• Tartalom

1311/2015. (V. 21.) Korm. határozat

1311/2015. (V. 21.) Korm. határozat

egyes fontos közpolitikai célokhoz kapcsolódó jogtudományi kutatásokhoz és tehetséggondozáshoz szükséges források biztosításáról

2015.05.21.

A Kormány

1. áttekintette a jogászképzés helyzetét, megállapította, hogy a jogászképzés fenntartása és továbbfejlesztése olyan közpolitikai cél, amelynek megvalósításához és támogatásához további intézkedések szükségesek. Ennek érdekében a Kormány felhívja az igazságügyi minisztert, hogy tegye meg az egyes fontos közpolitikai célokhoz kapcsolódó jogtudományi kutatásokhoz és jogtudományi tanulmányi tehetséggondozási rendszer kialakításához, valamint tartós működtetéséhez kapcsolódó intézkedéseket;

Felelős: igazságügyi miniszter

Határidő: 2015. november 30.

2. felhívja az igazságügyi minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy az 1. pontban foglaltak megvalósítása céljából először a 2016. évi költségvetés terhére, tartósan beépülő jelleggel gondoskodjon 500 millió forint forrás biztosításáról.

Felelős: igazságügyi miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére