• Tartalom

1317/2015. (V. 21.) Korm. határozat

1317/2015. (V. 21.) Korm. határozat

egyes, a regionális operatív programok keretében megvalósuló projektek vonatkozásában kötelezettségvállaláshoz, továbbá támogatási szerződés megkötéséhez vagy módosításához történő hozzájárulásról1

2015.05.21.

1. A Kormány jóváhagyja az ÉMOP-2.1.1/A-12-k-2012-0004 azonosító számú, „Élő vár Zemplénben” című kiemelt projekt elszámolható közkiadásának

a) 169 293 016 forinttal, és

b) 30 306 984 forinttal

történő növelését az 1. melléklet szerint.

2. A Kormány jóváhagyja a 2. melléklet szerint az ott felsorolt projektek elszámolható közkiadásának növelését.

3. A Kormány

a) hozzájárul az 1. és 2. pont, valamint a 3. és 4. melléklet szerinti projektek vonatkozásában a kötelezettségvállaláshoz a 2007–2013 közötti programozási időszak operatív programjai eredményes zárásával összefüggő 2015. évi feladatokra vonatkozó cselekvési tervről és a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret 2014. évi munkatervéről szóló 1051/2014. (II. 7.) Korm. határozat módosításáról szóló 1014/2015. (I. 22.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1014/2015. (I. 22.) Korm. határozat] I.8. pontja alapján,

b) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon az a) alpont szerinti kötelezettségvállalásról.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

4. A Kormány hozzájárul a 3. melléklet szerinti projekt támogatási szerződésének megkötéséhez az 1014/2015. (I. 22.) Korm. határozat I.9. pontja alapján.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: a támogathatósági feltételek teljesítését követően azonnal

5. A Kormány hozzájárul az 1. és 2. pont, valamint a 4. melléklet szerinti projektek támogatási szerződésének módosításához.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: az 1. pont a) alpontja esetén a támogathatósági feltételek teljesítését követően azonnal

az 1. pont b) alpontja esetén a forrás rendelkezésre állását követően azonnal

a 2. melléklet 2. sorában szereplő projekt esetén a támogathatósági feltételek teljesítését követően azonnal

a 2. melléklet 3. és 4. sorában szereplő projektek esetén azonnal

a 4. melléklet 2–5. és 7–27. sorában szereplő projektek esetén azonnal

a 4. melléklet 6. sorában szereplő projekt esetén a támogathatósági feltételek teljesítését követően azonnal

1. melléklet az 1317/2015. (V. 21.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

A támogatási szerződésben jelenleg szereplő elszámolható közkiadás
(Ft)

A támogatott költségnövekmény közkiadás alapon
(Ft)

A költségnövekmény elfogadásával a támogatási szerződés módosításában szerepeltethető elszámolható közkiadás

Projekt rövid bemutatása

Támogathatóság feltételei

2.

A támogathatósági feltételek teljesítését követően végrehajtható
(Ft)

A forrás rendelkezésre állását követően végrehajtható
(Ft)

3.

ÉMOP-
2.1.1/A-12-
k-2012-0004

Élő vár Zemplénben

Füzéri Várgondnokság

1 784 635 094

199 600 000

1 953 928 110

1 984 235 094

A projekt célja a füzéri vár újjáépítése, amellyel olyan turisztikai attrakció jön létre, amely nemcsak a térség, illetve a megye, hanem országos szinten is kiemelkedő. A fejlesztés keretében a díszkivilágítással ellátott várba állandó kiállításokat telepítenek. A település központjában, a turisztikai forgalom által koncentráltan érintett területen további turisztikai elemek fogják kiegészíteni a szolgáltatási kínálatot a tájház és a kézműves ház létrehozásával.

A támogatást igénylő köteles alátámasztani
1. a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 61. § (1) és (2) bekezdése alapján azt, hogy csak olyan tevékenységek utólagos finanszírozására kerül sor, amelyek esetén a beavatkozás a projekt eredeti műszaki tartalmának megvalósítása érdekében indokolt, továbbá, hogy a költségnövekmény-igény a támogatást igénylő érdekkörén kívül, előre nem látható ok miatt merült fel,
2. azt, hogy a felmerült többletköltségek az irányadó kiemelt tervezési felhívás és útmutató elszámolható költségekre vonatkozó pontja alapján elszámolhatóak.

2. melléklet az 1317/2015. (V. 21.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

A támogatási szerződésben szereplő elszámolható közkiadás (Ft)

A támogatott költségnövekmény közkiadás alapon (Ft)

A költségnövekmény elfogadásával a támogatási szerződés módosításában szerepeltethető elszámolható közkiadás

(Ft)

Projekt rövid bemutatása

Támogathatóság feltételei

2.

DDOP-
4.1.1/C-
09-2f-
2010-0001

Szekszárd Megyei Jogú Város történelmi városmagjának funkcióbővítő fejlesztése

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata

2 640 344 607

24 298 025

2 664 642 632

A projekt keretében a Béla király tér dísztérré történő átépítése, a Várkert növényzetének, burkolatának, teljes környezetének megújítása, a piaccsarnok elbontását követően oldalról nyitott, felülről fedett piactér, valamint üzlethelyiségek kialakítása és mélygarázs létesítése valósult meg. A helyi közösség kulturális, szórakozási, közösségépítési lehetőségeinek bővítése érdekében közösségi ház létesítésére került sor a piactéren felépült épületben.

A támogatást igénylő köteles alátámasztani

1. a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 61. § (1) és (2) bekezdése alapján azt, hogy csak olyan tevékenységek utólagos finanszírozására kerül sor, amelyek esetén a beavatkozás a projekt eredeti műszaki tartalmának megvalósítása érdekében indokolt, továbbá, hogy a költségnövekmény-igény a támogatást igénylő érdekkörén kívül, előre nem látható ok miatt merült fel,

2. azt, hogy a felmerült többletköltségek az irányadó kiemelt tervezési felhívás és útmutató elszámolható költségekre vonatkozó pontja alapján elszámolhatóak.

3.

DDOP-
5.1.5/E-
12-k1-
2012-0001

A Cún-Szaporca holtág vízpótlása az Ős-Dráva Program keretében

Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

599 917 646

136 401 521

736 319 167

A projekt keretében vízvisszatartást szolgáló természetes tározóterek és azok ellátását szolgáló vízfolyás-rekonstrukciók valósulnak meg. A holtág vízpótlása a Fekete-víz vízfolyásból történik, amely a szükséges vízmennyiséget biztosítani tudja. A fejlesztés során a Fekete-vízen duzzasztó műtárgy és vízkivételi zsilip létesül, amelyhez mederbiztosítás szükséges a vízfolyás mintegy 500 méteres szakaszán. A maximális duzzasztás mellett kivett 0,3 m3/s vízmennyiséget 1250 méter hosszú tápcsatorna vezeti a holtágakhoz. A vízpótlás megvalósítását biztosító műszaki létesítményeken kívül a holtág vízszintjének, a környező területek talajvízszintjének, valamint a Fekete-víz és a tápcsatorna által szállított víz mennyiségének mérésére monitoring létesítmények épülnek a belvízzel való gazdálkodás fejlesztése, valamint a vizek mennyiségi és minőségi paramétereinek vizsgálata érdekében.

4.

ÉAOP-
5.1.1/D-
09-2f-
2011-0006

Kisújszállás Városközpont funkcióbővítő megújítása

Kisújszállás Város Önkormányzata

901 275 468

135 191 320

1 036 466 788

A projekt keretében megvalósul a városháza értékmegőrző felújítása és komplex akadálymentesítése, a Városháza Park – Főtér rekonstrukciója és energiaellátásának fejlesztése, a Vigadó Kulturális Központ revitalizációja, a városközpont gyalogos- és zöldfelületeinek szakaszos felújítása, a Kálvin park értékmegőrző felújítása, fejlesztése, a régi piaccsarnok épületének értékmegőrző korszerűsítése. A projekt keretében „soft” tevékenységek is megvalósulnak.

3. melléklet az 1317/2015. (V. 21.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Projekt támogatása
(Ft)

Projekt elszámolható közkiadása
(Ft)

Projekt rövid bemutatása

Támogathatóság feltételei

2.

DAOP-2.1.3-
12-2012-0010

A bajai TDM szervezet fejlesztése

Bajai Turisztikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

41 464 613

48 936 907

A projekt elsődleges célja a bajai turisztikai desztináció menedzsment szervezet szakmai munkájának versenyképessé tétele, mely elsősorban a Tourinform Iroda felújításával és a szakmai munkavégzéshez szükséges eszközök beszerzésével kerül megalapozásra. A projekt keretében létrehozásra kerül számos turisztikai termék, valamint a turisták fogadását elősegítő, komfortérzetét növelő, kisebb léptékű fejlesztés is megvalósul.

1. A projekt keretében tervezett tevékenységeket, illetve azok pénzügyi ütemezését módosítani kell, hogy a projekt fizikai befejezése 2015. október 31-ig megtörténjen.
1.1. A pályázatban 2 félév TDM menedzseri képzés költsége került betervezésre, ezért a képzések ütemezését módosítani szükséges.
1.2. A pályázat mellékleteként megküldött bér- és járulékterv alapján 2 fő 24 havi bérét kívánja a támogatást igénylő elszámolni. A bér- és járuléktervet át kell dolgozni olyan mértékben, hogy a tervezett összegek lehívhatóak legyenek.
1.3. A pályázat mellékleteként csatolt költségvetési táblázat „pénzügyi elem input” munkalapját át kell dolgozni és összhangba kell hozni Baja Város Önkormányzata képviselő-testületének 23/2013. (I. 31.) határozatával.
2. A pályázati felhívás C6.3. pontjában foglaltak alapján a támogatási szerződés megkötéséig be kell mutatni, hogy a támogatást igénylő a projekt fenntartási időszakában a térségi kerékpáros turisztikai koordinációs szervezetekkel együttműködik. A támogatási szerződés megkötéséig legalább a hivatkozott szervezettel való kapcsolatfelvétel igazolása szükséges, valamint hitelt érdemlően be kell mutatni, hogy az együttműködés lehetséges területeinek feltárása megtörtént.
3. A támogatási szerződés megkötéséig a még be nem jegyzett, a fejlesztési programban bemutatott, önálló bevételt eredményező tevékenységeket fel kell venni a támogatást igénylő tevékenységi körei közé. A fejlesztési programban ismertetett marketingakciókat bemutató intézkedési terv készítése szükséges a turisztikai jelleg erősítése érdekében, a közreműködő szervezettel egyeztetve.
4. A támogatási szerződés megkötéséig fel kell mérni és be kell mutatni a régió és a szomszédos dél-dunántúli régió kialakult turisztikai együttműködéseit, valamint be kell mutatni, hogy a további együttműködések lehetséges területeinek feltárása is megtörtént a pályázatban még nem szereplő együttműködő partnerekkel, turisztikai desztináció menedzsment szervezetekkel is.
5. A pályázati felhívás C4. pontja szerint a támogatható tevékenységek megvalósíthatóak kizárólagosan de minimis támogatási jogcím-kategória keretein belül is, ezért szükséges a projektben tervezett költségek jogcím szerinti besorolásának felülvizsgálata.

4. melléklet az 1317/2015. (V. 21.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

A támogatási szerződésben szereplő elszámolható közkiadás (Ft)

A támogatott költségnövekmény közkiadás alapon (Ft)

A költségnövekmény elfogadásával a támogatási szerződés módosításában szerepeltethető elszámolható közkiadás
(Ft)

Projekt rövid bemutatása

Támogathatóság feltételei

2.

DAOP-
3.1.2/A-11-
2011-0023

Csanádpalota és Kövegy települések kerékpárút hálózatának fejlesztése

Csanádpalota Városi Önkormányzat

konzorciumi partner:
Kövegy Község Önkormányzata

111 676 353

11 934 010

123 610 363

A projekt keretében a tervezett kerékpárút 2799 méter hosszan (1914 méter belterület, 885 méter külterület) Csanádpalotán, míg 743 méter hosszan (külterület) Kövegy község közigazgatási területén valósul meg. A tervezett egyoldali, kétirányú kerékpárút 3542 méter hosszan a két települést köti majd össze. A tehermentesítendő közút átlagos napi forgalma 2126 egységjármű/nap.

3.

DAOP-
4.1.3/C-09-
2009-0005

Többfunkciós közösségi tér – Újkígyós Városi Kulturális Centrum kialakítása I

Újkígyós Város Önkormányzata

54 268 497

8 140 274

62 408 771

A projekt célja a helyi lakosok minden korcsoportja számára alkalmas, a szabadidő tartalmas eltöltését biztosító, többfunkciós közösségi tér kialakítása a volt mozi épületének felújításával (a pályázat benyújtásakor használaton kívüli épület felújítása, infrastruktúrájának rendbetétele, színpad, nagyterem, egyéb, a funkció ellátásához szükséges egységek, valamint egy információs pont kialakítása). A város célja, hogy a felújított épület szerves része legyen a későbbi bővítés után kialakuló Újkígyós Városi Kulturális Centrumnak.

4.

DAOP-
5.1.1-12-
2013-0001

Szociális városrehabilitáció Füzesgyarmaton

Füzesgyarmat Város Önkormányzata

267 777 070

27 672 267

295 449 337

A projekt célja a település szociális szempontból érzékeny városrészeinek leromlását okozó folyamatok megállítása, továbbá a városrészek felzárkóztatása. A projekt keretében a következő infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg:
1. a Csokonai utca 3 épületében 12 szociális bérlakás felújítása, energetikai korszerűsítése,
2. a Bajcsy-Zsilinszky utcában játszótér és zöldfelület kialakítása elsősorban a kisgyermekek számára,
3. az Áchim utcában játszótér (BMX-pálya) kialakítása elsősorban a tinédzser korosztály részére,
4. a családsegítő épületének bővítése közösségi klubszobával és irodahelyiséggel,
5. a régi óvoda épületének energetikai korszerűsítése, belső átalakítása és bővítése Civil Házzá,
6. kerékpárút kialakítása a Klapka utcában,
7. a Somogyi utca leburkolása és a Bihari utca egy rövid szakasza burkolatának javítása,
8. kapcsolódó „soft” tevékenységek.

5.

DAOP-
5.1.1-09-2f-
2012-0002

Komplex fejlesztés a szociális célú városrehabilitáció jegyében Sarkadon

Sarkad Város Önkormányzata

319 712 886

31 560 732

351 273 618

A projekt keretén belül a következő típusú beavatkozások történnek meg:
1. lakófunkciót erősítő tevékenységek:
a) nonprofit szolgáltatóház létrehozása a közösségi, közszféra funkciók erősítése érdekében,
b) kapcsolódó útszakaszok felújítása a megközelíthetőség és a kellemes lakókörnyezet érdekében,
c) közlekedésbiztonság fokozása,
2. gazdasági funkciót szolgáló tevékenység: szociális bolt kialakítása,
3. az akcióterület lakosságának társadalmi integrációját erősítő „soft” programok megvalósítása:
a) a város arculatának javítása, vonzóvá és élhetővé tétele az akcióterület fizikai környezetének javításával,
b) új gazdasági funkció részére bérlemény kialakítása,
c) szociális bérlakások biztosítása,
d) a higiéniai viszonyok javítása,
e) a közösségi és kulturális értékek megőrzése és méltó bemutatása,
f) a megközelítés biztosítása, infrastruktúra fejlesztése,
g) a foglalkoztatási szint emelése, az elhelyezkedési esély megteremtése,
h) gyermek- és családbarát játszóterek kialakítása,
i) a térfigyelő rendszer bővítése,
j) bűnmegelőzési program végrehajtása,
k) a balesetveszélyes útszakaszok felújítása.

6.

DAOP-
5.2.1/C-11-
2012-0005

Tarhos Község szennyvízcsatorna-
hálózatának kiépítése

Tarhos Község Önkormányzata

267 721 340

28 873 424

296 594 764

A projekt célja Tarhos község szennyvízcsatorna-hálózatának kialakítása, és a hozzá kapcsolódó szennyvíztisztító telep kiépítése, tekintettel arra, hogy jelenleg a községben keletkező szennyvizet szennyvíztároló aknákban gyűjtik.

A támogatást igénylő köteles
1. alátámasztani a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 61. § (1) és (2) bekezdése alapján azt, hogy csak olyan tevékenységek utólagos finanszírozására kerül sor, amelyek esetén a beavatkozás a projekt eredeti műszaki tartalmának megvalósítása érdekében indokolt, továbbá, hogy a költségnövekmény-igény a támogatást igénylő érdekkörén kívül, előre nem látható ok miatt merült fel,
2. alátámasztani azt, hogy a felmerült többletköltségek az irányadó kiemelt tervezési felhívás és útmutató elszámolható költségekre vonatkozó pontja alapján elszámolhatóak,
3. igazolni a költségnövekményre eső önerő rendelkezésre állását.

7.

DDOP-
2.1.1/A.B-
12-2012-
0036

Máriagyűdi Kegyhely turisztikai fejlesztése

Máriagyűdi Római Katolikus Plébánia

499 327 526

40 667 269

539 994 795

A projekt célja a máriagyűdi római katolikus kegytemplom statikai megerősítése és esztétikai megújítása. A projekt keretében megújul a szabadtéri miséző hely és a zarándokhely felvonulási útvonalának térburkolata és berendezése, megvalósul a kút és környékének rendezése, a támfalak és tereplépcsők felújítása. A volt Ferences rendház imaudvarának részbeni fedésével egy szeparált előadótér jön létre, tovább bővítve a helyszín komplex kínálatát.

8.

DDOP-
5.1.5/B-11-
2012-0045

Paks vízkár veszélyeztetettségének csökkentése

Paks Város Önkormányzata

444 349 096

66 652 364

511 001 460

A projekt keretében 518,5 méter hosszú zárt csapadékcsatorna épül a Páli árok tehermentesítésére dunai bevezetéssel. A fejlesztés keretében sor kerül a Páli árok felső szakaszán lévő 28 900 m3-es záportározó felújítására új zsilipműtárggyal, annak érdekében, hogy a csúcs vízhozamok átmenetileg visszatarthatóak legyenek.

9.

DDOP-
5.1.5/B-11-
2011-0045

Pécs helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek fejlesztése II.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

450 211 187

67 531 678

517 742 865

A projekt keretében vízrendezési munkák valósulnak meg a város 11 különböző területén, a projekt a város vízrendezésének rekonstrukcióját megalapozó koncepció alapján a fő befogadók rendezésére, a legkritikusabb helyszínek vízelvezetésére irányul. A kiválasztott területek a dinamikusan fejlődő településrészeken vagy a csapadékvíz-elvezetés szempontjából hiányosan kiépült részeken találhatóak, így a projekt jelentősen befolyásolja az ott lakók közérzetét, ingatlanjaik állapotát és azok értékét.

10.

ÉAOP-
2.1.1/A.I-
12-2012-
0038

A cégénydányádi kastély látogatóbarát fejlesztése

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

500 000 000

65 104 407

565 104 407

A projekt célja a kastély látogathatósági feltételeinek megteremtése az épület és a park kultúrtörténeti múltját, irodalmi, történelmi vonatkozásait, természetrajzi értékeit bemutató kiállítás létrehozásával. A kiállítások egyike a kastélyt építő családoknak állít emléket. Egy másik, gasztronómiai kiállítóterem a vidéki nemesség és kisnemesség hétköznapi és ünnepi táplálkozását, konyhai berendezéseit, étkezési kultúráját mutatja be korhű, illetve rekonstrukció alapján készülő tárgyak segítségével. Két kiállítás foglalkozik a természetvédelem témakörével: az egyik a magyarországi természetvédelmi őrzés történetét mutatja be, a másik pedig a természetvédelmi őrök munkásságát szemlélteti interaktív módon. A projekt eredményeként 2 fő részére munkahelyteremtés is megvalósul.

11.

ÉAOP-
3.1.2/A-11-
2012-0052

Nyíregyháza önkormányzati tulajdonú belterületi útjainak fejlesztése

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata

438 614 920

65 792 238

504 407 158

A projekt célja az Arany János utca, a Garibaldi utca és a Csaló köz út- és járdaburkolatai minőségének javítása és a csapadékvíz elvezetése. A Csaló köz és az Ószőlő utca csomópontjában gyalog- és kerékpáros átkelőhelyeket alakítanak ki, ezáltal a kerékpárúton és a járdán közlekedők biztonságosan juthatnak el a Sóstói parkerdőbe. Megvalósul az Arany János utca és a Szarvas utca csomópontjának körforgalmúra történő átépítése. A projekt keretében kiépítendő kerékpárút a Kereszt utcáig meglévő gyalogkerékpárút folyatatásaként szolgál majd a Vécsey közig. A közlekedők átvezetése két csomóponti ágon lesz biztosított. Minden fejlesztési szakaszon a gyalogos közlekedést érintő legfontosabb célok közé tartozik az akadálymentes közlekedés biztosítása.

12.

ÉAOP-
4.1.2/A-12-
2013-0030

Egészségház és mentőállomás kialakítása Mezőtúron

Mezőtúr Város Önkormányzata

130 000 000

19 500 000

149 500 000

A projekt keretében megvalósul az egészségház fejlesztése és komplex akadálymentesítése, ahol alapellátási szolgáltatók (háziorvosi, gyermek háziorvosi, védőnői szolgálat), valamint az iskola-egészségügy működtetése tervezett. A szabadon álló egészségház kialakítása egy 2788 m2-es telken történik 983,42 m2 zöldfelülettel, kisebb bontások mellett (pl. előtető, lépcső, kémény). Kialakításra kerül továbbá egy korszerű mentőállomás, amely a mentőszolgálat dolgozóinak bázisaként funkcionálhat majd. Az épület az Országos Mentőszolgálat által biztosított tervezési program alapján került megtervezésre („A” típusú mentőállomás).

13.

ÉAOP-
5.1.1/D-12-
2013-0002

Funkcióbővítő városközpont rehabilitáció folytatása Jászberényben – Belváros kapuja program

Jászberény Városi Önkormányzat

253 218 262

10 489 434

263 707 696

A projekt keretében Jászberény belváros rekonstrukciójának második üteme valósul meg. A fejlesztés magában foglalja a Zirzen Janka utca rekonstrukcióját az útpálya korrekciójával, kialakításra kerül egy új közpark a Csemege tömb területén, megtörténik a Lehel vezér téri üzletek felújítása, valamint sor kerül a polgármesteri hivatal homlokzatának rekonstrukciójára, fűtésének korszerűsítésére, új fogadótér és lakossági információs pont kialakítására.

14.

ÉAOP-
5.1.2/D2-11-
2011-0013

Tiszavárkony település belterületi csapadékvíz rendezése

Tiszavárkony Község Önkormányzata

133 692 113

17 651 549

151 343 662

A projekt keretében Tiszavárkony belterületi csapadékvíz-elvezetésének rendezése történik meg, melynek során az I. öblözeten belül a gyűjtőcsatornák, a 4625. számú út érintett szakaszának csatornái és a Bajcsy-Zsilinszky utca mellékcsatornái valósulnak meg. A beruházás keretében 4820 fm csatorna (1971 fm földmedrű, 1412,5 fm burkolt, 606,5 fm fedlapos, 46 fm rácsos fedlapos és 784 fm áteresz) építése történik meg.

15.

ÉAOP-
5.1.1/D-12-
2013-0017

Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések Hajdúhadházon

Hajdúhadház Város Önkormányzata

449 775 432

14 324 649

464 100 081

A projekt keretében Hajdúhadház központi területe újul meg a helyi társadalmi és gazdasági szervezetek bevonásával. Ennek keretében felújításra, bővítésre kerül a konzorciumi partner gazdasági épülete, korszerűsítésre kerül a művelődési ház, az Égerházi Ház kiállítóteremmé és alkotóházzá épül át, egyes útszakaszokon járdák épülnek, a Jókai utcában parkoló kerül kialakításra. A Bocskai téren megtörténik a parkolás rendezése és a tér kétoldali teljes fejlesztése. Szabadtéri színpad és rendezvénytér épül, szociális iroda jön létre, valamint játszóház, játszótér és kulturált köztéri vizesblokk kerül kialakításra.

16.

ÉAOP-
5.1.1/D-12-
2013-0004

Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések Tiszavasváriban

Tiszavasvári Város Önkormányzata

446 711 517

47 767 783

494 479 300

A projekt célja Tiszavasvári belvárosának komplex fejlesztése az integrált városfejlesztési stratégiában meghatározott céloknak megfelelően. A fejlesztés eredményeként megújul a városháza, a Városi Kincstár épülete, a református templom és a zeneiskola. Új városi funkcióként megjelenik egy korszerű teniszpálya, egy, a szabadidő kellemes és hasznos eltöltésére szolgáló park, valamint egy koncertterem. A közbiztonság növelése érdekében a projekt keretében térfigyelő kamerarendszer épül ki.

17.

ÉAOP-
5.1.1/D-12-
2013-0021

Nagykunság főtere – Karcag városközpont funkcióbővítő fejlesztése

Karcag Városi Önkormányzat

447 845 622

51 122 388

498 968 010

A projekt keretében megtörténik a városháza és a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ külső homlokzatának, tetőszerkezetének és csapadékvíz-elvezető rendszerének felújítása, a nyílászárók részleges cseréje, valamint az épületeknél parkolók kerülnek kialakításra. Megújul továbbá a piaccsarnok, ahol teljes körű akadálymentesítés, valamint irodahelyiségek és a szellőzőrendszer kialakítása történik. A projekt tartalmazza még a városháza előtti tér térrendezését, valamint „soft” tevékenységek is megvalósulnak.

18.

ÉAOP-
5.1.1/D-12-
2013-0020

„Kálló-Köz 2.0”

Nagykálló Város Önkormányzata

247 727 173

16 648 582

264 375 755

A projekt célja az, hogy a funkcióbővítő városrehabilitációs projekt megvalósítása által megerősített városközponti funkciók, továbbá a forprofit és civil szférával, valamint a nem formális közösségekkel kialakított együttműködés eredményeként Nagykállónak egyedi, vonzó városarculata, optimális városszervezése alakuljon ki, így a városban mind a társadalmi, mind a gazdasági folyamatok fenntartható fejlődésnek indulnak, mely pozitív hatást gyakorol a járáshoz tartozó településekre is. A projekt beavatkozásai Nagykálló belvárosát, városközpontját érintik, ahol a városban és a járáshoz tartozó településeken élők, valamint az ide látogatók mindennapjaiban szükséges szolgáltatások találhatóak.

19.

ÉAOP-
5.1.1/A-12-
2013-0009

Szociális célú városrehabilitáció Hajdúböszörmény DélLucernás városrészében

Hajdúböszörmény Város Önkormányzata

384 196 599

28 236 215

412 432 814

A projekt célja Hajdúböszörmény DélLucernás városrészének rehabilitációja, a városrész leromlását okozó folyamatok megállítása és megfordítása, a településrész társadalmi felzárkóztatása, valamint a helyi hátrányos helyzetű lakosság életminőségének javítása. A célok elérése érdekében sor kerül a szociális bérlakások felújítására, a Kincskereső óvoda felújítására és bővítésére, tornaterem és szolgáltató iroda építésére, útépítési munkák megvalósítására, buszmegálló kialakítására, kerékpárút építésére a 35. számú út mentén, valamint térfigyelő rendszer telepítésére.

20.

ÉMOP-
3.2.1/D-11-
2011-0057

Bogács község vízvédelmi fejlesztései

Bogács Község Önkormányzata

136 345 904

18 066 388

154 412 292

A projekt keretében Bogács vízvédelmi fejlesztése valósul meg, mely a patakmeder rendezését, az árkok felújítását, rendezését foglalja magában. A projekt megvalósításának fő célja, hogy a településre zúduló csapadékvizek lefolyását a település külterületén lassítsa, ezzel csökkentve a víz energiáját, továbbá a belterületi részeken az elhasználódott, eltömődött vízelvezető rendszerek átalakításával, rendezésével, szűk keresztmetszetek felszámolásával a lefolyást gyorsítsa. A beavatkozás eredményeképpen a lefolyó esővíz nem egy tömegben, hanem időben elnyújtva éri el Bogács belterületét, míg a településről a víz a lehető leggyorsabban távozik.

21.

ÉMOP-
4.1.1/A-12-
2013-0100

Egészségügyi alapellátás fejlesztése Palotás és Kisbágyon községek konzorciumában

Palotás Község Önkormányzata

58 884 684

8 832 702

67 717 386

A projekt keretében Palotáson új orvosi rendelő építése történik, Kisbágyon községben pedig a jelenlegi orvosi rendelő alapterületének bővítése valósul meg annak érdekében, hogy a szükséges funkcionális helyiségek területe és egymás közötti kapcsolataik kielégítsék a mai szakmai elvárásokat.

22.

ÉMOP-
4.3.1/A-11-
2012-0017

A Kisboldogasszony Óvoda fejlesztése

Egri Főegyházmegye

125 618 969

18 842 845

144 461 814

A projekt célja a Kisboldogasszony Óvoda új épületbe költöztetése, a csoportlétszámok optimalizálása és a kötelezően felveendő hároméves gyermekek számára férőhely biztosítása. A projekt intézményi működést érintő konkrét célja továbbá a pedagógiai munka infrastrukturális és eszközállománybeli támogatása, az épület racionális, takarékos üzemeltetésének megteremtése, energetikai korszerűsítés által a fenntartási költségek csökkentése. A fejlesztés eredményeként egy új csoportszoba, valamint egy orvosi és egyéni foglalkoztató szoba kerül kialakításra. A bővítéssel az intézmény befogadóképessége húsz fővel nő.

23.

ÉMOP-
4.1.1/A-12-
2013-0037

Egészségügyi alapellátás fejlesztése Sajókazán

Sajókaza Községi Önkormányzat

60 000 000

8 996 797

68 996 797

A projekt célja Sajókaza orvosi rendelőjének bővítése (védőnői szárny bővítése a szükséges kiszolgáló helyiségekkel, orvosi szárny bővítése fogorvosi rendelő kialakításával), felújítása (a bővítés és a tető állaga miatt új tetőszerkezet építése), energetikai és gépészeti korszerűsítése, akadálymentesítése. A fejlesztés során cél, hogy a lakosság számára hozzáférhetővé váljanak a modernizált egészségügyi intézmény közszolgáltatásai (háziorvos, fogorvos, védőnő). A projekt a helyi ellátási és szolgáltatási igények kielégítésére irányul. Az infrastruktúra fejlesztéséhez orvosi eszközök és IT-eszköz beszerzése is kapcsolódik.

24.

ÉMOP-
4.3.1/A-12-
2012-0008

Modern oktatási környezet megteremtése a sajókazai általános iskolában

Sajókaza Községi Önkormányzat

489 045 178

66 649 627

555 694 805

A projekt célja a modern oktatási környezet megteremtése a sajókazai általános iskolában, figyelemmel a mindennapos testnevelés feltételeinek biztosítására. A tornaterem jelenlegi kapacitása a mindennapos testnevelés megvalósításához nem elegendő, ezért a projekt keretében megvalósul a meglévő tornaterem felújítása, korszerűsítése, oktatási funkcióval történő ellátása, új tornaszoba építése szabvány szerint a kapacitásigényeknek megfelelően. A meglévő épület bővítésével a tornaszobához szükséges számú öltöző és egyéb kiszolgáló helyiségek, orvosi szoba, négy új tanterem és fejlesztő szoba kerülnek kialakításra. A projekt a kapacitásbővítéshez igazodó eszközbeszerzést is tartalmazza.

25.

ÉMOP-
5.1.2-09-
2009-0008

A Közösségi közlekedés fejlesztése a gyöngyösi és hevesi kistérségekben

KMKK Középkelet-
magyarországi Közlekedési Központ Zártkörűen működő Részvénytársaság

349 938 566

52 490 785

402 429 351

A projekt tartalmazza a hevesi buszpályaudvaron található forgalmi épületek és pályák korszerűsítését, valamint Gyöngyösön új autóbusz-pályaudvar építését, így a fenti kistérségekben három helyen új, hat helyen a meglévő buszöböl és buszmegálló korszerűsítése valósul meg. A projekt forgalomirányítási és utas-tájékoztatási rendszer bevezetésére is irányul, melynek segítségével a buszokon és a pályaudvarokon valós idejű információszolgáltatás történik.

26.

KDOP-
2.1.1/D-12-
2012-0021

Sétáljunk, bringázzunk Tihanyban!

Tihany Község Önkormányzata

349 989 999

40 338 224

390 328 223

A projekt keretében a hajóállomás melletti park és a közeli hajóállomási strand összekapcsolása révén parti sétány kialakítására kerül sor. A burkolt felület közepén a Tihanyra jellemző őshonos növénnyel, levendulával beültetett körök készülnek. A közelben található Darányi Ignác szobor az egyik körbe kerül áthelyezésre. A projekt megvalósítása során parkolók, vizesblokk, kerékpárforgalmi létesítmények és kerékpáros szolgáltatások kerülnek kialakításra.

27.

KDOP-
2.1.1/B-12-
2012-0032

A Kápolnásnyéki Dabasi-Halász Kastély rekonstrukciója – Látogató Központ és Kiállítóhely kialakítása

Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány

280 288 109

41 926 662

322 214 771

A projekt célja a kápolnásnyéki Dabasi-Halász kastély és közvetlen környezetének, melléképületeinek és parkjának fejlesztése, melynek során olyan egyedi és komplex turisztikai attrakció és kulturális szolgáltató-centrum jön létre, amely jelenleg egyedi a kistérség szolgáltatási palettáján. A projekt keretében a kastély főépületében egy múzeum kerül kialakításra kiállítótermekkel, amelyben helyet kap egy állandó Munkácsy-kiállítás harminc festménnyel, továbbá Munkácsy-emlékkiállítással. Kiegészítő szolgáltatásként a múzeum épületében (főépület) kávézó és múzeum-shop kialakítása, valamint a kápolnásnyéki kastélyban és melléképületeiben étterem, borospince, cukrászda és kávézó működtetése tervezett.

1

A határozatot az 1829/2018. (XII. 27.) Korm. határozat 2. pont 2.352. alpontja visszavonta 2018. december 28. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére