• Tartalom

1315/2015. (V. 21.) Korm. határozat

1315/2015. (V. 21.) Korm. határozat

Magyarország Kormánya és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról

2015.05.21.

A Kormány 2015. április 21. napján együttműködési megállapodást (a továbbiakban: Megállapodás) kötött Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatával. A Kormány a Megállapodásban foglaltak eredményes kormányzati végrehajtása érdekében

1. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Miskolc és Kassa közötti gyorsforgalmi összeköttetés megvalósítása céljából tegye meg a szükséges intézkedéseket az M30 gyorsforgalmi út Miskolc–Tornyosnémeti szakaszának megépítése érdekében;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a gyorsforgalmi út megvalósítására 2018. március 15.

2. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az „Okos város – Okos Miskolc” program megvalósításának előkészítése érdekében – Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve –

a) gondoskodjon a program megvalósíthatósági tanulmánya elkészítéséről,

b) készítsen előterjesztést a Kormány részére a program megvalósításáról, figyelemmel arra is, hogy a program milyen módon adaptálható más városok fejlesztési koncepciójába;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: 2015. szeptember 15.

3. Miskolc új ipari parkjának kialakítása és fejlesztése érdekében

a) felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy tegyen javaslatot a Kormány részére az új iparterület kialakítását szolgáló intézkedésekre,

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

Határidő: azonnal

b) munkacsoportot alakít az ipari terület kialakításához kapcsolódó közlekedési infrastruktúra-fejlesztés megvalósíthatóságának vizsgálatára az érintett minisztériumok és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata képviselőinek bevonásával;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: azonnal

4. a város és térsége versenyképességének növelését szolgáló oktatásfejlesztési, illetve kutatás-fejlesztési programok megvalósítása céljából

a) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki Miskolc és térsége szakképzés-fejlesztési koncepcióját és intézményi modelljét, amely biztosítja a régió meghatározó ipari vállalkozásainak bevonását a duális képzésbe,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

b) felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke útján, az emberi erőforrások minisztere, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Miskolci Egyetem, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével tegyen javaslatot a városban megvalósítható kutatási, fejlesztési és innovációs projektekre;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke útján

emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2015. szeptember 15.

5. a város turisztikai vonzerejét szolgáló fejlesztési programok kormányzati támogatással történő megvalósításával egyetértve

a) felhívja a nemzetgazdasági minisztert és a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy tegyenek javaslatot a Kormány részére a miskolctapolcai fürdő és környezete felújításának támogatására,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: 2015. július 15.

b) felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy tegyenek javaslatot a Kormány részére a Diósgyőri vár komplex fejlesztésére irányuló program megvalósítására.

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére