GÜ BH 2015/134
GÜ BH 2015/134
2015.05.01.
I. Amennyiben a felszámoló az adós olyan vagyontárgyát értékesíti a Cstv. 49. §-a alapján, amelyen a vagyont terhelő zálogjog fennállt, a befolyt vételár – a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése értelmében – elsősorban a vagyont terhelő zálogjog jogosultjának a kielégítésére kell hogy szolgáljon. Amennyiben az adós a továbbfolytatott termelésben felhasználta azokat az ingóságait (alapanyag, készlet), amelyen a vagyont terhelő zálogjog fennállt, a hitelező kielégítési igénye nem az egyes megterhelt vagyontárgyak értékesítésekor, hanem a vagyon teljes terjedelmében, vagy nagyobb részletében történő értékesítése után készített közbenső mérleghez, vagy zárómérleghez készített szöveges jelentésben részletezett elszámolás alapján, a bíróság határozatával válik esedékessé. Az elszámolás alapjául a felszámolás kezdő időpontjában meglévő, vagyont terhelő zálogjoggal terhelt vagyontárgyak értéke szolgál.
II. A 2007. január 1-jét megelőzően hatályban volt Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerint főszabályként a zálogtárgy vételárából „kizárólag” a zálogjoggal biztosított követelés egyenlíthető ki, tehát elsődlegesen „abból” kell a követelést kielégíteni. Ha a felszámoló a zálogjoggal biztosított követeléssel rendelkező hitelező kifejezett előzetes hozzájárulása nélkül a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételárat nem a mindenki mást megelőző kielégítésre jogosult „régi zálogjogos” követelés kifizetésére használta fel, és utóbb az adós más – zálogjoggal nem terhelt – vagyontárgyának értékesítéséből, követelésének behajtásából valamilyen összeg befolyik, ebből az összegből a régi zálogjoggal rendelkező hitelező jogosult kielégítésre a neki járó, ki nem egyenlített összeg erejéig [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 49/D. § (1) bek., 51. §, 57. § (1) bek.].
[1] A 2005. április 15-én előterjesztett kérelem alapján indult felszámolási eljárásban a bíróság 2005. június 24-én jogerőre emelkedett végzésével a felszámolást megindította. A kérelem benyújtásakor hatályos, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 27. § (1) bekezdése szerint a felszámolás kezdő időpontja a felszámolást elrendelő végzés jogerőre emelkedésének napja volt. A bíróság felszámolóként az S. Kft.-t jelölte ki.
[2] A felszámolást megelőzően az R. Bank Zrt. (a továbbiakban: Bank) többször nyújtott kölcsönt és végzett egyéb hitelműveletet az adós részére, melyek teljesítésének biztosítására az adós vagyonára vagyont terhelő zálogjogot, ingatlan-jelzálogjogot kötött ki.
[3] Az adós ingatlanain a Bank javára, a felszámolási kérelem bírósághoz érkezését megelőző egy évvel korábban érkezett kérelmek alapján jelzálogjog volt bejegyezve.
[4] A Bank a felszámolást megelőzően a folyamatban levő szerződéseket felmondta.
[5] A 2005. június 24. és 2006. június 31. közötti időszakra elkészített I. számú közbenső mérleget a bíróság jogerősen jóváhagyta.
[6] Az adós a felszámoló vezetésével 2006-tól ismét elkezdte a felszámolás kezdő időpontja előtti tevékenységet a tulajdonában álló üzemben.
[7] 2008. március 28-án a felszámoló értékesítette az adós ingóságait, valamint ingatlanait, összesen bruttó 1 200 000 000 Ft vételárért. A befolyt vételárból a felszámoló a zálogjogosult Bank részére kifizetett 450 000 000 Ft-ot.
[8] A felszámoló az adós nevében 2008. április 1-jétől visszabérelte a vevőtől az üzemet, és mint bérleményben folytatta tovább a gazdasági tevékenységet.
[9] 2009. szeptember 18-án a Bank és a G. Zrt. engedményezési szerződést kötöttek, a Banknak az adóssal szembeni követelései engedményezéséről.
[10] 2009. október 6-án a felszámoló a Bank jogutódját tájékoztatta, hogy „a felszámolás alatt lévő cég működését folyamatosan fenntartottuk és a működés alatti bevételeket a termelésbe visszaforgattuk”.
[11] A Bank, illetve jogutódja a felszámoló tájékoztatása alapján nem nyújtott be kifogást.
[12] A bíróság a kijelölt felszámolót tisztségéből felmentette, új felszámolóként 2010. október 1-jétől a J. Kft.-t jelölte ki.
[13] Az első felszámoló által készített II. számú közbenső mérleg jogerősen nem került jóváhagyásra, ezért a második felszámoló azt visszavonta, és II. számú közbenső mérlegében a 2006. július 1.-2010. december 31. közötti időszakra vonatkozóan számolt be az adós felszámolási eljárásában történtekről.
[14] A II. számú közbenső mérleg 3/a. Melléklete szerint a Cstv. 57. § (1) bekezdés b) pontjába sorolt, de a Cstv. 49/D. §-a alapján, a befolyt vételár 50%-ára vonatkozó privilegizált hitelezői igényből összesen 419 860 00 Ft-ot nem fizettek meg a zálogjogosultnak.
[15] Az adóhatóság az Európai Bíróság áfa-visszatérítéssel kapcsolatos C-274/10. számú határozata után 2012 júliusában átutalt 420 000 000 Ft-ot az adósnak, melyből a felszámoló 411 656 000 Ft-ot átutalt a Bank jogutódja részére a Cstv. 49/D. § (1) és (2) bekezdésére hivatkozással.
[16] A hitelező kifogást terjesztett elő az adós felszámolójának intézkedése ellen. Álláspontja szerint az adós bevétele nem a zálogjogosult hitelező keretbiztosítéki jelzálogjogával terhelt vagyontárgyak értékesítéséből származott, ezért abból a felszámoló nem a Cstv. 49/D. §-a, hanem a Cstv. 57. §-a alapján, az ott meghatározott kielégítési sorrend szerint lett volna köteles kifizetést teljesíteni.
[17] A zálogjogosult jogelődje, a Bank a hitelszerződéseket még a felszámolás kezdő időpontja előtt felmondta, s miután a keretbiztosítéki vagyont terhelő jelzálogjog az adósnak a hitelszerződések megkötésekor a tulajdonában lévő és a hitelszerződések hatálya alatt a tulajdonába kerülő vagyontárgyakra terjedt ki, a hitelszerződések felmondása (megszűnése) után az adós vagyonába került áfa-visszatérítésre a zálogjogosult zálogjoga már nem terjedt ki. A felszámoló ezt a bevételt a már esedékessé vált, a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontjába sorolt – köztük a kifogást benyújtó hitelező – felszámolási költségnek minősülő követelésének kielégítésére lett volna köteles fordítani. Kérte ezért, hogy a bíróság semmisítse meg a felszámolónak azt az intézkedését, amellyel a 411 656 000 Ft-ot kifizette, és állítsa helyre az eredeti állapotot.
[18] A felszámoló kérte a kifogás elutasítását. Védekezése szerint az általa beszerzett könyvvizsgálói jelentésben az adós értékesített vagyonelemeinek összértéke 2 203 564 223 Ft volt, melynek 50%-át – az értékesítés költségeinek levonása után – a korábbi felszámolónak a Bank igénye kielégítésére kellett volna fordítania a Cstv. 49/D. § (1) és (2) bekezdése alapján. Ehelyett csak 450 000 000 Ft került átutalásra, a bevétel többi részét a korábbi felszámoló az adós által folytatott tevékenység finanszírozására fordította, álláspontja szerint jogellenesen.
[19] A korábbi felszámoló mulasztása nem szüntette meg a zálogjogosult hitelező kielégítési jogát, ezért az új felszámoló a hozzá utóbb befolyt összeget – a jogszabályban meghatározott 50% erejéig – elsődlegesen a Cstv. 49/D. §-ába tartozó követelések kiegyenlítésére volt köteles fordítani, függetlenül attól, hogy a konkrét bevétel a zálogjoggal terhelt vagyontárgyak értékesítéséből származott vagy sem.
[20] A kifogás alapján indult eljárásban a G. Zrt., mint a Bank jogutóda beavatkozott a felszámoló oldalán az eljárásba és kérte a kifogás elutasítását.
[21] Az elsőfokú bíróság a hitelező kifogásának részben helyt adott és a felszámolónak azt az intézkedését, amellyel 411 656 000 Ft-ot a G. Zrt. részére kifizetett, megsemmisítette, továbbá kötelezte a felszámolót arra, hogy ezen összeg felosztását a Cstv. 57. § (1) bekezdésében foglaltak szerint végezze el, ezt meghaladóan a hitelező kifogását elutasította.
[22] Megállapította, hogy a Cstv. 49/D. §-a alapján csak a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételár kifizetése során lehet eltérni a Cstv. 57. § (1) bekezdésében meghatározott kielégítési sorrendtől.
[23] A hitelező, a felszámoló és a beavatkozó fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését részben megváltoztatta és a felszámolót arra is kötelezte, hogy az általa kifizetett 411 656 000 Ft-nak a felszámolási vagyonba való visszakerülése érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg, egyebekben az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
[24] A másodfokú bíróság kifejtette, az eljárásban eldöntendő jogkérdés az volt, hogy a felszámolás alatt folytatott gazdasági tevékenységhez kapcsolódó áfa-visszatérítésből származó bevételre a zálogjoggal rendelkező hitelezőnek a Cstv. 49/D. § (2) bekezdésében meghatározott privilegizált kielégítési joga kiterjedt-e.
[25] A másodfokú bíróság álláspontja szerint, miután a hitelszerződéseket a zálogjogosult felmondta a felszámolás kezdő időpontja előtt, és a vagyont terhelő zálogjog az adósnak a hitelszerződések megkötésekor meglévő és az azok hatálya alatt az adós tulajdonába kerülő vagyonára terjed ki, ezért a hitelszerződések megszűnése után az adós tulajdonába került vagyonelemekre a zálogjogosult vagyont terhelő zálogjoga már nem terjedt ki. A felmondással tehát rögzült a vagyon köre és a zálogjog már csak azokra a vagyonelemekre terjedt ki, amelyek 2005. június 22-én az adós tulajdonát képezték. Ezért a hitelezőt csak az ekkor meglévő, zálogjoggal terhelt vagyon értékesítéséből származó bevétel tekintetében illette meg a Cstv. 49/D. § (2) bekezdése szerinti privilegizált kielégítési jog.
[26] Miután az áfa-visszatérítés nem a zálogtárgy értékesítéséből vagy behajtásából eredt, arra a hitelező zálogjoga nem terjedt ki, az áfa-visszatérítésből befolyt bevétel a felszámolási vagyon részévé vált.
[27] A jogerős végzés ellen a felszámoló és a beavatkozó nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és a kifogás elutasítását kérte.
[28] Állították a Cstv. 49/D. §-ának, 51. § (1) bekezdésének, 57. § (1)–(2) bekezdésének, 58. §-ának megsértését.
[29] A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 275. § (2) bekezdése szerint.
[30] A felülvizsgálati eljárásban eldöntendő kérdés az, hogy a vagyont terhelő zálogjog terjedelme változhat-e a zálogjoggal biztosított követelést tartalmazó szerződés felmondását (a kielégítési jog megnyíltát), illetve az adós felszámolásának megindítását követően, vagy pedig a kielégítési jog megnyíltának időpontjában (a felszámolás kezdő időpontjában) meglévő vagyontárgyakra rögzül, s ezek értékében kell a hitelező igényét kielégíteni.
[31] A vagyont terhelő zálogjog – a régi Ptk. 266. § (1) bekezdése szerint – a zálogszerződés megkötése után a kötelezett vagyonába kerülő vagyontárgyra is kiterjed, attól az időponttól kezdve, hogy azon a kötelezett rendelkezési jogot szerez, megszűnik azonban, ha a vagyontárgy a kötelezett vagyonából kikerül.
[32] A zálogjog általános szabályaiból az következik, hogy a zálogjognak (így a vagyont terhelő zálogjognak is) különböző „létszakaszai” vannak: keletkezés, fennállás, a kielégítés jogának megnyílta és az érvényesítés, végül a megszűnés.
[33] A zálogjog elsődleges célja (lényege) a követelés biztosítása. Amíg fennáll az a jogviszony, amelyet a vagyont terhelő zálogjog biztosít, addig a vagyont terhelő zálogjog is fennáll a régi Ptk. 266. §-ának rendelkezései szerint, és a vagyontárgyak összetétele is változhat. Amikor viszont megszűnik az a jogviszony, amelynek a vagyont terhelő zálogjog a biztosítéka, megnyílik a kielégítés lehetősége, a vagyont terhelő zálogjog (járulékos jellegéből és a zálogjog lényegéből következően) átfordul az érvényesítés (kielégítés) „létszakaszába”.
[34] Az érvényesítés általában bírósági végrehajtás útján történhet, azonban a zálogkötelezett felszámolása esetén erre a felszámolás mint totális végrehajtás keretében kerül sor.
[35] Mindezek szerint a vagyont terhelő zálogjog (de valójában bármely típusú zálogjog) esetén az alapjogviszony megszűnése (mely a jelen esetben felmondás eredményeként történt), a kielégítés megnyíltát jelenti, amelytől kezdődően a zálogjogból eredő jogosítványok érvényesíthetőek.
[36] Mivel az érvényesítéssel a vagyont terhelő zálogjog már kilépett a „fennállás” létszakaszából, a zálogjog az érvényesítést követően már nem követi a vagyontárgyak összetételének, körének változásait. Ezzel a vagyont terhelő zálogjog egyedi, az adott időpontban meglévő vagyontárgyakat terhelő zálogjoggá alakul, amely tárgyakat az értékesítésig a kötelezettnek (felszámolás esetén az adós vagyonával rendelkezni jogosult felszámolónak) meg kell őriznie. Ez egyrészt azzal a következménnyel jár, hogy a továbbiakban a zálogjog már nem terjed ki az adós tulajdonába kerülő vagyontárgyakra, másrészt azt is eredményezi, hogy a zálogkötelezettnek (felszámolás esetén az adóst mint zálogkötelezettet képviselő felszámolónak) az érvényesítés időpontja után a zálogtárgyként szolgáló vagyonból kikerülő tárgyakkal el kell számolnia.
[37] Jelen eljárásban a vagyont terhelő zálogjog az adósnak a hitelszerződések megkötésekor meglévő és az azok hatálya alatt az adós tulajdonába kerülő vagyonára terjedt ki, ezért a másodfokú bíróság által a felmondás kapcsán kifejtettek a felek által megkötött szerződésnek megfelelnek.
[38] A hitelszerződés felmondásával – a kielégítési jog megnyíltával – a hitelező zálogjoga az ebben az időpontban meglévő vagyonra terjedt ki. A felmondással tehát általánosan is rögzült a zálogjoggal terhelt vagyon köre és a hitelező vagyont terhelő zálogjoga már csak azokra a vagyonelemekre terjedt ki, amelyek a felmondás időpontjában az adós tulajdonát képezték, az ezt követően az adós tulajdonába kerülőkre a zálogjogosult vagyont terhelő zálogjoga már nem állapítható meg. (Ha az adós a kielégítés megnyílásának időpontjában meglévő vagyontárgyakat értékesíti/feldolgozza, annak értékét a zálogjogosult részére meg kell térítenie.)
[39] Figyelemmel arra, hogy a Cstv. 35. § (1) bekezdése szerint a felszámolás megindulása esetén a hitelező vagyont terhelő zálogjoggal biztosított követelése lejárttá válik (kielégítési joga megnyílik), a Kúria álláspontja szerint a felszámolónak azt kell vizsgálnia, hogy a felszámolás kezdő időpontjában fennállt-e a vagyont terhelő zálogjog az adós vagyonán, vagy a biztosított jogviszony megszűnése folytán már korábban rögzült.
[40] Ha a biztosított jogviszonyból eredő követelés már korábban lejárttá vált, akkor a fentieknek megfelelően, a kielégítés megnyílta időpontjában meglévő vagyontárgyakon áll fenn a zálogjog. Ha a felszámolás tette a követelést lejárttá, akkor csak a felszámolás kezdő időpontjában meglévő vagyontárgyakat lehet figyelembe venni a vagyont terhelő zálogjoggal rendelkező zálogjogosult követelésének kielégítésénél.
[41] Ebből következően, amennyiben a felszámoló az adós olyan vagyontárgyát értékesíti a Cstv. 49. §-a alapján, amelyen a vagyont terhelő zálogjog fennállt, a befolyt vételár – a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése értelmében – elsősorban a vagyont terhelő zálogjog jogosultjának a kielégítésére kell hogy szolgáljon. Amennyiben azonban az adós a továbbfolytatott termelésben felhasználta azokat az ingóságait (alapanyag, készlet), amelyen a vagyont terhelő zálogjog fennállt, a hitelező kielégítési igénye nem az egyes megtermelt vagyontárgyak értékesítésekor, hanem a vagyon teljes terjedelmében vagy nagyobb részletében történő értékesítése után készített közbenső mérleghez vagy zárómérleghez készített szöveges jelentésben részletezett elszámolás alapján, a bíróság határozatával válik esedékessé. Csak így állapítható meg ugyanis az, hogy az értékesített termékek létrehozásához milyen arányban használtak fel olyan alapanyagokat, amelyeken vagyont terhelő zálogjoga állt fenn a hitelezőnek. Az elszámolás alapjául a felszámolás kezdő időpontjában meglévő, vagyont terhelő zálogjoggal terhelt vagyontárgyak értéke szolgál.
[42] A felülvizsgálati eljárásban megválaszolásra váró következő kérdés az volt, hogy megszűnik-e a zálogjoggal rendelkező hitelező ki nem elégített követelésének a Cstv. 49/D. § (1) bekezdésén alapuló privilegizált helyzete, ha a felszámoló jogellenesen nem fizette ki a zálogtárgy értékesítésekor a Cstv. szabályai szerint részére járó összeget? Ha nem szűnik meg, akkor a felszámoló köteles-e a ki nem elégített követelést, a felszámolási költségeket is megelőzően, az adós más forrásból eredő, azaz zálogjoggal nem terhelt vagyontárgyából kiegyenlíteni?
[43] A Kúria ebben a kérdésben nem ért egyet a jogerős végzésben kifejtett állásponttal.
[44] A Kúria álláspontja szerint a hitelezői igények nyilvántartásba vételével a felszámoló a hitelezők kielégítésének a kereteit határozza meg, azaz a nyilvántartásba vett hitelezői igény összege erejéig jogosult a hitelező kielégítést kapni.
[45] A zálogjoggal biztosított követelések esetén a felszámoló által nyilvántartásba vett, biztosított követelés elsőként a zálogjoggal biztosított követelés értékéhez igazodik, a zálogtárgy értékesítését követően azonban a biztosított követelésként nyilvántartásba vett igényt a felszámolónak felül kell bírálnia, és azt a zálogtárgy értékéhez kell igazítania. Ha tehát a zálogtárgyat a felszámoló értékesíti, akkor a zálogtárgy vételára lesz az a keret, amely a követelés privilegizált részét meghatározza.
[46] A felszámolás során az adós vagyonának a szétosztására kerül sor a kielégítési sorrend szabályai szerint, elsősorban az értékesítés során befolyt pénzösszeg felosztásával.
[47] A jelen felszámolási eljárás megindításának időpontjában hatályos Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerint az ún. régi zálogjogos hitelező – akinek a követelését biztosító zálogjoga a felszámolási eljárás megindításának időpontja előtt legalább egy évvel keletkezett – a zálogtárgy értékesítése során befolyt és az értékesítés költségeivel csökkentett vételár 50%-ára privilegizált hitelezőként jogosult volt.
[48] Ebből következően – a Cstv. 49/D. §-a és 57. § (1) és (4)–(6) bekezdései összevetéséből – az a következtetés vonható le, hogy a „régi zálogjog” szerinti kielégítési lehetőség törvénybe illesztésével a jogalkotó – ugyan a Cstv. két különböző szakaszában elhelyezve, de – megváltoztatta a kielégítési sorrendet. A Cstv. 49/D. §-a ugyanis azzal, hogy a régi zálogjog esetén a befolyt, költségekkel csökkentett összeg 50%-át „kizárólag” a zálogjogosultak részére engedte kifizetni, ezeknek a hitelezőknek a kielégítését a többihez képest – és ebben az esetben a felszámolási költségnek minősülő hitelezői igényekhez képest is – mindenki másnál előrébb helyezte a zálogtárgy által meghatározott keret 50%-a erejéig.
[49] A nyilvántartásba vett hitelezői igények kielégítésének módjára vonatkozóan a Cstv. 57. § (1), (4)–(6) bekezdése kötelező, szigorúan betartandó sorrendet írt elő, mely szerint addig nem lehet a következő kielégítési pontba sorolt követeléseket kifizetni, amíg a sorrendben előrébb álló hitelezői igények nincsenek 100%-ban kifizetve. A Cstv. kielégítési rangsorának elvéből következően azonban a felszámoló által elfogadott, a zálogtárgy értéke által meghatározott „régi zálogjogos” hitelezői igény Cstv. 49/D. § (1) bekezdésében meghatározott 50%-át minden más igényt megelőzően kell kiegyenlíteni.
[50] A Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerint főszabályként a zálogtárgy vételárából „kizárólag” a zálogjoggal biztosított követelés egyenlíthető ki, tehát elsődlegesen „abból” kell a követelést kielégíteni.
[51] Ha a felszámoló a zálogjoggal biztosított követeléssel rendelkező hitelező kifejezett előzetes hozzájárulása nélkül a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételárat nem a mindenki mást megelőző kielégítésre jogosult „régi zálogjogos” követelés kifizetésére használta fel, és utóbb az adós más – zálogjoggal nem terhelt – vagyontárgyának értékesítéséből, követelésének behajtásából valamilyen összeg befolyik, a régi zálogjoggal rendelkező hitelező jogosult ebből a neki járó, ki nem egyenlített összeg erejéig kielégítést kapni. Ez a Cstv. szigorú kielégítési sorrend szabályából következik.
[52] A kifejtett indokok szerint ezért téves – a Cstv. 49/D. §-ában és az 57. § (1), (4)–(6) bekezdésében foglaltakkal ellentétes – a másodfokú bíróság álláspontja abban a tekintetben, hogy a zálogjoggal rendelkező hitelezőt csak annak a vagyonnak az értékesítéséből befolyt bevétel tekintetében illeti meg a privilegizált pozíció, amelyre a zálogjoga kiterjedt. A fent kifejtettek szerint nemcsak abból a bevételből, hanem addig a bevételösszegig, illetve annak 50%-áig illeti meg a zálogjogosult hitelezőt a privilegizált pozíció.
[53] Ez a jog független attól, hogy az értékesítést követően a kifizetésre a felszámolási eljárás tartama alatt mikor kerül sor, figyelemmel arra, hogy az eljárásban alkalmazandó Cstv. 49/D. § (1) bekezdése nem tartalmaz konkrét határidőt a zálogjogosult részére történő kifizetésre.
[54] Az adott tényállás mellett nem állapítható meg az, hogy a zálogjoggal biztosított követelés jogosultja hozzájárult volna a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételár más célra történő felhasználásához. Nem értékelhető hozzájárulásként az a tény, hogy a zálogjogosult hitelező (jogutóda) nem nyújtott be kifogást igényének késedelmes kielégítését sérelmezve, hanem tudomásul vette a felszámoló e körben utólag adott tájékoztatását, melyben igénye későbbi kielégítésére tett ígéretet. Helytállóan utalt arra a felszámoló és a beavatkozó, hogy nincs olyan ok, ami miatt a zálogjoggal biztosított hitelező követelésének ez a privilegizált helyzete megszűnt volna.
[55] A kifejtett indokokra tekintettel megállapítható, hogy a hitelező kifogása – az abban felhozott okokból – nem alapos, ezért a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogszabálysértő jogerős végzést a felülvizsgálattal támadott részében hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatva a kifogást e részében is elutasította.
(Kúria Gfv. VII. 30.212/2014.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás