• Tartalom

1290/2015. (V. 5.) Korm. határozat

1290/2015. (V. 5.) Korm. határozat

a Környezet és Energia Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akcióterve 5. prioritásának keretében kiemelt projekt felhívás meghirdetéséhez történő hozzájárulásról, kiemelt projektek előzetes nevesítéséről, valamint a Környezet és Energia Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervének megállapításáról szóló 1125/2015. (III. 6.) Korm. határozat módosításáról1

2015.12.04.

1. A Kormány

a)2 hozzájárul a KEOP-2015-5.7.0 azonosító számú, „Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése” című, 56,98 milliárd forint keretösszegű kiemelt projekt felhívás (a továbbiakban: felhívás) meghirdetéséhez a 2007–2013 közötti programozási időszak operatív programjai eredményes zárásával összefüggő 2015. évi feladatokra vonatkozó cselekvési tervről és a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret 2014. évi munkatervéről szóló 1051/2014. (II. 7.) Korm. határozat módosításáról szóló 1014/2015. (I. 22.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1014/2015. (I. 22.) Korm. határozat] I.7. pontja alapján,

b) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon a felhívás meghirdetéséről,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

c) elfogadja az 1. melléklet szerint az ott felsorolt projektek (a továbbiakban: projektek) kiemelt projektként történő előzetes nevesítését,

d) egyetért azzal, hogy a projektek támogatási összege a projektek műszaki tartalma és az indokolt elszámolható költségek alapján kerüljön megállapításra

da) az egyes projektek keretében kicserélt nyílászárók teljes felülete és a nettó 60 000 Ft/m2 fajlagos költség szorzataként adódó költségek, valamint

db) az egyes projektek keretében szigetelt homlokzat teljes felülete és a nettó 15 000 Ft/m2 szorzataként adódó költségek,

mint maximális fajlagos költségek figyelembevételével.

1/A.3 A Kormány hozzájárul az 1. melléklet szerinti projektek vonatkozásában a kötelezettségvállaláshoz az 1014/2015. (I. 22.) Korm. határozat I.8. pontja alapján.

Felelős: nemzet fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

1/B.4 A Kormány hozzájárul az 1. melléklet szerinti projektek támogatási szerződésének megkötéséhez az 1014/2015. (I. 22.) Korm. határozat I.9. pontja alapján.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2015. augusztus 31.

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3.5

1. melléklet az 1290/2015. (V. 5.) Korm. határozathoz6

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Kapcsolódó operatív program neve

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Kiemelt projekt támogatási összege legfeljebb
(Mrd Ft)

Projekt rövid bemutatása

Projekt megvalósításával összefüggő feltételek

2.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Abaújszántó közintézményeinek energetikai fejlesztése

Abaújszántó Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

3.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A bajai III. Béla Gimnázium "A" épületének energetikai fejlesztése

Baja Város Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

4.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Balatonlelle Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Balatonlelle Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

5.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Az általános iskola komplex energetikai felújítása Bárándon

Báránd Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

6.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Barcs közintézményeinek energetikai fejlesztése

Barcs Város Önkormányzata

7.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A II. János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Általános Iskola energetikai korszerűsítése

Bátonyterenye Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

8.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Szent Margit Általános Iskola Szent László Tagiskolája és a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola épületeinek energetikai korszerűsítése

Bicske Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

9.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Vörösmarty Mihály Művelődési Központ épületének komplex energetikai korszerűsítése

Bonyhád Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

10.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Bucsa közintézményeinek fejlesztése

Bucsa Község Önkormányzata

11.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Budapest XVII. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium energetikai korszerűsítése

Budapest Főváros XVII. Kerület Rákosmente Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

12.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Budapest TÁMOGATÁST IGÉNYLŐ ÁLTALI KÉZHEZVÉTELE ÉS A VÁLLALKOZÓ ERRŐL TÖRTÉNŐ TÁJÉKOZTATÁSA. kerületében középületek energetikai korszerűsítése

Budapest Főváros TÁMOGATÁST IGÉNYLŐ ÁLTALI KÉZHEZVÉTELE ÉS A VÁLLALKOZÓ ERRŐL TÖRTÉNŐ TÁJÉKOZTATÁSA. Kerület Pesterzsébet Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

13.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Csepregi Óvoda és Bölcsőde Közös Igazgatású Köznevelési Intézmény energetikai korszerűsítése

Csepreg Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

14.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Richter Gedeon Általános Iskola és az ecsédi orvosi rendelő épületeinek energetikai korszerűsítése

Ecséd Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

15.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Herceg Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola energetikai korszerűsítése

Enying Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

16.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Fehérgyarmati Járási Kormányhivatal épületének és Kollégium épületének energetikai korszerűsítése

Fehérgyarmat Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

17.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Füzesgyarmat Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Füzesgyarmat Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

18.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Gamás Község Önkormányzata egyes közintézményeinek energetikai korszerűsítése I.

Gamás Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

19.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium nyílászáróinak cseréje

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

20.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Hajdúhadház Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Hajdúhadház Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

21.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Hajdúböszörmény Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Hajdúböszörmény Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

22.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szent István Általános Iskola energetikai korszerűsítése

Hatvan Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

23.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Herédi Óvoda épületenergetikai fejlesztése

Heréd Községi Önkormányzat

24.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Körzeti Tagiskolája energetikai korszerűsítése

Heves Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

25.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Horvátzsidányi önkormányzati épületek felújítása az energiatakarékosság jegyében

Horvátzsidány Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

26.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Tanműhely energetikai korszerűsítése Kerekharaszton

Kerekharaszt Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

27.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola komplex energetikai korszerűsítése

Kétegyháza Nagyközség Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

28.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

"Kerüljön kevesebbe a kultúra" – A kétsopronyi Művelődési Ház és Könyvtár épületének energiaracionalizálása

Kétsoprony Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

29.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnökség épületének épülete energetikai korszerűsítése Kiskörén

Kisköre Városi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

30.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Épületenergetikai fejlesztés Kismarján

Kismarja Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

31.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Somogyi Rezső Általános Iskola energetikai korszerűsítése

Kisvárda Város Önkormányzata

32.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Miklossy János Sportközpont épületének energetikai korszerűsítése Kunszentmiklós városában

Kunszentmiklós Város Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

33.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Lajosmizse Város Önkormányzatának tulajdonában álló, Lajosmizse Rákóczi u. 30. és Attila u. 6. szám alatti óvodák épületeinek épületenergetikai fejlesztései

Lajosmizse Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

34.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Lenti Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, és a Lentiszombathelyi Kultúrotthon épületenergetikai fejlesztése

Lenti Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

35.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Mezőcsát Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Mezőcsát Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

36.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Móri Táncsics Mihály Gimnázium épületének energetikai korszerűsítése

Mór Városi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

37.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A nagyatádi városháza épületének energetikai fejlesztése

Nagyatád Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

38.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nagyhalász Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Nagyhalász Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

39.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nyíracsád Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Nyíracsád Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

40.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nyíradony Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Nyíradony Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épület határoló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

41.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nyírbogát Nagyközség Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése I.

Nyírbogát Nagyközség Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

42.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nyírmadai középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nyírmada Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

43.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Energetikai fejlesztés Nyírtét településen

Nyírtét Község Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

44.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Pákozdi Nemeskócsag Általános Iskola épületenergetikai fejlesztése

Pákozd Nagyközség Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

45.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Az óvoda energetikai korszerűsítése Petőfibányán

Petőfibánya Községi Önkormányzat

46.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A putnoki Tóth Ede Művelődési Ház épületenergetikai fejlesztése

Putnok Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

47.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Répáshuta Község Önkormányzata középületeinek energetikai fejlesztése

Répáshuta Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

48.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Móra Ferenc Általános Iskola épületének energetikai fejlesztése Rózsaszentmártonon

Rózsaszentmárton Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

49.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Röszkei Orbán Dénes Általános Iskola tornacsarnok épületének energetikai korszerűsítése

Röszke Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

50.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A polgármesteri hivatal épületenergetikai fejlesztése Sárbogárdon

Sárbogárd Város Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

51.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nádasdy Tamás Általános Iskola tornacsarnokának energetikai korszerűsítése

Sárvár Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

52.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Az önkormányzat és intézményei épületenergetikai fejlesztése Siójuton

Siójut Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

53.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Somodor faluház és civilek háza épületenergetikai korszerűsítése

Somodor Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

54.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Somogysárd Község Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Somogysárd Község Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

55.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A somogyvári polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése

Somogyvár Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

56.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Épületenergetikai fejlesztés Szikszó Város Önkormányzatánál

Szikszó Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

57.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szuha Község Önkormányzata középületeinek energetikai fejlesztése

Szuha Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

58.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Fontos Sándor Tagintézménye épületének és tornatermének komplex energetikai korszerűsítése

Üllés Nagyközségi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

59.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Közintézmények energetikai korszerűsítése Válon

Vál Község Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

60.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Vámospércs Városi Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Vámospércs Városi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

61.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Vaskúti Német Nemzetiségi Általános Iskola energetikai korszerűsítése

Vaskút Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

62.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nógrád Megyei Váci Mihály Gimnázium épületének energetikai korszerűsítése

Bátonyterenye Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

63.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Ferihegyi úti Szakrendelő épületének energetikai korszerűsítése

Budapest Főváros XVII. kerület
Rákosmente Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

64.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata oktatási épületének energetikai korszerűsítése

Budapest Főváros XVII. kerület
Rákosmente Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

65.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet épületének energetikai fejlesztése

Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

66.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Jahn Ferenc Dél-
pesti Kórház épületének energetikai korszerűsítése I.

Jahn Ferenc Dél-
pesti Kórház és Rendelőintézet

67.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Jahn Ferenc Dél-
pesti Kórház épületének energetikai korszerűsítése II.

68.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Bükkaranyos Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Bükkaranyos Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

69.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Demecser középületeinek energetikai korszerűsítése

Demecser Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

70.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Dévaványa Önkormányzat középületeinek energetikai fejlesztése

Dévaványa Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

71.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Dunakeszi Szakorvosi Rendelőintézet épületének energetikai fejlesztése

Dunakeszi Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

72.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Ecséd község közintézményeinek energetikai fejlesztése

73.

74.

75.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Enying város önkormányzati épületeinek energetikai fejlesztése

Enying Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

76.

77.

78.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Petőfi Sándor Általános Iskola épületének energetikai fejlesztése

Hévízgyörk Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

79.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Művelődési Ház energetikai fejlesztése

80.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Bajza József Szakközépiskola és Gimnázium épületének energetikai fejlesztése

Hatvan Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

81.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Hatvani Brunszvik Teréz Óvoda épületének energetikai fejlesztése

Hatvan Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

82.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A cukorgyári fejépület energetikai fejlesztése

83.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Hatvani Napsugár Óvoda épületének energetikai fejlesztése

84.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Heréd Községi Önkormányzat középületeinek energetikai fejlesztése

Heréd Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

85.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Heves Városi Óvodák és Bölcsőde Köznevelési Intézmény Arany János úti Tagóvoda épületének energetikai fejlesztése

Heves Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

86.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Az Újtelepi Katolikus Általános Tagiskola épületének energetikai fejlesztése

Heves Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

87.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Heves Város Önkormányzata közintézményeinek energetikai korszerűsítése

Heves Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

88.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Polgármesteri Hivatal épületének energetikai fejlesztése

89.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Somogy Megyei Kormányhivatal épületeinek energetikai fejlesztése I.

Somogy Megyei Kormányhivatal

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

90.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Somogy Megyei Kormányhivatal épületeinek energetikai fejlesztése II.

Somogy Megyei Kormányhivatal

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

91.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kisköre Városi Önkormányzat közintézményeinek energetikai korszerűsítése

Kisköre Városi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

92.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A kiskörei tornaterem épületének energetikai fejlesztése

93.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kisvárda középületeinek energetikai fejlesztése

94.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Vári Emil Általános Iskola épületének energetikai fejlesztése

95.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Pest Megyei Flór Ferenc Kórház épületének energetikai fejlesztése

Pest Megyei Flór Ferenc Kórház

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

96.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Leányvár Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Leányvár Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

97.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Művelődési Ház és Sportcsarnok épületének energetikai fejlesztése

Nagymányok Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

98.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nagyréde Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Nagyréde Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

99.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nyírpazony önkormányzati középületek energetikai korszerűsítése

Nyírpazony Nagyközség Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

100.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nyírtelek önkormányzati középületek energetikai korszerűsítése

Nyírtelek Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

101.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Pátroha Községi Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Pátroha Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

102.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Petőfibánya Községi Önkormányzat közintézményeinek energetikai korszerűsítése

Petőfibánya Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

103.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Baranya Megyei Kormányhivatal középületeinek energetikai fejlesztése I.

Baranya Megyei Kormányhivatal

104.

105.

A rózsaszentmártoni Óvoda épületének energetikai fejlesztése

106.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Művelődési Ház és Könyvtár épületének energetikai fejlesztése

107.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Sajólád község középületeinek energetikai korszerűsítése

Sajólád Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

108.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Sárbogárd város önkormányzati épületeinek energetikai fejlesztése

Sárbogárd Város Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

109.

110.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Sióagárd Község Önkormányzata épületeinek energetikai fejlesztése

Sióagárd Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

111.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szabolcsveresmart Község önkormányzati épületeinek energetikai fejlesztése

Szabolcsveresmart Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

112.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Bajza József Általános Iskola Intézményegység épületének energetikai korszerűsítése

Szűcsi Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

113.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A háziorvosi rendelő épületének energetikai korszerűsítése

114.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Veszprém Megyei Kormányhivatal középületeinek energetikai fejlesztése I.

Veszprém Megyei Kormányhivatal

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

115.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Veszprém Megyei Kormányhivatal épületeinek energetikai fejlesztése II.

Veszprém Megyei Kormányhivatal

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

116.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium energetikai korszerűsítése

Ferences Rendtartomány

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

117.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A szentendrei Ferences Gimnázium épületeinek energetikai korszerűsítése

Ferences Rendtartomány

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

118.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A pécsi Collegium Seraphicum energetikai korszerűsítése

119.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Tiszaörs Községi Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Tiszaörs Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

120.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Sarutlan Kármelita Rendtartomány Kunszentmártoni Rendházának energetikai korszerűsítése

Sarutlan Kármelita Rendtartomány

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

121.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium energetikai korszerűsítése

Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

122.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium energetikai korszerűsítése

Ciszterci Rend Zirc-Pilis-Pásztó-Szentgotthárd Egyesített Apátsága Zirc

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

123.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont Papnövelde utcai épületeinek (Hrsz.: 17685, 17684) energetikai korszerűsítése

Pécsi Egyházmegye

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

124.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szekszárdi Szent József Katolikus Általános Iskola és Siklósi Szent Imre Katolikus Általános Iskola energetikai korszerűsítése

Pécsi Egyházmegye

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

125.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szentannai Sámuel Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium és Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola épületeinek energetikai korszerűsítése

Szentannai Sámuel Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium és Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

126.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

FM ASzK – Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolája és Kollégiuma energetikai korszerűsítése 1.

FM Kelet-Magyarországi Agrár-Szakképző Központ, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

127.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

FM DASzK Csapó Dániel Középiskola energetikai korszerűsítése

FM DASzK Csapó Dániel Középiskola

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

128.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

FM DASzK Vépi Középiskolája, Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma

FM Dunántúli Agrár-szakképző Központ, Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

129.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

FM Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola energetikai korszerűsítése

FM Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

130.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium energetikai korszerűsítése

Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

131.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Ferencvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal épületének energetikai korszerűsítése

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

132.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Bakáts Téri Ének-Zene Általános Iskola épületének energetikai korszerűsítése

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

133.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Ferencvárosi Művelődési Központ épületének energetikai korszerűsítése

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

134.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Józsefvárosi óvodák épületeinek energetikai korszerűsítése

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros Önkormányzat

135.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Józsefvárosi iskolák épületeinek energetikai korszerűsítése

136.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Pesterzsébet Önkormányzat épületeinek energetikai korszerűsítése

Pesterzsébet Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

137.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet energetikai korszerűsítése

Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

138.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Ercsi Eötvös József Általános Iskola épületegyüttesének energetikai korszerűsítése

Ercsi Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

139.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem J épületének energetikai korszerűsítése

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

140.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem R épületének energetikai korszerűsítése

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

141.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem A épületének energetikai korszerűsítése

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

142.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Előszállás nagyközség önkormányzati épületeinek energetikai fejlesztése

Előszállás Nagyközség Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

143.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Monor Város Önkormányzatának energetikai korszerűsítése

Monor Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

144.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Lajoskomárom nagyközség önkormányzati épületeinek energetikai fejlesztése

Lajoskomárom Nagyközség Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

145.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Balatonkeresztúr Község Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Balatonkeresztúr Község Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

146.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Dunavarsány Város Önkormányzata épületeinek energetikai fejlesztése I.

Dunavarsány Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

147.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Dunavarsány Város Önkormányzata épületeinek energetikai fejlesztése II.

Dunavarsány Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

148.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nagy Gyula Általános Iskola energetikai korszerűsítése

Gyöngyössolymos Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

149.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Berzsenyi Dániel Gimnázium épületének energetikai korszerűsítése

Celldömölk Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

150.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kunmadaras Nagyközség Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Kunmadaras Nagyközség Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

151.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Jobbágyi Község Önkormányzata – Művelődési Ház és Kodály Zoltán Óvoda jobbágyi épületeinek energetikai korszerűsítése

Jobbágyi Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

152.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Jankó János Általános Iskola és Gimnázium energetikai korszerűsítése

Tótkomlós Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

153.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda épületének energetikai korszerűsítése

Tótkomlós Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

154.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Végegyháza Művelődési Ház energetikai korszerűsítése

Végegyháza Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

155.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Egyesített Szent István és Szent László Kórház – Rendelőintézet épületeinek energetikai korszerűsítése I.

Egyesített Szent István és Szent László Kórház – Rendelőintézet

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

156.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Egyesített Szent István és Szent László Kórház – Rendelőintézet épületeinek energetikai korszerűsítése II.

Egyesített Szent István és Szent László Kórház – Rendelőintézet

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

157.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Egyesített Szent István és Szent László Kórház – Rendelőintézet épületeinek energetikai korszerűsítése III.

Egyesített Szent István és Szent László Kórház – Rendelőintézet

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

158.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola épületének energetikai korszerűsítése

Lenti Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

159.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szerencs Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítse I.

Szerencs Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

160.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Fekete István Általános Iskola, Tornaterem és Konyha épületeinek energetikai korszerűsítése

Bagod Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

161.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Király-tó Óvoda és Bölcsőde épületének energetikai korszerűsítése

Kapuvár Városi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

162.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Felsőszentiván Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Felsőszentiván Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

163.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Gamás Község Önkormányzata egyes közintézményeinek energetikai korszerűsítése II.

Gamás Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

164.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szentpéterszeg Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Szentpéterszeg Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

165.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Barcs Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Barcs Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

166.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Izsófalva Nagyközség Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Izsófalva Nagyközség Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

167.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nagyhegyes Község Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Nagyhegyes Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

168.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nagyvázsony Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Nagyvázsony Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

169.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kossuth Lajos Alapfokú Művészeti Általános iskola épületének energetikai korszerűsítése

Tiszalök Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

170.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Bakonycsernye Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Bakonycsernye Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

171.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Tiszasziget Község Önkormányzata közintézményeinek energetikai korszerűsítése I.

Tiszasziget Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

172.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Gerendás Község Önkormányzata közintézményeinek energetikai korszerűsítése I.

Gerendás Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

173.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Deszk Község Önkormányzata közintézményeinek energetikai korszerűsítése I.

Deszk Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

174.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Tiszasziget Község Önkormányzata közintézményeinek energetikai korszerűsítése II.

Tiszasziget Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

175.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Orvosi centrum épületének energetikai korszerűsítése

176.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Deszk Község Önkormányzata közintézményeinek energetikai korszerűsítése II.

Deszk Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

177.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kübekháza Község Önkormányzata közintézményeinek energetikai korszerűsítése

Kübekháza Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

178.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Telekgerendás Község Önkormányzata közintézményeinek energetikai korszerűsítése I.

Telekgerendás Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

179.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szabadkígyós Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése I.

Szabadkígyós Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

180.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szabadkígyós Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése II.

Szabadkígyós Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

181.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Telekgerendás Község Önkormányzata közintézményeinek energetikai korszerűsítése II.

Telekgerendás Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

182.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Újszentiván Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése I.

Újszentiván Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

183.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Gerendás Község Önkormányzata közintézményeinek energetikai korszerűsítése II.

Gerendás Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

184.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szabadkígyós Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése III.

Szabadkígyós Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

185.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Deszk Község Önkormányzata közintézményeinek energetikai korszerűsítése III.

Deszk Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

186.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kétsoprony község középületeinek energetikai korszerűsítése

187.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kétegyháza Nagyközség Önkormányzata közintézményeinek energetikai korszerűsítése

Kétegyháza Nagyközség Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

188.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Újszentiván Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése II.

Újszentiván Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

189.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Csabaszabadi Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Csabaszabadi Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

190.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Magyarság Sporttelep épületének energetikai korszerűsítése

191.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda épületeinek energetikai korszerűsítése

Szeged-Csanádi Egyházmegye

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

192.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Zsombó Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Zsombó Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

193.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nyíregyháza Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Nyíregyháza Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

194.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Baktalórántháza Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Baktalórántháza Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

195.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Tiszadada Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Tiszadada Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

196.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Balkány Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Balkány Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

197.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kisvárda Város Önkormányzata középületeinek energetikai fejlesztése II.

Kisvárda Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

198.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kisvárda Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése III.

Kisvárda Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

199.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Napkor Nagyközség Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Napkor Nagyközség Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

200.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Fényeslitke Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Fényeslitke Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

201.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Dombrád Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Dombrád Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

202.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Tiszakanyár Község Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Tiszakanyár Község Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

203.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kék Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Kék Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

204.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Gyulaháza Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Gyulaháza Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

205.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nyírtass Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Nyírtass Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

206.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Mándok Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Mándok Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

207.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Ajak Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Ajak Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

208.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Gárdony Város Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Gárdony Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászáró cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

209.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Cigánd Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Cigánd Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

210.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Vasalja Közös Önkormányzati Hivatalához tartozó településeken önkormányzati épületek energetikai célú felújítása

Vasalja Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

211.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Sátoraljaújhely óvodáinak energetikai korszerűsítése

Sátoraljaújhely Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

212.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szerencs Város Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése II.

Szerencs Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

213.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata középületeinek épületenergetikai fejlesztése

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

214.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Leányfalu Nagyközség Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Leányfalu Nagyközség Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

215.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Budakeszi Város Önkormányzata által fenntartott középületek energetikai korszerűsítése

Budakeszi Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

216.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium alsó tagozatos épületének energetikai fejlesztése

Kondoros Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

217.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Aszódi Evangélikus Egyházközség gyülekezeti–közösségi termének energetikai korszerűsítése

Aszódi Evangélikus Egyházközség

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

218.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kondorosi Többsincs Óvoda és Bölcsőde Csabai úti épületének energetikai fejlesztése

Kondoros Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

219.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Országos Tisztifőorvosi Hivatal épületeinek energetikai korszerűsítése

Országos Tisztifőorvosi Hivatal

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

220.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Pákozd Nagyközség Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Pákozd Nagyközség Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

221.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kisoroszi Település Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Kisoroszi Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

222.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Budapest Főváros III. Kerületi Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

223.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Felsőpakony Nagyközség középületeinek energetikai korszerűsítése

Felsőpakony Nagyközség Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

224.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Pócsmegyer Község Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Pócsmegyer Község Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

225.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Jánoshalma Városi Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Jánoshalma Városi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

226.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Mohácsi Egészségügyi Alapellátó épületének energetikai korszerűsítése

Mohács Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

227.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Mohácsi Polgármesteri Hivatal „A” épületének energetikai korszerűsítése

Mohács Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

228.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Pilisvörösvár Város Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Pilisvörösvár Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

229.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Pándy Kálmán Otthon létesítményeinek energetikai korszerűsítése

230.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola épületének energetikai korszerűsítése

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

231.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kölcsey Ferenc Gimnázium és a Landorhegyi Integrált Óvoda épületeinek energetikai korszerűsítése II.

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

232.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Csobánka Község Polgármesteri Hivatal, Közösségi Ház és a Petőfi Sándor Általános Iskola épületeinek energetikai korszerűsítése

Csobánka Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

233.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Hévízi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületének energetikai korszerűsítése

Hévíz Város Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

234.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Tóth Erzsébet Óvoda épületének energetikai korszerűsítése

Szabadszállás Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

235.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Pomáz Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Pomáz Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

236.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kecskeméti Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény épületeinek energetikai korszerűsítése

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

237.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium épületének energetikai korszerűsítése

Kiskunmajsa Városi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

238.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Dunabogdány Község Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Dunabogdány Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

239.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Karácsond Községi Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Karácsond Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

240.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Épületenergetikai fejlesztés Nagykanizsán a Hevesi Sándor Általános Iskolában

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

241.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szentendre Város Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Szentendre Város Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

242.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Petőfi Sándor Általános Iskola épületének energetikai korszerűsítése

Atkár Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

243.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Árnyaskert Óvoda épületének energetikai korszerűsítése

244.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Pilisszentlászló Község Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Pilisszentlászló Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

245.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Atkár Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Atkár Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

246.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Orvosi rendelő épületének energetikai korszerűsítése

Nagyszentjános Község Önkormányzata

247.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szigetmonostor Község Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Szigetmonostor Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

248.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Pilinszky János Általános Iskola épületeinek energetikai korszerűsítése

Nyúl Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

249.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Napsugár Óvoda épületének energetikai korszerűsítése

Mezőörs Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

250.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Épületenergetikai fejlesztések Hajdúsámsonban

Hajdúsámson Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

251.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Pilisborosjenő Község Önkormányzata energetikai pályázata

Pilisborosjenő Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

252.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Eszterházy Károly Főiskola épületének energetikai korszerűsítése

Eszterházy Károly Főiskola

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

253.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kisvárda Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése IV.

Kisvárda Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

254.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kisvárda Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése V.

Kisvárda Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

255.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Budakalász Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Budakalász Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

256.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nyékládháza Város Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Nyékládháza Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

257.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Túrkeve Város Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Túrkeve Városi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

258.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nyírbogdány Község Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Nyírbogdány Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

259.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Tornyospálca Község Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Tornyospálca Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

260.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Visegrád Város Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Visegrád Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

261.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kisbér Város Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Kisbér Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

262.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Komoró Község Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Komoró Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

263.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Mályi Község Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Mályi Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

264.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Üröm Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Üröm Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

265.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Eötvös József Református Oktatási Központ - Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola épületének energetikai korszerűsítése

Eötvös József Református Oktatási Központ

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

266.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Bihartorda Községi Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Bihartorda Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

267.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szada Nagyközség Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Szada Nagyközség Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

268.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

269.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Bői Óvoda épületének energetikai korszerűsítése

Bő Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

270.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Apáczai Csere János Általános Iskola épületének energetikai korszerűsítése

Vát Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

271.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Panyola Község Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Panyola Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

272.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Mikszáth Kálmán Emlékház épületének energetikai korszerűsítése

Horpács Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

273.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Pilisszántó Község Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Pilisszántó Község Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

274.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A pápai Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő épületeinek energetikai korszerűsítése

Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. október 15. napjáig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltétele a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig

275.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szécsény Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Szécsény Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

276.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Boldogi Berecz Antal Általános Iskola energetikai korszerűsítése

Boldog Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

277.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Pestszentlőrinci Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése I.

Budapest Főváros XVIII. Kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

278.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Pestszentlőrinci Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése II.

Budapest Főváros XVIII. Kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

279.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületének korszerűsítése

Csepreg Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

280.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ Idősek Bentlakásos Otthona épületének korszerűsítése

Budapest Főváros VII. ker. Erzsébetváros Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

281.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kapuvár Térségi Általános Iskola épületének korszerűsítése

282.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kisfaludy Károly Általános Iskola épületének korszerűsítése

Tét Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

283.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Csukás Zoltán Kollégium épületének korszerűsítése

Csorna Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

284.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Oroszlány Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése I.

Oroszlány Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

285.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Neszmély Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Neszmély Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

286.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Vértessomló Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Vértessomló Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

287.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Teleki Blanka Általános Iskola épületének korszerűsítése

Füzesabony Városi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

288.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Balassagyarmat közintézményeinek energetikai fejlesztése

Balassagyarmat Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

289.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Érsekvadkert Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Érsekvadkert Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

290.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Balatonfüredi Széchényi Ferenc Tagintézmény Fiúkollégium épületeinek korszerűsítése

Balatonfüred Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

291.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Általános Iskola energetikai korszerűsítése

Tótvázsony Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

292.

KEOP

5.7.0

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat épületeinek energetikai korszerűsítése

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság egyoldalúan eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. október 15. napjáig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltétele a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig

293.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Ősi Oktatási Központ Általános Iskola és Óvoda energetikai korszerűsítése

Ősi Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

294.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Boconád Községi Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Boconád Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

295.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Orvosi rendelő épületének energetikai korszerűsítése

Erdőtelek Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

296.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Apáczai Csere János Katolikus Általános Iskola épületének energetikai korszerűsítése

Apc Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

297.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

"Őszirózsa" Gondozási Központ épületének energetikai korszerűsítése

Rózsaszentmárton Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

298.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nagykökényes Községi Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Nagykökényes Községi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

299.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Baranya Megyei Fogyatékos Személyek Otthona bólyi épületének energetikai korszerűsítése

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

300.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény Hétszínvilág Fogyatékosok Otthona, Rehabilitációs Intézménye és Lakóotthona épületének energetikai korszerűsítése

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

301.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Somogy Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság marcali épületének energetikai korszerűsítése

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

302.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény polgárdi-tekerespusztai épületének energetikai korszerűsítése

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

303.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Pszichiátriai betegek és Fogyatékos Személyek Otthona kiskunhalasi épületének energetikai korszerűsítése

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

304.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Topház Speciális Otthon gödi épületének energetikai korszerűsítése

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

305.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Egri Gyermekotthon és Fogyatékosok Otthona épületének energetikai korszerűsítése

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

306.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Napsugár Otthon Szivárvány Szakosított Szociális Otthona és Lakóotthona hódmezővásárhelyi épületének energetikai korszerűsítése

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

307.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Fogyatékos Gyermekek Otthona soproni épületének energetikai korszerűsítése

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

308.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény gánti épületének energetikai korszerűsítése

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

309.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Páka Község Önkormányzat közfeladatokat ellátó épületeinek (polgármesteri hivatal, általános iskola) energetikai korszerűsítése

Páka Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

310.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Lenti Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületének energetikai korszerűsítése

Lenti Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

311.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Göcsej Kapuja Bak Általános Iskola, Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és Muraszemenyei Általános Iskola és Óvoda épületeinek energetikai korszerűsítése

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

312.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Dr. Papp Simon Általános Iskola és Gellénháza Óvoda épületeinek energetikai korszerűsítése

Gellénháza Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

313.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Keszthelyi Polgármesteri Hivatal és Keszthelyi Életfa Óvoda épületének energetikai korszerűsítése

Keszthely Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

314.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Hahóti Napköziotthonos Óvoda és Hahóti Közös Önkormányzati Hivatal épületeinek energetikai korszerűsítése

Hahót Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

315.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Fáy András Szakképző Iskolája és Kollégiuma épületeinek energetikai korszerűsítése

Bátonyterenye Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

316.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Romhány Művelődési Otthon és Idősek gondozó háza komplex energetikai korszerűsítése

Romhány Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

317.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nagyoroszi Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Nagyoroszi Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

318.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

319.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Vásárosnamény Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Vásárosnamény Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

320.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Esztergomi József Attila Általános Iskola épületének energetikai korszerűsítése

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

321.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Országos Tisztifőorvosi Hivatal épületeinek energetikai fejlesztése II.

Országos Tisztifőorvosi Hivatal

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

322.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Országos Tisztifőorvosi Hivatal épületeinek energetikai fejlesztése III.

Országos Tisztifőorvosi Hivatal

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

323.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Készenléti Rendőrség, Budapest, X. Kerepesi út 47–49. szám alatti épületeinek energetikai korszerűsítése

Készenléti Rendőrség

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

324.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Budapesti Rendőr-
főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányság épületének energetikai korszerűsítése

Budapesti Rendőr-főkapitányság

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

325.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Újszász Városi Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Újszász Városi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

326.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Úri Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Úri Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

327.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Himesházi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületének energetikai korszerűsítése

Himesháza Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

328.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Pécsi Kistérségi Óvoda és Általános Iskola Baksai tagintézmény épületeinek energetikai korszerűsítése

Baksa Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

329.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Polgármesteri Hivatal középületének energetikai korszerűsítése

Nagykamarás Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

330.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal középületének energetikai korszerűsítése

Csanádapáca Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

331.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Túrkeve Város Önkormányzatának energetikai korszerűsítése II.

332.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Gyöngyösi Járásbíróság épületének energetikai korszerűsítése

Egri Törvényszék

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

333.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium és a Kaposvári Rét Utcai Központi Óvoda épületeinek energetikai korszerűsítése

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

334.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagiskolája és a Kaposvári és Tar Csatár Központi Óvoda épületeinek energetikai korszerűsítése

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

335.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Celldömölk Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése I.

Celldömölk Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

336.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű
épület-
energetikai fejlesztése

A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat épületeinek energetikai korszerűsítése

Katonai Nemzet-
biztonsági Szolgálat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

337.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Jánosháza Város Önkormányzata középületeinek energetikai fejlesztése

Jánosháza Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

338.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Körmend Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Körmend Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

339.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szentgotthárd Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Szentgotthárd Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

340.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Hatvani Lesznai Anna Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Speciális Szakiskola épületeinek energetikai fejlesztése

Hatvan Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

341.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Tábornok utcai épületeinek energetikai korszerűsítése

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

342.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Remény utcai, Frankel Leó utcai és miskolci épületeinek energetikai korszerűsítése

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

343.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Mester utcai és kaposvári épületeinek energetikai korszerűsítése

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

344.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Királyok utcai épületeinek energetikai korszerűsítése

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

345.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Keleti Károly utcai épületeinek energetikai korszerűsítése

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

346.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal debreceni épületeinek energetikai korszerűsítése

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

347.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Budaörsi úti épületeinek energetikai korszerűsítése

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

348.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Szállás utcai épületeinek energetikai korszerűsítése

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

349.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

A piliscsabai FM
KASZK – Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakképző Iskolája és Kollégiuma multifunkcionális csarnokának energetikai korszerűsítése

FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ, Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

350.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Oroszlány Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése II.

Oroszlány Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

351.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Bicske Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Bicske Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg 2016. január 15-ig.

352.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Fonyód Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Fonyód Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

353.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Balatonboglár Városi Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Balatonboglár Városi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

354.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Szigetvár Város Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Szigetvár Város Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

355.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Lengyeltóti Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Lengyeltóti Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

356.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Marcali Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Marcali Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

357.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

358.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Harkány Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Harkány Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

359.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Mesztegnyő Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Mesztegnyő Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

360.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kéthely Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Kéthely Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

361.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Csokonyavisonta Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Csokonyavisonta Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

362.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Karád Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Karád Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

363.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Mátészalka Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Mátészalka Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

364.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Tarpa Nagyközség Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Tarpa Nagyközség Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

365.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Buj Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Buj Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

366.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kemecse Város Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Kemecse Város Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

367.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Mezőladány Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Mezőladány Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

368.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Tiszatelek Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Tiszatelek Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

369.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Gégény Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Gégény Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

370.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kiskőrös Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Kiskőrös Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

371.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Zagyvarékas Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Zagyvarékas Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

372.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kismaros Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Kismaros Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

373.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Pécsvárad Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Pécsvárad Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

374.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Bodrogkeresztúr Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Bodrogkeresztúr Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

375.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Encs Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Encs Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

376.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Anarcs Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Anarcs Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

377.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Létavértes Városi Önkormányzat középületeinek energetikai korszerűsítése

Létavértes Városi Önkormányzat

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

378.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Márkó Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Márkó Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

379.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Herend Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Herend Város Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

380.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Sajóörös Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése

Sajóörös Község Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

381.

KEOP

5.7.0.

Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Nyírbogát Nagyközség Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése II.

Nyírbogát Nagyközség Önkormányzata

0,15

A projekt célja a projektben érintett épület energetikai jellemzőinek és besorolásának javítása az épülethatároló szerkezeteinek hőszigetelésével, illetve nyílászárók cseréjével.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy az irányító hatóság eláll a támogatási szerződéstől, ha
a) 2015. szeptember 15-ig legalább a projekt megvalósításához szükséges olyan vállalkozási szerződések megkötésére sem kerül sor, amelyek hatálybalépésének feltételei a támogatási szerződés támogatást igénylő általi kézhezvétele és a vállalkozó erről történő tájékoztatása, vagy
b) a projekt záró elszámolási csomagjának benyújtása nem történik meg
2016. január 15-ig.

2. melléklet az 1290/2015. (V. 5.) Korm. határozathoz7

1

A határozatot az 1171/2023. (IV. 28.) Korm. határozat 1. pont 1.20. alpontja hatályon kívül helyezte 2023. április 29. napjával.

2

Az 1. pont a) alpontja az 1357/2015. (VI. 2.) Korm. határozat 10. pontja, az 1507/2015. (VII. 23.) Korm. határozat 4. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1/A. pontot az 1357/2015. (VI. 2.) Korm. határozat 8. pontja iktatta be, szövege az 1366/2015. (VI. 3.) Korm. határozat 4. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1/B. pontot az 1464/2015. (VII. 15.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be.

5

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

6

Az 1. melléklet az 1357/2015. (VI. 2.) Korm. határozat 9. pontja, az 1366/2015. (VI. 3.) Korm. határozat 4. pont b)–r) alpontja és 5. pontja, az 1371/2015. (VI. 4.) Korm. határozat 3. pontja, az 1464/2015. (VII. 15.) Korm. határozat 4. pontja és 5. pont b) alpontja, az 1507/2015. (VII. 23.) Korm. határozat 3. pontja és 4. pont b) alpontja, az 1540/2015. (VIII. 3.) Korm. határozat 2–3. pontja, az 1590/2015. (IX. 4.) Korm. határozat 1–2. pontja, az 1717/2015. (X. 6.) Korm. határozat, az 1717/2015. (X. 6.) Korm. határozat 1–2. pontja, az 1890/2015. (XII. 3.) Korm. határozat 1. pontja szerint módosított szöveg.

7

A 2. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére