• Tartalom

BK ÍH 2015/132.

BK ÍH 2015/132.

2015.12.01.
Az irat tanulmányozásáért megállapítandó a díj a kirendelt védő részére, ha a védő az irattanulmányozást a bíróság épületén kívül végzi el [Be. 48. § (9) bekezdés; 7/2002. (III. 30.) IM rendelet 6. § (7) bekezdés; 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet 10-12. §].
A törvényszéken közveszélyokozás bűntette és más bűncselekmények miatt B. Z. és társai ellen folyamatban lévő büntetőügyben a VII. r. vádlott védőjének, dr. K. G. ügyvédnek a meghatalmazása felmondással megszűnt, ezért a törvényszék a VII. r. vádlott védelmére dr. K. E. ügyvédet rendelte ki. A VII. r. vádlott kirendelt védője kérelmet terjesztett elő az elsőfokú bíróságnál annak engedélyezésére, hogy az iratok rendkívül nagy terjedelmére és a következő tárgyalásig fennmaradó rövid időre tekintettel az iratok másolatát munkaidőn, illetve a bíróság hivatalos helyiségén kívül tanulmányozhassa. Az elsőfokú bíróság a folytatólagos tárgyalás következő határnapjáig hátralévő idő rövidsége és az iratanyag nagy terjedelme miatt a védő kérelmének helyt adott és engedélyezte, hogy a védő az irattanulmányozással felmerült költségeit lajstromirodai igazolás nélkül számolja el a törvényszék felé. A törvényszék kiemelte, hogy a büntetőeljárásban a Be. alapelvként rögzíti az 5. §-ban a terhelt védelemhez. való jogának érvényesülését és érvényesítését, ennek megfelelően szabályozza a védő kötelességeit és jogait. A védő számára előírt kötelességek teljesítése a terhelt érdekéit, védekezését kell hogy szolgálja. Ennek érdekében indokolt a védő kérelmének teljesítése, ellenkező esetben ugyanis nem elvárható a védőtől, hogy az egy héttel későbbi tárgyalásra olyan szinten felkészüljön, amely a tisztességes eljárás követelményének megfelel.
A törvényszék a VII. r. vádlott kirendelt, védője részére a nyomozati iratokat, a vádiratot, a szakértői véleményeket, valamint a tárgyalási jegyzőkönyveket részben elektronikusan, részben papír alapon másolatban rendelkezésre bocsátotta, és engedélyezte a bíróságon kívüli irattanulmányozást. A védő később előterjesztett kérelmében a pártfogó ügyvéd és a kirendelt védő részére megállapítható díjról és költségekről szóló 7/2002. – (III. 30.) IM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 6. § (7) bekezdésének megfelelően az általa tanulmányozott iratok terjedelmét feltüntetve kérte 3115 oldal tárgyalási jegyzőkönyv, 1362 oldal szakértői vélemény és 7500 oldal nyomozás során tett tanú-, illetve vádlotti vallomásról készített jegyzőkönyv, azaz összesen 11 977 oldal irat tanulmányozása után járó díj megállapítását, nyilatkozva, hogy nem vette figyelembe azon eljárási cselekményekről készült jegyzőkönyveket, amelyeken korábban mint helyettes védő eljárt.
Az elsőfokú bíróság a védő irattanulmányozással felmerült munkadíját végzésével 150 000 Ft-ban állapította meg.
A végzés ellen az ügyész jelentett be fellebbezést, melyet a fellebbviteli főügyészség átiratában fenntartott. Kifejtette, hogy a bírói gyakorlat irattanulmányozás alatt a bíróság hivatali helyiségében végzett irattanulmányozást ért, mely ténynek és időtartamának megállapítását lajstromirodai igazoláshoz – köti. Ezen ítélkezési gyakorlat áttörésére konkrét jogszabályi rendelkezés hiányában a meglévő jogszabályi rendelkezés kiterjesztő értelmezése alapján nincs törvényes lehetőség, ezért indítványozta, hogy az ítélőtábla a törvényszék végzését változtassa meg, a munkadíj megállapítására irányuló védői indítványt utasítsa él.
A VII. r. vádlott kirendelt védője a fellebbviteli főügyészség átiratára tett észrevételében hivatkozott arra, hogy a hatályos és a kérdésben releváns jogszabályok semmiféle korlátozást nem tartalmaznak az irattanulmányozás helyére nézve. Észrevételezte a védő a fellebbviteli főügyészségnek az irattanulmányozással kapcsolatban kialakult ítélkezési gyakorlatra történt hivatkozását is, megjegyezve, hogy a fellebbezésben megjelölt elvi döntések nem erre a kérdéskörre vonatkoznak. A fellebbviteli főügyészség véleményével szemben foglalt állást a Kúria Büntető Kollégiumának Joggyakorlat-elemző csoportja az általa lefolytatott kutatás eredményeként a Védői jogok a bírósági eljárásban címmel közzétett összefoglaló véleményében. Megállapította, hogy a Be. 48. § (9) bekezdése az iratok tanulmányozását mindennemű megszorítás nélkül a díjazásra jogosultság körébe – sorolja, és a Rendelet 6. § (7) és (8) bekezdései sem kötik azt további feltételhez. A 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet és a 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítás sem tartalmaz olyan rendelkezést, hogy az irattanulmányozást a lajstromirodának igazolnia kellene. Előadta továbbá a védő, hogy a kirendelő végzést 2015. július 6-án vette kézhez, a következő tárgyalási nap, melyre idézte a bíróság 2015. július 13. napja volt. A rendkívül nagy terjedelmű iratanyagot az időkorlátok miatt folyamatosan, munkaidőn kívül volt csak lehetséges és szükséges tanulmányoznia, melyet a törvényszék engedélyezett, így munkadíja jogszerűen került megállapításra.
A fellebbezést és a fellebbviteli főügyészség átiratában foglaltakat az ítélőtábla nem találta alaposnak.
A Be. 48. § (9) bekezdése értelmében a kirendelt védő az iratok tanulmányozásáért díjazásra jogosult. A kirendelt védő részére megállapítható díjról a Rendelet 6. §-ának (7) bekezdése rendelkezik, mégpedig akként, hogy a védőt a büntetőügy iratainak tanulmányozásáért minden megkezdett 100 oldal irat után a kirendelt ügyvédi óradíj összege (5000 Ft), de ügyenként legfeljebb a kirendelt ügyvédi óradíj harmincszorosának megfelelő összegű munkadíj illeti meg. A kirendelt védő az irattanulmányozásért járó munkadíj iránti igényét a Rendelet 6. § (8) bekezdésének megfelelően beterjesztette a bírósághoz, pontosan megjelölve, hogy mely és milyen terjedelmű iratot tanulmányozott, kitérve arra is, hogy az általa már ismert tartalmú jegyzőkönyvek vonatkozásában nem számolt fel az irattanulmányozásért díjat. A törvényszék nem látta kifogásolhatónak, hogy a védő a rendeletben meghatározott irattanulmányozásért adható maximális díjat számolta fel. Ezen döntése a másodfokú bíróságban sem vetett fel aggályokat.
Tekintve, hogy a törvényszék a védő részére az irattanulmányozás előtt engedélyezte a bíróságon és a munkaidőn kívüli, ezáltal a lajstromiroda által nem igazolható tevékenységet, végzésében nem tért ki az ügyészség által kifogásolt eljárási helyzetre, melynek megítélése a fellebbviteli főügyészség hivatkozásával szemben valójában nem mondható egységesnek. A bíróságok, gyakorlata eltért ugyanis a tekintetben, hogy jár-e a védőnek munkadíj az iratoknak a bíróságon kívüli tanulmányozásáért is, vagy az, csak abban az esetben illeti meg, ha az irattanulmányozást a bíróság épületében, az irattanulmányozás időtartamának a lajstrom iroda általi igazolása mellett végzi. Vizsgálva a védői jogokat a bírósági eljárásban szabályozó normákat, így a Be. 48. § (9) bekezdését, a 7/2002. (III. 30.) IM rendelet 6. § (7) bekezdését, a 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet 10-12. §-át és a 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítás felvilágosítás-adásra és az iratmegismerési jog biztosítására vonatkozó rendelkezéseit, megállapítható, hogy egyik jogszabály sem tartalmaz olyan rendelkezést, mely szerint az irattanulmányozást a lajstromirodának Igazolnia kell. Ezért az irattanulmányozásért akkor is jogszerű a díj megállapítása, ha az iratmásolaton alapul és a bíróságon kívül történik. Ez esetben – igazolás hiányában – a bíróságnak kell állást foglalnia a tekintetben, hogy a védő által valószínűsített helyzetben a megjelölt oldalszámra nézve az irattanulmányozás megtörténhetett-e. A törvényszék a fentiekben írtak szerint ezen kötelezettségének eleget tett, a védő részére előzetesen engedélyezte a bíróságon kívüli irattanulmányozást, az iratokat rendelkezésére bocsátotta, és indokát adta annak, hogy miért látta a maximális összegben megállapíthatónak a védő munkadíját.
Mindezekre figyelemmel a törvényszék fellebbezéssel támadott végzése nem ütközik az irányadó jogszabályi előírásokba, ezért annak megváltoztatása a másodfokú eljárásban nem volt indokolt, így azt az ítélőtábla a Be. 347. § (4) bekezdése szerint, tanácsülésen eljárva, a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Bpkf. 340/2015/3.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére