A konstrukció keretében a roma kisebbség felzárkózását segítő programok megtervezéséhez és végrehajtásához szükséges ismeretek és készségek elsajátítása történik meg a roma kisebbségi önkormányzatok választott képviselői és munkatársai által, a helyi adottságokra épülő programok elkészítése érdekében.

emberi erőforrások minisztere

 

4.

2.2.16.

Jogalkalmazás javítása

0,000

0,300

0,340

0,000

0,000

A konstrukció keretében megvalósuló projekt végrehajtása során a képzésnek a pályázat tárgyaként megjelenő joganyag tárgyi ismertetésén túl ki kell terjednie a kapcsolódó jogszabályi környezet rövid bemutatására, a szabályozás alapjául szolgáló társadalmi környezet és az elérni kívánt társadalmi célok megismertetésére, a gyakorlati végrehajtást szolgáló eszközök ismertetésére, továbbá az ügyintézés, illetve tágabban a jogalkalmazás segítésének módjaira. A pályázat tárgyát képező jogszabályi környezet elméleti megismerése és a szabályok gyakorlatban történő alkalmazásához szükséges ismeretek megszerzése mellett lépéseket kell tenni az egységes jogalkalmazási gyakorlat kialakítása felé is. A képzések megtervezésénél törekedni kell a lehető legszélesebb jogalkalmazói célközönség bevonására. Kötelező lehetőséget biztosítani a szabályozás által érintett partnerek számára a képzésben való részvételre. A projekt végrehajtása során külön tájékoztató dokumentumokat kell készíteni a pályázat tárgyául szolgáló teljes jogszabályi környezetről, melyeket bárki számára ingyenesen elérhetővé kell tenni az interneten.

igazságügyi miniszter

 

5.

2.2.17.

Új közszolgálati életpálya

0,000

0,970

0,000

0,080

0,315

A konstrukció keretében megvalósuló új életpálya révén csökkenhet a fluktuáció, valamint nőhet a közszolgálati pálya iránti érdeklődés, ami hozzájárulhat a tisztviselői kar korösszetételéből (a nyugdíjkorhatár előtt állók magas számából) fakadó, rövidesen várható problémák sikeres kezeléséhez.

A konstrukció keretében az új életpálya-modell elemeinek kidolgozása és megújítása, a személyügyi menedzsment szolgáltatások bevezetése, a közszolgálati életpályák (közigazgatás, rendészet, honvédelem) összehangolása, a közszférán és a közigazgatáson belüli átjárhatóság biztosítása, valamint a szervezetrendszert és az eljárásokat működtető személyi állomány fejlesztése valósul meg. A konstrukció keretében megtörténik továbbá az egyes minisztériumoknál a munkaügyi nyilvántartások adathibáinak javítása, valamint belső szabályzatok készülnek, melyek segítségével az elért adatminőségi szint fenntartható, illetve további javulása érhető el.

A konstrukció célja az új közszolgálati életpálya bevezetéséről szóló 1846/2014. (XII. 30.) Korm. határozatban foglalt, az életpálya egyes elemeinek következő lépéseihez kapcsolódó fejlesztések (pl. munkakör-elemzések és -értékelések elvégzéséhez kapcsolódó módszertani felkészítés, munkakör alapú előmeneteli rendszerre történő áttéréshez kapcsolódó felkészítés, új képzési formákra történő felkészítés, vezetői kompetencia képzés, coaching rendszer kialakítása, közszolgálati életpálya bevezetését támogató image kampány, egyéb kapcsolódó kutatások és felmérések elvégzése) megvalósítása.

belügyminiszter

honvédelmi miniszter, Miniszterelnökséget vezető miniszter

6.

2.2.18.

Közigazgatási szolgáltatások használatára való ösztönzés és azokról tájékoztatás

0,000

0,400

0,000

0,000

0,000

A konstrukció keretén belül tájékoztatási kampányokra kerül sor a lakosság részére az eközigazgatási és egyéb közigazgatási szolgáltatásokról, azok működéséről, elérhetőségéről, igénybevételének feltételeiről, előnyeiről. Emellett megtörténik a közigazgatási szolgáltatások nyújtásában résztvevő ügyintézők továbbképzése.

belügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

7.

2.2.19.

Elektronikus képzési és távoktatási anyagok készítése

0,000

0,000

0,560

0,000

0,000

A konstrukció keretében egyrészt elektronikus képzési anyagok készülnek a közigazgatási szerveknél dolgozók kompetenciáinak fejlesztése céljából, másrészt távoktatási rendszer és öntanulási módszer kidolgozásához és bevezetéséhez szükséges képzések és kompetencia-fejlesztés történnek.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

belügyminiszter

8.

2.2.20.

Kormányablakok munkatársainak képzése

0,000

1,600

0,330

0,000

0,000

A konstrukció az országos szinten létrejövő kormányablak-hálózat munkatársai számára nyújt egységes színvonalú, az ügyfélszolgálati tevékenység ellátásához szükséges ismereteket és kompetenciákat átadó képzést.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

 

9.

2.2.21.

Tudásalapú közszolgálati előmenetel támogatása

0,000

0,980

0,000

0,000

0,000

A konstrukció célja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képessé váljon a közszolgálati szakemberek felsőfokú képzésére, továbbá a közszolgálati életpályamodellt támogató továbbképzési rendszer működtetésére. A konstrukció kiterjed mind korszerű tananyagok és oktatási módszerek kialakítására, mind pedig a pályaorientáció, a közszolgálati előmenetel és a közszolgálati pályán maradás céljából szükséges képzések programozási és fejlesztési feladataira.

belügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

10.

2.2.22.

Képzés a konvergencia régiókban lévő önkormányzatoknak

0,000

0,710

0,000

0,000

0,000

A konstrukció keretében az önkormányzati munkatársak részére valósulhatnak meg az önkormányzati igényekhez igazodó képzések azzal, hogy a képzéseken való részvétel ingyenes az önkormányzatok számára.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

belügyminiszter

11.

2.2.23.

Közigazgatási szervek munkatársainak kompetencia fejlesztése

0,000

0,000

0,770

0,135

0,000

A konstrukció keretében képzéseken keresztül valósul meg a közigazgatási szerveknél – a minisztériumoknál és azok háttérintézményeiben, a központi és területi kormányhivataloknál, központi hivataloknál, valamint az autonóm szervezeteknél – dolgozó kormánytisztviselők kompetencia-fejlesztése.

belügyminiszter

 

12.

2.2.24.

Közigazgatásban dolgozók képzése a konvergencia régióban a közigazgatási- és ügykezelői alapvizsga, valamint a közigazgatási szakvizsga ismeretekre

0,000

0,000

0,780

0,000

0,000

A közigazgatási vizsgák tananyagának ismeretanyaga és követelményrendszerének megújítása folyamatosan követi a közigazgatás változásait, az Alaptörvényre épülő megújuló joganyagot, továbbá épít a kiérlelt szakirodalmi álláspontokra és a közigazgatás dinamikus forrásaira (pl. Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program) is. A közigazgatási vizsgák tananyagai a korábbiaknál lényegesen nagyobb hangsúlyt helyeznek a változások irányainak bemutatása mellett a változások okainak ismertetésére, a közigazgatás stratégiai és fejlesztési környezetére, a közszolgálatiság hivatásetikai kérdéseire, a szervezeti és személyi hatékonyság szempontjaira.

A konstrukció célja, hogy minél több tisztviselő vehessen részt a közigazgatási vizsgarendszerben, ezáltal sikeresen és hatékonyan alkalmazza a megszerzett, rendszerezett tudásanyagot, melyre a továbbképzéseken szerzett ismeretek építhetők. A konstrukció hozzájárul a közigazgatási vizsgák ismeretanyagának minél szélesebb körben való megismeréséhez és számonkéréséhez.

belügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

13.

2. prioritás összesen

0,000

5,960

2,780

0,215

0,315

 

 

 

2.3.2. Az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus keretében a 2.3.1. pontban foglalt táblázat C–G oszlopában meghatározott támogatás uniós hányada 85%-ról 95%-ra növekedhet. Ez a rendelkezésre álló keretet csökkenti, ha nem kerül sor költségvetési kompenzációra.

3. A 3. prioritás: A Közép-magyarországi régióban megvalósuló fejlesztések

3.1. A prioritás tartalma: Az 1. és 2. prioritás fejlesztéseinek megvalósítása a közép-magyarországi régióban.

3.2. A prioritás ütemezése

3.2.1. A kiírások kerete

 

A

B

C

D

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)

2.

2011–2013.

2014.

2015.

Összesen

3.

2,570

0,000

0,000

2,570

4.

Többletkötelezettség-vállalás: 0,600 Mrd Ft

5.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alapból történő finanszírozás tervezett aránya a prioritás keretéből: 10%

3.2.2. A kötelezettségvállalás

 

A

B

C

D

1.

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)

2.

2011–2013.

2014.

2015.

Összesen

3.

2,540

0,000

0,000

2,540

3.3. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011–2013)

3.3.1. A konstrukciók

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

1.

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete
(Mrd Ft)

A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter

A konstrukció szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további miniszter

2.

2011.

2012.

2013.

2014.

2015.

3.

3.2.2.

Közigazgatásban dolgozók képzése a KMR régióban a közigazgatási- és ügykezelői alapvizsga, valamint a közigazgatási szakvizsga ismeretekre

0,000

0,000

0,820

0,000

0,000

A közigazgatási vizsgák tananyagának ismeretanyaga és követelményrendszerének megújítása folyamatosan követi a közigazgatás változásait, az Alaptörvényre épülő megújuló joganyagot, továbbá épít a kiérlelt szakirodalmi álláspontokra és a közigazgatás dinamikus forrásaira (pl. Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program) is. A közigazgatási vizsgák tananyagai a korábbiaknál lényegesen nagyobb hangsúlyt helyeznek a változások irányainak bemutatása mellett a változások okainak ismertetésére, a közigazgatás stratégiai és fejlesztési környezetére, a közszolgálatiság hivatásetikai kérdéseire, a szervezeti és személyi hatékonyság szempontjaira.

A konstrukció célja, hogy minél több tisztviselő vehessen részt a közigazgatási vizsgarendszerben, ezáltal sikeresen és hatékonyan alkalmazza a megszerzett, rendszerezett tudásanyagot, melyre a továbbképzéseken szerzett ismeretek építhetők. A konstrukció hozzájárul a közigazgatási vizsgák ismeretanyagának minél szélesebb körben való megismeréséhez és számonkéréséhez.

belügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

4.

3.A.2.

Szervezetfejlesztés KMR régióban levő önkormányzatok számára

0,000

0,000

1,550

0,000

0,000

A konstrukció célja a közép-magyarországi régió önkormányzatainak szervezetfejlesztése az önkormányzati feladatok változása kapcsán, illetve a közszolgáltatások színvonalának emelése céljából.

A konstrukció keretében a támogatott projektek egyfordulós projekt-kiválasztási eljárás során kerülnek kiválasztásra.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

belügyminiszter

5.

3.A.3.

Területfejlesztési tevékenység támogatása a KMR régióban

0,000

0,000

0,100

0,000

0,000

A konstrukció célja a Pest Megyei Önkormányzat és a Fővárosi Önkormányzat területfejlesztési tevékenyégének kialakítása, kapacitásaik, képességeik megerősítése, hogy képessé váljanak arra, hogy a 2014–2020 programozási időszakra való felkészülés keretében elkészítsék:

1. a hosszú távú céljaikat tartalmazó területfejlesztési koncepciójukat,

2. az 1. pont szerinti koncepció megvalósítását célzó fejlesztési stratégiájukat és programjukat, mely tartalmazza a legfontosabb projektötleteket is.

A konstrukció keretében a támogatott projektek könnyített elbírálású projekt-kiválasztási eljárás során kerülnek kiválasztásra.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

nemzetgazdasági miniszter, nemzeti fejlesztési miniszter

6.

3.A.4.

Szervezetfejlesztés a KM régióban lévő megyei kormányhivatalok számára

0,000

0,000

0,100

0,000

0,000

A konstrukció célja a kormányhivatalok szervezetfejlesztése, különös tekintettel a hivatalok létrehozásával egyidejűleg lezajlott szervezeti integráció megvalósításával és a hivatalokhoz telepített állami feladatok ellátásával kapcsolatos működési helyzetkép felállítására, a hatékony működést akadályozó problémák felmérésére és a problémák megoldására irányuló akciók kidolgozására. A konstrukció része a hivatalok megalakulása óta a hivatalok személyi állományába felvett munkatársak beillesztésének vizsgálata, továbbá a megfelelő szervezeti működéshez szükséges ismeretek és a szervezeti kultúra fejlesztése.

A konstrukció keretében a támogatott projektek könnyített elbírálású projekt-kiválasztási eljárás során kerülnek kiválasztásra.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

 

7.

3. prioritás összesen

0,000

0,000

2,570

0,000

0,000

 

 

 

3.3.2. Az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus keretében a 3.3.1. pontban foglalt táblázat C–G oszlopában meghatározott támogatás uniós hányada 85%-ról 95%-ra növekedhet. Ez a rendelkezésre álló keretet csökkenti, ha nem kerül sor költségvetési kompenzációra.

2. melléklet az 1289/2015. (V. 5.) Korm. határozathoz5

 

A

B

C

D

E

F

1.

Konstrukció kódja

Projekt megnevezése

Operatív program

Támogatást igénylő neve

Projekt támogatása
(Mrd Ft)

Projekt rövid bemutatása

2.

1.1.15.

Közszolgáltatások versenyképességi szempontú javítása

Államreform Operatív Program

Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal

0,300

A projekt célja a közszolgáltatási jó gyakorlatok, fejlesztési igények összegyűjtése, majd ezek közül a leginkább hasznosítható javaslatok értékelése és kidolgozása, pilot jellegű megvalósítása. A projekt egyik fő eleme a versenyképességi szerződések elkészítése.

3.

1.1.16.

Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása

Államreform Operatív Program

Türr István Képző és Kutató Intézet

1,200

A projekt eredményeként létrejön egy országos mentori hálózat, valamint ennek támogatásával a helyi tisztviselők megfelelő felkészültséget és ismereteket szereznek az esélyegyenlőségi programok létrehozásához és végrehajtásához. A projekt által a településeken élő, hátrányos helyzetű állampolgárok számára helyben elérhetőek lesznek azok a szolgáltatások, melyek által hátrányos helyzetük mérséklődik.

4.

1.1.17.

Kormányzati informatikai szolgáltatási és eközigazgatási sztenderdek kidolgozása

Államreform Operatív Program

Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség

0,250

A kormányzati szervek infokommunikáció területén gyakorolt irányító és ellenőrző tevékenységének tapasztalatai szerint az IT gazdálkodás, tervezés és üzemeltetés szoros felügyeletével gazdaságosabbá és célszerűbbé tehetők a közigazgatás IT ráfordításai. A projekt keretében a kormányzati informatikai irányítás szabályozási, biztonsági és operatív szempontú fejlesztése valósul meg, amelynek eredményeként számonkérhető, standardizált műszaki elvárások, korszerű adatfeldolgozó környezet jönnek létre. Az egyes részfejlesztések együttesen képesek a közigazgatási informatika konszolidációjának támogatására.

5.

1.1.18.

Civil szervezetek működési környezetének javítása

Államreform Operatív Program

Emberi Erőforrások Minisztériuma

0,350

A projekt célja a civil szervezetek működésének egyszerűsítése a jogi környezet átalakításával, a civil szervezetek ügyintézési folyamatainak újragondolása, iratminták, tájékoztatók (ügyleírások) készítése, továbbá képzés (e-learning alapú) biztosítása a civil szervezetek képviselői részére.

6.

1.1.20.

Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése

Államreform Operatív Program

Belügyminisztérium

0,458

A projekt célja, hogy az uniós jogi kötelezettségeknek megfelelően valósuljanak meg az önkormányzatok által kezelt fejlesztések. A feladatbővítés célja az önkormányzatok információs igényeinek felmérése, tudásátadó, tudásmegosztó és kompetenciafejlesztő workshopok szervezése, továbbá az érintett önkormányzatoknak az Önkormányzati Koordinációs Iroda által kialakítandó informatikai modul és tudástár használatába történő bekapcsolása.

7.

1.1.21.

Korrupció megelőzése és a közigazgatás-
fejlesztés áttekintése

Államreform Operatív Program

Belügyminisztérium

0,680

A projekt célja kettős:
1. a korrupció megelőzését célzó program végrehajtása, ami két évre megszabja a korrupció megelőzését célzó konkrét intézkedéseket,
2. átfogó áttekintés készítése a kormányzati működésről azzal a céllal, hogy javaslatot tegyen a következő években megteendő további lépésekre.

8.

1.1.22.

A helyi közszolgáltatások versenyképességet szolgáló modernizálása

Államreform Operatív Program

Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont

0,180

Az Alaptörvény és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény újraszabályozta az állami és önkormányzati feladatmegosztást. A projekt célja az új szabályozás alapján az önkormányzati feladatok felülvizsgálata és ellátásuk módjára, felelősére és finanszírozására vonatkozó részletes javaslat megfogalmazása.

9.

1.1.26.

A jó állam koncepció támogatottságának növelése az együttműködés speciális területeinek erősítésével

Államreform Operatív Program

Miniszterelnökség

0,800

A projekt célja a korábbi Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program, valamint a készülő közigazgatás-fejlesztési programok elemeinek nemzetközi beágyazása, és illesztése a jelenlegi közigazgatás-fejlesztési fő irányokhoz. Mindezek mellett a jelenlegi közigazgatás-fejlesztési elképzelések, valamint a jövőre vonatkozó tervek között jelentős szerep jut a közigazgatás módszertani megalapozásának és fejlesztésének.

10.

1.2.6.

Jogszabályok és folyamatok egyszerűsítése, egyszerűsítésének koordinációja

Államreform Operatív Program

Igazságügyi Minisztérium

0,170

A projekt eredményeként az állampolgárokat érintő legfontosabb és legnagyobb ügyfélkört jelentő ügyek folyamata egyszerűbbé válik, ezáltal csökken a jogszabályokból eredő adminisztratív terhek (pl. időráfordítás) mértéke, ami növeli az állampolgári elégedettséget. A projekt eredményeként a pályázati konstrukcióban megvalósuló egyszerűsítések egységes módszertani keretek között, folyamatos szakmai mentorálás és koordináció mellett folynak, ami biztosítja a projekt eredményességét. A központi monitoring rendszer és az egységes módszertan révén kimutatható lesz az adminisztratív tehercsökkentés teljes értéke.

11.

1.2.7.

Kormányhivatalok szervezetfejlesztése

Államreform Operatív Program

Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal

1,100

A projekt célja a jelenlegi szabályozás vizsgálata, szervezeti és személyzeti átvilágítás, új szervezeti modell kidolgozása, szervezeti stratégia elkészítése, irányítási és támogatási folyamatok racionalizálása, képzés, arculati integráció, tájékoztatási tevékenységek megvalósítása.

12.

1.2.8.

Járási államigazgatási rendszer kialakításának megtervezése

Államreform Operatív Program

Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal

0,300

A projekt célja a járási rendszer kialakításának és a legfontosabb államigazgatási feladatok járásokba koncentrálásának előkészítése. A projekttől alapvetően elvárt eredmény, hogy mind a hivatalok, mind pedig az állampolgárok oldalán javuljon a területi államigazgatás működésének hatékonysága és a feladatellátás minősége. A projekt során megvalósítandó célok:
1. az államigazgatási feladat- és hatáskörök járási szintű összekapcsolásának megalapozása az államigazgatás kormányhivatali szervezetrendszerével, feladatkataszter, jogszabályi hátteret megalapozó tanulmányok létrejötte,
2. a kormányhivatalok szakigazgatási szerveinek, valamint a körzetközponti és a települési jegyző államigazgatási feladatainak a járási szervezetrendszerbe integrálásra előkészítése, kapcsolódó módszertani útmutatók és dokumentumok kimunkálása,
3. az egységes működés érdekében a szervezetirányítási rendszer és a belső kontrollok kialakításának előkészítése,
4. a végrehajtás folyamatának megtervezése és a kialakítás ütemtervének meghatározása.

13.

1.2.9.

Ügyfélszolgálati élethelyzetek, eljárások kidolgozása

Államreform Operatív Program

Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal

0,500

A projekt lehetővé teszi, hogy a kormányablakok ne csupán egy adott ágazat ügyeit intézzék, hanem az államigazgatási hatósági ügyek egy helyen legyenek intézhetőek. A projekt célja a kormányablakokat kiszolgáló, egységes, országos tudásbázis megalkotása és a működtetéséhez szükséges folyamatok egységes kialakítása. A projekt során megvalósítandó célok:
1. az államigazgatási feladat- és hatáskörök feladattérképének egységes tudásbázisba szervezése,
2. a kormányhivatali integrációban érintett szakigazgatási szervek hatáskörébe tartozó legfontosabb ügykörök és ügyek „egyablakos” ügyintézési modelljének kialakítása,
3. ügyfél-tájékoztató dokumentumok, ügyleírások készítése,
4. az ügyfélszolgálatokon dolgozó kormánytisztviselők alap- és szakképzési rendszerének megalapozása,
5. tartalom szolgáltatása az ügyfélszolgálati csatornák interoperábilis informatikai tudástára számára.

14.

1.2.10.

Az elektronikus ügyintézésre vonatkozó jogszabályi környezet felülvizsgálata

Államreform Operatív Program

Igazságügyi Minisztérium

0,200

A projekt célja egységes koncepció elkészítése, valamint az abban foglaltakat szolgáló jogszabálymódosítások és új jogi normák szövegének kidolgozása. A projekt közvetett célja az elektronikus ügyintézés használatának növelése a jogszabályi környezet ügyfélközpontú megközelítésével. A projekt további célja a szakmai, társadalmi egyeztetésre megfelelő forma kialakítása, a vélemények konszolidálási mechanizmusának kialakítása, a döntéshozók megfelelő informálása a végleges tervezettel kapcsolatos véleményekről.

15.

1.2.11.

Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása

Államreform Operatív Program

Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

0,500

A projekt célja
1. a területfejlesztés területi tervezési folyamatainak, módszerének, szabályozásának és intézményrendszerének újragondolása,
2. a területfejlesztési területi tervezés központi koordinációs rendszerének kialakítása, a területi és ágazati tervezés közötti koordinációs rendszer megteremtése,
3. a tervezést támogató egységes, a tervezésben résztevők számára elérhető információs rendszer kialakítása,
4. az európai uniós és hazai fejlesztési források pályázati rendszereinek egységes tervezését és végrehajtását támogató monitoring és kontrolling információs rendszer szabályozási koncepciójának kialakítása,
5. a területi tervezés partnerségi hálózatának megteremtése.

16.

1.2.12.

Közhiteles címregiszter kialakítása

Államreform Operatív Program

Belügyminisztérium

0,950

A projekt célja a közigazgatáson belüli egységes címkezelés megvalósításával a közigazgatási szervek közötti együttműködés, valamint az ügyfelekkel való kapcsolattartás egyszerűsítése, és a címek ellenőrizhetősége által az ügyintézés biztonságosabbá tétele. A projekt további célja a címkezeléshez kapcsolódó jogszabályi környezet megújításával, a címváltozások címkezelési eseményekkel egyidejű címregiszterbe rögzítésével pontosabb és naprakész címregiszter kialakítása. További cél a címregiszter által biztosított címkezelési szolgáltatásokra támaszkodva a címek rögzítésével és nyilvántartásával kapcsolatos adminisztráció csökkentése, valamint az eljárásokban helyes címadatok alkalmazása által a hatósági eljárásokban gyorsabb és hatékonyabb ügyintézés biztosítása.

17.

1.2.13.

Pénzügyi igazgatás folyamatainak és szabályozásának átalakítása

Államreform Operatív Program

Magyar Államkincstár

0,780

A projekt célja a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásának pénzügyi lebonyolításával kapcsolatos feladatokat meghatározó részben ellátó Magyar Államkincstár működésének, folyamatainak és szervezetének megújítása, hogy mind funkcionális, mind a közigazgatási térszinteknek megfelelő felépítésében minél teljesebben megfeleljen közpénzügyi feladatainak. A projekt keretében megvalósulnak a szervezeti stratégia elkészítése kapcsán megfogalmazott, a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programhoz szorosan kapcsolódó, átfogó szervezetfejlesztési célok, az egységes, standard folyamatokra alapozott kincstári működés, az ügyfél-centrikus, szolgáltató szervezeti működés, valamint a tudáscentrum funkció erősítése. A projekt – megvalósításán keresztül – a hazai pénzügyi igazgatási rendszeren belül a Magyar Államkincstárhoz rendelt funkciók gyakorlását elősegítő szervezetfejlesztést tűzi ki célul. A projekt elsősorban az új államháztartási szabályozással és az új közigazgatási térszint kialakításával összefüggő szervezet-átalakítást, folyamatszabályozást és szervezeti kultúrafejlesztést helyezi a középpontba. A projekt végrehajtásával megtörténik a pénzügyi igazgatásnak a Magyar Államkincstár hatókörébe tartozó, meghatározóan fontos működési és ügyintézési folyamatainak átvilágítása, valamint – ennek eredményei szerint – kidolgozásra kerülnek azok a szervezeti intézkedések és szabályozások, amelyek végrehajtásával biztosítható a Magyar Államkincstárhoz rendelt közfeladatok takarékos, hatékony, integritás-szempontú és ügyfélbarát ellátása.

18.

1.2.14.

A közhiteles nyilvántartásokról, valamint a nemzeti adatvagyon kezeléséről szóló jogszabályok felülvizsgálata

Államreform Operatív Program

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

0,300

A közigazgatás megújulásának egyik feltétele a közigazgatásban kezelt adatháttér rendbetétele, az adatok megbízhatóságának emelése, a jogosult hozzáférések biztosítása. Szükséges a nyilvántartások igazgatásszervezési (és nem matematikai) értelemben vett normalizálása, az egyes adatok (adatkörök) egyértelmű felelősének kijelölése, s ehhez kapcsolódóan az adatok valóságtartalmához szükséges folyamatok biztosítása és az adatokhoz szükséges hozzáférési folyamatok rendbetétele. A projekt e feladatkört érintő jogszabályi környezet felülvizsgálatát biztosítja.

19.

1.2.15.

Az állami vagyonnyilvántartás teljes körűségének és minőségének javítása

Államreform Operatív Program

Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság

0,409

A projekt célja, hogy felülvizsgálja a vagyonnyilvántartási és vagyonértékelési eljárásrendet, kialakítsa a kizárólagos állami vagyonelemek teljes körű és valós értéken történő nyilvántartását, valamint a nem valós, megbízható értéken nyilvántartott vagyonelemek teljes körű és valós értéken történő nyilvántartását, továbbá a kérdéses vagyonelemek egységes alapelvek mentén történő nyilvántartását.

20.

1.2.17.

Adatok, információk szolgáltatásával kapcsolatos jogszabályok felülvizsgálata

Államreform Operatív Program

Igazságügyi Minisztérium

0,080

A közszféra információinak további felhasználásáról szóló, 2003. november 17-i 2003/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: irányelv) kötelező előírásokat tartalmaz a közszférában rendelkezésre álló adatok széles körű felhasználhatóságának biztosítására, amely elsődleges célja az adatokon alapuló szolgáltatások piacosodásának elősegítése. A projekt célja ezen irányelv gyakorlati megvalósulása.

21.

1.2.18.

Szervezetfejlesztési program

Államreform Operatív Program

Miniszterelnökség

0,400

A projekt keretén belül valósul meg a pályázatos projektek megvalósításához szükséges módszertanok kidolgozása, a koordinációs és nyomonkövetési feladatok ellátása.

22.

1.2.20.

E-közigazgatási irányítás megújítása a központi közigazgatásban

Államreform Operatív Program

Belügyminisztérium

0,390

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény hatósági jogkörrel létrehozza az Elektronikus Ügyintézési Felügyeletet, amely valamennyi elektronikus ügyintézési szolgáltatást nyilvántartja, a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat pedig ellenőrzi, továbbá adott feltételek esetén engedélyezi is. E hatóság felállítását és működési feltételeinek megteremtését segíti elő a projekt.

23.

1.2.22.

A jelenlegi szociális ellátórendszer folyamatainak átalakításához szükséges módszertanok kidolgozása

Államreform Operatív Program

Emberi Erőforrások Minisztériuma

0,400

A projekt célja egy olyan reform megvalósításának megalapozása, mely egy új struktúra kialakítását alapozza meg és létrehozása esetén képes a jelenleg működő elosztási és folyósítási rendszer modernizálására, technikai oldalról történő kiegészítésére, elektronizálására és költséghatékony módon történő működtetésére. A projekt eredményeként megalkotott koncepció olyan egységes eljárási rendszer megteremtésének feltételeit és a megvalósítás szükséges lépéseit mutatja be, melyek végrehajtása esetén az egyes szociális ellátások jogosultakhoz való eljutásának módszerei egyöntetűvé válnak. A projekt segítségével az egyes munkafolyamatok felülvizsgálatával és megújításával a szociális transzferek kifizetési rendszerének új működési modellje lesz kialakítható. Szakmai tartalombővítés keretében a társadalmi vélemények összegzését tartalmazó kutatás lebonyolítása és a társadalmi hatásvizsgálatok szélesebb körű lebonyolítása történik.

24.

1.2.23.

A nyugdíjrendszer modellezési, hosszú távú előrejelzési elemeinek fejlesztése, a kiegészítő nyugdíjrendszerek lehetőségeinek feltárása

Államreform Operatív Program

Nemzetgazdasági Minisztérium

0,150

A projekt stratégiai célja, hogy a Világbank technikai segítséget és információt nyújtson Magyarország számára olyan kérdésekben, mint nyugdíj-előrejelzések modellezési technikái, nyugdíjmodellek nemzetközi összehasonlítása, kiegészítő nyugdíjrendszerekben az önkéntes részvétel erősítésére vonatkozó lehetőségek.

25.

1.2.24.

A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése

Államreform Operatív Program

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

0,350

2011. január 1-től új struktúrában működik a fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó hatóság. Az új működési struktúrában részben fennmaradtak azok a problémák, amelyek a hivatali működés belső fejlesztését igénylik. A problémák kezelését célozza egy olyan fejlesztési koncepció, amely
1. új stratégiát és célrendszert fogalmaz meg a fogyasztóvédelem összkormányzati kezelése érdekében,
2. új partnerségi struktúrát alakít ki a fogyasztóvédelmi jogkörrel rendelkező hivatalok együttműködése és egységes ügykezelése érdekében,
3. felkészíti a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a területi felügyelőségek vezetőit és munkatársait az új típusú, korszerű fogyasztóvédelmi megközelítés stratégiai és operatív szintű alkalmazására,
4. modern HR eszköztárat alapoz az új fogyasztóvédelmi stratégia alkalmazását kiszolgáló humánerőforrás átfogó szakmai és kompetenciafejlesztésére.

26.

2.2.15.

Roma felzárkózás módszertani támogatása

Államreform Operatív Program

Országos Roma Önkormányzat

1,000

A projekt keretében a roma kisebbség felzárkózását segítő programok megtervezéséhez és végrehajtásához szükséges ismeretek és készségek elsajátítása történik meg a roma kisebbségi önkormányzatok választott képviselői és munkatársai által, a helyi adottságokra épülő programok elkészítése érdekében.

27.

2.2.17.

Új közszolgálati életpálya

Államreform Operatív Program

Belügyminisztérium

1,365

A projekt keretében megvalósuló új életpálya révén csökkenhet a fluktuáció, valamint nőhet a közszolgálati pálya iránti érdeklődés, ami hozzájárulhat a tisztviselői kar korösszetételéből (a nyugdíjkorhatár előtt állók magas számából) fakadó, rövidesen várható problémák sikeres kezeléséhez.
A projekt keretében az új életpálya-modell elemeinek kidolgozása és megújítása, a személyügyi menedzsment szolgáltatások bevezetése, a közszolgálati életpályák (közigazgatás, rendészet, honvédelem) összehangolása, a közszférán és a közigazgatáson belüli átjárhatóság biztosítása, valamint a szervezetrendszert és az eljárásokat működtető személyi állomány fejlesztése valósul meg. A projekt keretében megtörténik továbbá az egyes minisztériumoknál a munkaügyi nyilvántartások adathibáinak javítása, valamint belső szabályzatok készülnek, melyek segítségével az elért adatminőségi szint fenntartható, illetve további javulása érhető el.
A projekt további célja az új közszolgálati életpálya bevezetéséről szóló 1846/2014. (XII. 30.) Korm. határozatban foglalt, az életpálya egyes elemeinek következő lépéseihez kapcsolódó fejlesztések (pl. munkakör-elemzések és -értékelések elvégzéséhez kapcsolódó módszertani felkészítés, munkakör alapú előmeneteli rendszerre történő áttéréshez kapcsolódó felkészítés, új képzési formákra történő felkészítés, vezetői kompetencia képzés, coaching rendszer kialakítása, közszolgálati életpálya bevezetését támogató image kampány, egyéb kapcsolódó kutatások és felmérések elvégzése) megvalósítása.

28.

2.2.18.

Közigazgatási szolgáltatások használatára való ösztönzés és azokról tájékoztatás

Államreform Operatív Program

Belügyminisztérium

0,400

A projekt keretén belül tájékoztatási kampányokra kerül sor a lakosság részére az e-közigazgatási és egyéb közigazgatási szolgáltatásokról, azok működéséről, elérhetőségéről, igénybevételének feltételeiről, előnyeiről. Emellett megtörténik a közigazgatási szolgáltatások nyújtásában résztvevő ügyintézők továbbképzése.

29.

2.2.19.

Elektronikus képzési és távoktatási anyagok készítése

Államreform Operatív Program

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

0,560

A projekt keretében egyrészt elektronikus képzési anyagok készülnek a közigazgatási szerveknél dolgozók kompetenciáinak fejlesztése céljából, másrészt távoktatási rendszer és öntanulási módszer kidolgozásához és bevezetéséhez szükséges képzések és kompetencia-fejlesztés történnek.

30.

2.2.20.

Kormányablakok munkatársainak képzése

Államreform Operatív Program

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

1,930

A projekt az országos szinten létrejövő kormányablak-hálózat munkatársai számára nyújt egységes színvonalú, az ügyfélszolgálati tevékenység ellátásához szükséges ismereteket és kompetenciákat átadó képzést.

31.

2.2.21.

Tudásalapú közszolgálati előmenetel támogatása

Államreform Operatív Program

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

0,980

A projekt célja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képessé váljon a közszolgálati szakemberek felsőfokú képzésére, továbbá a közszolgálati életpályamodellt támogató továbbképzési rendszer működtetésére. A projekt kiterjed mind korszerű tananyagok és oktatási módszerek kialakítására, mind pedig a pályaorientáció, a közszolgálati előmenetel és a közszolgálati pályán maradás céljából szükséges képzések programozási és fejlesztési feladataira.

32.

2.2.22.

Képzés a konvergencia régióban lévő önkormányzatoknak

Államreform Operatív Program

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

0,710

A projekt keretében az önkormányzati munkatársak részére valósulhatnak meg az önkormányzati igényekhez igazodó képzések azzal, hogy a képzéseken való részvétel ingyenes az önkormányzatok számára.

33.

2.2.23.

Közigazgatási szervek munkatársainak kompetencia fejlesztése

Államreform Operatív Program

Belügyminisztérium

0,905

A projekt keretében képzéseken keresztül valósul meg a közigazgatási szerveknél – a minisztériumoknál és azok háttérintézményeiben, a központi és területi kormányhivataloknál, központi hivataloknál, valamint az autonóm szervezeteknél – dolgozó kormánytisztviselők kompetencia-fejlesztése.

34.

2.2.24.

Közigazgatásban dolgozók képzése konvergencia régióban a közigazgatási- és ügykezelői alapvizsga, valamint a közigazgatási szakvizsga ismeretekre

Államreform Operatív Program

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

0,780

A közigazgatási vizsgák tananyagának ismeretanyaga és követelményrendszerének megújítása folyamatosan követi a közigazgatás változásait, az Alaptörvényre épülő megújuló joganyagot, továbbá épít a kiérlelt szakirodalmi álláspontokra és a közigazgatás dinamikus forrásaira (pl. Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program) is. A közigazgatási vizsgák tananyagai a korábbiaknál lényegesen nagyobb hangsúlyt helyeznek a változások irányainak bemutatása mellett a változások okainak ismertetésére, a közigazgatás stratégiai és fejlesztési környezetére, a közszolgálatiság hivatásetikai kérdéseire, a szervezeti és személyi hatékonyság szempontjaira.
A projekt célja, hogy minél több tisztviselő vehessen részt a közigazgatási vizsgarendszerben, ezáltal sikeresen és hatékonyan alkalmazza a megszerzett, rendszerezett tudásanyagot, melyre a továbbképzéseken szerzett ismeretek építhetők. A projekt hozzájárul a közigazgatási vizsgák ismeretanyagának minél szélesebb körben való megismeréséhez és számonkéréséhez.

35.

3.2.2.

Közigazgatásban dolgozók képzése a KMR régióban a közigazgatási- és ügykezelői alapvizsga, valamint a közigazgatási szakvizsga ismeretekre

Államreform Operatív Program

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

0,820

A közigazgatási vizsgák tananyagának ismeretanyaga és követelményrendszerének megújítása folyamatosan követi a közigazgatás változásait, az Alaptörvényre épülő megújuló joganyagot, továbbá épít a kiérlelt szakirodalmi álláspontokra és a közigazgatás dinamikus forrásaira (pl. Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program) is. A közigazgatási vizsgák tananyagai a korábbiaknál lényegesen nagyobb hangsúlyt helyeznek a változások irányainak bemutatása mellett a változások okainak ismertetésére, a közigazgatás stratégiai és fejlesztési környezetére, a közszolgálatiság hivatásetikai kérdéseire, a szervezeti és személyi hatékonyság szempontjaira.
A projekt célja, hogy minél több tisztviselő vehessen részt a közigazgatási vizsgarendszerben, ezáltal sikeresen és hatékonyan alkalmazza a megszerzett, rendszerezett tudásanyagot, melyre a továbbképzéseken szerzett ismeretek építhetők. A projekt hozzájárul a közigazgatási vizsgák ismeretanyagának minél szélesebb körben való megismeréséhez és számonkéréséhez.

1

Az 1. pont d) pontját az 1326/2015. (V. 22.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

2

Az 1. pont e) pontját az 1326/2015. (V. 22.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

3

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

Az 1. melléklet az 1326/2015. (V. 22.) Korm. határozat 2. pontja, az 1946/2015. (XII. 16.) Korm. határozat 1. pont a)–b) alpontja szerint módosított szöveg.

5

A 2. melléklet az 1946/2015. (XII. 16.) Korm. határozat 1. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére